Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

Dér Endre AKET BOLOND • mm ét bolondunk I W volt a válla | J/f latnál. Az Fik egyiket már a I híre megelőzI ^Sta te. Tudtuk, hogy „dilipapírja" is van. Ennek ellenére a bemutatkozás teljesen normális volt. Magas, szőkenö. kontybafésült hajjal jelent meg négy év körüli kisfiával. Hosszú gyöngyöt viselt újdivatú horgolt blúzán és magasan tartotta a fejét. Katinak hívták. Köszönt az embereknek, megnézte a mosogatót, ahol dolgoznia kell, s rögtön észrevette, hogy kicsi a hely, ahol a szennyesedényt tárolják. A főnökkel megegyeztek, hogy másnap reggel munkába áll. Másnap reggel fehér köpeny volt rajta, ugyanúgy kontybafésülve a haja, és törölgetett. Egy hétig szavát se hallottuk. A pincérek elöl kitért, ha szóltak hozzá, nem válaszolt. Látszólag senkit észre sem vett, valójában azonban mindenkit figyelt. Az egyik szakács azt kérdezte Katitól: „Kitől van a gyereke?". Ekkor történt, hogy Kati nálunk is bolond lett Igazi bolond. Hogy mit mondott, máig sem tudom, de az bizonyos, hogy Kati kioktatta alaposan a szakácsot hogy hogyan illik Erzsébet királynő unokájával beszélnie ... Egyébiránt, hogy honnan van a gyerek, ki csinálta, azzal senki ne törődjön. Pár napig nem is törődött senki vele. De Bandika. az éretlen kis inaska — a nagyoktól ellesett pillantásokkal — ostromolni kezdte Katit Katit nevetett rajta, s nem tudni, hogyan —, összebarátkoztak. Kati elmesélte Bandikának, ki a gyerek apja; sajnos nem veszi el őt, mert bolondnak tartja, pedig ő nagyon jó feleség tudna neki lenni. A fiú bányász, minden hónapban rendesen küldi a gyerektartást, és minden hónapban egyszer Katit is meglátogatja. A presszósnő nem bírta már türelemmel Bandika és Kati összemelegedését, és nagy hangon rákiabált a fiúra: — Ha szóbaállsz azzal a bolonddal, többet hozzánk ne szóljál! Bandika is, Kati is kiborult. Bandika. aki kamillával mossa a haját és tejben az arcát —, hogy mindig ilyen szép szőke és aranyos kisfiú maradjon —, most egyáltalán nem volt aranyos kisfiú, és olyanokat mondott a preszszósnőnek, hogy az a főnökhöz ment panaszra. Ettől kezdve a főnök állandóan be volt kapcsolva az incidensekbe. Katira többször rájött az ötperc, és már mindenkinek tudott valami gorombaságot mondani. S a győztes mindig ő maradt, mert dilipapírja volt és a vita végefelé királynői kézmozdulattal és emelt fejjel jelentette ki: „A kihallgatást befejeztem, elmehetnek". S ha továbbra ls volt még vita, előhozakodott Erzsébet királynő nagymamájával, mindenkihez odament és mindenkinek külön-külön kijelentette, hogy jól gondolják, mire határozzák magukat — mert a nép vele van. Mikor ez a kijelentése is elhangzott, kiment. Most már mindenki — még az is, aki esetleg eddig még nem látott bolondot — tudta, hogy milyen egy bolond. A feneség csak ott kezdődött, amikor mégegy bolondot kaptunk. A főnökség azt állította, azért, mert csak egy bolond jön el ilyen helyre egész nap mosogatni ... Amilyen szép volt Kati, olyan csúnya volt Marika, a másik bolondunk. öt nem hozta el a főnök bemutatni, akkor találkoztunk vele először, amikor munkába állt. Negyven éves volt, de legalább ötvennek látszott. Azt mndták róla, elvált asszony. Foga egy se volt, haja szanaszét hullt, s kancsal volt. De ez még mind nem elég. Sánta is volt mindkét lábára és szőrös az arca, talán borotválkozott is. Egyből „felfedezte" Katit. Nagyon jó barátnők lettek, s a szakácsok legnagyobb bosszúságára Katit se lehetett kihozni béketűréséből. Marika minden szóbeszédet elsimított, Katit istenítette, Kati viszont nem engedte, hogy Marikát kihasználják. Marika gyors munkás volt, s mosogatni is szeretett, nemcsak törölgetni. Égett keze alatt a munka, s bármit kértek tőle, szívesen és szó nélkül megtett. Erre aztán a csúnya Marikát majd szétszedték a szakácsok. Kati ilyenkor jött segítségére és kijelentette, hogy Marika nem ér rá. Marika hálás is volt ezért Katinak, s szívét-lelkét kiöntötte neki. Többek között azt is elmesélte, hogy olyan albérletben lakik, ahol egy hetVINKLER LÁSZLÓ MENEKÜLŐ OIDIPUS ven éves ember állandóan szekírozza. A gyerek szempontjából ragaszkodna ugyan ehhez az albérlethez, mert a házban egy idős asszony vigyáz a gyerekre. Elmondta azt is, hogy az ő férje nem ad gyerektartást, hogy négyéves a kislánya, és hogy nagyon szép kislány. Valóban gyönyörű leánykája volt Marikának és olyan okos tekintetű, hogy mindenki megbámulta, mikor behozta. Mihelyst Kati meglátta a kislányt, valamint kiszámította, hogy Marikának a .fizetéséből nem jut már semmire, ha kifizette az albérletet, a gyerek után járó gondozást, az óvodát — odament a főnökhöz és kijelentette. nem hajlandó tovább dolgozni, ha ennek az asszonynak nem szereznek lakást. Marikának a szeme is kitágult és szégyenében kiszaladt az öltözőbe. Még hogy lakást... Nagyon félt Eddig falun napszáínba járt, ott se jutott eszébe, hogy lakás is kellene. Lakás ... és semmi nem ködlött fel benne. Lakás... lakás ... ismételgette, mint valami új szót aztán szó nélkül hazaszaladt A kérvényt Kati irta meg. Szép írása volt szépen meg is volt fogalmazva, és minden lényeges adatot tartalmazott Kati vitte be a tanácsházára is. Marika szinte semmit nem értett az egészből. Két hétbe se telt s Marikának megígérték, hogy három hónapon belül lakása lesz... Eddig van és nem tovább. Marika három hónap múlva lakást kapott, Katit pedig három hónap múlva elküldték a vállalattól. Délelőtt volt. — Magának olyan a képe, hogy akármit mond. nem tudok haragudni magára — mondta Kati az egyik szakácsnak. Ez a szakács ideges, fiatal, jólelkű fiú volt Ám örök életében félreállítottnak érezte magát, s most is úgy érezte: gúnyolódnak rajta. Válaszként mindenféle hülyének elmondta Katit csodálkozott amiért a főnökség dilipapírral együtt hajlandó dolgoztatni, mire Kati teljesen megbolondult. Agyon akarta vágni a szakácsot aki felöltözött és az irodán azonnyomban lemondott az állásáról. Fél óra múlva Katinak kezében volt a felmondás, és sírt. Azt mondta, nem mer hazamenni, mit rnond majd otthon az anyjának. Miből tudja majd eltartani a gyerekét... hol kap ő ilyen hülyén állást.. . milyen jövő vár rá, amíg rokkantsági nyugdíjba mehet ... egyik állásból ki, a másikba be . . . Aztán összekuszálódott benne minden. Megint Erzsébet királynő unokája lett, és kijelentette, hogy a nép majd bosszút fog állni miatta. Jól tudja, hogy őt azért küldték el, mert meg merte mondoni az igazságot De ő akkor is megmondja! Este Kati és Marika kart karbaöltve mentek haza. A lakásra.. ( NY. I. KORMASOV FIATAL ÉPÍTŐK Adányi Attila Károly A HÁBORÚ s z e l e • • • Hideg remeg a kövek között, Az utcák megbontott rendje, Most szabály. Házak fölött Tetőt rugdalva szél nyerít Alkalmi tréfa, együgyű, muszáj, összekulcsolta kezét a csönd, Álmatlan tekintetet matat tova, és zajba vész. Ismert hang fönt, zümmögve zúdul a ködön át. Légi kalóz. Kaszás tengerész. Es felfelé törnek a tüzek ropogva. Köröttük sután ácsorog a hideg, nem is tél. Amott zokogva, egy házsor mesélte kínjait, mig rommá, gyűrle magát, nem él. A temetők kegyelettel állnak. De árnyékuk messze jár. Fényt lök el még ma is sokunkból. S hogy újra szállnak, a régi téli madarak. Tűnnek el városok és emberek dőlnek ki sorunkból. Az emlékeket gyűjtjük, marokkal szedve? Hát idézzük ezt is, mint csodálták egymást akkor a falak. a szél dühöngve vinnyogott a füsttől. Emlékezz csak, bombalyukbar guggolt a tavasz. hangot. Vonal helyet azonban egy férfi hang jelentkezett: — Szevasz édes. Dr. Gaál Kund éppen válaszolni akart, hogy hagyják őt békében, amikor megszólalt egy mély női hang. — Már vártam, hogy hívsz. — Háromnegyed kilencre beszéltük meg. Nem? — mondta a férfi. — De már elmúlt öt perccel — válaszolta a mély noi hang. — Kedves tőled, hogy türelmetlen vagy. — Ugye? — Édes. — Tessék? — Mit csinálsz? — Most veled beszélgetek, s örülök, hogy hívtál. E szavak hallatán dr. Gaál Kund úgy döntött, hogy nem érdekli az egész és leteszi a kagylót. Üres enyelgés, csevegés a véletlen befutott kettős. Kíváncsiságát azonban felcsigázta a férfi megjegyzése. — A férjeddel mikor beszéltél? — Ne idegeskedj, nem gyanakszik — mondta a mély női hang. Dr. Gaál nem tette le a kagylót. Eszébe jutott a felesége, aki az egyik .társintézetben dolgozott. Feleségéről is gyakran hallott pletykát, hogy együtt látták barátjával, Tiborral. Gyermekkori pajtása előbb v.dvaroll Beának, mint o, de végül is úgy alakult a helyzet, hogy Bea nem lett Tiboré, hanem vele kötött házasságot. Tibor hat évig külföldön tanult, s amikor végzett. akkor Miskolcra helyezték. Talán másfel éve kerülhetett a kutatóintézetbe, oda, ahol Bea is dolgozott. Vakon bízott ugyan a feleségében, de a feldobott megjegyzések nem hagyták nyugton. — Azt értem, hogy nem gyanakszik, de mi a véleményed, meddig mehet ez ígv? Ha csak a szeretömnek tekintenélek, akkor minden rendben is lenne. Ellenben te tudod legjobban, hogy nem csaljuk egymást. Nem vagy a szeretőm és nem is akarom, hogy az legyél. Erted? — Ertem. Dr. Gaál Kund rátapasztotta tenyerét a beszélőre és újabb cigarettára gyújtott. A feje még mindig hasogatott, de most már kiállt belőle az a görcsös fájdalom, amely még a fürdőszobában is elővette. — Miért nem válaszolsz? Van valaki a szobádban? — Igen — mondta a nő. — Akkor úgy beszélek, hogy igennel, vagy nemmel kelljen felelned. Jó? — Igen. — Érjem be annyival, hogy néha elmegyünk hangversenyre. S mit gondolsz, meddig járunk majd hangversenyekre? Egy évig? Tíz évig? — Igen. — Egy évig értetted? — Nem. — így nem lehet beszélgetni —, méltatlankodott a férfi és érezni lehetett a hangján, hogy ideges, nehezen képes úgy terelni a beszélgetést, hogy elegendő legyen az igen-nem válasz szavaira. — Rá érsz délután? — Igen. — Vegyek jegyet a hangversenyre? — Igen. Dr. Gaál Kund már nem figyelte a be szélgetést, de a kagylót nem tette a helyé re. Eszébe jutott, hogy Bea emiitette teg nap, miért nem járnak gyakrabban hangversenyre, s hogy ő évek óta begubódzik. nem akar kimozdulni a lakásból, legalábbis vele nem. Méltatlankodott, hiányolta a régebbi társaságot. Felerősödött Bea hangtó dr Gaál fül éhen. Tudta, érezte fi réuéta hogy házasságukat csak a társadalmi konvenciók tartják össze és persze a három gyerek. Bea sohasem szerette őt. inkább belenyugodott sorsába, s kifelé igyekezett megőrizni a harmonikus családi élet vonásait. Ezzel eleget tett dr. Gaál kívánságainak és saját jeliemét sem zavarta. Otthagyta a telefonkagylót és a bárszekrényből elővette a konyakosüveget. Az üvegből ivott. A konyak végigcsurgott az állán. Amikor visszatért az ágyához a nő hangját hallotta. — Igen. Elmentek. Szeretném, ha megértenél és megértenéd a helyzetemet is. Nem tudok többre vállalkozni. Sajnos, nem. Azt hiszem már minden késő. Ismered a férjem és ott vannak a gyerekek is. De ne haragudj, olyan bizonytalan vagyok és nagyon gyáva, mint a nyúl. Én úgy érzem, hogy ezt a vonalat nem tudom bontani... Üjabb szédülés fogta el dr. Gaál Kundot, alighanem a vérnyomása emelkedett. Nem tudta magát türtőztetni, éles hangon kiáltott a kagylóba: — Bontom a vonalat! Fejezzék be! A telefonkagylót odavágta a készülékhez, amely felborult, a kagyló pedig billegve feküdt a szőnyegen. A férfi még hallózott néhányat, aztán egy kattanás után bejött a búgó hang. Dr. Gaál úgy érezte, hogy valami irtózatos mélység felé zuhan, ahol sötét van és a tárgyak puhák, kocsonyásak. Megpróbált kapaszkodni, fékezni akarta a zuhanást, de nem sikerült, nem talált szilárd támaszt. Délután arra ébredt, hogy rázzák. Amikor felnyitotta a szemeit, Beát látta ágya mellett. — Te itthon vagy és alszol? — Igen — mondta dr. Gaál csendesen As tíirVésxva efizett "Raára — Fellökted a telefont — mondta élesen a felesége. — Észre sem vettem. Ilyen korán? — kérdezett vissza. — Igen. Hangversenyre megyünk a kolléganőmmel. — Hova? — ingerült lett a hangja. Kibújt az ágyból és felemelte az asztalon felejtett konyakosüveget és mohón ivott. — Hangversenyre — mondta mégegyszer Bea határozottan. A konyakosüveget egy hirtelen lendülettel a cserépkályha oldalához vágta és szinte ordítozott: — Eredj a hangversenyre! De én bontom a vonalat! Érted?! Bontom a vonalat! — az utolsó szavakat szagatottan kiáltotta felesége felé, aki sápadtan állt és nem tudta mire vélni férje kirohanását. — Nem értem mi van veled. Mit kiabálsz és miiyen vonalat akarsz bontani. S egyáltalán. Mi van itt? Mi ez a hang? — ingerült, ideges lett az asszony is. Dr. Gaál nem folytatta tovább kirohanását, hanem bement a fürdőszobába. Bea mindössze annyit kiáltott utána, hogy elmegy a hangversenyre. A hideg vizes csapot forgatta meg, úgy érezte, hogy a zuhanyozás jólesik, tisztul a feje. Felöltözött, néhány alsóneműt keresett a szekrényben és berakta a bőröndjébe, majd a • pizsamáját is odacsapta. Nővére értetlenül fogadta, amikor becsöngetett hozzájuk, s kijelentette, szeretne ott maradni néhány napig, amíg nem sikerült valamilyen lakást szereznie. — De mit történt? — faggatta az idősebb testvér. — Semmi különös — mondta Kund —, csak bontottam « vonalat