Délmagyarország, 1968. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-23 / 119. szám
Egy iigyéaz naplójából Szegeden és Csongrád megyében száznál több üzemben, vállalatnál működnek társadalmi bíróságok. Többségükben hivatásuk magaslatán is állnak. A munkájukat ellenőrző dr. 1'arnai László csoportvezető ügyész naplójából viszont most olyan eseteket ragadunk ki, amelyek nem kerültek társadalmi bíróság elé, maradtak egyszerű fegyelmi ügyek, avagy oda kerültek, de körülményesen, netán a tárgyalás rossz előkészítésével. Öt percig gáz nélkül A vállalat, az igazgató munkájának legfontosabb segítője a fegyelmezettség, a pontos, lelkiismeretesen végzett munka. A háziaszszonyok ugyan mit mondhattak akkor nap délben, a legnagyobb főzés Idején, amikor csak öt percre elaludt a sütőben a gáz? Valaki játszott, unatkozott, vagy figyelmetlenkedett, amikor a DÉGÁZ-nál egy „kicsit" elzárta a városi fővezetéket Ezer szerencse, hogy nem történt akkor sehol végzetes szerencsétlenség. Könnyen előfordulhatott volna, hogy valamelyik háztartásban nem veszik észre a gázláng kl alvását azt követően pedig a gázömlést A következmény csupán a fegyelmi felelősségicvonással lezárult volna, ha az iratokat lapozgatva fel nem szisszen dr. Tarnai László. Ugyancsak elcsodálkozott hogy a gázzal játszást, miért nem az üzem társadalmi bírósága tárgyalta. le, hiszen oda való lett volna. Ezt as ügyet azonban — példákat, neveket lehet Itt felsorolni — „körülvették" olyan jelenségek, amelyeket így nevezünk: munkaidő alatti lelttasodás, kártyázás, sakkozás, Igazolatlan távolmaradás ittasság miatt Ugyanitt egy csoportvezető egyszer a fülénél fogva vitte egy munkatársát a fúrógéphez. Valamennyi ügyet most egy kalapba rázva, kedvezőtlen lenne a kép a DÉGÁZ-nál uralkodó munkamorálról. Az üzem vezetői és szakszervezeti bizottsága azóta levonták az estekből a tanulságot, s adott esetben a társadalmi bíróság elé kerülnek a valóban oda kívánkozó ügyek. Csonka tanács Kisebb súlyú, a társadalmi tulajdont károsító csalás miatt délután fél 4-re tűzött ki egy tárgyalást a Szegedi Vlz- és Csatornaművek Vállalat társadalmi bírósága. Az előkészítés „komolyságára" jellemző: az utolsó pillanatban kaptak észbe, hogy fizetéses nap lévén, alig lesz érdeklődés a tárgyalás iránt, munka végeztével mindenki elsiet a vállalattól. A tárgyalást elnapolták. Legközelebb viszont csonkán ült össze a társadalmi bíróság. A tanács egyik tagja távolmaradt. A hallgatóság lassan türelmét vesztette, amíg sikerült behívni egy távoli munkahelyről egy póttagot. Az viszont nem ismerte az ügyet, következésképpen nem is lehetett tőle felelősségteljes döntést várni. Olyan „apróságok" is zavarták a tárgyalás menetét, hogy közben dohányoztak a tárgyalóasztalnál és a széksorokban. A társadalmi bíróság elnöke állt, úgy vezette a tárgyalást. Aki miatt viszont tanácskozott a társadalmi bíróság, az ült és ülve válaszoltak a tanúk is a hozzájuk Intézett kérdésekre. A külső formát a belső tartalom határozza meg eteklntetben is. A munkatársi felelősség A legfontosabb éltetője a társadalmi bíróságnak a nyilvánosság. Ennek jelentősége pedig abban van, hogy a résztvevő hallgatóság ellenőrizheti a társadalmi bíróság munkáját és mérlegelheti. hogy kiszabható intézkedése egyenes arányban éll-e az elkövető vétségével. Figyelmeztethet, megróhat, a nyereségrészesedés egy részét megvonhatja, 500 forintig terjedő bírságot szabhat ki, kártérítésre kötelezhet, alkoholistát elvonókúrára utalhat, kötelezhet adósság visszafizetésére a társadalmi bíróság, amely a munkatársi felelősségen, az egymásért való helytálláson alapuL L. P. A MAV Szegedi Pályafenntartási Főnöksége értesíti a lakosságot és a vasút mentén fekvő gazdaságokat, hogy a szegedi kisvasút összes vonalán 1968. MÁJUS 23 ÉS 27 KÖZÖTT vegyszeres gyomirtást végez Az alkalmazott vegyszer a permetezés napjától számított 30 napon belül emberi és állati szervezetre mérgező hatású. Ezen idő alatt a vasút területén sem legeltetni, sem a lekaszált füvet takarmányként felhasználni nem szabad. Az ebből eredő esetleges károkért a vasút felelősséget nem vállal. xDK. 424 Az Állami népi együttes hivatásos énekkarába felvételt hirdet a felvétel. Illetve a meghallgatás május 29-én, szerdán délután 4 órától lesz, a Liszt Ferenc AUami Zeneiskolában. Szeged, Tábor utca 3. Korhatár nőknél 18—25 év, férfiaknál 26—27 év. HK. 164 Kiváló minőség, divatos modellek biztosítják »r. Ifjúság Igényének kielégítéséti VASARI.AS AINAL FIGYELJE CÍMKÉNKET és kérje mindenütt gy ármányainkat. Kérjük, közölje termékeinkkel kapcsolatos észrevételét gyárunkkal. Cimünk: Ruhagyár, Kaposvár FTC— Bologna 3:2 (1:2) A labdarúgó WK elődöntőjében szerdán a Népstadionban játszotta első mérkőzését a két együttes. Még az első percet mutatta a stadion órája, amikor a késlekedő ferencvárosi védők között Clerici a hálóba fejelte a labdát (1:01. A Bologna magabiztosan játszott — Haller irányításával — a ferencvárosiak sok hibát vétettek. Negyedóra után mezőnyfölénybe kerültek a zöld-fehérek. A 34. percben egy előreívelés nyomán Bálint és Géczi késlekedett. Pace a felső kapufára lőtte a labdát, az viszszapattant és Perani az üres kapu közepébe lőtt (2:0). A gól felrázta a Ferencvárost, Branikovics egymás után átjátszotta a Bologna játékosait, s mintegy 12 m-ről a kapu jobb alsó sarkába lőtt (2:1). Az 56. percben megszületett az egyenlítő gól: a szemfüles Branikovics védhetetlenül lőtt a kapuba. (2:2). A 81. percben a Ferencváros megszerezte a vezetést Varga 17 m-re a kaputól váratlan lövést küldött a jobb alsó sarokba (3:2). A Ferencváros május 27én Bolognában minimális, egygólos előnnyel játssza a visszavágót Atlétáink erőpróbák előtt Szombaton és vasárnap sor kerül a négyfordulós atlétikai NB I B viadal első fordulójának küzdelmeire. Megyebeli atlétáinkat tavalyi eredményeik alapján mind a férfi, mind a női kategóriában a keleti csoportba osztották be. Mindkét csoportban 8 együttes versenyez. A férfiak először Kecskemétre utaznak, ahol Szeged válogatottja néven Heves és Bács megye válogatottjával mérkőznek. A nők Csongrád megye válogatottja elnevezéssel Szegeden a Bp. Építők II. csapatával és Nógrád megyével vetélkednek a győzelemért. A női viadalra a SZEACstadionban szombaton délután 3 órai, míg vasárnap a megyei egyesületi csapatbajnoksággal párhuzamosan, reggel 9 órai kezdettel kerül soc. Monostori Tibor Nemrégiben befejeződött a Csongrád megyei középfokú iskolák labdarúgó-bajnoksága Kilenc csapat küzdelméből a szegedi 624. sz. ITSK együttese került ki győztesen. Képünkön a bajnokcsapat tagjai (balról jobbra): Magyar Tibor, Róth István, Oláh Tamás, Varga István, Kovács Zoltán, Katona László, Magyar György, Vass István, Szabó Ferenc, Puskás János, Kozma György. Rajtuk kívül Bajnokcsapat Buttás János, Balla István, Klötz Ferenc és Farkas László is játszott. (Itt jegyezzük meg, hogy a bajtokságban egyesülethez Igazolt labdarúgóik is szerepelhettek.) A középiskolás bajnokságban való sikeres szereplés a játékosokon kívül Lehóczki János testnevelő tanár érdeme is, aki ütőképes együttest kovácsolt össze a diákokból. SZEACSzabadkai válogatott 1:1 (0:0) (Kiküldött munkatársunktól.) A két testvérváros, Szeged és Szabadka legjobb labdarúgói tegnap Szabadkán találkoztak egymással nemzetközi barátságos mérkőzés keretében, Kopulovics vezetésével. A csapatok a következő összeállításban kezdtek. SZEAC: Tóth — Pataki, Kővári, Várhelyi I. — Dezsófi, Dobó — Csömör, Vörös, Kozma, Vass, Petrina. Szabadkai válogatott: Kovacsevics — Szabó, Vujkovics — Gabrics, Popovi cs, Juhász — Basics, Borbély, Bojovics, Kéri, Rajosáéi Mezőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés. Kozma a balszélen kapura tört, de Szabó a tizenhatos oldalvonalánál szerelte a szegedi csatárt. 'Ellentámadás közben Basics elől Várhelyi I. szögletre hárított A 14., majd a 18. percben Vörös lövése adott munkát a hazaiak kapusának. Fokozatosan fölénybe került a SZEAC. Egy izben Petrina szögletrúgása után Kovacsics ügyes kivetődéssel elcsípte a labdát A hazaiak is megszerzhették volna a vezetést, de a 38. percben Basics jó helyzetben magasan kapu fölé lőtt A másik oldalon Csömör fejese ment fölé. Szünet után a SZEAC-ban Kővári helyett Magyar lett a középhátvéd, Csömör és Vörös helyett Kószó és Nemes alkotta a csatársor jobbszárnyát A szabadkaiaknál Vujkovics helyére Vojnics állt be. Változatos játék után a 6. percben gólt ért el a SZEAC: Kószó ívelt beadását Petrina a kapuba fejelte. Kozma nagy lövése alig ment a kapu fölé, majd a 17. percben tizenegyeshez jutottak a hazaiak, de Borbély a kapufának lőtte a labdát Két perc múlva egy gyengén sikerült szabadrúgás után a labda átgurult a szegedi sorfalon és a befutó Basics közelről a hálóba talált. 1:1. Hosszú perceken át mezőnyjáték folyt. A 33. percben Kozma került helyzetbe, de közelről, fordulásból a vetődő kapusba lőtte a labdát. A mezőnyben mindkét csapat játékosai ügyesen adogattak. Hiányosságként említhető meg, hogy mindkét oldalon csak kevés lövés ment kapura. A SZEAC részére a mérkőzés jó előkészület volt a Salgótarján elleni bajnoki találkozóra, amelyet vasárnap Szegeden játszanak. Metzger Károly SOROKBAN A kerékpáros Béke-verseny 11. szakasza után m magyar versenyzők helyezése az egyéni összetett versenyben a következő: 29. Pataki... 42. Megyerdi... 52. Jezerniczky. * Az NSZK olimpiai bizottsága közölte a mexikói olimpia rendezőségével, hogy 220 versenyzőt küld az olimpiai játékokra. Az edzőkön és vezetőkön kívül még 50 megfigyelő is utazik Mexikóba, hogy a rendezést tanulmányozzák. 1972-ben ugyanis Münchenben kerül sor a 20. olimpiai játékokra. HOGYAN TIPPELJÜNK! Győr—Tatabánya Videoton—Bp. Honvéd Diósgyőr—Csepel Dunaújváros—Pécs Szeged—Salgótarján Nagybátony—Komló Szolnok—Nyíregyháza Pécsi Bányász—Miskolc Máza-Szászvár—Dorog Mosoni Vasas—Pécsi Ércb. Siófok—MA V-DAC Kecskemét—DVSC Cegléd—SZVSE 13+1 D. Elektromos—Jászberény i x t 1 s 1 1 x t 1 1 I X s X I . í s i Három tehetséges tornász Llebmann Béla felvétele Hárman a Postás SK tornászai közül (balról jobbra): Kovács Anikó, Ábrahám Zsuzsa, Grcminger Márta A Szegedi Postás tornaszakosztálya az év elején megerősödött. Két lelkes testnevelő tanár került a sportkörhöz: Savanya Ferencné és Lalia András foglalkozik a fiatalokkal. Rajtuk kívül Kovács Ivánné és Kovács Iván is közreműködnek az utánpótlás nevelésében. A nemrégiben Pécsett megrendezett országos vidéki ifibajnokságon a szegedi lányok közül hárman is sikerrel szerepeltek. Az összetett egyéni versenyben Gremi nger Márta harmadik lett, bronzérmet szerzett, de éremmel tért haza Kovács Anikó is, aki az összetettben a hatodik helyet szerezte meg Ábrahám Zsuzsa is kielégítően szerepelt: a talajgyakorlatok bemutatása során második, a gerendán pedig harmadik helyezést ért el. 1ÉL-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt songrád megyei és Szeged váras) bizottsága és • tanács naplója. - Szerkeszti a szerkesztő bizottság — Felelős szerkesztő: Nagy István. Szerkesztőség és kisdőhlvatal: Szeged. Magyar tanácsköztársaság útja 10. Teleíon: 13-535 13-003 — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged. BaJcsy-ZslilnszkY u. 38. (Index 39 05 3). — Előfizetési dl) egy hónapra 13 forint.