Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

A Iszol? — kérdezte az asszony. — Nem alszom — mondta a férfi. — Máskor hamar elalszol, — Igen — mondta a férfi , ma nem tudtam elaludni. — Valami történt? — kérdezte a nő. — Nem tudok róla ... — Mégis ... máskor már régen alszol. — Ma nem tudok — mondta a férfi. — El kell menned orvoshoz — állapította meg az asszony. — Végül úgy jársz, mint én. — Te, hogy jártál? — kérdezte a férfi. — Jó, ha két-három órát alszom... — Nincs semmi bajom — mondta a férfi. — Dehogynem... — monta az asszony —, már három évvel ezelőtt is azok az idegdolgok jól megijesztettek. Akkor valahogy rendbe jöttél, s azóta felé se nézel az orvosnak. — Nem vagyok ideges — mondta a férfi. — Akkor se voltál.,. csak nem talaltad az egyensúlyud. Azt mondtad, úgy érzed magad ezen a földön, mintha egy kötélen állnál két ház között. — Ja ... — mondta a férfi—ez igazi. De hát most fekszem... Az asszony rágyújtott egy cigarettára. Az asztalon almahéj volt. a tv-tál maradéka, vacsorára vette. — Jó volt az a tál? — kérdezte az asszony. — Nekem Ízlett — Már úgy értem, nem volt romlott a hús? — Az lehet... — mondta a férfi O is rágyújtott A két parázs időnként, ahogy szívták a cigarettát, felváltva jelzett pirosat, mint a villa nyrendór. — Nem éreztem — mondta az asszony —, bár előfordult már, hogy eladtak romlott árut. — Ritkán — mondta a férte Az asszony sötétben megkereste a rádió gombját de már nem volt műsor. — Ilyen késó van — mondta az asszony. — Nem tudom, mennyi az idó. — Dehogynem tudod — mondta az asszony —, az előbb megnézted az órát — Már elfelejtettem. Az asszony felült a sötétben átnézett a másik ágyra, ahol a férfi feküdt, az éppen megszívta a cigarettát, felparázslott az arca. — Nem emlékszel mennyi az idő? — kérdezte az aszszony. — Nem — mondta a férfi —, köteles vagyok én erre emlékezni? — Nem vagy köteles — mondta az asszony —, de ezt azért mégis furcsának tartom. Kerekes ím re ÁLMATLANSÁG — Pedig ez nem furcsa ... — Kérlek, ha valami bajod van, légy szíves mondd meg. Ezzel a hajnali diskurzussal nem megyünk semmire. Mondd meg, ha valami bánt, vagy talán én ... — Nem, nem ... mondta a férfi. — Szó sincs róla. Te igazán nem és senki más ... és egyáltalán senki és semmi, csak nem tudok aludni. — Éppen te, aki csak letetted a fejed ... Az asszony hanyatt vágta magát az ágyon, aztán a két. tenyerét a mellére fektette és úgy is maradt. Gondolkozott. — Milyen szörnyűség — mondta később —, hogy az embernek így kell bámulnia a sötétben. — Csukd be a szemed — mondta a férfi. — Kösz... — mondta a nő — Nagyon hálás lennék, ha megmondanád, hol siklott ki ez a mai napod. Valami történt veled, az biztos ... — Semmi — mondta a férte — Az lehetetlen ... úgy is kitalálom, azt hiszem már nyomon is vagyok. — Ne fáradj — mondta a férfi —, nem történt semmi. Katona Ferenc SZEGEDI OSZ Még nem tudtam, hogy mi volna a jobb, mást hazudni, mint amit mondanék, még nemtudtam azt, hogy boldog vagyok, csak reméltem. S hogy több, mint buborék mit elmondhatok, ha meghallgatod. A folyó száradt ártere csak suttogással volt tele, a jobb parti fűz kérdezett, válasz balról érkezett, és nem hiába volt a hang. Már régen nem szólt sem harang sem a zsongó város robogása, csak a folyó csobogása, mi nem kavart semmi zavart. A Md lámpái vízbe estek, fázták, s szótlanul remegtek. Köröskörül minden csak árnyék, a parti pad, a messzi tájék. Illan a csönd, átfog a sötét, egy eltévedt szellő a hajadba kap. Felölti esti öltönyét a fűz, a víz, a part, s a pad. A fűz, a viz, a part, s a pad... Ma hó lepi, de megmarad a szó, s a csók s az érzés. Es a nagy hajók, ha elvonulnak a partszakasz előtt, nem tudják és nem is tisztelegnek ők, hogy az a part, a fűz, a pad ahol van fontos hely .., Ott nagyon boldog voltam. A jobb parti fűz kérdezett, a válasz balról érkezett Ha nincs felelet elhervad, kihal virág, ember és költemény. Lásd! Ezt éreztem én a múlt szeptember végső napjain, mikorra elsárgult minden vidék és szürkébe mosta át sima kék testét ez ég. — Na és? — Semmi és Nem történt semmi, ennyi az egész. — Ennyi? — Hát nem elég ez? Nem elég baj? — mondta a férfi — Ezt nem értem — mondta a nő —, nincs semmi és ez a baj? — Igen kérlek, ez a baj. — Jó, ha ez a baj, valamit akkor is csak érzel. — Nem érzek semmit — mondta a férfi. — így ahogy itt vagyok, semmi nem történt velem egész nap és nem érzek semmit. — Szóval azt akarod mondani, ez a semmi a baj. — Ugyan kérlek ... te ezt úgy sem érted — mondta a férfi. — Már hogyne érteném — mondta a nő. — Nem vagyok én hülye, hogy ne értsem. De ha egyszer nincs semmi, se itt, se ott, se máshol, akkor mit keli értenem? — Nem megmondtam — válaszolt a férfi. — Most azt akarod, hogy olyan dolgot magyarázzak, aminek semmi értelme. Ezt vagy megérti valaki, vagy nem. — Vagy nem — mondta a nő. — Engedelmeddel ezt nem értem, s nem is akarom érteni. — Ezt tudtam — mondta a férfi. Elnyomta a cigarettát, s lehunyta a szemét Érezte, hogy az asszony valahol a sötétben a tekintetét keresi. El akart kerülni minden találkozást — Szóval azt akarod mondani. hogy az a semmi, amit nem érzel... az nem hagy aludnt — Valahogy így — mondta a férfi. — Mégis, mit akarsz ezzel mondani? ta a Semmit... férfi. — mondAz asszony kiugrott az ágyból, a sötétben nekiment a karosszéknek, kitapogatta és beleült. Legalább negyedórát ült ott szótlanul, s onnan figyelt — Alszol már? — kérdezte végüL — Ugyan kérlek... — mondta a férfi —, feküdj le, mert megfázoL A nő szót fogadott bebújt az ágyba. Amikor felmelegedett, oldalt fordult és a könyökére támaszkodott — Csak azt szeretném tudni, miért lett ez neked egyszerre ilyen fontos? — Micsoda? — kérdezte a férfi. — Hát az a semmi.. — Kezdjem most neked elölről, hogy az a legfontosabb ... Az asszony hallgatott a könvöklés kifárasztotta. Nem is törődött már a válasszal. Áhnos lett és leküzdhetetlenül aludni kívánt Hanyatt feküdt és utoljára az ablakra nézett. — Hajnalodik.;:: — mondta az asszony. — Tudsz valami jobbat? Az üdülő jó másfél kilométerre van az országút menti háztól. Terka kerékpáron közlekedik. Kora reggel megy, késő este jön. Az üdülőben nincs főzés. Némelyik vendég, kivált akinek kocsija van, eljár enni. Lehet három helyen is. De a többség, a gyerekesek majdnem mind, hozatják a kosztot A Diófának van a legjobb konyhája, onnét hozatják. Terka hordja. Tíz-tizenkét ételhordót is akaszt a kerékpárjára. A Diófa is az országút mentén van, szemközt Terkáékkal. Míg az ételhordókat töltik, vagy ha még várni keli a levesre, Terka egy-két percre hazaugrik. Julka gyöngyöző homlokkal piheg a lesötétitett szobában. — Szegénykém, biciklizni ebben a hőségben... Terka legyint — Nem kell valami a Népboltból? Nehogy kimászkálj nekem ebben a kánikulában. Különben — teszi hozzá — nincs is olyan meleg. De ősszel nincs vendég, az üdülőt bezárják. A matracokat kiporolták, a szobákat fölsúrolták. A fehérneműt elvitte, és már vissza is hozta a Patyolat. Terka néha lenéz a partra, megvizsgálja, rendben vannak-e a zárak, nem feszegették-e a zsalukat, elsöpörte-e a ház előtt az úton az avart az a kis öregasszony, akit ezért fizet a tanács. Egyébként pedig ülnek a ház előtt a padon a verőfényben. Nézik a sárga dáliákat, a diófa barnuló lombját. és túloldalt, nem messze előttük, a templom tornyának hegyes, fekete rajzát az égen. Nyári dolgokról beszélgetnek. Ki jött új vendég, kl nem jött vissza tavalyi. Meg hogy a kúnházi patikus a platinaszőke nőjével mekkorát karambolozott a kanyarban. Persze szóba került a hentes is. Aki annak idején járt hozzájuk, cukorkát hozott, kis doboz csokoládékat, és egy este nagy dadogással feleségül kérte Terkát — Szegénykém — motyogja Julka. — Ha hozzámentél volna, most nem kéne annyit gürcölnöd. — Nem tetszett — mondja Terka kurtán. — Különben is elesett a háborúban. Julka tudja, hogy tetszett neki. Csak őmiatta nem ment hozzá. Mert őneki is tetszett a hentes, ő is szívesen hozzáment volna. — Tudod, néha elgondolom — mondja —. milyen másképp fordulhatott volna az életed. Ha akkor nem vagy olyan jó testvér hozzám. — Hagyjuk ezeket a régi dolgokat — mondja Terka ingerülten. Hallgatnak. — Majd éppen az a mulya kellett nekem! — mondja később Terka. Aztán még később: — No bizony nem szeretnék a felesége helyében lenni! — Kinek? — kérdezi Julka értetlenül. — Hát a kúnházi patikusnénak! Folyton azt a platinaszőke dajnát furikázza, az asszonyt meg otthon föleszi a három gyerek... — Terka dühösen legyint — Eh, férfinép, kutyanép. Julka puha kezének nedves melegét érzi a kezében. — Emlékszel? — dünnyögi Julka. — Ott van az az ág, arra szerelte apa a hintát. — Azt ls rég eltüzeltük — mondja Terka szárazon. — Letörött — szól Julka. — Pedig azon lógott a hinta. Kis csönd. Aztán Julka folytatja, csöndesen, tűnődve — Mi meg ültünk a hintán és himbálództunk. Közben az eget néztük a torony fölött. Hogy jön-e már. Azt mondtuk, hogy ott. kell neki 4önni. és néztük, jön-e már. Mert ha madár iött volna, az valami nagy jót jelentett volna. Terka bólint Nézi a torony fölött az eget — Nem jött madár — mondja tárgyilagosan. VASÁRNAPI TÁRLAT UITZ BÉLA ÖNARCKÉP SZABÓ MIKLÓS FEKETE KAPU 'tev^'f: ..p.-v/c^^ 1 • 1 v ; iptkí < toíia * • v"' —-• „„ _ 1 . **i>'ni »» Jm t * '• ' V)', • -ti .'• yS>Vv" v- 7 ' v - M l ni1 .. / i \/ / £ fa' P ümmfa i.mm V X 1 wm —51 'íruf '' Y-i'íré; te"'; i FONTOS SÁNDOR FALUSI ASSZONY A