Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-17 / 193. szám

Öntözés 550 ezer holdon Az elmúlt hetek esőzései­nek jóvoltából lélegzetvétel­nyi pihenőhöz jutottak az öntözőtelepek, amelyei; au­gusztus közepéig rekord­nagyságú területet láttak el mesterséges csapadékkal. A legújabb felmérések sze­rint eddig 550 ezer holdat öntöztek meg, ami páratlan eredménynek számít a hazai mezőgazdaság történetében. A szakemberek arra szá­mítanak, hogy az őszi ke­lesztő öntözések idején to­vábbi 50—80 ezer holddal növekszik majd ez a terü­let. A szivattyútelepeken most hozzáláttak az elhasz­nálódott berendezések ki­cseréléséhez. Tiszántúli tv-adó Pénteken Komódiban fel­avatták a két esztendő alatt felépített új tv-adóállomást. Az avatóünnepségen Horn Dezső, a közlekedés és pos­taügyi miniszter első he­lyettese, a posta vezérigaz­gatója mondott avatóbeszé­det Hangsúlyozta, ho® az új tv-adóállomás az ország keleti területeinek vételi problémáját oldja meg. rr Munkásfórum a kenderfonóban Az új gazdaságirányítási ®akor!atban, most, amikor igen sok új dolog van az üzemi életben, s még több törekvés a további meg­újulásra, frissülésre, különös fontossága van a munkások véleményének. A termelési Tanácskozás munkásfórum. Ez megmutatkozott a szege­di kenderfonó®árban is, ahol a műszaki konferenciát rendre követték a dolgozók megbeszélései. A fonó 5-ben — másszóval rizesfonóban — munkálko­dók tanácskozását reggel 6 órakor, az éjszakai mű­szak befejeztével tartották meg. Már írtunk arról e ha­sábokon, ho® nem érthe­tünk egyet az eféle, több üzemben is fellelhető mód­szerrel; véleményünk azóta éppú® nem változott, mint a kifogásolt szervezés. Nem mondható pedig itt sem „ál­mosnak" az eszmecsere, de bizonyosra vehető, ho® másként sikeresebb, nagyobb igényű lehetne: frissebb szemmel tisztábban lehet látni a problémákat is. Újdonságok, tanulságok között említhetünk egy fi­®elemreméltó kezdeménye­zést. Igazgatói dicséreteket osztanak ki — most első­ízben — a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat terme­lési tanácskozásain. A szó elröppen, az írás megmarad — s ezek a dicsérő oklevelek megmaradnak. Nem is csak emléknek; év végén, juta­lomosztáskor a megdicsértek külön pénzjutalomra számít­hatnak, legtöbbre természe­tesen akkor, ha a többi ta­nácskozáson is, három alka­lommal kiérdemlik a dicsé­retet. Mint Sallai Sándor főművezető elmondotta, nemcsak a teljesítményszá­zalékot vették fi,®elembe a döntésnél. Igen helyesen, hisz volt olyan munkásnő — nevezetesen Reiner Ta­másné —, aki, ha kellett, keresztorsózott, másnap font, megint más alkalommal sze­dett, motollázott Univerzá­lisan ért minden műveletet, oda helyezhették, ahol szük­ség volt rá Ilyen körülmé­nyek közt természetesen nem a számokkal méricské­lik a megbecsülést. Turu Irén is gyakran helyettesí­tett másokat, s Kaczur De­Megszűnt a gyermekbénulás Dr. Tóth Béla egészségügyi lassú, csökkenő tendenciát miniszterhelyettes, állami mutat, a tetanusz ellen pe­közegészségügyi-járványügyi dig a 28 éven aluli lakosság íőfelü®elő a járványügyi a kötelező védőoltások kö­helyzetről tájékoztatást adott vetkeztében védettnek te­Közölte: kinthető. — Az idei év első felének — Járványü®i helyzetűnk járványügyi helyzetét erősen befolyásolta a január máso­dik felében Pécsett és Bara­nyában kezdődött influenza­járvány, amely főleg a Du­nántúlon és a fővárosban okozott sok megbetegedést; de ettől eltekintve, a fertőző megbetegedések terén tehát a következetesen végzett járványügyi munka ered­ményeként kedvező, folya­matosan javuló tenden­ciájú. Hangsúlyozom azonban: el­ért eredményeink megtar­tása, a járványügyi helyzet .. » hf,yz®í na*yon további javítása nélkülöz­kedyezoen átokult. hetetlenné teszi a közegész­A batas^, kötelező yedőol- ségügyi-járványügyi szak­tasok eredmenyessegét mu- Sbérefc további erőfeszíté­tatja, ho® például a difté- seinek felelősségteljes mun­ame'y ™ég 1951-ben is kájának segítését, támogatá­47 ™®gbetTdest 9kozot> sát az egész lakosság részé­az utóbbi evekben már csak r51 elszórtan fordult elő, s évről évre csökkenő tendenciát _^^^^^^^^^^^ mutat. A szamárköhögés a tavalyi azonos időszak 105 esetével szemben ez év első né® hónapjában a bejelen­tések tanúsága szerint — mindössze 21 megbetegedést okozott Ezzel szemben or­szágosan megnőtt a vörhe­nyesek száma. Itt viszont kedvező tényező a megbe­tegedések enyhébb lezaj­lása és az antibiotikus ke­zelés hatékonysága. Éppen ezért ez a betegség ma már csak elvétve okoz halált. A járványü®i hely­zet további jelentős pozití­vuma, ho® gyakorlatilag si­került felszámolni a fertőző gyermekbénulást. — Javulóak az eredmé­nyek a hastífusz megelőzé­sében is. Ebben nagy szere­pe van az egészségügyi kul­turáltság fejlődésének, mint aho® a higiéné jelentősége külö­nösen szembeötlő azoknál a betegségeknél, amelyek­re még nem sikerült ki­dolgozni hatásos védőol­tást. Ilyen a dizentéria — a vér­has —, amely a korábbi évi 20 000-rel szemben tavaly 10 ezer 723 megbetegedést oko­zott. A fertőző májgyulladás zsőné, László Lászlóné is a legjobb fonók közé tartozik. Velük e®ütt húszan kapták meg az igazgatói dicséretet. Jó és célravezető gesz­tusa ez a vezetésnek, amint­ho® helyes a nyereségrésze­sedési kilátások ismertetése is. „Kilenc napi fizetésnek megfelelő részesedést már kiérdemeltünk" — mondta a főművezető. Remélik, ho® a 18 napot sikerül el­érni év végére. Erről az időnkénti közlésről példát vehetnek olyan üzemek, ®áre®ségek, ahol évköz­ben titok és rejtély, hol is tartanak a részesedéssel. Holott ösztönzés ez is, élni kell vele. Hogyan lehetne me®aló­sítani a szabad szombatot minél előbb? — hangzott a főművezető egyik tanácsot váró kérdése a tanácskozá­son. Erre vonatkozólag sen­kinek sem volt javaslata. Jónéhány panasz hangzottéi, munkájuk akadályait, a nyersanyag rossz minősé­géből adódó nehézségeket, a gépek hibáit tették többek közt szóvá a dolgozók. De­rültség közepette mondta él egyikük, ho® ő „pofozta" újra munkaképessé a gépét az egyik bürokratikus sze­relő helyett, aki e® néhány perces javításért Poncius­tól Pilátusig küldözgette volna. Polcot kértek az éj­szakások az anyagnak; amely másként átnedvese­dik. A nedvesség; a víz e®ébként fő téma volt: in­tézkedést sürgettek a vize­zővályúk tökéletesítésére. A jelenlegi megoldás nem meg­felelő, í® vizes lesz a talaj is, azon állni pedig egész­ségileg is káros, baleseti ve­szélyt is rejt magában — hangoztatták többen is. Jegyzőkönyvbe kerültek a kérések, panaszok, s most már a méltó válasz, az or­voslás van hátra. A mun­kásfórumon elhangzottak megérdemlik, ho® mielőbb és érdemben foglalkozzanak velük. S. M. AZ IDO... Apró Antal elvtárs látogatásai A szíves vendégvárás némi izgalommal is jár: az állami pincegazdaság szőregi bor­palackozójában tegnap már kora reggel elkezdődött a „szépítkezés". Apró Antal elvtársat, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökhelyet­tesét várta látogatóba az üzem kétszáztíze®néhány dolgozója. A tiszaszigeti Bú­zakalász Tsz-ből csak erős késéssel szabadulhatott a he­lyettes miniszterelnök, í® aztán a borosoknak déltájra sikerült tisztára seperni az udvart, rendbe rakosgatni a ládatömeget. Király Ferenc igazgató me­netközben iparkodik hű ké­pet festeni a telepről, ahol naponta 65 ezernyi üveget töltenek meg pusztamérgesi rizlinggel, zöldszilvánival, nemes kadarkával és több más jóféle alföldi borral E® hatalmas zöldszínű, lite­res üvegekből felrakott pira­misra mutatva csak ú® mellékesen megkédezi Apró elvtárs: — Ezek már az orosházi gyárból valók? — Igen, de sajnos, nem a legjobb minőségűek. Nyak­ban könnyen elpattannak ezek az üvegek. — Külföldre tz&llitanak-e? — Nem, csak belföldi pia­con értékesítünk, s Itt is elég na® már a telítettség. Tetszett az új palacktöltő­szalag, amely két hónap óta működik, s napi 6 ezer ele­gánsabb külsejű üveget tölt meg jóminőségű „szőlőlével". Kár, ho® a címkék nem elég szépek és néha rosszul ragadnak rá az üvegek olda­lára. Kifogástalanul műkö­dik az NDK-ból hozott moso­gatógép és a másik, na®obb teljesítményű töltőszalag. Ép­pen kadarka fut rajta, 17,10 forintért adják majd literen­ként Friss építkezés jelei az ud­varon: sóderhalmaz, téglaku­pacok, maltercseppek. Már nem lehet kikerülni, mert Apró elvtárs kérdez: — A pincét is kibővítik? — Most már kénytelenek vagyunk megmondani, ho® na®on sok bajunk van ez­zel. Szerintünk az építők nem eléggé értenek ehhez a mun­kához. Talán elég annyit mondani, ho® a cementhor­dókat üveglapokkal bélelték, aztán kiderült ho® a nyo­mást nem bírják, összetöre­deznek, mert kevés maltert raktak az üveglapok mögé. Emiatt most ki kell szedni valamennyit A Minisztertanács elnök­helyettese hosszan, rosszaló­an csóválja a fejét, mintegy a kár na®ságát mérlegelve. Behatóan érdeklődik a rész­letek iránt is. Érdekes, ho® a költségek zömét a szállítá­si költségek teszik kt Ezt ú® i®ekeznek csökkenteni, ho® nem annyira darabáru­ként hanem inkább vagon­tételben küldik az árut min­denfelé az országba, mert í® jelentős a megtakarítás. Két óra múlva húsz kilo­méterrel távolabb a szatyma­zi Béke Tsz központjában köszönti Apró Antalt Kaku­szi Imre elnök és Leitner Ferenc párttitkár. Aztán itt is mindjárt tervek, számok, adatok következnek. — Exportra nem me® tő­lünk őszibarack. A belföldi ár jobb volt mint a külföldi. Pedig a szegedi őszibarack­kiállításról elhoztunk e® na®díjat, e® L dijat e® IL és e® IIL díjat A különleges ízű, magvaváló, sárgahúsú ®ümölcsnek most „Elberta" nevet adtak a szakemberek. — És a megélhetés? — Nincs különösebb pana­szunk. — í® az elnök. — Ta­valy 90 forint esett náhmk e® tízórás munkanapra, idén sem adjuk ennél alább, plá­ne ha „bevág" a dinnye, a tarlóburgonya, a földimo®o­ró és a fűszerpaprika. Pedig a Béke Tsz nem is erőlködik ipari üzem létrehozásával, úgynevezett melléküzemág kifejlesztése címén. " A közvetlen beszélgetésnek igen nehéz végét szakítani. Annál is inkább, mert jelen van Sipos Géza elvtárs, a Szeged városi pártbizottság titkára és Csizmás Sándor elvtárs, a szegedi járási párt­bizottság titkára is, akik szintén tevékeny résztvevői a tanulságos beszélgetésnek. Az idő azonban sürget, indulni kell.„z r. ív. l Újabb reformtankonyvek a diákoknak Az idén további 74-féle re­formtankönyvet kapnak a Esti forgalom Az új tanévben az általS- ne®edben hagyja d a tryom­nos iskolák tanulóinak 102 dát diákok - közölte Vá®öl®i féle ta^gnyvet készítettek, 8 Összegezve tehát: az Mén Tibor, a Tankönyvkiadó mimó 30Q ezer példányban. 380.féle tankönyv jelenik igazgatója, a Művelődésügyi _ . . . vjwz^e^m Minisztériumban pénteken A szakközépiskolások ré- meg az aisö" ® KözeproKU megtartott sajtótájékoztatón szére összesen 169 féle új oktatas részére 12 és fél nril­1963 őszén jelentek meg az és utánnyomásos tankönyv lió- 93"féle egyetemi és fő­első reformtankönyvek, s az Jelenik meg 3 400 000 pél- ^ T^V* elmúlt öt év alatt kicserélték hányban. A gimnáziumi ta- ^da"yba?. £ az összes általános iskolai nulók - az új tanévtől kezd- ^TJí^J^^ tankönyvet és néhány kivé- ve - a IV. osztályos mate- megjelentetése «zere­tellel a gimnáziumi tan- matika és a műalkotások P« me& könyveket is. Számos új szak- elemzése kivételével — már A tankönyvek előáUftási középiskolai, felnőttoktatási csak úi tankönyvből tanul- költsége jelentősen megnőtt és nemzetiségi tankönyv is hatnak. Elkészültek az új A végrehajtott árrendezés ki­szakközépiskolai tankönyvek hatása az, ho® az általános is, s az 1968—69-es tanév- iskolákban e®-e® osztály­ben újabb 28 tankönyvet ban az összes tankönyvért a kapnak a fiatalok kezükbe. szülőknek átlagosan e®-öt A tájékoztatás kitért a forinttal kell többet fizetni, nemzetiségi iskolák tan- mint k°rábban. Kivétel a VI. könyvellátására. Hat nyelven osztály, ahol változatlan ma­jelentettek meg tankönyve- rad a kdnyvek e®üttes ára. ket a nemzetiségi általános Jelentősebb a gimnáziumi iskolák és gimnáziumok szá- tankönyvek árváltozása: osz­mára. Az ősszel bevezetésre tályonként 20-tól 30 forin­kerülő újabb 29 tankönyvvel tlg terJed az emelkedés, minte® háromszázra emel­kedik a nemzetiségi iskolák­ban használt tankönyvek száma. A szomszédos orszá­gokkal, elsősorban Csehszlo­vákia és Jugoszlávia kiadói­val együttműködve ma már e®re több könyvet adnak át az ott működő magyar nem­zetiségi iskoláknak. elkészült. Ezzel párhuzamo­san megkezdődött az e®ete­mi és főiskolai reform meg­valósítása is, s nem kevesebb, mint 125 új e®etemi tan­könyvet adtak ki. Sávay István felvétele A Lenin körút és a Magyar Tanácsköztársaság útjánál levő kereszteződés gépjármű­forgalmát érte tetten a fényképezőgép lencséje az esti órákban. A fénycsíkok jelzik: ilyenkor is sürün járnak az autók a szeged-belvárosi utcákon A felnőttoktatást az új tan­évben 17-féle új tankönyvvel és útmutatóval gazdagítják. Az e®etemi és főiskolai di­ákságnak 30-féle új e®etemi és 12-féle új főiskolai tan­könyv kiadását vették terv­be. Ezek e® része már meg­jelent, többségük azonban a harmadik és a ne®edik év­SZOMBAT, 1968. AUGUSZTUS 17. Új felfedezés Uj izomfehérje sikeres igazolásáról számolt be Veszprémben a IX. bioké­miai vándor®űlés második napján dr. Baumann Mik­lós, a Veszprémi Ve®ipari E®etem izotóplaboratóriu­mának vezetője. Ezzel a Szent-Györ®i professzor ál­tal elindított ma®ar izom­kutatás tovább öregbítette hírnevét. (MTI) is V

Next

/
Oldalképek
Tartalom