Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

Vita a SZEAC szerepléséről Jobb nevelő munkát! Edzőváltozás Fiatal bajnok Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy az országos II. osztályú birkózóbajnokságon az egyik legidősebb szegedi birkózóversenyző, Gitay Zol­tán (SZVSE) súlycsoportjá­ban az első helyen végzett. Most újabb sikerről ad­hatunk számot olvasóink­nak: a legfiatalabb szegedi birkózó, Faragó Zoltán (624. sz. ITSK) az országos sza­badfogású serdülőbajnoksá­gon, a lepkesúlyban leg­jobbnak bizonyult A 15 éves fiú még csak kilenc hónapja birkózik, és ez volt az első nagy verse­nye. Edzője, Benkő Gyula szerint tehetséges és szor­galmas is. A tréningekről sohasem hiányzik, és azokon mindig talál magának el­foglaltságot, sokoldalúan képzi magát. Figyelemre méltó, hogy még jövőre is serdülő lesz. Képünkön a fiatal bajnok, Faragó Zoltán látható. SOROKBÁN A Legia Varsó megállapo­dást kötött az Ü. Dózsával, a két csapat közötti. VVK mér­kőzés időpontjáról. A har­madik forduló két találko­zója közül az elsőt március 5-én Varsóban, a visszavágót pedig március 12-én Buda­pesten játsszák la Mivel azonban ez az Időpont túl van a WK bizottság által megállapított terminuson, a mérkőzésekre csak a kupa­bizottság hozzájárulásával kerülhet ékkor sor. Az Egri Dózsa díjkiosztó ünnepségén bejelentették: Turay András szakoktató a labdarúgó-csapat edzője 1969-re nem hosszabbítja meg szerződését az egri együtteshez. Hírügynökségi jelentések szerint Ashe, az USA néger teniszezője a Davis Kupa elöntője után profi szerző­dést irt alá. A kiváló ver­senyző — még me® nem erősített hírek szerint — 500 000 do'lárt kap a szerző­dés aláírásáért. Bánfay Mihály Szeged. Kis­faludi utca 5. szám alatti olvasónk egyetért Barcs Sán­dor cikkével. Véleménye sze­rint nem csupán a játékos­csábítás az oka 3 vidéki nagyvárosok reprezentatív csapatai gyenge szereplésé­nek. Előrelátó vezetés mel­lett egy-két játékos maga­tartása nem okozhat kataszt­rófát Bánfay Mihály Szeged lab­darúgó-életének hibáit az alábbiakban foglalia össze: A fiatalság körében nem megfelelő a sportpolitikai nevelőmunka. A fiatalság igen kis része érez magában elhivatást maeas szintű sport­tevékenység iránt. Nem lát megfelelő célt maga előtt hogy makacs kitartással át­lagon felüli soortemberré képezze magát Beérik a kö­zépszerűvel. ami mellett kel­lő időt fordíthatnak felnőttes szórakozásokra Nincs ben­nük kitartás fiatalságukat, tehetségüket a sport nemes céljaival azonosítani. Buda­pesten már történtek helyes kezdeményezések. Létrejöt­tek a nagyobb egyesületek égisze alatt működő sport­iskolák. Ha akadnak is, kevesen, akikben a tehetség kellő ki­tartással és ambícióval pá­rosul, ezek nagy részéből hiányzik a szerénység. Gyor­san, átmenet nélkül akar­nak célhoz érni. (Ebben az egyesületi vezetők és a játé­kosok fejlődéséért felelős ne­velők ls hibásak.) Megyei csapatokból rögtön NB l-es csapatba igazolnak át. Az át­menet nélküli karrier azon­ban csak egyes, egészen ki­vételes tudású játékosoknak • • Lapunkban a SZEAC NB I-cs labdarúgó-csa­patának szerepléséről három héten át tartott a vita. Számos olvasónk küldte el szerkesztősé­günknek véleményét, ja­vaslatait. Ezekből rend­szeresen összeállításokat közöltünk, s több észre­vételre levélben vála­szoltunk. A beérkezett értékes véleményekből ma újabb összeállítást ad-'nk, s ezzel a vitát befejezzük. A vita ta­nulságainak értékelésére lapunkban visszatérünk. sikerül. Nagy baj az, ha egy csapat játékosai közül töb­ben is. a magasabb szinten szükséges fizikai képessége­ket, állóképességeket, rutint menet közben, s kiéleződött küzdelem hevében akarják elsajátítani. Ahogy ez az idén a SZEAC-nál történt. De ugyanilyen hlba egyes játé­kosok jelentőségét eltúlozni is, ahogy azt sokan Kozmá­val teszik. Kozma jó játé­kos, de kevés benne a ki­tartás. könnyen sérül, hamar megadja magát. Túl korán sztárt csináltak belőle. Tehát: elsősorban az Ifjú­ság szemléletét kellene át­formálni. hogy a sportot ma­gáért a sportsikerekért sze­resse. Tudjon áldozatot hoz­ni a sportdicsőségek remé­nyében. Másodszor: a város társadalmi és gazdasági ve­zetőinek kellene lehetőséget találni, hogy azok az ifjak, akik a zöld gyepet választ­ják ifjúságuk céljának és ér­telmének, részesüljenek a társadalom részéről olyan el­ismerésben, hogy megérje annak a sportolónak élete legszebb éveit a testkultúra szolgálatába állítani. Sublts Lajos szakoktató személyében tegnap délelőtt új edzőt szerződtetett a SZEAC labdarúgó szakosz­tálya. Subits Lajos neve nem is­meretlen a szegedi közönség előtt. 1954—55-ben a Szege­di Haladás NB l-es csapa­tának középhátvédje volt: 1956-ban az Ikarusz együtte­séhez került, 1957-ben pe­dig átvette annak edzői tisztjét. Két és fél év után a Bp. Tűzálló SK, majd a Gázművek, azután ismét az Ikarusz edzője lett. 1965-ben újra a Gázművekhez ke­rült, s 1967-ben csapata megnyerte a Dunamenti csoport NB Ill-as bnmoksá­gát és bekerült az NR II­be. A tavalyi évben n Kőbá­nyai Tűzálló SK NB III-as együttesénél dolgozott; mun­kája eredményeként csapata az első helyen végzett. Mivel dr. Bánáthy János a megbízás alkalmával — hi­vatali elfoglaltsága miatt — csak a szezon végéig vállal­ta az edzőséget, most ismét visszatér a SZEAC ifjúsági csapatához, s ott folytatja eddig is eredményes tevé­kenységét. Schirilia szegedi terve Á játékvezetőkről Moldvay Ferenc, Világos u. 15. szám alatti olvasónk a játékvezetői pártosság ellen emel szót, megemlítve, hogy a JT-nek szigorúan kellene fellépnie a gyenge játékve­zetés ellen. Ritkán hallani arról, hogy a gyenge játék­vezetőket hosszabb ideig „szabadságolták". Sokkal na­gyobb a játékvezetők „hatal­ma", mintsem azt a sport érdeke követelné. Bíró Géza Újszegedről küldte sorait. Elmondja: a játékvezető pedagógus is egyben, mert nevel. Neveli a játékosokat a pályán sport­szerű küzdelemre, becsületes játékra. Az ő feladata is őr­ködni a labdarúgó sportág tisztaságára és szépségére. A sportág fejlődésében ezért szerepe van a játékvezető­nek is. Helyesen nevelni, a sportág fejlődését elősegíteni azonban csak igazságos és pártatlan bíráskodással lehet Levelét így fejezi be: a játékvezetés megítélésével azt is alapul kellene venni, hogy nemcsak a közönség, hanem a játékvezető ls ember, s ezért tévedhet. Ez a néző­pont reálisabb játékvezetői értékeléshez segítene. Schirilia György, a világ­hírű magyar hosszutávfutó a napokban levelet írt Vass József régi szegedi maratoni­futó barátjának. Ebben meg­említi, hogy a Budapest— Bécs közötti futás — ame­lyet nemrégiben tett meg — igen fárasztó volt számára. A mostoha idő különösen az utolsó 30 kilométeren meg­nehezítette a dolgát. Levele végén Schirilia György közli Vass Józseffel, hogy idén télen Szegeden szeretné a Tiszát átúszni, de közelebbi időpontról nem ír. Mint ismeretes, Schirilia minden év januárjában a jeges Dunában úszik. Ezt azért teszi, mert fiatal ko­rában bénulásból a hideg vízben való fürdés gyógyí­totta meg. A most megjelent Schirilla­sztori című könyv ezzel is foglalkozik és érdekes képet közöl, amelyen a hosszú táv­futó a Dunában egy jégtáb­lán fürdőruhában áll, a má­sik képen pedig úszik a je­gek között A levél szerint tehát Schirillát idén télen Szegeden láthatjuk. Nemcsak úszni jönne Szegedre, hanem itt levő maratoni versenyző barátait is meglátogatná. A program időpontját Vass Józseffel levélváltás útján határozzák majd meg. Besze országos baj'nok Összefogásban az erő Vígh Géza olvasónk a kö­vetkezőket írja: Ismét sok hasznos gondo­latot vetett fel a vita a Dél-Magyarország hasáb­jain. Örülök annak, hogy a szakemberek, szurkolók módot kaptak véleményük elmondására a lap hasáb­jain. Nagyon jó volna más sportágban is felvetni a lapban a problémákat, a fi­gyelmet egy-egy kérdésre ráirányítani. (Elgondolkoz­tató például az, hogy 10 csapat esett vissza Szegeden alacsonyabb osztályba.) Ez­zel sokat tehetne az újság a szegedi sportélet kifejlő­désének érdekében. Úgy vélem, azon kesereg­ni, hogy a csapat kiesett, sok értelme már nincs. Most azt kell megszervezni, hogy az együttes — akár milyen név alatt — vissza­jusson az NB I-be, s olyan csapattá váljék, mely nem küzd kiesési gondokkal. En­nek a csapatnak az alapját egy erős szegedi társadalmi összefogásban és központo­sításban látom. A szegedi sportélet nem áll azon a szinten, ahol a város gazda­sági és kulturális élete van, ezért megyei és városi ér­dek, hogy fejlesszük. Épp ezért megengedhetetlen, hogy a nagyobb érdeket alá­rendeljük a kisebb, néha kicsinyes egyesületi és sze­mélyi elgondolásoknak. A szegedi sportot nem szét­szedni, hanem tömöri teni lcell. Határozzuk meg, hol legyenek, melyik egyesület­nél egyes sportágak, labda­rúgó csapatok. Itt röplabda, ott birkózás, amott kézi­labda bázis stb. alakuljon ki. Ne újakra, azaz szétfor­gácsolásra törekedjünk. Ne a sok szakosztály legyen az elv szemünk előtt, hanem a minőségi. Nem az a lényeg elsősorban, hogy a szakosz­tály például 224 tagból áll­jon, hanem az, hogy közü­lük hány első-, másodosztá­lyú versenyző van. Az anyagi támogatás mértékét döntően a minőségi eredmé­nyekhez szabjuk. Ha szét­forgácsolódik a pénz, nem jut a minőségi szakosztály­nak, s nem sokra megyünk. S mindezeken kívül, kezel­jük „kiemelten" a középis­kolai diáksportot, mert az elmúlt évek bebizonyították, hogy a középiskolai sport­élet elhanyagolása, vissza­esést jelent a magyar sport­életben is. Befejezésül: én a fejlődést az összefogásban, az erők tömörítésében, a tervszerű szegedi sportfejlesztésben látom. Ha továbbra is szét­forgácsoltán, egyes egyesü­letek kicsinyes elgondolásai alapján stb. dolgozunk, g nem a mindent átfogó vá­rosi érdekeket vesszük ala­pul, akkor soha nem ju­tunk előbbre. Budapesten a Magyar Mo­torcsónak .Szövetség Baj­csy-Zsilinszky úti székházá­ban most került sor az idei bajnoki versenyek ünnepé­lyes eredményhirdetésére. Az eredményhirdetésnél a Sze­gedi Spartacus motorcsóna­kosai is érdekeltek voltak, mert jó néhány kategóriá­ban értek el helyezést. A legeredményesebb sze­gedi versenyzőnek Besze László bizonyult, aki a 175 kem-es sporthajók küzdel­mében a bajnoki címet meg­szerezte. A 250-es géposz­tályban Kispéter József har­madik a 350-eseknél dr. Ko­vács Béla második, míg a 700-asok között Kertes Já­nos szintén második helye­zést ért el, az év folyamán megrendezett három verseny alapján. A túraversenyzők 250 lccm-es kategóriájában Döme Béla ugyancsak má­sodik lett Megemlítjük még, hogy dr. Kovács, Kertes és Döme esé­mai műsor lyes volt a bajnoki címre, de utolsó versenyük egyi­küknek sem sikerült, motor­hibák miatt kenytelenek vol­tak helyezéssel megelégedni. Még rosszabbul járt ifj. Kis­pál Béla, akinek sorozatos géphibák miatt idén még helyezés sem jutott. Végül itt említjük meg, hogy a Szegedi Spartacus sportegyesület ebben az év­ben hatékony anyagi támo­gatással segítette a motor­csónak-szakosztályt, amely Vasvári Miklós Európa-baj­nok versenyző irányításával működött. A szövetkezet hörszaktlele­tében (Somogyi B. u. 17.) fekete, d( anp ttzőrene­áru gallérnak, kucsmának és barna, valamint fehér szőr­me kabátbélésnek kapható. Labdarúgás. NB l-es idényzá­ró mérkőzés: SZEAC—Bp. Egyet­értés, Tisza-parti stadion, fél 2. (Aranyosi). Előtte a két klub tartalékcsapata mérkőzik. Kézilabda. Terembajnokság a Rókusi Tornacsarnokban: Bórö­sök—Tervezők férfi (7.30), Bő­rösök—Tervezők női (8 óra). Építők II.—SZEAC II. férfi (8.20). H. Spartacus n.—624. sz. ITSK női (8.50), H. Spartacus—Ifjú Gárda női I. o. (9.10). Olajbá­nyász—Textilművek férfi I. o. (9.30), Ifjú Gárda—H. Spartacus női I. o. (10 óra). Textilművek —Olajbányász férfi I. o. (10.20), Kiniztl—Mórahalom női (10.50). Kender—Spartacus férfi I. o. (11.10), Kinizsi—Konzervgyár nöl I o. (11.40), Spartacus-Kender férfi I. o. (12 óra). Konzerv­gyár—Kinizsi női I. o. (12.30), ÜJszentlván—Tápé női (13 óra). 624. sz. ITSK-Tápé férfi (13.20). 624. sz. ITSK—'Textilipari Tech­nikum férfi (13.50). 600. sz. ITSK —Statisztikai T női I. o. (14.20). Ifjú Gárda—Radnóti Gimnázium II. férfi Í14.40), statisztikai T.— 600. sz. ITSK női I. o. (15.10). Rózsa Ferenc G.—Radnóti G. férfi (15.30), Statisztikai T. 17.— Radnóti G. női (16 óra), Kábel­gyár—Gyufagyár fért) (16.20). Statisztikai T.—Géoipari T. férfi (16.50). Rózsa Ferenc G.—Textil­ipari T női (17.10). Tiszasziget— Textilművek n. férfi (17.30). Röplabda. Középiskolás terem­bajnokság a Felsőfokú Élelmi­szeripari Technikum tornater­mében 8-tól 13 óráig. Vívás. Területi Jellegű serdülő leány és fiú tőrverseny. Pos­tás SK vívóterme, 9 óra. 1 db 4 fejes, osztrák eredetű parkettagyártó 1 db kurtítóval. Érdeklődni: Göngyöleg­ellátó Vállalat üzem­egyséae, Sze®ed. Alsóvá­rosi ff. 57. Tel.: 15 096. A PINCEGAZDASÁG értesitt Ont, hogy Somogyi u. 19. szám alatti Borkóstolójában DECEMBER 17. SS 22. KÖZÖTT ünnepi borvásárt rendez. Kedvelt bor- és pezsgőfajtáit negyedosztályú áron vásárolhatja meg választékos készletünkből. Szeretettel várja önt is a BORKÓSTOLÓ Öröm az •ándékozás JÁTÉKOT RÁDIÓT. TELEVÍZIÓT RUHÁZATI CIKKET ivetkezeti boltból i Figyelem! Vállalatok és magánosok részére minden típusú SZEMÉLYGÉPKOCSI kis és nagvtavftisát vállalja rövid Javítási határidővel az CLLÉSI ARPAD TSZ. Üllés. Ady E. telepén. u. 3. számú XS. 99 894 A szövetkezet borszaküzle­tében (Somogyi B. u. 17.) korlátlan mennyiségben nxahad hv r árult étt te ur műbőrök kaphatók. DEI-MAÍ1V 4RORS240 - a Msevar szoclaMsia Munkáspárt Csongiád meevei es •szeged vár sí oiz. ii«.»sb a iana-« naDi­•apla - Fós/et kc/ió F \ags ttitán -sírt ke*/t s*eg Kiadó­hivatal S/eged Wtitai I *n*-<k*rtar«atAB úi)» 16 '»lef n 4?5. 13-003 - Feleim aladó Katart I atzló - « lacot ovcm'a! • Szegedi Nycmda szeeeo Rsi-«t Zeiunazkv u ?» 'Indev ?9 0531 - Előfizetési dil egv hónapra 18 forint VA«ARNAP, 1969 ner-zzmrer 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom