Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-27 / 253. szám
Megkezdődött a pártoktatási év Propagandisták megyei tanácskozása Szegeden A pártpropagandisták tegnapi megyei tanácskozásával megkezdődött Csongrád megyében, Szegeden a pártoktatás új évadja. A szegedi megyei tanácsháza nagytermében találkoztak a propagandisták, ahol Győri Imre elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára köszöntötte őket. Nagy elismeréssel beszélt arról a munkáról, amelyet a marxizmus-leninizmus eszméjének terjesztéséért már korábban is sikeresen végeztek és meleg hangon köszöntötte azokat is, akik propagandistaként a most induló új pártoktatási évben kapcsolódtak be a munkába. A megnyitó után Péter János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Forradalmi Munkás— Paraszt Kormány külügyminisztere tartott tájékoztató előadást a Magyar Népköztársaság külpolitikájának irányelveiről. A külügyminiszter élményszerű előadásának igen nagy sikere volt a hallgatóság körében. A pártpropagandisták évnyitó megyei tanácskozása Győri Imre zárszavával fejeződött be. Péter János külügyminiszter szombaton délután is Szegeden maradt. Dr. Perjési László elvtárssal, a Szeged városi pártbizottság első titkárával megtekintette a tarjántelepi lakóházépítkezéseket és az algyői olajmezőt. A gazdasági reform tapasztalatairól írta: Dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság titkára IV Takarékossági napok Csongrád megyében A takarékossági világnap jegyébein tegnap, szombaton Mindszenten — egy olyan Csongrád megyei közsegben, ahol több a takarékkönyv, mint az ott élő családok száma — ték meg a megyei kossági napok megyei megnyitóját. Az ünnepséget A megnyitóin megjelent dr. Németh Lajos, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának osztályvezetője, dr. Bozó Sándor, a megyei tanács vb titkára, Karendez- tona Sándor országgyűlési takaré- képviselő, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Kurucz Márton, a Nagy Dániel országgyűlési szentesi járási pártbizottság képviselő, az Elnöki Tanács , - titkára országgyűlési tagja nyitotta meg, majd elso mKara- országgyűlési dr. Korom Mihály, MSZMP Központi Bizottsá- és járásai gának tagja, igazságügy- n^k és tanácsainak miniszter mondott ünnepi beszédet, s méltatta a takarékosság egyéni és népgazdasági jelentőségét az képviselő, a megye városai pártbizottságaitöbb vezetője, az Országos Takarékpénztár és Mindszent község vezetői is. Nyomdarekonstrukció Befejeződött a híres gyomai Kner Nyomda tizenötmillió forint költséggel végrehajtott rekonstrukciója. Az új tágas szedő- és könyvkötő-csarnokokban az őszirózsás forradalom és a KMP megalakulása 50. évfordulójának egyik legszebb kiadványa, a Derkovits-album készül, ötezer példányt rendelt belőle a Corvina Könyvkiadó. Munkásőrök gyakorlata Országszerte valamennyi munkásőr-egység megtartotta szokásos őszi harcászati gyakorlatát. A munkásőrök sikeresen vizsgáztak harci szellemből és bizonyították, hogy jól felkészültek a sokrétű, bonyolult harcászati feladatok végrehajtására, magas fokú fegyelemezettségröl, éberségről tettek tanúbizonyságot. Jubileum Sándorfalván Húszéves a ktsz Szövetkezeti iparosaikat összeggel. Az ünnepség máünnepelte tegnap Sándorfal- sodik részében kulturális va népe. Húsz évvel ezelőtt műsor szórakoztatott hét kisiparos — a legelsők apjainkban tanácskozásokon és személyes beszélgetések alkalmával gyakran esik szó egy sokakat izgató kérdésről: hogyan válik be az új gazdasági mechanizmus, mit mutatnak a tapasztalatok, mennyire igazolódtak be a reform indulása előtti aggodalmak? Az országgyűlés legutóbbi ülésszakán a kormány elnöke adott tájékoztatót az országos tapasztalatokról. Számunkra nem érdektelen azonban, hogy milyenek a helyi tapasztalatok, mennyiben egyeznek az országossal, mennyiben térnek el azoktól. Egy rövid cikk keretében lehetetlen minden lényeges helyi tapasztalatot számba venni, de a legjellemzőbbek áttekintésére kísérletet tehetünk. Az első és legfontosabb, hogy a helyi tapasztalatok általában megegyeznek az országosokkal. Területünk gazdálkodó egységeiben is zökkenőmentesen történt az új gazdasági mechanizmusra való áttérés. Nagyon sok előzetes aggodalmat oszlattak el az élet konkrét tényei, tapasztalatai. Annyira „sima" volt az átmenet, hogy ma már helyenként és esetenként a megnyugvás és a „minden jói megy" hangulata ellen kell fellépni. Bár a gazdasági reform munkálatoknál területünkön is alapvetően a pozitívumok a jellemzők, éppen a megnyugvási hangulat felszámolása érdekében e cikk keretében legyen szabad a problematikus kérdésekkel is foglalkozni. Azt mondjuk, hogy a helyi tapasztalatok általában megegyeznek az országossal. Különbség azonban van több területen, így pl. a helyi speciális körülményekből adódóan akad több jelentős örömteli, de egyben problémával járó eltérés is. Csongrád megye gazdaságának fejlődése mind az ipar, mind a mezőgazdaság, de a kereskedelmi forgalom és a gazdaság más területein az új mechanizmus körülményei között is dinamikusabb az országos fejlődésnél. Amíg 1968 első háromnegyed évében az ipari termelés növekedése országosan 5—6 százalékos — az előző év hasonló időszakához viszonyítva —, ugyanez Csongrád megyében 10 —12 százalékos volt. Ugyancsak helyi specialitás, hogy az ipar szerkezetéből (könnyű-, élelmiszeripar nagy aránya) és a mezőgazdaság nagyobb belterjességéből adódóan a piaci hatások sok vonatkozásban jobban érvényesülnek, többségében pozitív, de esetenként negatív irányban is. Így például a kereslet változása következtében a termelés felé az igényváltozás és ebből adódóan a készárukészletek lerakodásai, de az árak ingadozásai is magasabbak, hiszen fogyasztási cikkek termeléséről, valamint a piaci hatások közvetlenebb érvényesüléséről van szó. Az országosan is jellemző feszültség a beruházási piacon nálunk még nagyobb mértékű. A nagy volumenű olaj- és földgázipari beruházások hatásaképpen számos — egyébként jogos — építési igényt a túlterhelt helyi építőipar nem tud kielégíteni. Ez miatt Szegeden veszélyeztetve van a harmadik ötéves terv lakásépítési programjának teljesítése is. E felsorolt problémák természetesen nem írhatók egyszerűen az új mechanizmus rovására, hiszen döntő részben a dinamikusabb fejlődésből adódnak. Az új gazdasági mechanizmus közgazdasági szabályozói tapasztalataink szerint is általában beváltak és az alapelveket illetően lényeges változtatásra nincs szükség. Természetesen minden részletében ma még nem lehet lemérni a szabályozottság helyességét, célravezetőségét, hiszen a ma érvényesülő tendenciák még nagyon kezdeti tapasztalatokat tükröznek. Sok területen még a régi mechanizmus hatásai keverednek az újjal és az új mechanizmus kezdeti nehézségeivel is. Ezért nehéz ma még megállapítani, hogy a készárukészletek felhalmozódása egyes nagykereskedelmi vállalatoknál és a fizetési nehézségek mennyiben a múlt évről áthozott, lerakódott készletek vagy az új hitelezési politika következményei. Nemcsak népgazdasági méretekben igaz az a megállapítás, hogy ilyen rövid idő alatt az új mechanizmus hatásai következtében szerkezeti változások nem állhattak elő. A jelentősebb termelő vállalatok sem tudják ma még pontosan lemérni, hogy a már legyártott késztermékeik raktáron maradása és a rendelések visszamondása, mennyiben tulajdonítható a fogyasztói igény változásának és mennyiben a kereskedelmi vállalatok fizetési nehézségeinek. így tehát e kezdeti jelenségek alapján a vállalat termelési szerkezetének átalakítására, a termékösszetétel megváltoztatására megnyugtatóan következtetéseket levonni még nem lehet. A piaci hatásokat a kereskedelmi vállalatok múlt évről áthozott és évközben lerakódott jelentős készletei, valamint pénzgazdálkodási nehézségei torzultan is közvetíthetik. között Csongrád megyében — elhatározta, hogy ktsz-t alapít. A Cipészek és Csizmadiák Sándorfalvi Szövetkezete 1949-ben — az alakulást követő évben — 185 ezer forint értékű lábbelit gyártett. Abban az időben a község kisiparosainak többsége főleg mezőgazdasági munkából élt, s csak holt szezonban niúvelhették tanult mesterségeiket. Ma, húsz év múltán, mikor már a Járási Általános Ktsz nevet viselte a közösség, a tagok száma 315 s az 1968-as össztermelési érték eléri a 28 millió forintot. Ebből a lakosság ellátásán túl 10 millió forintot képvisel a nyugati export. Kováts Pál, a ktsz elnöke a szombaton délutáni, ünnepi közgyűlésen — melyen megjelentek a megye, a járás párt és tanácsi szerveinek képviselői is — áttekintést adott a ktsz 20 éves történetéről. Az ünnepi alkalomból 148 szövetkezeti dolgozót jutalmaztak meg közülük jónéhányat egész havi fizetésüknek megfelelő Somogyi Károlyné felvétel GYEREKEKNEK Külföldön is jól ismerik a Nívó Faipari és Játékkészítő Ktsz praktikus használati tárgyait és szép gyermekjátékait. Ezekből húsz féle készül, a képen látható bahnígyból 2 ezer darabot svéd exportra készítenek. Ugyancsak külföldi piacra kerül a közeljövőben 6 ezer játékszekrény és 3 ezer vasalóállvány. E felsorolt megállapítások ellenére döntően e területen is a pozitív tapasztalatok a jellemzőek. A közgazdasági szabályozók hatásai képpen s >k helyen kezdeményezés született vállalatainknál. Számos új termékkel jelentek meg a piacon, erőteljes törekvés tapasztalható a kisebb szériás és a jobb minőségű termékek kihozatalára. Amíg a régi mechanizmusban a termelő vállalatok figyelme szinte kizárólag a termelésre irányult, ma már legalábbis megoszlik a figyelem a termelés és a forgalmazás, valamint a gazdálkodás között. Szembetűnő példáját látjuk ennek területünkön az iparvállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek saját, vagy kiskereskedelmi vállalattal közösen üzemeltetett elárusítóhelyének létrehozáséban, az árak kereslet- és kínálat hatására történő mozgatásában és számos egyéb vonatkozásban is. Természetesen még nem kikristályosodott, teljesen megért új módszerekről és tevékenységi formákról, hanem kezdődő tendenciákról beszélhetünk, melyek azonban előre, az új felé mutatnak. Ahogyan az országos, úgy a helyi adatok is azt mutatják, hogy a nyereség — mint a vállalati gazdálkodás szintetikus mutatója — jól alakult az év első felében, sőt azt is mondhatnánk, hogy egyes vállalatoknál túlságosan is jól alakult. Akár az elmúlt évi nyereség szintiével, akár az ez évre tervezettel hasonlítjuk össze, a tényszámok szembetűnő különbséget mutatnak. Ennek oka rendkívül sokrétű, mindennek kifejtésére itt nem is vállalkozhatunk. Maga az a tény, hogy egy vállalat milyen szintű nyereséget ért el ez év első felében, nem ad ma még lehetőséget arra, hogy a vállalat munkájáról, vezetési színvonaláról vonjunk le megfelelő következtetéseket. Ma még az indulási feltételek különbségei a nyereség mennyiségének alakulásában sokkal inkább közrejátszanak, mint a munka színvonala. A nyereség magas szintje azonban számos, a reform bevezetése előtt jelentkezett aggodalmat egyértelműen eloszlatott. így például a reformra borúlátóan tekintőkre és a nyereséget túlzott óvatossággal tervezőkre a nyereség elért szintje erősen rácáfolt. Hasonlóan eloszlott az a félelem, hogy a műszakilag és egyébként is állóeszközök tekintetében gyengébben ellátott helyiipari vállalatok az új mechanizmus körülményei között nehezen fognak megélni. Megyénkben ugyanis a tanácsi vállalatok érték el a tervezetthez képest a legmagasabb szintű nyereséget. Természetesen a tapasztalatok itt is még csak kezdetiek, hiszen ez ideig csak az első féléves mérleg adatai állnak rendelkezésünkre. Bár 180 fokos fordulatra nem számíthatunk, mégis a nrtásodik fél év hozhat mind pozitív, mind negatív vonatkozásokban változásokat. A z új mechanizmus eddigi tapasztalatai eloszlattak azokat a félelmeket is, melyek az árszínvonal és az elhelyezkedési lehetőségek alakulásával kapcsolatban a múlt év • végén jelentkeztek. Az árszínvonal lényegében a tervezett szerint alakult. Területünkön különösen kedvezően csapódott le az új mechanizmus néhány következménye. így például az, hogy a fogyasztási cikkeket termelő és a nagykereskedelmi vállalatok fizetőképességük javítása és a nagyobb készárukészletek lerakódásának elhárítása Végett gyakran szerveztek árleszállításos kiárusításokat. Ez sok-sok millió forintos megtakarítást eredményezett a lakosság részére. Az árszínvonal alakulása — melyet hiteles és erősen megközelítő pontosságú statisztikai adatok mutatnak — a köztudatban nem mindig a valóságoshoz híven tükröződik. Aki leszállított árú hűtőszekrényt, vagy más tartós fogyasztási cikket, vagy kiárusításoknál árcsökkentett cikkeket vásárolt, az így jelentkező megtakarítást csendes megelégedéssel vette tudomásul. Viszont, aki családi lakóházépítésébe fogott és kénytelen tapasztalni, hogy a szűkös kínálat miatt az építőanyag-árak egy része a tervezettnél is magasabb, ennek hangos elégedetlenséggel ad kifejezést. Ami az elhelyezkedési lehetőségeket illeti, lehet hrllani olyan _ véleményeket, hogy Csongrád megyében nagy munkaerőhiány van. Ugyanakkor olyan panaszok is vannak, hogy iskolát végzett fiatalok, munkát kereső nők nehezen tudnak helyben — és különösen vágyaik szerint — elhelyezkedni. Az a körülmény, hogy ez év eddig eltelt Időszakában több mint háromezerrel emelkedett a megye iparában foglalkoztatottak száma, arról tanúskodik, hogy Csongrád megye területén még jelentős munkaerő-tartalék van. Az pedig, hogy építőipari vállalataink és néhány könnyűipari üzemünk időszakonként munkaerő-hiánnyal küszködik, azt bizonyítja, hogy elhelyezkedési lehetőség van ugyan, ha az nem is vág mindig össze területileg és szakmailag az elhelyezkedni kívánók törekvéseivel. Végezetül szükséges a tapasztalatok áttekintése során egy olyan jelenségre is kitérni, amely nem az új mechanizmus szabályozóinak, hanem párt- és társadalmi* szerveink eredményes felvilágosító munkája és dolgózó népünk növekvő öntudatának hatásaképpen jelentkezik. A múlt év végén számos olyan aggodalmas megjegyzés hangzott el a reform bevezetését tárgyaló tanácskozásokon, hogy vajon meg fogják-e ezt érteni az egyszerű emberek, elfogadják-e, adják-e hozzá támogatásukat? Voltak, akik azt állították, hogy másfél, két évtized alatt megszokták a régi mechanizmust, az begyökeresedett tudatukba és nehezen fognak tudni az újhoz igazodni. Es lám, háromnegyed év tapasztalatai élénken rácáfoltak ezekre az aggodalmakra is. Nemcsak gazdasági vezetőink, párt- cs állami, társadalmi aktivistáink. hanem területünk lakosságának széles tömegei is az új mellé álltak. Talán vitatkozhatnak egyesek azon, hogy mennyire lehet a tömegek véleményeként elfogadni a reformról elhangzó helyeslő megnyilatkozásokat. Vannak azonban a tömegek véleményének, állásfoglalásának vitathatatlan, számszerűsíthető jellemzői is. Ezek kifejeződnek például a takarékbetét-állomány képződésében, a nyugodt vásárlói hangulatban és számos más egyéb félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan tényben. O " sszességében tehát egyértelműen megállapítható: hogy az új gazdasági mechanizmus bevezetése zavarmentesen történt, kezde'i tapasztalatai pozitívek. Ez természetesen sem elbizakodottságra, sem elkényelmesedésre nem késztethet bennünket. Tudjuk, hogy a szabályozók tökéletesítésére a gyakorlati élet tapasztalatai alapján szükség van. Látjuk, hogy az új mechanizmussal járnak együtt, születnek új problémák, új gondok. Ezek a fejlődés problémái és gondjai. Ha időben felismerjük őket, s megfelelő intézkedéseket teszünk, az új gazdasági mechanizmus eredményesen fog bevonulni gazdasági életünkbe, népünk életébe, be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket, nagyobb lendülettel foeia piőme-"'•:ó»7<mZclaSjigJnk fejlődését. VASÁRNAP, 1968. OKTÓBER 27.