Délmagyarország, 1968. július (58. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-31 / 178. szám
i Az ok Kocsárd Alajos az utóbbi időben többször jelenik meg munkahelyén ilatosan, mint józanul. Ezért ismételten behívják beszélgetésre az iroda ba, ahol rendszerint elsírja az okot, amely szegény fejét az italozásba kergette. Ma azonban nem hagyják, hogy mosakodjon. Rövid, határozott bevezetés után rátérnek a lényegre. Unják a dolgot. — Nincs arra szükségünk, hogy allandóan a részegségével foglalkozzunk, amikor komolyabb dolgunk is akad bőven! Már vagy ötödször citáljuk magunk elé, de semmi javulás, nevelő munkánk magánul csődöt mondott — így az igazgató. Kocsárd, felhasználva a pillanatnyi szünetet, bűnbánó hangon szól: — Belátom, bűnös vagyok, és tudom, hoRy mit kell tennem: önként jelentkezem elvonókúrára! A vezetőséget kissé meghökkentette a varatlan fordulat. A csendet a szakszervezetis szakította meg: — Ez már beszéd, ha ezt szilárdan tartja, még hasznos munkás lehet nálunk, és odahaza sem rettegnek. meg nélkülöznek majd maga miatt A személyzeti előadó veszi át a szót: — Ugye emlékszik rá? Amikor idekerült az üzembe, két évig szorgalmas, józan életű ember volt, ezért sokaknak még példaképül is állítottuk. Csakhogy az utóbbi időben rabja lett a szésznek és mindig talál okot az ivásra. Jó, hogy belátja: ez nem mehet így tovább. Reméljük, hogy az elhatározása és a mí szigorú figyelmeztetésünk együttesen helyes útra terelik. A műhelyfónök is hozzáfűzi a magáét: — Okos gondolat tőled az elvonókúra. Erős akarattal legyőzheted a Vinkó Csárda és szesztestvereid ördögi csábításait, megint rendes ember lehetsz, akinek köztünk a helye. Ha már önként mégy az elvonóra, nem vagy elveszett ember. A szappan nélküli fejmosást kellemesen enyhítették a dicsérő szavak, melyek jótékonyan zsongtak Kocsárd Alajos másnapos fejében. Emelt fővel távozott az Irodából, még megköszönni ls elfelejtette a jóindulatot, hogy ismét visszatartották a javulás reményében. A műhelybe menet igy morfondírozott magában. „Fényesen kivágtam maRíim az elvonókúrával. Ha azzal a süket dumával állok elö, amit Tutyinger majmolt belém, kivágnak, mint a rongyot! Kl hitte volna el, hogy azért hiányoztam két napot, mert vasárnap leestem az almafáról. De hét mázlim volt, ügyesen megúsztam. Végül is komoly a szándékom: erős akarattal véget vetek az ivászatnak. Fog az menni, csak nem szabad mindig okot keresni rá. Vasárnap is azért mentem el inni, mert... no jó, be van fejezve. Nincs ok, nincs ivás. Kész! Nem nehéz dolog józannak maradni, akarat dolga az egész!" Ezekkel a fenkölt gondolatokkal indult aztán az elvonókúrára. Ütja a Vinkó Csárda mellett vezetett el. Amikor a bejárat elé ért, felszegte a fejét, úgy lépett el előtte. Mintegy száz lépéssel haladhatta túl a veszélyzónát, amikor megállt. Büszkén és elégedetten mérte végig önmagát és diadalittasan mormolta: „Ez vagyok én! Kocsárd Alajos, aki győzött a csábítással szemben, mert erős akaratú egyéniség! Mik hozzám képest azok ott bent, nem is megyek közéjük. Végeztem." Tréfásan villant át rajta. „Erre a fényes győzelemre tulajdonkéopen illenék egyet inni. Dehogy iszik, csak bemegy, megmondja nekik, hogy mit határozott, hadd ámuljanak a borospoharak mellett." Tétova léptekkel indult visszafelé. Az ajtóban még egy pillanatig ingadozott, de a lumpkompánia üdvrivalgására sietős, biztos léptekkel ment az asztalukhoz. Aztán Kocsárd Alajos, ha nem is önként, de eljutott az elvonókúrára. Még záróra előtt néhány perccel URH-kocsi kékfényezett vele végig a főutcán. MISON GUSZTÁV Vegyszermérgezések ellen Az egészségügyi szakemberek' kedvezőtlen tapasztalatai évről évre a kutatók százainak figyelmét fordítják világszerte a növényvédőszerek hatásának vizsgálatára. Igen figyelemreméltó a növénytermesztők megállapítása is, amely szerint csoportosan jelentkeznek a növényvédőszerekre rezisztens gyomnövények. Ezek irtására egyre nagyobb tömegű vegvszert kell „bevetni". Külföldön több helyen, így például az NSZK-ban is egyetemi tanszékek es kutatóintézetek teljes apparátussal kezdték meg a hadjáratot a vegyszerhasználat fokozása ellen. A Stuttgart—Nohenhem-i mezőgazdasági főiskola, valamint a Bad • Kreuznach-1 Mezőgazdasági Kutatóintézet központja ennek a nagyszabású munkának. A két nevezetes mezőgazdasági intézmény tudományos együttműködési szerződést kötött a Keszthelyi Agíártudományi Főiskola mezőgazdasági kutatóival. A nagyszabású kooperációs munkákban kis- és nagyüzemi táblákon egyaránt megfigyeléseket végeznek. Több év eredményeit öszszegezve a hazai és a német kutatók tiszta képet kaphatnak majd a különféle növényvédőszerek hatásáról, utóhatásáról, és pontos, öszszehasonlító adatok után szabályozni tudják a vegyszerek használatát. Gyászközlemények Modern Pegazus ÖiV D dle Galeri és bűnözés — Csak gázzal. A levegőt szennyező összes fütőanyaglajtu gázzal történő teljes felcserélésének problémáját most oldjak meg Moszkvában, ahol naponta 40 000 000 köbméter gázt használnak fel. Előzetes adatok szerint az évi gáztermelés a Szovjetunióban az ötéves terv t égélg (1970) további 25 százalékkal nő és 225 milliárd köbméter lesz. — Himzőpályázat. Mintegy hatszáz pulyamunka érkezett az idei, immár VI. országos Kisjankó Bori hímzőpálvázatra az ország legkülönbözőbb vidékéről. A pályázók között a népművészek mellett ott vannak a díszítőművészeti szakkörük tagjai is. A pályázat eredményhirdetésére augusztus 10-én kerül sor Mezőkövesden. A legtökéletesebb hálom alkotás készítője megkapja a Kisjankó Bori emlékplakettet és háromezerháromezer forintos pénzjutalmat. — összeszaladt két tehergépkocsi. Hódmezővásárhelyen, az Ady és az Ipoly utca kereszteződésében viszonylag szerencsés kimenetelű baleset történt. Azonos irányban közlekedett tehergépkocsival Oláh Pá Hódmezővásárhely, Csomorkányi út 14. és Tombácz Sándor Szeged, Hajnal utca 5. szám alatti lakos. Tombácz az előtte haladó tehergépkocsiba szaladt, amely felborult Sérülést szenvedett Oláh Pál, a gépkocsi vezetője és a kocsiban utazó dr. Horváth Ttborné Szeged, Remény utca 19. szám alatti lakos. Az Országos Kriminalisztikai Intézet ötévi időszakot felölelve megvizsgált 56, jogerős ítélettel befejezett bűnügyet. amelyek terheltjei budapesti galeritagok voltak. A vizsgált ügyekben szereplő galerik „tagságának" 82 százaléka fiú, 18 százalékban pedig lány volt. Életkor szerint legkritikusabbnak a tizenhetedik év bizonyult: nagy részük ehhez az évfolyamhoz tartozott. A bűntetteket elkövetők 70 százaléka fiatalkorú volt, csak 30 százaléka pedig — 18—24 éves — fiatal felnőtt. Megállapítottak, hogy általában azok az okok játszottak szerepet, amelyek a fiatalkori bűnözésnél is tapasztalhatók. Rendezetlen családi körülmények között élt a galeritagok mintegy 54 százaléka. Minden negyedik galeritag születi elváltak, 15 százalék apja-anyja pedig különváltan élt. A galerik által elkövetett büntettek 52 százaléka lopás. a •>« • kint ja. * — Bányásztragédia. Har— a £B. szívátültetés. A mintegy szénbányász rekedt houstoni Szent Lukacs kór- tűz és bányaomlás következhózban hétfőn éjjel végre- tében az észak-japani HokCivilizált ország hajtották a világ 29. szívót ültetését. A műtétnék az ad különleges jelentőséget, hogy a szívátültetések történetében először ültették át egy nő szívét egy másik nőbe. Beth Brunk 49 éves houstoni asszony a kórházban rövid idővel ezelőtt elhunyt 40 éves Betty O'Neal szívét kapta meg. A legutóbbi jelentések szerint a beteg jól érzi magát — Árvízveszély Lengyelországban. Az elmúlt héten egész Lengyelország területén, de különösen az ország déli megyéiben kiadós esőzések voltak. Így például az opolel, a katowicei és a krakkói vajdaságban három napon át szakadt az eső. Ezeken a területeken a folyók vize annyira megduzzadt, hogy el kellett rendelni az árvízvédelmi készültséget. Az opolel vajdaságban az Odera vize kilépett medréből és Krapkowlce környékén elárasztotta a földeket — Hatalmas tűz ütött ki egy Yorkshire-i szállodában kedden. Az első jelentések szerint a mentőknek húsz személyt sikerült kimenteniük a lángok közül, öten, akik az épületben maradtak, valószínűleg életüket veszítették. SZERKESZTŐI ÜZENET Bójái Mihály ny. tanárnak: Kérjük, adja meg címét, hogy levelére válaszolhassunk. kaido sziget egyik szénbanyájában. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak és barátoknak, Ismerősöknek és munkatársaknak, akik szemelt halottunk. MADABASZ GYORGYNL temetésén megjelentek részvétükkel, virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászold esalád, Szeged, Földműves u. 30 sz. 8. 55 623 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, öav. 8ZÖGI ISTVÁNNÉ temetésén részvéttel adóztak. A gyászoló család. ük. 8869. Fájdalommal tudatjuk. hogy édesanyánk, özv. JURINA JOZSEFNÉ Rltt-r Mária, éleiének 64. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsüztatasa auguazlus 4én, csütörtökön 45 órakor lesz a belvárosi temetőben A gyászaló család Hámán Kató u. 9. Dk. 6966. Szomorú gzlwcl tudatjuk, hog\ szeretett férj. fiunk, testvérünk, StBűK ISTVÁN életének 31. évében hirtelen elhunyt. lemet.se Július 31-én (ma) 4 órakor lész a szóregi temető ravatalozójából. Szőreg, Vajda ut 17. szaru, a gyászoló család. S. 53 633 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa testvér, SZANTO LAJOS életének 63. évében elhunyt. Teme •se Július 31-éu délelőtt 10 órakor lesz a belvárosi temető ;a» tata.lozójából, A gyászoló család, Damjanich u. 13. T. 1156. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett teetvér és rokon, HORVA-VJI LAJOS, 72. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Gyászoló testvérei Mindén külön értesítés helyett. Balesy-Zsllinszky u. 19—21. T. 1157 Tudatjuk hogv KABOK FFRFNC hamvainak búcsúztatása augusztus 1-én délután 15.30-kor lesz a G.vevl-tomelőben. A gyászoló család. Párizsi krt. 44. T. 1169 Lóc/ohulladék q 15,— Ft ée Jó állapotban levő használt papírzsák nagy tételben kapható. FŰSZERT GÖNGYÖLEGTELEP, VÁSÁRTÉR Magas kalórlájú pozdorjabetétes bútorlaphulladék tüzeléshez leszállított árban 30 Ft/q, beszerezhető a Hostklkészítő újszegedi kendergyáraban. A tüzelőt házhoz szállítjuk hatósági fuvardíjjal. Az árleszállítás aug. 31-ig tart. L A K A S Fogorvot.1 rendelőnek alkalmas helyiséget bérelnék a nagykörúton belül. Ajánlatokat ..Szeptember l-től" 8890 Jeligére a Sajtóházba Orvon tanhallgatónak csendes külön bejáratú bútorozott szobát keresnek a ..Belvárosban" 8919. Jeligére a Bajtóhieba. x Klcnerélném szoba-konyhás, fürdőszobás, gázfűtéses lakasom nagyobb méretű összkomfortosért II. emeletig. ..Nagykörúton belül" 8887. Jeligére a Sajtóházba. x Kicserélnem szegedi háromszohás lakásomat hasonló vagy nagyméretű kétszobás budapestire. ,,8ürgős csere" 8850. Jeligére a Sajtóházba. x Rendes dolgozó aó szerény bútorozott szobát keres. ..Sürgcs" 8741. Jeligére a Sajtóházba. Egy különálló bútorozott szoba házaspárnak vagy egy dolgozó nAuek azonnal kiadó Petófitelep. IX u. 552. apróhirdetések Diwpil két kisgyermekkel albérletet keres, lehet heg Belvárosban. ..Mtolöbb" 8750. Jeligére a Sa.llóházba Hároméves kislányával albérleti szobát keree dolgozó n6 kb 2 évre. ..Lehetőleg üres" 8896. Jetigére a Sajtóházba, Rendes fiatalembert szobatársnak keresek. Csongrádi sgt. 64. Pcbrerenl egyszobás összkomfortos lakást csereiek ssegedlért. Pless. Debrecen, Hatvan u. 53. Fiatal gyermektelen mérnőkhiiasnár külön bejáratú bútorozott szobát vagy albérletet keres „FUrdíszoba-haszná- j szered! 1 szoba, konyha lattal" 8920. Jeligére a ! spij,b61 ,n4 i.gjsom Külföldi ösztöndíjas kutató szépen berendezett klllön bejáratú szobát, vagy önálló egyszobás, összkomfortos lakást keres 1—6 évre. ..Igényes" 56 368 Jeligére a Hirdetőbe. x lattal" 8920. Jeligére Baltóhásba x Fiatal értelmiségi házaspár ket kisgyermekkel Idea bácsit vagy nénit keres — beköltözhető lakásért — eltartásra, gondozásra. ,, Barátságos otthon" 8750. Jeligére a Sajtóházba. Tanule lánynak albérlet kiadó. Odessza, I. ép., D. I. emelet 4. • Bútorozott szobába ftúszobatársat keresek. Párizsi krt. 38/b. Monorl. Külön bejáratú szép szoba kiadó ÍUrdssso bahaszná lattal es fűtéssel diákoknak. Hunyadi J. sgt. 4. Kálvin téri egy szoba összkomfortos, harmadik emeleti szövelkeaetl lakasom elcserélném másfél szobás vagy egy szoba összkomfortos föbérlellro esetleg szoba-konyhásra. ..Nyári csero" 56 554 Jeligére a Hirdetőbe. Bútorozott szoba fürdőszoba-használattal három egyetemista lany részére kiadó sseptember 1-től. Érd.'. 8 órától 13 óráig. Bajza u. 2. Boda. Elcserélném Belvárosban levő garzonlakásomat hátért. ..Megegyezéssel" 8795. jeligére a Baltóhásba. Egy nyugdíjas személynek üres szoba kiadó. Oylk u 2g/b. Színes fürdőszoba kiállítást rendez az ipar, a Caongrád megyei Vaa- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, a Vegyesiparcikk Kiskereskedelmi Vállalat augusztus 3tól a 310. sz. vasboltban (Marx tér 1—3). A kiállítás bemutató jellegű. ELŐJEGYZÉST FELVESZÜNK idei és jövő évi szállításra. Szoba, konyha, mellékhelyiségből álló lakásomat elnzerélném 2 szoba-konyhás lakázért. Érdeklődni ryokánv latvénné. Hzegecf. Csongrádi agl. 60. fsat. Sgy"komoly rendes férfll. keresek szobatársnak, lehel aaonnalra ls. Juhász Qyula u. 17., emelet 3. ajtó. A Szegedi Tanárképző Főiskola férfi és nól hallgatói szamára szeptember 1-tól albérleti szobákét keres. Ajánlatokat a tanulmányi osztályon kórjuk leadni, íAprllle 4. útja 6.1 x SZERDA, 1968. JÜLIUS 31. Szegedi föbériell lakoksom elcserélném makói lakázért. ,.Bürgés" 8661. Jeligére a Ballöhazba. Albérletet keree * két egyetemista lány és külön 62 éves egyedüléllé férfi tisztviselő. ..Szolid" 8749. Jeligére e Lejtobazba. hasonló budapestire cserélném. Clm: Juhász Gy. ü. 29. x llazaspárnak nem külön bejáratú bútorozott zzoha kiadó. Galamb u. 5.. fszt. 1. • 3 szo Ízt összkomfortos forvosl rendelőnek ls alkalmas 1 lakosomat elcserélném egy másfél szoba összkomfortosért és egy szoba garzonért. Lenin krt. 72.. 2. ajtó. félknmfnrlo.i Kicserélném kórul hoz közeli kertes fél házrészemet szoba. konyha stb. átadással összkomfortos lakasérl. „Egyvagv mázfél szobás" 56 390 Jeligére a Hirdetőbe. Kicserélném lakásomat hasonlóért. Vlotor Hugó u. 3 Kulon bejáratú bútorozott szoba kél férfinak azonnal kiadó. Újszeged. Pipacs u. 5. Egy albérleti külön bejáratú bútorozott szoba azonnal kiadó házaspárnak. Egy gyermek nem akadály. Kereszt u. 37. Idcs házaspart lakásáért eltartanánk vagy életjáradékot fizetnénk. „Jól keresünk" 55 399 leltéére a Hirdetőbe. Idős nénit vagy bácsit lakasért eltartanánk családtagként. „Ápolónő" 5.6 400 Jeligére a Hirdetőbe. Fiatal mer nők-házaspár albérletet kerea. „Augusztus l-lől" 55 604 Jeligére a Hirdetőbe Hárnmaznháb, személyzetis. belvárost, nagyméretű lakásom elozerélném ket kisebbre. „leényes" 55 589 Jeligére a Hirdetőbe. Idős házaspárt lakásért eltartanánk, vagy életjáradékot fizetnénk — „Szerény" 55 451 Jeligére e Hirdetőbe. Hásaspér albérleti szóbél keres egy gyermekkel. „Október l-re" 55 452 jeligére a Hirdetőbe. Kicserélnem belvárosi két nagy szoba, konyha, spáje. fürdőszobás lakásomat egy szoba összkomfortosért plusz egy szoba-konyhisért, lehet garzon ls. „Megegyezünk" 55 509 Jeligére a Hirdetőbe. ftudapeati Vígszínháznál háromszobás. központi fűtésen lakásomat elcserélném szegedi kétszobés központi fűtéseare értékkü Iónba zzttel „UJ Élet" 55 638 Jeligére a Hirdetőbe. Jé fekvésű házhely eladó. Petófitelep, Dobogó u. 23. Felfúldlné. Kertes kis magé nhte eladó. ÜJ-Petoítlelep, Fenyveslejlő sor 12. 166os utca. 1 I Kiadó Asolthalom. Kossuth u. 6. szám alatt S szoba összkomfortos ház, 800 n-öl gyümölcsössel, víz, villany bent. lakamentes magánjiáz lakáscserével vagy lakottan eladó. Sziliért sgt .43. x Klzdo háromszobás szép ház nagy lelek, Hatytyas telep. Vaskapu u. 26. x 800 n-öl gyümölosöstelek lakható épülettel, artézi kúttal eladó. Érdeklődni: Újszeged, Bérkert u. 93 x Maganhaz 154 n-öl kerttel. lakáseladással eladó. Szeged, Szatymazl u. 34 a. Pesti ne. x Beköltózhelo házat vagy házrésst keresek megvételre kp 36 000 Ft. Réealélftaetéb megegyezéssel" 56 677 jeligére a Hirdetőbe. x Maxaefüldszlntee ház nagy kerttel, portával beköltözhetően eladó. — „110 000.-" 8909. Jeligére a Sajtóházba. x 300 n-öl kert eladó. Építésre nem kőtelező. Szélső sor 7. Társasházban. 1969-ben kitűnő helyen épülő, 2 szobás átadó. ,50 százalék készpénzééi" 8886. Jeligére a Sajtóházba Kis hazat vagy házrészt vennék, lehet udvari romos Íz. körúton belül bzép cserelakást adok Szent István térnél. Ármegjelölést „AúfUBZtUS" 3691. Jeligére á Sajtóházba. Ráromnegred házrész eladó, vagy portáért elcserélhető Ceerelákast beszámítok. „Porta" 8848. Jeligére a Sajtóházba Újszegeden 5 szobás magánház nagy kerttel eladó „Cserelakáét beszámítok" 8844. Jeligére a Sajtóházba. x Házat vagy házrészt — 3e ooo kp többit résziéire vagy életjáradékkal veszek. ..Megegyezés" 87áb. Jeligére a Sajtóházba K illőn bejáratú bútorozott szoba lérfl részére kiadó Széregl Út 16. Hsézeknltözök. figyelem! Elcserélném három ée fél eeobáe belvárosi, nagyméretű összkomfortos. gézfűtéses lakásomat egy másfél szobás belvárosi óssekomfortoe, központi vagy gázfűtéses és egy másfél vagy két szoba összkomfortra. ..Megegyezünk" 56 588 Jeligére * Hirdetőbe, x Újszegeden. Heteilel. lér 47 sz. hez 167 u-ől telekkel. 7 méteres melléképülettel ívís, villany bent) építóal engedélyivel eladó Érdeklődni hétköznap 16 őrétől vasárnap egész nap. Ráromzeabás összkomfortos hez egy szoba összkomfortos lakáscserével készpénzért elsdő. ..Jó helyen" 55 59e Jeligére s Hirdetőbe. X 8 ze ha-konyháé l/S házrészt kis kerLtel elcserélném ráfizetéssel másfél szobás házrészért vagy lakatért. Móra ű 43. Borbélyék. x Háromszobás magánház, kát különálló lakrészzzel, rendezett kövesulcuban. teljes átadással eladó. Érdeklődni: Szilágyi u. 8., I. emelet g. Egyező bái-knn.v hú:, házat vagy házrészt vennénk 30 000 kp havi 2000 forint. „Sürgős" 8949. Jeligére a Sajtóházba. Vennék kisebb házat, házrészt 20 ooo Ft készpénz, a többi havi részletre vagy életjáradékra. Ajánlatokat „Sürgős" 8853. Jeligére a Sajtóházba. Egy téglaépület lebontásra eladó. Tlasa Lajos u. 87 Kifogástalan 3 szobás családi hág fHmrkányfllrdó és Vájszló közötti Adorjás községben buszmegállónál, gazdasági épületekkel, gyümölcsössel. beköltözhetően eladó A: 85 000.— Ft. Érdeklődni Hitre Kálmán. Péce, H. Béke u. 12. Vinnék lakható házat, vagy lakást 40 000 kp plüss 1000 Ft havi részlet. esetleg eltartás, vagy életjáradék fizetem mellett. Tervező házaspár" 65 306 Jeligére a Hirdetőbe x 5 zoba-konyhás kis magánházat vennék, telepen le lobét 35 ooo kp és havi részlet. „Sürgős" 56 384 Jelígérő m Hirdetőbe. Kétszobás fél ház eladó. Petófitelep, ll-e« utca végén, kedvezményes fizetés ls lehetséges. Érdeklődni: Petófitelep. II. ker.. Bakonyi u. 41. Kis magánházat vagy külön bejaratu fél hazat veszek. „Sürgős" — 55 517 Jeligére a Hirdetőbe. őzoba-konyház csalsdl ház eladó. Szeged, Petófitelep, Lldlcel tér 6/a. Eladó beköltözhető szoba 500 n-öl telekkel. Vlá. Újszeged, Ssőregl út 72. Érdeklődni: Gelet Ferencné. Felgyó. Felsovároeon levő két éa fél szobás szép családi házat elcserélnék hasonló házért vagy két és fái szobás lakásért. — ..Megegyezés 66 666" Jáligére a Hirdetőbe. őseged Belvárosban 2 szintes 4 szoba összkomfortos családi ház lakottan eladó, lakáscserével beköltözhető. Válaszokat „Centrum 6570" jeligére vásárhelyi Hirdetőbe kérem x Elcserélnem Ssentee központban 2 szoba összkomfortos, 1 szobi, konyhz. 2 műhely, mellékhelyiségből illó kertes családi házam szegedi 3 szobásra. Lakást ls elfogadok megegyezéses!. Szentes, Lenin u. 8. egyéb Mezoga/.őasugi tecbnlkuz elhelyezkedne áll. gezasagba, vagy tsz-be — Ajánlatokat: „Technikus 8852." Jeligére a Sajtóházba Háe 3 szoba összkomfortos lakásátadáseal vagy lakáscserével oládó. Római krt. 37.. mavazföldezlnt. Nágytvánné. Retek u. 6 számú has lakáscserével eladó. x Beköltözhetően atgdom 2 szobás összkomfortos távfütásoe szövetkezett lakásom. „Készpénz" — 55 632 Jeligére a Hirdetőbe^ íéág n-őles, kertészkenésre alkalmas 3 szobás ház sok melléképülettel eledé „Sürgés" 56 493 Jeligére a Hlrdebübe Újszegeden beköltözéssel magánház eladó. Csalogány u. 14/b. Két újszeged! gyümölcsös bérbe vagy felesbe kiadó „Villamoshoz közel" 8894 Jeligére a Báj lóhátba. Orvoeházaapár gyermekszerttő háztartási alkalmazottat keres úapl 8 órára. „Rendes" 8996. Jeligére a Sajtóházba Bzombaton délután eí? vesztettem kabátomat a József Attila sugarútob. kcicin a becsületes megtalálót Igazolványaiméi, adja le a benne levő címre. \ Szállítási szakember Im1 port-export gyakorlattal nyelv- és szakvizsgákkal Szegedre munkahelyet változtatna családi okokból. „Jó szervező 60 316" Jeligére budapesti. Felszabadulás téri Hirdetőbe. 4 DEL-MAGYARORSZÁG