Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-15 / 139. szám

Kádár János elvtárs beszéde Magyar-csehszlovák barátsági nagygyűlés A JKSZ űj irányelvei (Folytatás az 1. oldalról.) szocialista fejlődést gátló különböző akadályok leküz­dcséért, a szoctul izmus po­zícióinak megreősftéséért és jövőbeni fejlődéséért... Meggyőződésünk, hogy cseh­szlovák testvérpártunk a szociatislaellenes, ellenséges erőkkel vívott következetes harcban, e harc során ki­kovácsolódott egyséigben, a munkásosztály, a dolgozó nép támogatásával teljes győzelemre viszi a szocializ­mus ügyét hazájában. Ezután a nemzetközi hely­zet kérdéseivel foglalkozott Kádár elvtárs: Az imperia­lizmusnak a szocialista or­szágok elleni harcában nap­jainkban arról van szó — mondotta többek között —, hogy mikor és hol, milyen tatlkát tud alkalmazni? Je­lenleg a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság ellen há­borút folytatnak. Koreát fegyverrel provokálják, az európai szocialista országok egylkét-másikát szirénhan­gokkal csalogatják. A dollár és a font ural a „nyugati kölcsön" mindenhatóságát propagálják, s változatlanul a nyugati „szabadság" és „demokrácia" fölényét haj­togatják. De hallgatnak ar­ról, hogy a dollár és a font maga is lázas beteg. Arról sem beszélnek az Imperia­listák, hogy 6k az emberi­ségnek háborúkon, puccso­kon, sztrájkolók eltiprásán, orgyllkosságokon kívül mást már nem Igen tudnak nyúj­tani. Ezt egyaránt világosan bizonyítja a vietnami nép elleni barbár háború, a Kennedy elnök, King lel­kész. Róbert Kennedy elleni merénylet. Ugynezek az imperialista körök a „nagyobb önálló­ság", a „független külpoli­tika", az egykori kis antant emlegetésével, néha udvar­lással, máskor nacionaliz­mussal és hasonló „eszmék­kel" akarják megosztani és a Szovjetuniótól legalább valamelyest eltávolítani a szocialista országokat. Pró­bálkozásuk azonban kudarc­ra kárhoztatott. A történel­mi tapasztalatok arra taní­tanak, hogy a szocialista or­szágok fejlődésének, önálló­ságának, függetlenségének, szuverenitásának legbizto­sabb záloga az egység, a Szovjetunióhoz fűződő ba­rátság. Ez közös tapasztalata Magyarország és Csehszlo­vákia népeinek is. Egyik fontos eleme a ml testvéri viszonyunknak az a szilárd barátság és szövetség, amely országainkat a Szovjetunió­val egyaránt összekapcsolja. Magyarországot es Cseh­szlováklát történelme, szom­szédos földrajzi helyzete kö­vetkeztében sokféle kapcso­lat köti össze. Ilyen a szom­szédos országokban élő nem­zetiségek kérdése. Nálunk is élnek szlovákok és Csehszlo­vákiában is élnek magya­rok. Ha még ma is vannak megoldásra váró kérdések, azokat rendezni kell, de nem a szenvedélyek alapján, mert az rossz tanácsadó. Előre kell tekinteni és nem a múltba. A Csehszlovákiában élő ma­gyarságnak ma az a legfon­tosabb kötelessége és egyben érdeke, hogy a napirenden levó nagy társadalmi kérdé­sek. közöttük a nemzetiségi kérdés szocialista megoldását segítse elő. Tömörüljön a Csehszlovák Kommunista Párt köré és annak harcát támogassa. Népünk sok sikert kíván Csehszlovákia munkásosztá­lyának, dolgozó népének ah­hoz a nagy munkához, ame­lyet a Csehszlovák Kommu­nista Párt vezető szerepének megszilárdításáért, Csehszlo­vákia népeinek egységéért, a szocializmus megerősítéséért végeznek. Az a párt, amely annyi nagy történelmi fel­adatot megoldott, a munkás­osztály, az egész nép támo­gatásával ezt a feladatot is sikeresen teljesíteni fogja Csehszlovákia népeinek bol­dogulására. a szocialista or­szágok közösségének további erősítésére. A továbbiakban Kádár Já­nos méltatta az új barátsági szerződés jelentőségét 0 Belgrád (MTI) A JKSZ elnöksége nyil­vánosságra hozta azokat az Irányelveket amelyek meg­jelenését Tito elnök az egye­temista megmozdulásokat követő vasárnapi televízió és rádió beszédében jelen­tett be. A dokumentum han­goztatja, hogy a kommu­nisták. támogatják a társa­dalom fejlődésének meg­gyorsítására irányuló köve­teléseket és indítványokat. Az új irányelvek célul tű­zik ki egyebek között a fő­iskolai hallgatók szociális összetételének javítását a munkás és paraszti Ifjúság javára. Megoldást keresnek — a gazdasági szerkezet megváltoztatásával és sok­oldalú fejlesztésével — a foglalkoztatottság problémá­jára. Különösen a fiatal szakemberek foglalkoztatása, ról van szó, aminek érdeké­ben „le kell törni minden ellenállást". A JKSZ elnöksége felhív­ja a kommunistákat, száll­janak szembe minden olyan kísérlettel, amely a dolgozó­kat a bél-munkások helyze­tébe hoznák. Küzdjenek a menedzserkedö technokrata törekvések ellen, amelyek megfosztják a termelésben közvetlenül résztvevőket a munkájuk feltételeiről és eredményeiről való döntések jogától. Diplomáciai lépések Alexander Dubcek elvtárs beszéde — Engedjék meg. — kezd­te beszédét Alexander Dubcek — hogy a csehszlovák nép, a Csehszlovák Kommunista Párt és küldöttségünk nevé­ben szívből üdvözöljem önöket és megköszönjem a szeretetteljes fogadtatást. Nagyon örülünk, hogy talál- , kozhatunk önökkel, a Ma­gyar Népköztársaság gyönyö­rű fővárosának lakosaival. Meggyőződésünk, hogy láto­gatásunk elmélyíti az orszá­gaink között fennálló őszinte barátsági kapcsolatokat. — Röviddel ezelőtt írtuk alá országaink új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését, amely nemcsak megerősíti, de tovább szélesíti és mélyíti eddigi szövetségünk, gazda­sági és kulturális együttmű­ködésünk. országiunk bizton­ságának alapját. — mondot­ta, majd igy folytatta: — Közöttünk nincs szük­ség nagy szavakra. Az elmúlt években nem egyszer meg­győződhettünk arról, hogy bízhatunk egymásban, hogy szövetségi kapcsolatunk tar­tós és szilárd. Jól tudjuk, milyen sokat jelent nekünk, országainknak a szövetség a Szovjetunióval, és a többi szocialista országgal. A tör­ténelem nagyon kemény ta­nulságokkal szolgált szá­munkra. E tanulságokat meg kell szívlelnünk. Nem feled­kezhetünk meg a múltban mesterségesen szított gyűlöl­ködésről sem, amely sokat ártott a haladó forradalmi erőknek és népeinknek is. — A győztes szocialista forradalom Csehszlovákiá­ban és Magyarországon új korszakot nyitott meg kap­csolatainkban. A felgyülem­lett problémák megoldása során nem volt mindig köny­nyfl úrré lenni az előítélete­ken, ennek ellenére nagy Je­lentőségű, Internacionalista munkát végeztünk. Ügy gondolom, hogy nz önök vezetőivel, különösen Kádár elvtárssal — akit évek óta Ismerek és nagyra be­csülök — egyetértésben, Je­lenthetem ki, hogy azonosak elképzeléseink az együttmű­ködésről. — Ma a korábbinál sokkal világosabban látjuk, milyen irányban keli az együttmű­ködésnek haladnia. Csütör­tökön és pénteken tárgyal­tunk mindezekről a kérdé­sekről. Ezek alkotják annak az új barátsági, együttmű­ködést és kölcsönös segítség­nyújtási szerződésnek a mag­vát, amelyben közösen köte­lezettséget vállalunk arra, hogy egyesítjük erőinket minden területen, ahol ez lehetséges és ahol ez az erő­feszítés a szocializmus meg­szilárdítását és megerősítését szolgálja, örvendetes, hogy az utóbbi időben újabb elő­feltételeket teremtünk az együttműködés sokoldalú el­mélyítéséhez. A kölcsönös együttműködést elősegíti or­szágaink földrajzi fekvése, szomszédsága, s megköveteli mindkét ország gazdaságé­nak fejlődése is. A gazdasá­gi Irányítás új formái, ame­lyek hasonlóak mindkét or­szágban, kedvező feltétele­ket teremtenek az együttmű­ködéshez. Szeretném önöket biztosítani arról, hogy őszin­te és becsületes partnerei vagyunk azok ls maradunk önöknek, nemcsak a gazda­sági együttműködésben, ha­nem az élet minden terüle­tén. E törekvések és célok megvalósításának a legfőbb biztosítéka a marxizmus—le­ninizmus és a szocialista In­ternacionalizmus alapelvei ' által vezetett kommunista pártjaink egysége. — A szocialista közösség erejének döntő tényezője a szocialista rendszer belső szilárdsága, az egyes ország­ban. E vonatkozásban nem támaszkodhatunk semmi 2 DEL-MAGYARORS/AG SZOMBAT 1968. JÜNIUS 15. másra, csak az emberek szo­cialista társadalomba vetett bizalmára és a szocializmus eszméivel való azonosulásra. — Ezen meggyőződésen alapul a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának a januári ülés után követett Irányvonala is. Ennek lényege, hogy teret nyissanak a szocialista erők új dinamikájának, hogy par­tunkban, az egész országban megteremtsük a sátcialista demokrácia és az emberek ama jogának Intézményesen biztosított feltételeit, hogy teljes mértékben részt ve­gyenek az ország igazgatásá­ban és minden, számukra fontos kérdés eldöntésében. A torzulások leküzdése, amelyek társadalmunkban az évek során felhalmozód­tak, mindenek előtt azt je­lenti, hogy megszilárdítjuk a dolgozók bizalmát a Cseh­szlovák Kommunista Párt politikája iránt. Ezért elha­tároljuk a pártot az 50-es évek súlyos hibáitól, amelye­kért egyesek felelősek, akik vétettek mind a párt prog­ramjában foglalt kommunis­ta eszmények, mind pedig a demokratikus és emberi alapelvek ellen. A Csehszlovák Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak májusi ülésén elhatároz­tuk, hogy ez év szeptemberé­ben összehívjuk a Csehszlo­vák Kommunista Párt rend­kívüli, XIV. kongresszusát. Jelentős lépésnek tekintjük ezt afelé, hogy a párt egysé­ges egészként álljon a tár­sadalom fejlődése élén és betöltse vezető szerepét. — Országunkban a mun­kásosztály marad a döntő társadalmi és politikai erő, amely a társadalom vezető erejeként teljesíti történelmi küldetését. Most keressük a gyakorlati megoldást arra, hogy a munkásosztály aktí­van részt vegyen a párt poli­tikájának kialakításában, hogy lehetősége nyíljon köz­vetlenül befolyást gyakorolni rr.hiden fontos társadalmi kérdésben és érvényesíthes­se alkotó aktivitását. Ezután Csehszlovákia szocialista fej­lődéséről szólt, majd megál­lapította: — Szocialista viszonyaink között a nemzetiségi kisebb­ségeknek ls teljes mértékben joguk és lehetőségük van arra: hogy nemzeti életükei éljék. Következetesen meg­valósítjuk a szocialista inter­nacionalizmus alapelvét, amely a nemzeti kisebbségek­minden tagjának lehetőséget ad, hogy nemzeti sajátossá­gait realizálja. — Önökben, mint baráta­inkban — folytatta — nem akarok olyan benyomást kelteni, hogy az országunk­ban január óta zajló esemé­nyek problémamentesek, s hogy alapvető elképzelésein­ket megvalósítottuk. A múlt kritikai értékelése, a törvénytelen cselekedetek leleplezése során jelentkez­tek egyes olyan tendenciák is, amelyek kívülről hatnak a pártra és amelyeket rövi­den úgy jellemezhetünk, hogy szocialistaellenesek. E tendenciák a CSKP-nak a szocialista társadalmunkban betöltött vezető helyzete, szerepe és küldetése ellen irányulnak, igyekeznek gyen­gíteni a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő internacionalista szö­vetségünket, a marxista— leninista eszme történelmi küldetésének alapelvét. A történelem arra tanít ben­nünket, hogy ez mindig így van, amikor a párt űj sza­kaszba lép, s amikor belső problémáit és nehézségeit oldja meg és küzdi le. — Pártunk és szocialista társadalmunk egyáltalán nem szándékozik szabad te­ret engedni a tendenciáknak. Ellenkezőleg a szocialista demokratizálási folyamat fejlődése érdekében ezekkel határozottan szembe fogunk szállni, annál is inkább, mi­vel ez a még meglevő szélső­séges szektásság malmára is hajtja a vizet. A továbbiakban a proletár internacionalizmus jelentősé­gére mutatott rá, s végül hangoztatta az új barátsági szerződés szerepét, a magyar és a csehszlovák nép együtt­működésének jelentőségét. # New Tork (MTI) Dean Rusk amerikai kül­ügyminiszter pénteken „mun­kaebéden" találkozott Vaszi­lij Kuznyecowal, a szovjet külügyminiszter első helyet­tesével. A találkozó előtt, amely a szovjet ENSZ-képvl­selet székhelyén zajlott le, Rusk U Thant ENSZ-főtit­kárt ls felkereste. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivőjének Róbert McCloskey-nek közlése sze­rint a megbeszélés fő témája a vietnami háború és az NDK által legutóbb bevezetett ren­delkezések voltak. 0 Párizs (AFP) Hervé Alphand, a francia külügyminisztérium főtitká­ra, pénteken fogadta Valeri­an Zorlnt, a Szovjetunió pá­rizsi nagykövetét. Alphand ismertette a francia kor­mány álláspontját azokkal az intézkedésekkel kapcsolat­ban, amelyeket az NDK ha­tóságai az NSZK és Nyugat­Berlin közötti forgalommal kapcsolatban tettek. 0 London (Reuter) Lord Chalfont brit külügyi éllamminiszter pénteken a külügyminisztériumban fo­gadta Mihail Szmirnovszkijt, a Szovjetunió londoni nagy­követét. Lord Chalfont át­nyújtott egy üzenetet, amely­ben a brit kormány aggodal­mát fejezte kl az NDK kor­mánya által a napokban tett intézkedések miatt és közöl­te: „a Szovjetuniót teszi fele­lőssé a Nyugat-Berlinnel való összeköttetés szabadsá­gáért". 0 Bonn (AP) A nyugatnémet kormány pénteken jelentéstételre ha­zarendelte dr. Helmuth Al­lardt-ot, az NSZK moszkvai nagykövetét A jövő héten hazaérkező nagykövettel megvitatják a Német Demok­ratikus Köztársaság által életbe léptetett utazási intéz­kedések nyomán előállított helyzetet. A nyugatnémet fő­városban olyan hírek kaptak lábra, amelyek szerint an NSZK — „megtorlásul" an NDK biztonsági intézkedé­seire — a fenyegetés eszközé­hez folyamodik, s „ütőkár­tyaként kijátssza az atomso­rompó-szerződés bojkottálá­sának aduját". Tanúvallomások 0 Los Angeles (UPI) A Los Angeles-i vádemelő esküdtszék előtt a Róbert Kennedy meggyilkolása ügyé­ben elhangzott tanúvallomá­sokból többek között kide­rül, hogy a szenátort három golyó érte, nem pedig kettő, mint azt korábban gondol­ták. A halált okozó lövés le­adásakor a merénylő piszto­lyának csöve mindössze 50— 76 milliméterre volt Kenne­dy jobb fülétől. A rendőrség megerősítette, hogy továbbra is érvényben van a titokzatos babosruhás lány felkutatására kiadott körözési parancs: a szálloda egyik pincére közvetlenül a gyilkosság előtt Sirhan mel­lett látta a lányt, aki rendkí­vül csinos volt. Jelentkezett egy újabb ta­nú, aki elmondotta, hogy a gyilkosságot megelőző nap látta Sírhant, amint egy lő­téren gyakorolt. Revolveré­ből mintegy 300—400 lövést adott le egy céltáblára. Róbert Houghton helyettes rendőrfőnök közölte, nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy Sirhan nem egye­dül bűnös a merényletben. Sirhan egyébként a gyilkos­ság elkövetése óta nem tett semmiféle nyilatkozatot a rendőrségnek. Brioni Tito jugoszláv elnök Brio­nl-szigetén levő nyári rezi­denciáján pénteken fogadta Willy Brandt nyugatnémet külügyminisztert és hosszas beszélgetést folytatott vele. Varsó Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügymi­nisztere Varsóban tárgyalá­sokat folytat. Az EAK kül­ügyminiszterét fogadta Jozef Cyrankiewicz lengyel mi­niszterelnök. Tel Aviv Egy Tel Aviv-i katonai szó­vivő bejelentése szerint pén­teken, a kora délelőtti órák­ban több mint kétórás tü­zérségi párbaj zajlott lc egyiptomi és izraeli csapatok között a Szuezl-csatorna dé­li végénél fekvő Taufiq ki­kötő térségében. Lagos A nigériai szövetségi rá­dió jelentése szerint harc közben megölték Phillip Ef­flong ezredest, a biafraiak vezérkari főnökét. A hírt az adó a frontvonalról érkezett jelentések alapján mondta be. Frankfurt Életfogytiglani börtönbün­tetésre ítélt egy frankfurti bíróság két volt auschwitzi Másodszor is... 0 Bonn (MTI) A nyugatnémet szövetségi tanács, a bonni parlament­nek a tartományi képvise­lőkből álló felsőháza péntek délelőtti ülésén második ol­vasásban egyhangúlag jóvá­hagyta u szükségállapot-tör­vényeket. Ezeknek életbelé­péséhez most már csak az NSZK elnökének aláírása szükséges. kápót, a 61 éves Bernhard Bonitzot és a 64 éves Josef Windencket. A vádpont Bo­nítz ellen 117, Windeck ellen 72 gyilkosság végrehajtása volt, mindkettőről öt gyil­kosságot sikerült bizonyítani ls. Accra Az egyik ghánai középis­kolából 30 diáklányt szállí­tottak kórházba, mert kü­lönös kór szállta meg őket: görcsösen nevettek, kiabál­tak és vadul táncoltak. Az iskolóban ez egyébként már a második ilyen eset. Az iskola igazgatója szerint a kór csak a lányokat támadja meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom