Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-03 / 1. szám
Rekordok nélkül, de küzdve Anyakönyvi hírek A szegedi járási TS-ből azért helyeseljük, mert ilyen ajándékozták az egész éven arminc község sportéletét módon el lehet kerülni az át végzett munkájukért. Hurányltják. osztályozókat, amelyek «ok- szonöten kaptak ajándéktár— Tulajdonképpen csak szor igazságtalanok a csapahuszonkét községben van tokra nézve. A megyei labgyakat, közöttük Barcs Gyula, Barna István, Gáli ZolA vívók mór elkezcílrék szervezett sportélet — mond- darúgó-szövetség járásunk öt tán, Hargitai Andor, Karsai ja Tóth Péter, a TS elnöke csapatát, Algyőt, Deszket, Tá- Arpádné, Melegh István, —, de azért a járásban min- pét, Bordán.vt és Mórahalmot Rácz Gyula, Terhes József denütt sportolnak. A szparta- akarja besorolni az új osz- és Török Ferenc, kiádon a legkisebb faluból is tályba. Tudomásom szerint Amikor a TS szépen berenindulnak a fiatalok. Ilyenkor mind az öt csapat vállalja a dezett új helyiségéből a TS télen a sakkversenyekre még részvételt... az idősebbek is benevez- A labdarúgó-bajnokságok pótor méPmöiripireözYö'Szegeden tegnap, csütör- nek... csak márciusban kezdődnek, _ A szL^ jSsbfn csak tokon rendeztek az év első A TS a napokban vissza- de a szegedi járásban már a ~ ~ szegeoi jarasDan csak sporteseményét A 14-15 került régi helyére, az újjá- jövő vasárnap lesznek mér- L foglalkoznak. éves vívók városi bajnoksá- épített Zsótér-házba, annak kőzések, igaz nem labdarúgán csak az Sz. Postás fia- is a legfelső, harmadik eme- gásban, hanem asztaliteniszvezetőitől elbúcsúztunk, Tóth mert falvainkban minőségi sport nem tud kifejlődni, vátaljai léptek a pástra. Leány létére. Itt ismét megfelelő, ben. j'anuár 12-én rendezik ^s pedig nem tartozik a játör: 1. Tóth Anikó, 2. Husz- tágas hely áll rendelkező- a járási egyéni és páros asz- fáskof ®nn®k ellen,él;e. ka, 3. Bérezi. Fiú tőr: 1. Sze- sükre, ahol a szakszövetsé- talitenisz-bajnokságot, Tá- n „l „L™ merédi József, 2. Palotás, 3. gek is dolgozhatnak. A TS- pén, a Juhász Gyula Művelő " """ Dózsa. Kard: 1. Palotás Ist- nek asztalitenisz, labdarúgó, dési Otthonban, ván, 2. Szemerédi, 3. Ladá- sakk és teke szövetsége mű- Megtudtuk, hogy a járási fiataljaink nem is érnek el rekordokat, a lehetőségekhez képest helyt állnak az ala .<»,., u. .i•. mi\a ca bcnc auuvcwcgc iiiu- mAg.uu.un, uugj a jaiaai , , , ,, , nyi. A verseny ma, pénteken ködik, ha nem is nagy appa- TS-ben most volt a jutalma- fsonyaDD osztályú versenyezás, amelyen a legjobb tár- ken és bajnoksagokban ... a 16—17 évesek bajnokságé- rátussal, de a követelményeval folytatódik. Ez a Postás ket kielégítően, vívótermében délelőtt 9 óra- Török Ferenccel, a labdakor kezdődik. rúgó-szövetség elnökével ls Szombaton és vasárnap is beszéltünk: lesz vívóverseny Szegeden. — Szakszövetségünk örómAz előbb említett bajnoksá- mel vette, hogy 1969-ben ki gokat megyei szinten foly- akarják írni a megyei mátatják. sodosztályú bajnokságot. Ezt Á legfiatalabbak bajnoksága Szombathelyen rendezték meg a téli úttörő olimpia döntőit. A legfiatalabbak bajnokságán a Csongrád megyeiek jól szerepeltek. A legjobb eredményeket a sakkozók érték el, akik két bajnokságot is nyertek. A lányoknál Szirbik Piroska (Szentesi Petőfi utcai iskola) diadalmaskodott, a lányok csapatversenyében a Csongrád megyei válogatott az első. A fiatal bajnokok: Kaczor Tünde (Székkutas), Zsoldos Ibolya (Szentes), Szirbik Piroska (Szentes). A fiúknál Sódar László (Szeged-Rókus) második lett. Derekasan megállták helyüket legfiatalabb birkózóink is. Közülük Csillag István, a Szegedi Gutenberg utcai iskola diákja győzött a 38 kg-os súlycsoportban. Ball András (Szegedi Szilléri sugárúti iskola) és Molnár Tibor (Dózsa György utcai iskola) a harmadik helyen végzett a 32 kg-osok között, illetve a nehézsúlyban. A Csongrád megyei asztaliteniszezők az úttörő ollm- Csillag sadalmi munkásokat megM. K. S=0=R=0=K=B=A=N Az európai ifjúsági sakk- Szovjetunió, 7—9. Belgium, bajnokságon Ribli Zoltán a Bulgária, Magyarország, 10— hatodik fordulóban döntet- 11. Skócia, Spanyolország, lenül játszott a szovjet Vaganian ellen, s így tartja * második helyét. Olaszországban a Szpartak * Moszkva labdarúgó-csapata 3:1 (3:0) arányú győzelmet aratott az olasz I. osztályban vezető Cagliari ellen. A belgrádi Sports című lap az elmúlt évi eredmények alapján sorrendbe vet- ^ te Európa legjobb labdarúgó-válogatottjait Eszerint: kett6s ton is ren_ 1. Olaszorszag, 2. Jugoszlá- deztek futóversenyeket. de via, 3. Anglia 4. NSZK, 5. nem bazánkban. Az észtenSzovjetumo, 6 Magyarorszag, d- utols(- atlétikai viadalán 7-9. Skócia, Bulgária, Cseh- Madridban 5 km.es távon a szlovakia. spanyol Salgado győzött (15 perc 35 mp), a belga Putte* mans előtt. Sao Paulóban szilveszter éjszakáján 8,5 kmA Francé Football című es távon Roelants (belga) szaklap sorrendet állított diadalmaskodott 24 perc 33 össze az európai labdarúgás- mp-ces idővel, a japán Saról. A ranglista élcsoportja a waki és az olasz Ardizzone következő: 1. NSZK, 2. előtt. A hagyományos futásCsehszlovákia, 3—6. Anglia, ban Roelants most már neJugoszlávia, Olaszország, gyedszer nyert. Munkásokat, alkalmazottakat keresnek Takarítónőt hatórás munka- Gyakorlott gyors- és gépfrónőt időre felvesz a Csongrád me- azonnali belépéssel keresünk. I. KERÜLET Házasság: Vörös András és Tóth Julianna, Savanya Lstván és Tóth-Abonyi Irén, örl Mihály és Paksi Piroska, őr Gulya Károly és Szendl Ilon, Éva. Vígh Gábor és Minoa Irén. Magyar László és Dombi Irén Etelka, Kormányos András és dr. Maya Viktórl. Ágnes. Barsi Árpád és Talpai Mária. Nagyhaskp István és Gyuris Ilona Mária. Török j Mihály és Szabó Valéria. Szeles János és Szatmáry Judit Mária. Dobó László István és Takács Marcit, dr. Lippai Pál és Csucsko Mária, Tiszai Mihály Károly és Károlyi Zsuzsanna, Varga Ferenc Tibor és Vörös Gizella. Ollexik Viktor és sümegi Erzsébet. Kiss Gyula Árpád és RáczSzab > Mária Szomolányi András Györgv é< Sebestyén Mária. Judik Mihály és Horváth Zsuzsanna. Borbély András ée Nacsa Erzsébet Etelka, dr Török Gajys és Förgeteg Ildikó Rozália. Előszóik Gyula Ferenc és Szabó Julianna Katalin. Csonka István és Mészáros Mária Ágnes Blt» Gábor Pál és PráviCs Mária Magdolna. Garnal Géza és Vízi Julianna, Mészáros István és palócz Julianna Terézia. Urbát István és Vastag Lenke. Ma-kovlts Ödön és Paróczi Ibolva Irén, Deák József Ferenc és dr. Sajtos Mária Margit Szabó Pál Miklós és Ürmös Márta Éva. Jókai István és dr. Czipótt Theodóra Klára házasságot kötöttek. Születés: Berkó Ferencnek és Sáfár Annának Ágnes. Balogh Gézának és Okner Annának Viktor, Korász Gyulának és Kiss Évának Gábor. Retek Józsefnek és Lele Juditnak Rita Mária, Pettn Jánosnak és Kocsis F.rzsébetrek János, Kocsis Gáspárnak és Tótz Ilonának Angéla. Kocsis Andrásnak és Herold Frzséb tnek Ibolya, Bigors Mihálynak és Gárgyán Etelkának Etelka. Bakos Jánosnak és Karai Emmának János Zoltán, Keresztes Gyulának és Malkócs Arankának Gyula. Kószó Jánosnak és Berta Irénnek Edit. Bojtos Nándornak és Tóth Anna Irénnek Nándor. Vlncze Sándornak és Terhes Rozáliának Rita Aranka, sáfár Imrének és Csávás Anikónak Imre. Méreg Jánosnak és Högve Mártának Zsolt. Kapin Jánosnak cs Tokár Ilonának János. Klós Lászlónak és Vass Ilonának Edit Katalin, Kiss Gézának és Moldvai Irénnek Attila. Abrahám-Funir, Péternek és Ácsai Irénnek Edit. Komát Mihálynak és Gyuris Margitnak Antal. Szőke Dezsőnek és Szenté Évának Éva Eszter. Faricas Imrének és Molnár Máriánhk Rita. Sári Istvánnak és Pankó Rozáliának Csaba István Hódost Józsefnek és Puskás Gizellának Gvörgyi Katalin, Kósn Lászlónak és Kovács Máriának Csaba. Seélnál Antal Gézának és Modr-i Máriának Irén, Kotogánv Mihálynak és Papp Ibolyának Tímea Eva. Kovács Péter Pálnak és Zöldi Juditnak Árpád Péter. Budavárt Attilának és Csatárt Borbálának Róbert László. Molnár Tivadarnak és Gergely Ildikónak Ildikó, Csanálosi Istvánnak ée Németh Máriának Dóra, Katona Józsefnek és Molnár Irénnek Éva Irén, dr. Kalocsai Dezsőnek és dr. Vadon lrgyei Lapkiadó Vállalat. Jelentkezés: Sajtóház, Magyar Tanácsköztársaság útja 10., n. emelet. Ödön u. C. Perfekt gyors-gépírót felvesz a Napi 0 órás Fizetés megegyezés szerint. Elektromos Ktsz, Szeged, Kállay elfoglaltsággal István, a kis bajnok- n| ^ j, Szegedi KenderfonAgyár, Londo- alkalmazunk SZTK és bérszám, ,,. .,. „1 versenyző, a Gutenberg utcai álpia döntőjében nem értek el tal4nos iskoIa hetedikes tanuiófejtö ügyintézőt. „Január 1342" jeligére a Sajtóházba. helyezést. ja, a Szegedi VSE birkózója Boldog új évet kívánunk minden kedves vásárlónknak! Vetőmagtermelő és Értékesítő Országos Vállalat láGl A Nagyalföld Kőobtj- és Föld- A szegedi Ruhagyár azonnali gáztermelő Vállalat Szegedi Üze- belépéssel alkalmaz textll-méterme képesítéssel és gyakorlattal Aru beszerzésben és konfekciós rendelkező SZTK-ügylntézöt, termékek értékesítésében gya8y.01?". és síP?r®T?t' valamint korlattal rendelkező szakembereraktári anyagkiadókat és segéd- ket, valamint közgazdasági techmunkásokat keres. Fizetés meg- nikumi végzettséggel rendelkező egyezés szerint. Dolgozóink re- munkaerőket terv-statisztikusl szére gázkedvezményt is biztosi- munkakörbe. Jelentkezés a váltunk. Jelentkezni lehet: Algyo, lalat munkacrögazdálkodásán. x Barakktábor, munkaügyi cso- Kőműves, központi fűtés- és mának Gábor, Bál'nt Antalnak és Varga Annának Zsuzsanna, Rátkai Sándornak és Kis* Katalinnak Edina. Fodor Józsefnek és Jakus Erzsébetnek Zsuzsanna. Jánosi Zoltánnak és Fldrlcn Mártanak László. Németh Jánosnak és Amont Máriának Andrea, Fülöp Istvánnak r-s Bálint Gizellának Zsuzsanna. Bartha Árpádnak és Farsang Mártának Árpád. Hódi Istvánnak és Csillag Veronikának Zsolt István VIrágh Mihálynak és Ara»6 Mária Editnek Mária Magdolna. Dávid Jánosnak és Szfl-s Fozscbetnek Erzsébet. Kiss .háncsnak és Berezeg Klárának Zoltán nev.t gyermekük született. Halálozás: Szegvári Menyhért, Bokor István, Varga Istvánné, Varga Cecília. Fazekas Sándor, Varga Éva. Nacsa Péterné K1smárton Ilona. Bg'lehen Mánonré Huszár Ilona Meleg Mihály, Lenhart Miklósnó Berghauer Sarolta. Szamos Katalin. Héger Bermann, Végső lózsefné Czeróczkl Ilona. Szílcs sánd -rné Szőlőst Erzsébet. Kószó Istvánné Hódi Julianna. Szűcs Ferenené Erdős Katalin. Kazi Elek Gál Illés. Udvardl Mária Tőrök József. Nagy Gábor, Vékes Ferenc meghalt. II. KERÜLET Házasság; Kapitány Antal és Wlndecker Ibolya. Wlndeeker Zoltán és Túrt Klára. Kránilz János és Tápal Márta Veronika. Kiss Péter és Szanka Erzsébet Ilona, Flórián Mihály és Körösi Márta. Balohg Lajos Pál ás Gábor Mária Lídia, Gyoval Zoltán ér, Czara Eva Olga. Lajtár Mihály és Bárkányi Rozália. Major Ferenc és Kovács Jolán. Radu Miklós és Tamás Rozá'la Mária. Ch=mbré Pá! Andor és Meskó Gabriei'a házasságot kötöttek. Halálozás: Vata! Teréz. Nagy Lajos. Stefkó Mihá'vné Papp Anna. szili Mlhályné Berta Ilona, Szőke Józsefné Ráczc Erzsébet meghalt. ül. KERÜLET Házasság; Szécsl László és Tótfc Julianna házasságot kötöttek. Születés: Albert Ernőnek én Tóth Mária Annának Attila. Csiszár Imrének és Csiszár Ilonának Imre. Horváth Jenőnek és Kovács Anna Margitnak Andrea. Kiss Ferencnek és Vucseta Annának Ferenc Kurzora Ferencnek és Tarsoly Emmának Ferenc. Papp Istvánnak és Nacsa Gizellának Éva. Téelás Andrásnak és Balogh Teréznek Teréz, Chmllofskl Bélának és Tanács Mariának Béla. Bugyi Elemérnek és Sándor Anikó Évának András. Kocsis-Péter Alajosnak és Gyuris Arankának Aranka nevű gyermekük született. Halálozás: Garat Sándorné Nagy Gizella Rozália. Koncaik Sándorné Bálint Ilona. Hódi János-.é Kálmán-Plkó Rozália. Balogl Józsefné Stumpf Irma, Mellár József. Fárter Lászlóné Rleger Viktória, Poór Sándorné Tóth Magdolna Irén. Mása Mlklósné Zónai Piroska. Lakatos Menyhértné Ökrös Rozália, dr. Kolczsváry Gábor meghalt. Gyászkozlemények Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apa, nagyapa és testvér, EKMESZ ISTVÁN december 31-én bosszú szenvedés ulán, életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása későbbi Időpontban történik. A gyászoló család, Szeged, Marx tér 19. DK/14173 kőkészftő szakmunkásokat, könyportnál személyesen vagy Írás- gázszerelő, asztalos, lakatos, mű- . Mé,V fájdalommal tudatjuk bon. PL: 37. kőkészftő szakmunkásokat könv- hogy drága Jó férjem, KEZDI ISTVÁN, életének 78. évében { hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése január 4-én, 11.30 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, József A. sgt. 31. T. 2084. A Csongrád megyei Tejipari nyűgépkezelőket. segédmunkásaVállalat felvételre keres gyakor- kst. portást éjszakai munkára és lattal rendelkező ipari mérleg- éjjeliőröket szegedi munkahelyképes, képesített könyvelőket, re azonnal felveszünk. Jelcntkezgép-gyorsírókat, élelmiszeripari ni lehet a Szegedi szakon vizsgázott időelemzőt, va- Vállalat munkaügyi Építőipari osztályán, lamint felvásárlási területre ag- Szeged, Dáni J. u. 14—16. rármérnökőt. Fizikai munkára Intézet keres főgépészl álláskeresőnk kompresszorkezelőket, helyre vízvezeték-szerelésben, fűtőket, takarítókat. Jelentkezés: elektromosságban jártas középa Csongrád megyei Tejipari Vállalat, Szeged, Budapesti út 6. korú férfi munkavállalót 1969. február 1-1 belépésre. „Főgépész 219" jeligére a Hirdetőbe. x ADÁSVÉTEL ható cserépkályha, 7 darabból illó lestett hálószobobúlor, aaekrények. strlaastk és több más Ingóság. Megtekinthetek hétköznapokon 13—18 óráig, vásárnap egész nap Háttyó u. 31. z Já állapotban levő Pannónlu motorkerékpárt vennék. Leveleket: — Készpénz 14 1S3" jeligére s Sajtóházba. 14S körüli sertések eladók. Törökék. Petőfitelep, I. u. végén. x Eladó ötszázas új keményfa mázsa, új német gyártmányú villanybojler, keveset használt melegágy! áblákok. Tolbuhln sgt. 31. * .... forintért sezlon. kétszemélyes, háttámlás rekamié, kombinált szekrény. székek, fotelok olcsón eladók. Szent György tér 5 Eladé egy JOkarban levő nlhasrekrény. kél ágy. áryba valö matracbetét, konyhs-rekrénv és egy Iréas-tal. tövábhá zománcos flst Megtekinthető- TAnét sor 34 , déle'étt P 12-le. éélután 9—5 óráig. CIÍ és fekvő barokk stíl- és modern bútorok javítását és készítését szakszerűen határidőre vállalom Pásztor u. 69. Csányl kárpitos. Eladó 16—30 mázsát bíró könnyű gumikerekű kocsi. Hattyastelep, Zenlal u. 48. tol-e* Trabant Llmouslne. Pajtás kerékpár, városi gázhoz kombinált gáztűzhéy, Héra 0*8. hösugárzó. fehér lebontott cserépkályha, 9 q orosz brikett. 3 mázsa Iszap, 6 mázsa aprltűzifa eladó. OrdOgh, Április 4. űt 47. Kcve* here, fehér bor és hízott sertések eladók. Makkosházi u. 18. 79 literes Lehel hűtőszekrény eladó. £rd.: 19 óra után a 13-940 telefonszámon. Jó állapotban levó Pannónia motorkerékpár minden elfogadható áréreladó Erd.: délután 3161. Petőfi 8. sgt. 17/a. 100. 120. ISO kg-os fehér hízók eladók Érd : délután 3 órától. Burvkóczy Bertalan, Kismartoni u. 1. 2 dk 4 személyes rekamié eladó. Pállnkóné, AlfOld! u. 32.. III. ép. D. lépcsóh., III. 14. Kalor kályha eladó. Tápéi sor 34. Érdeklődni: délelőtt 9—13 óráig és délután 3—5 óráig. 80 bastzusos tangóharmonika eladó. Hernyós n. 14. 200 kg körüli sertés eladó. Érd: Sándor ú. 63/a, szombat 3—4-lg. Eladó 140—150 kg hússertés. Bimbó u. 4. (Dugonics-temetnél.) 179 kg-os fehér hízott sertés eladó. Röxzket u. 19 (Alsóváros.) tj garázsajtó eladó. Földműves u. 11. x 120—199 kg-oe hízók eladók. Pásztor n. 67 19a kg körüli hízott sertés eladó. Paprika u. 33. 1 db 160 kg-oa hízott sertés eladó Zólyomi u. 5. Gedó-réss. DÉL-MAGYARORSZÁG* 3 PÉNTEK, 1969. JANUÁR 3. Felssa bedobás hálógsrnltúra kitűnő állapotban, részletre ls eladó. Érdeklődni délután 13 órától. Agyagos u. 28. sz. Zalkáék. geo kg-os hússertés eladó. Érd.: Hétvezér u. 93. Horváth, délután 16 órától. Valódi fgörmebunda új állapotban és angol yersey anyag alodó. Roosevelt tér 11., H. 2. Sátor Olga. Hízott fehér sertések 160—180 kg között eladók. Mura u. 41. Kábelgyár mögött. Egy kifogástalan vörösréz flirdőhenger kályhával, fallkúttal eladó. Újszeged, Fürj u. 62. 1RS—1 Só kg-os hússertések eladók Daru u. 11 Fajtiszta pockos tacskókölykök, Pannónia varrógép eladó. Fodor András. Cserepss sor L 4. Mambó magnetofon eladó. Szabadsajtó u. 30 Kifogástalan állapotú, garázsban tartott. 300000 km-t futott 1000-es Skoda gépkocsi sladó. Érdeklődni s Szülészeti Klinika portálán Hízott sertés eladó Szeged. Széesl űt 13. Szép perzsaláb. és panoflx bunda és estélyi ruhák eladók. Békn. 4. Fiatal 80—100 kg-os hfzó eladó. Arvlz u. 63. Carmen televízió eladó. Csongrádi sgt. 103. Jókai 100 kötet félbőrkötésben eladó. Telefon: 15-919. Eladó francia müss*rmebunda. Leveleket „Fekete 209" jeligére a Hirdetőbe. Férfi szürke ruha. férfi télikabát. konyhaszekrény, asztal. vaságy, könyvállvány. 43-as csizma olcsón eladó. Széchenyi tér 8 . I. emelet 19. altá HAZASSAG Középmagas, érettségizett lány meglsmerkedns házasság céljából Intelligens 39—31 éves férfival Fényképes levelek előnyben. „Boldog újév" 14 190 Jeligére a Sajtóházba 3] éves, admlnlszt.rat.lv vonalon dolgozó elvált asszony megismerkedne házasság céljából. kimondottan Intelligens férfivel. ..Korrekt 204" Jeligére a Hirdetőbe. E G V E B j .roíclkü t(VH—nénit eltar térért vagy életjáradé. kért. családtagként Tál[ lalok. „Szeretet 14 097" I jeligére a Sajtóházba. Bejárónőt két ezemólyhez felveszek. Lumumbs u. 12. Kisg>ermek gondozását vállalom lakásomon. Kiss Pál. Újszeged, Fogarssl u. 8. Jó kis garázs kiadó. Csongrádi sgt. 33/b. CJ házát felépítem, régi. rossz, elhanyagolt házát, felújítom beépíthető telekrész ellenében. ..Kv«nflvesmester" 14 180 Jeligére a Sajtóházba. Bérlieadnám 216 négyzetméter fűthető üvegházunkat elvetett tavaszi primőr és virágmagvakkal. 200 négyzetméter alapterületű b'okkh A zzal. melegágy! ablaktokkal. Tóthné, Szeged, Ságvárltelep. Csantavért u 14 Bejárónét heti háromszorra felveszek gépesített háztartásomba. Kárász u. 8. A Tisza cipóboltban kicserélték az én hibámból adódó kisebb számban vásárolt cipót nagyobb számúra. Köszönet, érte a „Mechanizmus" nevében. Sz. Oyörgy. Kistelek. Tá,kairógép bérbeadó Petőfi S sgt. 51. I. 1 Crdeklódul 8—12 óráig órás Irodai takarítás' .ágy háztartás! munkát vállalok. „Megbízható 195" jeligére a Hirdetőbe. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, JliHASZ JANOS, életének 53. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése január 4-én 11.30 órakor lesz a Gyevi-temető ravatalozójából. A gyászoló család, Alföldi U. 22. T. 2088. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, SZILI MIHALYNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Szellő u. 30. T. 2079. Köszönetem fejezem kl a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem vezetőségének és mindazoknak, akik felejthetetlen Jó férjem temetésén részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. További részvétlátogatás mellőzését kérem. Ozv. Kolosváry Gáborné. DK. 14 184. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa és dédapa, VII)A JÁNOS, életének 86. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése január 3-An 10 Arakor lesz a Dugonicstemető ravatalozójából. A gyászoló család. Lengyel u. 17/b. T. 2083. Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, nagyapa, dédapa, ORDOG ANDRAS, 87. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése január 3-án 14 órakor lesz a Dugonics-temetó ravatalozójából. A gyászoló család, Sándor u. 22. T. 2086. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, özv. DONDÖ JENONÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Kistisza u. 4. T. 2075. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett férjem, ÉDER ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Török u. 7. T. 2579. 1969 FEBRUÁR t-í kezdettel EGYÉVES tanulóidőre felveszünk FONÖ—SZÖVÖ IPARI TANULÓNAK 8 általános iskolát végzett lányokat és fiúkat 'elentkezni személyesen lehet szombat kivételémindennap 7.00 órától 11.00 óráig. Pamutnyomóipari Vállalat JZEGEDI TEXTILMŰVEK személyzeti oktatási osztályán (Szeged, Tolbuhin sgt. 87.) Levélben érdeklődőknek válaszolunkI DEL-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizettsága és a tanács napilapja. - Főszerkesztő: F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Taná:3köziársaság útja 10 Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: | a Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u 28. (Index 29 053). Előfizetési dl) egy hónapda 18 forint.