Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-18 / 194. szám

Selecták — Furcsa árukombiná­ció van önöknél: csupa szaxofon és revolver! — Nem ls olyan fur­csa. Mihelyt valaki szaxofont vásárol, ha­marosan megjelenik a szomszéd és revolvert vesz. * Az igazgató az új hi­vatalsegédet leckézteti. — Nem mondta a helyettesem, mit kell csinálnia ebédszünet után? — De Igen! Ébresszem fel, ahogy ön megér­kezik. * — Hallottad az érde­kes újságot? Azt mond­ják, hamarosan megje­lenik az áruházakban a gomb nélküli férfiing. — Azt gondolod, hogy ez valami új dolog? Én esküvöm óta Ilyen In­gekben járok. Az igyekezet nem gondatlanság Érdekes perek a Legfelsőbb Bíróság előtt Egy bányavállalat hegesz- de a vállalat elutasította. Így egyszerre magához a javítás­tője a műszak befejezése döntött a Járásbíróság is, hoz szükséges összes szerszá­után azt az utasítást kapta, megállapítva, hogy a baleset é ^ de elóbb a hogy egy megrepedt csöve- kizárólag a munkás gondat­zetéket a lejtős aknában lansága miatt történt, mert munkahelyet megnezte és sürgősen javítson meg. Bár mindkét kezében szerszám nem látta akadályát, hogy a hegesztő a nyolc órai mun- volt és ezért nem tudott lc/i- fgy cselekiedjék.. Nem, róható ka után fáradt volt, mégis paszkodni. A legfőbb ügyész terhóre hotrv a leena2vo5b leszállt a bányába. A szük- törvényességi óvásra a Leg- ternere> nogy a legnagyooo séges szerszámokat két ke- felsőbb Bíróság ezt az íté­zében vitte. Miközben a letet hatályon kívül helyez­munkahely felé ment, a cső- te és a vállalat teljes kár­repedés következtében vizes térítési kötelezettségét meg­falépcsőn megcsúszott, el- állapította, esett és súlyos sérülései mi- A határozat indoklása sze­att hosszabb ideig táppénzes rint a balesetet az okozta, állományban volt Ilyen hogy a munkahely és kör- ezt megakadályozhatták vol­előzmények után a táppénze nyéke vizes, iszapos, csúszós na. Ilyen körülmények kö­és átlagkeresete közti kü- volt. A hegesztő a munka zött a kárt a vállalatnak kell lönbözet megfizetését kérte, sürgőssége érdekében vette viselnie. figyelem mellett is a vizes Iéprsőn megcsúszott mert kapaszkodó korlát nem volt. Egyébként is, ha úgy látták, hogy sok terhet visz magá­val és ez balesetet okozhat, Látogatás a „csontkovácsnál'1 A csehszlovákiai Szelőcén Csontkovács Pista bácsi por­tája előtt megszámlálhatat­lan gépkocsi sorakozik. A legkülönbözőbb országok fel­ségjelzéseit viselik. Utasaik a kis parasztház konyhaajta­ja előtt toporognak bebocsá­tásra várva. A szűk, félhomályos kony­hában, ahol kiégett a villany­körte, húsznál is többen to­longanak. Szinte mozdulni sem lehet a sok gyógyulásra vágyó embertől. A Csontkovács néhány kér­dést tesz fel betegeinek. Ud­variasan, de élcelődve. Ügy beszél, mintha nem is beteg emberek vennék körül, ha­nem makkegészséges érdek­lődők. Hangjának megnyug­tató varázsa átragad pácien­seire is. Az udvaron még el­keseredetten várakozók, itt, a fülledt meleg ellenére is új erőre kapnak. Már a remény­től is új eróre kapnak. Fe­szülten figyelik a „mester" minden mozdulatát, lesik minden szavát. Egy mozdulattal — Ml a baj nénike? — Alig bírom a vállam magasságáig emelni a ke­zem ... nagyon fáj, ha csak megmozdítom is. Azt mond­ják, reuma... — Na, lássuk csak, lássuk. Ne dugja el, nem kapcsolom le. Bár ahogy elnézem, nem ártana, igaz-e? Mert bizto­san nagyon kardos volt az apukával ? — A, dehogy! — szabadko­zik a beteg. A többiek nevet­nek, a néni a nyolcvanhoz közelebb lehet, mint a het­ven esztendőhöz. — Akkor rendben van —s már munkához is lát Egy mozdulattal megemeli a fájó kart másik kezének hüvelyk­ujjával pedig előrebillenti. Űjra a magasba lendíti, az­tán már a néni próbálgatja eredménnyel... Igaz, néhány napig még húzódnak az izmok, de az így van rendjén, sokáig feszí­tette őket a kiugrott csont. — Aztán dolgozzon ám, ne lazsáljon, mert vékonyak a csontjai, azok meg nem szeretik a vastag zsírpárná­kat (A néni bizony nem a leg­vékonyabbak közül való, ta­lált a célzás. Később a ven­déglő előtt láttuk, a fia ko­csijában ülve. A többiek benn falatoztak. Miért nem ment be? Félt hogy nem tudja megállni a fogyókú­rát ...) félszegen áll a Csontkovács elé. — Mi a baj, édes? — méri végig a gyereket De nem is vár a válaszra, megakad a szeme az egyik lábon. — Lá­tom már! U1J le szépen. Egymás mellé illeszti a két lábat Az egyik 5—6 centivel rövidebb. — Ejnye no, mióta van ez a baj? — A mama meséli, hogy a gyerek csípőficammal született Vitték mindenhová, az orvosok ugyan valamit se­gítettek, de még mindig nem tökéletes a gyerek járása, Pista bécsi átfogja a gye­rek vállát, a csípőízületeket taplnja. A kislány felszísz­szen, szabadulni szeretne. — Nincs már semmi baj, készen is vagyunk. — Le­ülteti a gyereket ismét A nézők felmorajlanak: egy­forma hosszúak a lábak. „ Egy szusszanásnyi időben sikerül néhány szót válta­nunk. — Kitől tanulta a ficam­gyógyítást? — A nagynénimtől. Nyol­cunkat akart bevezetni a tit­kába, egyedül rajtam fogott az okítás. Asszony létére a nagyobb csontokat nem tud­ta helyre illeszteni, így már 16 éves koromban rám várt ez a feladat Elismerő levél — Titok a gyógymódja? — Dehogy, azt csak úgy mondom. Érkeznek egymás után a betegek, és mi valamennyien megkönnyebbülve szállunk a vonatra. Sokan vannak még, akik vitatják a „Csontko­vócs" gyógyító tehetségét, de akinek helyreállította „kifi­camított életét", mellette áll­nak. S nem kisebb ember, mint a Berlini Orvostudomá­nyi Egyetem egyik orthopéd sebészprofesszora vitte el hozzá csípőficamos kislányát Azóta szaladgál a gyerek, s a professzor elismeréssel írta a „Csontkovácsnak": „Amit ön tett, az csoda. De olyan cso­da, amelynek tudományos alapja van. Évtizedek múl­tán — biztos vagyok benne — az orvostudományi egyete­meken is tanítják majd mód­szerét". Hívták, menjen el egy kli­nikára rendelni. Nem vállal­ta. Marad a falujában, Sze­lőcén. Szelőce modern zarándok­hely. M. Kovács Attila Az egyik szövetkezet al­kalmazottja üzemi építkezé­sük műszaki átvételénél vett részt, majd saját autóján hazaindult a szomszédos községbe. Ütköziben a kocsi árokba fordult és a szeren­csétlen ember kórházba szál­lítás után meghalt. Az öz­vegy kártérítési igényét a szövetkezet azzal utasította el, hogy férje közúti balese­tet szenvedett és így a kö­vetkezményekért nem felel. Az asszony pert indított, amely törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol elutasították. — Valamely vállalat fele­lőssége akkor állapítható meg, ha a dolgozót a sérülés munkaviszonya keretében érte és a vállalat működési körébe tartozó, vagy műkö­dési körén kívül eső, de ál­tala elhárítható okra vezet­hető vissza — hangzik a ha­tározat. Bár az elhunyt ki­küldetése munkaviszonya ke­retében történt, azonban a baleset oka az volt, hogy ki­küldetéséből hazatérőben is­meretlen körülmények kö­zött az árokba bukott Ezt az okot pedig nem lehet a vál­lalat működési körélbe eső­nek tekinteni, vagy olyan­nak, amit elháríthatott vol­na. Ilyen körülmények kö­zött anyagi felelősség nem terheli és kártérítéssel sem tartozik; H. E. Kitől tanult? Szabó Marika mamájával együtt érkezett Budapestről. A tizenhárom éves kislány Piacon Kora reggel jönnek a ko­csik, az autók is. Benépesül, elevenné válik a tér, kirak­ják az árukat, távolabb fél­deciznek, sültkolbászt fal­nak, jönnek a vásárlók is kosarakkal, táskákkal, siet­nek egyik árutól a másikig. Szegedi piac. Nézzük az almákat. Nagy halomban mutatóban pony­ván és ládákban. Kocsival hozta a gazda. Volgával. — Savanyú? — Nem. Savanykás. Állunk tovább a portéka előtt. A termelő ügyet sem vet ránk, van neki más ba­ja, ki szeretné cserélni a kocsiját Opel Rekordra. Ezt magyarázza a szomszédjá­nak. — Savanyú alma kellene — mondom. — Vinnék eb­ből, ha savanykás. Mondhattam. Nem értik. Inkább nem akarja. Most már azért is maradok. — Megkóstolom. — Felvágjak egyet? — csodálkozik és kelletlenül, lustán veszi kezébe a bics­kát. — Es ha nem vesz be­lőle? — Ne féljen kifizetem, ie^ hogy teszem tönkre magát. Bizonytalanul, kevés lelke­sedéssel vág egy gerizdet Nyújtja. A megkezdett almát leteszi a mérleg mellé. Bele­pi a piszok, rászáll majd a por —, gondolom. — Mérjen belőle II — szó­lok. Elviszem. Otthon kiborítjuk az almá­kat. Kezembe akad a must­ra is. Majd elfelejtettem, hi­szen nyilvánvaló, ennek as ára volt a benzinre való. Szüreteink Odébb még m szüret, de már készülődnek rá. Javít­gatják a pincéket, elidőznek a szőlőben. Kinézik, már ahol lehet, a birkákat is, szegényekre rossz világ lesz, bográcsba kerülnek majd. Ez így dukál. A szőlő szedésének, a bor­csinálásnak törvényei van­nak. Szigorú törvényei. Ilyen a poharazás. Addig-addig po­harazgatnak, amíg összezör­dül a család. Rendszerint a férfinak nagyobb a hangja, de az asszony se hagyja. S ez a költözés időszaka is. Na­ponta hárman-négyen besza­ladnak a tanácsházára. — Jöjjön már, elnök el«4 társ, szét megyünk. Máskor pedig így: — Szét­osztjuk a disznó lábát Aztán tisztulnak a fejek, a bor is tisztul, visszaköltözik az elvándorló. Nem veszik komolyan. — Szüretben se mulatgat. hat az ember? Hosszú ideig se italozni, se hangoskodni nem látjuk a férfiembert, szólni se nagyon. Törleszti az adósságát Ha szorgalmatos, előre dolgozhat a következő szüretre. Sz. L l Hajótöröttek (4 napköziben Aranyos nyári vasárnap délelőtt, kifelé sé­tálva a Petőfi Sándor sugárúton, a Vértanúk terét körüljárva felfigyeltem egy boltajtófélére, melyhez négy-öt lépcsőn kellett fölmenni. Üveg­ajtó volt, csipkefüggönnyel, felette fakó felirat, melyről megtudtam, hogy a III. kerületi tanács gondozásában fennálló ÖREGEK NAPKÖZI OTTHONA előtt állok. Nosza, megpróbálom az ajtót kinyitni. És ki­nyílt. Beléptem hát a kisebb teremnek is beillő szobába. Vagy nyolc-tíz, viaszosvászonnal leta­kart, kerek asztalt látok, székekkel. Minden asz­talon vizeskancsó, poharak. Szemben a falnál televíziós készülék, a bal sarokban üvegezett szekrény. Ugyancsak bal oldalt egy deszkafal­lal leválasztott beugró. Később láttam, hogy itt porciózzák az ételt. Egy szál ember van a helyiségben. Borostás arcú, fekete szemöldökű, deresedő bácsika ül az egyik asztalnál, a Dél-Magyarország aznapi szá­mába temetkezve. Horpadt ajkai mögül két szélső fogát látom csak kikandikálni, amint visszaköszön, anélkül, hogy rámnézne. Az újság tartóra van fűzve, mint hajdan a kávéházakban. Leülök csendben az egyik asztalhoz. Várok, talán megkérdi, mi járatban vagyok. Rám se néz. Végül is én szólalok meg: — Szoktak ide többen is járni? — Ajaj. Sokszor alig férünk. — Aztán mivel foglalatoskodnak itten? — Ki mivel akar, mög tud. Ki csak beszél­get, ki mög olvas, ki a tévét nézi... Én pél­dául nagyon szeretök olvasni. Mindön újságot kiolvasok az utolsó bötűig. — Ezzel tudomá­somra adta, hogy hagyjam békén, s visszadugta fejét a lapok közé. Némi szünet után mégis szükségesnek látta kiegészíteni az előbb mon­dottakat: — De a legfőbb, uram, az ebéd. Azér gyünnek a legtöbben. — Aztán jó ebédet adnak? — Jót bizony. Nagyon jót. Majd mindönnap van hús. Tészta is van. — No és, mennyibe kerül? — Néköm sémmibe, mert ingyenös vagyok. Van, aki feleáron kapja, ki mög teljes áron, ha jól tudom, hat forintért. Ahogy a tanács mög­ítéli, kinek-kinek a tehörbírása szerint — Magának például mennyi a „tehörbírása"? — Éppenhogy sémermyi. — Hát hány éves? Nincs nyugdíja? — Hetvenegy. Nagyon eltoltam, kérőm, az életöm. — Tán maszek volt, vagy mi? Bosszúsan legyint. Üjra befúrja magát az új­ságba. Közben bejön egy asszony, leül, egyenest az én asztalomhoz. Néz, néz — nyilván ez a megszokott helye —, kiféle lehetek? Meg is kérdi: — Mi járatban teccik? — Csak úgy beszélgetünk — mondom, s foly­tatom az öreghez: — Mi volt hát a foglalkozása? — Mi volt? Városi hordár. — Hol volt a standja? — A Klauzál térön. — Kiskocsija volt? — Volt neköm mindönöm, ami a trógerolás­hoz köllött. De ahogy változott is az élet én csak álltam tovább a Klauzál térön, vártam, hogy hívjanak. Nem is volt sömmi baj, akadt valami szinte mindön nap. Amíg... egyszer egy zongorát köllött elszállítani, több ennek már, mint tíz éve. Volt két segítőtársam, visszük hár­man a gurtnival. föl a második emeletre, holott négy embör köllött volna hozzá. Egyszercsak roppan egyet a gerincöm, elvágódok a lépcsőn. Mozdulni sé tudtam. Bevittek a kórházba. Hó­napokig nyomtam az ágyat, míg talpra álltam. Cipeködnöm persze többet nem volt szabad. De mög aztán hiába is, a hordárság már nem mögy. Jött az Univerzál... — Boyszolgálat? — Hát igőn. Kátéesz. Elviszik azok még a szerelmes levelet is. Ami kis pénzünk volt, föl­éltük. Ittmaradtam nyugdíj nélküL A Gyufa­gyár hirdetött éjjeli portást Elmöntem, jelent­köztem. Hát íráspróbát követöltek, a nádvágó­ját! Olvasni jól olvasok én, de írni a kezem nehéz, hibákat csinálok... Hát ez van. Közeledik a dél, egyre-másra jönnek már az öregek, leülnek ide, oda, megindul a terefere. Egy nénike egyenest a tévéhez megy, bekap­csolja, s leül a készülékkel szemben, jó közeL A kép homályos, fekete csík a közepén, néha ugráL De a nénike csak nézi, fó, hogy lát vala­mit, szabályozni nem tudja. Másik asztalnál egy parasztember féle panaszkodik egy másiknak a hajdani gazdájára, akinél kapálnia kellett a havibúcsú napján, pedig ő arról sose hiányzott. Az én szomszédasszonyom nyelve is megindul. Elmondja bizalmasan, hogy azelőtt 6 volt itt a háziasszony, de mostan már egy fiatalabbat rak­tak ide a tanácstuL — Ez az éppen — int a fejével a fiatalos asz­szonykára, aki most lépett a terembe. Odo­ment rögtön a tévé-készülékhez, beszabályozta, szépen láthatóvá vált az Ifjúsági film, valami Tenkes-féle. Az én partnerem ezalatt már a Népszabad­ságot lapozgatja Fogom magam, átülök közvet-" lenül mellé. Kérdem bizalmaskodva, nekem megmondhatja, tényleg nem akad semmi elfog­laltsága? — Hát igön. Ilyenkor nyáron statisztálok — mondja némi rátartással. — Statisztál? — csodálkozom. — A fesztiválon. Fárasztó ám, kérőm. Este héttül ott taposni a deszkát Meg aztán a pró­bák. Ismételni, ismételni, lépcsőkön föl, lépcső­kön le. Szép az erkölcsi siker, nem mondom, de kevés a pénz... Delet harangoznak. Megjött az autó. Nézem: szép, sárga húsleves van, metélt tész­tával, egy szelet rántott hús burgonyával, meg valamilyen süteményféle. SARLÓ SANDOB

Next

/
Oldalképek
Tartalom