Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-13 / 137. szám
MNK-mérkőzések VIT-EGYENRUHAK. Ebben az egyenruhában vesznek részt a magyar fiatalok küldöttei a szófiai IX. Világifjúsági Találkozón Mi okozta a repülőkatasztrófát? Fegyelmi ítéletek A Csongrád megyei labdarúgó szövetségben tegnap fegyelmi ügyeket tárgyaltak. Több súlyos Ítéletet hoztak. A Nagymágocs—Makói Spartacus megyei mérkőzésen történtek ügyében pályabetiltásra nem került sor, mert csak a nagymágocs! Kun II. sportszerűtlenkedetv, aki viszont egyéves eltiltást kapott. A Csongrádi Petőfiből Kálmán Józsefet nyolc hónapra tiltották el. A múlt szombaton a Szegedi Spartacus NB III-as csapatából kiállított Csányi Mihály három soronkövetkező mérkőzésen nem játszhat. Szegedi VSE— Kecskeméti Dózsa 1:1 (1:0) Szeged, Vasutas-stadion, 800 néző, vezette: dr. Vincze. Szeged: Gyimesi — Csigér, Karsai, Hájas — Szamosvölgyi, Salánki — Kiss II., Bite, Viczián, Sonkó, Majzik. Kecskemét: Gór — Oláh, Lantos, Szőczei — Peller, Dobó — Jósa, Pasek, Diószegi (Morvái), Kiss II., Rozgonyi. Az első félidőben sokat támadott a szegedi csapat. Az első percekben a kapuratörő Majzikot kétszer is lesen állította meg a játékvezető sípja. A 20. percben Kiss II. került jó helyzetbe, de Gór kezébe lőtte a labdát. A kecskemétieknek csak a 29. percben akadt az első nagyobb helyzetük: szöglet után kétszer is kapura lőttek, de a labda mindig a védőkben akadt Az SZVSE csatárai egyre gyakrabban veszélyeztették az ellenfél kapuját és ennek eredményeképpen a 44. percben megszületett a csapat vezető gólja. Szögletrúgás után Salánki átadását Majzik magasan felugorva befejelte. A fordulás után egy ideig még támadott a Szeged. Majzik nagy lövése a kapufáról pattant vissza a mezőnybe, majd nem sokkal később a másik oldalon Pasek találta el a kapufát. Megélénkült a játék, mind a két kapu gyakran forgott veszélyben. A 11. percben a kecskemétiek közül Kiss II. átverekedte magát a szegedi védőkön, de jó helyzetben a kapu mellé gurított. Egy váratlan SZVSE-támadás végén a másik oldalon Viczián fejese érte a kapufát. A 17. percben a vendégek kiegyenlítettek: egy előrevágott labdával Kiss II. kapura tört és nehéz szögből, 20 méterről a kapuba talált. Ezután feljött a Dózsa és a szegedi védelem nagy munkában volt. A 23. percben egy veszélyes kecskeméti támadás után a vendégcsapat játékosai gólt vitattak, Kiss II. reklamált és ezért a játékvezető kiállította. A hátralevő időben a K. Dózsa játszott fölényben. A vendégek tíz emberrel ls sokat támadtak, de az SZVSE végig jól állta a rohamokat, s így az eredmény már nem változott A többi eredmény: Ű. Dózsa—Debreceni VSC 4:0 (2:0); Salgótarján—Kisterenye 6:3 (31); Bp. Honvéd—Kaposvári Kinizsi 2:0 (1:0); Pécs—Pécsi Ércb. 3:0 (1:0); Vasas—Ózd 2:1 (0:0); BVSC—Videoton 1:0 (0:0); Csepel—Budafok 5:1 (3:0): Ferencváros—Eger 1:0 (0:0); Győr—Várpalota 1:1 (0:0)! Tatabánya—Kapuvár 4:0 (1:0). Végeredményben a legjobb 10 közé az alábbi együttesek kerültek: NB I: MTK, O. Dózsa, Salgótarján, Vasas, Bp. Honvéd, Ferencváros, Csepel, Pécs, Tatabánya; NB I B: BVSC, Várpalota; NB II: Debreceni Elektromos, Dorog, Szegedi VSE; Megyei I. o.: Szombathelyi Autó; Megyei II. o.! Orosházi Határőr. Aradi csapol Szegeden Mint lapunk tegnapi számá'ban hírül adtuk, kedd reggel fél 10 óra tájban lezuhant egy növényvédő repülőgép Kiszombor és Ferencszállás között Szűcs Sándor pilóta és Németh Zoltán, a makói Lenin Tsz agronómusa életét vesztette. A gép a lángok martaléka lett. A szerencsétlenség ügyében a vizsgálat azonnal megindult Eddigi eredménye szerint a repülőgéppel vöröshagymát permeteztek, s mintegy 30 méter magasan Munkásokat, alkalmazottakat keresnek • Arás TAKARÍTÓI MUNKÁRA helyettest felveszünk 2 heti időtartamra. Azonnali beléppé.ssel. Jelentkezni reggel 8 órakor Sajtóház portáján. DKUAZ fiatal gépészmérnököt és utókalkulátort azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Pulcz a. 44. Munkaügy. xDk. 7330 ÖNKISZOLGÁLÓ boltunkba boltvezetőt és még egy eladót keresünk azonnali belépéssel, ..Családi alapon" 483. jeligére a Sajtohazb.i. A SZEGEDI KONZERVGYÁR felvételre keres portásokat ée vagyonőröket. Jelentkezni lehet z konzervgyár munkaügyi osztályán reggel 8 órától déli 13 uráig, Szeged, Rókusi rf. 8. XDK. 492. Felveszünk állandó munkára férfi és nöi SEGÉDMUNKÁSOKAT egy, kettő és három műszakra. lakatost, bérelszámolót, továbbá fiatalkorúakat hatórás munkaidőre. Egy év eltelte után természetbeni juttntást biztosítunk. Délben üzemélelmezés rendelkezésre áll. Vidékieknek közlekedést térítünk. Jelentkezés a SZEGEDI EALEMEZGYAR MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN, SZEGED, Budapesti út 1. xDK. 444. A Budapesti Szővőgyftr azonnali belépéssel felvesz: 16 évet betöltött lánvokat fonodái betanított munkára. Vidékiek részérő Ingyenes budnpesti lakás, heti egvszerl hazautazáshoz biztosítunk hozzájárulást. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés: Kflháuyai Textilművek Fonótelepo, Kp. X. kor. Maglód! út 25.. munkanró-gazdálkodás. xBp. 116 Kostkikészítő Vállalat relvesz kőműves, szobafestő, vasbetonszerelő, bádogos szakmunkásokat, kubikosokat és segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint, órabér, plusz prémium. Jeleiitkezes minden hétfőn, csUtőrtőkön es szombaton. Rostklkészitő Vállalat. Szeged. Béke u. tl—13. XS. 28 671 szálltak, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett. A légcsavar a földetérés pillanatában már nem forgott — állapították meg. A gép futóműve sem ért földet. Ebből arra következtetnek, hogy a fél spirálban bekövetkezett zuhanást a gép műszaki meghibásodása okozta. Folyik a vizsgálat atekintetben is, hogy milyen 1 vegyszert szórt a repülőgép. Netán a visszahulló vegyszer okozta volna a pilóta pillanatnyi rosszullétét?. Minden más jel viszont arra utal, hogy a katasztrófát műszaki hiba okozta. i S=0=R=0=K=B=A=N A brazil labdarúgó szövetség ez évben ünnepli 60. éves fennállását. Az évforduló megünneplésére november I3-án Brazília—Világválogatott mérkőzésre kerül sor Rio de Janeiróban. A világválogatott válogató bizottságában Barcs Sándor képviseli az európai labdarúgósportot. A válogatásra július 24-én kerül sor. * A tekézők szegedi városi öregfiúk bajnokságát ma, csütörtökön a SZAK négyes A Szegedi VSE NB I B-s Ma, csütörtökön kettős ellenfelével szemben dereka- labdarúgóműsor lesz Szegesan megállta helyét, megér- geden a Tisza-parti stadiondemelten jutott az MNK ban. A SZEAC—Aradi UTA pályáján rendezik meg, dél- leS3°bb 16 csapata közé. Az nemzetközi találkozóra délután fél 4 órai kezdettel. eredmeny igazsagos. után fél 6 órai kezdettel ke* Tfiir* cvimíci rül sor. Előmérkőzést a A repülőmodellezők sze- ^ ^ W^VÓT SZEAC és a Ferencvárosi TC gedi versenyén a vitorlázó- ,ánkl' Ma]fk' llletve- G6r< második csapata játszikegygépek kategóriájában Bazsik Lantos, Szőczei és kiállítása mással, az országos tartalékJános, a gumimotoros gépek ellenére Kiss IL bajnokság keretében, kategóriájában Tóth Ferenc győzött. Mindketten az Építők MHSZ versenyzői. Mivel több modell elrepült, kérik a megtalálókat, hogy a rajtuk levő címre visszaküldeni szíveskedjenek. VASUTAS MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN t. hó 13-án á órai kezdettel táncdélután Belépődíj: 8,— Ft, Kitűnő zene éa büfé. XS. 28 696 Mezőgazdaság és üzemanyagellálás Tartalék feltöltése — AFOR-szállítás három műszakban (x) A múlt évben a mezőgazdasági munkák dandárjában már nem egy mezőgazdasági nagyüzem élvezte a saját üzemanyagtarolo-tér előnyeit. Ezekben a gazdaságokban a gépeknek egyetlen percet sem kellett állniuk üzem- és kenőanyaghlany miatt, mivel a felfejlődött géppark számára idejében megepltették es rendszeresen feltöltötték a tárolóteret. Természetesen azok az állami gazdaságok es termelőszövetkezetek ls, amelyek még nem jutottak Idáig. okos. előrelátó szervezesse! viszonylag csekély beruházással szintén biztosíthatják gépeik zavartalan üzemét a nyári nagy munkák Idején. Sajnos, a múlt évben ls akadtak olyan szövetkezeti vezetők. akik a felkészülés során megfeledkeztek az üzemanyagellátás megszervezéséről. Pedig az AFOR hálózata a múlt években már valóban példásan felkészült a szezonra: megerősített szállítókapacitással, a telepek és a kirendeltségek osztott műszakaival és nem utolsósorban megfelelő mennylsegü és minőségű aruval várta az aratási, betakarítási munkákat. A mezőgazdasági üzemek nagy előnyére még azt is lehetővé tette, hogy előzetes bejelentés alapián akár az éjszakai órákban Ls kiszolgáltak az üzemanyagért érkezőket. Hiszen Jelentős gépklrsést okoz, ha a legnagyobb munkák Időjén a földekről kell szállítóeszközt és munkaerőt elvonni az üzemanyagbeszerzés céljára. Az előrelátó gazdasági vezető tehát már most gondoskodik a kellő mennyiségű üzemanyag beszerzéséről. Ez elsősorban a gazdaságok saját érdeke. Most még zavartalanul beszerezhetők az üzem- kenőanyagok, nem kell várakozni az AFOR kirendeltségein, mint a főszezonban, amikor a vásárlók száma megsokszorozódik. Természetesen az AFOR-telepek az idén ls biztosítják az osztott, llletve két műszakos kiszolgálást azokon a helyeken, ahol ezt Igénylik. A megtelelő tartalékolás érdekében nagyon fontos, hogy az erre az évre tervezett üzemanyagtárolók építését, karbantartását fejezzék be! Ahol ez nem történik meg és gazdaságoknak saját eszközökkel kell gondoskodniuk az üzem- és kenőanyagok elszállításáról, ez nem kevés gondot okoz. A nyári munkák idején a megfelelő készletek feltöltése már leni' költséges lehet a nagysznmú hordó és más szállítóeszköz és anyag lekötése miatt. Minden körülménnyel ajánlatos tehát számolni, amikor megtervezzük a betakarítási szezon gépmunkáit, de talán ezek között ls a legfontosabb a megfelelő mennyiségű hajtó- és kenőanyag Időben történő beszerzése és tárolása. A szállítások célszerűbb megszervezése, az AFOR és a metógazdasági nagyüzemek jó együttműködése nagy megtakarítással járhat. De legalább ennyi, vagy még több pénzt „foghatnak meg" a szövetkezetek a szakszerű üzemanyagtárolással, kezeléssel és felhasználással. A csurgatási. és csepegés! vezteségek csökkentése, a2 úgynevezett vödrözés megszüntetése, a gépek zártrendszerű feltöltése jelentős megtakarítással jár. Gyakorlati megfigyelések és mérések bizonyítják. hogy a zártrendszerű üzemanyag lefejtésnél és feltöltésnél gépenként három százalékos az üzemanyag-megtakarítás. Ez országosan évente milliókban realizálódhat a mezőgazdasági üzemek számára. A mezőgazdasági géppark gyárt felkészítésével, a gazdaságossággal kapcsolatban még egy témára szeretnénk felhívni a gazdasagok vezetőinek figyelmét. Ez az erő- és munkagépek. a traktorok, q cséplő- és aratógépek kenőanyagának helyes megválasztása. Amint ez Ismeretes, az AFOR a fejlődő géppark igényeihez igazodva az elmúlt években konszetrűsltette kenőanyagait. Forgalomba került a magas minőségi követelményeket kielégítő DS2-sorozat. a Diesel-üzemű gépekhez az MDA olajsorozai, a benzinüzemű, négyütemű motorokhoz pedig az MMa-jelíi olajok. Az AFOR ezeknek a kenőanyagoknak forgalomba hozatalával egyldőben gondoskodott megfelelő kenési táblázatokról és szakmai oktató propagandáról is. Sajnos, a tapasztalat uzt mutatja, hogy sok mezőgazdasági nagyüzemünkben a gépek kenését ennek ellenére nem a legcélszerűbben végzik. Saját. Jónak vélt tapasztalatuk, vagy a hozzá nem értők tanácsai atupjun nem a megfelelő minőségű olajokat Használják fel. Talán elég egyetlen példát említeni. Bár u szakemberek és a kenust táblázatok a hazánkban használatos traktorok nagy részéhez a nyári hónapokra MDA—60-as olajat írnak elő. az üzemeltetők azt gondolván, hogy az ún. ..vastagabb" olaj megbízhatóbb, gyakran MDA—90-es olajjal töltik fel a gepeket. Teljesen téves az a feltevés, hogy a sűrű olaj helyrehozza az elhanyagolt, kikopott motort. Fémet olailal nem lehet pótolni. Egyébként is a műit években mezőgazdaságunk gépparkja is annyira korszerűsödött, hogv a mai, modern. szoros illesztésű motorok nyáron sem igénylik a sűrű, nagy viszkozitású olajat. Sőtt A nem megfelelően megválasztott ola) káros kihatással van a motorok teljesítményére. Nem indokolt az ajánlott olajok használatától való eltérés, mert a kőolajipar a kenőanyagok gyártásánál kitűnő adalékanyagokat. alapolajokat használ fel. fgy minden terméke Igen Jól beválik a felhasználási ajánlás szerint alkalmazva. Az üzemanyag idejekorán történő beszerzésétől és a szakszerű felhasználástól tehát nagyon sok függ. Ez jelentősen befolyásolhatja a nyári mezőgazdasági munkák sikerét. A serdülőkorban levő súlyemelők országos kiválasztóversenyén a kisváltósúlyban Farkas Zoltán (Szegedi Spartacus) 195 kg-os teljesítménnyel lett első. * A megyei labdarúgó szövetség oktatói edzőtanfolyamot rendez, és erre még néhány napig Szeged, Postafiók 84. címen lehet jelentkezni. * A lisszaboni városi kórházban megoperálták Eusebio bal térdét. Az egyórás műtét kitűnően sikerült a Benfica kiváló labdarúgója 10 nap múlva elhagyhatja a kórházat. Eusebio még ez év áprilisában sérült meg, azóta ugyan játszott de a lába nem volt teljesen rendben. * Ma, csütörtökön és holnap, Természetjárók — asztal mellett Habermann Gusztáv Kunfalvi Zsolt Különös 'enne. ha például gedi végzett az első helyen. nénteken"Szeaeden'bönyöfítl labdarúgók, vagy más sport- Habermann Gusztáv, a Rad- <• •• / • 4 -C w 1-- : -v 1 - í - A v— nk^lwlc. r»Atí flimn ővinm lőtánrt ren. ják le az országos középiskolás fiú kosárlabda-bajnokság II. korcsoportos (serdülő) versenyeinek döntőit. Négy iskola együttese, egy kecskeméti. egy esztergomi, egy pécsi és egy budapesti csapat küzd majd a helyezésekért, illetve a bajnoki címért. A mérkőzéseket a Rókusi tornacsarnokban játsszák, ágbeliek részére mereti versenyt szabályisrendeznénóti Gimnázium kitűnő rendű tanulója a helyföldrajz nek. Ehhez hasonló kezde- kategóriában bizonyult a ményezés csak egy sportág- legjobbnak. Ennek a verban, a természetjáróknál senynek a lényege: hazánk szokásos, ahol évenként el- földrajzával kapcsolatban méleti versenyre is sor ke- több mint száz kérdésre kell rül. Ez országos jellegű és válaszolniuk a részvevőknek, országos bajnokságnak felel Habermann Gusztáv lelkes természetjáró, sokat túrázik, az ország minden részét bemeg _ Erről azért írunk legfőma délelőtt 10 órai. délután képpen. mert az idei elmé- járta. Sok ilyen témájú 5 órai és holnap délelőtt 9 leti versenyen az ifjusagiak k°nyvet olvasott s így kitűórai kezdettel. mindkét csoportjában szeÚj pálya az iskolában nően megválaszolt a kérdésekre. Kunfalvi Zsolt, aki a Déri Miksa Gépipari Technikumban tanul, a térképészeti versenyben győzött. A versenyzők olyan térképeket kaDtak, amelyeken a rajta Kézilabda-pályát avattak A hengerelést, a Délrost, a levő adatok a valóságban Újszegeden, a Rózsa Ferenc gyomirtást pedig a Haladás nem léteznek, s ezeken kelsugárúti Általános Iskola Tsz végezte. lett különféle meghatározáudvarán. Csanádi Géza az összefogtak az üzemek és sokat és méréseket végezni, iskola igazgatója mondott a diákok, de a szervező Az ő munkája volt a legrövid ünnepi beszédet, be- munkában részt vállalt az pontosabb számolva a tanulók sport- iskola munkaközössége is. beli eredményeiről, majd Mindenki érezte: birtokukba vették a pályát feladatról van szó. a fiatalok és látványos tor- idén már vidámabb lesz senyzés közben sokszor hasznabemutatóval bizonyították az újszegedi gyerekek vaká- nát veszi jó térképismeretébe ügyességüket. A pályát ciója. Jó és szép pályán nekaz iskola diákjai Puszta- sportolhatnak. Most érzik A !cét kategóriában nyújszeri Miklós testnevelő tanár majd igazán; volt eredmé- ^^ teljesítménye alapján vezetésével készítették. nye a szorgoskodásnak és az összesítésben Habermann A tanulók szeretik a spór- az összefogásnak, tot, a játékot, ezért szíveBorús Magdolna és első lett. De az elmélet mellett Kunfalvi komoly Zsolt a gyakorlat embere is: tájékozódási futó, aki verlett az országos ifjúsági bajnok, míg Kunfalvi a második helyet szerezte meg. sen vállalták a pályaépítést. Több száz munkaórát dolgoztak. ök ásták ki az ala- •^••••anHBVnHMCTBMHBSiiKigMHHHMi^MH^^M pot, hordták el a földet, és egyengették a talajt. Eibben a munkában segített néhány DÉL-MAGYARORSZÁG - A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi vállalat is. Fekete Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács nartsalakot a DÁV, az Újszegedi lapja. - Szerkeszti a szerkesztő bizottság - Felelős szerkesztő: Kendergyár, és a Délrost F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged Magyar újszegedi üzeme szállított, Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535. 13-093 — Felelős kiadd" vörös salakot pedig a KISZ Kovács László. - A lapot nyomja: a Szegedi Nvomda. Szegedi Csongrád megyei Bizottsága Bajcsy-zaUinszlnr o. 28. nndex 2905 jj. - Előfizetési ölj egy hó. ajándékozott cl25 iskolának. napra 18 forint.