Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-11 / 239. szám

öszi vadászat Fejlesztik Hévízi Elkészült Hévíz rendezési terve. A terv alapját az 1965­ben hozott kormányhatáro­zat alkotta, amely kimondta, hogy az üdülő férőhelyek szá­mát fokozatosan ötezerre kell növelni. A szabadtéri gyógyfürdő a főszezonban gyakran túlzsúfolt, ezért a lehetőséghez képest különvá­lasztják a gyógyászati és a strandolási lehetőségeket. Üj szálloda is épül. ítélet a kriptafosztogatók bűnügyében Az ítélethirdetést mítva, lényegében • El ein Lengyel lapkladó-vezetők a Sajtóházban — Fogadás az NDK nagy­követségén. Dr. Herbert Plaschke, a Német Demok­ratikus Köztársaság buda­pesti nagykövete csütörtökön fogadást adott a nagykövet­ségen Ernst Radernek, az A lengyel lapkiadás magas rangú vezetői magyaror­szági tartózkodásuk során csütörtökön délelőtt látogatást tettek a szegedi Sajtóházban, ahol szívélyes és baráti be­szélgetést folytattak a Csongrád megyei Lapkiadó Vál­lalat vezetőivel, valamint a Dél-Magyarország és a - hndnnesti kulturális és Csongrád megyei Hírlap szerkesztőségének vezetőivel. ^DK budapesti ku urális és Vendegeink - Bronislav Stepien, az RSW Prasa elnök- JJékoztató központja «« helyettese^ Michal Cichy az RSW Prasa elnöki osztályé- Satójanak tavozasa es nen nak igazgatója és Alina Tepít, az RSW terjesztési igaz­gatója- — a kiadóhivatal, valamint a két szerkesztőség (elépítése és munkája iránt érdeklődtek. A lengyel lap­kiadás vezetői a délutáni órákban megtekintették Sze­ged nevezetességeit. Ma reggel vendégeink visszautaztak Budapestre. bert Reisenweber, az üj igazgató hivatalba lépése al­kalmából. — „Sertésgyár", közös erő­— Dr. Gombár József elő­adása. Tegnap, csütörtökön délután időszerű felsőokta­tás-politikai kérdésekről tar­Duett — Hallás javító készülékek. . vei. Nagyszabású és jövedel- Az egészségügyi miniszter tott előadást a szegedi fel­mezőnek' ígérkező vállalko- egyszerűsítette a hazai és sőfokú oktatasi intezmények zásra társult Csongrád me- importból származó hallás- KISZ-vezetoi részére dr gye három közös gazdasága: javító készülékek forgalom. Gombár József, a KISZ KB a fábiánsebestyéni Kinizsi, a ba hozatalát. Nincs szükség egyetemi és főiskolai oszta­széntesi Május 1. és a nagy- kiutalásra: a betegek az lyának vezetője. A nagy er­mágocsi Sallai Termelőszö- audiológiai állomáson kapott deklődéssel kisért e őadásra vetkezet. A vidék legkorsze- audlo " alaDlán közvetle- aZ Ady,Í^VSyeÍ,! kP -n rúbb „sertésgyárát" építik a"dlograrn a!apjaa k°zvetle- nagy előadótermében került fel együttes erővel. A prog- nul megvásárolhatják a sor. ram végrehajtása megkezdő- szükséges hallésjavító ké­dött. A tervek szerint éven- szüléket az Orvosi Műszer- T ,A t0kl01 nemzetközi te 26 ezer jószág kerül in- kereskedeimi Vállalat szak- f^epségversenyen a 18 éves nen piacra Kereskeaeimi vanaiat szak- brazil Maria de Glória Car­üzletében. A társadalombiz- valho nyerte meg legjobban — Párizs elnéptelenedik? tosítás terhére rendelt ké- a zsűri tetszését, s így ő lett Párizsnak 1962-ben 2 750 000 szüiékeket a társadalombiz- a „Mis 1968". lakosa volt, ma viszont, 1968- „ .. , ... , ban csupán 2 548 000. Tehát tosításl főigazgatóság által hat év alatt több mint két- jogosított rendelvényre • ad. szazezer kivándorló! A sta- ják kl. tisztikusok megállapították, hogy a jelenség nem új, 1954 — Jupiter szobra Bulgá­és 1962 között Párizst 100 000 riában. Jupiter isten szobrát ember hagyta el, hogy a kül- találták meg Bulgáriában, so területekre, sot valamivel . kx7ei.ihen A n és messzebbre költözzék. Varna RozeleCien- A ®s III. évszázadban ennek az - Alkulcsos udvaros Lo- istennek a kultusza nagyon pas bűntette miatt indított ... .. eljárást a rendőrség Hemző eIterjedt volt Bulgár.a fold­Béla 30 éves, büntetett elő- 3én- A másfél méter magas életű, Szeged, Űjvidék utca szobor bikán lovagló Jupitert 23. szám alatti lakos ellen, ábrázol. A vágóhídon mint udvaros volt alkalmazásban. Alkal- — Kiállítás a Képcsarnok mas időben álkulccsal kinyi- boltjában. Király Sándor totta az öltözőben három szegedi származású festőmű­munkatársa szekrényét és vész alkotásaiból kiállítás több száz forintot eltulajdo- nyíllk ma- Pénteken délután radt! x*. fél 6 órakor a Képcsarnok • Ügyét hamarosan át- Kórász utcai klubjában. adják vádemelésre az ügyész- Megnyitó beszédet mond Dér ségnek. Endre József Attila-díjas író. is szá- rás szentesi lakosokkal ala- juk hasonló, könnyelmű élet­ötnapos kított bandát újabb bűn- vitelű Horváth László 20 tárgyalás után ítélkezett a cselekmények végrehajtására, éves szentesi lakost is, akit szegedi járásbíróság dr. Ra- Fekete Mihály, Mácsal korábban orgazdaságért és vasz Lászlóné tanácsa a László és Bíró Pál nevéhez lopásért vontak felelősségre, kriptafosztogató és betörő- fűződik a Kárász utcai Leleplezésekor Jugoszláviába banda felett. Lapunkban ko- OFOTÉRT kirakatának és disszidált az ugyancsak bün­rábban — a rendőrségi vlzs- Falus bélyeges üzletének tetett előéletű Vágó László gálát alapján, majd a tár- feltörése. Nagy értékeket vit- Derekegyháza, Mátyás utca gyalás megkezdésekor — be- tek magukkal. Több kisebb 4. szám alatti lakos, több­számoltunk olvasóinknak ar- betörést is rájuk bizonyttot- szörösen büntetett előéletű ról, hogy jómódú fiatalem- tak. Fiatalkorú társukkal, B. segítségével. Onnan vissza­berek olyan bűntettek soro- László szentesi lakos segítsé- adták, így került Horváth és zatát hajtották végre, amely- gével hatoltak be egy szen- Vágó a kriptafosztogatókkal hez hasonló legalább 30 éve tesi főorvos lakásába, ahon- együtt a vádlottak padjára, nem volt hazánkban és más nét 50 ezer forintnál na- A bíróság megállapította, európai országokban sem. gyobb értékű bélyeggyűjte- hogy többségükben azért ke­Kripták feltörésével kezd- ményt loptak el. A lakást rültek a bűn útjára, mert ték, és üzletek, kirakatok be- teljesen feldúlták. A betö- családi életük rendezetlen törésével folytatták. Bíró Pál résekhez szükséges szerszá- volt. vagy szüleik túlkényez­21 éves, foglalkozásnélküli mokat, kulcsokat minden ak- tették, munkára, felelősség­szentesi lakos magánszorga- dójukhoz Bíró Pál készttet- teljes életmódra nem nevei­lomból kitanulta az ötvössé- te. Bíró kivételével úgy ter- ték őket. get, amelyhez nemesfémre vezték, hogy nagy értékek Az elsőrendű vádlottat, volt szüksége. Először a 20 birtokában majd külföldre Fekete Mihályt a szegedi já­éves szentesi lakosú Horváth disszidálnak. Velük tartott rásbíróság 6 évre, Mácsai Lászlóval tört fel kriptákat volna az ügyben ugyancsak Lászlót 4 évre, Bíró Pált 5 és vittek magukkal arany és vádlott Kallósl Éva szentesi évre, Fekete Andrást távol­ezüst ékszereket a szentesi lány is, aki a tárgyalásról létében 2 év 6 hónapi, a temetőből. Később Fekete idegbetegségére való te- fiatalkorú B. Lászlót 1 év 6 Mihály 21 éves, angol—fran- kintettel — távolmaradt, hónapi, Horváth Lászlót 1 cia szakos volt egyetemi ügyét majd elkülönítve tár- évi, Vágó Lászlót pedig 10 hallgatóval, Mácsai László 21 gyalják egy későbbi időpont- hónapi szabadságvesztésre éves, a Szegedi Felsőfokú ban ítélte nem jogerősen. Az vott"déves hallgatóját A haIottak ™ggyalázásá- ügyész súlyosbításért, a véd­val. valamint a tavaly kül- val járó súlyos bűntettek tu- lottak és védőik enyhítésért földre disszidált Fekete And- datában vonták be a hozza- fellebbeztek. A NÍLUS MENTÉN — Te már kész vagy? Ne­kem még két oldalam ma­Közlemén y Gyászközlemények x Mexikó az Olimpia országa címmel dr. Németh József főis­kolát docens tart előadást a Pos­tás Művelődési Házban ma este (i órakor. S. 28 081 Mélv gyásztól lesújtva tudat- enyhíteni igyekeztek. A gyászoló juk, hogy felejthetetlen gyér- család, Füge sor 15. T. 1595 mekünk, MAROFKA PÉTER éle- Köszönetet mondunk mindazon tének 5. évében tragikus körül- rokonoknak, jó barátoknak, ls­mények között elhunyt. Teme- merösöknek és a ház lakóinak, lése október 11-én 13 órakor lesz akik drága halottunk. VARKO­a Gyevi-temető ravatalozójából. NYJ NÁNDOR ny. MÁV fóellen­A gyászoló család, Bartók tér 10. ör temetésén megjelentek, rész­T. 1608 vétükkel és virágaikkal mély Mély fájdalommal tudatjuk, fájdalmunkat enyhítem igyekez­hogy drága jó édesanya, nagy- tek- A gyászoló család, Hunyadi mama és testvér. KATÁI FE- János sgt. 4. T. 1609 RENCNÉ Révész Maria, életének 69. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése október 12-én 11.30 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Jósika u. 13. T. 1612 Mély fájdalommal tudatluk, hogy a legdrágább feleség, édes­anya és nagymama, SÁRKÁNY BÉLANÉ Szöltösj veronika, éle­tének 56. évében tragikus körül­mények között elhunyt. Temeté­se október 11-én 13 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család Fogarasi u. 6/b. T. 1610 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, a X. AKÖV vezetösógé­nek és dolgozóinak, a kübekházl általános iskola igazgatóságának es osztálytársainak kik szeretett férj és édesapa. HORVÁTH IST­VAn temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mélv fájdalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. A gyászoló család. Kübek­háza. T. 1607 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, mun­katársaknak. szomszédoknak, kik szeretett halottunk. SZILBERF.­ISZ ANDRÁS temetésén megje­lentek, részvétükkel éa virágaik­kal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Délceg u. 27. T. 1591 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk özv. HEIN­RACH FF.RENCNf temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat A tevék, amin az óriás pi­ramisok közelébe „hajóz­tunk", rendkívül barátságta­lanok voltak. Talán így mu­tatták ki függetlenségüket — mert igaz, gazdájuk „el Cheops és társai sággal! Egy kilométerről már „ő" látszik nagyobbnak, ugyanis „sámlira", egy domb­ra állt! A látvány feloldja az emberben a feszültséget adtá''"őke'C"ha nem"volt más l^^^SSS hány "béri" TÜ megoldás, 'két szál cigaret- e_rö!,t?i,ótau_áUr^k! táért is, de ők őszinték vol­tak: restell ték a munkát a 40 fokos melegben. Ez a mu­latságos felfedezés egy ki­csit el is feledtette velünk, hogy áhítattal közeledjünk a világcsodához, ami Hazudnék ha nzt monda unoka> Mykerinos egyenes ^Sili™" ember lehetett: kis hatalom nám, sikerült megőrizni kö zömbös nyugalmamat. Ez az elhatározásom romokban volt — új érzéseknek, eddig is­meretlen gondolatoknak ad­— kis piramis. A Szfinksz. A feltevések szerint egy folyosót őrzött, félelmetes őr. Nevetséges, hogy le kell ereszkedni hoz­világcsodához, ami legtob- « 'Z:!" " '8," zá - egy kis völgyben van, bünket Egyiptomba vonzott, ember? Arasznyi földi léte a piramisok lábán|{ Nem leI Pedig látóhatárunkat tel- ~ • 'hagy maga h t vele szembenézni, tört, jesen betöltötte a három "tan? Milyen emberi tettér- m k vonásait Aapke­óriási „gúla". Szinte nem le- demet ilyen megorokitest? letr» 'iordftj csak r£vid hpfptt másra finvelni — Ezt a komonstrumot ot- ,a„,„ ..„x-Glr' .„ii _ u_: ezer éve valami (és nem va. hetett másra figyelni. Áhítat? Locsolgattam ma­gamban a tüzet: igen, Itt gg»6 épRattfs d™£géí£ ség ~ szemben a Nap ho vannak, de..., de annyi cso. *|rao' nem iaz o dicsőség mólyogítja a szemet _ még dálatos dolog van a világon! Zavart az is, hogy a tevét SáccsM kékült könnve£ hajtó núbiai olajos-fekete *°rbSS^StottSkT A wuSl szeme figyelt, mit szólok eh- tó 'tén^zek szer nt szttesnn Pancsoló. Ilyeneket írtak ró­hez, pedig nem, nem vagyok éDÍtettek akik Holenztarrnl la: Az összes fantasztikus ámulatban. Érdekelne, hogy f „L4„„ „u'f,jelző illik rá! Állítólag Na­él meg ez az ember, ha két a Chtef" - „„„v. szál cigarettáért bérbe adja P£a™8f ° dalan„a iu' tevéjét? Csodának ez sem rlsta klóHhat, talán 20 mé­kicsi. Ezekről a kegyetlen , . ... csiicsi„ uwuuiyiw guiiuojutoiti gúlákról meg a magasságot világnagyságot illetően méterben, tério^stdt ezer ideig világítja arcát a haj­nali fény. Ez a nézhetetlen­misztlkusabbá teszi. Rejtel­mes, túlvilágian fenséges, zárkózott és tiszteletet pa­póleon — akkor még csak­nem tucatban számolható tisztként — itt kapott ter­n va ter maeasan lehpt Mi hírfa rá ~~ 111 kegyet,en nz^nfS a csúraig a lSO mékenyítő gondolatokat a ostromolva vitték, iucvcíuot, "VI hordták 20 éviff az nnvifnld ' tudja, de laegexuuigaiini tonnákban bárhol elolvasha- "etörekvő kőtömhőket FA szempontból nem rossz öt­tnm Aztán rlnkáznl kpzdtpm F® t°reKVO KOtOmDOket. lé- „„„„„!,„„.» Ki„„H,„„„l Ki idegenforgalmi Áramszünet Az Áramszolgáltató Válla­lat közli, hogy 1968. októ­ber 14— 10-ig 7—16 óráig az alant felsorolt utcákban: Bakay N. u.. Mura u.. Kis­martoni u.. Ruszti u., vala­mint a Rohonczi utcában áramszünet lesz. tom. Aztán dekázni kezdtem lu.u. ntw.. UIMU" leimetes meenvilatknzávn pz let .."Bgyokra" hivatkozni, egy darabka követ a kőóriá- fj2t* iü® Bár - az embernek inkább kisebbségi érzé ettől a sérült k; az embernek - nem annak ~ " I'-X^ £ " Ke a név.nHó ppvnpk _ „nnnu- kisebbségi érzései tamadnak rült-e le, vagy a restaurátor a néyadó egynek —, annak 0 cZW,u sok tövében — onnét akarta távaly, tavalyelőtt rá. a százezernek! Akik senkik, ragasztani? S megcsapott az semmik voltak • • • évezredek üzenete. Nem, ez Kell-e azért a piramos lé­tül költői kifejezés: olyasmi bánál ülni, hogy ezeken gon­gondolatom támadt, hogy dolkodjunk? Biztos, hogy már évezredekkel ezelőtt is igen. A kétmillió 600 ezer restaurélgatnl kellett ezeket köbméteres kőgúlát nem tud­ja az ember csak úgy elkép. A , Centrum Áruház BEJELENTI A VÁLLALATOKNAK. KÖZÜLETEKNEK, TSZ-EKNEK, HOGY A BUDAPESTI MUNKARUHÁZATI KERESKEDELMI VÁLLALATTAL közösen ktízatotl ellátó osztályt létesített A közületi ellátás érdekében azonnal tudunk kiszolgálni: Munkaruhákat. Fehér és színes köpenyeket. Vattanadrágok és kabátok. Pincérkabátokat, felszolgáló- és szakácskötényeket. Pékingeket és nadrágokat. Orvosi nadrágokat, sapkákat. Kórházi, férfi és gyermek köntösöket. Női. férfi orkánkabátokat. Férfi műbőrkabátokat. Cipőket, gumicsizmákat, bakancsokat stb. Kérjük keressék fel a CENTRUM ÁRUHÁZAT, ahol a fentieken kivi'' minden árucikkből az igényeket kielégítjük. CENTRUM ÁRUHÁZ, SZEGED Lenin krt. 47. NYITVA: reggel 8-tol este 7-ig (szombaton délután 5-ig). Telefon: 15-651. v közületi ellátás érdekéb CENTRUM ÁRUHÁZ SZEGED zelni, olvashatja akárhol ezeket a roppant méreteket. , . S nyomasztó hatása alól sem {?„".. képes az ember kivonni ma­gát. Messzebbről több az em­beri a Cheops, Chefren és _ ,„ . . .„ . . Mykerinos piramis hármasé- Bydfszert' ™er.t> Allah. ugy ban. A Cheops a legnagyobb. m/g6rbl ~ a fogfa­mint ahogy névadója ural- instól. S én e!kezdtem a pl­kodónak is a leggazdagabb Famlsok ^ben Barbam dot volt. Chefren „pár méterrel koreRgélni', P' örökkéva osag • ,_,_„ _ . _ . ... — es evfirln pmheri pí ' a sérült emberarctól, ettől az Idő foga rágta kő­kolosszustól. Elgondolkodva ballagtunk vissza autóbuszunkhoz, ami­kor megláttam a mérges te. ve haj tóját, szokatlan élénk­séggel integetett. „Ha emlé­kezetem nem csal, nem ma­radtam adós neki" — vil­Halljuk, ml baj". Kézzel-lábbal és iszo­nyú angolsággal megérttette velem, hogy alig bír magá­val. Szerezzek neki valami kevesebb" vagyonnal bírt, de micsoda emberi ravasz­és gyarló emberi lét! P. Szőke Mária NAGY PECSENYEKACSA-VÁSAR a Széchenyi téri BAROMFI MINTABOLTBAN és a Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat nagyobb élelmiszer- és húsboltjalban. Pecsenyekacsa egészben 21,— Ft/kg. Konyhakészen, darabolva 28,50 Ft/kg. Olcsó! ízletes! PÉNTEK, 1968. OKTÓBER 11. DEL-MAGYARORSZAG 5 _ »

Next

/
Oldalképek
Tartalom