Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-27 / 200. szám
Pécs-Szeged 4:2 (4:0) rszAs M. Kinizsi— SZAK 1:0 (0:0) Mezőhegyes. NB m-as labdarugó-mérkőzés, vezette: Wulflsch. Mezőhegyes: Szabó — Potó, Csele. Kiss — Bakai, Nagy I. — DulJ, Csizmás (Balla). Egri, Varga. Nagy It. SZAK: Jáger — l'utyora, Radnal, Sándor — Csanádi. Olasz — Bán, Szekeres, Mochlár, Barta. Vass (Keresztúry). Az erősen tartalékos vendégcsapat. meglepetésre, nem állt be védekezésre, s az első félidőben. Jól Játsző fedezetei révén. némi mezőnyfölényben volt. Iramos, küzdelmes, nem túl magas színvonalú mérkőzésen szünetig mindössze egyetlen komoly gólhelyzet akadt. Szabó kapuja előtt: a 20. percben Mochlár egyedül tört kl. de erősen balra sodródott. S nehéz szögből leadott lövését Szabó biztosan védte. A második félidőben fokozatosan elfáradtak a vendégek, feljött a hazai csapat, a SZAK védelmére nagy munka hárult. A 25. percben baloldali lárnac'ás után a középre került labdát Nagy I. közelről értékesítette. 1:0. Ezzel végleg eldőlt a mérkőzés sorsa, a vendégcsapat nem tudott újítani, sőt a hajrában még két kapufát Is lőttek az erősen feljavult mezőhegyest csatárok. Győzelmük végeredményben megérdemelt, de a tartalékos szegedi csapat sem vallott szégyent: végig nyílttá. Izgalmassá tudta tenni a mérkőzést. Jók: Potó. Nagy I„ Dull, Varga, illetve Olasz (a mezőny legjobbja). Radnal, Sándor, Bán. Walíisch Játékvezető kisebb hibákkal ls Jól tartotta kézben a mérkőzést, apróbb tévedései nem befolyásolták az eredményt. Pécs, 1000 néző. Vezette: Szkokán. Pécs: Kapp — Hernádi. Móricz dr., Udvarácz, Rádi, Konrád, Rónai. Dunai dr.. Tüske, Jánosi, Török. SZEAC: Tóth — Várhelyi III., Várhelyi I., Dobó, Dezsőfi, Dávid, Pusztai, Hajós dr., Zádori, Vörös, Arató. Szegedi támadásokkal Indult a mérkőzés, mégis az 5. percben majdnem gólt ért el a hazai együttes. Dunui lövése a bal kapufáról Rónai elé pattant, aki azonban kapu mellé gurította a labdát. Azután Vörös előtt nyílott alkalom gólszerzésre, de fejese elkerülte a kaput. A 16. percben megszületett az első hazai gól. Rónai remek csellel elfutott. Jánosi elé adta a labdát, aki 10 méterről a hálóba vágta. 1:0. Pár perccel később egyenlíthetett volna Szeged, de Pusztai szépen beadott labdáját nem érték el a szegedi csatárok. A 24. percben ismét Pécsnek sikerült gólt rúgnia. Török szabadrúgása Dunai dr. elé pattant — miután Várhelyi I. „lyukat rúgott" —, aki azután két méterről a kapu bal oldalába küldte a labdát. 2:0. Négy perc múlva ismét védelmi hibából ugyancsak növelték góljaik számát a pécslek. A rossz szegedi hazaadást Rónai elcsípte. s miután a pattogó labdát Tóth Is elvétette, az könnyűszerrel Jutott az üres kapuba. 3:0. A 44. percben Konrád szép beadásánál Dezsőfi „rúgott lyukat", s Dunai az eléje guruló labdát biztosan küldte a bálóba. 4:0. A második félidőt Ismét szegedi támadások vezették be. s eredményeként 48. percben megszületett a SZEAC első gólja. Móricz csak szabálytalanság árán tudta Vasat szerelni — aki Vörös helyett Jött be a második félidőben —, s a megítélt ll-est Dobó értékesítette. 4:1. Most rohamozni kezdett a Szeged és szép támadásokat vezetett. Az 53. percben Várhelyi I. a jobbszélen elfutott, beadott labdáját Arató a Jobb felső sarokba fejelte. 4:2. A 64. pereben csak a szerencse meniette meg a pécsiek kapuját az újabb góltól: Dobó szabadrúgása a lécről kifelé pattant. A második félidő vége felé a hazai csapat újra magára talált s az eredmény már nem változott. Szeged az első félidő gyenge Játéka után feljavult, rendezte soralt. fegyelmezetten játszott. Támadó Játékmodora megzavarta a hazalakat s kétszer ls bevették Rapp kapuját. A nagyarányú vereség elsősorban a védelem gyengeségének köszönhető. A szegedi csapatból jól játszott ismét dr. Hajós és Pusztai. Szerdán dálután fél 5 órai kezdettel a SZEAC együttese idehaza játszik a Csepel együttesével. Ha azt a játékot mutatja, melyet Pécsett a második félidőben láttunk tőle, van remény pontszerzésre. K. GY. A labdarúgó NB I további vasárnapi eredményei: Bp. Honvéd—Diósgyőr 3:0 (2:0). Kispest, 4 ezer néző. vezette: Marton. Góllövő: Kocsis 2, Fekete. A helyzetek alapián a hazaiak nagyobb arányban is nyerhettek volna. Vasas—Videoton 1:1 (0:0). Székesfehérvár, 15 ezer néző, vezette: Biróczky. Góllövő: Korsós, Illetve: Bodnár. A Fehérvár egyenlő ellenfél volt. A Videoton ezzel az őszi idényben még veretlen. Üjpesti Dózsa—Szombathely 6:0 (2:0). Szombathely, 12 ezer néző, vezette: Bircsák. Gollövő: Dunai n. 3, Noskó, Bene. Fazekas. A szombathelyiek az őszi szezonban még nem szereztek pontot! Ferencváros—Salgótarján 3:1 (1:1). Salgótarján, 3 ezer néző. 11 6 2 60:18 28 12 3 4 46:25 97 10 6 3 35:17 26 10 6 3 35:17 26 8 6 5 23:16 22 8 5 6 24:24 21 8 4 7 22:26 311 5 7 7 18:20 17 5 6 8 23:26 16 3 9 7 22:30 15 6 3 10 22:96 15 4 7 8 18:33 15 5 5 9 20:47 15 4 6 9 25:36 14 2 9 8 17:24 13 4 6 10 20:32 13 DYSC-Si. Dózsa 3:1 (1:1) SZVSE—MGM Debrecen 0.0 Az NB Il-es labdarúgó-mérkőzést Debrecenben háromezer néző előtt Játszották, Stenczel vezetésével. A két csapat a következő összeállításban futott kl a pályára. DVSC: Ménes — Varsányi, Magyar, Zágonyi — Nagykaposl, Zilahi — Vaclavik, Némethi, Veres I„ Ráczl, Szabó, Sz. Dózsa: Bánfi — Károlyi, Tanács, Csanádi — Reményik dr„ Madarász — Balogh, Somogyfalvi, Csordás dr„ Hegyes dr., Orovecz. A hazai csapat nagy lendülettel kezdte a játékot, de rövid idő múlva a Dózsa is támadót. Változatos, színvonalas volt a játék, a kapuk mindkét oldalon többször veszélybe kerültek. A 21. percben a szegedi csapat vezetéshez jutott: Balogh átadásét Somogyfalvi közelről a jobb alsó sarokba fejelte. 1:0 a Szeged javára. Ezután sem csökkent a játék irama, számos jó helyzet adódott a Dózsa csatárai előtt, de a csatárok rendre hibáztak. A 44. percben a DVSC kiegyenlített. Szabó a baloldalon az ötösre küzdötte be magát, közeli erős lövése Tanács felső karját érte, a labda szögletre került. A szabálytalanságban nem volt szándékosság, a játékvezető azonban tizenegyest ítélt, amit Ráczi értékesített. 1:1. Szünet után sem csökkent az Iram. A 15. percben a DVSC újabb gólt ért el: Nagykaposl 25 méterről leadott lövése Bánfi kezét érintve Jutott a hálóba. A bajnokság állásai 1. Békéscs. 17 10 4 3 25: 1 24 2. DVSC 17 10 2 5 29:24 22 3. KISTEXT 17 7 6 6 32:20 20 4. Cegléd 17 7 6 6 33:26 20 5. Sz. MAV 17 8 2 7 24:23 18 6. SZVSE 17 6 5 ( 14:18 17 7. Pénzügyőr 17 7 2 1 27:22 16 8. Jászber. 17 5 6 6 28:29 16 9. MGM D. 17 5 6 ( 11:12 16 10. Goldberg. 17 6 4 7 25:29 16 11. Gázműv. 17 5 6 1 27:36 16 12. Sz. Dózsa 17 5 5 7 21:19 15 13. Kiskuni. 17 5 5 7 21:22 15 14. Gyula 17 5 4 9 15:24 14 15. KTE 17 5 3 9 22:35 13 16. D. Elektr. 17 3 6 » 21:28 13 Kossuth SE-Kh. MEDOSZ 1:1 (1:1) Liebmann Béla felvétele Bite két debreceni védő mellett (az egyik erősen takarvá) kapura 16, de ebből a támadásból sem lett gól Kiskunhalas. 300 néző. A Kossuth SE összeállítása: Turcsány — Veres. Terhes. Szekeres, Ambrus. Csonka, Janiga, Szőke, 'Dupsl, Héger, Tóth. Már az első percben gólt rúgott a Kossuth SE. Szőke elfutott a labdával. Janiga elé játszotta, akt laposan a bal sarokba gurított. 1:0. A gól után nagy lendülettel rohamozott a hazai csapat s eredményeként a 25. percben kiegyenlített. Csányi kapura küldte a labdát. Turcsány rávetődött, de kipattant a kezéből és a szemfüles kiskunhalasi jobbszélső a hálóba vágta. l:l. teke Vidéki bajnokság vezette: Vízhányó. Góllövő: Varga, Branikovics, Nóvák (tizenegyesből), Illetve: Kriskó. Nagy küzdelem folyt, a Ferencváros a hajrában nyert. Tatabánya—Egyetértés 1:0 (0:0). Tatabánya, 8 ezer néző, vezette: Szilvási. Góllövő: Szabó. Nagy fölényben játszott a hazai együttes. Most már az Egyetértés is a kiesés elkerüléséért küzd. A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 10 2. Vasas 10 3. FTC 10 4. Honvéd 19 5. Csepel 19 S. Pécs 19 7. Dunaújváros 19 8. Tatabánya 19 9. MTK 19 10. Egyetértés 19 11. Videoton 19 12. Szombathely 19 13. Szeged 19 14. SBTC 19 15. Győr 19 16. Diósgyőr 19 A holnapi, szerdai forduló mérkőzései: Diósgyőr—Videoton, Dunaujváros—Bp. Honvéd, Győr—MTK, Egyetértés—Pécs, Ferencváros—Tatabánya, Salgótarján—Üjpestl Dózsa, VasasSzombathely, Jól szerepeltek Szolnokon az országos vidéki bajnokságon a szegedi úszók. Több értékes helyezést és döntőbejutást értek el. A SZEAC versenyzői ezúttal öt új megyei csúcsot állítottak fel. Ezek közül említésre méltó Perényi András 100 és 200 m-es pillangó úszásban országos viszonylatban is jó helyezése, és Benkő Árpád 400 m-es vegyesúszásban elért eredménye. Rajtuk kívül meg kell említeni Perkó Piroska SZVSF, (14 éves) és Szántó Eva SZAK (15 éves) helyezését és Időeredményét is. Férfiak: 200 m pillangó: 3. Perényi (SZEAC) 2:25,5. új megyei felnőtt csúcs (régi. Fervágner 1965, Szentes 2:30,8 p). 400 m vegyes: 4. Benkő (SZEAC) 5:30.6. új megyei Ifj. csúcs (régi: Haraszti 1963, Szentes 5:34 p)«,-100 m pillangó: 2. Perényi (SZEAC) 1:04,1. új megyei felnőtt csúcs (régi: Fervágner 1966. SZEAC 1:04.4). 200 m vegyes: 4. Benkő (SZEAC) 2:33,9. 4x100 m-es gyorsváltó: 5. SZEAC 4:22.0 p. Nők. 200 m pillangó: 4. Árokszállási J. 3:01,2 p. 100 m mell: 5. Szántó (SZAK) 1:27,9 p. *. Széli (SZEAC) 1:30,6 p. 100 m hát: 5. Horváth (SZEAC) 1:20,2 p. megyei csúcsbeállítas. 8. Perkó (SZVSE) 1:24,5 p. 400 m vegyes: 4. Árokszállási J. (SZEAC) 6:10,1 p, 7. Rittcr (SZEAC) 6:22 p. 100 m pillangó: 4. Árokszállási J. (SZEAC) 1:19.8 p. 200 m hát: 4. Perkó (SZVSE) 2:55,8 p. 5. Horváth (SZEAC) 2:56.4 p. 100 m gyors: 8. Balla (SZVSE) 1:16,2 p. 200 m méll: 5. Szántó (SZAK) 3:09.8 p. 8. Ritter (SZEAC) 3:12.6 p. 200 m vegyes: ( Árokszálási J. (SZEAC) 2.53.Í p. 4x100 m vegyes váltó: S.Horváth, Széli, Árokszállási J., Szőkefalvi I (SZEAC) 5:23.6 p. 4x100 m gyorsváltó: 3. Ritter, Horváth, Szőkefalvi I„ Árokszállási J. (SZEAC) 4:58,8 p. új megyei ifj. és felnőtt csúcs (régi: SZEAC 1967, 4:59,0 p.). A vidéki bajnokságon elért helyezések, valamint Ganz Eva (SZVSE) múlt héten az országos g.vermekbajnokságon aratott győzelme, azt bizonyítják, hogy a szegedi úszósport fellendülőben van. KÉZILABDA Győzött az Előre 2:1. Utána a 35. percben Balogh három méterről a kapu mellé gurított. Kiegyenlítési alkalom volt. A 41. percben a hazaiak beállították a végeredményt. Egy jobb oldalról beívelt labdát Ráczi hat méterről a bal alsó sarokba továbbított. 3:1. (A Dózsába a második félidőben Hegyes dr. helyett Pusztaszeri, a DVSC-be Némethi helyett Székely állt be.) Jók: Nagykaposl, Veres I.. Ráczl, Illetve: Tanács, Reményik dr., Madarász. A Szegedi Dózsa csapata a debreceni vereséggel visszaesett a táblázaton, de helyzete nem reménytelen. A hét végén a Gázművek együttesét fogadja a lila-fehér gárda, és ha ellenük megszerzik a két bajnoki pontot, ismét felzárkózhatnak a középmezőnybe. A második félidőben nagyon lelkesen játszott a Kossuth SE együttese, támadást támadásra vezetett. Ambrus két alkalommal fejelt ió helyzetből kapu mellé. Szőke bombája pattant vissza kapufáról, de Dupsl 3 méterről kapu mellé továbbította. Sajnos, jobbnál jobb helyzetek maradtak ki a Kossuth SE csatárainak idegessége révén, holott egy kis szerencsével mind a két pontot megszerezhették volna. A Kossuth SE javuló formában és lelkesen játszott. Kiemelkedően Jó volt Csonka, Ambrus, Tóth és Szőke játéka. itárf*^™ ái^. Kovács Katalin kapura dob a Te xttlmüvek—EMERGE mérkőzésen Szegedi Előre—Budai Nagy Antal SE 17:15 (9:9). Budapest, 200 néző. A Szegedi Előre NB i B-s együttese a következő összeállításban játszott: Baranyai — Füredi, Fülöp, Kővári, Giricz, Isaszegi, Ábrahám. Csere : Boróczky, Ohát, Blazsó. Nagyiramú, fej-fej melletti, sportszerű küzdelemben az Előre mindvégig kezében tartotta a mérkőzés irányítását és megérdemelten győzött. A szegedi csapatnak ezen a mérkőzésen nem volt gyenge pontja. A legjobbak Boróczky, Fülöp, Ábrahám és Kővári voltak. A Csongrád megyei kézilabdabajnokságban a hét végén egy férfi és egy női rangadóra került sor. Szegedi EMF.RGÉ—Szegedi Kender 14:10 (4:6). Újszegedi Kisstadion. Vezette: Plavetz (Hódrnezővásárhely). EMERGE: Majoros — Pádár L„ Magost, Kondoros, Csáky, Szalai, Pallagh, Pádár A., Szabó T„ Koppendorfer, Koslk. Edző: Oláh Miklós, Kender: Csonka — Tóth Sz„ Illich, Erdei, Mucsl, Onczay, Balázs, Szűcs, Széli, Patócs. A férfiak mérkőzése változatos Játékkal kezdődött, és 2:2-lg fej-fej mellett haladt a két csapat. A félidő közepén a Kender már 4:2-re vezetett, amikor Koppendorfer szépített az eredményen. de a Kender fokozta az iramot és a helyzetek ügyes kihasználásával hamarosan 6:3ra alakult az eredmény. Az első félidő utolsó tízpercében alig történt esemény, csak egy gól esett. A 25. pereben Szűcs megsérült, és egy Időre kiállt, majd Széli csapata hetedik gólját is bedobhatta volna, de nagy helyzetben Majoros lábbal védett. Fordulás után fölénybe került VÍZILABDA az EMERGE csapata és hamarosan kiegyenlített. A 6. percben Szabó a vezetést is megszetezte, amit Szűcs egalizált (8:8). Később az EMERGE ll:9-re elhúzott, majd megint felnyomult a Kender, de nem tudott szépíteni az eredményen, sőt egv gyors lefutás végén Csáky három gólra növelte csapata előnyét. Ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. Az EMERGE a második félidőben jó játékot nyújtott, ekkor a Kender játékosainak már nem ment a góldobás. Küzdelmes. kemény iátékot hozott a találkozó. Góldobó: Szabó 4, csáky 3, Koppendorfer 3, Kondoros 2, Szálai, Pádár A„ illetve: Szűcs 4, Mucsi 3, Tóth, Erdei, Balázs. Ezzel a megyei férfi kézilabda-bajnokságban a Szegedi EMERGÉ csapata megtartotta a táblázaton első helyét. Szegedi Textilművek—Szegedi EMERGÉ 5:2 (4:1). Textiles-pálya. Vezette: Kiss István. Textilművek: Körösi — Pásztor, Molnárné. Bakatylné, Onczayné, Konrád, Dobó, Árva, Engt, Balogh. Edző: Timkó Zoltán. EMERGÉ: Haumann — Kovács. Kedves. Rosta, Bata. Szegfű, Széli. Edző: Borbély András. A női rangadó gyenge színvonalú mérkőzést hozott. Az EMERGE többnyire mezőnyfölényben volt, de a gólokat a textiltes-csapat dobta. A hazalak többet játszottak a szélekre, ezzel széthúzták a mezőnyt és végig vezetve biztosan nyertek. Góldobó: Onczayné és Bakatylné 2—2, Pásztor, Illetve: Kovács 2. Jó: Molnárné, Pásztor. Konrád, illetve: Kovács. Kedves. A megyei női bajnokságban a Szentesi MÁV mögött a Textilművek áll a második helyen. Vasutas pálya. 500 néző. Vezette: Berta. SZVSE: Gilicze — Pálfi, Karsai, Hájas — Szamosvölgyi, Farkas — Kiss II., Bite, Sándor, Sonkó, Sajtos. DEBRECEN : Borok — Kardos, Koródi, Térényi I., — Kádár, Patai I„ Molnár, Kovács Il„ Sidó. Oláh, Kovács I. Csere a vasutasoknál: Sajtos helyett Juhász, a debrecenieknél: Patai I. helyett Patai It. A vendégek kezdték a Játékot, de utána mindjárt az SZVSE lendült támadásba. Az 5. percben Kiss II.-nek, a 9. percben Sónkénak nyílott alkalma a gólszerzésre, de a döntő pillanatban hibázták. A vendégek szervezett védekezésre rendezkedtek be. Ebből a szoros védekezésből időnkint támadásokat indítottak, de ezekben nem volt erő. A félidő végén csak a 36. percben adódott újra az SZVSE számára kecsegtető helyzet. Bite, Sonkó, majd Kiss II. lőttek egymás után kapura, de ezek a védőkről levágúdtak. vagy a kapus kezében haltak el. Mindkét együttes Játékában sok volt a hibás átadás. Szünet után sem változott lényegesen a Játék kepe. A vendegek továbbra is ügyesen I*lasilották az SZVSE lendületét, szorosan védekeztek, a vasutas támadósor továbbra is egyénieskedő. tervszerűtlen, széteső játékot nyújtott. A Játékidő utolsó tíz percében a piros kékek nagy lendülettel rohamoztak, de nem sikerült a győztes gólt kiharcolnlok. Mérsékelt iram, alacsony színvonal Jellemezte a találkozót. Az SZVSE-nál egyes Játékosok feltűnően gyenge formája miatt nem alakult ki egységes csapatjáték. Csigér és Salánki megszokott Játéka nagyon hiányzott. A középpályások nem tudták az összeköttetést fenntartani a védelem és a támadósor között, labdáik legtöbbször későn érkeztek oda a csatárokhoz vagy azok ellenfélhez kerültek. A második félidőben ls volt egy két komoly gólhelyzetük, de ezeket is elügyetlenkedték. Az SZVSE-ból Hájas és Bite dícsérhetők nagy akarásukért, a debreceniek közül Borok kapuvédő és Sidó középcsatár nyújtottak átlagon felüli teljesítményt. Nyilatkozatok: Laczl Ferenc edző. SZVSE: Csatársorunk lehetetlen játéka ütött bennünket el a győzelemtől. A csapat ezúttal igen gyenge teljesítményt nyújtott. Imrl István, az MGM edzője: A Játék kiábrándító volt. Mindkét csapat sok hibával Játszott. Egyik csapat sem érdemelte volna meg a győzelmet. Solti Mihály A labdarúgó NB II további eredményei: KISTEXT—Kecskeméti TF. 5:9. Jászberény—Kiskunfélegyháza 1:0. Gázművek— Goldberger 3:2. Szolnoki MAV— Debreceni Elektromos 2:1. Cegléd—Békéscsaba 3 :l. Gjrula— Pénzügyőrök 3:1. Budapesten nyeri a SZÁK c7rar d v m A tekézők most bonyolították ütöttek, mint a hazaiak és ez viCAv» Dp. rl©T60r v.V le az őszi idény második for- két pontot jelentett a SZAK nően szereplő SZAK csapata Bu- számára. Legjobb dobó: Farkas OB n-es vízilabda mérkőzés, sok Jól hárítottak. Dr. Csíkost dapesten is biztos győzelmet Ilona 409. Sajtosné 401, dr. Sza- Újszeged. Vezette: Vuszek An- többször megtapsolta a közön r Z"" /Dn/lnne, U A Xi r. _ ..Ár, e . . , -1 .-. A —4 Ar. „l-g . . 1 berecz 439. 8 DEL-MAGYARORSIAG KEDD, 1968. augusztus 21. aratott NB I férfi: SZVSE—pápai Vasas 5:9. 2423: 2392. Szeged. Legjobb dobó: Pctrás 432. Martuez 441. Slajchó A SZAK női együttese vasár401, Hegedűs 389, illetve: Lénárt nap ismét Budapesten szerepel. 41pápaíkTcxttles-Szegrdi Epitők « BP" Elörévcl 3átszik rangadót. 6:2, 2880:2760. Pipa. Meglepetés, hogy mindkét csapat „nagy fát" ütött. A szegediek jó teljesítménnyel ls csak két pontot szereztek. A válogatott Feltein pályarekordot ért el. Legjobb dobó: Feltein 531, illetve: Martonosl 482. Sötét József 473. Németh 460. NB II férfi: Szegedi Postás—Gyulai MEDOSZ 6:2, 2788:2606. Szeged. A gyulalak értékes két pontot vittek haza. Legjobb dobó: Sötét Ferene 478, Borbély 472, Fórián 469, Herczeg 462, Illetve: Kövei 463 Szák 400. SZAK—Szegedi IKV 6:2, 2589: 2467. Szeged, S7.AK-pálya. Legjobb dobó: Török 459. Kopasz 454, Révész 431, Ábrahám 430. Illetve: Csányi Béla 446, Balogli 424. A szeged lek közül az Építők a kiesés elkerüléséért küzd. az SZVSE középcsapat, a SZAK és a Postás jő közepesen szerepel, az TKV a bennmaradásért küzd. NB T női: SZAK—Kőbányai Sörgyár 6:2. mosszeginé 389. Jenei 385. Tom- ^á/utá^f"5V.' Csíklf-V^ páné 385. Hódi 380, illetve: Sta- szepesi. H. Szabó Rácz. Zseínberl. dr. Lippal. Csere: Filep. ség szép védéséért. Az első gólt a hazai csapat dobta. IMcz labdája talált hálóba, de egy perc múltán már Gerendás egyenlí1. Videoton— Vasas X 1:1 2. SBTC—FTC 9 1:3 3* Szombath.—Üjp. Dózsa I 0:6 4. Tatab.—Egyetértés 3 1:0 5. Szállítók—Eger 1 2:0 «. Gy. Dózsa—Bp, Spart. 1 4:0 7. Nyíregyh.—Várpalota X 1:1 t. Kecskemét—Szol. MTE 1 2:1 9, Cegléd—Békésesaba 1 3:1 10. Gyula—Pénzügyőr 1 3:1 ír. BEAC—11. ker. 1 4:1 12. Volán—Szfv. MAV X 0:0 13. Papp J. SE—Salg. KSE 1 1:0 +1 14. MAV DAC—ZTF 1 9:1 Már az első pillanattól kezd- tett. ve változatos mérkőzés alakult A második negyedre.is a szoki. Mindkél kapu előtt kitűnő ros küzdelem volt a jellemző, helyzetek adódtak, de a kapu- Földvári góljával a fővárosiak jutottak vezetéshez, de Zsemberinek sikerült gólt dobnia. 2:3. A harmadik negyedben néhány percig a szegedlek vezettek, ntajd a vendégek egyenlítettek. Azután fordult a kocka: Medveczki -ROlJa után a szegediek ., . .,. ,.„,1—.-i -.„..„, egyenlítettek és szerezték meg a reménye a Jutalommal együtt , ozetö íróit i ncwedtlr neevert7857.— forint. A 12 találatosok i,™ i .lizf^ i 205.-. a 11 találatosok 25.-. a ^ A "EE 10 találatosok 9 — forintot nyer- tatták csapatukat, amikor a tek. A nyeremény Illeték adó le- Pest'ek a legutolsó pillanatban egyenlítettek, szinte egyidőben a Játékidő végét Jelző sip hangjáígy kellett volna tippelni! Az 1000 forinton felüli nyere- val. mények kifizetésére szeptember Góllövők: Rácz (2), H. Szabó (2). Zsemberi fllelve Földvári (3), Gerendás. Medveczki Borús Magdolna 2349:2347. Budapest. A szegedi 31C6.— forint. 13 találatot 71 fogadó ért el. szelvényenként! nyereményük A 13 talalatosak plusz egy ménye, hogy két fával többet mérkőzést le eltalálta, ez«k nyeesapal mindegyik tagja nagy- . „ ... . V>„.H . szerűen küzdött és ennek ered- kozui 98 rogado DEL-MAGY ARORKzAO - A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged város! bizottsága és a tanács napilapja. - Főszerkesztő: F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535. 13-003. - Felelőt kiadó: Kovács László - A lapot nyomra: a Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index 29 053). — Előfizetési cUJ egy hónapra 18 forint.