Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-07 / 287. szám

Kémügy Kormányalakítás Peking az EAK-ban _ sztrájk légkörben és Washington E Ml? I­I0L? MIKOR ? • Kairó (MTI) Az A1 Gumhurlja című íólhivalalos kairói lap pén­teki számában különös Iz­raeli provokációról számol be. Az egyiptomi titkosszol­galat hetek óta olyan jelen­tőseket kap külföldről, hogy mintegy harminc egyiptomi katonatiszt és néhány civil összeesküvést sző a kor­mány megdöntésére. A je­lentések tartalmazták a tisztek nevét, rangját, be­osztását, sőt részleteket a magánéletükről. Az állítóla­gos terv hihetőnek látszott — írja a lap — csak az keltett gyanút, hogy a je­lentések mind egyidőben érkeztek. Az is furcsa volt, hogy egyszerre harminc áruló van és valamennyinek ugyanaz a terve. Hamarosan kiderült, hogv a jelentések az izraeliektől származnak, akik a neveket az egyipto­mi lapokból vették. A halá­lozási rovatban egyiptomi szokás szerint ugyanis fel­soroljak az elhunyt összes rokonának nevét, foglalko­zását cimét, s ugyanilyen részletesen beszámolnak a kondolélókról is. Az A1 Gumhurija megál­lapítja, hogy Izrael célja az összeesküvés gyanújának elhintésével az volt, hogy elterelje az egyiptomi tit­kosszolgálat figyelmét az igazi összeesküvőkről, elér­je a megnevezett, tisztek le­szerelését és belső nyugta­lanságot okozzon. 0 Róma (MTI) Olaszországban még távol­ról sem simultak el azok a hullámok, amelyeket a szicí­liai rendőrterror kavart. Ed­dig több mint tízmillió dol­gozó vett részt a tiltakozó sztrájkokban. A legújabb je­lentések arról számolnak be, hogy újabb szakmák mun­kásai csatlakoznak a moz­galomhoz. Az egyik legna­gyobb csoport a cukoripari dolgozóké, akik két héten be­lül immár másodszor lép­nek általános szakmai sztrájkba: követelik az egész cukoripar államosítását. Ha­sonló jellegű akciókra ke­rült sor Milánóban a gép­ipar, Arezzóban pedig a ru­házati ipar dolgozói között. Ilyen politikai légkörben folytatja kormányalakítási tárgyalásait Rumor, a Ke­reszténydemokrata Párt ve­zetője. Kiszivárgott hírek szerint „valami eredmény már van" és nem lehetetlen, hogy a jövő hét elejére vég­re lesz kabinetje Itáliának. Baloldali körökben hangsú­lyozzák: a megszülető kor­mánynak nem szabad elfe­lejtenie születése körülmé­nyeit és emlékeznie kell ar­ra. hogy a szociális problé­mák nem rendőr-sortűzzel, hanem csak átfogó reformok­kal oldhatók meg. Scranfon Kairébaa # Kairó (MEN'A, CPI) Wtlliam Scranton, Nixon amerikai megválasztott elnök közel-keleti különmegbízottja csütörtökön éjjel Belrutból Kairóba érkezett. Scranton pénteken kétórás megbeszé­lést tartott a közel-keleti válságról Mahmud Kiad egyiptomi külügyminiszter­rel. Utóbbi Ismertette kor­mányának álláspontját és azokat az eröfeszitéseket, amelyeket az EAK korma­Az NSZK baktérium­és vegyi háborús előkészületei 0 Berlin (MTI) A nyugatnémet baktérium­os vegyiháborús előkészüle­tekre irányította a nemzetkö­zi közvélemény figyelmét a Német Demokratikus Köz­társaság külügyminisztériu­mának pénteki nemzetközi sajtóértekezlete. Ennek ke­retében Ehrenfried Petras, az NDK-ban menedékjogot kért nyugatnémet kutató beszá­molt a tömegpusztító „B" és „C" (baktérium és kémiai) fegyverekkel az NSZK-ban folytatott kísérletekről. Dr. Petras mikrobiológus a nyugat-németországi graf­schafti aerobiológini kutatóin­tézet mikrobiológiai labora­tóriumának volt vezetője el­mondotta, hogy a súlyosan mérgező bakteriológiai és vegyianyagokkal, a második világháború idején már is­mert idegmérgeknél sokszo­rosan erősebb hatású anya­gokkal folytatott kutatások jellege, továbbá az a kö­rülmény. hogy a hadügymi­nisztérium tüzérségi osztálya foglalkozik az említett kuta­tásokkal, sokak előtt csak­hamar világossá teszi, hogy nem védekezésről, hanem ta­madó jellegű tömegpusztító fegyverek kikísérletezéséről van szó. Dr. Petras megemlékezett több tudóstársáról, aki lelki­ismereti válságba került és emiatt otthagyta a grafschgf­ti intézetet. Voltak olyanok, akiket beállítottságuk miatt megbízhatatlannak nyilvá­nítottak és eltávolítottak. Ez lett a sorsa például dr. Bisa­nak, a grafschafti intézet ve­zetőjének is. Megemlékezett arról, hogy más NATO-országok kutatói is kapcsolatban állnak a grafschafti intézettel, ahol egyébként salmonella-köz­pontot akarnak kiépíteni az Európa közepén fekvő NA­TO-országok számára, tífusz, paratífusz és más hasonló fertőző baktériumokkal foly­tatandó kísérletek céljaira. Rehabilitáció és káderpolitika # Prága (MTD Milos Jakes, a CSKP Köz­ponti Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke tájé­koztatta a sajtó munka tár­salt a rehabilitációs eljárá­sok állásáról. A bizottsághoz eddig 961 kérelem érkezett, ezek 50 százalékát már le­zárták. 30 kérés a következő KB-plénum elé kerül. Eddig 175-en részesültek pártreha­bilitálásban, 99-en vissza­kapták párttagságukat, 62 kérelmet elutasítottak. Jakes a rehabilitációs munkát Igen bonyolultnak nevezte, mivel egyes problé­mák a hitleri megszállás ide­iére nyúlnak vissza, és ne­héz tanúkat találni. Nehéz­ségeket okoz az ls, hogy bi­zonyos ügyekben egyes funk­cionáriusok szava döntött, a kollektíva helyett Ez a prob­léma bizonyos mértékig ma is fennáll — hangsúlyozta Jakes. A bizottságnak ma is vannak olyan tapasztalatai, amikor a párttagokkal nem tárgyalják meg saját ügyü­ket. Kiemelte: az ötvenes évek módszereit nem enge­dik visszatérni. Jakes végül kijelentette: az a tény, hogy a párt ve­zető szerepe érvényre jutta­tásának legfontosabb eszkö­ze a káderpolitika, nem je­lenti azt, hogy vezető funk­ciókat csak párttagok tölt­hetnek be. A régi „káder­plafon" nem létezik — hang­súlyozta. Állást foglalt a szakmai vagy politikai kép­zettség egyoldalú kihangsú­lyozása ellen a kiválasztás­nál, s azzal érvelt, hogy sok­kal nagyobb figyelmet kell fordítani a vezető beosztá­súak jellembeli tulajdonsá­gaira. WllMani Srranion. volt pennsylvaniai kormányzó nya tesz Gunnar Jarring ENSZ-békéltető missziójának elősegítésére. Scranton a nap folyamán látogatást tett Nasszér el­nöknél- , 0 Betrut (TASZSZ) Beirutl lapjelentések sze­rint Abdallah Jafi libanoni miniszterelnök közölte Scran­tonnal' — annak, libanoni .lá­togatása alkalmával —, hogy az Egyesült Államok Izraelt támogató' politikája követ­keztében az arab világban veszített presztizseböl. A li­banoni kormányfő hangoz­tatta: az arab országok meg­győződése, hogy az ajnerikai támogatás ösztönzi az izraeli vezetőket szélsőséges maga­tartásukra. 0 Stockholm (Reuter) A svéd külügyminisztérium szóvivője pénteken közölte, hogy Gunnar Jarring a jövő héten a szovjet fővárosba utazik. Jarring, aki Svédor­szág moszkvai nagykövete, előreláthatólag egy hónapot tölt a szovjet fővárosban. 0 Moszkva (APDN) A világ arra számított, ! hogy Pekingből elküldik a ! 466. komoly figyelmeztetést : Washington címére, ehelyett • azonban sajátos okmány lá­' tott napvilágot. Az ÜJ Kína 1 hírügynökség hírül adta, j j hogy a KNK kormánya be­[ leegyezett abba, hogy felújít­| sék a varsói megbeszéléseket. A 135. nagyköveti szintű ta­lálkozót február 20-án tart­ják a lengyel fővárosban. Sőt, mi több, Peking felkér­te az Egyesült Államokat, hogy kössenek kétoldalú megállapodást a „békés egy­más mellett élés öt alapelvé­nek" elismeréséről. Washingtonban megelége­déssel fogadták a pekingi ve­zetők álláspontjának nyil­vánvaló megváltozását Sok külföldi megfigyelő vélemé­nye szerint főleg a jelenlegi kinai vezetők szovjetellenes­sége miatt javasolta Peking azt. hogy újítsák fel és bő­vítsék az Egyesült Államok­kal folytatott tárgyalásokat. Peking hosszú időn keresz­tül nem tett semmilyen lé­pést, amely az Egyesült Ál­lamokkal kapcsolatos néze­teinek megváltoztatásáról tanúskodott volna. Természe­tcsen nyílt lépésekről van szó. A vietnami háborúban viszont Pékig nem okozott különösebb kényelmetlensé­geket az Egyesült Államok­nak. Egyes akciói azonban — például az, hogy nem volt hajlandó a többi szocialista országgal összehangolni a Vi­etnam támogatásával kapcso­latos akciókat és nem volt hajlandó az együttműködés­re — objektíven az amerikai intervenciót könnyítették meg. Magában a tényt, hogy a KNK és az Egyesült Államok közötti viszony normalizáló­dik, csakis üdvözölni lehet, ahogyan pozitív tény lenne, ha helyreállítanák a KNK törvényes ENSZ-jogait is. Az összképből ítélve azonban Peking és Washington vala­miféle „modus vivendi"-t próbál találni, de nem a nemzetközi feszültség enyhí­tésére, hanem önző politikai spekulációk céljaira. 1K8. DECEMBER 7., SZOMBAT — NÉVNAP: AMBRUS HÓSZÁLLINGÓZÁS, KOD Várható időjárás szombat estig: felhős, párás, helyenként ködös tdő, ónos szitálással. hószállmcózAs.sal. Mérsékelt délke­leti, déli szél. Az utakon síkosság. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet —3—plusz 2 fok között. A Nap kel 7 óra 18 perckor, és nyugszik IS óra 53 perckor. A Hold kel 17 óra 28 perckor, és nyugszik 0 ó'ra 53 perckor. VfZALLAS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 66 cm. (Apadó.) ÖTVEN ÉVE nyelt prózában 11.03 Zenekart jelent meg az első magyaroszá- muzsika. 12.00 Hírek. 12.15 Milju­gl kommunista lap, a Vörös UJ- tyin operett leiből. 13.00 A vllag­ság. A magyar sajtó napja. gazdaság hlrel. 13.05 BudapesL HÁROMSZÁZHETVEN EVE kulturális programjából. 13.06 született Glovannl Loreuzo Ber- Olvasónaplómból. 13.21 Lakatos nini (1598-1880) olasz szobrász, s.ándoTr„ "ép> jenekara Játszik, építész, festő. 1629-ben átvett® 13-™ Hlrdetőműsor. 13.50 Korus­a római Szent Péter templom Pódium. 14.00 Néhány ctT7 út­építkezésének vezetését. Az ö Jlomány. 14.05 Wllhelm Back­elképzelése szerint készült belsó ™H,ét P márvány kiképzése. Sok szobra. fi.taíotoísv « valamint üj slremlék-Upust te- " ^sak ílstalolmak^ u.55 Rá­remtett pápa sírén, leket díszítik l't1^4"-"'30 a temnlnm helaeiéf A tervelte Csapda. Itádlótáték. 18.00 Charl -J a templom ueiseiet. o tervezte Münrhro em]ekezünk. 18.58 Hall­a Szent Péter tér nagyszabású .„„„ _.,. oszlonsorrnl óvezéxét n haenkk Katóink figyelmébe. 19.00 Esti oszlopsorral ovezrset, a barokk ,,riSnik.a_ ,o sherineu- írni™,.. téralakító művészet mestermű­vei. Tervei szerint épült a Va­krónlka. 19.30 Sherlock Holmes, meg a többiek . . . 20.33 Lemezek közt válogatva. 21.08 ltlrek. 71.13 Ukán ^mpás ktrályi lépjtaoje puttók áW ~ 25T honi vírostéÍlí,ek Sporthírek. 22.20- 0.25 Táneol­kíalatdtásáhor. ^^Jo^meg- Kozbon ztéo-o io Hírek. ^^""om^lSiéh1^* <-30-8.03 Azonos a Kossuth szített a Louv-rc újjáépítéséhez. R4dt6 műsorával. 9.54 Ideg™ Roppant gazdag tevékenysége Juttatta diadalra a barokk mú­n.velvű vlzjelzószolgálat 1O.O0' A hét könnyű- és tánczenei mű­vészet eszmélt, stílusát és cszkö- soraiból. 12.00 Rádióreklám 1. SZÍNHÁZ Nemzeti: Az állam én vagyok. Uray-bérlet. (7). Játékszín: Bánk bán. Mora Ferenc Ipari tan. lsk. (7). MOZIK Szabadság: Tíz kicsi Indián. (Angol, fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Fáklya délután: Velejéig romlott. (Angol, 2 és 4.) Fáklya este: Az utolsó kör. (Magyar, 6 és 8.). Postás Mozi: Hűtlen asszonyok. (16 éven felülleknek. 5 és 7.) Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési otthon, Kossuth L. B sgt. 53.: Az ifjúság édes mada- Romande zenekar hangversenye. 12.05 Kórusok, hanes/.erszoiok. 12.37 Nehéz-e a zenéről szolul? 13.47 Vtzállástélentés. 14.00 Hi­rek. 14.08 ..Dallá halnotok Így kelll" Ballaoa. 14.38 Tarjánl Tóth Ida eimbalmozlk. 15.51 Orvosi tanácsok. 15.59 Rosíirü-ctklu'. Olasz nő Algírban. Kétíelvoná­sos opera. 17.02 Fűvósoolkak. 17.11 Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. 18.00 Hírek. 18.03 Finom kis vendéglő. Rádióko­média. 19.05 Haday Gyózó tán* dalaiból. 19.15 Hangven-'-ny a stúdióban. 19.50 Jó éjvakát. gye­rekek! 20.00 Esti krónika II. 20.30 Kozák Gábor József népi zene­kara Játszik. 20.55 Fjry hlr a mlkroszkoo alatt. 21.10 A Sulst-z ra. (5 és 7.). A BÁBSZÍNHÁZ VASÁRNAPI MŰSORA Délelőtt 11 órakor Mackó-bér­letben, délután 3 órakor bérlet­szünetben: Holló király. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket az I. sz. Sebészeti Kli­nika (Pécsi u. 4.) veszi fel. f RÁDIÓ Alaptalan vádak 0 Lagos (AP, AFP) saikat arra alapítják, amit A nigériai háború semle- láttak és hallottak, össze­ges katonai megfigyelői foglalva szeptember 24-től pénteken kijelentették, hogy november 23-ig folytatott alaptalanok azok a vádak, tevékenységüket, e megfi­amelyeket a szövetségi kor- gyelők rámutattak, hogy mány, illetve fegyveres erői csoportjuk más-más kategó­ellen népirtás címén emel- riába sorolja azokat a pol­nek. A brit, kanadai, len- gári személyeket, akik a gyei és svéd megfigyelők háború következtében hal­cajtóértekezleten hangsú- tak meg és azokat, akik éh­lyozták, hogy megállapítá- halált szenvedtek. 22.29 ÜJ könyvek 22.32 Klasszl­lois operettekből. 32.45 Hangver­senynaptár. 23.00—23.15 Hírek. Időjárás. Cg TÉVÉ 3 Budapest 9.00 A virovól vízesés.. . (Ism.) 9.10 Házak és otthonok. 9.30 Jaeques, a fatalista. Fran­cia film. (ism.) 10.30 Tv-Mlnta­bolt. (Ism.) 11.25 Kisfilmek. 11.18 75 éves a Budapesti Elektromos Müvek. 14.45 Reklámműsor. 14.55 Kossuth Mezőgazdasági szakfllmsoru­4.30 Hírek 4.32 Hajnaltól reg- z«t. 15-25 Kaprlbogyók. Francia cellg... 5.00 Hírek. 3.30 Reggeli zenés film. 16.30 A fonal műve­Icrónlka. 5.45 Falurádió. 6.00 Hí- szel. Textil, faliképek, kárpito! . rek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 16.35 Reklámműsor. 16.45 Hlrel . 7.00 Reggeli krónika IL 7.15 Kör- 16.50 Chlcagó vasárnap. NSZK zetl Idötárár, 7.30 Ul könyvek, dokumentumfilm. 17.25 Tudó:-.­8.00 Hírek. 8.06 Műsorismertetés, klub. XI. A biológia forradal­8.20 Lányok. asszonyok. 8.40 ma. 18.15 Kisfilmek. 18.40 A Tv. MonluszJoo és Dvorzsák operál- jelenti... 19.25 Cicavízió 19.33 ból. 9.20 Orvosi tanácsok. 9.25 Rossini emlékműsor. Haliálának Gulyás László feldolgozásaiból. 1(10. évfordulójára. 20.00 Tv-htr­10.00 Hírek. 10.10 LCmezalbum. adó. 20.20 La Fontaine mesei 10.43 Kassák Lajos: KÖItemó- A nyül meg a teknős. (16 éven . felülieknek^ 30.45 Zenés randc­•HHBMm^MBMBMB vú Fényes Szabolccsal. 21.30 Tv­hiradó. — 2. kiadás. 31.50 Iro­dalmi Képeskönyv Iszaak Bá­bel: A kezdet. Tv-fllm. (14 éven felüUeknek!) 23.10 Jó éj­szakát, felnőttek! Gusztáv macs­kája. Belgrád 16.35 Fiúk és lányok. 17.15 Az írástudatlanság felszámolása. 18.20 A zene nem 1sm»r hata­rokat. 1920 időgén. 20.50 Humo­ros adás. 21.50 Videofon. 22.03 Bűnügyi filmsorozat. 23.00 Aranymikrofon. Bukarest 16.35 Balettest az Ifjúságnak. 17.05 A román nyelvről. 17.30 Gyermekeknek. 18.45 Folklór mi­niatűrök. 19.00 Teleenciklopédia. 20.00 Marina Crlovlci szoprán­művésznő hangversenye. 21.15 „Mclödla—68." Tóth Béla: IfPIIWHMPTHI SZOMBAT. HaBWat 1968. DECEMBER 7. i4 rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei új­ságokról, szerkesztőkről, történelemről C"7 A képviselőház teg­^' • napi ülése. Május 5­én minden érdeklődés nél­kül ült össze a képviselőház. Néhány honatya, mint boldog békeidőben kényelmesen vo­nult be az ülésterembe, s mi­kor Szterényi bírálat alá vet­te az új adózási javaslatot, alig húszan ültek a helyükön a képviselő urak. Azonban dél körül híre futott a gor­licei győzelemnek, s annak, hogy Tisza miniszterelnök fölszólalt e tárgyban. A par­lament körüli kávéházakból és egyéb vendéglőkből betó­dult a képviselők serege, a terem megtelt, a honatyák fölállva hallgatták Tisza be­jelentését: „Azért szólalok föl, hogy a miniszterelnökség táviratát kö­zöljem a legutóbb! győzelemről. Csapataink tegnapelőtt a szövet­ségesekkel vállvetve a nyugat­galicial orosz állásokat áttörték, a Kárpátoktól a Visztuláig meg­nyílott előttünk az út. (A kép­viselőház mindkét oldala viha­ros tapssal fogadja a bejelen­tést.) Ma még megközelítőleg sém tudjuk fölmérni a győze­lem horderejét. Hatvannégy gép­puskát, 24 ágyüt zsákmányol­tunk. a foglyok száma mégha lakija a 30 ezret. (Percekig tar­tó taps a ház. mindkét oldalán.)" A közlemény alatt szerény hír betörve, talan nem minden emberi szánalmas jó­érzéstől függetlenül: „Vak katonák segélyezése. A Fe­minista Szövetség vak kato­nák segélyezési bizottsága munkájának jelenlegi állá­sa: Spiccer Ignáczné 1 K., Joanovicsné 20 f.. Láng Lő­rincz 21 f., Móra Józsefné 20 f.. Kordás Franciska I K., Szabó Antalné 20 f., Deutsch Ernesztine 20 f." stb. fgy meg)' a gyűjtés lezárva ösz­szesen 20 korona értékrend­ben. A gorlicei előrerukkolás meglendítette a frontokat és a hónapok óta mély gondok­ban élő anyámat is kizökken­tette szótlanságából. Az apámtól kapott utolsó levél­ből megtudtuk, hogy pihenő­re vonult ezredük, most ki­csit kitollászkodjak magu­kat a sárból, tetvekből. Egy este a levél után azt mondja .anyám: — Pétör fiam, én elmék apádhoz. — Az lehetetlen! — Miért? Más asszony is elment az ura után. — Dehát mi lösz mivelünk, anyám? Én valahogy csak el­vagyok, de a többiek? — Gondom van rátok. Ide­jön addig közétek Braun Franciska barátném, hisz ismeritek, ő lesz addig az anyátok. Megfordulok én egy hét alatt, ne féljetek. — Deliét anyám, oda pénz is kellene! — Adott föl előleget ez a jóttött lelkű patikusné. Majd ledolgozom neki. ötszáz ko­ronát föladott majdra. Két­százat itthon hagyok élésre, nekem száz elég az útra, a többit odaadom szögény apá­toknak. — Ne mönjön el anyám a nagy bizonytalanságba! — Mit bizonytalan? Apád sebesült társa hozta teanap a hírt, hogy hol szállásolnak mostanság. Itt vannak nem messzi, a Zemplén megye túlsó csücskibe, Ércfalván. Aztán hiába rimánkodtam, talán sírtam is, hogy ne menjen el, letorkollt. Megy, reggel Indul. Indult is. Elkí­sértem a nagyállomásra. Az újságokhoz se nyúltam ad­dig. Négy szigorú szemű asz­szonytársával összeszövet­kezve, fölbatyuzkodva indul­tak. Egy könnyük se poty­tyant. A kétségbeesés kilencedik éjszakáján ért haza. Arcát rózsásra pirosította az igye­kezett, az út, a töredelem. Szemhunyást nem aludtunk. Mesélt, mesélt Három na­pig lehetett apám körül. Re­gény! élménnyel jött meg. Az út, az ellenőrzések, köz­ben el is fogták őket, mit akarnak a front mögött, az ezrednél. Apám jól van. A lábáról a fagyás cafatokban dúrja le ugyan a bőrt, de most új föl­szerelést kaptak, tetőtől, talpig. Sebesülése nincs. A gyomrát fájlalja. Az a harc­téri idegességtől van. Ferenc József keserűvizet iszik szil­vóriummal. Igy nem fáj any­nyira. A pálinka kell. Nehéz pillanatokban kicsit elbódít­ja az embert Pajtákban leszórt szalmán hálnak, húst, csokoládét esz­nek. abból küldött is apám egy-egy harapásnyit a gyere­kelnek. Tíz napi pihenőt kaptak, de közben segítenek a maguk jószántából szánta­ni. vetni a falusiaknak. Az­tán visszamennek újra a tűz­vonal ba. Harmadnap a Friss Hírek ezt írja: „Szegedi asszonyok a fronton. Hős szegedi asszo­nyok elindultak pihenőben levő férjeikhez a front mö­gé... stb." Neveket szerencsére nem közöl az újság. Azért mon­dom, hogy szerencsére, mert ha anyám neve odakerül, meghaltam volna a szégyen­től. (Folytatjuk^ 9 a m

Next

/
Oldalképek
Tartalom