Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-20 / 247. szám
Hagy fontosságú okmány mjagy fontosságú nemzetközi okmányt iktatott törjél vénybe a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége, valamint a csehszlovák nemzetgyűlés. A prágai szerződés értelmében a szovjet alakulatok többségét, valamint a bolgár, magyar, NDK-beli, és lengyel csapatokat két hónap alatt, szakaszosan és fokozatosan kivonják Csehszlovákia területéről. A kétoldalú szovjet— csehszlovák megállapodás alapján a szovjet csapatok egy része ideiglenesen továbbra is Csehszlovákiában állomásozik majd. A két ország egyezménye részletesen szabályozza ennek gyakorlati vonatkozásait, technikai részleteit, s kimondja: „A szovjet csapatok ideiglenes csehszlovákiai tartózkodása nem sérti az ország szuverenitását. A szovjet csapatok nem avatkoznak be a Csehszlovák Szocialista Köztársaság belügyeibe." A hatályba lépett szerződés tehát új módon rendezte a Szovjetunió és Csehszlovákia, illetve a hat szocialista ország kapcsolatait és megveti a további kibontakozás alapjait. Cernik csehszlovák miniszterelnök a szerződés parlamenti vitájában erről így nyilatkozott: „E szerződés a szocialista országok közötti kapcsolatok normalizálásának és az együttműködésnek fontos eszközévé válik" De ezen a fontos tényen túlmenően kihatással lesz egész földrészünk békéjére és biztonságára. Sohasem felejthetjük el. hogy Csehszlovákia nyugati határai egyúttal a szocialista közösség nyugati határait is jelentik, a két ellentétes katonai és politikai szövetség választóvonalát; biztonságuk garantálása tehát valamennyi szocialista ország alapvető érdeke. Amíg a világban olyan bonyolultak és veszélyesek az ellentétek, amíg az imperializmus katonai tömbjei a békét fenyegetik, a szocialista országok a maguk belső fejlődése mellett; kénytelenek a helyzet súlyának megfelelően foglalkozni a nemzetközi viszonyokkal is. A második világháborút követően köztudomásúlag új helyzet, uj erőviszonyok alakultak ki földrészünkön. Lényegesen megerősödtek a béke és a szocializmus pozíciói. Az Egyesült Államok viszont életrehívta, s azóta is erősiti az agresszív Atlanti Szövetséget. Nyugat-Európát amerikai katonai bázisok, atomtámaszpontok hálózzák be, harmincöt percenként repül át felette egy-egy hidrogénbombákkal is ellátott B—52-es repülőőrjárat Amerikai ösztönzéssel felélesztették a német militarizimust, s a Bunueswehr, a nyugatnémet hadsereg ma már jelentős erőt képvisel. Az NSZK-ban elburjánzottak a revansista, neofasiszta irányzatok, s Kiesinger kancellár nyíltan kijelentette: az európai status quo (az adott helyzet) nem felel meg Bonn érdekeinek. A szocialista országok mindennek ellensúlyozására alakították meg Varsói Védelmi Szerződésüket. Közben több ízben — legutóbb az ENSZ-közgyűlés általános vitájában — átfogó javaslatokat tettek az európai biztonság rendezésére, a katonai szövetségek kölcsönös feloszlatására, leszerelési intézkedésekre. Amíg nem születnek olyan eredmények, amelyek garantálják biztonságunkat. könnyelműség lenne egyoldalúan letenni a fegyvert. Ellenkezőleg: a történelmi tapasztalatok és a józan ész parancsa, hogy erősítsük a szocialista országok védelmi képességét, biztosítsuk határaikat. Ebben a közös tevékenységben valamennyi szocialista országnak részt kell vállalnia, de különösen nagy felelősség nyugszik a Szovjetunión, a szocializmus atomfegyerekkel is rendelkező szuperhatalmán. Nem titok, hogy az imperialista korok nagy reményeket fűztek a csehszlovák fejleményekhez. A sokat emlegetett globális stratégia számos rétégből tevődik össze. Vietramban agresszív háborút folytat az Egyesült Államok. A harmadik világban súlyos provokációkat, reakciós puccsokat szervez, amelyek egyes válságterületeken helyi háborúkba torkollottak. Az európai erőviszonyok ugyan visszatartják Washingtont a közvetlen kalandoktól, de célja a feszültség fokozása, a szocialista front gyengítése, végső soron kontinensünk egyensúlyának megbontása. Ez volt a céljuk Csehszlovákiában is. A szocialista országok internacionalista kötelességüknek tettek tehát eleget akkor, amikor katonai lépésükkel megelőzték egy ellenforradalmi fordulat lehetőségét. Az amerikai törekvésekkel szembeit olyan globális antiimperialista politikát kell folytatnunk, amely Vietnamtól Európáig, mindenütt leleplezi és meghiúsítja az ellentábor elképzeléseit Nyugodtan mondhatjuk, hogy ennek fontos része a szovjet— csehszlovák szerződés. T ermészetes tehát, hogy minden jószándékú, realitásérzékkel rendelkező ember üdvözli a fontos megállapodást. Nyilván lesz másfajta visszhang is. „A szocializmus ellenségei háborogni fognak és megpróbálják majd kiforgatni szerződésünk tartalmát, megpróbálják élezni a nemzetközi feszültséget — figyelmeztetett jóelőre Koszigin szovjet miniszterelnök. — A csehszlovák—szovjet barátságot rossz szemmel néző erők semmit sem szeretnének inkább, mint válaszfalat emelni, bizalmatlanságot szítani népeink között Mást nem is várhatunk tőlük. Ezzel a törekvéssel azonban szembe kell helyeznünk egységünket, amely szilárd, mivel közös osztályérdekeinkből, s a szocializmus és a kommunizmus felépítésére irányuló azonos céljainkból fakad." A mérleg tehát nem rossz. Ha egyszer barátaink örülnek és ellenfeleink háborognak, akkor elégedettek lehetünk a szerződéssel. YILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK M A Ö£f AR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT L A P JA 58. évfolyam, 247. szám Ára: 1 forint Vasárnap, 1968. október 20. Fejlődik az EMERGÉ Építkezés ISO milliós költséggel Október utolsó napjaiban megkezdődik a szegedi EMERGÉ Gumigyár korszerűsítése. A végleges tervek szerint mintegy 180 millió forint beruházással jelentősen fejlesztik és korszerűsítik a néhány évvel ezelőtt épült nehézvegyipari üzemet. Az Országos Gumiipari Vállalat szakemberei számos elképzelést dolgoztak ki, amelyekben a fejlesztés legkedvezőbb lehetőségeit igyekeztek megtalálni. Ez sikerült, mivel a most induló építkezés befegyár mintegy 224,2 millió fo- Az új gépeket a Jászberényi rinttal növeli termelési ér- Aprítógépgyár, a Tép- és tékét. Több nehézmúszaki Felvonószerelő Vállalat és gumiterméket, betétes tömlőt, valamint műszaki gumilemezt készítenek majd. Mivel a gyárnak jelentős exportlehetőségei vannak, nagymértékben növeli exportját is. A jelenleginel nagyobb mennyiségben gumiáru kerül majd a Szovjetunióba, Lengyelországba, az NDK-ba, Csehszlovákiába, Szíriába, az Egyesűit Arab Köztársaságba, Kolumbiába jeztével az EMERGÉ Gumi- és Kuwaitba A gyár új tergyár a jelenleginél sokkal mékek kidolgozásával, s a gazdaságosabban működik minőség javításával új piama jd. cokat is igyekszik teremteni. Az új gazdasági mechaniz- Ez azért szükséges, mert az mus követelményeit figye- EMERGÉ-nek az importlembe véve az EMERGÉ Gu- anyagokat magának kell migyár bővítése, korszerűsí- megvásárolnia külföldről, s tése saját erőből történik, az üzemnek kell biztosítania Amint Mikes Sándor, az a megfelelő külföldi fizetőüzem igazgatója elmondotta, eszközöket lényegében a meglevő beren- „/„a™. dezések átszervezésével és az . ™lkes ??ndoT elmondotta, épülő úi csarnokok sesítsé- hogy az UJ gvafre3Z m"ukod„5™? _L„ fiJf.TnTÍ tetéséhez mintegy 320 mungével növelik a termelést. Azaz a jelenleginél célszerűbb termelésszervezést hajtanak végre. Ennek érdekéfoLTseT né^zetméteres * lelő rctóára sem, ezért a*kékc.sra lesz szükség. Gondoskodnak az új dolgizók szociális ellátásáról, 320 fő elltására alkalmas öltözőt is EMERGÉ. A csarnokrészei ben részben új gépeket szeszülő nagycsarnok mellett relnek, részben már a megle- ^tóef?f,dffképe^TVfk" ,7/5 „ tarhelyisegeket is kiaiakitavő és a gyárban dolgozó be- k rendezéseket telepítik le. Többek között megváltozik a mélyfúrótömlő készítés, vaA gumigyárban szerzett értesülés szerint az építkezés lamint a nagynyomású töm- megkezdésének cincs akadálőgyártás körülménye is. lya, az üzem ki jelölte a megAz átalakulás után az új felelő területét, a VEGYberendezésekkel a szegedi TERV elkészítette a terveket. Kilencből az első Somogyi Károlyné felvétele Burgonyahibrid Százezer burgonyahibridet állítottak elő az idén a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben. A megfelelő szelektálás, továbbá az úgynevezett provokációs kísérletek és az élettani vizsgálatok után 11 akadt közöttük, elterjesszék. Távirat Párizsba Az Országos Béketanács — Az egész békeszerető elnöksége nevében dr. Sík magyar nép nevében tolmáEndre elnök táviratot inté- csoljuk jókívánságainkat és zett a vietnami szolidaritási biztosítjuk teljes támogatáhét alkalmából a párizsi elő- sunkról álláspontjukat. Az zetes megbeszéléseken részt Egyesült Államok és csatlósai vevő vietnami és amerikai Vietnam földjén az egész delegáció vezetőjéhez. A haladó emberiséggel kerültek Xuan Thuy „agykövethez ^JSSS'ÍSSSt amely alkalmas arra, hogy címzett üzenet egyebek ko- gaztetteikre és kegyetlenke1 zöit hangsúlyozza: deseikre. (MTI) Szegeden a Károlyi utcai új lakóháztömb kilencemeletes részének első emeletéhez érkeztek az építők. Az állványerdő ugyan még nem sokat mutat, de így voltunk a tömb Nagy Jenő utcára nézó részével is, amikor még csak az állványozásnál, zsaliuzásnái tartottak. tobb más magyar üzem készíti. A Magyarországon nem vásárolható berendezéseket elsősorban a szocialista országokból szerzik be. A beruházás gyorsítására az EMERGÉ Gyárban külön irodát hoztak létre, amely öszszeegyezteti az építkezés, valamint a termelés érdekeit. M. L Kezrassz—248 Szombaton a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—248 jelzésű mesterséges holdat, hogy tudományos műszerei segítségével folytassák a szovjet űrkutatási program megvalósítását. A szputnyik rátért pályájára. Kezdeti keringési ideje 94.9 perc. A Föld felületétől számított legnagyobb eltávolodása 551 kilométer, legkisebb eltávolodása 490 kilométer. Pályájának az Egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 62,3 fok. A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. Hajnali jelentés az olimpiáról Férfi tőrcsapatunk 5. lett Vízilabdázóink újabb győzelme Csatári a döntőben A két ezüstérem megszerzése után — amely a szombati nap szép magyar sikere — folytatódtak a mexikói olimpia küzdelmei. A magyar sportolók váltakozó eredménnyel szerepeltek: a kellemetlen meglepetések hazánk olimpikonjait is kísérték. Természetes ez a szokatlan éghajlat és magasság körülményei között — ugyanakkor nem várt teljesítményeket is elértünk. Befejeződött a férfi tőrcsapat verseny vasárnapra virradóra. Előbb a 3—8. helyért vívták le a mérkőzéseket, s aztán került sor a szovjet—francia döntőre. Az 5—8. helyért a magyakétvállal győzött a kanadai Millard ellen. Majd a mongol birkózó elleni győzelmével — a rádió hajnali jelentése szerint — bekerült a mai döntőbe. Váratlan eredménnyel végződött a női tőr egyéni második fordulója, Zabelina, a múlt évi szovjet világbajnoknő csoportjában mindössze egy győzelmet ért el és ezzel kiesett. Ugyanekkor a még versenyben levő két magyar sportoló, Rejtő és Sákovicsné biztosan bejutottak a legjobb 16 közé. A direkt kieséses mezőnyben Rejtő bejutott a legjobb nyolc közé, Sákovicsné nem. Rejtő azonban a szovjet Gorok az olaszokat, a nyugat- rokkovától vereséget szenvenémetek a japánokat győz- dett és a vigaszágon próbálták le, majd a magyar vá- kőzik a döntőbe jutással, logatott 9:4-re győzött az A két 4x100 méteres válNSZK ellen. így megszerezte tóban két futamban bonyolíaz ötödik helyet. Szabó 4, tották le az elődöntőket. A Kamuti Jenő dr. 3, Kamuti magyar atlétika a női verLászló és Füredi 1—1 győ- senyben volt érdekelve. Sajzelmet aratott. nos a váltó a magyar csúcs Szombaton folytatódtak a <44-6 mP> beállításával sem vízilabda torna küzdelmei. Az a) csoportban a magyar vízilabda válogatott az Egyesült Államok ellen játszotta újabb mérkőzését. A magyar együttes különösen tudott bejutni a döntőbe: a második futamban az 5. helyen végzett Meglepetést keltett hogy ebben a futamban a lengyel négyes nem jutott tovább — az utolsó két negyedben botelejtés miatt. Az első fumutatkozott sokkal jobbnak tamban az amerikai váltó ellenfelénél és végeredmény- 43.4 mp-re javította a világben 5rl (2:1. 0:0. 1:0, 2:0) csúcsot majd ezt az eredarányban győzött. Góldobók: ményt — nem kis meglepeFelkai és Konrád III. (2— tésre a második futamban a 2). Szívós, illetve Sheerer. holland váltó beállította. Ma a Szovjetunió ellen mér- A 4x100 méteres férfi válkőzik a magyar csapat. Egyéb tó két előfutamában a jaeredmények: Szovjetunió— maicaiak kezdték a sort a Spanyolország 5:0, Jugo- csúcsjavításban. Az első fuszlávia—Hollandia 7:4, tamban a négyes 38.3 mp-es Olaszország—Mexikó 10:5, káprázatos új világcsúcsot Japán—EAK 7:4, NDK— futott, az NSZK csapató peGörögország 11:4. dig 38.7 mp-cel Európa reA szabadfogású birkózó kordot ért el. versenyeket szombaton a 3. Szombaton éjjel a nehézforduló mérkőzéseivel foly- súlyúak küzdelmével befejetatták. Sajnos magyar ződtek a mexikói olimpia szempontból erre a napra sem fejeződött be a péntek éjjel beindult rossz sorozat. súlyemelő versenyei. Nehézsúlyban olimniai bajnok: Leonyid Zsabotyinszkij Lepkesúlyban Erdős az EB (Szovjetunió) 572,5 kg (200. ezüstérmes nyugatnémet 170, 202,5), 2. Serge Reding Nefftől kapott ki pontozás- (Belgium) 555 kg (195, 150, sal, és lapzártókor 5 hiba- 210), 3. Josepli Dube (Egyepontja volt Pehelysúlyban sült Államok) 555 kg (200, Rusznyák a bolgár Todorov- 145, 210). tói szenvedett pontozásos Hajnali lapzártánk után vereséget. A váltósúlyban érkezett a hír a 100 méteres Bajkó pontozásos győrelem- női gyorsúszás döntőjéről, mel javított helyzetén, de az Három amerikai úszónő egyik mongol versenyzőtől nyerte az izgalmas versenyt, vereséget szenvedett és ő Turóczy Judit 1:01,6 perces sem maradt versenyben. idővel a 8. lett. A férfi 100 A középsúlyban Hollósi méteres gyorsúszásban harmadik mérkőzéséről nem egy érkezett jelentés, úgyszintén a könnyűsúlyban Búzás 3. fordulóbeli mérkőzéséről. Félnehézsúlyban Csatári a 2. fordulóbeli vereség után 18 éves ausztrál fiú 52,7 mp idővel új világ és olimpiai csúcsot állított fel, s nyerte az aranyérmet. (A mexikói olimpia egyéb eredményeiről lapunk 12. oldalán közrákapcsolt, s a 3. fordulóban lünk tudósításokat.) f L