Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-13 / 137. szám

Vallomás egy vallomásról Mindig valami bevallatlan tar­tóakodassal, szende viszolygással viseltettem az önéletrajzi mester­munkák Iránt. Talán azért is, mert jómagam egyetlen, az iskolai dol­gozat színvonalával kacérkodó, va­lós önéletrajzot sem tudtam papír­ra kerekíteni, de igazából azért, mert egyszerűen hidegen hagyott maisok személyes vallomása pálya­futásának útja-alakulásáról. Ponto­sabban az ismeretlen vagy szá­momra érdektelen emberek önélet­rajzi vallomása a bölcsőről, pelen­káskoruk apró-cseprő viszontagsá­gairól, iskolaéveikről stb. Valami megfoghatatlan közöny terpeszke­dett felém a könyvről, melynek első soraiból arról értesültem, hogy az író ekkor és ekkor, itt és itt szü­letett, három kiló húsz dekával, marcona bábaasszony motorikus se­gédlete mellett, nagyszülők és szom­szédok árgusszemű, csiripelő jövő­jósolgatása diszkíséretében. Ha ezt, mondjuk, egy Bonaparte Napoleon vagy Julius Caesar diktálta volna tollba, persze egészen mas, de egy „kültelki Simonnak" élete kanyar­gása kevésbé hozott izgalomba. Még akkor sem, ha tűdre tudtam: az önéletrajzi fátyol leginkább puszta ürügy, amolyan belső han­gulatkeltés iró és olvasó között, hogy a meséló személyes jelenlété­vel, életútjának felhasznált elemei­vel valami fontosat mondjon el környezetéről, a korról, a társada­lomról, amiről végtére is beszélni akar. Azaz nem irodalmat: sztorit, történelmet kértem számon az önéletírástól. Ha már igényli ér­deklődésemet, legyen az Bethlen Mikló6 erdélyi fejedelem, Móricz Zsigmond — Nyilas Misi, vagy akár Dickens — Copperfield Dávid. De Jacques Borel semmiképpen. Egy­általán kl az a Jacques Borel? Ahogy kezembe vettem a Rajon­gás-1, a borítólap „füle" azonnal elárulta: Goncourt-díjas író. S hoz­zá annyi szépet, jót sorolt még — amennyire a szúk margó engedi, ilyeneket, hogy „egoizmus és önfel­áldozás, gyöngédség és vad érzéki­ség táplálja'1 az író szerelmeit —, hogy csalódott megbotránkozással csodálkoztam rá két lappal hátrébb a szerző fényképére. Dolgozóasztala mögül kopaszodó, szemüveges te­kintet dundi arc, középkorú, joviá­lis szobatudós-féle mosolygott rám enyhén gunyorkásan, kissé várako­zom S ráadásul a 681 oldalas könyv imigyen kezdődött: „Apámat nem ismertem Négyhónapos voltam amikor meghalt..." Aztán jó két hét múltán, mikor mégiscsak nekifogtam — merthát Goncourt-dijas iró mégsem szalad­gál minden utcasarkon — nem kel­lett többé a tekintélytisztelet lelki kényszeréhez folyamodnom A könyvet alig tudtam letenni. Ezút­tal az alá- és fölérendelt tagmon­datok fejtetőre forduló, onnan to­vább cigánykerekezó, recsegő-ropo­gó, simuló-szétbontó folyondarja, a körmondatok, tirádák falanxba tornyosuló építményei sem zavar­tak tovább, az első nyőlc-tíz lap után. Pőre megnyilatkozása, kér­lelhetetlen őszintesége, precíz gyó­nása — szinte megdermesztett. Előbb kajánkodó perverz-figyelem­mel, utóbb sürgető kíváncsisággal fürkésztem a sorokat, vajon mi mindenre emlékszik még, milyen tesztcsufoló önelemzéssel, lélektani mérlegjátékkal, asziketikus türelem­mel veszi mikroszkóp alá szeretet és szerelem pillanatonként rezdülő, fel- és lehangoló stresszhatásalt. Tudom, hogy az egész vaskos köny v egy pszichikai massza hajszálerei­nek konok anatómiája, hogy „a fő­hős tudatosan zárt világban él, tar­tózkodik a tömegtől", hogy „köl­döknéző", „nem képes kilépni ön­magából, tárgyilagosan ellenőrizni a külvilágot és az átélt dolgokat", sőt igaz, hogy „szerfelett egyoldalú és hézagos" képet fest a korabeli francia társadalomról; a háború, a megsz;U las, az ellenállás esemé­nyei jelentéktelenné, távolivá tör­pülnek az író legrejtettebb, leg­egyénibb problémavilágától — mégsem tudnék érte szemrehányást tenni. S azt hiszem, nem is szabad. Annyira őszinte. Még a közömbös­sége is. A Rajongás-t Jékely Zoltán tü­relmes műgonddal fordította, elő­szavában Bajomi Lázár Endre ad hasznos eligazítást a szerzőről, a műről, írásának körülményeiről. Egyetlen mondata, helyesebben an­nak egyetlen részlete előtt azon­ban tanácstalanul elakad az olvasó. Arról szól. hogy a könyv szereplői .nem az életből vannak másolva, hanem a valóság különböző elemei­ből vannak gyúrva". Uüüm, nyelv­tanilag . i. N1KOLENY1 ISTVÁN Ébresztő! Megijedt ölvO^le Gyermekgyógyász-kongresszus Köszönetnyilvánítás A Magyar Gyermekorvosok TArsasAra az Akad+mla orvosi \ Vietnami Demokratikus tudományok osztályának támogatásával nagyszámi) magyar és K„j„„„,tl „„„., hüsr országból érkezett több mint kétszáz külföldi résztvevővel HOZtarsasag Duaapcsil nagy­ronde.zlk meg a háromévenként megismétlődő gyermekgyógyász követsége és a Dél-vietnami kongresszust a Magyar Tudományos Akadémián. A négynapos tanácskozást szerdán az Akadémia dísztermében dr. Véghelyi Péter professzor, a társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Baekhaiisr Richárd, a Humán Oltóanyagtermeló es Ku­tató Intézet tudományos Igazgatója tartott bevezető elódást az Im­munológia mai állásáróL A flgj -lem egyre Jobban az immunoló­giai folyamatok zavaraiból keletkező betegségekre Irányul. Ezek legtöbbször már az újszülött- és a csecsemőkorban Jelentkeznek, ezért elsősorban a gyermekorvos talalkozik velük — mondotta. A másik bei ezetó előadást Straub V. Brúnó akadémikus tar­totta A fehérjeszintézis mulekulárblológlája címmel. A kongresz­sz.us két napot szentel az Immunológiai problémák megvitatásának. Nemzeti Felszabadítás! Front budapesti állandó képvisele­te ezúton mond őszinte kö­szönetet mindazoknak, akik a május 8-tól június 8-ig tartó szolidaritási hónap al­kalmából szolidaritásukról és támogatásukról biztosították az amerikai agresszorok el­len hősiesen küzdő vietnami népet. — Alejandro Hales Jamar­ine chilei bányaügyi minisz­ter és kísérete szerdán el­utazott Budapestről. Itt-tar­tózkodása alatt a minisztert dr. Bíró Józseí külkereske­delmi miniszter fogadta. Megvizsgálták, hogyan lehet tovább erősíteni es fejlesz­teni a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat. Megállapod­tak, hogy a közeljövőben szakértékből álló magyar küldöttség utazik Chilébe az együttműködés különböző te­rületeinek részletes tanulmá­nyozására. — Kifizették a lottófőnye­reményt. A lottó 22. játék­hetének öttalálatos szelvé­nyére a petöfibányai taka­rékpénztári fiókban szerdán kifizették az 1 837 884 forin­tos főnyereményt. A nyerte­sek a lőrinci Gumiipari Ktsz dolgozói: Matasán Gyula lő­rinci, Kovács Zoltán hatva­ni, Ficsor Béla herédi és Győri Pál selyp! lakosok. A nyertesek a rájuk jutó ösz­s/egből házat, illetve autót vásárolnák. — Bőrbetegségek és helyes bőrápolás címmel dr. Pólai Anna klinikai orvos tart elő­adást holnup, pénteken dél* után 6 órakor az újszegedi November 7 művelődési ott­honban. Az előadást filmve­títés követi. — AIJTOK KOZLFKFDESBIZ­lONSAQl FELÜLV IZSGAL ATA. ' Magyar Autóklub központjá­nak műszaki osztálya az autó­klub s/cgcdl csoportja tagját gépkocsijait közlekedesblztunsá­:;||»K felülvizsgálja. A felülvizs­gálat Ideje Junius 17-től június 21-lg reggel 8 órától délután « oratg tart. Az autók ellenőrzését n 10 sz. AKÖV telephelyének udvarán (Szeged. Marx tér) vég­zik cl. A felülvizsgálatra Igényt tartó klubtagok jelentkezésüket haladéktalanul küldjek meg a helvl csoport elmére (Szeged. Marx tér 10—11.) vagy részvételi szándékukat a helyi csoport U'2-70 telefonszámán jelentsék be A bejelentés a pontos idei­beosztás megtételéért szükséges. — Meghalt Miljutyin. Moszk­vában 65 éves korában ei­— Küldöttségünk az NDK- — Az öntözési szakember­ban. Dr. Gergely István me- képzés központjává fejlesz­zőgazdasági éa élelmezésügyi tik a szarvasi felsőfokú me­miniszterhelyettes vezetésé- zőgazdasági technikumot. A vei szerdán mezőgazdasági több mint 60 millió forin­küldöttség utazott a Német tos beruházással most kibő- hunyt Jurij Miljutyin zene­Demokratikus Köztársaság- vített iskolához még az idén szerző, a szovjet operett ba. A küldöttség képviseli csatlakozik egy 300 szemé- pgvik iegisrr,ertebb mestere hazánkat a Lipcsében meg- lyes korszerű kollégium is. l7vec7lvila meBállanítla' rendezésre kerülő X. német Az új intézményben a kö- Az Izvesztylja megállapítja, parasztkongresszuson. vetkező évek során egyszer- h°sy Miljutyin műveiben Fogadóórák a rendőrsé- re 540 diák tanulhatja az mindig a jelenkor időszerű gen. A Csongrád megyei öntözéses gazdálkodás leg- kérdéseivel foglalkozott, al­Rendőr-főrkapitányság veze- .1°bb módszereit. Az idei tője szokásos fogadóóráját őszön 180 első évfolyamos június 15-én, szombaton dél- tanuló kezdi meg tanulmá­előtt i) órától 12-ig tartja nyajt. Az öntözés iránti ér- Mi Szegeden, a Kossuth Lajos dekl6dést jenemzi hogy az ségén szerdán kiállítás nyílt, sugárut 22—24. szám alatt, • . . , „ , .. ,, az I. emelet 103-as számú szarvasi iskola első ev- amely bemutatja a legújabb helyiségben. A Szeged váró- folyamára 460-an jelenthez- szovjet hajónavigációs be­si és járási Rendőrkapitány- tek. rendezéseket ság vezetője pedig június Tanfolyam népművelőknek Ismét megrendezik Csong­rádon a népművelők hagyo­mányos továbbképző tanfo­l/nmát Mint azt Miklós Sándortól, a Csongrád me­gyei és Szeged városi Nép­művelési Tanácsadó vezető­jétől megtudtuk. Június 24. és július 6. között két héten át mintegy 80 népművelő siámára tartanak foglalko­zásokat a csongrádi Széche­nyi úti iskolában. A neptáncoktatók mind a két hetet Csongrádon töltik: szamukra a művészeti ág ki­váló szakemberei közük a szükséges tudnivalókat. A tanfolyam részvevői egyéb­kent jövőre — három évi ta­nulas után — vizsgát is tesznek megszerzett ismere­tükből. A tiszteletdíjas művelődé­si otthon igazgatók egy hé­t;n át tanulnak Csongrádon. Az ő foglalkozásaik egy ál­talános jellegű — a népmű­veles jelenlegi feladatairól, a közelgő történelmi évfor­dulókkal kapcsolatos tenni­valókról szóló — előadással kezdődnek, majd az előirt vizsga letételével érnek vé­get. A honismereti szakkörök vezetői háromnapos tovább­képzésen bővítik ismeretei­ket. Számukra többek kö­zött a földrajzi nevek gyűj­téséről, a falusi, a tsz- és üzemi krónikák vezetéséről tartanak előadásokat. A kórusvezetók ugyan­csak három napon át ismer­kednek többek között a ro­kon- és szomszéd népek da­laival, korunk zenéjével, a karvezetés gyakorlati tudni­valóival. Az egy héten át tarló színjátszó-rendező tanfolya­mon többek között a játék­stílusokról hangzik el elő­adás. Ez utóbbi továbbkép­zés részvevői ez év végen teszik majd le — két évi ta­nulás utan — önálló mun­kára jogosító vizsgaikat. Szegedről és a Szeged já­rásból összesen mintegy 30 népművelő vesz részt a kü­lönféle foglalkozásokon. Diákok cseréje A szovjet Közoktatásügyi Minisztérium és a magyar Művelődésügyi Minisztérium megállapodott középiskolás diákok nyári cseréjében. En­nek megfelelően az iden elő­ször bonyolítanak le ilyen cserét A fiatalok 15 főnyi csoportokban két-három he­tet töltenek egymás orszagu­ban. Orosz tagozatú osztá­lyokba járó 75 magyar ta­nuló utazik a nyáron Moszk­vába. Magyar részről a cse­rében három fővárosi és a pécsi Leövy Klára Gimná­zium érdekelt A hazánkba érkező 75 szovjet diák meg­ismerkedik majd az ország nevezetességeivel és elláto­gat a cserepartnerek iskolá­jába is. kotásait életöröm hatja át — A Szovjetunió buda­pesti kereskedelmi kirendelt' SZEGEDI ÉPlTÖ KTSZ 1969. ÉVI KEZDÉSSEL családi házak és társasházak kivitel exését továbbra is vállalja. Megbízás esetón a kiviteli terv és költségvetés elkészítését is vállalja A szűk kapa­citás miatt igényeket a beérkezés sorrendjében tud­ja figyelembe venni. S. 28 676 18-án, kedden délután 2-től 5 óráig tartja fogadóóráját a lakosság részére Szegeden, a Párizsi körút 42. szám alatt, a kapitányságvezető hivata­los helyiségében. Gyászközlemények Szomorú szívvel tudatom, hogy felejthetetlen drága feleségem, KOtHENCZ SANDORNE. életé­nek 65. évében hosszú szenveües után elhunyt. Temetése Június 14-en 15 orakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló férje. Árvíz u. 71'b. T. 745. Mély fajdalommal tudatjuk, hogv szerelett férj, édesapa, nagyapa es testvér. KOSZO LA­JOS, életének 63. evében hosz­szú szenvedés utan elhunyt. Te­metése június 13-án 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápol­nájából. A gyászoló család. Mi­halytelek. T. 743. Kbszónetet mondok mind­azoknak. akik feleségem, FRI­SCI1AK MARTONNÉT utolsó Út­jára elkísérték. A gyászoló férje. Szivárvány u. 51/a. T. 739. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerésüknek, a Felszabadulás Tsz vezetőségé­llek és dolgozóinak, szomszédok­nak, akik szeretett halottunk, MUHARI JÁNOS temetésén meg­jelentek, részvétükkel és virága­ikkal mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló csa­lád, Vasút u. 33. T. 741 Mély fáidalommal tudatjuk, hogv szeretett feleség, édesanya, FORRÓ ANTALNÉ, életének 37. évében elhunyt. Temetése Júni­us 14-én (5 órakor lesz az alsó­ve rosi li'mrln ravatalozójából. A gyászoló rsalari. Faragó u. 23. CSÜTÖRTÖK, 1968. JÜNIUS 13. ADÁSVÉTEL 1205-os Skoda Combi el­adO. árd.: Ulles, Tolbu­hln u. 46 Modern heverik készen kaphatók. Szendrei kár­pitoznál. Kossuth utca K/a. 1 db ketvlzterü állóhen­geres íatüzelésü 1000 li­teres kazánt megvétel­re keresünk. Járási Al­talános Ktsz, Sándorfal­Két db kétajtós szek­rény, négyszemélyes re­kamié, 2 dunyha el­adó. Párizsi krt. 43., B. lépcső, L 1. Szabó 5-től. x 1000 cm' Warthurg de Luxe eladó. Retek u. t>r x 440-es Skoda személy­gépkocsi príma állapot­ban kedvezményes fizeté­si feltétellel 33 ooo-ért elsdó. Forráskút. Koe­suth n. 1. z Jo áüapothan levő poli­túros hálószobabútor és egy teatűxhely elsdó. Hattyú u. 6,H z Butoretedás, háromajtós szekrény, rekamié, sez­lon, fotelok, székek ágy­betétek. hálószobabútor, rúhaszekrény. konyhabú­tor, matracok. Teleki u. «. z ÜJ kombinált szekrény, tv-szekrény, készen es rendelésre kapható. Pá­rizst krt. 6., asztalos­nál. Vúrotrés fürdőhenger kályhával elsdó. Meg­tekinthető 15-tól, va­sárnap ls. Csuka ú. 18. Üj külföldi sportkocsi esernyővel eladó. Újsze­ged, Rózsa V. sgt. 47. KéuúveeiUvány, anya­gok eladók. Szombat délután. Tündér ú. 4/a Gyermeksportkocst el­adó. Szeged, Köztársa­ság tér 8. 104 éa 50 kg-mos má­zsa. varrógép eladó. Szatymazl u. 16. Oldalkocsis Pannónia príma állapotban eladó. Kossuth Lajos agt. 37 5 órától. Szabó. z MÁ HD 1 U 7 V% mm* WAtACAl/ nir aeieseK Ee,­Hasznait tetőbádoc al­adó. Délután 5-tól. Té­réi u. IS b. 1069-ea Wartburg da I.uxe kiutalásomat el­cserélném 1968-as kiuta­lásért. „SUrgOB" 7267. Jeligére a .Sajtóházba Jó allapotban levő cseh fonott gyermekkocsi el­adó. írd: Oltványi u. 6 sr. alatt. 16 órától Eladó 4 héthónapos alll­dő. Megtekinthető na­ponta 16 órától. Csere­pes sor 11/1 ajtó, Ju­hász. Vásároaóknak füles uta­zó ládák, nagy teknő, Járóka, asztalok, szek­rények, elöszobafal, ágy. márványlapok. dunyha, bútorok eladók. 5 óra után. szombaton 2-töl. Nylrádl, Oltványi u 4. Hegcsztótrafó, nagytelje­sítményű, egyfázisú, karbidfejlesztő. magas­nyomású, karos lemezol­ló elfogadható árért el­adó. Érd.: 17 óra után. Bártfal u. 39. Büldtik eladók Hattyú ú. 55. Érdeklődni 6 óra után. Fürdőkád eladó. Juhász Oy. ú. 21. Volkswagen gépkocsi jó állapotban. műszakilag vizsgázott sürgésen el­adó. 38 000— Ft. Sze­ged, Szabadkai u. 40. Párevegőe csónakot von­nék. ..Tisza" 7286. jel­ig é raaSaltóháxbm^^ Becsukható csónakvllla vasakat magas árun veszek. Kovács, Klstl­sza ú. 6. 120 hassausoe Jó és erce hangú tangóharraoúlka eladó. Tápé, Tisza tor 24 sz. Hamburger zongora ol­csón eladó. Felsó Tisza­part 23. Akkumulátor vétel-csere­eladás. új és használt akkumulátorok garancla­val állandóan kaphatók. Vállalok ÚJ és használt akkumulátor töltést, for­mázást, generálozást éa kölcsönzést. Speciális akkumulátor szakmdhelv. Szilágyi u. 8. Telelőn: 13-899. g Műszaki vizsgán átesett 407-es Moszkvics gépko­csi kitüno allapotban sürgősen eladó. Római krt. 14. Slgma-tv eladó garan­ciával, kifogástalan ál­lapotban. Újszeged, Pll­lich K. ú. 27. Szabó. Szép olcsó Varia reka­mlék, heverők, fotelágy, kombinált szekrény, tv­asztal. eezlou eladók. Lengyel u. 32. (Szent István térnél.) Cserépkályha éladó. Ér­deklődni: délután 5 utan. Bartfal n. JL Klskerekó cseh mélyko­csi Jó allapotban el­adó. Szabadsajtó U. 60. Eladó rókamié, 3 fotel. Vár u. 6.. II. emelet 1. Egyszerű festett szek­rény, kisméretű Íróasz­tál. 160/1500. J-vas. nagy fllodendron el­adók. Partizán u. 6., IL 3., délután. Eladó házrész lebontás­ra. nagy horogfák, ge­rendák. Kismartont u. 23/b, Vaslemez tetős 4,5x3,6­ós terútetO négyoszlo­pon álló sarázaszln al­kalmi áron eladó, sú­lágyl u. 8. (Műhely.) Használt ablak, ajtó­szárnyak 180x90 egysze­rű duplaablak. vasle­mez motoros, vagy ha­lászatra csónaktest Uló­súlyban 3 db 300x100-as spaletta eladó Szilágyi ú. 8. (Műhely.) Használt fűrdőhenger kályhával, Falu fürdő­szoba vízmelegítő (tógla­lapalakú), kis vaskály­ha. fűrészporos kályha olcsón eladók. Szilágyi ú. 8. (Műhely.) Négyszemélyes, kétszemé­lyes rekamlék. fotelok, kárpitozott székek gar­nitúrában, esetleg da­rabonként nagyon szép állapotban eladók. Ar­vls u. 24. Csehszlovák sportkocsi éa Jégszekrény eladó. Sándor u. 14. Borbély­né. ÚJ politúros háromajtós szekrény eladó. Megte­kinthető: 17 órától. Molnár László Szilágyi ú. 8. TI. emelet 12. Egyfázisú hegesztőtrafó, ezres esztergapad komp­resszor eladó. Unna u. 13. Bútoreladási Fotelágy. konyhabútor, hármas­szekrény, halószobabú­tor. könyvállvány. Kos­suth L. sgt 33. HAZAS8AG 57 évea nyugdíjjal ren­delkezi csinosnak mon­dott asszony korban hozzáillő férfi Ismeretsé­gét keresi hasasság cél­Jóból, akinek háza van előnyben. .,67 éves" 7363. Jeligére a Sajtó­házba. Wartburg Llmoustne-t veszek. ..Készpénz" — 38 624 Jeligére a Hir­detőbe. NDK sportkocsi eladó. Szeged, Keméoy u. 2b., L L Hásasság céljából kere­sem ázt a nőt, aki 40 eves, középtermetű fér­fihez Illik Ház, kocsi. Jó beosztás van. Fény­képes leveleket kérek ..Jó házasság hiányzik" 7276. Jeligére a SaJtó­Kótepkcm. önhibáján kJvtll elvált férfi meg­ismerkedne házasság cél­jából hozzáillő hölgy­gyei, saját házam van. Fényképes levélre ég pontos címre válaszolok. „Komoly" 7273. Jeligére a Sajtóházba. E G Y E B 8—1* sertés tartására al­kalmas ól bérbeadó. Re­meny ú. 34. x Általános iskolától glm" nczium HL osatáyalg biológiából földrajzból, történelemből korrepetá­lást „Vállalok 7270" Jeligére a Sajtóházba. Bejárónőé keresek dél­előttl órákra Dugonics ú 3., I. emelet 7. Parkettszegélyléceti par­kettát minőségi kivitel­ben. készítőnél Fae:z­tergalyos, Bal fasor 47. Függöny tisztítás rámára feszítve Dúgász vegytlsz­tflónál. Tápét utca 7.. Telefon: L3-635. x Tsz, tszcs-ék termeivé­nyeinek értékesítését több éves szervesői gya­korlattal vállalati éá helyismerettel Borsod megyében vállalom. — ..Szervesé" 180 959 Jel­igére a Hirdetőbe. x írógépemet tanulni bér­beadom, vagy eladom. Csikós Ferenc, Somogyi Béla u 12. Nyugdíjas néninek, ke­vés segítségért ellátást adnék. ..Megegyezünk" 28 660 JeUgére á Hir­detőbe. Megbízható nénit kere­sűnk. akt tél éves kis­lányunk nevelésében se­gít „Jósllca utca" 28 649 JeUgére a Hlrdetóbe. 4 DEL-MAGYARORSZÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom