Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-11 / 35. szám

VASÁRNAPI iiiiniiiiiiiMiiMiiiiiiiiiifKiiiimiiiniiiiiiniiniiiiii A szegedi nép Bálint Sándor könyve • A "-'-ás Csaplár Bemedie<k, Fere.nczi Já­nos. Kálmány Lajos, Kovács János, Tömörkény Ist­ván, Móra Ferenc — s folytathatnám a névsort, amely a szegedi néprajzi kutatás gazdag hagyományait idézi. Folytatnom is kell Bálint Sándor nevével, hiszen 6 tobb mint négy évtizede gyűjtögeti fáradhatatlan buz­galommal szülővárosa népéletének, művelődéstörté­netének adalékait. Minlegy háromszáz részlettanul­mányban. de főként Szegcdi Szótárának (1957) sok ezer szócikkében tárta föl a nagy elődök és saját kutatásai eredményeit, s most dolgozik az élete főmű­vének szánt monumentális munkán: Szeged néprajzá­nak nagyszabású összefoglalásán. Míg ez elkészül, a sürgető igények kielégítésére rpszlettaniulmányaiínak legjobban kiérlelt fejezeteiből komponálva, időnként mintegy kóstolót ad. Egy év­tizede helyi kiadványkent jelent meg A szegedi népélet című füzete, most pedig ennek bővített és átdolgozott kiadását jelentette meg a Gondolat Könyvkiadó. A Magyar tájak sorozat hatodik kötete a Bakony, az Ormánság az Őrség, a Sárköz és a Balatonmellék néprajzi ismertetését követi. A Város és a környék településtörténetének föl vá­zolása után nyolc fejezetben ad képet Bálint Sándor a szegedi nép jellemző foglalkozásairól (vizi élet, pász­torélet, mezőgazdaság), a mindennapi élet sajátos esz­közeiről (táplálkozás, viselet, ház, otthon), végül pe­dig a szellemi kultúra világáról (nyelv, népköltészet, hiedelemvilág, szokások). 'Nagv érdeme, hogy min­den fejezetet történeti megalapozottsággal tárgya!: szinte valamennyit az 1522-es tizedlajstrom tanulsá­gaival indítja, s úgy vezeti el napjainkig Kár viszont, hogy éppen itt, ahol a történetiségnek a paraszt­életforma föUbomtásábam megnő szerepe, s amikor egy évtized változásai korábbi századokéval érnek föl, elmosódnak az időmoghntátxwások. Bálint Sándor töbhször, legnyomatékosabban az utószavában han­goztatja, hogy „az itt bemutatott néprajzi kép rész­ben már a múlté vagy a félmúlté". Mégis a tárgyalás jelen idejű áüítmányai megzavarják az olvasót, s azt hiszi, az ismertetett hiedelem, szokás napjaink gyakor­latáról tudósít Aligha dolgomnak ma már szegediek, még nyáron sem, ingben, gatyában, bocskorban; még a távoli tanyákon is legföljebb 15—20 esztendővel ez­előtt (A fehér különben éppen neim elnyeli a fényt, hanem visszaveri.) S a mai lagzira sem lehet érvé­nyes, hogy a menyasszony cipőjébe Mária-húszast tesznek, hiszen hol találnának manapság már Ilyen pénzdarabot? Abban is kéteflikednéik, hogy a mai ta­nya nyelvében a haza. az otthon még mindig a Vá­rost jelentené, mint Tömörkény idején, vagy hogy a kintebbt tanya világon kívül szokásos lenne még a húsvéti bárány fogyasztása. Mindez csak pár apró példa, de a lényeg az: a mai néprajzkutatás még meg­oldható, elodázhatatlan föladata az utolsó száz év meggyorsult változásainak, a népszokások elhalásának, módosulásának vagy átértelmezödésének folyamatát minél pontosabban periodizálni. időhöz kötni Csak így kapuink hiteles képet a múltról és a jelenről, „amint jön a tegnapból", rwvk így ábrázolhatjuk anak­ronisztikus tévedések nélkül a népélet történeti ala­kulását. Bálint Sándor minden apró részadatot, kutatást fi­gyel és beépít munkájába: Székely György vagy He­repei János adalékait éppúgy, miint Szeged nagy írói­nak. költőinek — Tömörkény Istvánnak, Gárdonyi Gézának, Cserzy Mihálynak, Juhász Gyulának — mű­vészien megfogalmazott, értékes megfigyeléseket tar­talmazó észrevételeit Ez nemcsak növeli munkája hi­telét, de fokozza szépségét, olvasmányosságát. További érdeme, hogy a munlkát, a szokást mindig a kultusz­szal együtt szemléli és ábrázolja. Néha azonban nem érzékelteti kölcsönhatásukat, vagy a hiedelemnek tu­lajdonít okozó szerepet, holott fordítva van. így pl. a haldoklónak Tápén szokásban volt gyékényre fek­tetése a gyékényben való temetés maradványa, * li­turgikus jellege csak másodlagos. Erőltetettnek hat néhány hasonló magyarázat is, például, hogv az ín­ségeledelnek számító főtt búza evésére a bibliai Booz és Ruth története, vagv a nép borkultuszára az Utolsó Vacsora szimbolikája hatott. Bálint Sándor glorifikáló szeretettel ír Városáról és népéről, az Alsóvárosról a tanyákra, Temesközbe és a kun pusztákra kirajzó, ott virágzó kertkultúrát teremtő, hagyományait őrző magvarságról. Ez a ra­jongás jogos, mégha olykor túlzásokba vezet is. Pél­dául dicséri a szögefli kubikostalicskát, noha Katona Imre szerint a szakmában atkal matosabb a szentesi típusú. Rarta Istvánnak hisz, mert ő a Kossuth-nóta születését Szegedhez köti, holott Csefkó Gyula kimu­tatta előzményeit a jogtörténeti hagyományban. Ho­mérosz is szundított néha. Bálint Sándor azt írja, hogy nincs adatunk a káromkodásért járó büntetésekről. Megfeledikezett Tápay-Szabó Gabriella kitűnő mun­kájáról (Szeged erkölcsei a IIJ. században, 1933), amelyben lapokon át. sorolja ..az istentelen nyelves­kedésért" járó különféle bot-, tömlöc-, és pénzbünteté­seket. Apró elírás, hogy a híres rablógyilkos Gyömbér Pali mindszenti, holott Csanytelek szülötte volt. Rendkívül érdekes és új. amit Bálint Sándor Kö­bök Imrének, a kitűnő gom kötőmos törnek a magyar zsinórdíszítésről készített kiadatlan munkájáról mond. Hermán Ottó. Fadrvsz János, Lecóner Ödön is for­gatta. az utóbbinak építészeti ornamentikájára nyilván hatott is. Jegyezzük föl, hogy tanulmányozta ezt 1900. október 25-én. szegedi látogatásakor a hírneves an­gol grafikus, Walter Crane is, és nagy elismeréssel szólt róluk. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat néprajzi munikája csak az elmúlt évben indult meg. Szegeden a néprajzi ismeretterjesztés kitűnő kézikönyvet ka­pott Bálint Sándortól. Honismereti mozgalom, haza­fias nevelés, idegenforgalmi munka egyaránt építhet rá. PÉTER LÁSZLÓ Jean Iffel lisatMCBH@M© M.Zsharov <6 . Hatvanadik születésnapját ünnepli két nap múlva, kedden, a vidám teremtő, aki nemcsak Ádámot és Évát alkotott mara­dandó módon, megformálta magát a nRgvapás-szakállú kis atyaistent is: Jean Effel, a grafikusművész. Szétkapkodott, megszeretett könyvei ré­vén nálunk így Ismerik leginkább, a játé­kos világmindenség, a derűbe oltott bibliai történetek újraalkotójaként. S kevesen tudják róla, hogy igazi neve Francois Le­jeune, s igazi hivatása a politizáló művé­szet. A francia baloldali, kommunista la­pok olvasói pedig gyakrabban találkoznak Marianne-nal, Franciaország szimbólumá­val, mint Ádámmal és Évával az Effel­rajzokon. Az ismert vonalakkal megraj­zolt politikai művek évtizedek óta sok fontosat, szellemeset és lalálót mondtak már Marianne és Marianne népe érdeké­ben. S a világ érdekében is. Hogv Effel jól politizáló, becsületesen politizáló mű­vész, egyebek között egy kitüntetés is jel­zi, a Béke-világtanács aranyérme, ame­lyet mar másfél évtizede kiérdemeli Nincs ebben semmi csodálatos, ha eszünkbe jut lapozgatás közben, hogv A kis angyal albuma hajdan ugyancsak fon­tos és becsületes politikai tettnek minő­sült Ez a glóriával karikázó, de bombá­kat levegőben elkapó. harsona-leckéktől irtózó, de szegény nénikéknél sugárnyaláb­bal hefűtő embergyerek-szabásu kis égi szárnj'as születése idején és helyén — 1943 náciktól megszállt Franciaországá­ban — a derűs értelem és a szellemes hu­mánum finom tüntetésének számított az embertelen és értelmetlen háborúval szem­ben. Ezért maradt Effel legnépszerűbb munkája, ezért jelent ma is emberséget humort, költőiséget. Költőiségről kell beszélni mindig e raj­zok láttán, holott kicsit darabosak, gro­teszken esetlennek tűnnek: egyáltalán nem könnyednek látszó, inkább nehézke­sen gördülő vonalak, amelyekből tenve­res-talpas figurák, suta állatok és nehéz­kes fák kerekednek ki. De éppen az a jellegzetes — mellesleg: nagy grafikai kul­túrával és eredeti művészi tehetséggel ki­alakított — stílus adja meg a művek vég­ső lényegét nélküle a szellemes ötletek mitsem érnének: élességüket lekerekíti, harsányságukat tompítja, szatírájukat megértővé, vagy éppen csattanóbbá for­málja. Vagyis ígv tud emlékezetesen beszélni Effel minden rajzsorozata arról, amiről tulajdonképpen folyvást beszélni akar: emberségről, békéről, tisztaságról. Ezt a pedagógiai szándékot észre sem vesszük lapozgatás közben: csak szórakozunk. De ígv van ez jól, mert a jó művészet leg­többször észrevétlenül tanít. Üdvözöljünk hát hatvanadik születés­napján egy nagv művészt, aki megtanult, s bravúrosan tud apró. szórakoztatónak látszó ötletekkel a legfontosabbról be­szélni. R. Oy. Válóok: a technika Feleségemet egyáltalán nem érdekelték a technika vívmányai. Nem csodálko­zott soha semmin. Elhatá­roztam hát, hogy meglepem valamivel, ami velem és a technikával, pontosabban: a hangrögzítéssel kapcsolatos. A dolog egyszerű volt. Annyiból állt csak, hogy — a legnagyobb titokban, mi­vel kellemes meglepetésnek szántam — hozzákapcsoltam magnónkat a telefonhoz. S vártam a pillanatot Csörgött a telefon. Hagy­tam, hogy feleségem ve­gye fel a kagylót. Bekap­csoltam a magnetofont. Ne­jem eléggé szűkszavúan vá­laszolt az általam ismeret­len telefonálónak. — Üdvözöllek ... Persze . II Dehogy... Hát hogyne.-I Igen-igen ... Én is... Alig bírtam, kivárni, hogy letegye a hallgatót, mert előre élveztem: hogyan cso­dálkozik majd és bizonyára nagyon elégedett lesz ezzel a technikai fogással. — No, kicsikém — mond­tam neki —, most bűvész­kedni fogok egy kicsit Mindjárt nevetünk egy jót Kivel is beszéltél az előbb? — Hát a nővéremmel, Na­tasával — nézett rám cso­dálkozva. Visszaforgattam a szalagot, s lejátszottam a felvételt. S nicsak, Natasa különösen mély férfihangon szólalt meg. Így: Másenykám7 Csókollak, egyetlenem! >- Üdvözöllek? " Ügy gondolomotthon van az a buta férjed. Bizto­san a magnójával bíbelődik, ugye? «- Persze. — így hát ma nem ran­dizhatunk? Vagy igen? — Dehogy. — Remélem, fe ls vágyódsz a te kis mókuskád után? — Hát hogyne. Most mit tegyünk? Vár­juk bizalommal a következő napot? — legen-igen. <- Na, befejezem, mert még gyanús lesz. Szia! Csó­kollak! — En is.:: A tárgyaláson a magnót az asszonynak adtam. Em­lékbe. Fordította: Baraté Rozália Dénes Géza Micike Mikor megszületett, elneveztük Mi­cónak. Ezt a nevet hordta egészen a névadó ünnepségig, amikoris kitudó­dott, hogy lánv az eszemadta. Fel is díszítettük a csilingelő, nőies Micike névvel. Jóravaló, illemtudó, szobatiszta volt, már amennyire egy háromhónapos kiscica mindeme jelzőkre rászolgál­hat Ha durrogott is olykor nagyma­mi kezében a seprű a menekülő pá­kosztos Micike után, nem volt az neki veszélyes, mert három seprűnél is gyorsabban vitte az inát lugason-vi­rágoskerten át. Lomhán járkált a vetemények, ró­zsabokrok között. Lompos farka sö­tétszürke sétabotnak tűnt, amire oly­kor rátámaszkodott. Testét májfoltos rozsdaszürke szőrruha borította, két hegves fülecskéje alatt pedig mint fülvédő., két fekete pont díszlett. Nyugodt, csöndes napokon oly meg­hitten, bizalommal ült nagymami ölében, mintha sose látott volna a | kezében seprűt. Fél éven át. tavasztól őszig bor­zasztó betegségben vergődött Micike: jöttek a fogai. Nem evett, nem ivott. Csoda, hogy bőre alatt maradt vala­mi hús is. Már sötét őszi felhők ker­gették egymást lassan belepte fehér csipkéjével a kihűlt földet a kora reggeli dér, de Micike még mindig kesergett Kihasználta ezt az úri macskabetegséget: csak húst húst meg tejet, tejfölt evett volna mindig. Egy meleg, nvári reggel apámnak nyávogásra kellett ajtót nyitni. Na­gyot kiáltott az apám, mire mind­nyájan kiszaladtunk. Micike állt az ajtóban, előtte egy ugyanolyan tarka kismacska csúszott-mászott. A szeme leragadva az apróságnak. Micike nyá­vogott még egyet, felvette a szájába, s belépett vele a konyhába. — Édesanyám — kiáltotta^ —, bé­leljük ki a cipősdobozt ronggyal. Az legvék a fekvőhelyük. — Még mit nem — torkolt le az anyám. — Sajnálják a rongyot ls ettől a macskától? Rongy csak van elég eb­ben a házban. De nem vitázhattam ezen. mert a Micike csak leteszi az apróságát a spórheld aló, s máris lebben kifelé. Mi utána, az udvarra. Onnan lestük, hogvan mászik fel a háztetőre, végig­szalad a'gerincen, s a hátsó szín cse­repe alatt eltűnik. Kisvártatva jön vissza, óvatosan lépkedve hozza a szájában az újabb Micike-csemetét. Nyolcszor egymás után ment fel a tetőn át a padlásra. Nyolc apró macs­ka nyávogott a spórheld alatt. Már a második macska láttán meg­dühödött az apám. Mély gödröt áso't a kert végiben, abba hányta mind. Hiába könyörögtem, csak mondta sze­gény a magáét nagy dérrel-durral: — Magunknak is alig van mit enni, nem veszek a házhoz még egy éhes hasat. Akkor éreztem először, hogy úgy is tud fájni valami, ha nem ütnek. És attól kezdve sűrűbben másztam meg a jegenyéket és hoztam az in­gem korcában a bús Micike mamá­nak finom szarka-, vagy varjúfióká­kat, hadd vigasztalódjon szegény. Vagy inkább azért, hogy magam vi­gasztaljam. A forró nyár után újra ősz lett: vége a vidám madarászásnak. Egy hűvös, szeles reggelen a nyári eset megismétlődött. Csak ekkor már ke­vesebb: öt kismacskával. Apám az asztalt öklözte: — Elpusztítom ezt a dögöt. De anyám nem engedte. A tél után kitavaszodtunk. Micike úgy járt a rü­gyező rózsabokrok között, mint be­képzelt kisasszony. Megszagolta a bimbókat, rügyeket. megrágott néhány fűszálat, majd elvetette magát, s fá­jón énekelve hempergett a puha pá­zsiton. — Jaj, beteg a Micike — kiáltot­tam. Bizony beteg volt, csak azt nem tudtam, mi a baja. Esténként bor­zadva hallgattam az- ágyban fájó, si­koltó nyávogását a háztetőről. — Édesapám — ültem fel kis ágyamban —. hallja, bántják Micikét. De az apám, aki amúgy a világ legcsöndesebb embere volt, most mér­gesen megmozdult az ágyában:. — Majd segítek én holnap a ron­dán. Agyonütöm, ,nem fogok minden fél évben a köl.vkeivel bajlódni. Augusztusra bőszárú. úgynevezett ..priecsesz" nadrágot húzlak rám, meg kiscsizmát. Alábbhagyott bennem a Micike-láz is. mert ábécc. meg egy­szeregy könyv került a házba, s egy csodaszép palatábla. A világ összes 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1968. február IX

Next

/
Oldalképek
Tartalom