Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-25 / 47. szám

Küldöttségünk Az a magyar kormányde­legáció, amelyet Apró An­tal, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnökhe­lyettese, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja vezet, folytatja látogatását Sz örmény SZSZK-ban. Apró Antal Badal Mu­radjannal, a köztársaság kormányfőjével jereváni vá­rosnéző sétát tett. Badal Muradjan ismertette a ven­dégekkel a köztársaság gaz­dasági életét, s az idén 2750 éves főváros fejlődését A magyar látogatók meg­tekintették a jereváni elekt­rongyorsítót, amelyet az ok­tóberi forradalom félévszá­zados jubileumának előesté­jén állítottak üzembe. Még mindig influenza..; A fővárosi KöjAL-hoz be­futott adatok szerint csü­törtökről péntekre mintegy két és fél ezerrel kevesebb influenzás megbetegedésről adtak számot az orvosok. Csütörtökön 19 600. pénteken 17 100 megbetegedést jeleztek. A szövődményes esetek szá­ma pénteken 300 körül volt, halálozás az influenza miatt nem történt Ezekből a számokból azon­ban még korai volna a buda­pesti járvány csökkenésére következtetni — hangsúlyoz­ták a KÖJÁL szakemberei. Csak néhány nap múlva le­het tiszta képet kapni a hely­zetről. Ezt a véleményt tá­mogatja az is, hogy az isko­lai hiányzások lényegileg változatlan szinten állnak, a szerdai 11,7 százalék után csütörtökön a tanulók 12,2, pénteken 12,1 százaléka hiányzott. (MTI) Űjszegedi zárszámadás tanulságokkal Nehéz esztendő látogatta előfordult, hogy júniusban ját. Egynéhányan dicséretre meg tavaly az űjszegedi Ha- vetették a kukoricát. méltó szorgalommal dolgoz­ladás Termelőszövetkezet Ezt tükrözi most a beszá- tak az elmúlt esztendőben is, tagságát. Nem fukarkodott a moló is. Hiszen gyengébben s a brigádok munkájában is vízzel, az aszállyal és a szo- sikerült az esztendő, keve- igyekezet, hozzáértés tapasz­morúsággal. Tegnap erről ta- sebb jutott a tagok zsebébe, talható. Előfordult azonban nácskoztak a közös gazdaság mint a korábbi években, s több esetben, különösen a kultúrtermében, ahol a zár- mint ahogy tavaly tervezték, fogatosoknál, hogy nem na­számadást Fodor István el- összesen természetben és gyon kerülték el a „Roman­nök ismertette a tagság és pénzben 7 millió 214 ezer tika-csárdát", ami aztán a a meghívottak előtt Szűkösen sikerült Az évek nem mindig egy­formán fizetnek. A föld se hálálja meg mindig a mun­forintot fizettek ki tavaly- munkán, a teljesítményen is előtt amikor egy dolgozó meglátszott tagra 20 ezer 287 forint évi . .... .... , . , . jövedelem jutott Most pedig A Vltaban tobben felszo" 7 millió 16 ezer forint kerül- laltak. Részben olyan kér­hetett elosztásra, s az egy désekkel foglalkoztak, ame­tagra eső jövedelem 18 ezer lyekben majd az új alap­659 forint lett. szabályt megvitató és jóvá­A jó földeken gazdálkodó hagyó közgyűlés dönt. Pél­szövetkezet tiszta vagyona 15 dául a fizetett szabadság, a kát. Egyszer bőven terem, millió 620 ezer forint, a hal- háztáji föld nagysága stb. máskor szűkösen sikerül az mozott termelési érték 19 eir„im^„„ir .„,.,.., . _„ ' esztendő. A Haladásban is millió 957 ezer forint, az Serelmesnek talaltak, hogy a így jött. Sokat ígért a búza. egy szántóegységre jutó szö- kukoricafoldeket keson adta A tavaszi határszemlén örül- vetkezeti bruttó jövedelem ki tavaly a vezetőség, így tek is a vezetők, s nyáron pedig 6 ezer 287 forint. Az későn kezdődhetett meg a egy mázsát adott holdanként egy tagra jutó tiszta vagyon növényápolás. Az állatte­az a tabla. Ez is a paraszti 31 ezer 942, a forgóalap 6 , sors. Az elnök ezt mondta millió 533 ezer forint Saj- nyesztes fejlesztéséről, kor­erről: nos, biztonsági alappal alig- szerűsitéséről is szó esett alig rendelkezik a nagyüzem, — Tiz hétig nem volt itt ez mindössze 198 ezer forint eső. Csak a szárazság, az aszály. Hiába akartunk min- ^ • dent csinálni... OZOrgÜlOm A víz is sokszor látogatta • • r már meg a nagyüzemi táb- CS lYIUIOSZtÓS Iákat A Maros, a Tisza ma­gas vízállása miatt sokszor A beszámoló sorra vette a István is, a városi párt-vb pusztította a földet s a nö- különböző üzemágakat, sele- tegja a pártbizottság osz­venyt Tavaly is. így aztan mezte a brigádok '-­A jó gazdaságok közé tar­tozik a Haladás Termelőszö­vetkezet, de néhány ellent­mondás mutatkozik, ame­lyekre fel kell, hogy figyel­jenek, s amelyeken javítani kell — erről beszélt Balog munká­Űj cikkek - új árak Az Országos Anyag- és szabta meg az új hatósági Árhivatal hivatalos lapjá- árakat. ban megjelentek a Belke- A tejipari tröszt kérésére a reskedelmi Minisztérium el- 80 százalék zsírtartalmú, 5 ső ármegállapításai. A mi- dekás adagolású szabvány nisztérium, mint árhatóság, vaj árát a minisztérium 2,60 az ipari vállalatok által be- Ez 10 fillérrel több, mint a 10 nyújtott javaslatokat figye- forintban állapította meg. lembevéve, az áruk újszerű- Ugyancsak a tejipari tröszt ségét, minőségét és egyéb kérése volt, hogy a tőkés ex­követelményeit megvizsgálva portra készülő, 83 százalék zsírtartalmú vajat felesleg A „T 68" első száma A rejtélyesnek ható cim. Hangszerek és zenészek „T 68" az immár második nélkül is lehet muzsikálni — évfolyamába lépő, negyed­évenként megjelenő technikai revű borítóján latható. A technikai újdonságok iránt rrdeklődő olvasó a tartalom­jegyzéket böngészve sok ér­dekes anyagot találhat. így például cikk ismerteti az au­tomatikus gépkocsivezetés el­vét amely ma még csak ku­tatás tárgya, de a biztonságos számol be a folyóirat a Bell laboratórium legújabb kísér­letsorozatáról, amelynek so­rárt elektronikus számítógép és televíziós készülék segít­ségével olyan zenét kompo­náltak, amelynek hanghatá­sairól még hivatásos zené­szek sem hitték el, hogy ez nem hangszeren szólalt meg. Említsünk meg még a „T 68" es gybrs országúti közlekedés cikkei közül egy ugyancsak jövője enélkül aligha képzel- elektronikus számítógéppel hető eL foglalkozó írást, amelynek a címe is elég meglepően hang­zik: „Bikinitervezés, elektro­nikus számítógéppel". A cikk mellett található fényképen egy fürdőruhás fiatal hölgy látható, akinek bikinijét nem divattervező, hanem egy Cal­Comp típusú számítógép ter­vezte. I crenttsen farsangra íá hangulatot otllloh Segítünk Önnek! jt K esetén belföldön is forgalom­ba hozhassa, s ehhez az itt­hon szokatlan adagolású vaj­nak is meg kellett állapí­tani az árát. Az 1 librás (45,36 dekás) vaj ára 24 fo­rint, a 0,5 librás (22,68 dekás) pedig 12 forintba kerül. Ugyancsak kizárólag export­ra — NDK és csehszlovák megrendelésre — kezdenek márciusban 83 százalékos zsírtartalmú, 25 dekás csoma­golású vajat gyártani Kapos­várott. A negyedkilós vajat hazai forgalomban — eseten­ként — 13,20 forintért árusít­hatják. A m*gyar dohányipar két újfajta cigarettájára kért és kapott árat. A hagyományos „Budapesti Nemzetközi Vá­sár 1968." elnevezésű füst­szűrős, mentholos cigaretta csuklófedeles kartondoboz­ban, húszasával kerül majd forgalomba, dobozonként 6 forintért. A már jelzett má­sik újfajta füstszűrős cigaret­ta a puhadobozos, húszas cso­magolású „Fiitol" dobozon­ként — 5 forintba kerül. A két cigaretta — ugyanúgy, mint az eddigiek — a rögzí­tett (fix) hatósági árkategó­riába tartozik. (MTI) tályvezetője. Magasabb termelési értéket — Egy-két dologról őszin­tén kell vitatkozni, s beszél­ni, mert nem elég, hogy a tiszta vagyon és az állóesz­köz-állomány növekszik, emelkedni kell az egy tagra eső jövedelemnek, az egy szántóegységre eső termelési értéknek, jövedelemnek is. Az utóbbi években ez egyre rosszabb. Az állattenyésztés­nél is igen nagy a kiesés. A városi tanács és a vá­rosi pártbizottság nevében további sikereket kívánt. Bódi János, a termelőszövet­kezetek területi szövetségé­nek titkára hangsúlyozta, hogy az új mechanizmusban versenyképes gazdaság csak az lehet, ahol minél na­gyobb termelési értéket pro­dukálnak, s minél kisebb rá­fordítással, költséggel. A tanulságos esztendő és zárszámadás tapasztalatain okulva minden adottsága megvan a gazdaságnak a to­vábbi sikerekhez. Sz. Lukács Imre Valami nem stimmel Piackutatást hirdet a bu­dapesti Autófém Ktsz el­dugott plakátja. S ez len­ne az egyik dolog, ami nem stimmel. A piacku­tatás az igen, csak a hely nem. A szegedi Klauzál tA­ha vasalgatnak. Ennél is jobban várják a vevők a bemutatott útivasalót és még néhány formás hasz­nos cikket. Hogy miért bosszant a n villamossági szaküzlet felirat? Azért, mert a ha­legeldugottabb, kirakatnak f3' P'a<*utatas celíjaira ta­nehezen nevezhető bemé- tett prototípusok melle azt lyedésében kutatják a pia­cot. Tágasabb, szebb, lát­hatóbb helyen kellene pró­bálkozni. így nem sokat ér. Még kevesebbet ér, ha az árucikkek mellé helye­zett cédulák bosszantják a közönséget. A termékek nem, azok-' szépek, prakti­kusak. A világítólámpával ellátott vasaló valószínű­leg hasznosabb, mint az ismert külföldi gyártmá- , vasalóikat nyok, mert a lapja nehe- aern vasalQKat zebb, következésképpen a Egyebekben háziasszonyoknak nem kell stimmel, megerőltetniük magukat, írták, hogy „csak export­ra". Ha így igaz, akkor miért mutatják be ezeket a termékeket itt? Miért nem Szófiában és London­ban keresik a vásárlót? Ha viszont a hazai piacot kutatják, akkor írják a termék mellé, hogy mikor és mennyiért lehet majd megvásárolni ezeket a villamossági cikkeket, ér­dekes és szép kivitelű, mo­minden G. L. Ki szokjon hozzá? Meglepően gyenge újab- piacon forgalomba hozott ban a város írószer- és Centropa C nevű angol rajzszer-ellátása. Ha az pc^ ember bemegy a papírbolt- tom ötvenért Mert hiába ba, percekig kérdezhet, vettek akkor hozzá pótbe­mire azt válaszolja az el- téteket is, éppúgy elfogyott adó, hogy van, s újabb belőlük a festék, mint az percekig, mire visszakér- üzletekből az utánpótlás. dezhet: milyet tetszik? Hogy nem először fordul Azután ráadásul meg fe- „___., . • _ _ leslegesen bosszantják is. el° llyesmi? Az lgaz- ** Persze nem az eladók, érdekes: a vásárlók még i mivel nekik sem öröm az mindig nem szokták meg, i efajta kérdezz-felelek já- s elvárják, hogy egy-egy ! s^' egekben3 iSftZSZ ^teikk - tar­! delmi szervek, melyek olykor elfelejtik rávetni tozékaival együtt — folya­matosan kapható legyen. tekintetüket az egyszerű ^e^l^T ^ földi halandókra. Azokra például, akik a karácsonyi F. K. IRODAI KRESZ (Zsoldos Sándor rajza) — Köszönöm sógor, vezetés közben nem iszom! Több nő a kormánynál Tavasz a vadvizeken RÁDIÓK. TELEVÍZIÓK és LAKÁSHA N GOSÍ'I'Ö BERENDEZÉSEK. „ECHO" Elektroakusztikai Szaküzletben Szeged. Kölcsey u. 4. (Rovnl Szállóval szemben) Díjtalanul házhoz szállí­tunk Díj alanul lakásán flzem­béhelye/zük nálunk vá­sárolt készülékét: xS. 133 752 A szokatlanul enyhe februári idő már csalogat­ja a tavasz ma­dárhírnökeit. Szin­te máról holnapra népesedtek bc a vadvizek, a fehér­tói természetvé­delmi terület. Egy jó hetes előnnyel jöttek vissza délről az erdei cartkók, a bíbicek és a gó­rták. A récéknek pedig minden faj­tája hangoskodik a tavon. A ná­lunk fészkelő tő­kés- és barátré­cék letelepedtek, viszont a tundra­lakó nyílfarkú és tőkésrécék csak kipihenik a n.tgv vándorút fáradal­mait Az elmúlt évben 1670 env Ügy látszik, egyre több nö is. Sajnos, még mindig nagv ber vett részt a különféle kívánkozik a kormánykerék gondot okoz a megfelelő szaktanfolyamokon, az idén mögé. a tanfolyam résztve- előképzettség hiánya. Sokan ennél is többen vágynak vőinek1 egynegyede ugyanis az „elemi" műszaki tudni­járműre Szegeden és Csöng- háziasszony. tsz-tag vagy valók nélkül ülnek a tanin­rád megyében. Az előzetes más dolgozó nő. tézet padjaiba, nehéz a bo­ielentkezések azt mutatják, jeienle« 7 személv- és 4 'te01"11 gépkocsiszerkezete­hogy mintegy 2 ezer fő ta- , ° . .... , ket megismertetni velük, nulja a vezetést a KPM Au tehergépkocsi szolgálja az A tanintézet érzi felelós­íóközlekedési Tanintézetében iskolázást, a, tanterem vi- ségét. s ezért mindent meg­1968-ban. összesen hat ál- szont kevés. A szegedi Gép- tesz, hogy autós ismeretek­landó tanfolyam működik, ipari Technikum alagsora*- kel. a KRESZ precíz tudá­ahol hivatásos és magán ban már alig férnek el a sával „szerelje" fel hallga­gépkocsivezetöket képeznek; hallgatók. Á tanintézet tóit. A Bánki Donát szocia­motorkerékpár-vizsgára ké- egyébként — az autós, moto- lista oktató brigád 48 elmé­A vizekről el- ' szítenek fel hallgatókat, au- ros „diákok" becsületére is leti különórát ad a rászoru­tünt a jégpáncél. | tóvillaroossági ismereteket, legyen mondva — eredmé- lóknak, társadalmi monká­felengedtek a tanítanak. n.vesen működik. A „megen- ban. „..,.. .. . eedetf normán belül ma- A tanintézet egyre jobban Különösen a nemhivatasos ^^ száma. De kiterjeszti hatáskörét a vá­gépkocsivezetói jogosítvány- bf>gy még t5bb autós diák roson túlra is. Sándorfalván ra pályáznak többen, mint az feleljen meg a vizsgán, fej- 55 tagú kihelyezett szaktan­elmúlt években: a taiTinté- leszti az oktatási módszere- folyam működik, de ha a zet 600 új autótulajdonost ket. Nagyobb gondot fordí- közlekedési viszonyok meg­oktat az idén. Érdekes re- tanak az elméleti képzésre, engednék, Forráskúton, Kis­kord: az intézet fennállása a műszaki ismeretek jó el- teleken. Domaszéken is indí­óta először 200-an vettek sajátítására. Külföldi tapasz- t: nának ilyen tanfolyamo­lészt a nemhivatásos tanfo- talatok alapján megújítják kat. lyarnon az első negyedévben a vizsgáztatási gyakorlatot. M. I. zsombékok. természet most már jó lakomát ígér a falánk, hasznos madarak­nak. A récék ez­res tömegei lep­ték el a madár­szállót Vasárnap, I9«ij. február üdtumagyarorszag s

Next

/
Oldalképek
Tartalom