Délmagyarország, 1968. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-29 / 124. szám

Baloldali tanácskozás Párizsban Előtérbe nyomulnak a politikai kérdések 0 Párizs (MTI) június 16-ra meghirdetett Peyrefitte francia oktatás­Bár a gazdasági követeié- népszavazáson és ennek kö- ügyi miniszter. A jelenlegi sekért folyó sztrájkharc nem vetkeztében De Gaulle tá- válság során ez az első tö­veszit hevességéből, s mind homok lembnd, tíztagú ide- rés a francia kormányban, a szakszervezet, mind a kor- iglenes ügyintéző kormány Pompidou miniszterelnök a rnány képviselői készülnek kinevezését javasolja az el- lemondást elfogadta és sze­az újabb tárgyalási erőpró- nökválasztás, majd azt kö- mélyesen vette át a tárgya­bára, mégis azt mondhatjuk, vetően a nemzetgyűlési vá- lás irányítását, hogy ezekben az órákban a Osztások lebonyolítására. Ja- Lapzártakor érkezett: politikai kérdések nyomultak vasolta azt is, hogy az ide­előtérbe Franciaországba, iglenes kormánynak ő ma- A baloldali szövetség kóz­Hiszen tiz év óta először ga> vagy még Inkább Pierre pontjának üléstermében ked­nyílik reális lehetőség u mo- Mendes-France volt minisz- den a késő esti órákban nopóliumok kormányának terelnök legyen a feje. Egy- megkezdték tanácskozásaikat megbuktatására, s egy de- ben bejelentette, hogy jelölt- a Francia Kommunista Párt mokratikus népi kormányzat k®nt indul az el nök választó- és a Demokrata-Szocialista létrehozására. A Francia son' Arra a kérdésre, hogy Baloldali Szövetség megbí­Kommunista Pártnak az a az ideiglenes kormányban zottal. felhívása, hogy a dolgozók számít-e a Kommunista Párt Az FKP-t Waldeck Rochet, válaszoljanak nem-mel a jú- részvételére, kijelentette: a baloldali szövetséget pedig nius 16-i referandumon a ,.Senkit sem zórqnk ki és Francois Mitterrand, a szö­gaulleisla programra, széles semmilyen részvételi arányo- vétség elnöke, Guy Mollet, a visszhangot, kelt Mitterrand kat sem határozunk meg Szocialista Párt főtitkára és előre." René Bilieres, a Radikális Kedden lemondott Alain Párt elnöke képviseli. a baloldali szövetség vezető­je is „nem" szavazatokra hívja fel követőit. Most minden azon múlik: slke­rül-e létrehozni a baloldali erők közös, előre mutató programjót. Nem lehetséges Franciaor­szágban ma baloldali kor­mányzat és szocializmushoz vezető út a kommunista párt aktív közreműködése nélkül, de főleg nem lehet­séges kommunistaellenesség­gel — jelentette ki kedden délután Waldeck Rochet, az FKP főtitkára. a Francia Kommunista Pórt és a De­mokrata-Szocialista Balolda­li Szövetség vezetői közötti tanácskozás kezdetekor. Wal­deck Rochet ezzel válaszolt mind a hétfő esti úgyneve­zett „diák- és munkásgyű­lés" szónokainak kommunis­taellenes rágalmaira, mind pedig Francois Mitterrand kedd délelőtti javaslataira. Kedd délután Francois Mitterrand sajtóértekezleten ismertette pártjának elképze­léseit a válság megoldására. Mitterrand abban a felte­vésben. hogy a „nem" szava­zatok lesznek többségben a Tiltakozási huiiám az NSZK-ban „Harmadik olvasás" Bonnban 0 Bonn (MTI) Nyugtalansági hullám vo­nul végig az NSZK-n, Johnson ragaszkodik feltételeihez MIKOR ? 0 Washington (AP) Johnson elnök kedden reg­gel hosszas tanácskozást folytatott Cyrus Vance nagy­követtel, a párizsi megbe­széléseken részt vevő ame­rikai küldöttség helyettes ve­zetőjével. Vance ismertetőt adott a VDK képviselőivel végbement eddigi megbeszé­lésekről. Az értekezletre Johnson meghívta Rusk kül­ügyminisztert, Clifford had­ügyminisztert és más vezető tanácsadóit is. A tanácskozások után Johnson rögtönzött sajtóér­tekezletet tartott. Ezen be­jelentette, hogy az Egyesült Államok csak akkor hajlan­dó beszüntetni a VDK el­len intézett bombatámadá­sokat, ha Hanot „kész ellen­szolgáltatósokra". Az elnök elismerte, hogy az Egyesült Államok és szö­vetségesei Vietnamban ko­moly csapásokat szenved­nek. Szerinte azonban ezek a csapások még súlyosabbak lennének, ha az amerikaiak beszüntetnék az Észak ellen intézett bombatámadásokat. 0 Saigon (AFP, UPI) A dél-vietnami képviselő­ház kedden elfogadta az ál­talános mozgósításról szőlő Bundesrat-hoz. Felszólítot- törvényt. Az új törvény ér­ték a parlament két házát, j telmében behívható minden ahol dőljék a törvényből a de­mokráciaellenes intézkedése­, mun: uciueiieues imczneurae­ma harmadik olvasásban, nyugat-berlini egye­végleges jovahagyasra ke- . tanárainak töhhséee szen tárgyalja a Bundestag " " parlamenti vf­a szükségállapot-törvényja­Achenben' JTSZEtatS TiltSzó tavi^tot KSK éséPsVzfn1szÍkZis1STöbb fr Frankfurtban és más váró- ár dolgoz61 kijeientették, sokban számos üzem dolgo- h szolidárisak a szükség­J ** épt „ , z » állapot-törvényjavaslatok el­Tobb szaz nyugatnémet lenzőlveL A TASZSZ hír­egyetemi tanár, magántanar ügynökség nyilatkozatban es e^etemi tudományos allapftja meg> hog a törvé_ munkatárs nyílt levellel for- £ e1£ogadása dult a Bundestaghoz és a Elmarad a 135. amerikai—kína i megbeszélés 18—38 éves férfi, és a pol­gári védelem kötelező a 16 és 50 év közti lakosságra, férfiakra és nőkre egyaránt Javaslat Kampalában 1960. MÁJUS 29., SZERI) A — NÉVNAP: MAGDOLNA ZÁPOR, ZIVATAR Várható Időjárás szerdán rsüg: változóan felhős Idő, több­felé /Aporral, zivatarral. Mérsékelt, zivatar Idején megerősödő keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 24—28 fok között. A Nap kél S óra 52 perckor, és nyugszik 19 óra >1 perckor. A Hold kél 4 óra 45 perckor, és nyugszik 22 óra 09 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden 100 centiméter (áradó). TÍZ ÉVE döntő labdarúgó-mérkőzésről. A halt meg, csaknem két évtizedes szünetben: 18.15—18.30 Hírek, önkéntes száműzetés után I'or- 19.20 Jó éjszakát, gyerekek! 19.25 toricóben Jüan Ramőn Jiménez Solti György vezényel. 20.27 Ma­(1881—1938) Nobel-díjas spanyol daras Gábor népdalokat énekel, költő, századunk irodalmának 20.40 Közvetítés a Benfica—Man­egyik vezéregyénisége. A pol- chester United Bajnokcsapatok gárhrtbomban a köztársaság ol- Európa Kupája döntőmérkőzés dalán állt. a fasiszták győzelme II. félidejéről, a londoni Wemb­után emigrációba vonult. Ojjé- ley stadionból. 21.38 Be kellett tereimtette a spanyol népdalt es a rácsos kaput zárni . . . 21.58 a románc ősi formált. 19S6-ban Zara Doluhanova dalestje neki ítélték az Irodalmi Nobel- Moszkvából. 23.00—23.20 Hirek. díjat. SZÍNHÁZ Nemzeti; Charley nénje. Blaha—Csokonol-b. (7). Ka­mara: Nyárt szünet. TEVE MOZIK Szabadság: Az elrabolt exp­resszvonat. Fáklya délután: Nlk­kl. Fáklya este: Felrobbantott pokol. Postás Mozi: A páncél nélküli lovag, (fél 6). VIDÁMPARK Nyitva 13 órátől 21 óráig. RÁDIÖ "Tj _si Kossuth Budapest 17.58 Műsorismertetés. 18.00 Hí­rek. 18.05 Pályaválasztási tanács­adó. 18.25 A világ térképe előtt. 18.35 Telelmpex. 19.05 Esti mese. 19.13 Szünet. 19.20 Tv-híradó. 10.40 Manchester United—Beníica Bajnokcsapatok Európa Kupája döntő mérkőzés közvetítése Lon­donból. A szünetben: 20.30 A Magyar Hirdető műsora. 21.40 Sétahajó . . . Zenés utazás Buda­pesttől Esztergomig . .. 32.10 Plyadassl Thera. Riportfilm. 22.20 Tv-hiradó. 2. kiadás. Belgrád 10.25 Vardar—Spartsk (Trnttrsl labdarúgó-mérkőzés. 10.20 Se fe­kete — se fehér. 19.05 Zenei la­boratórium. 19.35 A Bajnokok Kupája döntője — közvetítés 4 30 Hírek. 4.32 Hajnaltól W0SS . •>• gélig ... 5.00 Hfrek. 5.30 Reggeli WembleybőJ. 21.45 Filmomnlbusz. krónika. 3.45 Fulurádió. 0.00 Hl- 22.45 Távlatok, rek. 6.30 Hírek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 Reggelt krónika Bukarest II 715 Körzeti Időjárás 7.30 9.oo Francia nyelvlecke. lfl.Oo Oj könyvek. 8.00 Hírek. 0.05 Mu- Qroez nyelvlecke. W.OO A tv az sorismertetés. 8.18 Kamarazene. iparl specialistáknak 10.30 Tako­0 Washington (MTI) Az amerikai nisztérium kedden sajnálko­zását fejezte ki amiatt, hogy Varsóban — a kinal fél ké­rcsére — elmarad a két or­szág soron következő nagy­követi szintű megbeszélése. egyelőre nem tudna vissza­külüavml lérnl állomáshelyére és mi­«„"„Alító- vel jelenleg nincsenek meg­vitatásra váró kérdések". Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője kedden azt mondotta, hogy az USA vé­leménye szerint „a nagykö­veti megbeszélések haszno­Az 1935-ben kezdődött sak és akkor, amikor a nem­nagyköveti tárgyalások sorá- zetközi helyzet feszült, szó­ban ez lett volna a 135. ta- muk növelésére, nem pedig lalkozó. A Kínai Nepköztár- csökkentésére van szükség, snság ideiglenes ügyvivője A hosszú szünet nem szolgái­Varsóban az amerikai nagy- ja a tárgyalások eredeti cél­követséghez intézett levelé- ját: a rendszeres kapcsola­ben javasolta: a megbeszé- tok fenntartását és a fontos lést novemberre halasszák el, vitás kérdések megoldását" mivel „a kínai nagykövet — mondotta a szóvivő. Magánvállalkozók gyáralapífása 0 Belgrád (MTI) A vállalkozók, vagyis az ala­A jugoszláv sajtóban élénk P'tó ,a«ok "vetést kap­vitát váltott ki, a közvéle- mint a többi alkalma­ményben pedig vihart ka- «>U. de befektetett tőkéjük vart a belgrádi Borba má- fejében a vallalat évi tör­jus 18-i számában közölt lesztest is fizet nekik, meg­hir, amely szerint Sziavonsz- Pedig kamatokkal együtt, ka Orahovican négy magán- A vállalkozók már meg­vallalkozö kétmillió új dinár rendelték a gépi berendezést befektetéssel 120 munkást és júniusban üzembe akar­foglalkoztaló texttlgyárat Ják helyezni a textilgyárat. alapit. Ehhez, a városi ta- A belgrádi Politika helye­nacs illetekes hatósága meg- seite ezt a magánvállnlko­adta az engedélyt. Megszab- zást, mert ezáltal 120 ember ta azonban, hogy a vállalat- munkához jut. A Borba szór­nak is az, önigazgatási rend- kesztőségéhez érkezett leve­sz.er szerint kell munkáikod- lek írói szembehelyez.kednek nia, vagyis meg kell válasz- a négy szlavóniai vállalkozó tani az önigazgatás szerveit kísérletével, és érvényesíteni kell a vég- Hivatalos állásfoglalás ed­zett munka szerinti elosztást dig még nem hangzott el az a dolgozók vonatkozásában, ügyben. nem az NSZK belügye, érinti más európai népek békéjét, nyu- • Kan>pal» (AFP, Reuter) galmát, mert elősegíti a mili- Kedden reggel Uganda fő­tarlzmus, a revansizmus , „<„.iKo„ f„i„(„tA4t„i, „ erőinek feléledését. ! varosaban folytatodtak a m" Az NDK-nak nyugatnémet gériai—biafrai tárgyalások, kérdésekké) foglalkozó ta- | A nigériai szövetségi kor­nácsa ugyancsak nyilatkozat- mány küldöttsége a kampa­ban foglalt állást azzal ösz­szefüggésben, hogy a bonni nagykoalíció kormánya a szövetségi gyűlésben vég­érvényesen meg akarja sza­vaztatni a szükségállapot­törvényeket. A parlamenti pártok kép­viselőcsoportjai kedden egész nap a parlamenti vita elő­készítésével foglalkoztak, hogy a törvényjavaslatok megkapják a szükséges két­harmados többséget, különö­sen, miután a nyugati nagy­hatalmak közölték, hogy a törvények életbe lépése után lemondanak bizonyos nyu­gat-németországi előjogaik­ról. lai békéltető tárgyalásokon előterjesztette módosított tűzszüneti javaslatát, ame­lyet röviddel ezután a sajtó képviselőinek is átadtak. A 18 pontos javaslat lényege az. hogy Biafrának a tűz­szünet életbe lépte előtt 12 órával ki kell nyilvánítania: lemond a szakadár keleti tartomány különállásáról és elismeri Nigéria egységét. A biafrai küldöttség vezetője kijelentette, hogy Biafra ké­sőbb válaszol a nigériai ja­vaslatokra. 8.34 Orvosi tanácsolt. 8.39 Gou. nod: Faust — Valpursls-éjl jele­net. 9.24 A Magyar Rádió ée Te­levízió gyermekkórusa énekeL 9.29 A Szabó család. 10.00 Hfrek. 10.10 Zenés műsor üdülőknek. 11.58 Technikai szünet. 12.00 Hí­reit. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.06 A budapesti színházak műsorából. 13.(18 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.21 A Francia Rádió szimfo­nikus zenekarának lemezeiből. 14.03 Gazdasági magazin. 14.35 I Andor Éva ée Slmándy József énekel. 14.51 Kóruspódium. 15.00 Híreit. 15.15 A vágy füve. Mese­Játék. 15.50 Ys királya. Opera­részletek. 16.35 A Forelgn Office levéltárából. 16.50 Pol-beal. 10.38 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hí­rek. 17.05 Külpolitika! figyelő. 17.20 Mindszenti Ödön énekel. 17.34 Holnap közvetítjük . . . 17.54 Három hónao Vietnamban. Do­kumentumműsor. H. rész. 18.24 A Grand Boulevardon. 19.00 Esti krónika. 19.29 Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.30 Az Express/. együttes nyilvános hangversenye a Rádió 23-es stúdiójából. 20.00 A Magyar Rádió és Televízió né­pi zenekara játszik. 20.25 Hírek. 20.30 Oj lemezeinkből. Két ifjú­kort Mozart-versenymű. 21.20 Gondolat. 22 00 Hirek. 22.20 Nép­szerű előadások félórája. 22.50 Fejezetek a közgazdasági gon­dolkodás történetéből. 23.00 Tphi­genla Taurisban. Opernrészletek. 23.40 Népi muzsika. 24.00 Hírek. 0.10—0.23 EJ1 zene. Petőfi 4.30—7.99 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. KözSen: 8.30— 6.30 Torna. 0.54 Idegen nyelvű vlzjelzőszolgálat. 10.00 Tánczene. 10.25 Kamarazene. 11.00 Operett­muzsika. 11.30 Előhang. 12.00 Szimfonikus zene. 13.17 Kttnv­nyűzenel híradó. 13.47 Vízállás­jelentés. 14.00 Délután — az ak­tualitások Jcgvében. 17.30 Köz­vetítés az Ü. Dózsa—Crvena Zvezda Közép-európai Kupa eló­lAsoknak 17.00 Gazdasági króni­ka. 17.30 Német nyelvlecke. 18.00 Fiatalok klubja. 18.30 EsU hír­adó. 18.50 Időjárésjeleaités. 19.00 Gyújtópont. 19.40 Labdarúgás: Manchester—Benftoa Európa Kupa döntő. Szünetben előzetes 21.30 Közvetítés a „Pescarus" mulatóból. Énekel Rohana, Ma­tél és Norocel Dumítriu 21.50 Éjszakai híradó. 22.00 Műsor zárás. Figyelem! Figyelem I Előfizetéses étkezésre jelentkezéseket felveszünk Sárkány és alsó­városi éttermünkben Ebédjegy­váltás pénteken de. 11—15 óráig XS. 180 757 SZERDA, 1988. MÁJUS 29. á és az Ember Még itthon elhatároztam, hogy ok­vetlen megnézek egy bikaviadalt, mert majd úgyis az obiigált kérdések közé tartozik; láttál-e valódi escamil­lo-t? Az arénában, várva az- addig so­hanem látott „csemegere", megtudtam, hogy Spanyolország legnagyobb'torre­rója Mariuel Benitéz, aki eddig több mint ezer bikát döfött le. . Az ünnepélyes kezdésre a viadal elnöke fehér zászlóval adott jelt. Pá­holyában ott ültek tanácsadói, kiöre­gedett matadorok. A bevonulás zene­kari kísérettel történt. Közben kiírták a bikák korát es súlyát (4 évesnél fia­talabb bika nem küldhető az arénába). Az arénába, amely Sevillában 20 ezer ember befogadására alkalmas, 50 pe­seta belépődíjat fizettem. Az első menetre legalkalmasabbnak kivá­lasztott bika szalaggal a nyakában beviharzott. A nagy trapp után még ki sem fújta magat a matadorok maris megkezdték bosszantását, s „ju­talmul" jó párat ji palánkhoz kény­szeritett. Második „menet"-ben a pi­rossapkás peonok következtek; utá­nuk lóháton jöttek a pikadorok. Rö­vid szárú lándzsákat döftek a bika nyakába és hátába, mire az állat sa­ját vérét megszimatolva, az aréna hangulatónak megfelelően dühbe gu­ruit. Az így előkészített bikát a tor­rero, — aki bandillerójaival, fegyver­hordozóival érkezett — újabb keze­lesbe vette. A torrero először vörös köpenyével dühösítette a bikát, s közben, hogy mentse magát a teljesen felbőszített állattól, ügyesebbnél ügye­sebb mutatványokat produkált. Ekkor már tombolt a tömeg! A legdrámaibb pillanatban aztán az egyik fegyver­hordozó a köpenyt kicserélte a man­tillára, a vörös posztóra. Ekkor már éreztem, — a bika egyébként is sok vért veszített már —, hogy nem soká­ra vége lesz a játéknak. „Ez az igazi!", kiabálták és többen használati tár­gyaikat kispárnákat dobálták be a küzdőtérre. Mi az igazi? — kérdez­tem a mellettem ülő spanyoltól. — Az — felelte — hogy a halálos döfés el­sőnek sikerült! Végül a bika tetemét „tiszteletkör" után háromfogatú szamaras kocsi húzta ki az arénából. Ebben az aré­naban halt meg a 30-as években Sanches Majias (Garcia Lorca versben örökítette meg emlékét, s egyben fel­emelte szavát az ősi szertartás ellen). Spanyolországban vagy 1200 helyen hódolnak ennek a buta szórakozás­nak, de Jó üzlet az államnak, meg a bikatenyésztőknek. A bika és az ember harcából rend­szerint az ember kerül ki győztesen, bór az elmúlt 30 évben kétszer az ember maradt alul. Nem adja meg ol­csón magát a bika. Megfigyeltem, mi­lyen ügyesen használta a szarvait, fő­ként még a menet elején, a matado­rok „játékánál" hol ballal, hol jobbal vágta oda őket a palánkhoz. Spanyolország jelen társadalmi éle­te talán egy bikaviadalhoz hasonlítha­tó, ebben a nagy Arénában a Bika és az Ember küzdelme állandóan ismét­lődik. Bármilyen gonosz, embertelen erővel ls támad a Bika, a Torrerónak, ha Ember akar maradni, szembe kell szállnia vele a barcelonai egyetem padjától a madridi utcáig. Csak bá­torsága és helytállása mozdíthatja ki helyzetéből, amelyben nem tud és nem akar tovább élni. A barajasi repülőtér körüli tünte­téseknél tudta munkás és diák egy­aránt, hogy a kiparancsolt fegyverek golyóitól csak elpusztulni lehet, ami még nem jelent győzelmet az Ember, az ibériai „új hullám" felett. A bika­viadal talán ilyen hangulatot is ad a spanyol nézőknek, aki minden élet­rezdülésével felfokozott hangulatvi­lágával drukkol az Emberért a fel­bőszített állat ellenében. Dr. Bátyai Jenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom