Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

A Iszol? — kérdez­te az asszony. — Nem alszom — mondta a férfi. — Máskor hamar elalszol, — Igen — mondta a férfi , ma nem tudtam elaludni. — Valami történt? — kér­dezte a nő. — Nem tudok róla ... — Mégis ... máskor már régen alszol. — Ma nem tudok — mond­ta a férfi. — El kell menned orvos­hoz — állapította meg az asszony. — Végül úgy jársz, mint én. — Te, hogy jártál? — kér­dezte a férfi. — Jó, ha két-három órát alszom... — Nincs semmi bajom — mondta a férfi. — Dehogynem... — monta az asszony —, már három évvel ezelőtt is azok az idegdolgok jól megijesz­tettek. Akkor valahogy rend­be jöttél, s azóta felé se né­zel az orvosnak. — Nem vagyok ideges — mondta a férfi. — Akkor se voltál.,. csak nem talaltad az egyensúlyud. Azt mondtad, úgy érzed ma­gad ezen a földön, mintha egy kötélen állnál két ház között. — Ja ... — mondta a fér­fi—ez igazi. De hát most fekszem... Az asszony rágyújtott egy cigarettára. Az asztalon al­mahéj volt. a tv-tál maradé­ka, vacsorára vette. — Jó volt az a tál? — kérdezte az asszony. — Nekem Ízlett — Már úgy értem, nem volt romlott a hús? — Az lehet... — mondta a férfi O is rágyújtott A két parázs időnként, ahogy szívták a cigarettát, felvált­va jelzett pirosat, mint a vil­la nyrendór. — Nem éreztem — mond­ta az asszony —, bár előfor­dult már, hogy eladtak rom­lott árut. — Ritkán — mondta a fér­te Az asszony sötétben meg­kereste a rádió gombját de már nem volt műsor. — Ilyen késó van — mond­ta az asszony. — Nem tudom, mennyi az idó. — Dehogynem tudod — mondta az asszony —, az előbb megnézted az órát — Már elfelejtettem. Az asszony felült a sötét­ben átnézett a másik ágyra, ahol a férfi feküdt, az ép­pen megszívta a cigarettát, felparázslott az arca. — Nem emlékszel mennyi az idő? — kérdezte az asz­szony. — Nem — mondta a férfi —, köteles vagyok én erre emlékezni? — Nem vagy köteles — mondta az asszony —, de ezt azért mégis furcsának tar­tom. Kerekes ím re ÁLMATLAN­SÁG — Pedig ez nem furcsa ... — Kérlek, ha valami ba­jod van, légy szíves mondd meg. Ezzel a hajnali diskur­zussal nem megyünk semmi­re. Mondd meg, ha valami bánt, vagy talán én ... — Nem, nem ... mondta a férfi. — Szó sincs róla. Te igazán nem és senki más ... és egyáltalán senki és semmi, csak nem tudok aludni. — Éppen te, aki csak le­tetted a fejed ... Az asszony hanyatt vágta magát az ágyon, aztán a két. tenyerét a mellére fektette és úgy is maradt. Gondolkozott. — Milyen szörnyűség — mondta később —, hogy az embernek így kell bámulnia a sötétben. — Csukd be a szemed — mondta a férfi. — Kösz... — mondta a nő — Nagyon hálás lennék, ha megmondanád, hol siklott ki ez a mai napod. Valami tör­tént veled, az biztos ... — Semmi — mondta a fér­te — Az lehetetlen ... úgy is kitalálom, azt hiszem már nyomon is vagyok. — Ne fáradj — mondta a férfi —, nem történt semmi. Katona Ferenc SZEGEDI OSZ Még nem tudtam, hogy mi volna a jobb, mást hazudni, mint amit mondanék, még nemtudtam azt, hogy boldog vagyok, csak reméltem. S hogy több, mint buborék mit elmondhatok, ha meghallgatod. A folyó száradt ártere csak suttogással volt tele, a jobb parti fűz kérdezett, válasz balról érkezett, és nem hiába volt a hang. Már régen nem szólt sem harang sem a zsongó város robogása, csak a folyó csobogása, mi nem kavart semmi zavart. A Md lámpái vízbe estek, fázták, s szótlanul remegtek. Köröskörül minden csak árnyék, a parti pad, a messzi tájék. Illan a csönd, átfog a sötét, egy eltévedt szellő a hajadba kap. Felölti esti öltönyét a fűz, a víz, a part, s a pad. A fűz, a viz, a part, s a pad... Ma hó lepi, de megmarad a szó, s a csók s az érzés. Es a nagy hajók, ha elvonulnak a partszakasz előtt, nem tudják és nem is tisztelegnek ők, hogy az a part, a fűz, a pad ahol van fontos hely .., Ott nagyon boldog voltam. A jobb parti fűz kérdezett, a válasz balról érkezett Ha nincs felelet elhervad, kihal virág, ember és költemény. Lásd! Ezt éreztem én a múlt szeptember végső napjain, mikorra elsárgult minden vidék és szürkébe mosta át sima kék testét ez ég. — Na és? — Semmi és Nem történt semmi, ennyi az egész. — Ennyi? — Hát nem elég ez? Nem elég baj? — mondta a férfi — Ezt nem értem — mondta a nő —, nincs sem­mi és ez a baj? — Igen kérlek, ez a baj. — Jó, ha ez a baj, valamit akkor is csak érzel. — Nem érzek semmit — mondta a férfi. — így ahogy itt vagyok, semmi nem tör­tént velem egész nap és nem érzek semmit. — Szóval azt akarod mon­dani, ez a semmi a baj. — Ugyan kérlek ... te ezt úgy sem érted — mondta a férfi. — Már hogyne érteném — mondta a nő. — Nem va­gyok én hülye, hogy ne ért­sem. De ha egyszer nincs semmi, se itt, se ott, se más­hol, akkor mit keli értenem? — Nem megmondtam — válaszolt a férfi. — Most azt akarod, hogy olyan dolgot magyarázzak, aminek semmi értelme. Ezt vagy megérti valaki, vagy nem. — Vagy nem — mondta a nő. — Engedelmeddel ezt nem értem, s nem is akarom érteni. — Ezt tudtam — mondta a férfi. Elnyomta a cigaret­tát, s lehunyta a szemét Érezte, hogy az asszony va­lahol a sötétben a tekinte­tét keresi. El akart kerülni minden találkozást — Szóval azt akarod mon­dani. hogy az a semmi, amit nem érzel... az nem hagy aludnt — Valahogy így — mond­ta a férfi. — Mégis, mit akarsz ez­zel mondani? ta a Semmit... férfi. — mond­Az asszony kiugrott az ágyból, a sötétben nekiment a karosszéknek, kitapogatta és beleült. Legalább negyed­órát ült ott szótlanul, s on­nan figyelt — Alszol már? — kérdez­te végüL — Ugyan kérlek... — mondta a férfi —, feküdj le, mert megfázoL A nő szót fogadott be­bújt az ágyba. Amikor fel­melegedett, oldalt fordult és a könyökére támaszkodott — Csak azt szeretném tud­ni, miért lett ez neked egy­szerre ilyen fontos? — Micsoda? — kérdezte a férfi. — Hát az a semmi.. — Kezdjem most neked elölről, hogy az a legfonto­sabb ... Az asszony hallgatott a könvöklés kifárasztotta. Nem is törődött már a válasszal. Áhnos lett és leküzdhetetle­nül aludni kívánt Hanyatt feküdt és utoljára az ablak­ra nézett. — Hajnalodik.;:: — mondta az asszony. — Tudsz valami jobbat? Az üdülő jó másfél kilométerre van az országút menti háztól. Terka kerékpáron közlekedik. Kora reggel megy, késő este jön. Az üdülőben nincs főzés. Némelyik vendég, kivált akinek kocsija van, eljár enni. Lehet három helyen is. De a többség, a gyerekesek majdnem mind, hozatják a kosztot A Diófá­nak van a legjobb konyhája, onnét hozatják. Terka hordja. Tíz-tizenkét ételhordót is akaszt a kerékpárjára. A Diófa is az országút mentén van, szemközt Terkáékkal. Míg az étel­hordókat töltik, vagy ha még várni keli a levesre, Terka egy-két percre hazaugrik. Julka gyöngyöző homlokkal piheg a lesötétitett szobában. — Szegénykém, biciklizni ebben a hőségben... Terka legyint — Nem kell valami a Népboltból? Nehogy kimászkálj nekem ebben a kánikulában. Különben — teszi hozzá — nincs is olyan meleg. De ősszel nincs vendég, az üdülőt bezárják. A matracokat kiporolták, a szobákat fölsúrolták. A fehérneműt elvitte, és már vissza is hozta a Patyolat. Terka néha lenéz a partra, megvizsgálja, rendben vannak-e a zárak, nem feszegették-e a zsalukat, elsöpörte-e a ház előtt az úton az avart az a kis öregasszony, akit ezért fizet a tanács. Egyébként pedig ülnek a ház előtt a padon a verőfényben. Nézik a sárga dáliákat, a diófa barnuló lomb­ját. és túloldalt, nem messze előttük, a templom tornyának hegyes, fekete rajzát az égen. Nyári dolgokról beszélgetnek. Ki jött új vendég, kl nem jött vissza tavalyi. Meg hogy a kúnházi patikus a platinaszőke nőjével mekkorát ka­rambolozott a kanyarban. Persze szóba került a hentes is. Aki annak idején járt hozzájuk, cu­korkát hozott, kis doboz csokoládé­kat, és egy este nagy dadogással fe­leségül kérte Terkát — Szegénykém — motyogja Julka. — Ha hozzámentél volna, most nem kéne annyit gürcölnöd. — Nem tetszett — mondja Terka kurtán. — Különben is elesett a há­borúban. Julka tudja, hogy tetszett neki. Csak őmiatta nem ment hozzá. Mert őneki is tetszett a hentes, ő is szíve­sen hozzáment volna. — Tudod, néha elgondolom — mondja —. milyen másképp fordul­hatott volna az életed. Ha akkor nem vagy olyan jó testvér hozzám. — Hagyjuk ezeket a régi dolgokat — mondja Terka ingerülten. Hallgatnak. — Majd éppen az a mulya kellett nekem! — mondja később Terka. Az­tán még később: — No bizony nem szeretnék a fe­lesége helyében lenni! — Kinek? — kérdezi Julka értet­lenül. — Hát a kúnházi patikusnénak! Folyton azt a platinaszőke dajnát fu­rikázza, az asszonyt meg otthon föl­eszi a három gyerek... — Terka dü­hösen legyint — Eh, férfinép, ku­tyanép. Julka puha kezének nedves mele­gét érzi a kezében. — Emlékszel? — dünnyögi Julka. — Ott van az az ág, arra szerelte apa a hintát. — Azt ls rég eltüzeltük — mondja Terka szárazon. — Letörött — szól Julka. — Pedig azon lógott a hinta. Kis csönd. Aztán Julka folytatja, csöndesen, tűnődve — Mi meg ültünk a hintán és him­bálództunk. Közben az eget néztük a torony fölött. Hogy jön-e már. Azt mondtuk, hogy ott. kell neki 4önni. és néztük, jön-e már. Mert ha madár iött volna, az valami nagy jót je­lentett volna. Terka bólint Nézi a torony fölött az eget — Nem jött madár — mondja tár­gyilagosan. VASÁRNAPI TÁRLAT UITZ BÉLA ÖNARCKÉP SZABÓ MIKLÓS FEKETE KAPU 'tev^'f: ..p.-v/c^^ 1 • 1 v ; iptkí < toíia * • v"' —-• „„ _ 1 . **i>'ni »» Jm t * '• ' V)', • -ti .'• yS>Vv" v- 7 ' v - M l ni1 .. / i \/ / £ fa' P ümmfa i.mm V X 1 wm —51 'íruf '' Y-i'íré; te"'; i FONTOS SÁNDOR FALUSI ASSZONY A

Next

/
Oldalképek
Tartalom