Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-27 / 98. szám
II jó munka elismerése Oklevél a Hungáriának és a Centrumnak Kiváló szálloda és étterem kitüntetésben részesült a szegedi Hungária Szálloda és Étterem Vállalat. Az erről szóló oklevelet Tauzin Miklós, az országos vállalat főigazgatóságának osztályvezetője adta át Baliká Béla igazgatónak. A munkaversenyben elért eredményeik alapján 3 brigád a szocialista címet, 9 brigád pedig a kiváló címet nyerte el. Tizenhármán kiváló dolgozó jelvényt, 14-en pedig kiváló dolgozó oklevelet kaptak. A Hungária, a Tisza, a Virág és a karbantartó részleg dolgozói közül 128-an pénzjutalomban részesültek. A szegedi Centrum Áruház (volt Tisza) is elnyerte múlt évi jó munkájáért a Belkereskedelmi minisztérium és a KPVDSZ elnökségének elismerését. Az erről szólói oklevelet tegnap, pénteken adta át Szegeden dr. Székely Sándor, a Centrum Áruházak igazgató-főkönyvelője Dózsa Pálnak, a szegedi Centrum Áruház igazgatójának. Az eredményes munkát kedden, április 30-án ünneplik meg az áruház dolgozói. Ezalkalommal többen kapnak közülük Kiváló dolgozó jelvényt, oklevelet, valamint pénzjutalmat. Kiváló ktsz-ek Mint eddig is minden esz- — a Sándorfalvi Altalános tendőben, három Kiváló Kis- Ktsz és a Makói Cipész és ipari Szövetkezet feliratú Csizmadia Ktsz — ma délvandorzaszlo cserél gazdát „t- , , • erok-hoo a napokban! a utan tart3a unnepseget ezekben a napokban. A Csongrád megyei Fodrász Szövetkezet dolgozói tegnap délelőtt a szegedi KISZÖVklubban rendezett ünnepségen kapták meg ezt a jó munkával kiérdemelt kitüntetést. Bocsa Béla, a szövetkezet párttitkára a májusi ünnep jelentőségét méltatta, majd Horga György elnök elemezte a szövetkezet eredményeit. öt város és 16 község területén működő fodrászüzleteikben jelentősen fejlesztették a szolgáltatások színvonalát Egyidejűleg a „szocialista módon dolgozni, tanulni, élni" jelszó jegyében erőteljesen kibontakozott a szocialista brigádmozgalom is. A vándorzászlót — amelyet eddig a Szegedi Szűcsipari Ktsz birtokolt — Gyaraki Mihály, a Csongrád megyei KISZÖV vezetőségének tagja nyújtotta át a szövetkezet elnökének. Az MSZMP Szeged városi bizottságának üdvözletét és köszöntését Prágai Tibor, a pártbizottság munkatársa tolmácsolta a kollektívának. Ebből az alkalomból vette át a Kispál János vezette Petőfi szocialista brigád is a bronz-plakettet. Többen kaptak kiváló szövetkezeti dolgozó kitüntetést, s különféle címen 35 ezer forint jutalmat osztottak ki. A másik két zászló-nyertes Elismerés a pályaudvarnak Tegnap délután a SzegedTisza pályaudvar szakszertárának dolgozói emlékeztek meg május 1-ről. Ebből az alkalomból adták át a munkáskollektívának a MÁV Szegedi Igazgatóságának elismerő oklevelét A szertár dolgozói 1967-ben hiba nélkül látták el feladataikat, a hozzájuk tartozó szakszolgálatokat Munkájukat pontosan végezték, ennek eredményeképen nem keletkezett üzemzavar — teljesítették versenyvállalásaikat. Az elismerő oklevelet az ünnepségen Gradicskai László, a MÁV Szegedi Igazgatóságának főelőadója adta át Verók Pál szertárfőnöknek. A munka élenjárói között mintegy 5 ezer forint pénzjutalmat osztottak szét Szíriai küldöttség Szegeden A MEDOSZ Csongrád megyei Bizottságának vendégeként több napon át Csongrád megye mezőgazdaságát tanulmányozza a Szíriai Arab Köztársaság mezőgazdasági dolgozóit tömörítő szakszervezet háromtagú küldöttsége. Naif Hadzsar, a szakszervzet főtitkár-helyettese, Mohammed Abdalllah, a haszakai körzet parasztszövetségének elnöke és Madszur Abu Georges, a homszi mezőgazdasági szövetkezet területi szövetségének elnöke többek között a Gorzsai Állami Gazdaság, az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság munkájával ismerkedett. A szíriai vendégek ma látogatást tesznek az SZMT-nél, majd a mindszenti Tiszavirág Tsz-be látogatnak, s utána visszatérnek Budapestre. ŰJ MÓDSZEREK Az emberek egymásközti beszélgetésében és a legkülönbözőbb fórumokon is sok szó esik mostanában az áruellátásról, jobban mondva a lakosság és a kereskedelem kapcsolatairól az új mechanizmusban. Az érdeklődést az magyarázza, hogy az gazdálkodási módszerek év eleji bevezetése óta a vásárlók igyekeznek lemérni a változásokat. Hogyan? A Szegedi Elelrniszerkiskereskedelmi Vállalat minap megtartott párttaggyűlése is ilyen kérdésekről tárgyalt. A pártszervezet vezetősége és a vállalati igeizgató beszámolójára a kommunistákon kívül meghívták a szocialista brigádok pártonkívüli vezetőit is. A beszámolók jellemezték a múlt évi kereskedelmi tevékenységet és vállalat gazdálkodását. 1967. ugyanis előkészület volt az új meLtebmann Béla felvétele Szeged ünnepi díszeihez hozzátartozik a Móra park nappal fehérben, este pedig szivárványszínben ragyogó, szemet gyönyörködtető szökőkútja. Az idei május elsejét is teljes pompájában köszönti a szökőkút. Az előkészületek Jól baladnak, tegnap már befejezték a világításszerelési munkálatokat chanizmusra: az árubeszerzés és értékesítés néhány alapvető módszerét már több mint egy éve alkalmazni kezdték. Így például új termelői források felkutatásával, bekapcsolásával bővítették az áruválasztékot. A keresett cikkekből igyekeztek minél többet, minél olcsóbban beszerezni, a boltoknak is adtak közvetlen vásárlási jogot. Az élelmiszerek kirakati és csomagolási színvonalának emelésével, a boltok berendezéseinek, gépesítésének korszerűsítésével, az udvariasabb kiszolgálással. egyes cikkek házhoz szállításának rendszeresítésével növelték az értékesítési lehetőséget. A bolti dolgozók bérezését, jövedelmét a felsorolt tényezők alakulásától. a forgalom emelkedésétől tették függővé, ezáltal a munka és a hozzáértés határozta meg a döntően a keresleteket. Mindenkinek hasznos a tavalyi kísérletek hasznosnak bizonyultak. Jobban járt a fogyasztó, mert több és választékosabb áruhoz jutott, jóban járt a kereskedelmi alkalmazott, mert már évközben is emelkedett a fizetése, az éves eredmény után pedig mindegyőjük átlag 21 napi keresetnek megfelelő nyereségben részesült. De a vállalatnak is sikerült a mozgékonyabb gazdálkodás, mert 9 százalékkal nőtt az áruforgalom. A legtöbb hasznot mégis azok a kereskedelmi tapasztalatok jelentették, amelyekkel január elsején és azóta nagyobb zökkenők nélkül tudják szolgálni a fogyasztókat. Mert ez az elsőrendű cél. A beszámolók és a hozzászólók is hangsúlyozták, hogy verseny folyik a többszektorú kereskedelemben a fogyasztó megnyeréséért. Az a vállalat, szövetkezet, vagy bolt árul többet — s így annak dolgozói jutnak magasabb keresethez —, amelyiket jobban megszeretik a vevők. A kereskedelemben munkálkodó komunistáknak, szocialista brigádtagoknak, minden jó kereskedőnek egyéni és kollektív érdeke is, hogy a boltban minden olyan cikk kapható legyen, amire szüksége van a fogyasztónak. zalékos tervteljesítési szintjét a következő negyedévekben is tartani, illetve emelni kell, de a célt további új módszerek alkalmazásával közelítsék meg. Nem a munkaintenzitás fokozása az elsődleges, hanem a beszerzés és az értékesítés még nagyob szervezettsége. Ehhez az szükséges, hogy közelibb kapcsolat alakuljon ki eladók és fogyasztók között, a mostaninál összehangoltabb legyen az együttműködés a boltok és a vállalat központi osztályai között. S végül az, hogy a vállalat is, a boltok vezetői is jobban éljenek az önállóság — a megosztott felelősség — adta lehetőségekkel. Kár, hogy a párttaggyűlésen elhangzott beszámolók nem nevezték meg a vállalat vezető szervei és egyes boltok vezetői között az utóbbi időben kialakult rossz viszonyért felelős személyeket. Célzások, nem konkretizált utalások hangzottak el egymás munkájának lebecsüléséről, ami kétségtelen, hogy rontja a vállalaton belüli együttműködést, közvetve a kereskedelmi tevékenységet. De az ilyen jelenségek éppen a kommunisták és a jó szándékú pártonkívüli kereskedelmi dolgozók összefogásával szüntethetők meg. Ehhez pedig nem szabad hiányozni a nyílt, őszinte beszédnek, a vitának sem, amely megformálja a többség véleményét Az egyébként alapos beszámolók és az utánuk elhangzott — többségükben versenyfelajánlást tett hozzászólások — mellett az említett problémák részletes megtárgyalása tette volna még sikerültebbé a pártszervezet taggyűlését. Kondorosi János Útkeresés és a tévedések tehetősége M egváltoztak belső viszonyaink. A szocializmus teljes felépítésére irányuló törekvéseink szükségessé tették, hogy alaposabban vizsgáljuk meg azokat a törvényszerűségeket, amelyek az új viszonyok közepette erőteljesebben érvényesülnek, s bizonyos szempontból más természetűek, mint a korábbi évek törvényszerűségei, amikor még a szocializmus alapjainak megteremtésénél tartottunk. Azért szükséges feltárni az új körülmények között érvényesülő objektív törvényszerűségeket, hogy ezáltal tudatosabbá és hathatósabbá tegyük érvényesülésüket. Ne bízzuk ezeket spontán folyamatokra, hanem a marxistaleninista politika tudatosságával segítsük hatásuk intenzitását Mi járatlan utakon megyünk. Előttünk nincsenek olyan példák, amelyeket csak egyszerűen felhasználhatunk, mint kész recepteket. Magunknak kell keresnünk társadalmunk, gazdaságunk továbbfejlesztésének útjait és módjait, hogy kiteljesedjék hazánkban is a szocializmus. Ebben az útkeresésben nem elképzelhetetlenek a tévedések sem. Vegyük például a gazdaságirányítás új rendszerét. a legjobb szándékkal, pontos számításokkal került bevezetésre. De előfordulhat — és minden bizonnyal így is lesz —, hogy az élet, a gyakorlat nem igazol vissza valamennyi intézkedést. A gyakorlat próbája alapján korrigálásra lesz szükség. De ezt nem lehet úgy felfogni, hogy uram bocsá", tévedtünk, s még kevésbé úgy, hogy „na ugye, ez sem vált be". A járatlan utakon való előbbrejutásunknak szinte természetes velejárója, hogy elméletben nem lehet mindent úgy kiszámítani, hogy az mikronpontossággal összevágjon a gyakorlattal. Az a baj, hogy mi hozzászoktunk egy kicsit ahhoz, hogy különböző elgondolásokat a csalhatatlanság jegyeiben kezelünk és más elgondolásokat figyelmen kívül hagyunk. S amikor a csalhatatlannak hitt elképzeléseinkkel valami baj van, magyarul némely változtatást igényel, akkor szélsőséges fellépéssel azt mondjuk, hogy íme, ez sem sikerült. Ezzel reálérzékünk erősítésének szükségességére mutatunk rá, s ez nemcsak effektív termelőtevékenységre érvényes, hanem politikai, társadalmi és állami életünk minden zugában szükséges erősíteni reálérzékünket Gyakori beszédtéma, hogy nehezen alkalmazunk a gyakorlatban már felismert, elméletileg megalapozott gazdasági, társadalmi törvényszerűségeket Ez a szóbeszéd azzal függ össze, hogy egy-egy új jelenség általános jelenséggé nyilvánítását felelős politikai és gazdasági posztokon nem tehetünk meg néhány jelzés, vagy észrevétel alapján. Ilyen esetekben az észrevételezők megfogalmazzák véleményüket: hiába szólunk, nem reagálnak rá, kár a beszédért Pedig ez nem így van. Vannak ugyan bürokratikus vonásai állami és társadalmi életünknek — ezeknek leküzdésére is nagy erőket kell felhasználnunk —, de a türelmetlenség és a megalapozatlanság komoly és nagy kérdések eldöntésénél legalább olyan veszélyeket teremt, mint az érzéket-: len bürokratizmus. V annak nálunk emberek, akik — szerencsére kevesen — valamiféle hibakereső életfilozófia alapján vizsgálják a napi gyakorlatot és a kákán csomót kereső sítlusban jelentik: „ez nem jó, elhalt a gyakorlatban". Más esetekben: „én megmondtam már régen, hogy ezt másképj>en kell csinálni". Ezek a típusok nem a munkájukkal, nem az új gondolatok keresésével és megfogalmazásával akarnak hozzájárulni nehéz és bonyolult építőmunkánkhoz, hanem az örökös fenntartásos, intrikus magatartásukkal. Lehetnek ezek régi és újsütetű edenkezök, de nem lehet számukra azt a lehetőséget biztosítani a szocialista demokrácia platformján sem, hogy a drukkerok szerepét töltsék be a társadalom fő tömegeinek serény, szívós, küzdelmes munkájával szemben. Nálunk nincsenek pápák. Mi nem pápai enciklikákkal akarunk egészséges, vérbő életet teremteni, hanem együttes, tömeges cselekvéssel, amelyben az együttes gondolat és elképzelés munkál és nyer végül cselekvésre alkalmas megfogalmazást. A tévedés lehetősége és joga fennáll. Hiszen ezt e nagy munkánk útkereső mivolta is mutatja. De aki azt hiszi, hogy a tévedések végnélküliek és szélsőségesek lehetnek — az enyhén szólva is téved. A Központi Bizottságban elhangzott az a megjegyzés, hogy egy nemzettel nem lehet kísérletezni senkinek sem. S ez így igaz. Nagy kérdésekben tehát jól megformált és kialakult álláspontok kerülnek gyakorlati megvalósításra. De ez az igény nemcsak országos méretekben jelentkezik, a gyakorlati mindennapokban, kis kérdésekben, lokális méretekben is érvényes. Nagyobb tévedéseket csak úgy lehet elkerülni mindenütt, ha minél több gondolkodó, kérdező ember véleményét hallgatjuk meg. A sok okos, megfontolt vélemény alapján lehet megközelítő biztonsággal eldönteni kis és nagy kérdéseket egyaránt. Ezáltal a tévedések lehetősége csökken, hatása kisebb lesz, s számunkra ez igen fontos. A mikor a tévedések lehetőségéről beszélünk, egyúttal ezeknek az elkerülését szolgáló eszközökről is szólunk: ez pedig az alkotó, dolgozó tömegek véleményének, igényének figyelembevétele a politikában, gazdasági és társadalompolitikában egyaránt. Akik politikai kérdésekkel foglalkoznak, e bonyolult viszonyok kőzött, ezután sem nélkülözhetik a biztonságérzetet, a józan döntések elősegítését szolgáló munkás-paraszt, értelmiségi milliók véleményét, állásfoglalását. L. I. Eladók és vásárlók Ezért foglalt ügy állást a párttaggyűlés, hogy 1968. el Miért volt vízhiány? só negyedévesek 102,4 sú-iséges munkákat elvégesték, Tegnap sokan érdeklődtek szerkesztőségünkben és a városi tanácsnál a szegedi vízhiány okáról. Szilléri László, a vízmű főmérnöke tájékoztatott bennünket. Közölte, hogy tegnap a naponta 20 ezer köbméter vizet adó III. számú vízmű karbantartás miatt leállt, ezért volt vízhiány. A szüks mától ez a vízmű újból teljes kapacitással dolgozik. A jövő héten, 29-én, az újszegedi, naponta 8 ezer köbméter vizet adó IL számú vízműnél lesz hasonló karbantartás. Ekkor szintén lesz vízhiány a városban. Kozmosz -219 A szerdán és csütörtökön Föld körüli pályára juttatott Kozmosz 217, illetve 218 után pénteken a Szovjetunióban újabb szputnyikot bocsátottak fel — a Kozmosz 219-et. A Kozmosz 219 rátért pályájára, teljesíti feladatait. (MTI) SZOMBAT, 1968. ÁPRILIS 27. DÉL-MÁGYARORSZAQ-