Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-19 / 220. szám

Kalamajkák Amikor nászéjszakájuk hajnalán Csimbók Imrls és újdonsült neje, Amálka körültekintettek a Csimbók­szülök szerény lakásában, világosan látták, hogy itt mér egyetlen sámli sem maradt a számukra. Vendégek, rokonok kucorogtak mindenütt, a fürdőkádban és a polcokon, a vitrin­ben és az ágynemütartóban egyaránt. A fiatal pór néhány hosszú csók és ölelés után elkomolyodva nézett ösz­sze. A mi nászúnkkal fittyet sem tö­rődnek — mondotta tekintetük. Balatoncsepergóre volt beutalójuk. Már éppen csomagolni kezdtek, mi­kor Amálkának kezébe akadt az új­ság. Tallózni kezdtek a hirdetések között, s csak ekkor érezték át a ná­szúkkal járó felelősség teljes súlyát. Azt, hogy valahol lakni is kell. Három valamirevaló hirdetés volt az ötven között, úgy értve, ho© a jeligésekkel ifjabb Csimbókék idő hiányában nem foglalkozhattak. A kerekperec, címmel hirdetőket vi­szont, noha emiatt lemaradtak a reggeli ©őrsről, habozás nélkül fel­keresték. Toportyán utca 8. A kies vityillót félórás villamosozás és alig öt perc­cel több gyaloglás után érték el. Vesztükre kettős látásban szenve­dett a tulajdonosnő, fájt neki, ha két különböző nemű albérlőt látott. Tő­lük is, mint minden jelentkező fiatal pártól, nyomban rikoltógörcsöt ka­pott, olyannyira, hogy rácsos ablakán át percekig süvítette a végítéletet; csak diákoknak, házaspárnak soha! Csak diákoknak, házaspároknak soha! Nyolc óra tájt kissé lelombozva csengettek be özve© Csormolyáné, született Giling Júlia lakásába, öz­ve© Csormolyáné kikukkantott, majd pár perc múlva kieresztette az ajtón kövér, s feltehetőleg e©etlen vigaszát, egy idősb és bibircsósb fér­fiút. Kissé ridegen hatott a „na, jöj­jenek!" invitálás, de azért na© örömmel jődögéltek befelé a fiata­lok. A kiadandó szobában mindösz­sze egy kecskeláb állt, azon nyújtó­deszka. E különös asztal elé állította őket özve© Csormolyáné, majd ma­ga alá kanyarította az e©etlen ho­kedlit. Az inkvizíció kissé hosszúra nyúlt, s Imris a déli harangszókor már tud­ta, ho© a másik gyorsot is elszalasz­tották. Az özve© ekkor ért a vég­kifejlethez: kinyilatkoztatta, nem hisz azon itt nyilvánított szándékuk­ban, ho© nem akarnak ©ereket, különben is elég taknyosak ahhoz, hogy a nemakarás módjaihoz kellő­en konyítanának. Tehát menjenek isten hírével! A hármaslátásű szipirtyó után fel­üdülés volt Csilicsala bácsival talál­kozni a Kuckó utca 5/b-ben. A derék úr készséggel megmutatta azt a pad­lásszobát, melyben a galambok mellett nekik is épp elég helyük marad tur­békolni. Aztán kicsilicsalta belőlük az első havi lakbért. Csekély 800 fo­rint; mondhatni ajándék. Mert Csilicsala ú© szerette a fia­talokat, akár a saját gyerekeit Azo­kat a kis aranyosakat, akikért mind­untalan elfelejtette megküldeni a ©ermektartást S. M. Spanyol „kacsa u Spanyolország­ban földönkívüll lények telepedtek meg — közölte a sajtóval e© Se­villa környéki plébános. Enrique Lopez Gurrero atya a legna©-obb komolysággal fed­te fel a titokzatos eredetű értesülé­seit a különös te­lepülésről. Mint mondotta, az em­lített földönkívüli lények e© Ummo elnevezésű boly­góról érkeztek 1950-ben a Földre és 1952 óta élnek Spanyolországban, a földi civilizáció „békés tanulmá­nyozása" céljából. Északi típusú, ma­gas szőke lények­ről van szó- — mondotta a plébá­nos. Hozzáfűzte még, ho© a külö­nös utasok tele­pátia útján érint­keznek egymással és ez a megállapí­tás némi fényt vet Gurrero atya ér­tesüléseinek hát­terére. Rend a lelke mindennek Évadnyltás a színházban A Szegedi Nemzeti Színház üj évadja holnap, pénteken kezdődik Hindemith Mathis a festő című operájának ün­nepi előadásával. Másnap, szombaton kerül sor az új évad első bemutatójára. Le­hár Ferenc Víg özve© című 3 felvonásos na©operettjét mutatják be — An©al Má­ria rendező és Szalatsy Ist­ván karmester irányításával •— a színház művészei. A főbb szerepeket Iván Margit, Gémesi Imre, Horváth Gyön­gyi, Csizmadia László, Lakky József és Juhász József játssza. Mikszáth feketelistán A Lityeraturnaja Gazeta című szovjet hetilap szer­kesztőségébe levél érkezett e© Moszkvában tartózkodó, önmagát megnevezni nem kí­vánó kínai állampolgártól. A levél elmondja, ho©an hord­ták máglyára a hun©ejpin­gisták annak az intézeti könyvtárnak állományát, ahol a levélíró dolgozott. Először jegyzék alapján vá­logatták kl a „Mao Ce-tung gondolatainak ellentmondó'' — műveket, majd válogatás nélkül minden könyvet el­égetlek. A szovjet hetilap a levél­írótól megkapta a „Mao ta­nításával .szembeszálló köny­vek" fekete listájának ere­deti példányát, amelyen sok száz mű szerepel. A „Ma­©arország" rovatban ott lát­ni Mikszáth Kálmán „Külö­nös házasság"-át, Veres Pé­ter „ Próba tétel"-ét, továbbá Móricz Zisgmond „Válogatott elbeszéléseit". Közlemény (x) Német és eszperantó nyelvtanfolyam Indul a Juhász Gyula Művelődési Otthonban. (Vörösmarty u. 5.) kezdők és haladók részére. Jelentkezni le­het az Irodában 10—16 óráig. — Piaci árak. A tegnapi felhozatalra erősen rányom­ta bélyegét az esős, hideg időjárás. Kevés áru, magas árak jellemezték a piacot. Árak: szőlő 3—6, alma 3—5, körte 4—7, őszibarack 5—7, szilva 4—5, sárgadinnye 2— 2,50, görögdinnye 0,80—1, burgonya 3,50—4, uborka 3— 5, zöldbab 3—3,50. zöldborsó 8—12, karfiol 2—3, fehér­káposzta 2—3, kelkáposzta 3—4, paradicsom 1—1,20, zöldpaprika 2—3,50, forint volt kilogrammonként, a to­jás darabját 1,60—1,80-ért árusították. Baromfi felho­zatal nem volt — Szovjet könyvkiállítás nyílik ma, csütörtökön déli 12 órakor a Ma©ar Tudo­mányos Akadémia szegedi központjában (Somogyi ut­ca 7.) — Aktuális kül- és belpo­litikai kérdésekről tart elő­adást az ifjúsági politikai akadémia keretében Perényi István, a csongrád me©ei Hírlap külpolitikai rovatve­zetője ma, csütörtökön este 6 órakor a Móra Ferenc mű­velődési otthonban. tó- Caracasi szívátültetés. Kedden este Venezuela fővá­rosában is sor került az első szívátültetésre. Caracas köz­ponti katonai kórházában e© 27 éves nő, Cristina Ron szívét ültették át e© 44 éves férfi mellkasába. Az első jelentések szerint a beteg állapota válságos. Később je­lentették, ho© a műtét után 12 órával meghalt. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen ha­lottink. HORVÁTH JANOSNE TaU i Julianna temetésén részt vettek. fajdalmunkat részvét­nyllván itasukkal, virágaikkal enyhítették. A gyászoló család, Tolbuhln sugárút 21. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. testvér, BARNA MATYAS életének 83. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 20-án 10 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád, Alföldi u. 52. T. 1502 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj és fiú, RACZ SÁN­DOR MAV főintéző, életének 44. évében hirtelen elhunyt. Teme­tése szeptember 20-án 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápol­nájából. A gyászoló család, Fürj u. 58. T. 1300 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama és dédmama, ÁBRAHÁM IMRENE életének 68. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 19-én dél­után 3 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Domaszék 927. T. 1299 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. akik szeretett halottunk, KOMÓCSIN MIHALYNÉ temeté­sén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mél.v fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, A gyászoló család. T. 1297 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, a Csongrád megyei Építőipari Vál­lalatnak, a Ituliajavító Ktsz ve­zetőségének és összes dolgozói­nak, kik szeretett halottunk, öIARUSAK GÉZA temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Bodogh J. u. 3. T. 1205 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett halottunk. MENYHÁRT ANDRASNE temetésén megje­lentek, részvétükkel és virá­gaikkal mély fájdalmunkat eny­híteni Igyekeztek. A gyászold család, Árvíz u. 79/a. T. 1288 t- Harmadik nívődij a Fn­tó kalandért. Ma, csütörtökön adják át Budapesten a te­levízió tanácstermében Szász Károly rendezőnek és Jászai László főszereplőnek a tele­vízói nívódíját, a szegedi színházban tavaly játszott, s a televízióban is bemutatott musicalért, a Futó kalandért. Az előadás í© már a har­madik nívódíjat kapja, ko­rábban a Művelődésü©i Mi­nisztérium és a debreceni színházi fesztivál zsüribizott­sága is kitüntette. — Ismét repülő csészealjat „láttak" sokan az égen Mad­ridtól 100 kilométernyire. A fényét és formáját állandóan változtató ismeretlen repülő tár© a szemtanúk szerint nyugatról kelet felé haladt és több mint e© fél óráig volt látható. — Irány az NDK. A Csong­rád me©ei fiatalok újabb csoportja, 175 könnyűipar­ban dolgozó fiatal utazik ma délben különvonattal három­éves tanulmányjellegű mun­kára a Német Demokratikus Köztái-saságba. A szegedi na©állomáson a Csongrád me©ei KISZ-bizottság bú­csúztatja őket. — Szélvihar tombolt Tehe­ránban. A vihar következté­ben e© autóbusz az árokba fordult. Az utasok közül öten életüket vesztették, hetvenen megsebesültek. — Garázdaságért 5 hónap. Verekedni akart, tégladara­bokkal dobált e© házat, majd benyomta a kaput Mar­ton István 31 éves Sándor­falva, Rákóczi u. 13. szám alatti lakos. Visszaesőként el­követett garázdaság miatt a me©ei bíróság jogerősen öt­hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Furcsa módszer Különös ügyben hozott felmentő ítéletet egy londoni bíróság. Hermán Richards londoni lakost igen lármás szomszéddal verte meg a sorsa. Richards lyukat fúrt a zajos szomszéd felöli válaszfalba, gázkészülékére egy gu­micsövet húzott, annak szabad végét a lyukba illesztette, majd megnyitotta a gázcsapot. Az eljárást siker koro­názta, mert a szomszéd kisvártatva elálmosodott és el­szenderült. A bíróság ártatlan tréfának tartotta az ügyet, és felmentette Richardsot, de azért figyelmeztette, hogy az elcsendesitésnek ezt a módszerét a továbbiakban ne gyakorolja. Micsoda rekord! Emma Smith, 38 éves angol házi­asszony megdöntötte az élve eltemetés világrekordját. Hatvanezer kíváncsi néző fizette meg e© shillinges belépődíját, ho© láthassa, amint Emma Smith 101 nap után visszatér a föld felszí­nére három méter mélyen elásott koporsójából. Ezzel a teljesítményével 40 nappal túlszárnyalta az ír Meaney eddigi rekordját. — Szeméremsértő maga­tartással riogatott az utcán magános lányokat, asszonyo­kat Bakai János Szőreg, Pe­tőfi u. 41. szám alatti lakos. A rendőrség garázdaság miatt 800 forintra bírságolta. — Elzárás botrányért. Min­den indok nélkül bement ittasan e© újszegedi házba Horváth István Szeged, Rad­nóti M. u. 9. szám alatti la­kos és ott botrányt okozott Mivel hasonló ok miatt már többször volt bírságolva, most húsznapi elzárással súj­totta a rendőrség. i— Három embert súlyosan bántalmazott ittasan Forrás­kúti Gyula 20 éves. Szeged, Gutenberg u. 28. szám alatti lakos. A garázda, büntetett előéletű fiatalembert a me­gyei bíróság 8 hónapi sza­badsá©esztésre ítélte. — Társadalmi tulajdont károsító lopás és orgazdaság büntette miatt állt bíróság előtt Lajtár József 24 éves, Szentes, Tóth J. u. 18. szám alatti lakos. A többszörösen büntetett előéletű Lajtárt a me©ei bíróság 1 évi és 6 hónapi szigorított börtönbün­tetésre ítélte. — Eladta az AKÖV-nél használatra kapott esőköpenyt és vattaöltönyt, továbbá meg­lopta albérlő társait Szege­den Faragó Imre 41 éves büntetett előéletű debreceni lakos. Visszaesőkéntelkövetett sikkasztás és lopás miatt kétévi szigorított börtönbün­tetésre ítélte a me©ei bíró­ság. 1969-re bármilyen típusú Csepel gyártmányú járműre elfogadunk megrendelést 1969-ben a járműigényeket a rendelések beérkezésének sorrendjében elégítjük ki. Külön megállapodás alapján előre megjelölt Időpontra is szállítunk. Felvilágosítás: Telefon: 494-738. ÜJ AUTÓ OSZTÁLY Budapest, XIII., Gogol u. 13. Fftldlcper-palánta mo­dern. óriás sötét ex­port „Msckersuses" és korai kapbató. Újszeged. Fürj u. 133. X 408 fehér Moszkvics el­adó. ,,Készpénz" 10 777. lellgére a Sxjtóházhk. Bútortlmdás, sezlon. re­kamié. harmssszekrény, 1-nhsszekrény, szép gar­nitúra. ágybetétek, há­lószoba, konyhakredenc, Teleki u. 0. neverók, ágybetétek, sez­lonok készen kaphatók. Redccylttvitást vala­lok. Sajka u. 12. Du­dás kárpitos Nova villanytűzhely, hor­dozható cserépkályha, CSÜTÖRTÖK, majdnem UJ eladó Ven­1968. SZEPTEMBER 19. I partizán u. 2 méteres akácoszlopok, betonvályük. 500 Iteres víztároló, Kalor kályha és ajtó eladó. Hunyadi tér 4/a. x ADÁSVÉTEL Rórsaburgonya 3,20 és 3,50/kg eladás minden délután Petőfi S. sgt. 74. x Bőrkabátját most ala­kíttassa, Javíttassa, víz­hatlan festéssel Csordás­nál. Szent Miklós u. 7. Kisiparosnál új kombi­nált szekrény, tv-szek­rény, ágyneműtartó, do­hányzóasztal, furnéros tv-asztal eladd. Párizsi krt. 6., asztalos. Központi fűtéshez radiá­tor eladó. Érdeklődni le­het délelőtt Szent Lász­ló u. 8/b. Csorba x Hajtásra alkalmas L,In­nocence fajtájú fehér holland Jácinthagyma el­adó 80,— Ft/kg-os áron. Szeged, Déryné u. 45/a. 250-s Jawa 6000 km-rel eladó vagy Trabantba, Moszkvicsba beszámítha­tó. ,.10 721" JeUgére a Sajtóházba. x Modern mélykocsi el­adó. Pápai u. 18. Petö­fltelep x Warszawa személygépko­csi Jó állapotban, 220 Voltos hegesztőtrafó, 220 Voltos vízszivattyú-motor eladó. Érdeklődni min­dennap, Szeged, Tápéi u. 34. x Jó állapotban levd Író­gép eladó, érd. délután fél 5-től Mihálytelek, Szabadság u. 10. x Kukoricamorzsoló, varró­gép, dunyha eladó. Szatymazi u. 15. Gáz­gyárnál. Dobfelszerelés és dobbőr eladó. Sándor u. 53. Nagyivánék. Hordozható cserépkályha eladó Bihari u. 1. Bódl. Egy db kétfelé nyíló vaskapu eladó. Érdek­lődni: Ságváritelep. Ka­rikás Frigyes u. 14., 17 óra után. Kisipari négyszemélyes garnitúra, sezlon, dara­bonként ls sürgősen el­adó, délután 3-tól. Szent György tér 5., fszt. 1. Kiadó 750 literes boros­hordó. Szeged, Kolozsvá­ri tér 5. 407-cs CP-es vizsgázott Moszkvics, jó állapotban eladó. Érdeklődni Deák Ferenc u. 2., fogtechni­kus. x Falacko® gázhoz rezsó kifogástalan, jó eladó József A. sgt. 59. 250 cm' Jawa motor­kerékpár eladó. Dugonics u 32. Érd.: délután 4­tői. 3 kh kukoricaszár talpon a Jutaárugyár mögött és csöves kukorica na­I gyobb tételben ls eladó. | Érdeklődni Dorozsmai út 30. Konyhabútor, stelázsi el­adó Jókai u. 0.. I. em. Balogh. Orion rádió eladó. Fe­kete. Hunyadi J. sgt. 16. Menyasszonyi ruha eladó. Alföldi u. L, I. emelet з. sz Jácint virághagyma fe­hér és krémszínű kb 50—60 kg eladó. ÜJraent­Iván, ÜJ világ u. 35. Kombinált szekrény és egy darab kétajtós szek­rény eladó. Kismartoni и. 5. Kábelgyár mögött. x ltóslcr zongora és méh­családok sürgőben el­adók. Algyő, gyógyszer­tári x H á lóecobabú tor 12 daT rabból álló eladó. Há­mán Kató u. 10., eme­let 2. ajtó. Szabó NDK gyermekszobabútor, igényesnek Ls megfeleMJ, eladó. Mikszáth Kálmán u. 12., I. emelet 2., délután 5—7-lg. C00-as Trabant L. 18 ezret futott, világ06szí­nü eladó Párizsi krt. з. SZ. Olcsón most vehet! Pi­aci mérleget 10 és 20 kg-os nagy mélytányér­ral Krammer mérlegké­szi tetői. Baja. Minden szerdán, szombaton Sze­geden, Farkasnál, Teleki и. 7/h. Négy mázsa árfa eladó, kisebb tételekben le. Pc­töfi S. sgt 23. Bontásból kikerült ía­anvag eladó. Petőfi S sgt. 50. Eladó egy hold kukori­ca talpon, érdeklődni két óra után, S2*ged, Sán­dor u. 55. Wartburgot, Moszkvicsot, keveset futottat, esetleg kiutalást vennék. „Kész­pénz" 57 290 JeUgére a Hirdetőbe. Két darab sezlon és egy jó fürészporos kály­ha eladó. József Attila sgt. 79. Bú torelad ás! Konyha­bútor, rekamié, sezlon, ágyak, asztalok, székek, ág? nemű tartó, ruhás­szekrény, konyhakretó denc, hármasszekrény, gáztűzhely, Kossuth L. sgt. 32. házasság Kerescml homámlW jó megjelenésű, józan éle­tű, finom modorú 39— 45 év körüli szakmun­kás vagy adminisztrátor férfi ismeretségét házas­ság céljából. ..Nem jó egyedül" 56 776 Jeligére a Hirdetőbe. Csinos, magas, 40 éves, gyermektelen, diplcmás, vezetöálláeú elvált asz­szony keresi kimondottan jó megjelenésű, kultú­rált, értelmiségi férfi ismeretségét házasság céljából. Lakás van. „őszinteség, bizalom, megbecsülés" 10 574. Jel­igére a Sajtóházba. Megismerkednék 45—55­íg házasság céljából .16 lelkű nővel Lehet vidé­ki is. önálló kisiparos „Hűség" 10 742. jel­igére a Sajtóházba. 23 éves, 169 cm magas dolgozó megismerkedne házasság céljából hozzá­illő lánnyal. Leveleket „Szimpátia" JeUgére a szentesi Hirdetőbe kérek. EGYÉB Hecsedli előjegyzést mi­nél előbb jegyeztesse! Királyné, Szeged, Haty­tyas sor 7. Pedikür működésemet megkezdtem. Erzsike, Zrínyi u. 2. Somogyi Béla u. sarok Gyermek gondozását vá­lalom 2 évestől. Újsze­ged, Rózsa F. sgt. 40. Modern heverők ismét kaphatók. Szedrest kár­pitosnál. Kossuth U. 9/a sz. Franciából fordítást vál­lalok. Szentes. Beloian­nisz u 10. Kovács Jó­zsef. Építők felvesz tekeólUt­gató fiúkat. Kossuth L. sgt. 72. Jelentkezés 16 órától. Nyugdíjas néninek vagy bácsinak külön szobát adnék. „Megegyezünk" 10 786. jeligére a Saj­tóházba. Egy héten három napon házimunká t vállalok. Gogol ii 18., udvarban, 14. ajtó. Matematika, fizika, áb­rázoló. műszaki tárgyak korrepetálást vállalom. Villamosmérnök, telefon: 15-723. Érd.: 7—15 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom