Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-20 / 298. szám
ifjúsági szeminárium A KISZ Csongrád megyei Bizottsága és a Tudományos Is—« , ..erjesztő Társuta Csongrád megyei szervezete a Kommunisták Magyarországi Pártja és a kommunista ifjúsági mozgalom megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére tegnap, csütörtökön egész napos szemináriumot rendezett. Az Ifjúsági Házban megtartott szeminárium részt vevőit — történelem szakos tanárokat, KISZ-aktivistákat, KISZpropagandistékat, a TIT történelmi szakosztályának tagjait — dr. Koncz János, a KISZ Csongrád megyei bizottságának titkára köszöntötte, majd dr. Nagy István főiskolai adjunktus cs Szabó Lajos, az MSZMP Szeged járási bizottsága osztályvezetőjének előadása hangzott cl „A Csongrád megyei demokratikus ifjúsági és diákmozgalom kezdetei (104-1— 48)", illetve „A KISZ újjászervezése a parasztfiatalok körében Csongrád megye területén" címmeL Ismertettek a szemináriumon Sípos Gézának, az MSZMP Szeged városi bizottsága titkárának „A KISZ újjászervezése Szegeden" című tanulmányát is Az előadásokat a résztvevők megvitatták, és több értékes gondolattal egészítették ki. Tudósok kitüntetése Dr. Ábrahám Ambrus akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, Kossuth-díjas és <ir. Beretzk Péter kandidátus, címzetes egyetemi tanár 73. születésnapja alkalmából a József Attila Tudományegyetem tanácsa mindkettőjüknek az egyetem által alapított József Attila env lekérmet adományozta. A kitüntetéseket tegnap délben az egyetem rektori hivatalában dr. Marta Ferenc rektor meleg szavak kíséreteben adta át a kitüntetetteknek, méltatva a két szegedi tudós több évtizedes tudományos munkásságának jelentőségét. A DNFF évfordulójára Szolidaritási gyűlések A Hazafias Népfront Szeged járási elnöksége tegnapi ülésén részt vett és felszólalt Deák Béla, az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbizottság osztályvezetője. Az ülésen dr. Kedvessy György, a népfront várost bizottságának elnöke bejelentette, hogy Árvái József elnökségi tag, Szegedről való elkerülése, Csonka István elnökségi tag pedig munkaköri változás miatt- lemondott tisztségéről. Az elnökség — javaslat alapján — Papp Gyulát, a Szeged m. j. városi tanács vb elnökhelyettesét a népfront városi elnökségébe tagul, egyben alelnökül, Vincze Jánost, a KISZ Szeged városi bizottságának szervezőtitkárát elnökségi tagul kooptálta. Ezután Fodor Pál, az Állami Kereskedelmi Felügyelőség Csongrád megyei kirendeltségének vezetője A fogyasztó és problémái az új gazdasági mechanizmusban — című előadásban adott tájékoztatót, majd Kovács József Szeged m. j. város tanácsa művelődésügyi osztályának vezetője ismertette a népfront és a városi művelődési központ együttműködési tervét. Hofgesang Péter, a népfront városi bizottsága titkára javaslatára az elnökség a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front párizsi a Javult a szegedi sütőipar munká ja Új pékség építését tervezik Manapság már elvétve 75 tonnát, amit csak nagy munkakörök csak férfiakkal panaszkodnak csak a sze- erőfeszítéssel, túlórázással tölthetők be. Sok az éjszagedlek a kenyérre, péksüte- képesek biztosítani. Még így ményre. Elég is van • belő- sem sikerülne, ha ezeket a le és minősege is javult. A pékségeket az utóbbi évek- azután a szakmunkas-utánSzegedl Sütőipari Vállalat ben nem gépesítették vol- pótlás nagy nehézségekbe céltudatos munkájának ered- na. A jelenlegi, viszonylag ütközik. Jelenleg tíz első, ménye a változás. Igaz korszerű technológiával. a hat másod- és két harmadugvan, hogy a városban hat csészeemelő, tésztaoszló, éves Ipuri tanulójuk van. magán sütőiparos is dolgo- gömbölyítő és hosszformázó a létszám csökkenése jelzi, zik. de ők főleg bérsütést gépek megkönnyítették a hogy még azok a fiatalok is delegációjának, a DNFF : végeznek, s termelésük a sü- nehéz fizikai munkát, javí- előbb-utóbb felhagynak a megalakulasa 8. évfordulója , töipari vállalat évi 11,7 ezer tották a termelékenységet. A szakmatanulással, akik elkai munku és aránylag alacsonyak a keresetek. Ezért alkalmából szolidaritása kl fejezéséül, az Egyesült Államok párizsi küldöttségének pedig a tárgyalások elhúzódása miatt tiltakozásáról küldött táviratot. Ugyanakkor a népfront városi elnöksége támogatja, hogy Szeged üzeméi, intézményei a DNFF-évfordulón szolidaritási gyűléseket rendezzetonnát kitevő kenyérterme- süteményt ma már félauto- kezdték. Az elmúlt három léséhez képest elenyésző, rnata kemencékben készítik, évben egyetlen fiatal sem Még egy érdekes ós jellem- ncm lapáttal, hanem szalag szerzett a vállalatnál szakző szám: 1967-ben 26 millió segítségével vetik, a tészta- munkas-bizonyitványt, holpéksüteményt ettünk meg. darabokat ls géppel osztják ott az ipari tanulóknak Hogy ennyi kenyér és és formázzák. Az üzembehe- igyekeznek különböző kedáütemény elég-e vagy sem? iyezett gépek, illetve gépso- vezményeket adni, hozzáA sütőipar 7 szegedi mű- rok a kézi feldolgozást meg- járulnak a vidékiek albérlehelyenek nevleges kapcitá- szüntették, de mivel erős ti dijahoz, a harmadévesek sa napi 59 tonina, de Sze- mechanikai hatást gyako- év végi részesedést kapnak, gednek ennel maris többre rolnak a tésztára, cz némileg a jó előmenetelűeket megnek - mint ezt mar több j van szüksége, ezért azután rontotta a minőséget. Csak- jutalmazzák, helyen kezdeményeztek. *""*< - ">— • • •• • - J 'a napi termelés eléri a 70— ölvITldleln nem valamennyi pékségben áttértek az olaj gáztüzelésre. egy A felszabadulás óta illetve új sütőüzem épült Szegeden, a többi a régi magánpékséJelenleg 34 féle péksüte- gek helyén, meglehetősen | mény és 8 féle kenyér a ' választék. Az elmúlt három évben vezették be a rábaközi perec, a kis lekAz algyői tűznél Meglepetés Tüzek lobognak, s embernyi az ember. A Természet méhéből égre tör a Láng. S most fékét vesztve bősz ellenfél lenne: de izmainkban ősök görcse ráng, s zablát feszítünk. Mérge vlsszatörpen, — inig clménk-áhna' csillagkörbc röppen. A. L. ; — Bolgár vendég az or- — A Nyugati pályaudvar ! vostudomanyi egyetemen. Dr. nagycsarnokában csütörtökön Koljü Janev Kuzlov, a búi- kiállítás nyílt az APN szovgár egészségügyi miniszté- jet hű-ügynökség fotoriporterium orvostudományi felső-- reinek képeiből. A kiállítást oktatási osztályának vezetője Alekszej Korzln, az APN kétnapos látogatásra tegnap budapesti képviselője nyitotSzegedre érkezett és a Sze- ta meg. gedi Orvostudományi Egyetem rektorával, dékánjaival, Árucsere Budapesten befejeződtek a magyar—mongol kereskedelmi tárgyalások és aláírták az 1969. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet A magyar külkereskedelem műszereket gyógyszert könnyűipari, fogyasztási Cikket szállít Mongóliába, ahonnan különféle gyapjút, bőrruházati cikket, bőrkabátot és zekét vásárol. Gyászközlemények — Varjúinvázió. Tolna me— Az Országos Népmüve- gyében rendkívül elszapoIxw.'és' Tanács csütörtökön ülést rodtak a szürke- és feketepartbizott^ganak= tttkáráwl t t u amelyen mcgviUltUl varjak, a szarkák cs a szajS85T2 toÍiSS^a tömegrendezvények 1969. kők. Az utóbbi napokban vaorvos- es togorvos vaia ey( megyei tervelt és állást lóságos varjú- és szarkafelril taM^ákS foglalt összehangolásukra. A hőket figyeltek meg a meaz egysem több^Slt A ^'Pur: Szövetkezetek Or- gye több, vidékén, főleg bolzfr vTndée ma utazik szágos Sietségével közös Szekszárd környékén, a SárBudanestre! felhívást bocsátott kl a sző- közben, valamint az ártéri vissza Buaapesue- vetkezetek népművelési te- erdők mentén. A ragadozó _ M ppjftJ,A,1I«ok Smk. vékenységére. valamint a madarak „inváziója" a va„JaLa SniiT népműveléssel foglalkozó dásztársaságokat most arra e különböző szervezetekkel va- keszteti, hogy fokozott gonSSfi ült össze a gToSü 16 együttműködésükre. A to- dot fordítsalak az aprévadiLa«*vh*7iihan vábbiakban a tanács javas- védelemre A vadásztársasáreasssss ssiri^rsrs: araja,*: ZN a legutóbbi ülés óta végzett _ Díjkiosztás. Csütörtökön áu£arendszeres kártótele munkájáróL Hámori Sándor délutójl a Magyar Elektro- fkktr karteteieosztályvezetó az oktatási in- technikai Egyesület választ- ' tézmények dolgozói és tanú- mányi ülésén kiosztották az lói egészségvédelmének hely- ldei elektrotechnikai díiakat zelével foglalkozott. A veze- £>r Csáki Frigyes, a budatőség a továbbiakban a pe- pesti műszaki egyetem rekdagógusok üdültetésének tora, az egyesület elnöke a helyzetét vizsgálta meg. Zipernowsky-díjat . Molnár Istvánnak, a ViUamosiparl Kutató Intézet főosztályvezeKözlemény tőjének, a Déri-díjat Sztano Rezső nyugdíjas főmérnök(x) AuKtráu. feifedcréw cim- nek, a Bláthy-díjat Bánöczy mel Rlmóczy Károly tanár tart „ ' e-íre* <=rprAix előadást a Postás Művelődén Györgynek, aZ tvffl bzereioHázban deeember 20-án, pénte- ipari Tervező Vállalat főken délután 6 órakor. Az elő- technológusának és Németh adást filmvetítés követi. S 57 Istyánna^ a DéfodunántúU _________________ Áramszolgáltató Vállalat ' Igazgatójának nyújtotta át. Ezenkívül öt nívódíjat és három diplomatervdíjat osztottak ki. Megrendülten tudatjuk, hogy Cs virágaikkal fájdalmunkat szeretett feleség, édesanya, enyhíteni igyekeztek. Dr. Szögi nagymama és dedmama, BA- Zoltán é« családja, Bolyai J. NYÁJ JANOSNÉ, életének 75. u. 2. T. 1984. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése december 21-én Köszönetet mondunk mindazon 15 Órakor lesz a Dugonlcs-teme- rokonoknak, ismerősöknek, muntő ravatalozó JA bőL A gyászoló katársáknak, akik szeretett haesalád, Attila u. 15. T. 1587. lőttünk, TÓTH L. JANOSNE temetésén megjelentek, részvétükFájdalommal tudatjuk, hogy kel és virágaikkal mély fájdalszerctett Jő feleség, édesanya, munkát enyhíteni igyekeztek, leség. nagyanya és testvér, KAKUSZI 1STVANNE, életének 70. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 21-én 12 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló rsalád. Dobó u. 47. T. 1985. Köszönetet mondunk továbbá I. Sebészeti Klinika orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család. T. 1978. Mély fájdalommal hogy szeretett uagybacsi, TA Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősüknek, akik tudatjuk, szeretett halottunk, özv. VIOE - - jl KACS OEZA újszeged! szabómester hamvasztás utáni búcsúztatása december 21-éu 14 órakor lesz a belvárosi temető hamwedertárolójábóL A gyászoló rokonság. T. 1985. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak. Jó barátoknak. Ismerősöknek, altik szere e l édesapám, S7"'OI 70LTAN temcteséa megjelentek, részvétükkel — Meghalt Fátyol Hédi. Hetvennyolc éves korában blhunyt Fátyol Hédi, az Odry Árpád Színészotthon volt lakója, aki 40 éven át szórakoztatta a közönséget Pályatársai csütörtökön nagy részvéttel kísérték utolsó útjára. Tej az eszpresszóban Tegnapi számunk utolsó oldalan az Ibolya eszpresszó azt hirdette, hogy a karácsonyi .ünnepekre és szilveszterre palackozott tejet lehet náluk rendelni. Kitűnő kezdeményezés ez, mely a kereskedelem a vendéglátás új módszerelnek meghonosodását tükrözi. Ünnepnap az élelmiszerboltok zárva vannak, a cukrászdák azonban nyitva. Miért ne lehetne ezekben árusítani a tejet a szokásos bolti áron? S kiderül, hogy lehet! Sok család örül majd ennek az ötletnek: érdemes tehát propagálni és elterjeszteni! Ma lép életbe Újszegeden az új forgalmi rend Ma, pénteken reggel 8 órától körforgalom van Újszegeden. Vasarnapi számunkban részletesen beszámoltunk arról, hogy az egyre növekvő gépjárműforgalom miatt szükségessé vált a közúti híd újszegedi hídfőjében a közlekedési rend átszervezése. Most már helyükön vannak az új jelzőtáblák: a hídról csak jobb felé, Makó Irányába szabad befordulni. A Vedres, a Csanádi utca, az Odesszai körút és a Népkert sor egyirányú útvonal, s a hídra a járművek ezentúl csupán a Népkert sor felől hajthatnak fel. Még egy újdonság: a Csanádi utca és a Torontál tér között a . jZa parti tö'tésen, valam'nt az új házak előtt a Torontó! terén is, kerékpárút épült, hogy a kerékpárosok számára JENONE temetésén megjelentek, részvétükkel és viragaikkal mély fa'dalmunk.it enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, 1 u. 8/a. T. 1973. Köszönetet mondunk rokonoknak, Jó barátoknak, Ismerősöknek. a'Mk szeretett férjem TOT'I T. * *OS tomrt'r'n -4sz' vettek, fájdalmunkat envhlienl igyekeztek, A gya.zoió ^ [ leegyszerűsítsék a hídfő megközelítését rossz körülményest között dolgozik. Mivel a város lakosságának rövidesen már napi 60—85 tonna kenyérre város bukta, kevert kuglóf, lesz szüksége, tervbe vették vajas bordás, valamint a egy új, napi 32 tonna kapanegyed- és a félkilogrammos citású automatizált üzem süteménymorzsa készítését, építését a jelenlegi Tavasz A Szabadság téri üzemben utcai műhely helyén. A negyártják a közkedvelt rek fehér kenyeret. kegyedik ötéves tervben Újszegedre terveznek egy enA kenyeret, péksüteményt nél valamivel kisebb sütöa vállalat 21 saját gépjár- dét. A Tavasz utcai sütőmüvével szállítja a 230 meg- üzem felépítéséhez szüksérendelő üzletnek. Probléma, ges költségek biztosításához hogy az üzletek a kora reg- a városi tanács végrehajtó geli órákban szeretnék meg- bizottsága tegnapi ülésén kapni az árut, hiszen sikkor hozzájárult, a legnagyobb a kereslet ls, A szegedi sütőipar az de a sütőipar ennek az utóbbi években felzárkózott igénynek még ma sem tud az igényekhez, a további eleget tenni. Bár négy üze- cél most már az, hogy mind mében éjszaka dolgoznak, a a minőség, mind a választóból ben kétműszakós a ték ©gy kissé az igények elé munka. A vállalatnak négy vágjon. Ehhez az említett saját elárusító pavilonja, és beruházáson belül a vállalat boltja van, s jövőre és munkájának még alaposabb 1970-ben is egy-egy új bol- megszervezése is fontos. Bár tot kíván nyitni. Ahhoz, hogy a túlórázás nélkül hassák, még 15 kásra lenne szükség. Szak a szegedi sütőipar monopoltermelést helyzetben van, egyelőre biztosít- nincs szükség arra, hogy szakmun- esetleg más sütőipari vállalat is szállítsa termékeit munkás azonban nincs. A nöi Szegedre. A város kenyérdolgozók számát sem lehet és péksütcménv-ellátása tovább növelni. mert a megfelelőnek mondható. A ktsz-ek munkája a III. kerületi tanács előtt A szegedi in. kerületi ta- városi tanács ipari osztályánács tegnapi ülésének napi- nak képviseletében. Vita rendjén először a tanács után a tanácsülés a tájékoz1969. évi munkatervét vt- tatot elfogadta, tatták meg. amelyet Hernádi Markos Károly vb-tttkár, János tanácstag, az idelgle- Sziládi Sándor, Horváth Jenes bizottság elnöke terjesz- nő, Csanádi Balázsné, Teleki tett. elő. Sziládi Sándor. Zsi- Ferenc, Tanács Antal, Rajgó Istvánné és dr. Király csányi András, Nagy IstvánDezső tanácstagok felszóla- né, Nyttrai Antal, Engj Jálása után az ülés a Jövő évi nos. Borka László, Rózsa Tstmunkatervet jóváhagyta. ván. Kószó József. Szécsi _ .. _ „ , Imre. Zsigó Istvánné. dr. Ezután Barna Ferenc ta- Király Dezső és Gera tanácstag adott tájékoztatás vanné tanácstagok tettek a kerületben levő kisipart előterjesztést, illetve bejelentermeloszovetkezetek áruter- tést közérdekű ügyekben, melo es szolgáltató tevékeny- Vegül Vincze Antal vb-elnök ségérol. Az értékélt het ktsz értékelte a tanácskozás és a termelési érteke a mult ev- szakigazgatási szervek ezévi hez képest 56 százalékkal emelkedett, ezen belül azonban a lakosságnak végzett javítások, szolgáltatások értéke csak 10 százalékkal nőtt. Különösen érezhető a visszaesés a vasipari és a cípőjavítasi munkáknál. A ktsz-ek egyre inkább fokoz zák exporttermelésüké' mert az gazdaságosabb. A felszólalók is azt hangsú lyozták, a ktsz-eket hívja fe' a tanács végrehajtó bizottsá ga eredeti rende'tetó •üknek megfelelően a helylakosság figyelmesebb szol gálatóra. Felszólaltak: Kösz' József, Rózsa István, Szécs' Imre Fziládi Sándor, RorkT-ászló Horvá'h Jenő tanács tagok Jenei Ferencné ped'" a KTOS7 me'vel szervezete nek és Tóth Mihály a m. j. munkáját „Op-art" bárányok A Lajta-Hansági AUami Gazdaságban megkezdődött : i iuhok ellése. Az idén első ízben „op-art" bárányok is napvilágot látnak a gazdaságban. Hamoshire fajtájú kosokat vásároltak, s az utódok fekete feiűek. fehér foltosak és rövid lábúak lesznek. "ÉNTEK, 1968. DECEMBER 20. DEL-MAÚYARORSZAG &