Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-17 / 218. szám

Á magyar olimpikonok Mexikóban LABDARÚGÁS SOROKBAN özdon a kézilabda Kohász , Kupa-mérkőzeseken a Jugoszláv válogatott gj-özött, második Ma­gyarország, harmadik az NDK valogatottia lett. A torna gólki­rályi címét Fenyő. András nyer­te. * Esztergomban motocross­ríadalon jól szerepeltek a Szegedi MHSZ versenyzői. A 250-eseknél Horváth P. győzött, a 350 kcm-eseknél Técsy második, az 500-asok­nál Katai harmadik lett * A Csongrád megyei tekebaj­nokságban a tizeinötödik for­duló utan a Ruhagyár csapata , vezet 89 ponttal, es ezzel esé­lyes a bajnokság megnyerésére, második az SZVSE. harmadik a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 76—76 ponttal. A fordulo leg­jobb dobója: Csányl J< (IKV) 444. * "Vasárnap Szegeden ren­dezték meg a honvédelmi lövészverseny megyei döntő­jét Az ' ifjúságiaknál Lele Levente (szegedi járás) gyö­zött és csapatban is a sze­gedi járás csapata lett az első. A felnőtteknél Gera József (Szeged) az első.- és csapatban is a szegediek bi­zöriyultak legjobbnak, x­Szép sikert ért él teniszbaj­nokunk. Gulyás István, amikor megnyerte a jugoszláv nemzet­közi teniszbajnokságot. A dön­tőben 6:1, 6:3, 6:1 arányban verte a Jugoszláv Franulovicsot. ír Lap Palmasba. a Kanári-szige­tek fővárosába érkezett a Prtn­cessa nevű spanyol hajó, ame­lyen az ohmpiai lángot viszik Mexikóba. A 144 főnyi magyar olimpiai küldöttséget va­sárnap Mexico City repülő­terén a rendezők ünnepélye­sen fogadták. Éjszaka volt, mégis 29 fokot mutatott a hőmérő. Hamarosan meg­tudtuk a meteorológiai prog­nózist is, eszerint a követ­kező napokon is sok eső. nappal nagy hőség várható, éjszaka azonban 15 fokig hül le a levegő. Rövidesen elindultunk au­tóbuszokon szállásunkra. a várostól 30 kilométerre fek­vő olimpiai faluba. Ahogy keresztül utaztunk a fővá­roson. az első benyomásunk ez volt: Mexico City már olimpiai lázban ég, a háza­kon mindenütt az ötkarikás embléma. Az olimpiai fa­luban is minden készen áll a versenyzők fogadására. A szép, korszerű épületek egyikének II—V. emeletén 17 lakosztályban kaptak ott­hont sportolóink. Egy-egy lakosztály 4 szobából áll, 2 —3 fürdőszobával. Egy lak­osztályban 12—14 sportolónk, helyezkedik el. Az épület­ben sok nagy terem, társal­gó is van. Versenyzőink pihenőre tértek. A szakvezetők, ed­zők rögtönzött megbeszélést tartottak, és rögzítették a következő napok program­ját. Ébresztő reggel 7 és 8 között, 9-ig reggeli, 10—12 óra között edzés, majd ebéd és pihenő. Délután minden­kinek újabb lehetősége nyílik tréningre, aztán vacsora és este 10 órakor: „takarodó!". Kurucz Antal, a magyar együttes főszakácsa, aki ko­rábban érkezett Mexikóba, már otthonosan mozog az olimpiai faluban. A nyers­anyag-ellátással elég^ett és hogy a hazai iz se hiányoz­zon főztjéből, Budapestről hozott különböző fűszereket. Egy dologra mar figyel­meztettek: ne igen igyunk a mexikói vízből. Ajánlato­sabb a szomjúság csillapítá­sára ásványvizet, teát, gyü­mölcsleveket, vagy tejet fo­gyasztani. Néhány sportágban meg is kezdődött a könnyebb ed­zésmunka. A futók, Szabó Miklós irányításával, már ellátogattak az edzópályára. De nem akartak egy napot sem elszalasztani a vizesek sem. A kajakosok, kenusok és az evezősök — érthető­en — siettek ki Xoshimdlcó­ba — a versenyek színhe­lyére — meggyőződni afe­lől, hogy vajon hajóik is rendben tették-e meg a nagy utat? S nem kevésbé érthető az is, hogy ha már kint voltak, meg is „kós­tolták" a vizet. Amint hogy megkóstolták az úszók is! Az „ízéről" ugyan egyelőre még nem­igen nyilatkoztak, de hát korai is lenne még. A be­nyomások egyébként álta­lában mindenkinél kedve­zőek. A szakvezetők gondosan építették fel tervüket az akklimatizációs időszak mi­nél zavartalanabb átvészelé­sére, senki nem akar siet­ni. „Festina lente!" — mond­ták a latinok.; „Siess las­san!" — vagyis idő van. és mindenkinek ' célba kell majd érnie. L. L. KÉZILABDA Három pont az Alsóváros előnye A Csongrád megyei labda­rúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában az Alsóvárosi MÁV győzött a Szegedi Kender ellen 2:1 arányban, s erről vasárnapi számunk­ban már beszámoltunk. Jól jött az alsóvárosiaknak, hogy a Szentesi Vízmű Vá­sárhelyen vereséget szenve­dett. mert ezzel most a MÁV előnye három pontra nőtt. Még nyolc forduló van hátra a bajnokságból. és ezért a bajnoki cím kérdé­se nem dőlt el. A második helyezett Szentes és a har­madik Csongrád még ver­senyben van, de még eset­leg a Mindszent is veszélyes lehet az Alsóváros csapatá­Móravárosi Kinizsi—Ma­kói TVSE 2:1 (2:0). Makó. Az elején a hazaiak veszé­lyesen támadtak, majd a Kinizsi kapott lábra és a félidő közepén gyors egy­másutánban két gólt szer­zett. Előbb Kakas talált a makóiak kapujába. majd Tamási 20 méterről volt eredményes. Ezek után a makói csapat kezdeménye­zett többet, de a szegedi vé­delem jól zárt. A második félidő 12. percében Búza szépített az. eredményen. Két vereség idegenben KAJAK Minősítő verseny Minősítő kajak-kenu ver­senyt rendezett a Tiszán az Ifjúsági Vízitelep előtt a Szegedi Városi Kajak-Kenu Szövetség. Ebben az idény­ben ' ez volt az utolsó előtti verseny. A kajakosok és kenusok lelkes, nagy létszá­mú hada állt rajthoz. Szom­baton a hosszútáv, vasárnap a rövidtáv versenyszámait bonyolították le az I., II. és a III. osztályokban. Ered­mények : Férfiak. K—1 felnőtt 10 ezer m II. oszt.: 1. Canja­vecz (SZKSE), 2. Mészáros (SZKSE). III. oszt.: 1. Csá­nvi (SZEAC), K—1 ifi 5 ezer m. I. oszt.: 1. Papp (SZKSE), II. oszt: 1. Pusztai (SZE­AC), 2. Kovács (SZKSE), III. oszt.: 1. Lovai (SZKSE), 2. Zpmbori (SZKSE). K—1 felnőtt 1 ezer m II. oszt.: 1. Papdi (SZKSE). 2. Mészáros L. (SZKSE). III. oszt.: 1. Csányi (SZEAC). K—1 ifi 500 m II. oszt: 1. Kovács (SZKSE), 2. Pusztai (SZE­AC), III. oszt.: 1. Lovai (SZKSE), 2. Király (SZE­AC). K—1 felnőtt 500 m II. oszt: 1. Papdi (SZKSE), 2. Mészáros (SZKSE). III. oszt.: Csányi (SZEAC). K—2 ifi 5 ezer m.: 1. Martonosi J.— Martonosi I. (SZEAC), 2. Nóvák—Papp (SZEAC). PK —1 ifi 5 ezer m: 1. Terhes (SZKSE). 2. Szendrő (SZE­AC), PK—1 serd. 200 m.: 1 Kuba (SZEAC), 2. Kiss (SZKSE). PK—1 serd. 500 m: 1. Kiss (SZKSE), 2. Kuba (SZEAC). PK—1 ifi 500 m: 1. Nagv (SZEAC). 2. Forrai (SZKSE). PK—2 ifi 500 m: 1. Vesmás—Eszik (SZEAC), 2. Halmi—Fenyvesi (SZKSE). PK—2 serd. 2 ezer m: 1. Urbán—Csatlós (SZSI), 2. Dobó—Kövér (SZSI). K—2 ifi 500 m II. oszt.: 1. Simita—Pusztai (SZEAC), 2. Kovács—Bérezi (SZKSE). III. oszt.: 1. Martonosi J.— Martonosi I. (SZEAC). PK— 2 serd. 500 m: 1. G. Szabó— Gregus (SZSI). 2. Urbán— Csatlós (SZSI). PK—1 gyer­mek 300 m: 1. Paksi (SZKSE), 2. Kalmár (SZKSE). PK—2 gyermek 300 m; L Gróf—Várszegi (SZSD, 2. Döme—László (SZSI). C—1 felnőtt 100 m II. oezt.: Farkas (SZKSE), III. oszt.: 1. Kása (SZKSE). C—1 felnőtt 500 m II. oszt: 1. Farkas (SZKSE), III. oszt.: Csúri (SZKSE), 2. Ga­ramvölgyi (SZKSE). C—1 felnőtt 10 ezer m II. oszt.: 1. Farkas (SZKSE), III. oszt: 1. Füredi (SZKSE). C —1 ifi 5 ezer m II. oszt.: 1. Bányai (SZEAC), 2. Lázár (SZKSE). C—1 ifi 500 m II. oszt.: 1. Bányai (SZEAC), 2. Csúri (SZKSE). C—2 ifi 500 m II. oszt.: 1. Bányai—Vá­radi (SZEAC). C—2 felnőtt 500 m III. oszt.: 1. Dani— Szénási (SZKSE). 2. Kása­Farkas (SZKSE). PC—1 serd. 2 ezer m: 1 Réz (SZKSE), 2. Kádár (SZKSE). PC—1 serd. 500 m: 1. Réz (SZKSE), 2. Csúri (SZKSE). PC—6 gyermek 300 m: 1. Mécs—Németh—Ferenczi— Domonkbs—Gróf—Tóth— Kiss (SZSI), 2. László—Vár­szegi—Gyimesi—Hegedűs— Hevesi—Döme—Huszár (SZSI). Nők: K—1 felnőtt 500 m I. oszt.: 1. Tóth Rózsa (SZE­AC). PK—1 ifi 2 ezer m: L Bányai (Szentes), 2. Juhász (SZKSE), 3. Kovács A. (SZEAC). PK—1 ifi 500 m: 1. Varga (SZKSE), 2. Juhász (SZKSE). PK—1 gyermek 300 m: 1. Kiss (SZKSE), 2. Puczkó (SZKSE). Borús Magdolna SÚLYEMELÉS Első: Szeged Az 1968. évi súlyemelő Alkot­mány Kupa NB II-s csoportjá­ban most került sor a harmadik fordulóra A kecskeméti verse­nyen a Szegedi Spartacus gár­dája kitűnően szerepelt. Több balszerencsés küzdelem után az együttes végre magára talált és az első helyen végzett 152 pont­tal. a második Kecskemeti Spar­tacus, a harmadik Bp. Előre és a negyedik Goldber SE előtt. A szegedieknei Mate Imre. Tóth Tibor, Tóth Olivér. Nagy Béla. Mtklős Sándor es dr. Tihanyi Zala versenyzett. NB I B-s csapatunk va­sárnap nem játszott, NB II-es együtteseink pedig idegenben mérkőztek. Ered­mények] BP. HÍRADÁSTECHNIKAI SK—SZEGEDI ÉPlTÖK 22:19 (16:19) Budapest, 150 néző. Ve­zette: Fónyer. A Szegedi Építők a következő összeál­lításban játszottak: Adam­"kövics — Darvas II., Gyovai, Megyeri, Vass Gábor, Ré­pási, Kasper. Csere: Maro­sán, Hevesi, Szalma. Megyeri góljával a szege­diek szerezték meg a veze­tést, de kapushibából az el­lenfél egyenlített. Azután szorossá vált az eredmény, de 4:3 állásnál az ellenfél elhúzott és hét góllal növelte előnyét. A bizonytalan sze­gedi védekezés miatt az el­ső félidő a hazaiak hat gó­los fölényével zárult. A szünet után az Építők jobb teljesítményt nyújtott, szervezettebben védekezett, s háróm gólkülönbségre „le­faragta" a budapesti gárda fölényét. Az ellenfél a má­sodik félidőben két hetest kihagyott A fővárosi csapat kezde­ményezőbben játszott, s megérdemelten szerezte meg a két pontot A Szegedi Építők kondíció hiánya még mindig erősen érezhető. A szegedi csapat legjobb-: ja Gyovai volt, mind táma­dásban. mind védekezésben jó teljesítményt nyújtott KÖBANYAI SÖRGYÁR­SZEGEDI TANÁRKÉPZŐ - 9:3 (3:1) ­NB II-es női csapatunk a következő összeállításban lépett pályára a fővárosban: Berzsenyi — Nacsa, Bolyki, Ludányi, Cseppentő, Nóvák, Kutas. Csere: Ézsiás, Her­gely, Berényi. Az első gólt a hazaiak dobták, majd a Szeged egyenlített. Az első félidő utolsó percéig döntetlen volt az eredmény, de ekkor in­dításhibából adódóan két gólt kaptak még a szegedi­ek. A második félidőben pe­dig az edzéshiányból adódó­an már nem tudták tartani az eredményt, s nagyarányú vereségük is reális. A szegediek közül Nacsa igyekvő, gólratörő játékot nyújtott, Cseppentő pedig megbízhatóan védekezett. * Szerdán, 18-án 4 órai kez­dettel a Szegedi Előre NB I B-s csapata a Videotonnal játszik bajnoki mérkőzést Szegeden, a kisstadionban. Szegedi Postás—Makói Spartacus 1:0 (0:0). Szeged. A mérkőzés nagy küzdelmet hozott. A csapatok válta­kozva hagytak ki helyzete­ket és már úgy látszott, hogy gólnélküli döntetlennel ér véget a találkozó, ami­kor a hajrában egy kezezés miatt tizenegyeshez jutott a Postás. A büntetőt Radics értékesítette úgy, hogy a ve­tődő kapust becsapva a ka­pu ellenkező oldalába gurí­totta a labdát. A döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. A béfejezést előtt 5 perccel Vékonyt. a Makóból a játékvezető kiállította. Szegedi Építők—Nagymá­gocs 2:1 (1:1). Újszeged. Az Építők a 20. percben Molnár révén tizenegyesből szerezte meg a vezetést, amit nem sokkal később Szín — ugyancsak büntetörúgásból — kiegyenlített. A második félidőben nagy küzdelem folyt a győztes gól megszer­zéséért, és azt a 22. percben 20 méteres szabadrúgásból a cserejátékosként beállt Révész szerezte. A döntetlen eredmény itt is igazságosabb lett volna. Csongrádi Petőfi—Dorozs­ma 5:3 (3:3). Csongrád. A vendégek a 3. percben Lá­zár góljával vezettek, majd a Petőfi Hajdú révén egyen­lített. A félidő közepén Lá­zár újabb gólt szerzett, ami­re Oláh válaszolt a hazaiak részéről. 2:2. A Dorozsma Ungi 25 méteres szabadrú­gásával újból vezetést szer­zett! Végig változatos volt a mérkőzés, de most már csak a Csongrád ért el gó­lokat, Fássy kettőt, Horti pedig egyet szerzett. Elő­mérkőzésként játszották a Csongrád—Dorozsma ifjúsá­gi rangadót amely 1:1 arányban döntetlenül végző­dött. Mindszent—Kistelek 1:0 (1:0). Kistelek. A hazaiak többet támadtak, de még­sem tudtak gólt elérni. Ez elsősorban azzal magyaráz­ható, hogy Lipták, a mind­szenti kapus kitűnően vé­dett. Az egyetlen gól az el­ső félidő közepetáján esett amikor Kürtösi dr. 20 mé­terről védhetetlenül tal,ált a kapuba. H. Vasas—Szentesi Víz­mű 3:2 (2:0). Vásárhely. Két ellentétes félidőt láthatott a közönség. Az elsőben nagy fölényben játszott a Vasas, kétgólos vezetést is szerzett Szünet után feljavult a Víz­mű, ki is egyenlítettek a szentesiek. A hazaiak nem nyugodtak bele a döntetlen­be és három perccel a be­fejezés előtt megszerezték a győzelmet jelentő gólt Gól­lövők: Gera (2), Polyák, il­letve Lengyel és Babovka. 1. Alsóváros 2. Szentesi V. 3. Csongrád 4. Mindszent 5. H. Vasas 6. Sz. Kender 7. Makói Sp. 8. Sz. Postás 9. Sz. Kinizsi 19. Dorozsma 11. Sz. Építők 12. Kistelek 13. Nagymágocs 14. MTV SE 18 IS 2 18 11 3 18 11 2 18 19 3 18 10 l 18 8 4 18 8 2 3 39:21 29 4 38:18 25 5 33:21 21 5 31:23 23 7 39:38 21 8 27:15 29 8 21:18 18 7 31:33 17 9 30:44 18 8 30:35 15 9 27:35 15 9 31:45 15 12 29:4* 9 13 18:37 8 Á Tápé századik gólja ATLÉTIKA Csúcsbeállífás A szegedi járási és a sze­gedi városi labdarúgó-baj­nokságban is teljes fordulót bonyolítottak le vásárnap. ••• A járási bajnokságban Tápé Pusztaszeren győzött és ezzel a Tisza-parti köz­ség csapata már bajnoknak tekinthető. A szegedi és a Szeged környéki labdarúgó­csapatok közül a tápéiak ve­zetnek a legnagyobb előny­nyel, legközelebb állnak a bajnokság megnyeréséhez. Vasárnap Pusztaszeren csak egy gólt szereztek, de az is elég volt a győzelemhez. A Pusztaszeren szerzett gól a tápéi csapatnak idei száza­dik gólja volt. Tápé—Pusztaszer 1:0 (1:0). Élénk iramú mérkőzésen a hazaiak megszerezhették volna az egyik pontot, de a gólhelyzeteket kihagyták. Góllövő: Acs Péter. A tá­péi csapat a következő ösz­szeállításban szerepelt: Ter­hes I. — Ács J„ Miklós Já­nos, Szakái — Vincze S„ Miklós József — Gyémánt, Kazi, Ács P., Kószó, Miklós A. Újszentlván—Mórahalom S:2. Üjszentiván. Asotthalom —Forráskút 5:2. Ásotthalom. Bordány—Rúzsa 6:2. Rúzsa. Ullés—Domaszék 3:0. Ullés. A Balástya—Pusztamérges találkozó elmaradt, mert Pusztamérges csapata nem utazott el Balástyára. A szegedi városi bajnok­ságban Szőreg csapata vezet A Rákóczi csapata már he­tek óta tartja első helyét a táblázaton'. Meglepetés, hogy a Falemezgyár tavasszal még nem vesztett mérkőzést csak egy pontot adott le. V^gár­nap a Textilművek ellen is győzött Falemezgyár—Textilmű­vek 3:2 (1:0). SZEAC-stadi­on. Falemez: Jámbor — Makra I., Orsolya. Makra IL — Braun, Németh — Joó, Győrfi, Török I., Nagy F„ Fülöp. Textilművek: Tímár — Herédi (Lovászi), Balogh, Misik — Kara, Hegedűs — Juhász. Döme, Csányi S„ Szabó J„ Horváth. A Fale­mezgyár lelkes játékával megérdemelten nyert A második félidőben Németh (Falemez) kiállítva. Góllövők Makra II., Fülöp, Joó, illet­ve Csányi és Szabá Sándorfalva—IKV Sándorfalva. Szőreg—Olaj­bányász 2:0. Juta-pálya, Bő­rösök—Gyálarét 3:2. A ár tér. A Szatymaz—Baktó mérkőzés elmaradt mert a szatymaziakat többszöri ki nem állás miatt törölték a bajnokságból. Röszke—Mi­hálytelek 6:0. Röszke* ÚSZÁS A napsugaras hát végén a vá­rosi ügyességi ötös csapatbaj­nokság küzdelmeinek örülhet­tünk, melyen több Jó eredmény­nyel örvendeztettek meg atlétá­ink. Tóthné Gelei Eva 165 cm­es magasugrása volt a szombati nap eseménye, mellyel beállítot­ta tavaly elért megyei csúcsát es elsőosztályű atléta lett. A má­sodik napon a SZEAC kalapács­vető csapata ért el másodosztá­lyú szinten felüli 5050.4 cm-es legjobb megyei eredményt, mely már országos szinten is igen szá­mottevő produktum A legfiata­labbak közül a sportiskolás Ta­kács Imre dobóeredményei. Va­jasdy Károly magasugrása. Uh­rin Ágnes távolugrása és ördögh Mária diszkoszvetése emelkedett kl. A csapatversenyeket jő szer­vezéssel a SZEAC eddigi hagyo­mányainak megfelelően most is letarolta, a serdülő kategóriában pedig a Sportiskola fiataljai je­leskedtek. Hiányoztak azonban az SZVSE atlétái, akik nélkül nem volt teljes értékű a városi bajnoki viadal. A női meghívá­sos diszkoszvetést Dr. Csikyné (Szentesi vízmű) nyerte 40.00 m­es Jó eredménnyel. A győztesek teljesítményei: Férfiak. Magas, feln.: SZEAC A. 169 (Győrfi 175), ifj:. Tisza­parti G. 16S (Simita 170, Nagy 170), serd.: SZEAC 13* (Vajasdy 168). Távol, feln.: SZEAC A.'567.0 (Kovács A. 617), ifj.: Erd. T. 548.4 (Nagy 509). serd.: Szegedi Sportiskola 452.6 (Szarvas 504). Hármas, feln.: SZEAC A./1185.S (Gulyás 1365). ifj.: Erd. T. 1107.9 (Nagy 1207). Rúd, feln.: SZEAC 242 (Nagyváradi 290). süly, feln.: SZEAC A./1136.8 (Török dr. 13.26), ifj.: Erd. T. 950.4 (Nagy 995). serd.: (4): Sz. SI 845.0 (Takács 11.30). Diszkosz, feln.: SZEAC A. 3537.2 (Tóth 38.26), Ifj.: Erd, T. 3416.0 (Nagy 30.50). serd. 1): Sz. SI 2424.4 (Takács 40.76). Gerely, feln.: SZEAC A 4818.0 (London 55.80), ifj.: Erd. T. 3416.0 (Tornán 43.56). serd. (600): Sz. SI 2615.0 (Takács 49.71). Kalapács feln.: SZEAC 5050.4 (Dr Trényi 54.36. Tóth 52.06. dr. Nikolasev 50.96. dr. Katona 49.10. dr. Lázár 46.04). Nők. Magas, feln.: SZVSE 132 (Tóthné 165 megyei felnőtt csúcs­beállítás) serd.: Sz. SI 123 (Ha­jós 130). Távol, feln.: SZEAC 379.4 (Uhrin 423. 6erd.: Sz. SI 374.4 (Sós 419). Súly. feln.: SZE­AC 783.4 (Perjési 998), serd (3): Sz SI 629.6 (Vári 808). Diszkosz, feln.: SZEAC 2567.6 (Ördögh 29.92). serd.: Sz SI 1889.2 (Nagv Eva 2078). Gerely. feln.: SZEAC 2394.8 (Habozine 3828). serd-: Sz. SI (Csányi 22.00) Monostori Tibor ­Szegedi sikerek A Csongrád megyei Oszó Szakszövetség jól sikerült ver­senyt rendezett Csongrádon. Fiúk: 50 m gyermek hát: 1. Csiszár (SZEAC) 45,6. 100 m ser­dülő hát: 1. Kiss (SZAK) 1.18. 50 m gyermek mell: 1. Gajda (SZEAC) 47.8. 100 rn serdülő mell: 2. Süveges (SZAK) 1.38. 100 m ifjúsági B pillangó: 1. Gyenes II. (SZEAC) 1.17.5. 50 m gyer­mek gyors: 1. Boldls II. (SZEAC) 35.4. 4x30 m gyermek fiú ve­gyesváltó: 1. SZEAC A. 30.02.8. 4x50 m serdülő fiú vegyesváltó: 2 SZEAC A. 2.39.8 4X5(1 m if­júsági B vegyesváltó; 2. SZEAC 2.24.8. Leányok. 50 m gyermek gyors: 1. Fekete (SZVSE) 42. 100 ni ser­dülő hát: 1. Renget (SZEAC) 1.30.4. 100 m ifjúsági B hát: 1. Balla (SZVSE) 1.28.4 . 50 m gyermek mell: 1. Ganz (SZVSE) KEDD, 1968. SZEPTEMBER 17. 43. loo m serdülő mell: 1. Banka (SZEAC) 1.40.8. 3. Kláriit (SZVSE) 1.44.8. 100 m Ifjúsági B mell: L Szántó (SZAK) 1.27.5. 50 m gyer­mek pillangó: 1. Ganz (SZVSE) 41. 100 m serdülő pillangó: 1. Szobota (SZEAC) 1.31.8. 100 m ifjúsági B pillangó: 1. Szántó (SZAK) 1.32.4. 50 m gyermek gyors: 1. Fekete (SZVSE) 37. 100 m serdülő gyors: 1. Marik (SZE­AC) 1.18.2. loo m ifjúsági B gyors: 1. Balla (SZVSE) 1.15. 4x50 m gyermek vegyesváltó: 1. SZEAC 3.13.7, 2. SZAK 3.14.0 4x50 m serdülő vegyesváltó: 1. SZE­AC A 2.40.8. A II—III. osztályú számokban. 200 m férfi pillangó: 1. Perényí (SZEAC) 2.40.0. 100 m férfi hát: 3. Balla (SZVSE) 1.24. 100 m n* mell: 1. SzéU (SZEAC) 1.28.6 1. Arokszállásy (SZEAC) 1.30.2. ' 200 I. Arokszállásy m női gyors. (SZEAC) 2.38.0. 6 P

Next

/
Oldalképek
Tartalom