Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-17 / 295. szám

Egyetértés—SZEAC 1:0 (1:0) Szegeden a Csongrádi Kupa Hódmezővásárhelyen ren­dezték meg a már hagyo­mányos Csongrádi Kupa if­júsági kötöttfogású birkózó­versenyt. A szegediek közül súlycsoportjában Nagy I. (624. sz. ITSK), Bán (SZVSE), Lapu (SZVSE), Csikós (624. sz. ITSK) és Marosi (624. sz. ITSK) győzött A pontver­senyben a Szegedi 624. sz. ITSK lett az első 30 pont­tal. második az SZVSE 16, harmadik a Makói 601. sz. ITSK 10 pont A Csongrádi Kupát ebben az évben az Orosházi Spar­tacus védte, most a vándor­díj Szegedre került Mindössze 200 néző volt a vasárnapi mérkőzésen a Ti­sza-parti stadionban, qjjol a SZEAC a következő összeál­lításban játszott: Tóth dr. — Várhelyi III., Kővári, Pataki — Dezsőfi, Magyar — Raj­csányi, Berkes, Csömör, Vö­rös, Vass. Már a hetedik percben meg is szerezhettük volna a vezetést de Magyar kihagyta a helyzetet. A má­sik oldalon is nyílt a 16. percben gólszerzési alkalom, de a kitörő Vári a kiszaladó Tóthba rúgta a labdát. A mérkőzés egyik legnagyobb lehetőségét Csömör mulasz­totta el, aki a 21. percben egy szép akció után tíz mé­terről alig lőtt a bal kapufa mellé. A 40. percben viszont szögletet ívelt a jobb oldal­ról a vendégcsapat Mátrai — aki ezúttal csatárt ját­szott az Egyetértésben! — fejesét a szegedi védők a gólvonalról hárították, de a labda ismét Mátrai elé ke­rült, aki mintegy öt méter­ről a háló közepébe lőtt: 1:0. A szünet után először a vendégek szövögették a tá­madásokat. de az 53. perc­ben Vass kiugrott és lövése Tóth és Halla győzött a kapufáról pattant ki: óriási helyzet volt. Két szegedi szöglet is bizonyította a ha­zai csapat fölényét és erősí­tésként a 61. percben Bóka állt az egyébként jól játszó Csömör helyére. Az Egyetér­tés is cserélt a 67. percben: Górt Halápi váltotta fel. Ira­mosabbá vált a játék, a SZEAC többször tűzijátékot rendezett az Egyetértés ka­puja előtt, de a vendégek védelme, Landi kapussal az élen, szilárdan hárított, nem sikerült az egyenlítés. Csak az idő volt szép ezen a búcsúmérkőzésen, de a já­ték képe hasonló volt a ko­rábban látott mérkőzések­hez. Az ellenfél most is szervezettebb játékot muta­tott és a szegedi igyekezet nem volt elég ahhoz, hogy a csapat meg tudja fordítani az eredményt. A technikai gyengeség, az erőnlét, a be­gyakorlott tervszerűség hiá­nya okozta a vereséget Most következik a tanul­ságok levonása, a téli szü­net, aztán a felkészülés és tavasszal a rajt az NB I B-ben. Üj az edző — Subits Lajos személyében, mint kö­zöltük —. új átszervezés vár­ható, újjá lehet kovácsolni a kiesett csapatot Mert az utolsó mérkőzésen is azért látni lehetett hogy a jobb helyezést elért Egyetértés sem rendelkezik jobb játé­kosanyaggal, mint a SZEAC. Lehet számítani a fiatal Raj­csányira is a jobbszélen. Ber­kes most már egyre inkább megmutatta oroszlánkörmeit, Csömör rutinossá vált, Ma­gyar jó testi felépítése mel­lett már jelezte jó képessé­geit is — hogy csak a leg­fiatalabbakat említsük, már akik szerepeltek a befejező mérkőzésen. Vagyis azokra a játékosokra lehet építenünk, akik a Szegeden nyújtotta körülmények között szívvel, lélekkel akarnak küzdeni a csapat, a város színeiért. A város, a szakosztály vezetői pedig ugyancsak igyekeznek majd mindent elkövetni, hogy menet közben a lehetőségek bővüljenek. Vissza az NB I-be, még 1969-ben! Ezzel a kívánság gal zárjuk az évad utolsó tudósítását és számítunk ar­ra, hogy a csapat ezt a jel­szót zászlajára tűzi és va­lóra is váltja. Markovits Tibor A labdarúgó NB I utolsó fordulójában a Ferencváros a Győri ETO ellen 3:2-renyert, s így megszerezte az 1968. évi bajnoki címet. Eldőlt a második kieső sorsa is: a SZEAC mellett a Videoton került az 1969. évi NB I B osztályba. A bajnokság végeredménye 1. FTC 30 21 7 2 65:26 49 2. Üjpestl D. 30 30 8 3 102:27 48 3. Bp. Vasai 30 18 < 6 66:37 42 4. Bp. Honv. 30 13 12 5 50:30 38 5. Csepel 30 13 8 9 35:29 34 6. Pécs 30 10 8 12 34:40 28 7. Tatabánya 30 9 10 11 31:38 28 8. Iluntújv. 30 10 7 13 34:45 27 9. Fgve értés 30 7 IS 11 34:42 26 10. Szombath. 30 9 8 13 36:45 26 11. MTK 30 7 11 12 35:40 25 12. SalgétarJ. 30 8 9 13 41:55 25 13. Diósgyőr 30 8 8 14 36:56 21 14. Gvőr 30 6 11 13 37:48 23 15. Videoton 30 9 3 18 28:57 21 16. Szeged 30 5 6 19 26:75 16 Kézilabda — teremben Ltebmann Béla félvétele A lányok versenyének első három helyezettje (balról jobbra): Huszka Ágnes a második, Tóth Anikó az első és Hajdú Ágnes a harmadik helyen végzett huszonhárom induló közül Szegeden a Postás SK me­gyei Jellegű vívóversenyt rendezett serdülőkorú fiúk és lányok részére. Majdnem ötvenen Indultak, s fgy a sportkör vívóterme szűknek bizonyult A lányoknál a szegediek, a fiúknál pedig a vásárhelyiek bizonyultak leg­jobbnak. Lány tőrverseny (23 in­duló): 1. Tóth (Sz. Postás) 7 győzelem, veretlenül, 2. Husz­ka (Sz. Postás) 6 gy., 3. Haj­dú (H. MEDOSZ) 5 gy„ 4. Debreceni (Sz. Postás) 3 gy., 5 Janákl (H. MEDOSZ) 2 gy.. 6. Magyari (H. MEDOSZ) 2 gy. Fiú tőrverseny (24 induló): 1. Halla (H. MEDOSZ) 7 győzelem, veretlenül, 2. Rud­ner (H. MEDOSZ) 5 gy., 3. Magyari (H. MEDOSZ) 5 gy., 4. Kerepes (Sz. Postás) 4 gy., 5. Kelemen (Sz. Postás) 3 gy., 6. Zsigó (Csongrád) 2 győzelem. Kosárlabda-bajnokság Az Országos Középiskolai Kosárlabda-bajnokság kere­tében megkezdődtek a fiúk I. korcsoportjának a küzdelmei. A hat szegedi csapat küz­delméből valószínű a Rad­nóti Gimnázium kerül ki győztesen, az. eddigi jó sze­replése alapján. Eredmé­nyek: Radnóti Gimnáz.ium—Ság­vári Gimnázium 93:42 (35:15). Radríóti Gimnázium—Vasút­forgalmi Technikum 115:24 (51:9). Gépipari Technikum— Vasútforgalmi Technikum 69:10 (18:6). Ságvári Gimná­zium—Gépipari Technikum 71:37 (29:16). A verseny első fordulója ma. kedden délután befeje­ződik. Fél 6 órakor a Gép­ipari Technikum—Radnóti Gimnázium, fél 7 órakor pe­dig a Vasútforgaími Techni­kum—Sásvári Gimnázium találkozójára kerül sor a Ró­kusi Tornacsarnokban. Ugvancsak a mai napon kezdődik a női együttesek II. korcsoportjának küzdelme ls a Rókusi Tornacsarnokban. Fél 8 órakor a Radnóti Mik­lós Gimnázium csapata ját­szik a Szegedi Közgazdasági Technikum együttesével. A másik két benevezett talál­kozójára (Bethlen Gimnázi­um-Frankéi Leó Techni­kum) Hódmezővásárhelyen kerül sor. A további műsor: 18-án, szerdán fél 3 órakor: Szegedi Közgazdasági Tech­nikum—H. Bethlen G. Gim­názium. Fél 4 órakor: H. Frankéi L. Technikum—Rad­nóti M. Gimnázium. 19-én, csütörtökön, fél 3 órakor: H. Bethlen Gimnázium—Radnó­ti Gimnázium. Fél 4 órakor: H. Frankéi L. Technikum­Szegedi Közgazdasági Tech­nikum. A férfiegyüttesek II. kor­csoportjának mérkőzése is ezen a héten lesz. A szegedi bajnokság a Radnóti Gimná­zium—Gépipari Technikum között dől el, mert csak ez a két iskola nevezett be. A találkozóra 18-án, szerdán fél 8 órakor kerül sor. A mérkőzéseket minden alka­lommal a Rókusi Tornacsar­nokban rendezik meg. Szombaton és vasárnap a Rókusi Tornacsarnokban folytatódott a kézilabda te­rembajnokság. A mérkőzé­sek során az Ifjú Gárda női csapata egyenlő ellenfele volt az NB I B-t megjárt Hódmezővásárhelyi Sparta­cusnak. Meglepő a Szegedi Textilművek férficsapatának jó szereplése. Továbbra ií színvonalasak voltak a diák­csapatok mérkőzései. A H. Hunyadi SE és a Szegedi Tanárképző az idén ls ní­vósán szerepel. Szép mér­kőzést vívott egymással a Rózsa Ferenc és a Radnóti gimnázium. A fordulóban dicséret illeti a Fáklya csa­patát A Kovács Gyula, dr. Debreczení, Megyeri, Szat­mári, Nagy László, Honti, Heiszig, Varga Béla össze­állítású csapat küzdőszelle­me, játéktudása, ma is pél­daképe lehet a fiataloknak. Eredeménvek: Erdész II.— Tisza-part II. (ffi ifi) 26:16 (6:9). H. ITSK—Vasútforgal­mi (ffi ifi) 14:24 (7:10). Er­dészet-Tisza-part (ffi ifi) 23:15 (10:10). Sz. Kinizsi— 600. ITSK (ffi ifi) 27:29 (14:10). Ifjú Gárda—Vasút­forgalmi (női) 6:17 (3:8). Va­sútforgaími II.—Üllés (női) 18:12 (8:6). Gépipar II—Ül­lés (ffi) 27:14 (14:0). Tanár­képző—Emergé (női) 12:5 (7:3). H. Hunyadi—Sándor­falva (ffi) 27:22 (15:10). Emergé—Tanárképző (női) 4:11 (3:6). Sándorfalva—H. Hunyadi (ffi) 16:36 (8:19). Fáklya—Sz. Konzerv (ffi) 25:18 (12:7). SZEAC II.—Sző­reg (női) 29:8 (13:5). Ti­pográfia—Ff. Vasútforgalmi (ifi) 19:30 (12:14). Bőrös—Tervező (ffi) 19:10 (9:5). Bőrös—Tervező (női) 11:9 (5:8). Építők II —SZEAC II. (ffi) 28:24 (11:10). H. Spartacus—Ifjú Gárda (női) 14:10 (7:7). H. Spartacus II. —624. ITSK (női) 12:10 (8:7). Olajbányász—Sz. Textilmű­vek (ffi) 20:24 (9:15). Ifjú Gárda—H. Spartacus (női) 12:16 (7:8). Sz. Textilművek —Olajbányász (ffi) 19:13 (6:10). Sz. Kinizsi—Móraha­lom (női) 6:9 (4:5). UTC— Sz. Spartacus (ffi) 20:16(9:5). Sz. Kinizsi—Konzervgyár (női) 10:12 (4:5). Sz. Spar­tacus—UTC (ffi) 17:19 (12:12). Konzervgyár—Sz. Ki­nizsi (női) 20:12 (5:4). 624. ITSK—Tápé (ffi) 29:19 (14:10). 624. ITSK—Textil Tech. (ffi) 13:26 (7:15). 600. ITSK—Statisztika (női) 4:13 (4:5). Ifjú Gárda—Radnóti II. (ifi) 24:24 (11:14). Sta­tisztika—600. ITSK (női) 18 $ (10:3). Rózsa—Radnóti (ifi) 25:35 (17:12). Statisztika II.—'Radnóti (női) 17:7 (10:3). Statisztika—Gépipar (ifi) 17:24 (10:9). Rőzsa—Tex­til Tech. (női) 13:5 (8:0). Ti­szasziget—Textilművek II. (ffi) 16:22 (10:8). S=0=R=0=K=B=A=N Rio de Janeiróban 51 ezer néző előtt játszották a Bra­zília—NSZK válogatott lab­darúgó-mérkőzést. A talál­kozó játékvezetője a magyar Zsolt István volt. A kétsze­res világbajnok Brazília és az egyszeres VB-győztes NSZK csapatának összecsa­pása jó játékot hozott. A ha­zaiak Edu két góljával a fél­időben már 2:0-ra vezettek, (gy kellett volna tippelni! I. Dunaújváros—Ü. Dózsa 0:9 9 9. Győr—Ferencváros 3:3 3 3. Szeged—Egyetértés 0:1 3 4. Bp. llonvéd—Csepel 1:1 x 5. Videoton—Pécs 0:3 3 6. Vasas—Tatabánya 3:0 1 7. Diósgyőr—Salgótarján 1:1 x 8. M''K—Szombathely 1:1 x 9. Nanoll—Varese 1:1 x 10. Palermo—Lancrossl 3:1 1 II. Riima—Mflan 1:1 x 13. Torino—Florentlna 0:0 x KEDD. 1968. DECEMBER 17. ta í 0:0 x 13. Verona—Juventua 14. Bari—Fokela A Sportfogadást éa Lottó Igaz­gatóság közli: a totó 50. sz. heti december 15-1 fogadási hetére beérkezett 1 404 649 db szelvény. 13 találatos totószelvény 14 db volt, 10-en a plusz 1-et ls elta­lálták. Ezekre szelvénvenklnt 93 202.— forintot fizetnek kl. A 13 talátatoeok 39 009.— forintot kapnak. A 12 találatosok 1103.—, a 11 találótosok t08,—, a 10 találato­sok 27.— forintot nyertek. Az 1000 forinton foltlll nyere­ményeket december 26-tól az looo forinton alullakat december 21-tól fizetik kl. (MTI) majd a németek részéről a 47. percben Held lőtt gólt, és utána a 73. percben Gerwin egyenlített. Ezzel kialakult a 2:2-es végeredmény. * Beszámoltunk már arról olvasóinknak, hogy a KIS­TEXT labdarúgó-szakosztá­lya feljelentette a Békéscsa­bai Előrét Az NB Il-t nyert csabaiak — állítólag — a KISTEXT elleni idényzáró mérkőzésük előtt pénzt aján­lottak fel a budapesti csa­patnak. Az ügyet az MLSZ­ben ma, kedden tárgyalják, és azon bizonyára sok min­denre fény derül. * Budapesten, az országos serdülő súlyemelő-bajnoksá­gon a Szegedi Spartacus fia­taljai több helyezést értekel. A kisváltósúlyű Sípos Antal 222,5 kg-mal második, a vál­tósúlyú Farkas Zoltán 232.5 kg-mal szintén második lett. Ezenkívül Szalma Árpád ne­gyedik. Csókási György és Balla Tamás ötödik helyezést ért el súlycsoportjában a szegediek közüL Munkásokat, alkalmazottakat keresnek Napi 4 Arai elfoglaltsággal gép­írót keresünk azonnali felvétel­re, gyorsírni tudók előnyben. A Szegedi Konzervgyár felvé­telre keres nyugdíjas férfiakat könnyű munkára. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi cso­portjánál reggel fél 8 órától délután 16 óráig. Szeged. Róku­si feketeföldek 6. xDK. 1292. Érettségizett lányokat lyuk­kártya lyukasztónak klképzilnk. Számítástechnikai és ügyvitel­szervező V., Szeged, Huszár u. 1. sz. xDK. 1281. DEGAZ fiatal gépésztechniku­sokat. vlllanv- é» lánghegesztő­ket, segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. x Perfekt GYORS-GEPtRÖT fel­vesz a Szegedi Kenderfonóg.vár, Londoni krt. 3. xDK. 1280. A Nagyalföld! Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat szanlti üze­mébe keres: adminisztratív ve­zetőt. Az állás betöltéséhez szük­séges végzettség: mérlegképes könyvelői vizsga, valamint 10 év Ipari gyakorlat. Bérezés meg­egyezés szerint, lakást biztosí­tunk. Jelentkezni lehet (rásban. önéletrajz mellékelve. Jelenlegi beosztás leírásával. Cím: NKEV Szolnok, személyzeti osztály, Pf.: 86. Határidő: 1968. decem­ber 20. xDK. 1293. A Szegedi Építőipari Vállalat állandó szegedi munkára fel­vesz kőműves, fűtés- és gázsze­relő. lakatos, asztalos szakmun­kásokat, könnyügép-kezelőket és segédmunkásokat. Vidéklek ré­szére munkásszállást biztosítunk, utazási költséget térítünk. Mun­karuhát és napi egyszeri étke­zést biztosítunk. Jelentkezni le­het Szeged, Dánl J. u. 14—16. Munkaügy. XS. 6 A Szegedi Enftőlparl Vállalat azonnal felvesz magasépítési művezetőket és kalkulátorokat. Jelentkezni lehet: Szeged. Dánl János u. 14-16. Munkaügy. XS. 19 Anyakönyvi hírek I. KERÜLET Házasság: Simon István József és Molnár Erzsébet, Gáspár Já­nos György és Kasza Piroska Margit, Horváth László és Hor­váth Klára, dr. Laky József és Balogh Anna. Korodl László Ist­ván és Bité Katalin, Csala Be­nedek János és Kovács Katalin, Valter Vilmos Gyula és Zomíorl Ilona, Kozó József és Retter Gabriella. Lakatos Mihály és Vajas Aranka házasságot kötöt­tek. Születés: Tóth Istvánnak és Karácsonyi Irénnek Tünde Ve­ronika, Szegedi Péternek és Harsányt Ágnesnek Ágnes. Kiss Jánosnak és Molnár Katalinnak Ferenc, Márki Istvánnak és Sza­bó Margitnak István, Magonyl Jánosnak és Fedina Máriának János, Mátó Lajosnak és Torma Annának Ildikó, Karsai Sándor­nak és Deák Annának Zoltán, Kovács Bélának és Rokolya Ka­talinnak Katalin, Bozó Sándor­nak és Lajkó Jolánnak Zoltán, Dezső Lászlónak és Borbás Te­réziának László, Kótl Sándornak és Koncer Erzsébetnek László, Tar Györgynek és Barna Gizel­lának Róbert, Papp Gvörgynek és Karaoglanova Jelenánnk Kg­llna, Kovács Istvánnak és Ka­sza Ilonának Mónika, Urbán Gézának és Födi Juliannának Géza. Sebő Józsefnek és Varga Mártának Andrea Márta. Papp Imrének és Kószó Máriának Tm­re. Szabó Gáspárnak és Bíró Annának Ágnes, Tó'h Ferencnek és Sával Erzsébetnek Zoltán Fe­renc. ördög Szilveszternek és Lovászt Piroskának Szilveszter, Benárik Ádámnak és Szedlár Zsuzsannának Attila József. Ki­rály Ferenenek és Temesvári Máriának Marianna Fdit. Rostás Istvánnak és Kovács Piroskának Mónika, Huszti Imrének és sütő Máriának Imre, Vaida Sán­dornak és Bobák Teréziának Ágota. C7nmbos M!háivn»k és Lakó Gizellának Gizella Mária, Poldlzsár Miháivnak és Farkas Erzsébetnek Csilla. Honka Já­nosnak és Czlne ffvának Zsu­zsanna. Botos Miháivnak és sírok Irénnek Erzsébet. Pánvni Péternek és Kántor Honának Brigitta, Baloch Andrásnak és • „*v, ága——.. . „'—.. s*átvá*nak és Tanács E— xvA­nek Mátvás. Márkus Eerenenek +s K'ss Máriának ris-ba. Bflvl rózsefnek és Heréd! rózsának Ágnes Erzsébet, Sári Jánosnak és Bene Ilonának Marianna ne­vű gyermekük született. Halálozás: Kerekes Gyula, Varga László István, Nagy Ist­vánné Molnár Katuln, Domíati Szilveszter, Halmost Józsefné Czlna Gizella. Fancsovlcs György, Kecsacs Balázs, GoJUár Ernő, Gratkovszki József, Aszta­los György, Bakai Erzsébet, Menyhárt Tibor, Gunics Emília, dr. Molnár István, Sípos Györgyné Lukács Etelka. Dezső István, Urbán Rezsőné Kiss Ju­lianna, Szabados Károlyné Bo­nyák Erzsébet, Borsi Ferena meghalt. II. KERÜLET Házasság: Horváth Imre Ist­ván es Fejes Irén Erzsébet, Rie­ger László Tamás és Farkas Eva Julianna házasságot kötöttek. Halálozás: Gál János meghalt. III. KERÜLET Születés: Pipis Jánosnak és Lestyán Máriának .rudit. Farkas Lajos Istvánnak és Fogas Ju­lianna Ilonának Lajos, Lov­rity Mihálynak és Grágás Em­ma Máriának Mihály Róbert. Sánta Dezsőnek és Baranvl Jusztinának Dezső, Tamás Je­nőnek és Ábrahám Máriának Mária, Temesvári Ferencnek és Molnár Eszternek Ferenc, dr. Veszelovszky Istvánnak és dr. Győrfl Máriának Edina, Fodor Ernőnek és Bata Ilonának F.r­nő. Jaktor Lászlónak és Szűcs Eszternek Tímea. Kovács-Tanács Mihálynak és Tanács Rozáliának József, Krisztin Jenőnek és Szűcs Piroskának Jenő, Pakat Jánosnak és Farkas Piroskának Magdolna, Táncsos Gyulának és Riesz Zsuzsannának Györgyi. Toókos István Jánosnak és Koczkás Juliannának Zoltán, Mezei Árpád Zoltánnak és Ko­lompár Ilona Adélnak Ildikó. Berta Lászlónak és Széli Anná­nak István. Kiss Lajosnak és Sllóczkl Ilonának Angéla, Sa­vanya Szilveszternek és Czimer Ilonának Attila, Zsemberl And­rásnak és Kocsis Klárának Zol­tán nevű gyermekük született. Halálozás: Nagy György. Gyömbér Pál, Nagy Imréné ök­rös Piroska, Kószó Míhálvn* Mihály Rozália, Rutai Imréné Gárdián Etelka. Relnmann Kál­mánná Kucsora Julianna. Póra Józsefné Sánta Erzsébet. Hartzer Antal. Slnger Mátyásné neu'seh Matild. Hovorka Jézsefné Na­gylrsán Irén. Erdélvi István, Stáhl Mária Anna meghalt. Gyászközlemények Szomorú szfwei tudatom a rokonokkal, ismerősökkel és mindazokkal, akik szerették, hogy édesapám. SZÖGI ZOLTÁN volt cipőkészítő december 14-én elhunyt. Temetése december 18­án 15 órakor lesz a belvárost te­mető ravatalozójából. Kíllönvll­lamos a Dugonics térről Indut 14.15 órakor. A gyászoló család, dr. Szögi Zoltán, Bolyai J. u. 3'. T. 1971. Szomorú szívvel tudatom, hogy drága Jő férjem, PAPP JÁNOS, életének 77. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése december 18-án 14 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. Gvásznló fele­sége, Hunyadi J. sgt. 63. T. 1969. Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett férj és testvér, BÁR­KÁNYI JÖZSEF, életénrk 72. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 18­án 11 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, Cscmegl u. 15. T. 1965. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, NAGY MARIA, életének 72. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 17-én 15 órakor lesz a Dugonlcs-temetö ravatalozójából. Gyászoló testvé­rei, Bárka u. 7. T. 1968. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, a Sütőipart Vállalat vezetőségének és dolgozóinak, akik szereteti halottunk, DEZSŐ ISTVÁN te­metésén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a Tüdőgondozó orvosainak és ápolóinak, valamint a körzeti orvosnak odaadó munkátukért. A gyászoló család, Lenin krt. 73. T. 1967. Köszönetet mondok mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, a DAV és a Megyei Bíróság dol­gozóinak, akik szeretett férjem, PALOCZ ARMAND temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége. T. 1964 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, mun­katársaknak, akik szeretett ha­lottunk, JUHÁSZ PAL temeté­sén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Benczúr u. 78. T. 1962. Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett férj, testvér és sógor, KORMÁNYOS MIHÁLY, életé­nek 61. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése decem­ber 18-án 13 órakor lesz a Gye­vl-temető ravatalozó fából. A gyászoló család. Erdő u. 5. T. 1974. HZZIII I ww— DEL-MAGVARORSZAO - A Magyar Szocialista Munkáspárt songrád megyei e» Szeged városi bizottsága é» a tanács napi­apja - Főszerkesztő: F Nag? István Szerkesztőség es kiadó­hivatal: Szeged Magvat Tanácsköztársaság utia 10 telelőn 13 535. 13 003 - Felelő* kiadó: Kovács László - A lapot nyomtat a Szegedi Nyomda Szeged Butcsy /.smnszkv u 28 11ndex 39 0531. — Előfizetési díj egy nőnapra U forint. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom