Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-26 / 72. szám
Tanácskozás Drezdában Hazaérkezett a Kádár János vezette magyar küldöttség VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DÉL-MAGYARORSZÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Kedd, 1968. március 26. Ara: 70 fillér 58. évfolyam, 72. szám A drezdai találkozón Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezetésével vett részt a magyar küldöttség. A delegáció vasárnap érkezett haza. fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a párt és a kormány több képviselője Közlemény a találkozóról Megkezdődtek a magyar—francia tárgyalások Fock Jenő, a Magyar Nép- geket szállító IL—18-as kü• köztársaság Minisztertaná. lönrepülőgép. A gépből ki üdvözölte. A magyar kormány elnöke a francia miniszterelnök társaságában a kél ország zászlaja alatt meghallgatta a magyar és a francia himnuszt, majd a két miniszterelnök Cames 1968. március 23-án Drez- ponti Bizottság titkára, Wer- lépéseket a szocialista orszádában találkoztak a Bol- ner Krolikowski, a Német gok további tömörítésére a gár Népköztársaság, a Cseh- Szocialista Egységpárt Köz- marxizmus—leninizmus és , , ..... Szocialista Köztár- ponti Bizottságának tagja; proletárnemzetköziség alap- ' ^ZFT^VZZua?-, Leonyid Brezsnyev, a Szov- ján. Egyöntetűen újra kinyiljetunió Kommunista Pártja vánították azt az eltökélt szánszlovák saság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokra- Központi Bizottságának fő- dékukat, hogy a közeljövőtikus Köztársaság és a Szov- titkára, Alekszej Koszigin, a ben konkrét intézkedéseket jet Szocialista Köztársaságok Szovjetunió Kommunista tesznek a Varsói Szerződés Szövetsége kommunista pártjainak és kormányainak vePártja Politikai Bizottságé- és fegyveres erőinek erősíténak tagja, a Szovjetunió Mi- sére, valamint annak érdezetői. A találkozón részt vet- niszertanácsának elnöke, kében, hogy tovább fejlesztek: Andrej Kirilenko, a Szovjet- szék az együttműködést a Sztanko Todorov, a Bolgár unió Kommunista Pártja Po- szocialista közösség országai Kommunista Párt Politikai litikai Bizottságának tag- gazdasági életének további Bizottságának tagja, a Köz- ja, a Központi Bizottság tit- fellendítése érdekében, ponti Bizottság titkára, Zsiv- kára, Pjotr Seleszt, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagko Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bi •zottságának tagja, a Bolgár ja, az Ukrán KP első titkáNépköztársaság Miniszterta- ra, Nyikolaj Bajbakov, a nácsának első elnökhelyette- Szovjetunió Kommunista se, Aposztol Pasev, a Bolgár Pártja Központi BizottságáKommunista Párt Központi nak tagja, a Szovjetunió Mi Bizottságának tagja, a gár Népköztársaság Tervbizottságának BolA felek megegyeztek arra vonatkozóan is, hogy a közös gazdasági problémák megvitatása végett a közeljövőben gazdasági tanácskozást tartanak a legmagasabb szinten. A résztvevők eszmecserét folytattak és kölcsönösen tájékoztatták egymást az egyes országok belső helyzetéről. A Csehszlovák Párt és a Csehszlovák Szocialista Közir-ssrí jssst ssáís nisztertanácsának elnökheÁllami lyettese, a Szovjetunió Állaelnöke; mi Tervbizottságának elnöke, szcKrial'is'tn Alexander Dubcek, a Cseh- Konsztantyin Ruszakov, az , , ,. . szlovák Kommunista Párt SZKP Központi Revíziós Bi- £enly ® első titkára, Jozef Lenárt, a zotságanak tagja. n sla Csehszlovák Kommunista A pártok és kormányok Párt Elnökségének tagja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke, Oldrich Cernik, a Csehtak a gazdasági és politikai fejlődés és együttműködés legfontosabb problémáiról levőket arról, hogyan halad a CSKP januári plénuma szlovák Kommunista Párt Megelégedéssel állapították fi0,? aí^fj^f^KP^ ^ujfrfa" Elnökségének tagja, a Cseh- meg, hogy ugyanakkor, ami- 1 • amely a ^ ^ Kong~ szlovák Szocialista Köztársa- kor az Egyesült Államok és ság kormányának elnökhe- egy sor kapitalista ország lyettese, az Állami Tervbi- gazdasági élete súlyos megDrahomir rázkódtatásokat él át, a szocialista országok tervszerű zottság elnöke, Kolder, a Csehszlovák Kommunista Párt Elnökségének és tudományos alapokon fejtagja, a Központi Bizottság lődő népgazdasága a szüntetitkára, Vasil Bilak, a Szlo vak KP első titkára; Waldyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára, Józef Cyrankiewicz, a Lengyel Egyelen fellendülés állapotában resszusa politikai vonalának gyakorlati megvalósítására irányulnak. A résztvevők kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a Csehszlovák Szocialista KözKöztársaság munkásosztálya és összes dolgozói a Csehvan. A találkozó résztvevői szlovák Kommunista Párt kifejtették elképzeléseiket a vezetésével biztosítani fogszocialista gazdaság továb- 3ak a szocialista építés tobi fejlődésének távlatairól, vabbi fejlodeset az orszaga KGST-n belüli gazdasági ban- . sült Munkáspárt Politikai együttműködés és a kétől- A szocialista országok Bizottságának tagja, a Len- dalú gazdasági kapcsolatok drezdai találkozoja baráti gyei Népköztársaság Minisz- fejlesztése alapján. A részt- légkörben folyt le. (MTI) vevők eszmecserét folytattak csának elnöke a francia kormány meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Franciaországba utazott. A miniszterelnök kíséretének tagjai: Péter János külügyminiszter, dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese, Darvas László külkereskedelmi miniszterhelyettes, Sebestyén János, az országos műszakifejlesztési bizottság elnökhe- GEORGES POMPIDOU: lyettese, dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ügyvezető elnöke, dr. Házi Vencel, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokollosztályának vezetője, dr. Randé Jenő, 'a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, Kovács Sándor, a miniszterelnök személyi titkára, Hidasi János külügyminisztériumi Valkó Márton, a Magyar franciaországi nagykövete Párizsban csatlakozik a kísérethez. tábornoknak, Párizs katonai kormányzójának kíséretében lépő Fock Jenőt Pompidou elvonult a felsorakozott díszminiszterelnök és Couve de egység előtt. Ezt követően a Murville külügyminiszter kormányváróterem díszszalonjában Pompidou miniszterelnök bemutatta Fock Jenőnek a fogadására megjelent személyiségeket, majd az emelvényre lépve elmondta üdvözlő beszédét. Újabb lendületet adunk kapcsolataink fejlődésének Tizenegy órakor állt meg az Orly-i repülőtér kormányváróterem épülete előtt a Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét, Péter János külügyminisztert és a kíséretükben levő személyisé— Nagy öröm számomra a mai Franciaország és — kezdte beszédét Pompi- Magyarország között nemdou —, hogy fogadhatom csak vitás kérdések ninönt és Péter urat, valamint csenek, hanem számos nemmásodtitkár. küldöttsége tagjait a fran- zetközi kérdésben közel állcia kormány meghívására nak egymáshoz nézeteink, Párizsba való érkezésük al- különösen abban a tekintetkalmából. Hivatalos látoga- ber>. ami szívünkhöz a legtásuk kedvezően fejlődő közelebb áll, az európai kapcsolataink keretébe tar- kontinens jövője tekintetétozik. Az 1965-ben Párizsban és 1966-ban Budapesten Couve de Murville és Péter János között lefolyt megbeszélések lehetővé tették annak megállapítását, hogy ben. Ezekből a megbeszélésekből, tudósok, egyetemi tanárok, szakemberek és üzletemberek látogatásaiból kitűnt, hogy Franciaország és Magyarország rendkívüli módon kívánja kapcsolatai fejlődését. Az ön utazása fejlődést tesz lehetővé minden területen, és az ön számára lehetségessé válik, hogy megismerkedjék országunkkal. Ez a látogatás alkalmat nyújt arra is, hogy folytassuk évek óta megkezdett hasznos eszmecserénket a bennünket kölcsönösen érdeklő politikai kérdésekről és megvizsgáljuk Önökkel együtt a széles és baráti együttműködés szellemében azokat az intézkedéseket, amelyeket közösen meghatározhatunk abból a célból, hogy újabb lendületet adjunk kapcsolataink fejlődésének. Az országainkat egye(Folytatás a 2. oldalon.) Bozsán Endre felvétele Tegnap, hétfőn délelőtt a Ferihegyi repülőtérről párizsi hivatalos látogatásra utazott Fock Jenő elvtárs, a Minisztertanács elnöke. Képünkön: Fock Jenő búcsúztatása a Ferihegyi repülőtéren. tertanácsának elnöke, Stefan Jedrychowski, a Len- az őket érdeklő nemzetközi gyei Egyesült Munkáspárt kérdésekről. Újra megállapí Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Állami Tervbizottságátották, hogy azonos nézeteket vallanak és egységes álláspontot képviselnek azoknak elnöke, Edward Gierek, ban a kérdésekben, melyeket a Lengyel Egyesült Munkás- a Varsói Szerződés Politikai párt Politikai Bizottságának Tanácskozó Testületének tagja; Kádár János, a Szocialista Munkáspárt első titkára, Fock Jenő, az szófiai tanácskozásán fejtetMagyar tek ki. Az európai biztonság kérdéseiről folytatott eszmecseMSZMP Politikai Bizottsá- re során különösen nagy figának tagja, a magyar for- gyeimet fordítottak a miliradalmi munkás-paraszt tarista és neonáci aktivitásra kormány elnöke, Párdi lm- az NSZK-ban. re, az MSZMP Központi Bi- A testvérpártok képviselői zottságának tagja, az Orszá- kifejezték azt az egyöntetű gos Tervhivatal elnöke; véleményüket, hogy a jelenWalter Ulbricht, a Német legi nemzetközi helyzetben Szocialista Egységpárt első különösen nagy jelentőségű titkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanáa fokozott éberség az imperialista erők agresszív törekcsának elnöke, Willi Stoph, véseivel és felforgató tevéa Német Szocialista Egység- kenységével szemben, azon párt Politikai Bizottságának tevékenységgel szemben, tagja, a Német Demokra- amelyet ezek az erők a szotikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke, Erich fíonecker, a Német Szocialista Egyséanárt Politikai ciaista közösség országai ellen igyekeznek kifejteni. A küldöttségek leszögezték azt az eltökélt szándékukat, Bizottságának tagja, a Köz- hogy megteszik a szükséges Kibővített ülést tartott a Csongrád megyei pártbizottság Tegnap Szegeden a megyei párt- és tanacsszékház dísztermében kibővített ülést tartott az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága. Győri Imre elvtárs, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára részletes tájékoztatót tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága március21-i ülése első és második napirendi pontjáról, s az ezzel kapcsolatos határozatokról. Mint a Központi Bizottság által kiadott és lapunkban is megjelent közleményből tudjuk, az ülésen jelentést terjesztettek elő a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozójáról és más időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének március 6—7-i szófiai ülésén részt vett magyar küldöttség munkájáról. A megyei pártbizottság a tájékoztatót tudomásul vette. Növeli a nyugdíjalapot a részesedés és a jutalom Január 1-től március közepéig, 13 ezerrel növekedett a nyugdíjasok száma. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tájékoztatása szerint, március 15-én, már egymillió 280 ezer nyugdíjas szerepelt a nyilvántartásokban. Az idén kifizetendő nyugdíjak összege—a tavalyi 9,9 milliárd helyett — mintegy 10,8 milliárd forint lesz. A jövőben más alapon számítják ki a nyugdíjalapot: figyelembe veszik ugyanis néhány lényeges juttatás, például a nyereségrészesedés és a nem a béralapból fizetett pénzjutalmak összegét is. (A béralapból fizetett prémiumokat ugyanis eddig is beszámították a nyugdíjba). Ez természetesen, nagyobb öszmajd. Félreértések elkerülése végett, az Igazgatóságon hangsúlyozták: a nyugdíjalap kiszámításának ez az új gyakorlata csak 1968. január 1-től érvényes, így az idei nyugdíj-megállapításoknál még nem vehetik figyelembe a tavalyi eredmények után járó nyereségrészesedést, illetve jutalmat, amelyet 1968-ban fizetnek a vállalatok. Megtudtuk még, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az idén 450 ezer kedvezményes tüzelőutalvány-igénylést vár a nyugdíjasoktól, (tavaly 412 ezer nyugdíjas kért utalványt). A SZOT 270 millió forintot biztosított az akció pénzügyi fedezetére s az utalványok kiszegű nyugdíjat eredményez adását már megkezdték.