Délmagyarország, 1968. július (58. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-07 / 158. szám

Lehűlést ígér a meteorológia Végre egy kis jó hír is ér­Befejezés előtt a KGST-palota A hazánkban tartózkodó hatólag először csak „súrol­kezett az Országos Meteoroló- ni" fogja a Dunántúlt és í Ivan Konsztantyinovics Su­giai Intézettől: hétfőről kedd- északnyugati megyéinket, de | nyin, a KGST titkárságának re már van lehetősége a le- már ez is elegendő lehet egy-két helyen kisebb zápo­rok, zivatarok keletkezésé­hülésnek. Szombaton ugyanis a nagy­kiterjedésű leszálló légmoz- hez. Ezekre viszont a jelek gás zónája tovább tolódott szerint vasárnap délnél ha­kelet felé, s ezzel megnyitót- marabb nem kerül sor. ta az utat a délnyugat-nyugat Vasárnap estére már az felől érkező óceáni levegő erőteljesebb záporoknak, zi­előtt, ez a légtömeg pedig vataroknak a megérkezése lényegesen hűvösebb annál, várható. Az időjárás változá­ami mostanában a Kárpát- sára a déli szél lassú élén­medencét kitöltötte. Ez a hűvösebb külése is utalt. Vasárnap — levegő legalábbis délig — jelentős helyettes vezetője tárgyalá­sokat folytat a moszkvai KGST-székház építésében résztvevő magyar külkeres­Mindenki megmagyarázza — a vevő megfizeti M/ért magasak a fogyasztói árak ? (3.) Írásainkban nem tér- gyasztás 64,4 kiló volt, rö- den 87 élelmiszeripari üzlet­tünk ki a vállalatok vid időn belül a 83 kilót is ben árusítják nap mint nap kedelmi és gyártó, kivitele- ! különböző problémáira, hi- eléri. Másik adat: május vé- a nagykereskedelemtől, •»X /.állcit/vL-i-ol Q.nmk.t/.n t7»n o s7pmível eéiff Szpffpripn a közületek- termelő eazdasáeoktól és ző vállaltokkal. Szombaton nyilatkozott a Magyar Táv­irati Iroda munkatársának az új székház építésének be­fejező munkáiról. — A KGST-országok mint­egy száz generál-vállalatá­szen a fogyasztó szemével géig Szegeden a közületek- termelő gazdaságoktól és az nézni a piacot, a kínálatot nek, a kiskereskedelemnek őstermelőktől megvásárolt és az árakat. Mind a terme- 241 vagon zöldség- és gvü- árut. Kedvezőek a tapaszta­lás, mind a kereskedelem az mölcsfélét adott el a MÉK, latok. Májusban ezekből a embert szolgálja és nem a tavalyi év hasonló idősza- cikkféleségekből 1 millió 261 megfordítva. kában csupán 2 vagonnal ezer forinott kasszáztak, s ez Az eddigi észrevételek, a többet, 243-at. Ám a város 350 ezer forinttal több, mint nak összefogásával épülő : szerkesztőségbe érkezett vá- jóval többet kapott az idén, amit 1967. májusában árul­" . _ I IpptcI- plnnTin -ir\ ctaI rfnlntn lue7on rt L'iel.'űracL-Qdűlom T Q U" I rf<37 nompoalr Q r. azonban igen lassan nyomul változás nem lesz, de hétfő- j KGST-palota munkálatai be- ! laszok alaPÍán jó szolgálatú hiszen a kiskereskedelem tak. Igaz, nemcsak a forga előre és nem is pontosan fe- re és keddre már remélhe- fptpz(ssh«z közelednek. A ! írások ezek, a kereskedelem élt a szabadfelvásárlás lehe- lom nőtt, de az árak is. lénk. hanem inkább észak­keleti irányba. így előrelát­tunk egy (MTI) kis felüdülést. Új munkásorjelöltek Somogyi Káíolyné felvétele Az előképzósök és oktatójuk A ta-valy év végén lesze- jaivá válnak a munkásőr ­relt idősebb munkásórök he- ségnek. ljére idén új munkásőrök Szegeden tegnap jöttek kerülnek a sziegedi Gera össze először a jelöltek, Sándor zászlóalj állománya- egyenruhát kaptak s Fükő ba. Az üzemek, hivatalok, József városi parancsnok is­intezmenyek partszervezetei- mertette velük a munkás­nefc javaslatara 21 külónbö- 6rség megalakulásának kö­K> munkahelyről negyve- rülményeit. az azóta eltelt uen jelentkeztek munkás­őrnek. 11 év történetét és önként vállalt társadalmi munká­Az előírások szerint az jukkái járó feladataikat. Gi­Őjorman jelentkezettek fél licze István, az előképzósök éven keresztül előképzésen oktatópaparncsnoka a mun­vesznek részt, annak S1ke­res elvégzése után pedig év téséről és a további kikép­zés programjáról tájékoz­végén esküt tesznek és tag- tatta a jelölteket fejezéshez közelednek. A baráti országoknak általában 800—1400 munkása techniku­sa és mérnöke dolgozik köz­vetlenül az építkezésen, s természetesen sok ezren vesz­nek részt hazájukban a pa­lotához szükséges építőanya­gok, szerkezetek és felszere­lések gyártásában. Túlzott szerénység lenne elhallgatni, hogy a moszkvai tervezők és a szocialista országok alko­tóinak közös munkájával eb­ben a létesítményben a nem­zetközi építészet kimagasló, világszínvonalon álló műve testesül meg. — A magyar szakemberek különösen nagy részt vállal­tak az építésből. A teljes be­ruházásnak 35—40 százalé­kát végzik el. örvendetes, hogy a fokozott követemé­nyeknek megfelelően rend­kívül gondos és kifogástalan minőségi munkát végeznek. máris lépett egyet és kisebb tőségeivel, árrést ígért a következő na pókra. Régi mondás: Most a hozzájuk ÚJ légijáratok A jelenlegi nyári idényben a MALÉV hetenként négy járatot közlekedtet Magyar­ország és Skandinávte kö­zött. Vasárnap a SAS is meg­nyitja budapesti járatát A skandináv légiközlekedési vállalat hetente egy alkalom­mal szállít utasokat a Kop­penhága, Prága, Budapest útvonalon. Saját zsebbe A kiskereskedelem mond­ja. kerü]t nemcsak ott a haszon, ahol árura burgányánál, vörös­magasabb az ár és kevés a hagymánál 12 százalékos, forgalom, hanem ott is ahol zöldségféléknél 15 százalékos, aránylag alacsonyabbak az gyümölcsnél pedig 15—20 árak, de nagy a forgalom. százalékos árrést számítanak. Eddig magas volt a forga- Ez elfogadható, tisztes ha­lom és az árak is. Előfordult, szonnak latszik, ha a gyakor­hogy 1 kiló meggyért kétórai latban is ennyi marad. - Művészet élőbaromfit hozni a piacra. Száz kilómé- betett rikkek lra hogy tert utaztatjuk, mert Szege- a reflWrekkel nincs arán^ den és környékén nem ka- a reaiberekkel ntncs arany­punk. Szállítási költség, Dan" Néhányát megemlítünk. A súlyveszteség, helypénz, ju- A kereskedelem mondja: fogyasztói árak már a ter­talék az eladónak," ez mind — A salátát csak akkor melésnél kezdődnek. A közös megemeli a fogyasztói árat. tudtuk volna elszállítani, ha gazdasagok, főleg a szegedi, Nem üzlet. a termelő minden fej salátá- Szeged környéki termelőszö­Ez igaz. De amit veszít a ért 10 fillért fizet nekünk, vetkezetek olcsóbbá tehetik vámon, megnyeri a révnél. Mire üzletbe jutott volna, 32 itth°ni ptecot. A stando­Mert megnyert magasabb árakkal, ott ma- ÍÍamf°ífa!ása sohasem A «rad. polcokon,, ott tony. E^rüSirisi » Általánosságok egyik legjövedelmezőbb üzemág. Gyorsan fordul ben- nyad- nagyüzemben is megvalósít­ne a pénz és becsületes Ne vesztegessük rá tovább ható Szégyene az a me_ haszna lehet egy-egy gazda- a szót; az árut nem az ér- zxeazdasáeának ha rólrt Ságnak. Példa: a sándorfalvi téke aránvában hanem mev gg' a zold~ Üj Élet Tsz-ben tavaly egy lekearanyaban> hanem hagymát, zöldborsót messzi kiló csirkén a tiszta jövede- emelt' mestersegesen eloal" vidékről, történetesen Mis­lem meghaladta a 7 forintot "tott áruértekként vette meg kolcról kell Szegedre szám_ Pedig nem is piacon értéke- a fogyasztó. Sajnos, a ta­tani, behozni. üS ^egy^Molnár 3 nevű Paszlalatok is. Ne csak az állandó standok kereskedő rendszerint ba- nem mindlg ervenyesul a kapjanak kedVezményt a romfit árul a szegedi piacon, kereslet-kínálat elve, olyan heiypénzek megállapításánál. Állítólag ettől a szövetkezet- gyakorlat is kialakulhatott, A termelőszövetkezetek áru­tol vasarolja. Megesik, kilo- amikor kevés termesnél ke- ... . . ját 29 forintra tartja, de nem ° „ JZ ^T-.1 * ertekesitese még gyerekci­viszik, bőven marad a keire- ves volt a kivásárlási ar, de pöben jár sem mcgfeleló ap. cekben, ő meg azért sem ad- sok termesnel az ár ugyan- parátussaIi sem pedi szak. ja alább. Az áru megmarad, csak kevés maradt, pusztul, veszít súlyából, mi­nőségéből. Másnap, vasárnap ,, . • , megjelenik a Marx téri pia- |\|S6DD 3IT6SS6I con. De az ár ott is 29 fo­rint, vagy drágább. A fo­gyasztó viseli a kereskedő „kárát". Megemelt árszínvonat azt hiszik, hogy rövid az élet, lehető­leg gyorsan szerezzünk meg mindent, akár mások rovására és kárára. Sem­miképpen sem lehet azonban ezt a hangulatot vagy felfogást közerkölcs­nek tekinteni. Sokkal inkább az ellen­kezőjét, azt a munkát és küzdést, amely az egyének és családok létfenn­tartásáért és egyidejűleg a szocialista haza építéséért folyik. A nagy nem­zeti összefogás ereje lenyűgöző, s fő­ként az az őszinteség és becsületesség, ahogy ezt felnőtt milliók érzik és vallják és alkalmazzák, az elet min­dennapjainak gyakorlatán. Az is igaz, hogy van politikai és jellembeli kók­lerség, ami nincs egzisztenciához és iskolai végzettséghez kötve . .. Élnek ilyen emberek is közöttünk szép szám­mal, akkor is, ha erről nem beszé­lünk. Erős és tartós a hite a mi népünk­nek. Nagy tapasztalatok táplálják azt a hitet és meggyőződést, amely a szo­cialista társadalmi berendezkedés vál­lalásában és gyarapításában ölt kéz­zelfogható testet. Hisznek abban, hogy évről évre jobb, egészségesebb lesz az életünk, erősebb és stabilabb lesz a szocialista rend hazánkban. Lehetnek-e a mi életünkben is buk­tatók, megrázkódtatások? Nem va­gyunk beoltva csodaszerrel és termé­szetesen történhetnek kisebb-nagyobb zökkenők a mi hazánkban is, belső és külső indítékok alapján. De az a tö­rekvés, amely a tömegeket, a dolgozó embereket milliós számban kívánja bevonni a kis és nagy ügyek intézé­sébe, és érdekeltté akar tenni minden­kint abban, hogy mi történjék az üzemben, szövetkezetben, községben és városban, tehát az országban ... — e törekvés győzelme csökkenti a té­vedések nagyságrendjét is. Ebből az is kiderül, hogy itt nem szójátékról van szó. amikor a tapasztalt, okos, szorgalmas emberek millióit egyre inkább arra inspirálja a politika: mindenütt vegyenek reszt az ügyek intézésében. L EHETNEK külső eredőbői olyan buktatók, amelyek zök­kenőket vagy megrázkódtatásokat idézhetnek elő. Az okos ember már régen tudja; nem fecsegés az, hogy a velünk szemben álló körök, az im­perializmus nem mondott le arról a szándékáról, hogy felbomlassza a szo­cialista világrendet és megpróbálja megingatni a hatalmat — a szocialis­ta hatalmat —, egy-egy szocialista országban. Ott, ahol lehetséges, fegy­verrel próbálkozik. Ahol erre kedve­zőtlenek a viszonyok, más eszközöket vesz igénybe. De mindenképpen ádáz küzdelmet vív azzal a rendszerrel szemben, amelyben mi élünk, amit mi teremtettünk. A legnagyobb biz­tosíték külső meglepetések ellen az a szilárd szövetség és barátság, amely minket a Szovjetunióhoz köt. Nemze­ti létünk és egész jövőnk kötődik eh­hez a szövetséghez és barátsághoz, s ez is egyik forrássá annak a kiegyen­súlyozottságnak és nyugodalomnak, amelynek mi valamennyien örülünk, hiszen részesei vagyunk. Azért esik jól az egyén kényelme, nyugalma és pihenője, mert ez nem kiváltság és kivétel, hanem általános, egy kiegyensúlyozott, nyugodt nem­zet egészét megtaláljuk az egyénben és megfordítva is. Nagyra tartjuk ezt a nyugalmat, mert bennünket már annyi megpróbáltatás és keserűség, csalódás és veszedelem ért, hogy tud­juk becsülni azt a politikát, azt az életmódot, amelyet megformáltunk a magunk számára. Éppen ezért nem közömbös, hogy miként gondolkozunk ezekről a nagyjelentőségű dolgaink­ról. Ma akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy ez álmosító nyugalom, nem törte nik semmi. Főként olyan emberek részéről hangzik el ez a megjegyzés, akik nem ismernek az elet: nehéz, verejtékes küzdelméből nagyobb szeleteket. Akik nem láttak meg eleg gyakran életközglben 30—60 inai gyakorlattal nem ren­delkeznek. A közös összefo­gásnak, a városellátó tevé­kenységnek, a MÉK és ter­Kétségtelen, korábban csak melőszövetkezetek társulása­a termelést tekintettük első- nak nemcsak gazdasági, ha­rendű feladatnak, magáról a nem erkölcsi haszna is van. korszerű kereskedelemről el- Jobban inkább: lehet. A feledkeztünk. Áz áruterme- nagykereskedelem önmagát ... lés ma már nem a betakarí- is sújtja, ha árrendszerével A zöldség- es gyumolcsfele ...... ,, ma már alapvető táplálko- 135,8 tart hanpm 32 3ruk er" nem szavato,Ja 3 termek, zásunkban. Három esztende- tékesítéseig. Első esztendő ez, biztonságát, a jó terítést, a je az egy főre jutó évi fo- amikor a többcsatornás ér- partnerek kívánságainak fi­tékesítési rendszer kialakul- gyelembevételét. hat — kisebb-nagyobb ta- Sorolhatnánk. A lényeg pasztalatokra tehetnek szert megmarad: legyenek olcsób­mind a termelők, mind a bak a fogyasztói árak, hiszen közvetítők. ehhez minden adottságunk, A kiskereskedelem is rea- lehetőségünk megvan az gál a megnövekvő zöldség- aszály ellenére is. gyümölcsfogyasztásra. Szege- Sz. L. I. fokos hőségben dolgozó kohászt és 40 fokon arató parasztot a kombájnon; Akik madártávlatból érzékelik azt a küzdelmet, amelyet milliók és milliók folytatnak a létért és a haza létezé­séért is. Azért is felelőtlenség az ilyenfajta gondolkodási mód, mert rendszerint nem arra irányul, hogy meglevő hibáinkat, gyengeségeinket javítsa, hanem valami megfoghatat­lan és megmagyarázhatatlan nyugta­lanságot igényel. De vajon miért és milyen szempontból? Erre a kérdő­mondatra, sajnos, nincs válasz, leg­alábbis olyan válasz, amely világossá tenné e gondolati igény létjogosult­ságát. Az sem érdektelen, amikor azokat a szükséges, változásokat szolgáló in­tézkedéseket nehezményezik, amelyek a szocialista építéshez jobb lehetősé­get teremtenek. Ilyen esetekben túl­ozttnak tarják azt a mozgást, azt a küzdelmet és feszültséget, amely ke­letkezik például a gazdaságiránj'ítás reformjának bevezetésével, a szocia­lista demokrácia bővítésével összefüg­gésben stb. Sajnos, ezek a vélemény­nyilvánítók elég sokan vannak. Ben­nük visszaérzik egy korábbi időszak, amikor mindent eldöntöttek és elin­téztek egy helyen, s azután már csak a sablonos végrehajtásra volt szük­ség. Mi egyik véleményt sem fogad­juk el. mindkettő ellen fellépünk adott, konkrét helyen, ahol jelentke­zik. E GY CSÖNDES SZOMBAT ES­TÉN, lehorgonyzott csónakban, a Tisza szélén mennyi minden eszébe jut az embernek, miközben figyeli a nyugalmat és a csendet, amely való­ban idegnyugtató. Hiszen a nyugalom mögött egészséges gondolatok, érzések Aratják a triticalét A Csongrád megyei ta- amely jó közepes terméssel nács vb mezőgazdasági és fizet. A jobb minőségű ho­élelmezésügyi osztályán ősz- mokföldeken megadja a szegezett adatok szerint tíz-tizennégy mázsás hoza­megyeszerte befejeződött az mot. A község határában őszi árpa aratása s a rozs- 1967. július 1-től a hét vé­nák hetvenöt, a búzának géig mindössze 267 milli­pedig mintegy negyvenöt méter csapadék hullott, s a százalékát takarították be. termelési hónapokban eb­Általában az időszerű me- bői csupán 110 milliméter zőgazdasági munkák tíz esett. Ez rendkívül kevés s nappal előbbre vannak mint egyedül a közös gazdaság más esztendőkben. Július dolgozóinak rendkívüli szor­huszadika körül már nem galmával magyarázható, lesz talponálló gabona a hogy a búza tizenkét, az megyében. őszi árpa tíz, s a rozs nyolc A pusztaszeri Petőfi Ter- mázsa körüli holdankénti melőszövetkezetben az ara- átlaggal fizet. Mindent el­tógéppel vágott kalászosok- követtek a példátlan aszály­nak megkezdték a csépié- „megfékezésére", s az öntö­sét. Idős Szeri István 22 zés lehetőségét maximálisan tagú brigádja nyújtott mű- kihasználták. A kukorica szakban hajnali három órá- már embermagasságú s a tói este kilencig dolgozik, s címerét hordozza, az etetők, a kazalrakók. a Csengele község határában zsákolok kétóránként vált- is felbúgtak a cséplőgépek ják egymást. Naponta mint- A háztáji földek termését egy kétszáz mázsa gabonát csépelik először s közben a _ 1 engednek zsákokba. Aratják közös táblákon összegyűlt munkálnak és alkotó életet formáló : a ,'<?zs a bdzu keresz'ezé- gabonakereszteket behöid­kezek működnek. Ez a küzdelmes, ér­telmes elet nyugalma itt nálunk. Mit kívánhatunk magunknak ? Legyen nagyon sok-sok nyugalmas nyarunk. KOVÁCS JÁNOS seből származó triticalét is, ják a szérűkre. VASÁRNAP, 1968. JÜLHJS 7. . Dk-MGYAMme 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom