Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-14 / 88. szám

STEFÁNIAY EDIT KERÁMIA Benjámin László HASONLATOK Csiszolt csavar-fejek a csillagok. Leszorítva velük egy fekete dobos műanyag fedele. A dobozban — — De nem is csavarok: Világító halak a csillagok. Az óceán mélyén... De nem halak: Tojások, fekete kotlós alatt. Mégsem tojások. Szétszórt ékszerek. Zsákmányt leső tigris-szemek. Rajzó méhek. Gyermekláncfü-magok. Kovácsműhely szikrái. Csillagok. Mit nem beszélsz? Hogy mind, külön-külön, — saját helyén —irdatlan plazma-gömb? No: ott! De itt: hunyorgó csillagok. Pásztortiizek, gyöngyök, — hasonlatok. lncs Bodzáson, de tán a járásban sem összetartóbb családi közösség, mint a Kárászok nyolc testvéri testülete. Nyolc testvér! Elmondani is sok, hát még látni, tudni, tapasztalni összetartozásuk. A megyei lap is írt róluk félkolumnát, nem beszélve a helyi emlegetésekről. Hiszen Nagy Sándor ref. lelkész is ezt emelte ki mennydörgő hangon gyászbeszédében. amikor az öreg Kárász Gerzsont 93 éves korában visszaadták az anyaföldnek. Most se sejtődött semmiféle repedés az összetartozás korsóján, amikor Kárász Gergely, az ötvenhatodik évében családfői rangra emelkedett legidősebb, férfiúi ereje teljében levő hadvezér (mármint' a Kárász hadak vezére, ahogyan Bodzáson mondogatják) egybe rikkantotta testvéreit, s leültetvén őket a Babilon utcai házában, felállt a fehér terítős asztal mellé, s így szólott: — Szeretett testvéreim, vagyis kedves Zsófi, Eszter, Sára, Julcsa, Mari, Rózsa és Zsuzsa, örömmel látlak itt benneteket teljes számban e fontos megbeszélésen. Mindjárt rátérek az első napirendre. Be lehet jönni! — folytatta emeltebb hangon. Ekkor, a jóég tudja, honnan, belejtett Gergely neje, született Szűcs Rebus, s mögötte Miska fiú, szemérmes vigyorgással, kézenfogván egy galambszürke kosztümös, kalapos nőt. — Jó napot kívánunk — kezdte Kárászné, egészen nyugodt hangon. Nem hiába brigádvezető az ura a bodzási Gazdag téeszben, s neki kell a küldöttek közt nem egyszer elsőnek felszólalni. — Kedves rokonságunknak ezennel bemutatjuk a mi szeretett Mihály fiunk menyasszonyát, Hamvasi Magdát, azelőtt Berkenyés Pálnét, a macskási Jóreménység téesz könyvelőjét... Pont úgy ment, mint a küldöttgyűlésen szokott. Nem tapsolt a hét Kárászlány, nem is szólt. Csak nézte az idegent, aki családtag mihamar. Legalább olyan idős a nő, mint Miska — gondolták —, és mar mögötte van egy férj, nyilván Miska sem látatlanból lesz a vevője. Mustrálták, mert mind gazdasszonyok voltak, és nem szóltak. A szemrevételezés már eltartott egy percig, kettőig, ami kissé kínos dolog ilyenkor, ennyi ember közt, amikor aztán Sára, aki jelenleg Baji Ambrusné névre kiállított személyazonossági igazolványt hordoz retiküljében, az ls igaz, hogy abban említést történik még Nagy Farkas, Fanyűvő István és Csendes Lajos volt férjekről is, szóval Sára fátyolos hangon, amit általában az emberek közti forgolódáskor használ, megkérdezte: — Tessék mondani, a tisztelt volt férjétől hogyan tetszett...? nagyközség és Járási székhely közvéleményében, mint egy háromnapos miniszterelnöki konferencia, valahol túl az Óperencián. Garamszögi Ervinné, aki Szűcs Melitta névre hallgatott leánykorában (gróíi keresztanyja kedvéért, mivel Szűcs Pál parádéskocsis volt az ifjabb Széchenyieknél), egyszóval a helyi III. sz. általános iskoVarga Imre HADBOMLÁS — Az most nem tartozik ide — csapta tenyerét az asztalra Gergely, s nem mondta ki: Berkenyés Pál úr a csirkekeltető gépek nyugati tanulmányozása során elfe-. lejtett hazajönni. — Inkább ismerkedjetek össze, s beszéljük meg a lakodalom teendőit ... Azzal megragadta a mellette ülő Mari karját, lehet, mert azon is kosztüm volt, s összehúzta a két asszonyságot. A ruhahasonlóság megtette a hatását, máris összepuszilóztak, aztán a többi is követte. A Kárászcsaládban vita után mindig egyetértés szokott uralkodni. Hamarosan meg is állapodtak: október 28-án, szombaton délután három órakor lesz az esküvő a tanácsházán, utána estebéd a volt Táncos Varga-féle vendéglő helyén, ahol most a Gazdag téesznek van olvasóköre, vagyis rendezvényekre rendelt helye. Csigacsinálás ekkor és ekkor, itt meg itt. Kopasztás pénteken egész nap. A szíves ajándékokat kéretik pénteken reggel 9 óráig eljuttatni a Táncos Varga-féle helyre, hogy kellően előkészíttessék. Merőben úgy szavazták meg, kézfelemeléssel, akár a brigádértekezleteken szokás. Szűcs Rebus, vagyis Gergelyné, száraz szalakális tésztával traktálta a testvéreket, Gergely pedig egy üveg kövidinkát töltögetett. Majd mikor összemelegedtek, tudtukra adta, hogy a meghívókat ő készítteti el. a vőféllyel postázza. Aztán aló, elkocogott, egy brigádvezető nem ér rá asszonyi trécselésre... Mindebből világosan következik: ez a kimondottan családi megbeszélés keltett akkora szenzációt Bodzás tam a többiekkel a csillesínek között. Hátam mögött a Dekó. Elestem, ő kikerült, a szemét is elkapta rólam. Lámpaoltás után sokáig nem fogta az álom Horvát Ábelt. Igyekezett semmire se gondolni, de folyton azon kapta magát, lent van, recseg a támfa. Végállomás volt ez. Mindig itt lyukadt ki. Csak azt nem értette, hogy miért itt lyukadt ki. Csak azt nem értette, hogy miért itt, pont itt, ezen a munkásszálláson jut mindez az eszébe. A szoba lakói közül Horvát Ábelnek volt a legfehérebb bőre. A fején éles kört rajzolt a sokat viselt bányász sisak, ez még ma is látszott. Így kopott a haja. A borbély azt kérdezte, talán katona volt. Ráhagyta. Az felért egy katonasággal, hiszen számára az igazi rangot jelentette. Benne minden tiszta, egyszerű és természetes volt. A munkásszálláson kicsúfolták a hátamögött. Mert egymagába ivott, s nem tudott mit beszélni az emberekkel. Szerencsére nem dolgozott egyikükkel sem, feléjük billentette sapkáját. Ez volt minden. Este sem maradt otthon, körbe járta a belvárost Próbált, elmerülni a kirakatokban. belenézni a szembejövők szemébe. Hátha ismerős jön — gondolta. — Az asszony hozta a házat, négy év múlva már úgy éreztem, hogy öröktöl itt lakom. Az országúttól második utcában. Hazáig sokszor megszólítottak: „Adj isten, Abel, szevasz A bel, jóestét Ábris"! A Mikes utcában meg tudtam, ki vár, ki van a függöny mögött Margit Éreztem, mindennap megvárt És belül köszöntem is neki, de nem néztem az ablakra. Máig sem értem, miért nem engedte hozzám az apja. — Ebben a városban furcsák a nők. Nem olyanok, mint otthon, de nem is tudom miben különböznek. Könnyen barátkoznak, sokan találnak párt közülünk. Szerelőnek pláne. Az a ragyás segédvájár is talált magának, otthagyta az asszonyt miatta. A buszon mindig a mellette levő hely maradt utoljára üresen. Pedig a munkások keresték azt a másikat, amelyikkel könnyebben beszédbe elegyedtek. Egy győri hegesztő néha mellékeveredett. A szokásossal kezdték, mennyit kerestek, hány órája volt aznap. Valahogy szó szót követett, s a hegesztő meghívta poharazásra. Albérletben lakott, takaros szobában. A kaputól szép szőlőlugas vezetett a házhoz. Az udvaron fenyőfák álltak. Az asszonyokról beszélgettek. — Fiatalabb nálam öt évvel. Az idegenek még ennél is többet saccolnak közöttünk. Nézzen meg, nem vagyok elhasznált ember — ugye? Képzelje, jó az esküvői nadrágom, ingem is. Nem híztam egy kilót sem — pedig 15 év hosszú idő. Mellettem fiatal lány az asszony. Tudja, milyen szép? A gyerek után is olyan maradt a bőre, a dereka íve, mint amikor megismertem. Horvát Ábel mozdulatlanul ült az asztalnál. Az arca is mozdulatlan maradt. Csak a szája mozgása árulta el, hogy beszél. Hosszan, nyugodtan formálta a mondatokat, tárgyilagosan akarta újraélni az emlékeket. A hegesztő története nem is érdekelte. Hamarosan felállt, megköszönte a bort és elbúcsúzott. m — Volt sok udvarlója, az igaz. Azt hittem, nem létezik, hogy másra gondoljon, 15 év után más is hozzányúljon. Nem engedheti. Fogja hozzám a gyerek. És a 15 év. De ritkán beszéltünk erről, pedig megérezhettem volna, hogy ez bizony hiányzik. Három hónapja jött a levél, szinte kívülről is tudtam, annyiszor elolvastam. „Kedves Ábel! Itt ülök a Török cukrászdában. Nem szoktam én persze ilyen helyekről levelet írni. Most nem is vagyok egyedül. Már rég meg kellett volna mondanom, hogy K. Nagy Jánossal, a régi udvarlómmal találkoztam. Nem maradt el tőlem, pedig tiltottam. Kéri, hogy váljak el tőled, ő elvenne a gyerekkel is. Azt is el kell mondanom neked, hogy régen, azon a bálon — emlékszel, Ábel — te verted el tőlem IC. Nagy Janit. Emlékszel. nem kérdeztél. .. összehajtotta, aztán szétnyitotta a kis kockás ívet. Letépte az üres részét, és ráírt három szót. A papírt akkor a személyi igazolványába tette. — Zavarnak ezek a szuszogásukkal. Biztosan azért nem alszom. Vagy rossz a levegő. Persze nagyon kevés a levegő. Szokatlan az ágy. A rohadt nyavalya essen az egészbe. Valahogy csak reggel lett; Horvát Ábel elment az autóbusszal munkába. Forró augusztusi nap volt. Kint csak a bádog bódé adott valami árnyékot. A forró nap áttüzesítette a fémet. Horvát Ábel nagyon dolgozott egész nap. Hátára tapadt az inge. Két órakor megjött a váltás. Megint csak feléjük biccentette a fejét, a sisakot a homlokára tolta és elindult az erdő felé. A többiek azt gondolták, megint sétál egyet a fák között. Nem is keresték. Ki akarja beleártani magát az ő dolgába? A bányából jött embereknek furcsa szokásaik vannak. Ki értheti őket? la igazgatónője október huszonyhányadikán reggel odaszólt a legfiatalabb tanerőnek, Kovács Adámnénak: — Mondd csak, Nóra lelkem, mentek aztán Kárász Miska lagzij ába ? — Nem kaptunk még meg-: hívót, Meli néni — rebbent meg az öthónapos, nem e világon élő, holtszerelmes ifiasszony, aki szegedi patrícius szülei otthonából került a békés bodzási ált. iskolába, mivel az imádott Kovács Ádám az itteni megyei növénynemesítő kísérleti állomás igazgató-főmérnöke lett. — Te már kaptál, Meli néni? A te anyukád testvére, ugye, Kárásznénak? — Igen, igen, de mégse kaptam. Neked viszont érdemes volna mégis elmenni, mert ilyen parasztlakodalmat Szegeden nem láthattál. Mi kellett más, mint hogy Nóra délben szólt anyósának: nagyon szeretne elmenni a Kárász-lagziba, ő olyat úgyse látott, professzor lány létére. Kárász Eszternek nem kellett több. Levélpapírt elő, tintát — ilyenkor ugyanis írni szokás ... Máris írta Gergely bátyjának, eként: — „Drága Gergelyem. Mivel szombaton összejövünk minden, és mindeki avval dicsekszik, amire a legbüszkébb, én szeretném elvinni a lakodalomba Ádám fiamat, aki igazgató-főmérnök és Nóra menyemet, akinek édesatyja egyetemi profeszszor úr. Küldj azonnal meghívást Gergelyem. Csókol húgod Eszti." Egy suttyó iskolás nyargalt el az írással, de üres kézzel tért vissza. Késő délután állított be egy fogatos, kalapja szalagja mellől vett ki egy irkalapot. — „Senki sem hozhatja gyerekét. Csak maga jöhet hitves társával. Macskásból harmincan jönnek a menyasszonnyal. Kicsi a hely. Kárász Gergely brigádvezető." Ez volt szerdán. Pénteken Kovácsné Kárász Eszter elküldött ennek ellenére egy pár csirkét és háromszáz forintot. De őmaga tájára se ment a kopasztásnak. Gergely bátyja egész nap nem szólt a dologról. Fél ötkor azonban felbiztatott egy templomba menő öregaszszonyt, szimatolja ki, Eszter húga miért nem dugta oda becses orrát. Jött is fél hétkor az istenes néni: — Kárász Eszter azt mondta, ha az ő fia, meg az ő menye nem kell a Kárászoknak, akkor ő neki sincs ott keresnivalója. Egyék meg a tyúkokat, s trombitáljanak, ahogy akarnak ... Ekkora lázadás felségsértés volt Gergely szemében. Az esküvő napjának hajraián megfogott hát két kövér tyúkot az udvarán, jóval nagyobbat, mint Eszter húgáé volt, borítékba tette a három százast, s elnyargalt Kovácsék utcájába. Az ö zszekötött tyúkpárt belódította a kapun, a borítékot nvg, amin. az a címzés ékeskedett, hogy „Vissza a feladónak'.", becsúsztatta a levélny fáson. Érdekes, mégsem oszlott el haragjának fellege. Egész nap az járt eszében: itt valami összeesküvés készülődik. Lám, Sára is milyen megjegyzést tett az úi menyecskére. Aztán ez az Eszter is ... Este aztán többet is észrevett. Amikor behozták a csigalevest, az oldalablakon meglátta: Julcsa húga hat gyereke itt áll sorban anyja csirkepaprikásos kondéra előtt, s ő meg ugyancsak meri mindnek a kondérjába a finom falatokat. Gondolkodás nélkül kibújt az asztal alatt, fittyet hányva a násznép megrökönyödésére, kipenderedett az udvarra, és kikergette a potyázó hadat. Tessék, mi lett a vége! Julcsa is belevágta fehér kötényét a paprikás kondérba. Ezer szerencse, hogy két birkából is főtt pörkölt... , Hétfőn reggel Garamszőglné, Szűcs Melitta szokatlanul korán állított be a tanáriba. Elébb azt hitte, még maga van, amikor észrevette a kályha mellett, a sámlin ücsörgő, sült húst falatozó Kovács Ádámnét. — No, Nórácskám, mégis eszed a lakodalmi sült húst? — Ugyan, Meli néni, dehogy is! Anyósom szombaton mérgében levágta azt a két tyúkot, amit az a bolond Gergely bácsi behajított a kerítésen, és azt mondta: — Nórácska, néked kell a két tyúkot megenned. Sok hús kell egy fiatalasszonynak. Leeszci a szerelem az emberfiáról a húst... — Szóval nem voltatok ti sem? És nem tudsz semmi pletyust se? — Ó dehogynem! Képzeld csak, Gergely bácsi elkergette Kárász Juliska hat gyerekét, mire Julcsa néni is elvonult. Sára néni után eljött az a férfi is, aki majd a mostani férjét, azt a Baji Ambrust leváltja. Ezeknek is kitette a szűrét., Bezzeg nem mert szólni egy kukkot sem a macskásiaknak, pedig azok negyvenen jöttek, még nem-rokon is akadt köztük. Inkább nagy dérrel-dúrral összeharangozta vasárnap estére újból a Kárászokat. Tanácskozásra. Hogy majd rendet tesz köztük. Közibük vág... Hát csak Zsófi néni ment el a Babilon utcába, ö is csak azért, mert tyúkfarm-császárnő, s neki Gergely bácsi dirigál. Ezért megvan köztük a nagy egyetértés. Még. De a többiek?! Ekkor vette észre Nóra, mennyire meredt szemmel nézi Melitta a pirosolló sült pecsenyét. Észbe kapott, félrehúzódott a sámlin. — Nem kérsz egy kis húst, Meli néni? Gyere, ülj ide, együk meg... Nem is kellett biztatás. Ették, falták vidáman a sültet, gyerekes jókedvvel kucorogva az egy sámlin. — Most esszük ki a Kárászokat a jussból — jelentette ki az igazgatónő, mire a profleány is rákacsintott. Nekik megvolt az okuk a nagy egyetértésre, ugyancsak! Ténagy Sándor ÉJFÉL Csak a szél hangoskodik, csak a némaság. Csillag-emelvényen a Hold túlkiabálja az éjszakát. Lépcsőház fog-csattogása, ajtó-vicsorgó neszek. Aztán megint a csönd. Kettéharaptam nyelvemet.