Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

Kálmán László A NAGY KÍSÉRLET Történelmi dráma a Tanácsköztársaság szegedi napjairól Az ird legújabb darabjában a Tanács­köztársaság szegedi napjait dolgozza fcL A dráma emléket kíván állítani azok­nak, akik, ha rövid időre ls, az ellenség elleni harcban először vitték nálunk diadalra a szocializmus eszméit. Az alábbiakban egy jellemző részigjet köz­lünk a drámábúL Potyondi polgármester szo­bája. Potyondi az íróasztalnál ül és egy iratot tanulmányoz. Kopogtatnak az ajtón. POTYONDI: Igen. ÖR (Lédererrel be.): Pol­gármester úr, alázatosan je­lentem, ezt a gyanús egyént előállítottam. LÉDERER: Tiltakozom. Micsoda eljárás ez? Ártatlan embereket elfognak és bi­lincsbe vernek. Micsoda álla­potok! Ezért valaki még fi­zetni fog. POTYONDI: Hallgasson! ügyét kivizsgáljuk, s ha ár­tatlan, szabadon engedjük. (Az Őrhöz): Hogyan fogta el? ÖR: A román határon ne­gyedmagammal őrszolgálatot teljesítettem. Ez az egyén román területről egy kis er­dőn át, fától fáig lopakodva, ót akart szökni hozzánk. Az „állj" felszólításra nem állt meg, hanem futni kezdett. Riasztó lövéseket adtunk le, erre megállt. Zsebében ezt a pisztolyt találtuk. (Egy pisztolyt vesz elő és ad át Potyondinak.) Elvettük tőle, őt pedig a polgármester úr parancsa szerint behoztuk ide. LÉDERER: Felháborító! POTYONDI: Hallgasson! (Az Őrhöz): Jól tette. Várjon kint, majd én kihallgatom. ÖR: Igenis. Kint várok. .Szalutál és ki.) POTYONDI: (Miután az őr kiment): Megőrültél? Hogy lehettél ilyen ügyetlen? LÉDERER: Hagyd ezt most. Ha nem kapok szigorú utasítást, hogy fegyvert egye­lőre ne használjak, szitává lőttem volna őket. POTYONDI: Szerencse, hogy utasításomra minden elfogott gyanús egyént hoz­zám hoznak. LÉDERER: Bölcs intézke­dés. POTYONDI! Mit hoztál? LÉDERER: A bécsi Komi­té a siker érdekében szüksé­gesnek tartja, hogy egyesül­jünk az aradi kormánnyal, így többen leszünk és na­gyobb erőt képviselünk. POTYONDI: És több je­lölttel kell osztozkodnunk a hatalmon. Mi a közvetlen utasítás? LÉDERER: Elő kell készí­tenünk a fegyveres akciót. POTYONDI: Az urak Bécs­ből könnyen dirigálnak, de lennének csak a helyünkben, nem tudom, mit csinálnának. LÉDERER: Egyelőre gyen­gíteni kell a vörösök pozíció­it. POTYONDI: Nem árulnád el, hogyan? LÉDERER: Te és az embe­reid, akik beépültetek a rendszerbe, legálisan bom­lasztjátok ott, ahol csak tud­játok. Ezt azt hiszem, feles­leges részleteznem, ehhez te jobban értesz. POTYONDI: Csakhogy ez nem olyan könnyű, ahogy te gondolod. Ezeknek is van eszük és nem mindegyik bí­zik bennem. LÉDERER: Nem féltelek. Különben is a jövőd megér egy kis kockázatot POTYONDI: Na, de med­dig kell ezt csinálnom? Mi­nél tovább játszom ezt a kétkulacsos szerepet, annál jobban ki vagyok téve, hogy lelepleznek. LÉDERER: Nem tart soká­ig az egész. Lehet, hogy már egy héten belül újabb tiszti különítményeket állítunk fel. A franciák is erősítik meg­szálló csapataikat. Legmaga­sabb helyről úgy tudom, hogy nem gátolják szervezke­désünket sőt velünk van­nak. POTYONDI: A városban egyre több ember csatlakozik a direktóriumhoz. LÉDERER: Ellenpropa­gandát kell kifejteni. POTYONDI: Én fejtsek ki ellenpropagandát? LÉDERER: Nem te, hanem az embereid. A klérust is fel kell használni. POTYONDI: Hogy mossa­lak tisztára és mivel enged­jelek el? LÉDERER: Az a te dolgod. Egyébként is mint polgár­mester nem tartozol szám­adással senkinek. Azt csi­nálsz, amit akarsz. POTYONDI: Nagyon té­vedsz. Ez a Zámbó zászlós mindenbe beleüti az orrát, különösen a katonai ügyekbe, ö a Vörös őrség parancsno­ka. LÉDERER: Zászlós létére kommunista? POTYONDI: Méghozzá vad. Oroszországban a bolse­vikok mellett harcolt, talán zászlóaljat is vezényelt. LÉDERER: Na, majd lesz rá gondunk. POTYONDI: Mit mondjak, ha kérdezi, mért eresztettelek szabadon ? LÉDERER: Mondd azt, hogy román fogságból szök­tem és be akarok állni a Vö­rös örségbe. POTYONDI: Te? Ne tré­fálj! LÉDERER: Ahogy te szol­gálod a vörösöket, úgy szol­gálhatom én is. Vagy nem? POTYONDI: Igaz. Erre nem is gondoltam. (Zámbó és Walter be.) WALTER: Jó napot. POTYONDI: Jó napot, Walter elvtárs. ZÁMBÖ: Az őr jelentette, hogy egy gyanús alakot fo­gott el. (Rámutat Lédererre.) 0 az? POTYONDI: öt fogta el, de én semmi gyanúsat nem találok benne. ZÁMBÖ: Ennek eldöntése nem a maga feladata. Mért hozatta ide, amikor az elfo­gott gyanús elemek kihall­gatása az én hatásköröm. POTYONDI: Zámbó elv­társ úgyszólván egész nap távol van, én meg egész nap itt vagyok. Gondoltam, hátha veszélyes elem is van az el­fogottak között, jobb azon­nal kihallgatni őket. ZÁMBÖ: Ezentúl legyen szíves ne avatkozzék az én dolgomba. Az őrszolgálatnak kiadtam az utasítást, hogy az elfogottakat azonnal hozzám vezessék. POTYONDI: Kérem, ahogy óhajtja. ZÁMBÖ: (Lédererhez): Neve? LÉDERER: Léderer Gusz­táv. ZÁMBÖ: Hol fogta el az őr? LÉDERER: A román hatá­ron. ZAMBÖ: Mit keresett ar­ra? LÉDERER: Román fogság­ból szöktem. ZÁMBÖ: Rendfokozata? LÉDERER: Főhadnagy. ZAMBÖ: Mutassa a papír­jait. LÉDERER: Tessék. Szepesi Attila AUGUSZTUS röppen a zab augusztus messzi mezőkön a gyermek játszik a búzavirág-mosolyú aratókkal aki voltam a gyermek homloka mennybolt lába a rét jaj aki voltam most a szivem kö arcom a város jatszhatok itt már nem lelem azt aki voltam, a lengő zőldtüzú tájakon át aki villámlott falovacskán lobban az év rőt augusztus vas-szeptember s lörök-álmos október nem ahogy rég szánka-november s [betlehemes tünde karácsony a felnőtt homloka horgod gyermek-e még vagy már csak az álomi órák ébresztik szívében a köfolyosóra a kongó messzi szobába suhant kis kölyköt akit ott keresek minden mosolyomban teste a testem mégis homloka mennybolt lába a rét s most arcom [a város. ZÁMBÓ: Hogyan tudott megszökni ? LÉDERER: Az őrök nem so­kat törődnek velünk és a tá­bor közel van a határhoz. ZÁMBÓ: Mihez akar kez­deni itthon? LÉDERER: A Vörös örség­ben szeretnék szolgálni. ZÁMBÓ: Tiszt létére? LÉDERER: Miért ne? Nem egyedül lennék. ZAMBÖ: Miért nem állt meg az őr első felszólítására? LÉDERER: Nem tudtam, milyen utasítása van. ZAMBÖ: Civilben ml a foglalkozása? LÉDERER: Hivatásos tiszt vagyok. ZAMBÖ: Maga nem fog­ságból szökött. LÉDERER: Esküszöm. ZÁMBÓ: Ne strapái ja ma­gát. POTYONDI: De miből gondolja ezt, Zámbó elvtárs? ZÁMBÖ: A hadifoglyok­nak nincs fegyverük. Azt el­szedik tőlük, mikor fogságba esnek. LÉDERER: Tőlem elfelej­tették elszedni, illetve nem motoztak meg. A köpenyem zsebében tartottam. ZAMBÖ: Az őr most egye­lőre a fogdába viszi. LÉDERER: Ezt nem teheti meg egy tiszttársával. ZAMBÖ: Én a Vörös Had­sereg tisztje vagyok, Ön pe­dig egyelőre az osztrák—ma­gyar monarchia tisztje. LÉDERER: De felajánlot­tam szolgálataimat. ZAMBÖ: Amit nem foga­dunk el. (Kinyitja az ajtót és kiszól.): Tizedes, jöjjön be! (Tizedes be.) Ezt az embert a fogdába viszi. Vigyázzon, hogy meg ne szökjön. Felel érte. ÖR: Igenis. Fogdába vi­szem. (Lédererhez): Indulás! (Kimennek.) WALTER: Felajánlja szol­gálatait és te fogdába kül­död? Eltaszítod tőlünk azt, aki közénk akar állni? Az el­lenség számát szaporítod? POTYONDI: Most minden szimpatizánsra szükség van. ZAMBÖ: Nem hiszek a hirtelen megtérésben. Jobban szeretem az eddigi ellensége­inket számon tartani, mint tévesen barátnak vélni. Ab­ban a meséjében se hiszek, hogy fogságból fegyverrel szökött. WALTER: Ez minden bű­ne és ezért börtönbe csuka­tod! Ők se tennék ezt velünk a helyünkben. ZÁMBÖ: Egyszer még na­gyon ráfizetünk erre az ál­humanista mentalitásra. De legyen. Intézkedni fogok, hogy bocsássák szabadon. Tiszti állományba azért nem veszem át. És hogy ők mit tennének a helyünkben, azt nem tudhatjuk, de azt kívá­nom, ne is tudjuk meg soha. szemek figyelték minden mozdulatát. Most megígérték, hogy ezentúl min­den másképp lesz. Felületesen nem S2abad többé senkit sem gyanúsítani. Az eladót szigorúan felszólítják arra: körültekintően és alaposan nézze meg, kit merészel gyanúsítani. Tehát az eladó — nehogy véletlenül ártat­lant gyanúsítson — még gondosabban fogja figyelni a kedves vevőt. Igaz, nem azért, hogy lop-e; éppen ellen­kezőleg, hogy tiszta szívvel meggyő­ződhessék a vásárló teljes ártatlan­ságáról. Most már csak az a fontos, hogy a vevőt fokozott gondossággal szemmel tartó eladó tekintetéből ne az sugározzák: figyellek, te alak, mert gyanús vagy nekem. Hanem az sugározzák: figyellek, te kedves vá­sárló, nehogy, istenments, alaptalanul gyanúsítsalak. Bemard Shaw azzal magyarázta a házasság intézményének tartósságát, hogy az egyesíti a kísértés maximu­mát az alkalom maximumával. Az ő ideiében még ismeretlenek voltak az önkiszolgáló boltok. Ezeknek, szem­ben a házassággal, az a legfőbb hát­rányuk. hogy szintén egyesítik a kí­sértés maximumát az alkalom maxi­mumával. A házasságban ott kísért a kedves nő, s ott a töméntelen al­kalom, hogy őt magunkévá tegyük. Az önkiszolgáló KÖZÉRT-ekben pe­dig — bocsánat a méltatlan hasonla­tért — ott kísért a szardínia és a tábla csokoládé, s ott a töméntelen alkalom, hogy ezeket magunkévá te­gyük. Láthatjuk tehát, milyen poko­lian nehéz erkölcsi alapelveket és emberi magatartásokat összeegyez­tetni. Ha az önkiszolgáló KÖZÉRT­ekre gondolok: az emberiség sorsát egyszerre nehezen megoldhatónak ér­zem. Aki belép egy ilyen üzletbe: hi­vatalból gyanússá válik. S ez szinte természetes. „Némelyik vevő megfe­ledkezik magáról" — írja igazán tisz­telettudóan az újság. De melyik az a némelyik? — töprengek jogos ag­godalommal a KÖZÉRT-ben. Mit te­hetnek egyebet: figyelnek bennün­ket. Ha nagyon figyelnek: természe­tes. hogy megsértődünk. Ha nem fi­gyelnek nagyon, könnyebben téved hetnek: s akkor természetesen — még jobban megsértődünk. Tehál hogy ne bántsanak meg az alaptalan és megszégyenítő gyanúsítással, még jobban figyelnek — a tévedések el­kerülése végett. Mi pedig még job­ban megsértődünk. Hol itt a megol­dás? Tartok tőle, hogy ezen a keres­kedelmi iskolákban bevezetésre ke­rülő új tantárgy sem tud lényegesen változtatni. Ott, mint olvasom, meg­tanulják majd a tanulók, hogyan kell a legtapintatosabban, a legkevésbé bántóan viselkedni a bolti tolvajok­nak vélt vásárlókkal, ők az összes vásárlók néhány ezrelékét jelentik csak, s igy aránylag könnyű vala­mennyiükkel udvariasnak lenni. Én mindenesetre elhatároztam, ha legközelebb tíz deka szalámit vásáro­lok, s azzal egyik pénztártól a má­sikig zavarnak, mert vagy a blokko­lógép romlott el, vagy éppen a blok­kokat számolják össze — odaállok az üzletvezető elé. Becsületesen a sze­mébe nézek, s így szólok halkan: „Vezető kartárs, én ezt a szalámit loptam". Erre hárman udvariasan kö­rülvesznek, bekísérnek a kényelmes ; rodaba — s tekintettel vallomásomra >s őszinte megbánásomra: kifizettetik velem a szalámi árát. és elbocsáta­nak. Én pedig könnyű szívvel megyek ki az üzletből, ahol vásárlótársaim hosszú sora kígyózik az egyetlen pénz­tár előtt — tekintve, hogy ők nem loptak semmit NYÁRI TÁRLAT, 68 KA.TÁRI GYULA MIKOR AZ EMBER ÁLMAIT TEMETI SIMON FERENC KÓRUS KOSZTA ROZÁLIA KISFIÚ AZ ASZTALNÁL »

Next

/
Oldalképek
Tartalom