Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-15 / 294. szám
Előadások a palitfkai akadémián és a magyar párttörténet tanfolyamon Az MSZMP Szeged városi bizottságának politikai akadémiáin, valamint a magyar párttörténet előadássorozatán a jövő héten a következő foglalkozásokat tartják. Az időszerű politikai kérdésekkel foglalkozó akadémián december 18-án, szerdán délután fél 3 órai kezdettel a Szabadság Filmszínházban dr. Fórizs Sándor, a Tanárképző Főiskola adjunktusa tart előadást a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. (A piros jelzésű igazolványok érvényesek.) A gazdaságpolitikai akadémián december 19-én, csütörtökön délután fél 3 órakor a Szabadság Filmszínházban dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára tart előadást a gazdasági mechanizmus bevezetésének tapasztalatairól. (A sárga színű igazolványok érvényesek.) A magyar párttörténct előadássorozat hallgatói részére december 20-án, pénteken délután fél 3 órakor az MSZMP Szeged városi bizottságának székházában (Kálvin tér 6. I. emelet) dr. Rácz János egyetemi tanszékvezető docens tart előadást az 1918-as polgári demokratikus forradalomról és a KMP megalakulásáról. D --• r r «, e Vadászidény Véradók köszöntése A szegedi textilművek vöröskereszt szervezete ünnepséget rendezett a gyár önkéntes véradóinak tiszteletére. Meg is érdemlik a köszöntést, elismerést ezek a dolgozók, hiszen a közelmúltban rendezett véradó napon 390-en összesen 102 liter vért adtak a rászorultaknak. Segítségük nagyságát úgy jellemezhetjük, hogy Szeged összes gyógyintézeteinek 7—8 napi szükséglete fedezhető ilyen mennyiséggel — más megközelítésben: 10 szívbillentyű-műtétre lenne elegendő. Méltányos, hogy ide írjuk a legáldozatkészebbek nevét: Barta Jenőné, Farkas Józsefné, Király Vilmosné, Kószó Mihályné és Bácskai László különösen sokszort adtak vért. A gyári rekord Szép János segédművezető nevéhez fűződik, aki 55 alkalommal jelentkezett eddig véradásra. Szovjet muzeológusok Szegeden A Magyar Tanácsköztársaság dokumentumainak tanulmányozására háromtagú szovjet delegáció érkezett Magyarországra, s a budapesti és pécsi múzeumok, kiállítások megtekintése után tegnap Szegedre látogattak. A küldöttség tagjait, N. Szkidalskaját, a Szovjetunió Művelődésügyi Minisztériuma múzeumi osztályának helyettes vezetőjét, Z. Kosztrikinát, a moszkvai Központi Forradalmi Múzeum helyettes vezetőjét és J. G. Lupallót, a múzeum tudományos főmunkatársát a Csongrád megyei tanács székházában dr. Gulya Károly, a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályának vezetője üdvözölte, és tájékoztatta őket a jubileumi rendezvényekről A küldöttség — amelynek tagjai a Magyar Tanácsköztársaságról és a felszabadult Magyarország fejlődéséről szóló moszkvai kiállítást készítenek elő — ezután a szegedi Móra Ferenc Múzeumba látogattak, majd Hódmezővásárhelyre utaztak, hogy megtekintsék a Marx Károly Termelőszövetkezet állandó munkásmozgalmi kiállítását. A delegáció még tegnap este visszautazott a fővárosba. Jótétlélek — Nem tudom tovább nézni, hogy mennyit gürcölsz — inkább lefekszem. (Morzsák A Délmagyarország 1911-es évfolyamaiban böngészve az alábbi két. ma már „klasszikusnak" tűnő hírt találom. „A Pécsi Nemzeti Színházban Shakespearet interpretálta Beregi Oszkár. A Rómeó és Júliát adták. A pécsi állami főreáliskota egészen eredeti tellesen önálló szempontból bírálta el Shakespeare remekművét. A pécsi főreálisko'ában Shakespearere kimon^+ák a halálos ítéletet megbélyegezték. A tanárok féltik a fiatal lélek frisses-tóét. tisztaságát Shakesneeretól! Nem kaptak engedelme' a kíváncsi növendékek. tmgy színházba menjenek. m'kor egy országosan ismert művész magyarázza, érteti meg Rómeó tiszta láncoló szerelmét. Rómeó és Júliát nem találta a'kaimasnak a tanári kar az ifiú lelkek épülésére. Szigorú ..nem"-et biggyesztettek tehá' mel'éie s ez a klasszikus eset. s korát tekln+ve ktaszsziku- fölfogás alapján hiún "vott n reáUsko'a ifjúsága a klas-zikus estről. Eddig vpn A'nek kedv° 'artja. mosoivo-tont mutathat, nevethet. dühö-ehet a — -klasztsrú'us eseten.--" Hol vagvunk ma már — a miniszoknyák ideiében — a Rómeó és Júliától? ... * forrtan d-á'után három óra felé — írja a Délma-: gyarország 1911. január 19-ik; száma — nagy riadalom vol' a szegedi Rókus-pályaudvaron. Ekkor Indul a szabadkai vonat amely ma is tele volt utasokkal. Amikor a katauz megadta az indulásra a jelt és a vonat már el is indult, egv feltűnő szér leány a sínek felé szalad' és a mozdony elé vetette magát A mozdony és az utána következő három kocsi keresztül ment a leányon mert a vona'o* nem lehetet1 azonnal megállítani. Ekkor rémülten néztek a vonat kerekei alá. és leenaavobb csodálkozásra ott ta'álták a leányt sértetlenül. Az történt ugvan's. hogy a mozdony elé szerelt seprő belökte a taány testét a sínek közé és ígv a kerekek nem mentek keresztül rajta. Megállapították, hogv a leánvt — akinek az iiedttégen kívül más haja nem történi — K. J.-nek (itt teljes név és cím következik) hívják, és apiának házában lakik. Hazaszállították a szüleihez é~ megígértették vele. hogy többet nem fog öngyilkosságot elköveted, mert máskor nem fog a vonat viccelni. Az öngyilkossági kísérlet oka — remónvteten szeretem." Há' elkánzeihető ma ilyesmi' Reménv'elen szerelem esetén a mai lányok égésmásként) és nagyvonalúbban — vigasztalódnak. Jenő István — Külföldi tudósok Szegeden. A József Attila Tudományegyetem analízis tanszékét, illetve analízis tanszéki kutatócsoportját novemberben és decemberben Gohberg kisinyovi (Szovjetunió), Anger berlini (NDK), Boseck és Wisliczeny greifswa'di (NDK), Popescu bukaresti (Románia), Gaspar temesvári (Románia) és Zelazko vorsói (Lengyelországi matematikusok látogatták meg. Megbeszéléseket folytattak a szegedi kutatókkal és előadásokat tartottak Szőkefalvi-Nagy Béla akadémikus. egyetemi tanár által vezetett funkcionálanalízis szemináriumon. — A Művelődésügyi Minisztérium nívódíjban részesítette a Magyar Állami Operaházat Szokolay Sándor Hamlet című operájának előadásáért. A jutalmat szombaton Lukács Miklós, a dalszínház igazgatója dr. Barna Andrásnénak, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetőjének jelenléteben nyújtotta át a szerzőnek a produkció főbb szereplőinek, az opera rendezőjének, a jelmezek és a díszletek tervezőjének, a karmestereknek, valamint a kíséretet adó zenekara valamennyi tagjának. — Piac! árak. A szombati piacon az ünnepek előtt máskor is jellemző bő áruválaszték volt a jellemző. Árak: alma 4—9, szőlő 9— 10, körte 5—8, dió 15—18, mák 30—32, burgonya 3—1, hízott sertés 18—19, pulyka 23—24, fehérkáposzta 1,50— 2, karfiol 5—8, kelkáposzta 3—5. gyökér 5—6, sárgarépa 3—4. vöröshagyma 2—3, fokhagyma 20—25, csirke 26— 30. tyúk 22—24 forint volt kilogrammonként. A tojás darabja 1,80—2 forint volt. Szeged a hazai lapokban 1968/50 VINCZE Dóra: Miért éppen őt? Pártélet, december. [Partmunka a Szegedi Textilművekben.J Ünnepi megemlékezés Szegeden a KMP és a KIMSZ megalakulásának ötvenedik évfordulójáról. Magyar Hírlap, december 13. CSUKÁS István: Nem én Irtain ! Elet és Irodalom, dec. 14. [A Tiszatáj decemberi számában Németh László könyvének kritikáját a szerző névrokona, a szegedi egyetemi tanár írta.l Nebáncsvirág. Film, Színház, Muzsika, dec. 14. (A Nemzeti =zfnház operettelőadásáról. Fényképpel.] Szegedi színészek előadása Szabadkán. Népszabadság. dec 14 (Gáspár Margit: Az állam én vagyok című darabjával vendégszerepelnek 1 — Hármas évforduló címmel 1918—19-es veteránok, hivatásos tisztek és honvédek emlékeztek az elmúlt ötven évre szombaton délután a Fegyveres Erők Klubjában. A felelevenített emlékek közben megszólaltak Juhász Gyula és Garai Gábor versei is. A három generáció képviselői szabad beszélgetés formájában méltatták az egyszerű emberek tetteit, fogadtak hűséget az ötvenéves pártnak. — Kende Sándor a móravárosi könyvtárban. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szegedi boltja és a móravárosi fiókkönyvtár látja vendégül író-olvasó találkozón Kende Sándort 17-én, kedden este fél 6 órai kezdettel a móravárosi könyvtárban. — Fagykárra ötmillió forint. Az Állami Biztosító Csongrád megyei igazgatóság idei évi összesítésében ötmillió forint fagykár kifizetése szerepel, ame'yet azoknak a tsz-eknek, tszcs-nek fizettek ki, amelyeket az áprilisi fagyos napok súlyosan érintettek. A jövő év januárjától a fagybiztosítás határidő nélkül terjed ki a szántóföldi növények 50 százalékor, a dohány- és a palántázott zöldségfélék 10 százalékon felüli állományát érintő tavaszi fagykárokra. Térítést nyújtanak a szőlők, a gyümölcsfák törzsében, termőágaiban hajtásaiban, illetve vesszőiben keletkező jégkárokra. ha a jégverés legalább 70 százalékos termésveszteséget okoz. Tanácstagok beszámolói December 16-án 5 órakor a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakiskolában (Tolbuhin sgt 1.) dr. Szentpéteri István városi, dr. Lovász Tiborné és Reszta Miklós I. kerületi tanácstagok; fél 6 órakor a Béke utcai általános iskolában Vadas György városi, Tarnai Károly, dr. Mucsi Józsefné és Balogh József I. kerületi tanácstagok számolnak be választóiknak. 6 órakor a szalámigyár kultúrtermében Balog István városi. Nyilasi Péter és dr. Bödő István X. kerüléti tanácstagok; december 17-én 6 órakor a Bérkert utcai általános iskolában Varga István városi, Nagy Mihálv és Dóra Antalné I. kerületi tanácstagok találkoznak választóikkal — Haus Budapest. A Berlini „Haus Budapest" étterem fennállásának küszöbönálló 15. évfordulója alkalmából sajtókonferenciát tartottak, amelyen a német vendégi átóiDari vállalat vezetői méltatták a berlini magyar étterem munkáját — A népművelést tanács ülése. December 20-án, pénteken délelőtt 9 orrkor tartja ez évi utolsó ülését a szegedi járási néoművetési tanács. A nemrégiben újjáválasztott társadalmi szervezet tagjai először találkoznak a felúiított. imoozáns járási tanács székházában a IX. emeleti tanácsteremben. Ez alkalommal az 1969. évi nénművelési irányelvét vitatják meg. — Gazdasági reformok a szocialista országokban és a szocialista országok együttműködése címmel tart ismeretterjesztő előadást Kovásznai József, az OT osztályvezető helyettese holnap, hétfőn délután 4 órakor a TIT Kárász utcai klubjában. — Turista útlevéllel Svájcban címmel tart élménybeszámolót Rimóczy Károly szakfelügyelő holnap, hétfőn este fél 7 órai kezdettel a Juhász Gyula művelődési központban. Az előadást színes diapozitívekkel illusztrálják. — Újszíves halála. A kaliforniai Stanford szívkórházban péntek este meghalt az 56 éves Darrel Hammarley, akin a világon elsőízben hajtottak végre november 21-én rövid egymásutánban kétszeres szívátültetést — A bandita és gyermeke. Kedves eseményt „ünneoelt" Szardíniában pénteken Nuoro városka lakossága — és a rendőrség. Megszületett Giuseppe Campana negyedik gyermeke — a második azóta. hogy apja 1965-ben megszökött a börtönből. A rendőrség tízmillió líra vérdíiat tűzött ki a rettegett bandita fejére, 6 azonban ennek ellenére ismételten módját ejtette annak, hogy felkeresse élettársát Cecília Baragliut. Az elmúlt naookban a rendőrség is felkészült a kis Campana érkezésére; helikopterekről figye'te a várandós anya házát hátha a boldog eseményre megérkezik nz atya. Így az általános örömben csak a rendőrség maradt szomorú. mert Campana ezúttal nem jelentkezett — Mentesítő vonatok. A MÁV számítása szerint december 21-től január 3-ig — tekintettel a hármas, illetve a kettős ünnepre — rendkívül nagy lesz a forgalom. Várhatóan legtöbben december 22-én és 23-án utaznak, a fővárosból vidékre, mégpedig a debreceni, a nyíregyházi, a miskolci, a győri, a kiskunhalasi és a békéscsabai vonalak lesznek a legzsúfoltabbak. Csak ezen a két napon Budapestről 131 mentesítő vonat is szállf' > az utasokat December 30-rt is 43 mentesítő vonatot állít be a vasút Az ünnepi időszakban — tehát december 21-től január 3-ig — összesen 423 mentesítő vonatot közlekedtet Ezzel szemben — mivel a sokévi tapasztalatok azt mutatják, hogy karácsony napján nagyon kevesen utaznak, elsősorban a mellékvonalakon a menetrendekben meghirdetett vonatok közül néhányat leállít de csak december 25-én. A változásokról az állomásokon jóelőre tájékozódhatnak. — Sztrájk Asturíában. Mintegy 5000 asturiai bányász lépett sztrájkba péntek este miután szakszervezetük nem tudott megegyezni a munkaadókkal a szilikózis veszélynek kitett munkások problémáinak rendezéséről. A sztrájk különböző társaságok mintegy 20 aknájára terjed ki. — Özönvízszerű esőzések voltak az utóbbi 48 órában Szardíniában és Calabriában. A mezőket helyenként 60 centiméter magas víz borítja. A megáradt folvók hidakat sodortak el. több kisebb települést és iskolát kellett kiüríteni. Közlemény (*) Magánrendelésemet megkezdtem. Dr. Pásztor István fogszakorvos, Dugonics tér 11., L 3. Hétfőn, szerdán, pénteken S-tól 7 óráig. Telefon: 14-Í74. Kutyasétáltató 4 for'ntért! Az utolsó NAGY ALKALOM 1968-ban: c -ix i a* n w 4v •ep hí Azonnal beköltözhető bútorozott öröklakás. balatoni nyaraló autóval, 15 ezer darab vásárlási utalvány Szerencse sorsieqqyeH VALASZ-LEVELEZÖLAP £2 a cujaemea\ . .xo.aie oermentealtóa uélkUl * • - adható Az -Mt,,*,,. kétCsongrád megyei Lapkiadó Vállalat