Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-10 / 187. szám

Á szőlótáncosnő Medveczki Ilona Búcsúzik a János vitéz Nagy közönségsikerű előadássorozat után ma, szombaton búcsúzik a szegedi szabadtéri közönségétől a János vitéz: Kacsóh Pongrác dallamai Idén utoljára ma este csendülnek fel a hatalmas színpadon. Képünkön Jancsi (Falcsó Sándor) búcsúja — no még nem a közönségtől., hanem a falujától. Jobboldalt Andor Éva Iluska szerepében. Jelenet a daljáték első felvonásából Áz Aida külföldi vendégművészei Péter Glossop Üstöke, mint az oroszláné, oszlopos termete egy bivalyerős díjbirkózónak akár Apolló-díjat is megérne holmi férfi szépségversenyen. Kedélye kifogástalan, a levegő csakúgy sziporkázik körötte, azt hinné az ember: alkalmi tréfacsináló, korabeli komédiás, farce-ok, vásári mulatságok herkules-tekintélyű kikiáltója. Jó tíz percbe telik, míg alaposan körülcsodálkozza a szemlélő. Rozsdavörösen lobogó frizurája, körszakálla, hozzá a téri hűvös estére fittyet hányó trikóing — most dolgozik, próbál. De a szünetben mindenkihez van kedves szava, megjegyzése. Persze, aki kíváncsi rá: Aphrodité lányaihoz, a szebbik nem szebbik kiválasztottjaihoz, közelben tovalépkedő csinos táncoslányokhoz kitüntető előszeretettel Vérbeli színpadhős, temperamentumos, agilis — egyéniség. Peter Glossop-tól, a Londoni Coven Garden kitűnő basszistájától — talán mert fiatalos megjelenése, gesztusai diktálták, s mert, hogy angol — azonnal a beat-ról érdeklődtem. — Szeretem a beat-muzsikát és általában minden jó muzsikát. Kivéve a cigányzenét. Meg ne kérdezze, miért! Úgysem tudnám megfogalmazni. — Ha ilyen mohósággal öleli magához a zenét, úgy általában, azért valami közös szempontot csak fenntart magának, hogy értékelje, helyére tegye a zeneirodalom legkülönfélébb terméseit. — Számomra mindenekelőtt a dallam fontos. Nincs kedvenc műfajom, kedvenc számok, darabok — ami dallamos, tehát szép, az feltétlenül tetszik is. — Ebből következően nem lehet valami épületes véleménye a modern zenéről, az aleatórikus, dodekafon, punktuális és egyéb komponálási szisztémákról. — Brrr — szakít félbe ösztönös ellenszenvvel, s magyar nyelvre telibetaláló allitérációval teszi hozzá — borzasztó. Az én világom Verdi és a cantilena. A hangok zűrzavaros orgiája ellenszenves, taszít. Kivéve Benjámin Brittent... — Nem gondolja, hogy kissé elfogult? — Lehet, de a mai szertők közül egyedül őt tudom elfogadni. Sőt szeretem, tisztelem is zenéjét. — Britten többször járt Budapesten, egyik operáját, az Albert Herringet bemutatták a magyar fővárosban is. — Nagyon jő, csak sajnos külföldön nem érthetik Igazán, amit operaszínpadra álmodott. Albert Herring az abszolút angolt tipikus környezetben ábrázolja, olyan jellegzetes helyzetekben, hogy a külföldi „született angol" legyen a talpán, hogy megértse. — öt éve, amikor a Trubadúr Duna grófját énekelte a szabadtérin, bizonyára hallotta Erkel operáját, a Brankovics Györgyöt. A hasonlat persze elsőkézből kapott, sántít, mégis: ha tetszett a Brankovics, miért ne tudná elfogadni, hogy nekünk is tetszhet az Albert Herring? — őszintén mondom, Erkel muzsikája elragadott, élveztem, csodálatos volt. De a Britten-opera más asszociációkat kelt, Erkel zenéje számomra közelebb áll a muzsika egyetemes esztétikai mércéjéhez, mint a külföldieknek Britten operája. — Tudomásom szerint dolgozott Herbert von Karajannal, a sztártermészetü kitűnő karmesterrel. — Színes tévéfelvételre vettük a Bajazzókat. Szerintem is zseni, rendkívüli karmester, de rendezői hajlamai már kevésbé zseniálisak, modorosak. — Ezek szerint mint diri' genst, öt tartja legtöbbre?, J — A kérdés nem ilyen egyszerű. Jómagam rendszerint olasz, pontosabban Verdi-operákat éneklek. A Rigolettóval három éve debütáltam a Scalában, Simoné Boccanegrát Pármában, Don Carlost Londonban, Aidát ugyancsak a Covent Gardenben, Várnában és Buenos Airesben énekeltem, Trubadúrt Szegeden; három színes tévéfilmben is közreműködtem Angliában: Britten Billy Budd-jában, a Rigolettóban és az Otellóban, sőt 1970-71re Karajannal Otelló-felvételt kötöttem le. Vagyis zömmel Verdi-operákban lépek színpadra, s Karajant, mint Verdi műveinek karmesterét csak másodiknak rangsorolnám. A legjobb Carlo Maria Giulini. — Sokat utazik? — Az év kilenc hónapját töltöm külföldön. Leginkább az USA-ban és Itáliában. — Avatatlanul szemlélve atlétának vagy súlyemelőnek sem indulna esélytelenül. Sportolt? — Huszonhét éves koromig rugbyjátékos voltam, s főleg a katonaságnál hódoltam kedvenc sportomnak. Aztán kiöregedtem, s egyébként is jött az operaszínpad. Peter Glossop, a szegedi fesztivál Aida-bemutatójának Amonasrója 24. születésnapján kezdett énekelni. Jól tette. Most 40 éves, karrierjének csúcsára érkezett. Kellemes, rokonszenves ember — kitűnő művész. S mi kell még a sikerhez? Nikolényi István Egyelőre még csak csíkos köpenyt visel, és egyelőre még csak a nézőtér első sorából figyel a színpadra. Szőke haja sem pódiumképes még — két statisztakislány össze is súg mögötte: „Kissé kócos a balerina!" —, csak mestermozdulatokkal kivonalazott szeme, meg nemrégiben felfrissített arca mutatja: a tudtán kívül megkritizált táncosnő fellépésre vár. Mégpedig szokatlan fellépésre, hiszen a csíkos köpeny gazdájának nem az operák, balettek szólótáncosnőjeként szoktak tapsolni — Medveczki Ilona neve inkább a lokálok, varieték műsorából ismerős. — Hogy került most mégis a pesti Pipacs-bárból a szegedi szabadtérire? A gondosan árnyékolt szem előbb kitágul majd hirtelen egészen világosra változik. — Azért, mert én tulajdonképpen mégiscsak baletttáncosnak érzem magam! Az operából indultam, s itt, Szegeden, az Aida táncos részeiben is az operához térek vissza. Időnként muszáj bizonyítani, hogy honnan indultam, és hogy valójában mi is vagyok ... — Miért kell ez a bizonyítás? Most végzett munkája nem elégíti ki? — Amit itthon, Pesten csinálok, az semmiképp! Pár négyzetméteres parkettdarabokon nem lehet művészetet csinálni. Ami a pesti éjszaka műsorait illeti, azokban aligha lelheti örömét egy nagyobb pódiumokhoz szokott táncosnő. A gondolat, érzés nélküli rutin — ez éltet fellépésről fellépésre! Persze, ha lenne revü ... — Miért nincs Magyarországon revü? — Ezt kérdezem én is már Medveczki évek óta! Az Igény megvolna rá — itt a nagy idegenforgalom például —, és művészek is volnának — a sok, méltatlan helyekre kényszerült fiatal táncos, énekes —, mégsem csinálják. Csak egy moziterem kellene, meg néhány ember, aki tényleg kézbe veszi az ügyet, de hiába: a magyar revü ügyében semmi nem mozdul... — Pedig külföldön ... —... óriási sikere van ennek a művészeti ágnak. Ahol csak jártam, mindenütt remek műsorok futnak. Hoszszabb ideig léptem fel a berlini Friedrichstadt Palastban, az NDK nagy revüszínházában. Itt is hatalmas színpad, ragyogó kosztümök, nagyszerű műsor várja a nézőket. Minden este telt házunk volt! — Ha a hazai pódiumok nem elégítik ki, milyen egyéb műfajhoz pártol? — Filmezek! Most forgatFőpróba után Verdi Aida cimű operája vasárnap este kerül a Dóm előtti színpad közönsége elé. A Mikó András rendező és Vaszy Viktor karmester vezette együttes tegnap, pénteken este tartotta a produkció első főpróbáját. Képeink a főpróba két emlékezetes pillanatát mutatják be. Aida (Maria Biesu) és Radames (Pedro Lavirgen) kettőse Enyedj Kottán felvétele Ilona táncol tuk A veréb is madár című új magyar filmet Kállai István forgatókönyvéből a hazalátogató „külföldre szakadt hazánkfiairól". Kabos László a film főszereplője, de rajta kívül még sok más, ismert közreműködője is van a vígjátéknak. Többek között a veszprémi állatkert sztárja, a világhíres Böbe majom. ^ — A Veréb után? — Ujabb szerződések várnak. Játszani fogok a Susanne című, Magyarországon forgatott nyugatnémet filmben, és valószínűleg egy olyan produkcióban is, amelyről egyelőre még nem nyilatkozhatom. Csupán anynyit róla: a megbeszélések szerint főszerepem lesz benne. Az „első számú" vágyam persze egy revüfilm! Tudom, hogy nekem ez a műfajom, nem az éjszakai táncolgatás! — Ha már ismét az éjszakai táncolga tásnál tartunk: mi a véleménye a magyar sztriptízről? Van Budapesten művészi vetkőzés? — Nincs! Ami most Pesten megy, annak még nem sok köze van a műfajhoz. Az illetékesek csinos lányokat szerződtettek, és azok minden mozgáskultúra, minden különösebb ízlés nélkül vetkőznek. Az első baj tehát az, hogy képzetlen amatörök művelik ezt a. sokkal több előképzettséget igénylő műfajt. A második viszont az, hogy koreográfusaink is méltatlan feladatnak tartják, hogy egy ilyen számot beállítsanak. Egyszerűen nem akad olyan koreográfus, aki hajlandó lenne olykor közreműködni ... Így aztán nem csoda, hogy annyi rosszat mondanak a hazai vetkőzőszámokról. A tiltakozóknak igazuk van: ilyen színvonalon nem is sztriptíz a streaptease! ízléssel, tehetséggel, felkészülten lehet ezt is csak művelni, egyébként nem művészet — olcsó hatáskeltés, ipar! Akácz László Látványos jelenet a második felvonásból Somogyi Károlyné felvételei