Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-15 / 268. szám
[^MMsmsm Brüsszelben folytatja tanácskozásait a NATO. A közgyűlésen a többi között felszólalt Jacob Javits New York-i republikánus szenátor is. A Nixon-kormányzat várható politikáját ecsetelve megállapította, hogy a vietnami háború befejezése után az amerikai politikában az európai kérdések kerülnek előtérbe. Meglehet, hogy Javits azt érti ezen: fokozódik majd az USA nyomása a NATO-ta, s feszültebbé válik az európai helyzet. A jelen pillanatban azonban különösen érdekes e kijelentés első fele, amely mintegy elérhető közelségbe helyezi és természetesnek veszi a vietnami háború közeli befejeződését. Jó lenne, ha Javits ebből a szempontból igaz jósnak bizonyulna, ám egyelőre az a helyzet, hogy a VDK elleni amerikai agresszió — ha nem is légiháború formájában, de tüzérségi vonalon — folytatódik, miként Dél-Vietnamban sem szüntették be harci cselekményeiket a csillagos-sávos lobogó katonái. És a szomszédban sem. Éppen most kérte fel U Thant ENSZ-főtitkárt Kambodzsa ENSZ-képviselője, Huot Sambath: járjon közbe Washingtonnál, hogy az vessen véget a kambodzsai határok megsértésének és a kambodzsai polgári lakosság legyilkolásának. A semleges Kambodzsa ugyanis nem keveredhetett bele a vietnami konfliktusba, ^ az amerikai fegyveres erők mégis naponta megsértik az I lók között szerepelt Czeslaw resszusán részt vevő magyar ország területét és halomra gyilkolják a polgári lakosságot. 1 Domagala, a krakkói vajda- pártküldöttség vezetőjét és a delegációt tagjait a gyárFolytatja munkáját a LEMP kongresszusa A magyar pártküldöttség újabb látogatása a Varsó (MTI) sági pártbizottság első titA Lengyel Egyesült Mun- kára, Ignacy Loga-Sowinski, Icáspárt V. kongresszusa csü- a Politikai Bizottság tagja, a törtökön délelőtt folytatta Lengyel Szakszervezetek tanácskozását. Chivu Stoica, Központi Tanácsának elnöa Román KP KB végrehajtó ke. A kongresszusi küldötbizottságának és állandó el- tek nagy tapssal fogadták nökségének tagja, a KB tit- Josef Antefort, a Német kára a párt Központi Bi- Kommunista Párt Politikai zottsága nevében üdvözölte Bizottsága tagjának beszéa kongresszust. Az ülésen dél Wojciech Jaruzelski lengyel Biszku Béla, az MSZMP nemzetvédelmi miniszter a Politikai Bizottságának tagpárt vezető szerepéről szólt ja> a Központi Bizottság titaz ország védelmi erejének 'kára csütörtökön látogatást növelésében és korszerűsíté- tett a varsói Karol Swiersében. Li Jong Ho, a Koreai czewski műszer- és szerMunkapárt Politikai Bizott- számgyárban és beszédet ságának tagja is köszöntötte mondott a dolgozók nagya kongresszust. A felszóla- gyűlésén. A LEMP kongfoglyok szabadon bocsátása a Algír (UPI) Algírban közölték, hogy három politikai foglyot szabadonbocsátottak. A három politikus: Mohamed Hardi, Ben Bella egykori külügyi tanácsadója, Hocine Zahuane, a népi ellenállási szervezet vezetője és Hadzs Ali, a Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára jelentős szerepet játszott az algériai politikai életben 1965 szeptemberében bekövetkezett letartóztatásukig. A szabadonbocsátott politikusokat kitelepítették a fővárosból. Befejeződött a BVT elnökségének # Lahti (TASZSZ) meg Izrael újabb agresszív Befejeződött a Béke-világ- törekvéseit, tanács elnökségének ülése. Az elnökség javaslatot foamelyen negyven ország gadott el. az európai bizmintegy száz kiemelkedő tonság megteremtése érdekebékeharcosa vett részt. Az ben. latin-amerikai, afrikai és elnökség határozatában fel- ázsiai problémákkal kapcsohívja a világ népeit: a jő- latban. Az elnökség ugyanvőben is támogassák a viet- csak egyhangúlag elfogadta nami népet nemzeti jogaiért, azt a javaslatot, hogy Lenin függetlenségéért, szuvereni- születésénele 100. évfordulotásáért, területi egységéért lát foglalják a megünnepfolytatott harcát. Az elnök- lésre kerülő történelmi dáség határozatot fogadott el tumok jegyzékébe, a közel-keleti helyzettel kapcsolatban is. Ebben felhívja a világ haladó erőit: fokozzák erőfeszítéseiket a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatainak megvalósításáért, akadályozzák j látogatásra többek között el kísérte Zdysíaw Zandarwski, a varsói pártbizottság titkára és Stanislaw Wylupek gépipari miniszterhelyettes. A magyar vendégeket Eugeniusz Startek igazgató tájékoztatta a jelenleg 3500 dolgozót foglalkoztató vállalat helyzetéről és fejlődéséről. Elmondotta, hogy a gyár a többi között évi egymillió devizazloty értékű műszert és szerszámot szállít Magyarországnak. A nagygyűlést követően a gyár vezetői ajándékokat nyújtottak ót a magyar pártküldöttség vezetőjének és tagjainak. Az MSZMP ajándékait Biszku Béla adta át az üzem igazgatójának és párttitkárának. ICarmásiylagsaf adnak ki Csehszlovákiában A ..Politika" beszüntetése a Prága (CTK) A CSKP Központi BizottA "csehszlovák kormány sága közleményt adott ki, sajtó és tájékoztatási bizott- amely bejelenti, hogy a pártsága foglalkozott a külföldi sajtó politikai koncepciójásajtónak és rádióadásoknak nak értékelésével összefügCsehszlovákia jelenlegi hely- gésben az elmúlt napokban zetét értékelő tevékenységé- beszüntették a „Politika"vel. Tárgyaltak továbbá egy nak. a CSKP KB folyóirakormánylap, illetve folyóirat tának megjelenését. Az inkiadásáról és úgy döntöttek, tézkedés célja — hangsújavasolják a kormánynak, lyozza a közlemény — anhogy 1969 első negyedében nak megvalósítása, hogy a jelenjen meg a lap, amely párt sajtója teljes összhanga kormány politikájának hi- ban legyen a párt politikávatalos szócsöve lenne. jávai. Feloszlatták az EAK nemzetgyűlését a Kairó (MENA) A nemzetgyűlési választás , ... ..... .... .. első fordulóját 1969. január Nasszer elnök csütörtökön gra a máJsodikat január 13-ra tűzték ki, az új nemzetgyűlés január 20-án tartja rendele let írt alá a nemzetgyűlés feloszlatásáról és egyidejűleg felhívást adott ki az ^méréíT új képviselőház megválasz- elso uiesettására. A 360 tagú egykamarás parlament megbízatása a jövő év tavaszán járt volna le. A nemzetgyűlés feloszlatását az Arab Szocialista Uniónak, az EAK egyetlen politikai pártjának átszervezése tette szükségessé. Az átszervezéskor a parlamentnek csak kevés tagját választották be az ASZU-ba. Az alkotmány értelmében viszont ahhoz, hagy valaki a nemzetgyűlés tagja lehessen, az ASZÚ tagjának is kell lennie. Ml? E M M MiKOR ? 1968. NOVEMBER 15., PÉNTEK — NÉVNAP: LIPÓT HAVAS ESO, HO Várható időjárás péntek estig: felhós, liideg idd, többfejé havas esö, hó. időnként élénk, helyenként, átmenetileg erős északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 4 fok között. A Nap kel 6 óra 49 perckor, és nyugszik 16 óra 08 perckor. A Hold kel 0 óra 22 perckor, és' nyugszik 13 óra 54 perckor. VjZALLAS A Tisza Vízállása Szegednél csütörtökön -41 cm. (Apadó.) KILENCVEN EVE született Reinitz Béla (1870—1943) zeneszerző. Ügyvédi gyakorlatát abbahagyta, zenekritikus lett. Mint Ady Endre barátja zenéjével közel tudott férkőzni Ady költészetéhez, és több sorozat értékes, finom Ady-dalával járult hozzá a költő népszerűsítéséhez. Az őszirózsás és a proletárforradalom idején a S2ín-j házi és zenei ügyeket vezette. Egy évtizednél hosszabb emigrációja éveiben színházi karmesterként működött. Néhány egyfelvonásos operett mellett csaknem félezer dalt komponált, jórészben Csokonai, Vajda János, József Attila stb. verseire. SZAZHÜSZ EVE, 1848-ban államosította Kossuth Lajos a magyar fegyvergyárakat. SZÍNHÁZ Nemzeti: Nabucco. Dohnányi operabérlet. (Fél 8.) Játékszín: Bánk bán. Egressy ,,2."-bérlet. (7.). MOZIK ember éven Szabadság: Isten és előtt. (Magyar, csak 16 felülieknek, fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Fáklya délután: A P—2 nem jelentkezik. (Szovjet, 2 és 4.) Fáklya este: Álmatlan évek. (Magyar, 6 és 8.). BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyekei a H. sz. Közkórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel. Jonathán. Operetlrészletek. 13.39 Kis törtenetek — nagy muzsikusokról. 13.59 Pol-beat. 14.10 Horusltzky Zoltán: Poétikus gyakorlatok. 14.30 Zsibongó 15.00 Hírek. 15.15 Üzenetek. 15.33 Falusi délután. 16.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 17.05 Külpolitikai figyelő! 17.15 Üj zenei újság. 17.55 Adottságok, lehetőségek. 18.25 Táncmelódiák. 18.58 Haligatóink figyelmébe! 19.00 Rimszkij-Korszakov: Az aranykakas. Kétfelvonáses opera 22.00 Hírek. 22.20 Boros Jolán és Dóry József énekel. 22.49 Szép magyar vers. 23.09 Szimfo nikus zene. 24.00 Hírek. 0.10—u.26 A bohóc fia. Operettrészletek. Petőfi 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 9.54 Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 10.00 Kiviera. Zenés játék. 11.36 Válaszolunk hallgatóinknak. 11.51 Verbunkosok, katonadalok. 12.14 Zenekari muzsika. 13.25 Hónapról hónapra. 13.40 Muhatov: Kantáta a Kommunista Pártról. 13.47 vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig. 18.00 Hirek. 18.10 Két szvit. 19.00 Esti krónika. 19.25 Sporthíradó. 19.35 Gyulai Gaál János: Hárman Párizsban 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 A szófiai Világifjúsági Találkozó hangversenveiből. 20.13 ÜJ húsvét. Rádiójáték. 21.00 Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. 21.40 Láttuk, hallottuk..., 22.00 Tánczene. 22.15 Hanglemezgyűjtők húszperce. 22.35 A számítástechnika szerepe a természet megismerésében. 22.50 Szokolay Sándor: Vízimesék. Szvit 23.00—23.20 Hírek. Időjárás. Sport. RÁDIŐ TÉVg~~l Budapest 8.05 Iskola-tv. Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt. 8.23 Orosz nyelv. (Középisk. IH—IV. oszt.) 9.05 Földrajz. (Ált. isk. 6. oszt.) 9.55 Magyar irodalom (Alt. Isk. 5. oszt.) 11.05 Élővilág. (Alt. Isk. 6. oszt.) 11.55 Francia nyelv. (Középisk. Hl—IV. oszt.) 13.10 Élővilág. (Alt. Isk. 5. oszt.) 14.05 Földrajz. (Ism.) 14.55 Magyar irodalom. (Ism.) 15.50 Élővilág. (Ált. isk. 6. oszt. — Ism.) 17.15 Pedagógusok fóruma. 17.58 Hirek. 18.05 Életünk és a kémia. L 18.30 Eljött a tavasz. Dobozy ©iasMfszági sztrájk a Kóma (UPI, Reuter) Csütörtökön 12 millió olasz év tavaszán valamelyest felemelték, mindazonáltal a ... „, , . ... szakszervezetek a nyugdíjdolgozo lépett 24 óras alta- emelés mértékét n€m tart_ lanos sztrajkba, hogy nyo- jók kielégít6nek. A csütör. matekot adjon a dolgozók mú ^ iapok lehetségesmagasabb nyugdijak kihar- nek tartják hogy Giovannl colására irányuló követeié- Leone miniszterelnök esetseinek. Bér a nyugdíjakat ez leg a jövő hétén lemond. Kossuth ' 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reggelig ... 5.00 Hirek. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Kórusok és népi zenekarok műsorából. 8.57 Apák és fiúk. Regény rádióváltozata. 10.00 Hirek. 10.10 Óvodások műsora. 10.30 Édes anyanyelvünk. 10.35 Mozart: D-dúr vonósnégyes. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Iskolarádió. 1L35 Wagner: Lc.hengrin — szerelmi kettős. T 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei kok- J™re uj darabja. 18.55 Esti mese. tél 13.00 A világgazdaság hírei. I9-0p Népdal- és nótaénekesek 13.05 Budapest kulturális prog- versenye — IV. elődöntő. 19.35 ramjából. 13.06 Vita a korszerű Finnországi utijegyzet. 3. Kilenc mezőgazdaságról. 13.22 Szegény "ap lapp-földön. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 Gyilkosság a kilences stú' dióban. Svéd film. 21.25 Jennifer Bulgáriában. Filmösszeállítás. 21.50 Tv-híradó. •— 2. kiadás. Belgrád 17.15 Híradó gyermekeknek. 17.50 Hadd lássam ... 18.20 Hangverseny az ifjúságnak. 19.05 Tudomány 68. 20.35 Játékfilm. 22.05 Téma ma estére. 22.20 Ismeretterjesztő adás. 23.00 Esetleg: szimfonikus hangverseny. Bukarest 9.00 Orosz nyelvlecke. 9.30 Spanyol nyelvlecke. 16.30 Gyermekeknek. 17.00 Turisztika. 37.30 Spanyol nyelvlecke. 18.00 Ifjúsági műsor. 19.90 Mezőgazdasági adás. 20.00 Reflektor. 20.25 Francia film. 21.45 Könnyűzenei műsor. Rádiótelex New York Az ENSZ-közgyűlés csütörtökön folytatta a vitát a népi Kína törvényes ENSZjogainak helyreállításáról. A vitában Románia, Zambia és Nepál képviselői sürgették, hogy biztosítsák a világszervezetben a Kínai Népköztársaságnak az őt törvényesen megillető helyet. Madagaszkár és a Közép-afrikai Köztársaság delegátusa viszont a tajvani rezsim ENSZ-tagsága mellett érvelt. Üj Delhi Az indiai lapok kommentárokat fűznél: Bhutto és más pakisztáni ellenzéki vezetők letartóztatásához. Az indiai lapok attól tartanak. hogy a mostani pakisztáni légkör nem enyhíti India és Fakisztán viszonyát, ugyanakkor aggodalommal közölnek olyan értesüléseket, miszerint kínai csapatösszevonásokat észleltek India határvidékén. Bonn A Bonn közelében fekvő Bad Godesbergben végetért a háromnapos nemzetközi űrkutatási konferencia, melyen 12 nyugat-európai ország és Ausztrália képviselői vettek részt. A konferencia eredményei azt mutatják, hogy az NSZK igyekszik a nyugat-európai űrkutatási együttműködés terén vezető pozíciót szerezni magának. Salisbury Csütörtökön délelőtt újból megkezdődtek a tárgyalások Thomson brit tárcanélküli miniszter és Smith rhodesiai miniszterelnök között. London Barnard professzor iondoni előadásában hangsúlyozta, az embereket rá kell nevein: arra, hogy haláluk esetére donorként használják fel őket szervátüttetési műtétekhez. Barnard szerint az emberi szervek közül a szívnél van a legtöbb kilátás arra. hogy azt mesterséges szervvel pótolják. PÉNTEK, 1968. NOVEMBER 15. Tóth Béla: (4 rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei újságokról, szerkesztőkről, történelemről 3T Af"r Hanem szinte ennek a uw, folytonosan lefelé menő életnívónak az ellentétét is megmutatja a háború, úgy 1915. elején, amikor az állam hadigépezete teljesen ráállt a háborús ügyintézésre. Késő utódok számára kórképnek is beillik az alábbi két epizód. Az állam, a város, a társadalom „mindent elkövet", hogy az itthonmaradottak ne szenvedjenek hiányt. Ebből a segítségből máris vannak, akik dúskálkodnak. ..Egy urlasszonyhox beálUt január 15-én a bejárónője. — Elsejére köszönöm a szolgálatot naccsága. — Na, ml baja, Julcsa? — ijedezett az úrnő. — Nincs semmi baj. naccsága — felelte önérzetes hangon — de nem szorultam rá, hogy most már dolgozzak, eltart engem az állam, kapok az uram után olyan hadisegélyt, jobban élek. mint amikor ketten kerestünk. Csak nézzen a naccsága valami más munkára szorult nőszemély után." ..A Tisza-parti lcőkorláton a kényszerű szünet miatt csavargó iskolások iszonyú duhajsággal csuszkáinak lefelé. Van. aki megszólítja őket., hogy ilyen szúk világban kár szándékosan szaggatni a nadrágot. Majd ád néktek otthon az apátok! Mire az egyik fiú: — Apám a háborúban van. — Annál inkább kellene, vigyázz a ruhádra. — Több pénzünk van nekünk, mint amilcor itthon van. — Hogy-hogy? — Kap anyám annyi segélyt, hogy mindennap húst eszünk, telik új nadrágra is. Mig apani itthon volt, dolgozott, csak vasárnap láttunk húst, az is marhamócsing volt." Persze ez csak a látszat. A társadalom olyan kimerült, hogy mai ember alig lilszi korabeli dokumentumok nélkül. Miért mertek az értünk „mindenben felelős államférfiak" olyan akciókba kezdeni, amit a mi társadalmunk akkor sem bírt el. Nem tudták volna a felelősök, hogy nincs semmink, a puszta létünkön kívül? Ha én visszagondolok gyerekkoromra, amikor a család megszorult pénz dolgában, mert vettünk télire egy csikólabú konyhai tűzhelyet, hát olyan értéktárgy nem volt a házunkban, amit a zaciban némi pénzekre lehetett volna változtatni. Egy karikagyűrű, egy fülbevaló, egy tisztességes ruhadarab nem volt. De az államnak sem volt semmije. A háború elindítását követő első hónapban már unalomig csörögtek a kéregető perselyek az utcasarkokon. És a fővárosi lapok teli voltai: felhívásokkai: „Honleányok, gondoljatok a harcmezőkön küzdő véreitekre, küldjetek nekik meleg téli alsóruhát. Küldjetek érmelegítöket, küldjetek cigarettát! Küldjetek levelezőlapot, levélbélyeget I Adjatok aranyat vasért! Egy pohár melegtej akció az itthonmaradott rászorulóknak. Nincs takaró, lepedő, párna a kórházakban ! Adjatok karácsonyi ajándékokat a katonakórházak sebesültjeinek!" Szeged társadalma adta, s az újságol: közölték a jótékony adakozók neveit, adományait, de elszomorító olvasmány ez a koldus-lista: . „Emeríczy Pálné két kiló háj. Schrelber Fülöpné szilva, káposzta, Forgó Piroska egy kosár alma, Tóth Kása Antalné nyolc darab kétltilós kenyér, Szöginé fél liter tejföl, Steinerné egy kiló kockacukor. Kopasz Ferencné négy doboz Franck kávé, Ambrózi Zoltán száz darab cigaretta. Ilelfenbein Árpád két darab zsebkendő. Klamber Leó egy lábravaló. Nagy Jenő cgv lábravaló. két kispárna. Rab Mihály hat pár kapca, Steln Endre négy pár kapca, egy haskötő. Donna Tróján két zsebkendő, három törülköző, Guzmann Ferenc egy ing, egy pár harisnya stb." A lapok eleién viszont igv szól a muzsika karácsony naDiára: „ÜJ harcok a Kárpátokban, a Miniszterelnökség! Sajtóosztály közli: A Kárpátokban a hegygerinc közelében Nagyág, Latorca és Ung folyók területén nagy harcok dúlnak. Galíciában az oroszok ismét támadásba mentek át sikerek nélkül. Különösen a Dunajec alsó folyásánál szenvedtek súlyos vereséget. Hőfer tábornok." ..Reszkessenek a londonlak! A német zeppelinek száz kilométert is megtesznek óránként, ágyúval sem találják meg őket. A veszedelem kicsi, ami a zeppelinre néz, annál nagyobb az ellenséges hadicélpontokra. Hiszen a zeppelin bomba 5 méter mély, 10 méter széles rést ls képes szakítani a földben. Egészen biztos, hogy a németek Ostendében és a csatorna más helyein, amit ezután foglalnak majd el zeppelin városokat állítanak majd föl," Azt mondja a vallatom, hogy ne a magam személyes karácsonyáról beszéljek, hanem arról, amit akkor a városban láttam. Hát jó. fekete karácsonyunk volt. Nemcsak azért, mert nem esett hó, hanem mert gyász ült rajtunk. Mióta háborúba ereszkedtünk, olyan családja már nem volt Szeged városának, ahonnét ne hiányzott volna valaki. Vagy örökre, vagy a távolságok miatt. A Dugonics téren felállították a szegények karácsonyfáját, amit estefelé állami gondozott hadiárvák álltak körül, énekeltek. Békesség, földön az embernek! Most nagyon sok kellene belőle. Apámtól tegnap kaptuk az első levelet. „Minden jó lenne, de a dekung ugy teli van tetüvel. meg poloskával, hagy nem tudok lő-' luk nyugodni. A hó tetején meg hideg van aludni." (Folytatjuk.)