Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

Kálmán László A NAGY KÍSÉRLET Történelmi dráma a Tanácsköztársaság szegedi napjairól Az ird legújabb darabjában a Tanácsköztársaság szegedi napjait dolgozza fcL A dráma emléket kíván állítani azoknak, akik, ha rövid időre ls, az ellenség elleni harcban először vitték nálunk diadalra a szocializmus eszméit. Az alábbiakban egy jellemző részigjet közlünk a drámábúL Potyondi polgármester szobája. Potyondi az íróasztalnál ül és egy iratot tanulmányoz. Kopogtatnak az ajtón. POTYONDI: Igen. ÖR (Lédererrel be.): Polgármester úr, alázatosan jelentem, ezt a gyanús egyént előállítottam. LÉDERER: Tiltakozom. Micsoda eljárás ez? Ártatlan embereket elfognak és bilincsbe vernek. Micsoda állapotok! Ezért valaki még fizetni fog. POTYONDI: Hallgasson! ügyét kivizsgáljuk, s ha ártatlan, szabadon engedjük. (Az Őrhöz): Hogyan fogta el? ÖR: A román határon negyedmagammal őrszolgálatot teljesítettem. Ez az egyén román területről egy kis erdőn át, fától fáig lopakodva, ót akart szökni hozzánk. Az „állj" felszólításra nem állt meg, hanem futni kezdett. Riasztó lövéseket adtunk le, erre megállt. Zsebében ezt a pisztolyt találtuk. (Egy pisztolyt vesz elő és ad át Potyondinak.) Elvettük tőle, őt pedig a polgármester úr parancsa szerint behoztuk ide. LÉDERER: Felháborító! POTYONDI: Hallgasson! (Az Őrhöz): Jól tette. Várjon kint, majd én kihallgatom. ÖR: Igenis. Kint várok. .Szalutál és ki.) POTYONDI: (Miután az őr kiment): Megőrültél? Hogy lehettél ilyen ügyetlen? LÉDERER: Hagyd ezt most. Ha nem kapok szigorú utasítást, hogy fegyvert egyelőre ne használjak, szitává lőttem volna őket. POTYONDI: Szerencse, hogy utasításomra minden elfogott gyanús egyént hozzám hoznak. LÉDERER: Bölcs intézkedés. POTYONDI! Mit hoztál? LÉDERER: A bécsi Komité a siker érdekében szükségesnek tartja, hogy egyesüljünk az aradi kormánnyal, így többen leszünk és nagyobb erőt képviselünk. POTYONDI: És több jelölttel kell osztozkodnunk a hatalmon. Mi a közvetlen utasítás? LÉDERER: Elő kell készítenünk a fegyveres akciót. POTYONDI: Az urak Bécsből könnyen dirigálnak, de lennének csak a helyünkben, nem tudom, mit csinálnának. LÉDERER: Egyelőre gyengíteni kell a vörösök pozícióit. POTYONDI: Nem árulnád el, hogyan? LÉDERER: Te és az embereid, akik beépültetek a rendszerbe, legálisan bomlasztjátok ott, ahol csak tudjátok. Ezt azt hiszem, felesleges részleteznem, ehhez te jobban értesz. POTYONDI: Csakhogy ez nem olyan könnyű, ahogy te gondolod. Ezeknek is van eszük és nem mindegyik bízik bennem. LÉDERER: Nem féltelek. Különben is a jövőd megér egy kis kockázatot POTYONDI: Na, de meddig kell ezt csinálnom? Minél tovább játszom ezt a kétkulacsos szerepet, annál jobban ki vagyok téve, hogy lelepleznek. LÉDERER: Nem tart sokáig az egész. Lehet, hogy már egy héten belül újabb tiszti különítményeket állítunk fel. A franciák is erősítik megszálló csapataikat. Legmagasabb helyről úgy tudom, hogy nem gátolják szervezkedésünket sőt velünk vannak. POTYONDI: A városban egyre több ember csatlakozik a direktóriumhoz. LÉDERER: Ellenpropagandát kell kifejteni. POTYONDI: Én fejtsek ki ellenpropagandát? LÉDERER: Nem te, hanem az embereid. A klérust is fel kell használni. POTYONDI: Hogy mossalak tisztára és mivel engedjelek el? LÉDERER: Az a te dolgod. Egyébként is mint polgármester nem tartozol számadással senkinek. Azt csinálsz, amit akarsz. POTYONDI: Nagyon tévedsz. Ez a Zámbó zászlós mindenbe beleüti az orrát, különösen a katonai ügyekbe, ö a Vörös őrség parancsnoka. LÉDERER: Zászlós létére kommunista? POTYONDI: Méghozzá vad. Oroszországban a bolsevikok mellett harcolt, talán zászlóaljat is vezényelt. LÉDERER: Na, majd lesz rá gondunk. POTYONDI: Mit mondjak, ha kérdezi, mért eresztettelek szabadon ? LÉDERER: Mondd azt, hogy román fogságból szöktem és be akarok állni a Vörös örségbe. POTYONDI: Te? Ne tréfálj! LÉDERER: Ahogy te szolgálod a vörösöket, úgy szolgálhatom én is. Vagy nem? POTYONDI: Igaz. Erre nem is gondoltam. (Zámbó és Walter be.) WALTER: Jó napot. POTYONDI: Jó napot, Walter elvtárs. ZÁMBÖ: Az őr jelentette, hogy egy gyanús alakot fogott el. (Rámutat Lédererre.) 0 az? POTYONDI: öt fogta el, de én semmi gyanúsat nem találok benne. ZÁMBÖ: Ennek eldöntése nem a maga feladata. Mért hozatta ide, amikor az elfogott gyanús elemek kihallgatása az én hatásköröm. POTYONDI: Zámbó elvtárs úgyszólván egész nap távol van, én meg egész nap itt vagyok. Gondoltam, hátha veszélyes elem is van az elfogottak között, jobb azonnal kihallgatni őket. ZÁMBÖ: Ezentúl legyen szíves ne avatkozzék az én dolgomba. Az őrszolgálatnak kiadtam az utasítást, hogy az elfogottakat azonnal hozzám vezessék. POTYONDI: Kérem, ahogy óhajtja. ZÁMBÖ: (Lédererhez): Neve? LÉDERER: Léderer Gusztáv. ZÁMBÖ: Hol fogta el az őr? LÉDERER: A román határon. ZAMBÖ: Mit keresett arra? LÉDERER: Román fogságból szöktem. ZÁMBÖ: Rendfokozata? LÉDERER: Főhadnagy. ZAMBÖ: Mutassa a papírjait. LÉDERER: Tessék. Szepesi Attila AUGUSZTUS röppen a zab augusztus messzi mezőkön a gyermek játszik a búzavirág-mosolyú aratókkal aki voltam a gyermek homloka mennybolt lába a rét jaj aki voltam most a szivem kö arcom a város jatszhatok itt már nem lelem azt aki voltam, a lengő zőldtüzú tájakon át aki villámlott falovacskán lobban az év rőt augusztus vas-szeptember s lörök-álmos október nem ahogy rég szánka-november s [betlehemes tünde karácsony a felnőtt homloka horgod gyermek-e még vagy már csak az álomi órák ébresztik szívében a köfolyosóra a kongó messzi szobába suhant kis kölyköt akit ott keresek minden mosolyomban teste a testem mégis homloka mennybolt lába a rét s most arcom [a város. ZÁMBÓ: Hogyan tudott megszökni ? LÉDERER: Az őrök nem sokat törődnek velünk és a tábor közel van a határhoz. ZÁMBÓ: Mihez akar kezdeni itthon? LÉDERER: A Vörös örségben szeretnék szolgálni. ZÁMBÓ: Tiszt létére? LÉDERER: Miért ne? Nem egyedül lennék. ZAMBÖ: Miért nem állt meg az őr első felszólítására? LÉDERER: Nem tudtam, milyen utasítása van. ZAMBÖ: Civilben ml a foglalkozása? LÉDERER: Hivatásos tiszt vagyok. ZAMBÖ: Maga nem fogságból szökött. LÉDERER: Esküszöm. ZÁMBÓ: Ne strapái ja magát. POTYONDI: De miből gondolja ezt, Zámbó elvtárs? ZÁMBÖ: A hadifoglyoknak nincs fegyverük. Azt elszedik tőlük, mikor fogságba esnek. LÉDERER: Tőlem elfelejtették elszedni, illetve nem motoztak meg. A köpenyem zsebében tartottam. ZAMBÖ: Az őr most egyelőre a fogdába viszi. LÉDERER: Ezt nem teheti meg egy tiszttársával. ZAMBÖ: Én a Vörös Hadsereg tisztje vagyok, Ön pedig egyelőre az osztrák—magyar monarchia tisztje. LÉDERER: De felajánlottam szolgálataimat. ZAMBÖ: Amit nem fogadunk el. (Kinyitja az ajtót és kiszól.): Tizedes, jöjjön be! (Tizedes be.) Ezt az embert a fogdába viszi. Vigyázzon, hogy meg ne szökjön. Felel érte. ÖR: Igenis. Fogdába viszem. (Lédererhez): Indulás! (Kimennek.) WALTER: Felajánlja szolgálatait és te fogdába küldöd? Eltaszítod tőlünk azt, aki közénk akar állni? Az ellenség számát szaporítod? POTYONDI: Most minden szimpatizánsra szükség van. ZAMBÖ: Nem hiszek a hirtelen megtérésben. Jobban szeretem az eddigi ellenségeinket számon tartani, mint tévesen barátnak vélni. Abban a meséjében se hiszek, hogy fogságból fegyverrel szökött. WALTER: Ez minden bűne és ezért börtönbe csukatod! Ők se tennék ezt velünk a helyünkben. ZÁMBÖ: Egyszer még nagyon ráfizetünk erre az álhumanista mentalitásra. De legyen. Intézkedni fogok, hogy bocsássák szabadon. Tiszti állományba azért nem veszem át. És hogy ők mit tennének a helyünkben, azt nem tudhatjuk, de azt kívánom, ne is tudjuk meg soha. szemek figyelték minden mozdulatát. Most megígérték, hogy ezentúl minden másképp lesz. Felületesen nem S2abad többé senkit sem gyanúsítani. Az eladót szigorúan felszólítják arra: körültekintően és alaposan nézze meg, kit merészel gyanúsítani. Tehát az eladó — nehogy véletlenül ártatlant gyanúsítson — még gondosabban fogja figyelni a kedves vevőt. Igaz, nem azért, hogy lop-e; éppen ellenkezőleg, hogy tiszta szívvel meggyőződhessék a vásárló teljes ártatlanságáról. Most már csak az a fontos, hogy a vevőt fokozott gondossággal szemmel tartó eladó tekintetéből ne az sugározzák: figyellek, te alak, mert gyanús vagy nekem. Hanem az sugározzák: figyellek, te kedves vásárló, nehogy, istenments, alaptalanul gyanúsítsalak. Bemard Shaw azzal magyarázta a házasság intézményének tartósságát, hogy az egyesíti a kísértés maximumát az alkalom maximumával. Az ő ideiében még ismeretlenek voltak az önkiszolgáló boltok. Ezeknek, szemben a házassággal, az a legfőbb hátrányuk. hogy szintén egyesítik a kísértés maximumát az alkalom maximumával. A házasságban ott kísért a kedves nő, s ott a töméntelen alkalom, hogy őt magunkévá tegyük. Az önkiszolgáló KÖZÉRT-ekben pedig — bocsánat a méltatlan hasonlatért — ott kísért a szardínia és a tábla csokoládé, s ott a töméntelen alkalom, hogy ezeket magunkévá tegyük. Láthatjuk tehát, milyen pokolian nehéz erkölcsi alapelveket és emberi magatartásokat összeegyeztetni. Ha az önkiszolgáló KÖZÉRTekre gondolok: az emberiség sorsát egyszerre nehezen megoldhatónak érzem. Aki belép egy ilyen üzletbe: hivatalból gyanússá válik. S ez szinte természetes. „Némelyik vevő megfeledkezik magáról" — írja igazán tisztelettudóan az újság. De melyik az a némelyik? — töprengek jogos aggodalommal a KÖZÉRT-ben. Mit tehetnek egyebet: figyelnek bennünket. Ha nagyon figyelnek: természetes. hogy megsértődünk. Ha nem figyelnek nagyon, könnyebben téved hetnek: s akkor természetesen — még jobban megsértődünk. Tehál hogy ne bántsanak meg az alaptalan és megszégyenítő gyanúsítással, még jobban figyelnek — a tévedések elkerülése végett. Mi pedig még jobban megsértődünk. Hol itt a megoldás? Tartok tőle, hogy ezen a kereskedelmi iskolákban bevezetésre kerülő új tantárgy sem tud lényegesen változtatni. Ott, mint olvasom, megtanulják majd a tanulók, hogyan kell a legtapintatosabban, a legkevésbé bántóan viselkedni a bolti tolvajoknak vélt vásárlókkal, ők az összes vásárlók néhány ezrelékét jelentik csak, s igy aránylag könnyű valamennyiükkel udvariasnak lenni. Én mindenesetre elhatároztam, ha legközelebb tíz deka szalámit vásárolok, s azzal egyik pénztártól a másikig zavarnak, mert vagy a blokkológép romlott el, vagy éppen a blokkokat számolják össze — odaállok az üzletvezető elé. Becsületesen a szemébe nézek, s így szólok halkan: „Vezető kartárs, én ezt a szalámit loptam". Erre hárman udvariasan körülvesznek, bekísérnek a kényelmes ; rodaba — s tekintettel vallomásomra >s őszinte megbánásomra: kifizettetik velem a szalámi árát. és elbocsátanak. Én pedig könnyű szívvel megyek ki az üzletből, ahol vásárlótársaim hosszú sora kígyózik az egyetlen pénztár előtt — tekintve, hogy ők nem loptak semmit NYÁRI TÁRLAT, 68 KA.TÁRI GYULA MIKOR AZ EMBER ÁLMAIT TEMETI SIMON FERENC KÓRUS KOSZTA ROZÁLIA KISFIÚ AZ ASZTALNÁL »