Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-20 / 247. szám

mint belépett, rögtön látta, hogy verekedés volt A nagy falitükör ragasztószalaggal volt összefoltozva. Az asztalok, székek megrongálva. De ezen felül is volt valami hiányérzete még. S néhány perc után rájött, hogy a lány, a csinos Tu, nincs az üzletben. De kérdezősködni nem volt idö, a fodrász hellyel kínálta, s máris nyakába terítette a fehér kendőt. — Hol van Tu? — nézett a fodrászra, aki kétségbeesett arcot vágott — Kétségbeejtő dolog történt Itthagyott bennünket, mert... És elkezdte legújabb történetét, amelyről Hoa tudta, hogy a fele sem igaz, mégis türelmesen hallgatta, mint mindig. * Négy amerikai jött az üzletbe, uram, s elkezdték ölelgetni a lányt Kérdésekkel halmozták el, hogy mennyi egy éjszakára, meg hogy tud-e jó figurákat, meg tud-e vigyázni, mert Huyen Ku és Fam Huy Tung Vietnami írók elbeszélése VIHAROS ÚJÉV Hoa helyét az Ismerősök sorában, gyorsan elnézést kért és eltűnt a vendégek között Hoa fürkészve vizsgálta az arcokat. Az egyik asztalnál hárman beszélgettek, mellettük egy fiatal pár simult össze, távolabb egy ismert üzletember iszogatta ginjét, s közvetlen közelében négy amerikai ivott. Négv egymástól teljesen különböző testalkatú és öltözetű amerikai. — Még egy üveggel! — kiáltotta a nyurga amerikai, s amint melléje lépett a lány, derékon kapta: — Ez a korhelykedés sok pénzükbe kerül, uraim! — mondta a rendőr, s kibiztosította pisztolyát A katonákat ez láthatóan lecsillapította, de csak néhány percre, mert gyorsan feltámadt bennük a felsőbbrendű ember gőgje: — Csak nem gondolja, hogy ezzel a csőcselékkel együtt hallgat ki bennünket? — nézett le az alacsony őrmesterre az egyik amerikai. — Mi történt itt? — nézett ránk az őrmester? — Megtámadtak a piszok kommua nyakadba haraphatok. — Bocsánat, uraim, valaki rendelt — mondták — nekik okos, tiszta és egy üveg bort — mondta megretten— Szép babám, kapsz öt dollárt, ha nisták! — köpött a magas jenki, s ügyesen mozgó lány kell. ve a lány, s hátrált az asztaltól. A Végül is Tu arcul csapta az egyi- másik behemót termetű jenki felugket, mire kitört a verekedés. Én csak rótt és elkapta Tu-t. néztem a függöny mögül, de a főnök beavatkozott, és a vége az lett, hogy elbocsátotta a lányt — Ismeri ugye a szép Tu-t? — nézett rám kérdőn, mintha nem ls a törzsvendégek közé tartoznék. — Az volt az igazi lány, uram! Az apja állami hivatalnok, s a lány mégsem volt hajlandó irodába menni. Dolgozni akart ügy mondják, azért mert így közvetlenebb kapcsolatban állhatott a felkelőkkel. A borbély óvatosan körülnézett majd amikor észrevette, hogy a szomszédos székben ülő férfi is őt figyeli, gyorsan átváltott valami más témára. * Hoa elfeledte volna ezt a történetet is, mint azt az egyszerű tényt hogy forog a föld, ha a következő este nem a hold újév estéje lett volna. De úgy hozta a sors, hogy Tuval még egyszer találkoznia kellett. Este tíz óra múlt, amikor elindult hogy megvacsorázzon valamelyik belvárosi étteremben. A taxisnak a Ban Ko-i városnegyedet jelölte meg címként » néhány perc múlva mér ott ls álltak az egyik étterem előtt Az utca csendes volt. Saigon talán soha nem volt olyan csendes, mint újév éjszakáján. Csak itt-ott tűnt fel egy Buick vagy Cadillac fényszórója, s néhány utcai árus görnyedt alakja, amint cipelték eladatlan árujukat Kifizette a taxist és belépett az étterembe. — Mit kíván, uram? — szólította meg egy ismerős hang. — Két üveg sört, szárazra sült kakast pirított földimogyorót és vöröshagymát bormártásban... — Azonnal, uram — hallotta megint a lány hangját s amint eltűnt a konyha felé vezető ajtón, hirtelenül felvillant benne a felismerés: hiszen ez... Amikor a felszolgálólány asztalára tette az italt, megkockáztatta a megszólítást: — Üdvözlöm, Tu kisasszony! — ön ismer engem? — vonta fel szemöldökét a lány, s láthatóan zavarban volt. — Mióta dolgozik itt? — Két hónapja. A lány láthatóéul emlékei között kutatott, s mert nem találta meg — Micsoda csípő, fiúk! Hogy tudna ez ficánkolni! Tu elsápadt és teljes erejéből arcul csapta a jenkit. Pillanatokon belül óriási verekedés bontakozott ki az étteremben. Tu menekülni akart, amikor a nyurga amerikai elkapta. — Szépségem! Talán észrevennéd, hogy eltikkadok érted! Egyetlen csókot, kicsi baba, csak egyetlen csókot, és cserében szétverem ezt az egész csürhét És a nyurga valóban pillanatok alatt rendet teremtett. Néhány békés vendéget leütött társait is kiosztotta, s amikor már elcsendesedett az étterem, a lányt kezdte keresni. — Rohadt partizánok! Piszkos kommunisták! — üvöltött az amerikai, s az üzletvezető, hogy lecsitítsa az amerikai mérgét kituszkolta a lányt a konyhábóL — Na végre! öt gint — üvöltött a hosszú, s amikor a lány menni akart az Italpulthoz, intett az étterem tulajdonosának hogy a lány itt marad náluk, ő szolgálja fel az italt már indulni akartak kifelé. — Hazudnak — kiáltotta Tu. — Szóval, mi történt itt? — nézett az amerikaira az őrmester. — Csendben iszogattunk és meghívtuk ezt a lányt is egy pohárka ginre. Erre nekünk estek ezek valamennyien — mutatott megvető mozdulattal ránk —, és kénytelenek voltunk védekezni. MMBHHH — Remélem tudja, hogy mi az amerikai nagykövetség és a katonai misszió védnöksége alatt állunk? — _ állt a rendőr elé az addig szótlan ősz Ferenc amerikai őrmester. — Senkinek nincs joga bennünket zaklatni ostoba kérdésekkel. — Elég — csattant az őrmester hangja. — Valamennyien velem jönnek. l. p. murnyijek napos falu Egyre sötétebb, elhagy a tottabb mellékutcákon vezetett bennünket az őrmester. Valahol a külvárosban járTISZTÁZOM HELYZETEMET — Uram, nekem végem — Ez magának nem elég? tunk már egy sötét mellékutcában, van! Nem ^ valaml ál_ Gondolja, a hivatalsegéd amikor a lányt és az egyik útközben ,, ,„ . , last? megengedné maganak, hogy — Minek az magának? ne kpszönjön, ha nem halNagyon jó helye van, meg- lott volna valamit? becsülik... _ Ha magát ki akarják — Engem? Téved, kérem. rúgni, azt nem a hivatalsebűnös. Az őrmester tűnődött egy ki- Kirúgás előtt állok és nem géddel közlik, csit, aztán intett nekik, hogy tűnje- szeretném megvárni — mond- _ A hivataisegéd bejára nek el- * ionian és megtörölte ^ ay r tóhoz_ £ __ A négy jenki láthatóan a lány után kopasz fejebubját. Arcán v;sz. be neki a ^^ yagy Szegény Tu rettegve ült közöttük, ,ndu,t; Az őrmester cigarettával kí- rn«ységes fájdalom tükrö- a szalámis Memlét) amikor de néhány perc után úgy tűnt, hogy mellénk szegődött civilt hátba lökte, hogy tűnjenek el. Az amerikaiak erre vitatkozni kezdtek, hogy micsoda eljárás ez, hogy őket fogva tartja, a lányt meg elereszti, amikor az volt a vége az éjszakai purparlénak, s én fizettem és távoztam. Már éppen becsuktam magam mögött a taxi ajtaját, amikor a sofőr hozzám fordult: — Mintha segítségért kiáltozna valaki? Nem hallja, uram? Kinyitottuk a kocsi ajtaját, üvegcsörömpölést és vad ordítozást hallottunk. Az étteremből jöttek a hangok, s később a hangos segélykérések is. Kiugrottunk a kocsiból és futva léptünk az étterembe. A hosszú amerikai már a blúzt tépte a lányról, aki kétségbeesetten vergődött karjaiban. A sofőr odalépett hozzájuk, elkapta az amerikai csuklóját Hátracsavarta úgy, hogy a hosszú gazember fájdalmában térdre ereszkedett. Székek repültek, boros- és sörösüvegek csapódtak a falhoz, s észrevétlenül már csak a négy amerikai, a sofőr, a lány meg én maradtunk a helyiségben, amikor egy rendőr tűnt fel az ajtóban. nált bennünket, s ott álldogáltunk zödött hallja, hogy rólam van szó. tétlenül, várva, hogy majd csak meg- _ Ügy hallom, most ka- Kissé tovább szöszmötöl az gondolja magát és továbbmegyünk. A pott ezer forint jutalmat! edényekkel azalatt meghallsofőr megkísérelte megszólítani: _ Éppen ez a gyanús! ja> hogyar; határoztak ró- Őrmester úr, nekem... Tudja, hogy van ez? Azt lam Egy óra múlva megiát Intett, hogy csend legyen. Aztán akarják, hogy az ember ne a folyosón és természetesen hirtelen, egészen közel a mellékutcá- figyeljen oda. Higyje azt, nem köszön. Minek? De ha ból négy lövés csattant gyors egy- hogy jól fekszik, aztán ami- ez nem elég, ezt hallgassa másutánban. Az őrmester mélyet kor álmában sem gondol ve- meg. Nen, engem küidtek el szippantott a cigarettájából, ránk né- szélyre, hirtelen lecsapzett és megszólalt: nak rá. - Hát akkor ezt is lezártuk! Bol- _ Elküldték jutalomüdülésre. dog új évet, elvtársak! Mozdulni sem tudtunk néhány pillanatig, s amire feleszméltünk, az őrmester már messze járt Kényelmea párizsi konferenciára! — Maga tavaly volt — Na és? Attól még az idén is el tudtam volna menni! — Ha jól emlékszem, ta— Persze, mert azalatt nem voltam itthon és nyugodtan tudtak készülni, öszsen, de megnyújtott léptekkel ment szegyújtötték ellenem a ter- valy, amikor kiküldték, kéttovább, mintha mi sem történt volna. helő adatokat ségbe volt esve, hogy ez a * — Miért, van valami aro- kirúgás előtti utolsó gesztus. vásán? _ Valóban. Már akkor — Nekem? A világon sem- éreztem. És azóta figyelem mü a legapróbb jelzéseket is. A — Akkor mire alapítja ezt legutóbbi termelési értekeza félelmét? ieten a központi kiküldött — Két hete történt: a hiTu-t azóta nem láttam, sem azt a civilt, aki mellénk csatlakozott azon az éjjelen. És nem láttam a négy amerikait sem, de igaz: roppant nagy város Saigon. Sok ismerős elkerülheti egymást... FORDÍTOTTA: KATAY ANTAL vatalsegéd nem köszönt. — Na és? dék trafikjáig dpeltük. Ott letettük, kipihentük magunkat — Jó gyerekek vagytok — vitte el a kaskát. Stuka utána köpött — Gebedj meg. Igyekeztünk vissza a piactérre. A Gesztiék kocsmája előtt két paradicsomot vett ki a zsebéből. Csurgott a leve. Osztozkodtunk. A sarkon öreg kéregető ült Előtte a betonon elkoszolódott, zsíros kalap. Tíz-, húszfilléreseket dobáltak bele. A jó isten fizesse meg — hálálkodott hangosan a nyomorult. Egész nap mondta. — Nem rossz — szóltam. — Á. Lesz jobb is. De nem lett. Hiába kóvályogtunk a sorok között. Az emberek szállingóztak hazafelé. Delet harangoztak. Az ártézikútnál görögdinnyét árultak. Rengeteget. Halomra rakták .egymás tetejére. Többen válogattak. — Megvan — csapott a homlokára Stuka. — Oda állsz a hátam mögé és figyelsz, érted? — Nem. Nem értem. — Hátra gurítom. A vásárlók közé furakodtunk. Közel a csomóhoz. Stuka a talpát rátette a dinnyére. Gurította. Senki se vette észre. Fülig pirosodtam, ö meg kezében tartott egy másikat, kopogtatta, emelgette. Megérkezett hozzám az újabb. Elsétáltam a templomkerthez. — Bicskád van? — kérdeztem. •— Nincs. — Földhöz vágjam? — Hülye. Visszük eladni. — A dinnyét? — csodálkoztam. — Naná. Árultuk. Megszólítottuk az arra járókat. Senkinek se kellett. Visszamentünk a templomkertbe. A földön megrepedt a dinnye. Kézzel ettük, csurgott a leve. Tele hassal értünk az utcába. Trenkáék előtt fociztak. Beálltunk. Este fütyült Stuka. A lábam se mostam meg. Kilógtam a kapun. — Megyünk. — Nincs egy vasam se. — Nem baj — mondta. A mozi előtt sokan álltak. Kocsik zörögtek a kövesúton. A pénztár ablaka világított, árulták még a jegyeket. — Veszel? — kérdeztem. — Bolond vagy. Bementünk az előcsarnokba. Sokan várakoztak. Erzsi néni málnát, olcsó cukorkát árult. Kevesen vettek. Ismerőst kerestünk. Rézpiku vigyorgott. — Van jegyetek? — Nincs. — Hozok ki, jó? — Még szép. Szűk kis bejárata volt a mozinak. Bözsi néni szedte mindig a jegyet. Ritkán lehetett potyázni. , Megszólalt a csengő. Az ajtót kinyitották, Rézpikuék előre furakodtak. Bözsi néni megszakította jegyüket, aztán eltűntek a bejáró mögött Kopott lemez recsegett, elhallatszott a piactér túlsó oldaláig. Néha ki-kiszaladt valaki, elszívott egy cigarettát, cukrot vásárolt, vagy szódát. Rézpiku is megkerült. Zsebünkbe nyomta a jegyeket. — Első sor — mondta. Kezdett pirosodni a fülem. Nem én mentem elől. Üres hely alig akadt. A lócák közvetlenül a mozivászon előtt sorakoztak. A mi jegyünk oda szólt. A legolcsóbb helyre. A lócákat már nem is számozták. összehúzódtunk rajtuk, mindenki oda ült, ahová rámnézett, utána valamit írt a jegyzeteibe. — Biztos eszébe jutott valami. — Természetesen. Azt .írta: „Ez a Kemencsei még mindig itt van?" — Oktalan képzelgés ez! — Magának! Mert nem a maga bőrére megy a dolog! És ahhoz mit szól, hogy eltudott. Közel ugráltak a képek. Néztük nyugodtan. Megkezdődött a nagyfilm. Lövöldözéssel. Bözsi néni rázta a karomat. — Mutasd a jegyedet. — Elhagytam. — Gyere csak. Kis lámpájával mutatta az utat. Égett az küldenek egy évre iskolára 1 arcom. Szerencsére sötét volt. Hosszúnak tűnt az idő, a kijáratig. — Szégyeld magad — tolt ki az ajtón. Üres volt az előcsarnok. Már Erzsi néni is pakolászott, talicskára rakta a kellékeket. Ügyet se vetett rám. — Ez nem igazság — jutott eszembe. — Stukának sincs jegye. Még mindig égett az arcom. Legszívesebben sírtam volna. A sötétbe húzódtam. Kihallatszott a hang, a zene. Oldalt redőnyök zárták el a kijáratot. Apró. négyszögletes lyukat hagvtak rajta. Odaszorítottam a fejemet. Leskelődtem. — Ereggy odább — lökött meg Stuka. — Hát te? — Kijöttem utánad. , — Egyedül? — Lámpás Erzsivel. A filmből keveset láttunk. Talán a lovak patáját. Megfájdult a szemünk is. Háttal fordultam a redőnynek. Sarkammal belerúgtam. Hatolamasat csattant. — Most aztán pucoljunk! A Selyemkútnál lassítottunk, a kerekét. — Nem is lehet jó film — mondta Stuka — Halottat sem láttam. — Csak itthon meg ne tudják. — Ne röhögtess. Holnap elbújok a lóca alá. Nem tudott. Kora reggel elvitték cselédnek. Nyikorgatták — Gratulálok hozzá! Remélem, maga is örül ennek? — De nem vállaltam! Már teljesen nyílt a harc! — Ezt miből gondolja? — Az igazgató kimutatta a foga fehérjét Képzelje csak. Reggel bementem hozzá. A titkárnő nem akart beengedni, de én benyitottam a párnázott ajtón. Az igazgatónál egy síró nő volt. Itámnézett és megkérdezte, hogy mit akarok. Mondtam, hogy a helyzetemet tisztázni. „A maga helyzetén nincs mit tisztázni!" Ezt mondta! De nem tágítottam. Végül szabályosan kidobott. — Nem hallotta? Ma reggel halt meg az anyósa! Az a síró nő a felsége volt! — Magának is ezt mondta? Ez hogy tud konspirálni!