Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

Kitüntetések, ünnepségek (Folytatás a 3. oldalról.) rsef fővilágosító-helyettes Kiváló dolgozó kitüntetést kapott. Szögi Béla, a KISZ Csong­rád megyei Bizottságának első titkára nyújtotta át a KISZ Központi Bizottságá­nak az ifjúsági mozgalom­ban végzett kiemelkedő munka elismeréseként ado­mányozott kitüntetéseit azon az ünnepségen, amelyet teg­nap délelőtt rendeztek meg a megyei KISZ-bizottságon. A kitüntetések átadásánál jelen volt, és meleg szavak­kal köszöntötte a kitünte­tetteket Rózsa István, a me­gyei pártbizottság titkára is. A szegedi KISZ-vezetők kö­zül KISZ Érdemérmet ka­pott Horváth Gyula, a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-bi­zottságának titkára. Arany­koszorús KISZ-jelvénnyel tüntették ki Kovács Lajost, a megyei KISZ-bizottság pa­rasztifjúsági felelősét. Kivá­ló Üttörővezető kitüntetés­ben részesült Kecskés Antal, a szegedi Dózsa György Ál­talános Iskola igazgatója és Szabó József, a szegedi Dó­zsa György Általános Isko­la vízi úttörő-csapatának ve­zetője. A szegedi városi KISZ-bi­zottságon tegnap délután dr. Földi Gábor, a KISZ sze­gedi városi bizottságának titkára a KISZ Központi Bi­zottságának Dicsérő Okleve­lét adta át 25 üzemi, iskolai KISZ-titkárnak, KlSZ-akti­vistának. A kitüntetettek valamennyien 10 éve dolgoz­nak eredményesen a Kom­munista Ifjúsági Szövetség­ben. A szegedi gyárak munká­sai szabad pártnapokon és ünnepi gyűléseken emlékez­tek meg hazánk felszabadu­lásának 23. évfordulójáról. Sok üzemben ez alkalommal fizették ki a nyereségré­szesedést és számos dolgo­zónak nyújtottak át kitünte­tést, dicsérő oklevelet és pénzjutalmat. A szegedi kenderfonógyár­ban az ünnepi beszéd után Beck Tamás, a Kenderfonó­és Szövőipari Vállalat igaz­gató-főmérnöke a Könnyű­ipar kiváló dolgozója mi­niszteri kitüntetést adta át Báló János gépkezelőnek, Katona József né gombol yí­tónak, Karácsonyi Béláné tisztviselőnek, Kozma Jó­zsefné gépmunkásnak, Ku­csora Istvánné felügyelő­nek, Lukács Mihály gépke­zelőnek, Meggyesi Mihály üzemvezetőnek, Simon Já­nosné cérnázónak és Veszeli Mária nyújtósnak. Ez alka­lommal adták át a szegedi kenderfonógyárnak a mun­kaversenyben elért eredmé­nyekért a második helyezett­nek kijáró dicsérő oklevelet és 15 ezer forint pénzjutal­mat is. A szegedi jutaárugyár a tavalyi munkaversenyben el­ső lett a nagyvállalat gyárai között, ezért Tóth László ve­zérigazgató átnyújtotta a legjobb gyárnak kijáró rándorzászlót és 15 ezer fo­rint pénzjutalmat, öt dol­gozó, Bérezi István főmér­nök, Hegedűs Julianna gép­munkás, öztJ. Kalmár Já­nosné személyzeti előadó, Szekeres Ferencné minősé­gi ellenőr és Tóth Sándor fő­művezető a Könnyűipar ki­váló dolgozója miniszteri kitüntetésben részesült. Az Alsó-tiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóságon a Vízgaz­dálkodás kiváló dolgozója kitüntetést kapta Simádi Bé­la termelési igazgatóhelyet­tes. Fehér Mihály technikus. Katona Károly szerelő. Sza­bó G. Ferenc csatornaőr. Az Országos Vízügyi Hi­vatal elnöke a Vízgazdálko­dás kiváló dolgozója kitün­tetést adományozta dr. Pa­ezuk Istvánnak, a Csongrád megyei tanács vb elnökhe­lyettesének, Tonnes Károly­nak, a Csongrád megyei ta­nács építési, közlekedési és vízügyi osztálya technikusá­nak. A Pénzügy kiváló dolgozó­ja kitüntetést kapta Zimonyi Róbert, az Állami Biztosító Csongrád megyei igazgatósa­gának helvettes vezetője. A BM szegedi karhata­lomnál rendezett ünnepsé­gen Ferka Mihály alezredes kitüntetéseket adott át. A Haza szogálatáért érdem­érem bronz fokozatát kapta Kabai József százados, a Közbiztonsági érem arany fokozatában részesült Schilli Antal őrnagy és Buruzs Antal százados. A Közbiz­tonsági érem ezüst fokozatát kapta Putin Jenő hadnagy, bronz fokozatot Pintér Tibor törzsőrmester. A Csongrád megyei rendőr­főkapitányság állományából a Haza szolgálatáért érdem­érem arany fokozata kitün­tetésben részesült dr. Gyöm­bér János rendőr alezredes, Molnár Lajos százados és Varga András főhadnagy. E kitüntetés ezüst fokozatát kapta Savanya Imre száza­dos, Bencsik János főtörzs­őrmester és Szabó János őr­mester. A Közbiztonsági érem arany fokozatában ré­szesült dr. Boda László or­vos százados, Jójárt István százados, Papp Béla had­nagy, Borsodi Imre hadnagy. A szegedi városi és járási rendőrkapitányságon dr. Ko­vács Lajos alezredes, a ka­pitányság vezetője 20 éves szolgálat után érdemérmet nyújtott át Bánfi János rend­őr alezredesnek. Tizenöt éves helytállásért részesült szol­gálati kitüntetésben Szőke Győző és Deák Lajos főtörzs­őrmester, tízéves szolgálatá­ért Tari Mihály főtörzsőr­mester. A Csongrád megyei Tűz­rendésze ti Parancsnokságon tartott ünnepségen dr. Csete György tűzoltó alezredes a Haza szolgálatáért érdem­érem arany fokozatát nyúj­totta át Miskolczi István tűz­oltó őrnagynak. E kitüntetés ezüst fokozatában részesült Kiss János főtörzsőrmester, bronz fokozatában pedig Csikós Sándor főhadnagy. A Tűzrendészet! érem arany fokozatát kapta Kovács An­tal százados, Czirok János főtörzsőrmester, ezüst foko­zatában részesült Tóth Ist­ván hadnagy, bronz foko­zatot kapott Pintér Sándor főtörzsőrmester. A szegedi tűzoltó parancsnokságon a Haza szogálatáért érdemérem ezüst fokozatát kapta Kiss János tűzoltó főtörzsőrmes­ter. Szolgálati érdemérem­ben részesült húszéves helyt­állása után Varga András főtörzsőrmester. A Csongrád megyei Kiegé­szítő Parancsnokságon teg­nap rendezett ünnepségen Ács József, a parancsnokság vezetője nyújtotta át a hon­védelmi miniszter által adományozott A Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany fokozatát Magyar József alezredesnek, Csányi Lajo6 őrnagynak. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem ezüst fo­kozatát kapta Király Miklós és Nagy Pál, őrnagyok. Hel­lán Jánosné, polgári alkal­mazottat Honvédelmi Érdem­éremmel tüntették ki. Oláh Mihály őrnagyot a honvédel­mi miniszter alezredessé léptette elő. A kiegészítő pa­rancsnokság több tisztjét ré­szesítették miniszter dicsé­retben, jutalomban. A két szegedi egyetem teg­nap tartott április 4-i ünnep­ségén tavaly végzett egyete­mistákat Felsőoktatási Ta­nulmányi Érdeméremmel tüntettek ki. A József Attila Tudományegyetem hat vég­zett növendékének — Gyé­mán Iván matematika sza­kos, Harmath Márta német­orosz szakos, Olajos Teréz latin-görög szakos, dr. Pethö Gézáné német—orosz szakos, Széki Bálintné magyar—tör­ténelem szakos tanároknak és Zalotay Lajos vegyésznek — az Auditórium Maxi­mumban tartott ünnepségen a művelődésügyi miniszter nevében dr. Márta Ferenc rektor adta át a kitünteté­seket. A Szemészeti Klinika tantermében az orvostudo­mányi egyetem ugyancsak tegnap tartott felszabadulási ünnepségén szintén a rektor, dr. Tóth Károly adta át há­rom végzett hallgatónak — Julesz János, dr. Szepesvári Elemér orvosoknak és Tóth Klára gyógyszerésznek — a művelődésügyi miniszter ki­tüntetését Kiválóan dolgozó kisipa­rosokat tüntettek ki tegnap délelőtt a Csongrád megyei tanács székházában. A Csongrád megyei tanács vb elnökhelyettese, Paczuk Ist­ván 20 Csongrád megyei kis­iparosnak adta át ezúttal a Szakma Kiváló Kisiparosa oklevelet A szegedi járásból Kurucz Ferenc szíjgyártó (Kistelek), Rácz Andrásné női szabó (Kistelek), Hunya­di Tivadar fodrász (Szaty­maz) és ötott Lajos műsze­rész (Szőreg) részesült a ki­tüntetésben. A szegedi kitüntettek már előzőleg átvették Zombori Jánostól, Szeged m. j. váro­si tanács vb ipari osztályá­nak vezetőjétől a Szakma Kiváló Mestere oklevelet. A mester címre idén Császi Mária női szabó, Tombácz Istvánné női szabó, Bauda Sándor villanyszerelő, László András férfiszabó. Horváth Kálmán vizvezeték-szerelő, Sátí János műszerész és Kiss Imre asztalos szolgált rá, kiemelkedően jó munká­jával. A MAV vasúti főosztályán Rödönyi Károly KPM mi­niszterhelyettes Kiss Károly­nak, a MÁV szegedi igazga­tósága vezetőjének Honvé­delmi Érdemérem kitünte­tést adott át A Minőségi Cipőgyár sze­gedi gyárában az ünnepség keretében adták át Duna János csoportvezetőnek, Kö­vi Ferenc karbantartónak, Veíti Lajos csoportvezetőnek és Vereska András meósnak a Könnyűipar Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést Új kiváló és érdemes művészek Komócsin Zoltán Moszkvában Tegnap az Országházban művészeket tüntettek ki a Magyar Népköztársaság ki­váló, illetve érdemes művé­sze címmel. Az ünnepségen megjelent Fock Jenő minisz­terelnök, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, Ilku Pál műve­lődésügyi miniszter, a Poli­tikai Bizottság póttagja és Aczél György, az MSZMP KB titkára. A kitüntetéseket Ajtai Miklós, a kormány elnökhe­lyettese, az MSZMP Politi­kai Bizottságának póttagja nyújtotta át. Kiváló művész címmel tüntette ki a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány: Ajtay Andort, a Madách Színház Kossuth-díjas mű­vészét, érdemes művészt több évtizedes szinművészi tevé­kenységéért; Benkő Gyulát, a Vígszínház Jázsai Mari-dí­jas színművészét, érdemes művészt, három évtizedes színészi munkásságáért; Hincz Gyula Kossuth-díjas festőművészt, érdemes mű­vészt, festőművészi, grafiku­si és illusztrátori munkássá­gáért; Pécsi Sándort, a Ma­dách Színház Kossuth-díjas művészét, érdemes művészt, színdarabokban és filmekben nyújtott kitűnő alakításaiért. Érdemes művész címmel tüntették ki: Agárdy Gá­bort, a Nemzeti Színház Já­szai Mari-díjas színművé­szét, Elekfy Jenő Munkácsy­díjas festőművészt, Fülöp Viktort, az Operaház Kos­suth-dijas magántáncosát, Házy Erzsébetet, az Opera­ház Liszt-díjas' magánéneke­sét; Kun Zsuzsát, az Opera­ház Kossuth-díjas magán­táncosát; Konecsni György Kossuth-díjas festőművészt, Lehel György Liszt-díjas kar­mestert; Ruttkai Máriát, a veszprémi Petőfi Szinház színművészét, Szécsényi Fe­renc Balázs Béla-díjas film­operatőrt, Tar István Mun­kácsy-díjas szobrászművészt, Török Vidort, a Magyar Te­levízió operatőrét, Váradi Hédit, a Nemzeti Színház Jázsai-díjas színművészét és Zentai Annát, a Fővárosi Operettszínház Jázsai Mari­díjas színművészét Az idei művészeti díjasok Szegediek a kitüntetettek között Szerdán a Fészek Klubban Orbán László, a művelődés­ügyi miniszter első helyette­se adta át az idei József At­tila-, Jászai Mari-, Balázs Béla-, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és Munkácsy Mi­hály-dfjakat A József Attila-díj ki­tüntetettjei: 1. fokozat: Ben­jámin László költő, Gyurkó László, Kahána Mózes, Ke­resztúry Dezső és Molnár Géza írók. II. fokozat: Mo­csár Gábor író és Szécsi Margit költő. III. fokozat: Raffai Sarolta író. Jászai Mari-díjasok: I. fo­kozat: Kohut Magda, a Nemzeti Színház művésze, Somogyvári Rudolf, a Thá­lia Színház művésze, Várady György, a győri Kisfaludy Színház igazgató-főrendező­je és Zenthe Ferenc, a Ma­dách Színház művésze. II. fokozat: Galambos Erzsi, a Fővárosi Operettszínház mű­vésze, Giricz Mátyás. a debreceni Csokonay Színház főrendezője, Gyenge Árpád, a Madách Színház művésze, Koncz Gábor, a József At­tila Színház művésze és Ló­rán Lenke, a Vidám Színpad művésze. III. fokozat: De­meter Hedvig, a kaposvári Csiky Gergely Színház mű­vésze, Halász László, a szol­noki Szigligeti Színház mű­vésze, Kovács Gyula, az Ál­lami Bábszínház művésze, Marton Frigyes, az MRT fő­rendezője, Szántó Margit, a Déryné Színház művésze és Zsxidi József, a Vidám Szín­pad rendezője. Balázs Béla-díjasok: I. fo­kozat: Sára Sándor filmope­ratőr, és Somló Tamás film­operatőr. II. fokozat: Bacsó Péter, Bokor László és Kósa Ferenc filmrendezők. III. fo­kozat: Dargay Attila rajz­filmrendező, György István filmrendező, Katkics Ilona, az iskola-tévé rendezője és Schóber Róbert, a Tv-híradó vezető operatőre. Erkel-díjasok: Az I. fo­kozatot az idén nem adták ki. II. fokozat: Bozay Attila, Durkó Zsolt, Láng István ze­neszerzők. III. fokozat: Meixner Mihály, a Magyar Rádió zenei főosztályának szerkesztője. Liszt-dijasok: 1. fokozat: Agay Karola, az Operaház magánénekese. TI. fokozat: Menyhárt Jacqueline, az Operaház magántáncosa, Mező László gordonkamű­vész, Szirmay Márta, az Operaház magánénekese, Szőnyi Ferenc, az Operaház magánénekese, Tusa Erzsé­bet zongoraművész és Vadas Kiss László, a Szegedi Nem­zeti Színház magánénekese. III. fokozat: Sziklay Erika dalénekes és Tréfás György, a debreceni Csokonay Szín­ház operaénekese. Munkácsy-díjasok: L fo­kozat: Blaski János és GőR­ner Miklós festőművészek. II. fokozat: Berényi Ferenc festőművész, Kaján Kalász Tibor grafikusművész, Kas­sowitz Félix grafikusművész, Konfár Gyula festőművész, Németh István belső építész és Szűr-Szabó József grafi­kusművész. III. fokozat: Czinke Ferenc grafikusmű­vész, Heczendorfer László belsőépítész, Juhász Árpád ötvösművész, Patay László festőművész, Pásztor Gábor grafikusművész, ifj. Szabó István szobrászművész és Szuppán Irén textiltervező iparművész. Szabó Pál hetvenöt eves " * £ "SMBIfeSSi Komócsin Zoltán, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, az SZKP Közpon­ti Bizottságának meghí­vására április 2—3-án látogatást tett Moszk­vában. A szovjet fővárosban Komócsin Zoltán megbeszé­lést tartott Borisz Ponomar­jowal, az SZKP Központi Bizottságának titkárával, va­lamint Konsztantyin Rusza­kowal, az SZKP Központi Revíziós Bizottsága tagjával, a Központi Bizottság osz­tály vezetőjével. A teljes nézetegység jegyé­ben tartott megbeszélés ke­retében eszmecsere folyt a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom valamint az SZKP és az MSZMP együttműködése néhány idő­szerű kérdéséről. Április 3-án Komócsin Zoltán elutazott Moszkvá­ból. Ünnepélyesen felvonták az állami zászlót Hazánk felszal>aciulásának 23. évfordulója alkalmá­ból szerdán a késő délutáni órákban a Parlament előtti Kossuth téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tisz­teletadással felvonták az állami zászlót. Az állami zász­lót díszőrök kíséretében vitték az árbochoz, s a himnusz hangjai, valamint a díszszázad tiszteletadása közepette vonták fel az árbocrúdra. * Zászlófelvonási önnepség volt az évforduló alkalmá­ból a Gellerthegyen, a felszabadulási emlékműnél is. (MTI) Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Szabó Pál két­szeres Kossuth-díjas írót, abból az alkalomból, hogy holnap, április 5-én lesz 75 éves. A zsellérsorsbói a nem­zet írójává emelkedett Szabó Pálnak, a Lakodalom, ke­resztelő, bölcső, a Talpalat­nyi föld és számos más ki­tűnő regény szerzőjének a magunk és olvasóink nevé­ben további jó munkát, erőt és egészséget kívánunk! Ma: koszorűzási ünnepségek Szegeden A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bi­zottsága, Szeged megyei jogú város tanácsa és a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága, hazánk felszabadulá­sának 23. évfordulója alkalmából ma, április 4-én, dél­előtt 10 órakor koszorűzási ünnepséget rendez a Széc­henyi téti szovjet hősi emlékműveknél és a Dugonics te­metőben elhelyezett szovjet síremléknél. Ugyancsak ma délelőtt. 11 órakor, a Nemzeti Szín­házban rendezi meg a KISZ Szeged városi bizottsága az ifjúsági szövetség új tagjainak ünnepi fogadalomtételét Angol miniszter látogat hazánkba Ilku Pál művelődésügyi ügyeinek minisztere és fele­miniszter meghívására szom- S(sge. A vendég magyar kol­baton hazánkba érkezik Gor- ,.„••. , , , . ,.. „ .. don Walker, Nagy-Britannia lcgajanak lonA>m latogata" közoktatási és tudományos sát viszonozza. Belkereskedelmi küldöttségünk Lengyelországban Szurdi István miniszter mi munkacsoport ülésén tár­vezetésével szerdán belke- gyal az 1968. évi választék­reskedelmi küldöttség uta- cseréről és belkereskedelmi zott a Lengyel Népköztár- műszaki-tudományos együtt­saságba. A delegáció a len- működési megállapodást ír gyei—magyar belkereskedel- alá. CSÜTÖRTÖK. 1968. ÁPRILIS 4. DÉL-MAGYARORSZAG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom