Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-23 / 146. szám

város szélén, a hegyekben lakott Báthort István megrögzött naplopó — rengeteg gyerekével, egy, az államtól kapott családi házban. Addig éltek, éldegéltek a gyerekek után kapott családi pótlékból, no meg abból, amit az ugyanFsak történelmien csengő nevű Báthory Erzsébet, a legidősebb lány hozott a házhoz, anug fel nem cserepedett Báthory Bálint is, és nem kezdett el inni. Először csak enyhe spiccel járogatott haza az iskola után, de a nyolcadik általános elvégzését követően egy-egy kisegítő munka alkalmával — ahová apja, Báthory István ajánlgatta —, már nótaszóval és tökrészegen kóválygot esténkint. Ekkor határozta e! Báthory Erzsébet, hogy megzabolázza öccsét, Báthory Bálintot. Először is kikergette a lakásból. Báthory Bálint Erzsébet pofonjai után el is ment hazulról, és pár napig nem mutatkozott otthon. A második stáció a rendcsinálás útján az volt, hogy Báthory Erzsebet elküldte apját — dolgozni.., — Az ipari tanuló-iskolában hivatalsegédet keresnek, menj el, és beszéld meg velük! Ne feledd: a jó fellépés fél siker. Mit volt mit termi, Báthory István elment az iskolába megbeszélni az állást. Tekintve, hegy a jó fellépés fél siker, nagyhangon jelentkezett, szinte kész tények elé állította az igazgatót, aki vénlegény volt és nagyon jólelkű. — Nekem kérem hobbim a pontosság — mondta Báthory István, akire úgy ragadt rá ez a szállóige Bujdosó kocsisról, hogy minden harmadik mondata ez lett. Megegyeztek, hogy Báthory István másnap ismét jelentkezik és megbeszélik a részleteket. — Nekem kérem, hobbim a pontosság — mondta Báthary István másnap délelőtt tíz órakor az igazgatónak, aki már várta. — Sajnos, nem tudom alkalmazni. Magáról nem a legjobb információkat kaptuk. Nekünk egy megbízható hivatalsegédre lenne szükségünk, aki este bezárja az iskola épületét, reggel kitakarít és nappal egy-két hivatalos ügyqt is rá lehet bízni. — Hát kérem:.. itt vagyok én, Báthory István! És kérem, tetszett volna tőlem kérni az információkat, ne mástól! A legpontosabb lnfomációkat csak én adhatom magamról, mert nekem kérem, hobbim a pontosság! A végén kompromisszumot kötöttek: az iskola felveszi Báthory Erzsébetet munkavállalónak, mivel a kapott információk szerint megbízható, értelmes, talpraesett; nem bánja az igazgató azt sem, ha helyette az effektív munkát Báthory István végzi el... Ezt a tippet persze Báthory István ajánlotta, s a dolog felett az első elképedés után napirendre tért a jólelkű igazgató. Az első felháborodás után belenyugodott történelmi neve ilyetén bitorlásába Báthory Erzsébet is. — Nekem pedig nem fogsz szégyent hozni a fejemre! — emelte fel hangiát Báthory Erzsébet, és a termelőszövetkezet telefonján óránként kereste Báthory Istvánt Báthory István hivatalos méltósággal vette magához mindannyiszor a telefonkagylót és fontosságának tudatában mindannyiszor elmesélte lányának, mikor mit csinált mennyi dolga van, és hogy minden a legnagyobb rendben megy. Fizetésosztáslcor történt csupán némi meglepődés. Báthory Erzsébet — szólt ki Nusika az adminisztrátor. Ekkor a padról felállt Báthory István és meghajolt. — Báthory Erzsébet vagyok. Nusiká, a tizenhat éves kis adminisztrátor nagy szemeket meresztett Báthory Istvánra, de kérdezni nem mert tőle semmit. — Báthoiy Erzsébet vagyok — lépett Dér Endre A BÁTHORYAK HŐSTETTE közelebb a vénember Nusikához, és bizalmasan kaparászta a borítékot. — Igen, de egy óra múlva tessék viszszajönni. A bácsi íizetése még nincs számfejtve. — Vagy úgy — szólott Báthory István és leült. Vissza a kispadra. Már mindenki felgombolta a fizetését, ám Báthory István egyre a kispadon üldögélt. Egyszer csak nyílt az ajtó, s a nyílásban megjelent Báthory Istvánné öregaszszony mazdagon vezetve legújabb kismalacát. — A pénzért jöttem — mondta Báthory Istvánné — nehogy a férjem eligya, nekünk ezt a helyet már nagyon meg kell becsülni, ez olyan hely kérem, amire az uram mindig vágyott. A kismalac helyeslően röfögött, mire Báthory István megköszörülte a torkát — Miféle fizetést emlegetnek és kicsoda a néni? Sose láttam magát — hüledezett Nusika. — Én Báthory Erzsébet vagyok — ugrott fel készségesen Báthory István — ő meg a feleségem. Fent lakunk a hegyekben, én persze mostanság itt lakom az iskolában ... — A pénzért jöttem — mondta az öregasszony, aki kicsi volt és ráncosarcú. Az ember azon is csodálkozott, hogy egy ilyen erős és rózsás kismalac hogyan bízhatta magát erre a mezítlábas vénségre. Báthory Erzsébet fizetését véglilis Báthory Erzsébet vette fel, akit a termelőszövetkezet elhozott autóval az iskolába. Miután fölvette a fizetést, a pénzt az anyjának adta, aki boldogan indult vissza a hegyekbe, miközben a rózsaszín kismalatc elégedetten röfögött Az iskolában hozzászoktak Báthory Istvánhoz, Báthory István is hozzászokott az iskolához. És mivel a rendtartás előírta, hogy részegen, sőt ittasan nem lehet dolgozni, Báthory István nem Ivott. Ennek köszönhető, hogy nem egészen egy hónapon belül az Iskolához tartozó szolgálati lakást — egyszoba konyhát — családostul elfoglalhatta. Így hát beköltözött a hegyekből a városba Báthory István, Báthoiy Ei-zsébet, Báthory Bálint, a töpörödött fejedelemasszony, Báthory Istvánné, s a rózsaszín kismalac. Báthory István megfogadta, hogy ezentúl feddhetetlen életet él. Igen ám, de a véletlenek mipdig közrejátszanak az ember életében. Hiába akart Báthory István ezentúl a legderekasabb. a legmegbízhatóbb, a hivatalsegédek hivatalsegédje lenni: a szegényembert az ág is húzza ... Báthory István telefonált, még azonnyomban reggel a rendőrségnek, a tűzoltóságnak, és a mentőknek. Ás iskola előtt sorakozott hajnali hétkor — épp a jólelkű s vénlegény megérkezése előtt — a rendőrségi autó, a mentőautó egy sofőrrel, egy orvossal, és a tűzoltóautó, teljes fölszereléssel. és legénységgel. A tűzoltóautó — mivel tüz nem volt — a kapualjban vesztegelt. A mentőautó mentöorvosa — becsületére legyem mondva — ott maradt volna a helyszínen, a vizsgálat végéig, de a kötelesség elszólította „súlyosabb helyre". A jólelkű, de vénlegény Igazgató az ájulás határán volt, és hol tanáros utasításokat hallatott, hol csaknem elájult, a dühtói fuldokolva ... A rendőrparancsnok azonnal behívatta kihallgatásra. Báthoiy István éppen magyarázott: — Sötét volt kérem nem láthattam. Először a kertben mocorgott, majd egy hatalmas aktatáskát hajított be az ablakon. Én szaladtam az aktatáskához, ő is szaladt az aktatáskához. Dulakodni kezdtünk. Dulakodtunk, dulakodtunk, én szereztem meg az aktatáskát. Beszaladtam vele ebbe az osztályba. Itt is dulakodtunk, aztán a betörőé lett az aktatáska, megtámasztotta két lábát a falnak, meglökte magát és repült, repült a padokon keresztül, kifelé az ablakon. — És hogy lehet, hogy az ablaküveg nem sebesítette meg? — kérdezte a perc komolyságához illő arccal a rendőrfőnök. — Nem lett annak kérem semmi baja. Csak huss, ét átszállt az ablakon. — És miért kellett dulakodni vele? Mit akarhatott maga szerint? — kérdezte a rendőrparancsnok. — Az iskolát akarta törkretenni. De kérem, én, Báthory István, hát hogy magyarázzam meg maguknak, hogy az betörő volt, én persze úgy elláttam a baját... Megfogtam a két vállát és nekivágtam a padoknak. Pei-sze, az aktatáskát ott szorongatta a hóna alatt A terem valóban csatatérnek tűnt a tábla földön ripityára esve, az ablakok szintúgy. Kilincs se volt az ajtón. A nyomzásnak nem sikerült semmit elérnie. A vallatás nem derített ki semmit a keresztkérdések eredménytelenek maradtak. Az eset persze nem maradt titokban, a betöréses lopást városszerte — színes betoldásokkal — mesélgették. Báthory István sem maradt tétlen, újra és újra elismételte, sőt elismételtették vele kocsmában, utcán, összejöveteleken a betörést hiteles történetét. Valószínűleg nem a legtökéletesebben működő memóriájának volt köszönhető, hogy Báthory István egyetlen egyszer sem tudta úgy elmondani az esetet, hogy az az előző tudósításokkal egyezett volna. A fonalak összevissza futottak a hallgatóság előtt, csak az látszott holt biztosnak, hogv a betörő táltos volt, aki ablaküvegen keresztül is tudott közlekedni, sőt repülve közlekedni padokon, asztalokon át... S mivel már nem foglalkozott vele sem a rendőrség, sem a mentősök, sót még a tűzoltók sem. az eset kezdett adoma va enyhülni: a főhőssel, Báthory Istvánnal együtt. A vénlegeny igazgató ugyan egyszer arra gondolt, hogy behívatja Báthory Erzsébetet. At is szólt udvariasan a szövetkezetbe — mire Báthory Erzsébet összehívta a családi kupaktanácsot. Báthori Bálint ott csücsült az asztal legvégén, és mivel részeségről szó sem lehetett részéről, Báthory Erzsébet mélyen lehajtotta a fejét. Ez a fejlehajtás nala azt jelentette, hogy teljesen tanácstalan. Persze sajgott mindkét férfiú szive Báthory Erzsébet tanácstalanságát látván, de szerintük — teljesen tehetetlenek voltak megvigasztalásában. Báthory István kezdte a szót: — Nekem pedig elhiheted, virtikli betörők voltak! Hogy mered te gyanúsítani az öcsédet? — Hát hányan voltak? — kérdezte Báthori Erzsébet. Apa és fiú egymásra néztek és saccolni próbáltak. — Ugy, hárman-négyen — makogott Bálint, mint aki nagyonis illetékes. — öten! — vágta ki Báthory István. Báthory Erzsébet megint lehajtotta a fejét, s a két férfiú megint magábaroskadt a bánattól, hogy nem tudnak rajta segíteni. , — Cirkuszt csináltatok, és magatokból bohócot! Már nem is azt sajnálom, hogy olyan vagyok köztetek, mint egy idegen, hanem már csak attól a gondolattól rettegek, hogy a bolondokházába kell vitetnem benneteket! Ezen persze felháborodott Báthory István és Báthory Bálint is, de szólni nem mertek. Fejüket lehajtva ballagtak kl a tornácra, ahol már várt rájuk a fejedelemasszony, kantárszáron fogva a rózsaszín kismalacot. A gazda szórakozottan vakarászott a kismalac szőrzetén, a hűséges jószág pedig élénk röfécseléssel adta tudtára, hogy bármit mondjon is a hálátlan világ, az ő szemében mégiscsak minden idők legpáratlanabb hőse a gazda: Báthory István... SZINTE GÁBOR SZICÍLIAI TÁJ műsor aránytalansága! esetén, illetve problematikus darabok műsorra tűzése esetén indokolt. A Szegedi Nemzeti Színház az 1968-as év első felében Méhes György Barbár komédia című drámájának díszlet- és jelmezköltségeire .'3 ezer forint támogatást kapott. Az 19R8—69-es most készülő műsortervben a színháznak meg kell jelölnie, mely darabokra kér támogatást. A Művelődésügyi Minisztérium a városi tanáccsal egyetértésben dönt arról, hogy mely darabok méltóak a támogatásra. A most záruló évadban a kamaraszínházban játszott Egy csók és más semmi című zenés vígjáték után fizetett a színház jegyenként 1 forintos lárulékot Ez körülbelül 6 ezer forint terhet rótt a színházra. A filmszínházak, mint ismeretes, az A kategóriájú filmek után kapnak jegyenként 10 filléres prémium-jellegű támogatást. A Filmfőigazgatóság ezeket a kullúrpolitikailag kiemelkedő filmeket ingyen bocsátja a MOKÉP rendelkezésére. A B kategóriájú közepes színvonalú filmek — amilyen a forgalmazott filmek zöme — ulán átlagos kölcsönzési díjat fizetnek. Viszont a C kategóriába tartozó filmekért, amelyek forgalmazása nem kultúrpolitikai érdek, megemelt kölcsönzési díjat fizet a MOKÉP. A kulturális alap tehát nem az intézményekben képződik. hanem központilag. Meggondolandó azonban a megyénként kialakítandó kulturális alap is, amely részben a pillanatnyilag a Művelődésügyi Minisztériumban levő központi hitelből és ennek helyileg megnövelt pénzéből alakulna ki. Ilyen irányú javaslatunkat mór eljuttattuk az illetékes kormányzati szervekhez. A kultúra komnnercializálódásáról valóban sok szó esik a gazdasági mechanizmus bevezetésével összefüggésben. Nekünk nincsenek — legalábbis általában nincsenek — olyan tapasztalataink, hogy a kulturális szolgáltató intézmények — mozi, színház, filharmónia — engedményeket tettek volna annak érdekében, hogy növeljék bevételeiket Meggyőződésünk szerint a színház műsora helyes arányokat mutat összességében. A filmszínházaknál már inkább vannak jelek arra, hogv 1968. januárja után igénytelenebbé valt a műsor. Természetesen a filmszínházak műsorát nagyban befolyásolja az, hogy egyáltalán mi kapható a hazai filmpiacon. A kérdés tehát összetett Ilyen körülmények között elsősorban arra kell vigyáznunk, hogy a Jó filmek megfelelő beosztást kapjanak (ne rontsa látogatottságukat egy velük egy időben beosztott kalandfilm stb.). Mint arról már szó volt, a tanácsi művelődési otthonok költségvetésében nem volt lényeges változás. A vállalatok részéről ugyanakkor 40 ezer forinttal növekedett a hozzájárulás összege. Erre fel kell figyelnünk. Az üzemek 5—20 ezer forintjaiból nem jelentéktelen támogatási öszszegek gyűlnek össze, s meggyőző munkával érzésünk szerint a következő években ezek még tovább is növelhetők. Csak közbevetőleg jegyezzük meg: a termelőszövetkezetek közül egyedül a mihályteleki Új Elet mutatott hajlandóságot néhány évvel ezelőtt a művelődési otthon támogatására. Sajnos, hogy az elmúlt évben mór csak 6 ezer forintot biztosítottak néhány célfeladat elvégzésére, ez évben pedig teljesen elzárkóztak, különösképpen a rendszeres támogatástól. Reméljük, hogy az új tsz-alapszabályban létrehozott kulturális bizottság felismeri a művelődési ház támogatásának fontosságót. A művelődési otthonok Szegeden nem küszködnek olyan gondokkal, mint a falusiak, amelyekről mostanában gyakran hallani, hogy fizetésképtelenné váltak. Tény azonban. hogy a követelések változatlan szinten tartósa is effektíve a művelődési feladatok megoldósóra fordított pénzek csökkenését eredményezte, mert az árváltozások, a szolgáltatási díjak növekedése miatt a ténylegesen felhasználható költségvetési keretek kisebbek lettek. Reméljük, hogy a Pénzügyminisztérium a korrekciókra biztosított hiteleket minél előbb rendelkezésre bocsátja. A művelődési otthonok vezetőinek főbb gondjót a különböző művészeti csoportok működtetésére biztosított összegek alacsony volta jelenti. A csoportok fenntartásának normáit régen állapították meg és az e célra biztosított költségkeretek ma már elavultak. Nagy gondot jelent a tiszteletdíj jellegű előirányzatok kötöttsége. Pillanatnyilag az a helyzet hogy művelődési otthonainkban még indokolt esetben sincs lehetőség olyan új feladatokra költségeket biztosítani, amelyeknek bérjellegű kihatása van. Eddigi tapasztalataink szerint a szerzői kiadásban megjelenő könyvek ügye nem központi kérdése a helyi publikálásrak Kisebb műveket — természetesen lektorálással — eddig is meg lehetett jelentetni a szerző költségére. A városi tanácshoz azonban az elmúlt évek folyamán ilyen igény nem érkezett A könyvkiadás vonatkozásában fő gond a városban az, hogy az eddigi könyvkiadási lehetőségeink megszűntek. Ügy tapasztaltuk, hogy a Tiszatáj kiskönyvtár a Magvetőt arra kényszerítette, hogy a szegedi publikációs igényeket figyelembe vegye. Ez az elkötelezettsége most megszűnt. Elvileg így is elfogadhatja a szegedi írók műveit megjelentetésre, de mi Inkább több önállóságra gondoltunk a könyvkiadásban és nem arra, hogy íeljesen felszámolják a helyi könyvkiadást. Véleményünk szerint a gazdasági mechanizmus által biztosított lehetőséget a Magvető Könyvkiadó a szegedi kultúrára nézve károsan használta fel. Kutatnunk kell annak lehetőségét, hogy a dél-magyarországi könyvkiadás ügyét, ha szükséges, együttműködve más tanácsokkal, megoldjuk. Az önköltséges képzőművészeti tárlatok sem új jelenségek, az egyéni kiállítók eddig is maguk fedezték kiadásaik jó részét Maguk nyomtatták a meghívókat, plakátokat, katalógusokat és fizették a propagandaanyag terjesztésének költségeit. A Képzőművészek Szövetségétől szerzett tájékoztatás szerint a jövőben absztrakt, nonfiguratív alkotásokkal kiállításra jelentkező képzőművész nem kaphat kiállításához támogatást, sót az előbbiekben ismertetett költségeken felül a teremőrzés és energiaköltségeket is magának kell vállalnia. Az ábrázoló jellegű képzőművészeti alkotások kiállítása lényegében a régi feltételek között történhet. Nyilván differenciáltan kell a jelentkező művészek igényeit elbírálni, figj elembe véve művészi rangjukat. Városunkban is találkozunk még jelentés számú gjazdaságvezetővel, akiknek szemléletmódjából enyhén szólva hiányzik a kultúra támogatasa szükségességének belátása. Az ilyen vezetők nem gondolkoznak távlatokban és nem látják, hogy a munkaerő újratermelésében nemcsak az azonnali gazdasági eredményekre, hanem több évre előre kell gondolni, nem említve itt a kérdés általános emberi, humánus oldalát, arni a szocialista berendezésünkből fakad. Kulturális propagandánk egyik nagyon fontos politikai feladata lesz, hogy mindazokat meggyőzze, akik gazdaságilag tehetnek valamit a város művelődésügyében, arról, hogv a kultúrára fordított forintok mindenképpen megtérülnek, akkor is, ha egyes ember a saját pénztárcájából fizeti, de akkor is. ha egy gazdasági egység a gazdaságosság tényezői között tartja ezt nyilván és a költségvetésében megtervezi.