Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

Megjöttek a fecskék A meleg légáramlattal együtt megérkeztek a fecs­kék népes csapatai Sze­ged és a környék vadvi­zeire. A fehértói rezerváció nádasaiban a füsti- és mol­nárfecskék ütöttek tanyát, a Tisza és a Maros mere­dek homokpartjain pedig a partifecskék foglalták el régi telepeiket. A városok­ban és más lakott helyeken azonban még nem jelenlek meg a villásfarkü mada­rak, mert a hosszú üt, a nagy költözés Után bőséges táplálékra van szükségük, s ezt egyelőre csak a vizek mellett találják meg. Né­hány nap múlva azonban megkeresik régi fészkeiket vagy újak építéséhez fog­nak. Az egyéb vándormada­rak egymásnak adják he­lyüket a természetvédelmi területen. A búcsúzé réce­csapatokat most már a go­dák váltották fel. A hosszú csőrű kis- és nagygodákból több mint ötezer szállta meg a sekély Vizeket, szor­galmasan keresgélve a táp­lálékot az iszapos talajból. Az északi fészkelők közül a rigónagyságü piros lábú cankók és a félénk szürke­cankók Ugyancsak tömege­sen özönlötték el a rezer­vációt. Csak átmenetileg időznek, amíg megpihen­nek, élelmet szereznek, ez­után folytatiák útjukat nyári hazájukba. Vissza­tértek a Fehértón költö si­rályok is, s már megkezd­ték az előkészületeket a fészkelésre. Néhány halász­sas is feltűnt, de ezek csak rövid ideig vendégesked­nek a rezervációttan. dle Madarház Megyei úttörő képző-, és iparművészetl kiállítás nyílt Szegeden Tegnap délután a szegedi Űttörőházban képző- és ipar­művészeti kiállítás nyílt, a pályázatra beküldött legjobb al­kotásokból. A kiállítást Szögi Béla, a KISZ megyei bizott­ságának első titkára nyitotta meg. A kiállításon megjelen­tek mindazok, akik az úttörő szaktárgyi versenyek lebo­nyolításában közreműködtek. Mintegy 70 gyerek 200 képző­és iparművészeti alkotása került kiállításra. A kiállítás áp­rilis 3-tól 21-lg tekinthető meg. Ezt köVetöen a kiállítás május folyamán végiglátogatja megyénk Városait. A kiszállás öröme — Három és fél millió fo­rintot osztottak ki nyereség­részesedés címén a Kender­fohó- és Szövőipari Vállalat gyárainak dolgozói között. A legmagasabb részesedést, ti­zenöt napi munkabérnek megfelelő összeget, a sze­gedi jutaárugyár munkásai kapták. — A munkásmozgalom története bélyegeken címmel ópfílis 5-től 16-lg bemuta­tót rendez a Rigó Utcái ne­velőotthon szakköre az üt­törőházbah. A . bemutató pénteken délelőtt 10 órakor nyílik meg. — AHyák iskolája máso­dik tanfolyama kezdődött tegnap, szerdán a városi Vö­röskereszt Vörösmarty Utcai székházában. Az első tanfo­lyam sikeres befejezéSe Utárt tegnap dr. Maroftká Feterttí tartott előadást a terhes anyák életmódjáról. — OLVASÓINKHOZ! La­punk legközelebbi száma az ünhep után, szombaton a szokott időben jelenik meg ismét. — Barnard professzor dön­tése. A dél-afrikai szívátül­tetéseknél ezentúl titokban tartják az operált betegek hevét éS azt is, hogy kitől Szátmázik az átültetelt szív. így döntött Chris Barnard professzor és csoportja. Bar­nard a következő két hóna­pöh belül tervez újabb szív­átültetést — Negyedmillió tonna bauxittartalék. A ' dobresti bauxitkitermelő vállalat megnyitotta első négy ás­támjsmgmaggdáígjm tonna bnu*ittartalfk klak­ványtlús rétegét. Az Üj réte­gek több mint negyedmillió ndzását teszik* lehetővé. Ez a hagv mennyiségű bauítit több évre biztosítja a kiter­melés teljes kapacitású mű­ködtetését rn még öt percet késnek a mentők, meglesz SZOVJET TURISTÁK AZ ÜNNEPÉLYES CSAPATGYÜLÉSEN a teljes napidíjunk! Szerűin ímpep«yes rsepntrt'tUált tartott a Gagarln Általános Btkűin. tfttBrfcsapalL A csnpatt-yúlé&en reszt, vett az Ukrajnából éHttvetfc szo'.'jbt tunstamöpórt TI, .-.mely április elsején érkezett meg Szegedre, s amelynek tagjaiként a SzoVjet—Magyar Baráti Társaság titkárai, ismerkednek Magyarországgal. A szovjet ven­Új napilap Indul ^ Magyar Hírlap címmel má­jusban országos napilap in­dul. A lap a hét minden napján megjelenik, hétköz­nap 12, vasárnap 16 oldalon. A Magyar Hírlap főszerkesz­tője Darvasi István ország­gyűlési képviselő, helyettes főszerkesztője dr. LŐköS Zol­tán, a Dél-Magyarország volt főszerkesztőjet — Két év szavatosság. A Belkereskedelmi Minisztéri­um, a RAVILL, a vas- és műszaki nagykereskedelmi vállalatok, valamint a Haj­dúsági iparművek között lét­rejött megállapodás értel­mében a Hajdú porszívó ga­ranciális javításának idejét egy évről kettőre emeltéit. A Tégláson gyártott új tí­pusú porszívó OTP-részletre is kapható. — Munkásfiatalok ország­járáson. A szegedi jutaáru­gyár szövőipari tanulói el­határozták, hogy áprilisban hégynapos országjáró túrán Vesznek részt. Űtiprogram­juk: Budapest—Székesfehér­vár—Veszprém. — A szöregi képzőművész kör kiállítása. A szőregi művelődési otthoh veZetőse­ge április 7 és 17 között ki­állítást rendez a, helyi kép­zőművész önképzőkör tagjai­nak munkáiból. A 7-én, va­sárnap délelőtt fél 11-kor nyíló kiállításon Ács Zol­tán, a járási tanács műve­lődésügyi osztályának veze­tője mond beszédet. £ — Fegyveres őröket a pe­dagógusok mellé? Amerika legnagyobb városában, New Yorkban aí iskolaigazgatók és tanfelügyelők tanácsa fegyveres őröket követelt a város mind a 906 iskolája szamára. A tanács azzal vá­dolta a városi hatóságokat, hogy nem tudták biztosítani a „diákok és a pedagógusok testi épségét". New York-i iskolákban a huligánok ta­valy 224 ízben támadták meg a tanárokat és az iskola­igazgatókat. — Vérfertőzés miatt áll­tak a szegedi járási, majd a szegedi megyei bíróság előtt Kovács Sáhdor 26 éves, Hódmezővásárhely, tanya 1713 és Kovács MIhályné Sándorfalva, Pusztaszeri ut­ca 8. szám alatti lakosok. Kovács Sándorra az is rá­bizonyult, hogy egy kislány­nyál kísérelt meg erőszakos nemi közösülést. Jogerősen 1 évi szabadságvesztésre Ítél­ték, amelyet börtönben tölt le. Testvére. Kovács Mihály­né vérfertőzés miatt — ugyancsak jogerősen — 4 hónapi szabadságvesztést ka­pott lít majd Ausztriának. Gyászkozlemények Mindazoknak, akik HIDEG. HÉTY TIBORKAT utolsó Útjá­ra elkísérték, kszönetünket íe­UeL zott. Ügyét Vádemelésre adták az ügyészségnek. játos egyéni mondanivaló. gusztus' lo. jezzük ki. Gyászoló 6züle T. 380 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, özv. DOHÖ MiHALYNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat eny­híteni Igyekeztek. A gyászoló család. Tolbuhin set. 47. T. 382. elhunyt. Temetése április 5-én délelőtt 10 órakor lesz az újsze­gedl temető ravatalozójából. A gyászoló család. Újszeged, Bal iasor 5L T. 386. Fájdalomtól megtűrt szívvel ben hosszú szenvedés után el­hunyt. Drága halottunkat április 5-éh 13 óraitot- heiyeZ/ük örök nyugalomra az alsóvárosi teme­tőben. A gyászoló család. Mura u. 10. T. 308. Elhunyt felejthetetlen, szere­tett Jó férjem, es apánk. HEGY­VARI FERENC tanár, életének 37 évében, temetése április li­án Haioson. a községi temető­ben délelőtt 10 órakor lesz. A gyászoló család. Öotnaszék 319. k. 3478. Szomorú S7.iwel tudatom, hogy szeretett, dl-aga térjem. Dlttl­GER MtRt.OS 73 eves korában. hosszú szenvedés utúli. március io-én csendesen elhunyt. Teme­tése április S-en délelőtt ttl óra­kor lesz. a Dugonics-temetőben. Gyászoló íeleséget. Ne, ne tessék cso­dálkozni, pontosan így van. Borravaló­ért dolgoznak a trak­torok. Ki hitte vol­na? A termelőszö­vetkezet vezetői sem, jóakarattal, jóhisze­műen megvásárolták ezeket a „csodapart­pákat", s traktoroso­kat is küldtek mel­léjük. Nincs is fennaka­dás a munkával, de­hogy. Ahnak rendje­módja szerint szánt­ják a földet, húzat­ják a munkagépeket, mikor mit kíván az idő, a föld. Szóval semmi panasz. A leg­utóbbi sárszámadá­son azonban nagyon elcsodálkozott a Ha­ladás tagsága, mert az elnök nyilváno­san megrótta a bor­ravalós traktorokat. Már azokat a trak­torokat, amelyek al­kalmazzák az anyagi érdekeltség ezen új elvét. Merthogy egy­xo többet akarnak. fS'orrmatés traktorok manapság a szerény papír húszasért) eset­leg ötvenesért ép­penhogy a sarkát fogják meg a mun­kának. Persze nem min-, dent kell komolyan venni. Az alábbi ese­tet sem. Az egyik szombaton üldögél az elnök bent az irodá­ban. Már délutánra járt, senki sem tar­tózkodott ott rajta kívül. Bekopog az egyik traktoros, s mondogatja, elvinné ő most a gépet, a rá­bízott traktort. — Éppen szombat délután? Nem dolgo­zik ilyenkor már senki. — Hát éppen azért, egy kis rhaSzek pénzt akarok keresni. Nem rossz, szövet­kezeti tulajdonnal maszek pénzt. Kis pénzt? A szövetke­zet Számlájára men­ne az üzemanyag. Igaz ugyart, nem so­kat rongálódna az a traktor szombat dél­től hétfő hajnalig, a haszon pedig bele­csúszna a zsebbe. Már bocsánat, meg­tévedtem, a pénzt a traktor tenné el. El­végre is dkos, felvi­lágosult masinák ezek, nemhiába él­nek ebben a század­ban. Hogy szót kér aa olvasó? Nem a trak­torokról van szó, ha­nem a fogatosokról? Na, Igen, igen. Róluk is. Ők se különbek a Deákné vásznánál, ha egyszer a piros csikókról kell beszélni. Most már csak az a kérdés, mire for­dítják a borravalót a traktorok és a lo­vak? Hallottuk, hogy bankba teszik. A ter­melőszövetkezet tag­jainak végzett alkal­mi munkákért, ami­ért rendszeresen ke­resethez jutnak a fo­gatosok és a trakto­rosok. teljesítmény­bér vagy más meg­állapítások alapján még jócskán borra­valót is szednek fel, esetenként elvárnak, vagy kikövetelnek. Erre azt mondták a közgyűlésen, hogy éz erköicstelén. ÉS ha bankba te­szik? A ..romantika csárda" számlájára.... Sz. L. L — Elektronikus számító­gépet vásárolt a Szegedi Ru­hagyár, hogy gyorsabbá, lorttosabbá és megalapozot­bbá tegye a termelés prog­ramozását és az anyaggaz-: dálkodást Az egymillió fo­rint értékű gépet a Szovjet­unióból szerezték be. — Francia tagozat kisdiá­koknak. A Ságvári Endre gyakorló általános iskolában az 1968—89. tanévben ts szerveznek francia tagoza­tot. A kisdiákok a Itt. osz­tálytól kezdve heti 6 órá­ban tanulják a francia nyel­vet. Az Igazgatóság (Árpád tér 2.) az új tanévre maris elfogad jelentkezéseket. — Repülőgép-szerencsétlen | ségfek következtében 1987- mára. Á 85 tagú szovjet turistacsoport - amelyne ben 674 polgári személy vesz- a i^feraf^e^risaf^m^ tette életét — jelentette be a- tna, csütörtökön utazik tovább Szegedről, a Nemzetközi Polgári Lég­ügyi Szervezet. A halálosai- _ Nettt A(|att elsőbbséget — Kétmillió . kilométert dozatok száma 1996-ban 926 ktetehergépkotsival Szege- mozdonyon. Nyugdíjba vo­volt. 1966-tól 1967-ig a pöl- deh a Faragó utcában köz- nuló mozdonyvezetőket bú­gári légiforgalom 10 száza- iekedő Kollár Tibor Szeged, csüztattak Szombathelyen, lékkai hövekedett szent Rókus tér 3. szám Valamennyien több évtize­alatti lakos, összeütközött a det töltöttek mozdonyon. — Szovjet földgáz Auszt- motorkerékpáron halarió Köztük volt Kalocsai János riának. A linzi Vereinigte Farkas István Szeged, Répás kiváló dolgozo es Nemetrt östei-reichische Eisen — utca 16. szám alatti lakos- Ferenc erdemes Vasutas, und Stahlwerké (VÖEST) sal, aki sérüléseket szenve- akik 36, illetve 33 evt szoi­képviselői Herbert Koller dett. Az ügyben a vizsgálat gálatuk alatt tobb mint ket­vezérigazgatóval az élén folyik. billió kilométer utat tettek Moszkvába érkeztek. Az"— _ xflz vo,t a seprflmrár meS­osztrák tröszt vezetői tár- Cserzy Mihály üteai — gyalásókat folytatnak majd Mintegy kétezer forint ér- olaíz irodalmába címmel tart arról, hogy milyen mérték- tékben elégett 60 darab fll- előadást Szabó György iroda­ben Vesz részt VÖESt an- terzsák lomtörténész holnap, pénte­nak a gázvezetéknek az épi- ' kert este 6 órakor az újsze­tésében, amelyen keresztül Ki íivenefek Sedl November 7 művelő­t Szovjetunió földgázt szál- iíerKCSZtoi uzeneien üésj Otthonj,an. Bemutatják Bofcor Péterrié: A Patyo- Felllni Nyolc és fél című lat áraival a közelmúltban filmjét. Kis Jankó Bori emlők pá­Kellemetlen eprűgyűr mes­telepén. — Bevezetés a XX század — Hűtlen kezelés miatt foglalkoztunk egyik Cik- „_,..,„ indított eljárást a rendőrség künkben. Többet most sem lyáittt. A "Népi Tpárművöézett Paplógó István művezető, tudunk közölni. N. M. nyűg- Tanács. « B'-tyod megyei ta­Szeged, Tárogató utca 35. díjas: Sajnos javaslatának ^öveSeretók szám alatti lakos ellen. Üj- megvalósítása egyelőre még országos szövetsége és a Nép­100 köbmétert saját és is- hozzájárulásával cserélheti kar ^F1- amelyek merősei lakására szállított, s el. Kézirat 003 + 1: Békül- {£« /Öfe^&n^Sl ezzel a társadalmi tulajdöh- dött novelláit, sajnos, nem méretesek es zsűri elé sem ke­ban 3800 forint kárt oko- közölhetjük Kévés bennük rihti ^pJ^^lóát at- áz eredetiseg, hiányzik a sa- s. tíAz) Eredményhirdetés: au­— „A tenger munkása". A Mitsui japán cég elkészítette a világ első tenger alatti ta­lajegyengető gépét A 10 mé­ter széles talajgyalu egy 590 tonnás hajó két hatalmas karjára van felszerelve. A talajgyalu pengéje 18 méter mélységig egyengetheti a ki­kötők és csatornák fenekét Működés közben a hajó egy Csomóval mozoghat előle és hátra. Egyébként a hajót két Diesel-motor hajtja, amely­nek együttes kapacitása 1500 lóerő. — Lassíe és a tévé. Las­siet, egy Berkshire falubeli juhászkutyát mióta a gaz­dája televíziót vásárolt, mindennél jobban érdekelte a filmsorozat, amelynek egy juhászkutya a főszereplője. Az egyik izgalmas folytatás alatt a farkasok nagy pusz­títást vittek végbe a juhok között. Lassiet le kellett vál­tani az akol körül teljesített szolgálatából. — Sikkasztásért indított eljárást a rendőrség Kiss Fe­renc 29 éves, tápé, Úttörő utca 27. szám alatti lakos, volt MÁV-dölgozó ellen. Munkahelyén a használatára kapott öltözéket többszöri felszólításra sem adta vlsz­Sza volt munkaadójának. Közlemény x Mélytengerek csodálatos vi­lága címmel dr. Körtvélyes«y László egy. adj. tart előadást £. Kő 3-én este tél 7 őt-akor a Juhász Gyula Művelődési Ott­honban (Vörösmarty u. 5.). Az előadást színes diaképek vetítése követi. Belépés díjtalan. — Meglopta munkatársát a közös szálláson Láposi Mihály 30 éves, büntetett előéletű, az Alföldi Kőolaj­fúró Vállalat alkalmazottja, Dorozsmai út 75. szám alatti lakos. Orkánkabátot. kesz­tyűt . és villartyborotvát tu­lajdonított el. A rendőrség buhtetőeljárást indított el­lene, s ügyét átadta vádeme­lésre 3z ügyészségnek. Csökkentett áron Egy amerikai légitársa­ság újfajta „szolgáltatást" vezetett be. „Gépeinken nincsenek stewardesek, nittcs étkezés, csomagjait is önmagának kell cipelnie, ezzel szemben 20 százalék­kal olcsóbban utazhat." Mi tagadás, elég sok em­ber örül eftnek a lehető­ségnek. — Radarral ellenőrzött ma­dárvonulások. Az amerikai Johns Hopkins University három fizikusának, Konrad­hak, Hicksnek és Dobsonnak Sikerült olyan radarrend­Szert kidolgoznia, amelynek segítségével megállapítható, hogy milyen fajta madarak vonUlhak át az égen. Az egyes fajták Ugyanis külön­böző módon reagálnak a ra­dat-ra. — A Bankó Pista zenekar a Rádióban. Szombaton, áp­rilis 8-dn este 7 órai kez­dettel a Petőfi rádióban 20 perces műsort ad a szegedi Dankó Pista zenekar, a nép­szerű prímás, id. Lakatos Géza vezetésével. CSÜTÖRTÖK. 1968. ÁPRILIS 4. OLL 11 j

Next

/
Oldalképek
Tartalom