Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-27 / 48. szám

Busófarsang Mohácson a farsangi játékok a busók évszá­zados gyülekezési he­lyén, a koló-téren fél­állított totc moszlop szo­bor-avató körtáncával kezdődtek. Délután a baranyai nemzetiségek népzenei vetélkedője gyönyörködtette az ér­deklődőket A program tetőzése volt az' ezer Jelmezes szereplővel, százféle látványossággal, zajos tetszésnyilvánítá­sokat tapsot kiváltó meglepetéssel lezajló busófelvonulás és busó­játék. V D El e Nagy Józsefné olasz kitüntetése Rómában vasárnap nyúj­tották át az Isabella d'Este díjat azoknak az asszonyok­nak — ezúttal kilenc sze­mélynek —, akik az emberi tevékenység legkülönbözőbb területein tüntették ki magu­kat Az említett díjat 1965 óta osztják ki minden év­ben. Az idei kitüntetettek között van Nagy Józsefné, a Magyar Népköztársaság könnyűipari minisztere, akit a modern ipar egyik alap­vető ágának fejlesztésében szerzett érdemeiért tüntet­tek ki. A díjat nem tud­ták személyesen átadni Nagy Józsefnénak — tekintettel váratlan megbetegedésére — s ezért azt az alapítvány el­nöke Száll Józsefnek, a Ma­gyar Népköztársaság római nagykövetének nyújtotta át Krimi Kertén Utalű rajx» Jutalmak a legjobb baromfitenyésztőknek Tegnap, hétfőn délelőtt a Hazafias Népfront székhá­zában értékelték a szegedi járási baromfitenyésztők ver­senyét Kérdő Sándorné, a MÉSZÖV osztályvezetője a múlt évi eredmények ismertetése után felhívta a fi­gyelmet az idei feladatokra. Dr. Perényi János állatorvos a kisállattenyésztéssel kapcsolatos teendőkről, a tenyész­tés módjairól és a jelentkező állatbetegségekről tájékoz­tatta a résztvevőket Több hozzászólás után kiosztották a baromfitenyésztési versenyben helyezést elérteknek a di­jakat Az első helyezett Rácz József 1200 forintos, a má­sodik helyezett Peták Lajosné 900 forintos, a harmadik helyezett Zádori Vilmosné 600 forintos vásárlási utal­ványt kapott. — Gyergyószentmiklóson, szülővárosában a liceum előtt február 25-én leleplezték Sa­lamon Ernő forradalmár köl­tő mellszobrát Salamon Er­nő, akit 25 évvel ezelőtt, 31 éves korban a fasiszták öl­tek meg, egyike volt az er­délyi magyar irodalom ki­magasló képviselőinek. Éle­tét a forradalom, a népek közötti béke és barátság és a fasizmus alól való felsza­badulás ügyének szentelte. — Repülőszerencsétlenség. Luang Prabang és Vientiane között szombaton lezuhant a Laoszi Légiforgalmi Társa­ság egy DC—3 típusú utas­szállító repülőgépe, amely­nek fedélzetén 37 személy tartózkodott A katasztrófá­nak huszonhét halálos áldo­zata van. — Torlasz a Panama-csa­tornán. Átmenetileg hajóz­hatatlanná vált a Panama­csatorna, mert egy japán vasércszállftó teherhajó szombat este zátonyra futott a csatorna északi bejáratá­nál Kölcsonhűzós 148 millióval őz Országos Takarékpénztár két hét múlva, március ll-é«i és 12-én, Budapesten, Nádor utcai kultúrtermében, rendezi az L az V. és a VI. békekölcsön 1968. első félévi húzását. Az első napon, hétfőn az I. békekölcsön sorsolását bonyolítják le, 90 400 kötvényre 24,8 millió forint jut Kedden először az V. békekölcsön 359 700 kötvényre 49,9 millió forintot, majd a VI. békekölcsön 532 000 kötvényé­re mintegy 74,1 millió forintot sorsolnak ki. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből össze­sen 982 100 kötvény számát sorsolják ki 148,8 millió fo­rint értékű nyereménnyel és törlesztéssel. (MTI) Ml? H0L?EKH IMS. FEBBUAR f?., KEDD, NÉVNAP: SANDOB SZEL, FUTÓ HAVAZÁS Várható tdffjárás kedd estig: felhőátvonulások, tdbbfcK- futó havazás. Elénk, Időnként erős északl-északkelrti szél. A híjmér­séklet nappal sem emelkedik • fok főié. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5—mínusz 10. legmagasabb nappali hőmérséklet kedden ő—mínuss s fok között. A Nap kél s Óra 31 perckor. és nyugnrik 17 óra 24 perckor. A Hold kél R óra 32 perckor, és nyugszik IS óra 22 perckor. Vt7.ALI.AS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn +si» centlmérter (apadó). HUSZONÖT ÉVE. a doni visszavonuláskor egy uk­rajnai faluban olasz fasiszta légionárius golyójí oltotta kl a fiatal magyar munkásköltő, salamon Ernő (1912—1943) életét. Diákkorában csatlakozott a mun­kásmozgalomhoz, az Illegális kommunista párthoz. Irt egy színművet ls ás a modern, ha­lódó román költészet értékes alkotásalt ttltette magyarra. SZÍNHÁZ Nemzett 1 Somlay-b. Szünnap, Édes (7). Kamara: MOZIK Szabadság: Hűtlen asszonyok Vörös Csillag: Egy férfi és egj nó. Fáklya: Előzés. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területért Éebruár íl-lől március 2-lg es­te R órától reggel R óráig (vn­sárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rost) Ince állami állatorvos. Lakása: Szeged. Gogol u. 8. Tp lefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. RADIŐ" Operettrészletek. 18.88: Rádlófct­kola. 16 88: Hallgatóink figyel­mébe! 17.06: Hírek. 17.05: Tal­lózás a világsajtóban. 17.20: Beethoven: VII. azlmfónla. 18,00: Reményi Sándor magyar-nótákat énekel. 18.14: Hitelképes turbi­nák... 18.29: Könnyűzenei hír­adó. 19.00: Esti krónika. 19.30: Könnyűzene. 19.50: A Szabó­család. 20.20: A régi Metropoli­tan nagy énekesel. Hírek. 20.54: Gyilkosság a szíriptubár­ban. Rádiókrimi három tételben, m. téteL Utána: A rejtvény­megfejtés Ismertetése. 21,47: Gyulai Gaál János: Concertino zongorára és zenekarra. 22,00: Hírek. 22,20: László Margit és Simándy József énekel. 22,35: Hőskercsés — avagy a kor kö­vetelménye. 22 50: A Juilliarcl­vonósnégyes játszik. 23.45—0,25: Népdalok, népi táncok. Közben: 24,00—0,10: Hírek. Petőfi 4.30—7,37: Azonos a Kossuth rádió műsorával. Közben 0,20— R.30: Torna. 10,00: Puccini: Ma­nón Lescaut. Négyfelvonásos opera. 12,06: A törpepapagáj­Mexikói népdalokb.l összeállí­tás. . . n. 12,26: Házunk tája. 12.48: Tánezene. 13.00: Zenekari muzsika. 13.47: Vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Hirek. 18,10: A Magvar Rádió n. zongorversenye. Válogató. Hl. rész. Közben: tO.OS—19.15: Szép magyar vers. t9,55: Jó éjsz.akAt gyerekek! 20,00: Esti krónika II. 20.30: Magyar Parnasszus, Gyönyörű sors . . összeállítás. 20.55: Színes népi muzsika. 21.41: A históriák forrásánál. A fekete Afrika magyar vándora. 22.01: A dzsessz kedvelőinek. 22.20: A Magyar Rádió II. zongoraverse­nye. A válogató eredményhir­detése. 22,35: A csodatükör. Dal­Játékrészletek 23,00—23,20: Hírek. — Tűzhalál kórházban. Huszonegy idős női, elme­gyógyintézeti ápolt vesztette életét a hétfőre virradó éj­jel az angliai Shrewsbury­ban, ahol kigyulladt az ideg­gyógyintézet több mint száz­éves épülete. A huszonegy halálos áldozaton kívül — akik mind füstmérgezés kö­vetkeztében haltak meg — tizennégy beteget szállítottak a környékbeli kórházakba. — Bombák Puerto Ricá­ban. Az Egyesült Államok­hoz tartozó Puerto Ricóban csütörtök óta egymást köve­tik a bombamerényletek az amerikai magánvállalatok tulajdona és a katonai léte­sítmények ellen. Vasárnap Öjmbb négy pokolgép rob­bant M. /A merényleteket a Felszabadítást tegyveres Kommandók nevű titkos szervezetnek tulajdonítják. Bürokrácia — Földlökések Tokióban. Hétfőn hajnalban kisebb földlökések rázták meg To­kiót, valamint Közép- és Észak-Japán több területét Károkat nem jelentettek. — Peruban vasárnap a far­sangi mulatságok idején leg­alább negyvenen sebesültek meg. Az ünneplők ugyanis vízibombákkal és kisebb tár­gyakkal dobálták meg egy­mást sőt előfordult hogy emeleti ablakokból vödröket is (vízzel telten) az utcán hömpölygő tömegre dobtak. A rendőrség több mint két­ezer önfeledt karneválozót őrizetbe vett — A tetőn át hatolt be egy lakásba Bumfort László 21 éves, büntetett előéletű, Szeged, Csendes utca 13. szám alatti lakos. Három bőrön­döt pakolt meg különféle ér­téktárgyakkal, köztük arany­neműkkel is, több mint 8000 forint értékben, s magával vitt 2700 forint készpénzt is. Távozásakor érték tetten, s menekülés közben fogták el a környékbeli lakosok. A sze­gedi megyei bíróság jogerő­sen 3 évi szabadságvesztésre, szigorított börtönre ítélte. — Árvízvédelem a Felső­Tiszán. A hétvégi esőzések­kel mintegy 50 milliméter csapadék hullott a Felső-Ti­sza vízgyűjtő területére. Az esővíz a hegyoldalakon ta­lált hó egy részét is megol­vasztotta és nagy árhullámot indított el a Tiszán. Vasár­nap reggeltől hétfő délig Ti­szabecsnél 330 centiméterrel emelkedett a víz. Ezért a fo­lyónak Tiszabecs és Vásá­rosnamény közötti szakaszá­ra harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A hétfő délutáni jelentések sze­rint Tiszabecsnél 552 centi­méter körüli vízszinttel te­tőzött a Felső-Tisza árhullá­ma, s lassú apadás várható. — Kitüntetés. A Medicor Művek röntgen gyára fenn­állásának 50. évfordulója al­kalmából. kiemelkedő mun­kájuk elismeréséül, a gyár négy dolgozóját az Elnöki Tanács kitüntetésben részesí­tette. Poór József, a gyár Igazgatója, a Munka Ér­demrend ezüst fokozata ki­tüntetést kapta. Ugyancsak hétfőn adományozott az El­nöki Tanács nyolc nyuga­lomba vonuló postásnak ki­tüntetést Mindenkit érdekel Mindenki olvassa Megjelent első száma Tartalomból: Biklnitervezóa számítógép­pel A holnap légpárnás hajóla Mexikó 1968 Roboifelügyclő a kézitás­kában Radarmérés éa gépkocsi­technika ELŐZETES TAJEKOZTATAS A MŰSZAKI TOTÖ-rélt KAPHATÓ: ÚJSÁGÁRUSOKNÁL KÖNYVESBOLTOKBAN KÖNYVTERJESZTŐKNÉL HL ÍR Kossuth 4.30: Hírek. 4.32: Hajnaltól Seggeiig. 5,00: Hírek. 5.30: Reg­geli krónika. 5,45: Falurádió. 6,00: Hírek. 6,45: Hallgatóink fi­gyelmébe. 7,00: Reggeli krónika II. 7,15: Körzeti időjárás. 7.30: Uj kftnyvek. 8,00: Hírek. 8.06: Műsorismertetés. 8,22: Szimfoni­kus táncok. 8.50: Hangos levél az algyői olajmnzőról. 9,00: Har­san a kürtszó. 9,43: Grófé: d­moll zongoraverseny. 10.00: Hí­rek. 10,10: Kép a Kandó-bri­gadról. 10,37: Pajkos diákok. Operettrészletek. 11.00: iskolará­dió. 11.35: Tánezene. 12.00: Hí. rek. 12.15: Zenekari muzsika. 13.00: A világgazdaság htrel. 13.05: A budapesti színházak műsora. 13.08: Verbunkosok, ma­gyamútak. 13.45: Jbjüsz gyöke­re. Elbeszélés. 14.00: Brahms­kórusok. 14.15: Nem a farkas kopogtat. Rádiójáték gyerekek­nek. 14,51: Bacli: Légj készen a Jóra. 15.00: Hírek. 15.15: Se­bestyén János orgonál és esem­ballózlk. 18,48: Károm tavasz. Jj| TÉVÉH Budapest 0,03—11.30: Iskolatévé. 12.35— IR.40: iskolatévé. 17.58: Műsor­Ismertetés. 18,00: Hirek. 18,05: Mese egy forrásról. Kisfilm. 18,15: Száz kérdés, száz felelet. 18.40: Eebra. Közlekedési műsor gyerekeknek. 18,50: Esti mese. 19.05: G B. Shaw: Tanner John házassága. Komédia 3 felvonás­ban. A Madách Színház előadá­sa, felvételről. Az I. szünetben: kb. 19.50: Tv-hlradó. kb. 21.35: Kék fény. 22.15: Tv-hlradó — 2. kiadás. Belgrád 9.40: tskola-tv 14.90: tsVola­tv. 17,15: Albánnyelvű műsor. 17,45: Rajzfilmek. 18.00: Hírek. 1R.05: Hét nap. Tv-szemle. 18.20: Telesport. 19.00: Zenekari mu­zsika. 19.15: Ébresztőtől takaró­déig. 19.45: Hirdetések. 20.00: Tv-hlradó. 20.30: Hirdetések. 20.35: Homokóra. Sorozatfilm 20.50: Tartuffe. Francia Játék­film. 22.20: Tv-hft-adó. ADAS VÉTEL 5 hónapot süldők el­adok Tabun u. 30. Cip*-, retlkülfestés mln­ilen színben Csordásnál. Szent Miklós u. 7. i 15 kr-on felüli kutyá­kat vess a szegedi Gyógyszertani Intézet. (Dóm tér 12.) 10—15 db kutyáért vidékre ki­megyünk. x Jó állapotban levó férfi és nőt kerékpár olcsón eladó. Petöfitelep, V. n. 234. - x ágynemütartó, tv-szek­rény eladó. Cserepes sor 3—4., kislakások. Nagykerekú sport baba­kocsi eladó, 6 óra után, Honvéd tér 6. C . I. 75. Öntöttvas üstöt vennék, HegedOs, Dózsa György u. 10. Egy modern szekrény­agy eladó. Dugonics u. 15/b. írd.: du. 3 órá­tól. Kési loyas szakkönyvet vennék. Szeged, Pulcz u. 7. Salial. 2 rekamié, 2 fotel, szek­rény és egyéb bútorok részletre ls eladók. Kör­töltés u. 52 Érdeklőd­ni 37-én és 28-án du. 3—6-lg. Sötét bóromajtós szek­rényt keresek, ,,2000-en aluli" 4055. Jeligére a Sajtóházba. Magas mély gyermekko­csi eladó. Bécsi krt. 8—16., C-ép., C-lépcső, 13. ajtó. Értesítjük a kedves közületi és magángépkocsi-, motorkerékpár- tulajdonosokat hogy gépjárműveik szerviz. I. műszaki szemle. 11. műszaki szemle, futójavítási, karambolos javítási, hatósági vizsgára való előkészítési munkálatait két műszakban (6—22 óra között) gyorsan és szakszerűen elvégezzük Gépjavító Állomás. Makó, .Tárandó 114., telefon: 69. M. 159 618 Kút ágy, ágybetét kifo­gástalan állapotban (kü­lön is> eladó. Lumumba U- 15., emelet. Motoros permetező el­adó. Király János, Zá­kányszék IV. ker. 713. Fehér mély gyermekko­csi olcsón eladó. Va­sasszentpéter u. 23. Nagyméretű erős ládák, faanyag eladó. Bajcsy­Zsilinszky u. 11., I. em. 2. Fíirdőhenger — Javításra szorul •— kályharésszei, zuhanyozóval, csaptelep­pel 450 Ft-ért eladó Bérkert u. 14. Üfély modern gyermek­kocsi eladó. Érd.: 15-tőL ; Hódi Mihályné. Tolbu­hln sgt. 92 M.( fszt. 3. I fan ni fal új állapotban. két ágyneműtartós heve­rő 2 fotellal eladó. Ér­deklődni: Újszeged, Bla­ha u. 16., L 3.. dél­után 3-tól. I)i>bfelszerelés eladó. Rá­kóczi U. 32. Fehér balos zomá ncos teatüzhely újszerű álla­potban eladó. Megtekint­hető 14 órától. Április 4 u. 17., III. emelet 14. Olajkályha eladó. Meg­tekinthető mindennap délután 4 órátóL Újsze­ged, Blaha L. u. 10. ÚJ típusú Kékes tv ki­fogástalan állapotban el­adó. Háló u. 5/b. Egy feles flúblclkU el­adó. Teleki u. 22. Fehér mélykocsi kifogás­talan állapotban olcsón eladö. Csemegi u. 5/a. Szár eladó. Makkos er­dő mellett, a Crcirok ta­nyában. Hízott sertés eladó. Pásztor u. 13. Szép dió hálószobabútor eladó. Bartók tér 13., n. 8. Benczúr-tv éladó. ftee­j ged, Békotelep, orvosi I rendelő. Modern hSKÜszübs (ír­nltúra eladó. Lenin krt. 18., C. fszt. 2. tod.: délután 16-tói. Duna oldalkocslt „Jó karban levó" — 133 745 Jeligére a Hir­detőbe. Kombinált szekrény. hármasszekrény, reka­mié. fotelok. asztalok, székek, képek, konyha­bútor, könyvszekrény el­udók. Batthyány u. 31, II 6. | Varrógép eladó, Lucznlk, ; tillyesztös, garanciás. Április 4. úttá 26.. 1. emelet, Szabóét. Alig használt hordozha­tó cserépkályha eladó, du. 6 órától. Kanizsai u. 0. (Tanítói kisker­tek.) r>0 mássá trágya eladó. Szabadsajtó u. 45. Nagyméretű (öntöttvas) zománcos fürdőkád, kályha, vízmelegítővel és nagy sózódézsa eladó. Újszeged, Tárogató u. 17. üj zenegép (koncert, sztereó), saxofon, B-te­nor, heverő világos (pi­ros huzattal), modern elektromos nagybőgő el­adó. Újvidéki u. 29. Harisnya-sze inf elszed 6gép és modern mély gyer­mekkocsi Igényesnek el­adó. Füredi u. 3., II. Bognárét Kiadó hármasszekrény, kombinált szekrény, ka­napérekamié, kétszemé­lyes rekamié, ágynemű­id r tó, konyhakredenc. Hunyadi tér 5/a. Száz kéve nád cla§ó Mihály telek. Dóssá n. 33 «00-»* Trabant Combi műszaki vizsgán megfe­, lelt igényesnek eladó. Szél u. 64. 16 órától. W kónapee Jffl ffejlett üszőborjú ée 3 hetes bi­kaborjú eladó, ősz u. 36. x Jó állapotban 1evő 900­as Wartburg rádióval eladó. Attila n. 16., kárpitos. x KócelelkM hasas üsző eladó. Kardos István, bzstymas n. 118. Nc­/zűrj hegyi iskola mel­lett. x Megvételre keresünk Jó állapotban levő NUJN­100-as hidraulikus forgó­rakodógépet. Cím: Csongrád megyei Gabo­nafelvásárló Vállalat Műszaki Osztálya. Sze­ged, Hajnóczy u. 18. Telefon: 11-181. x Nyugdíjas özvegyasszony. házasság céljából meg­ismerkedne 60—66 éves emberrel. Vasutas előny­ben. Részletes leveleket „Szép lakásom van" 133 746 Jeligére a Hir­detóbe. Magas férfi házasság céljából megismerkedne 50—60 évesig, nyugdíjas, kertes házzal rendelkező növel. „Becsületes há­zasság" 3901. jeligére a RÚóházba. Conflnenfil fÉ^cafrógép kölcsönadó, Jóslka u. 14. Földszint 2. Fiat 850-es Limousine­ki utalás átadó. Érdek­lődni: Gutenberg u. 4. Etedé pávakakas és egy tojó. Moszkvai krt. 8/b. 190—200 új vasgarázs­ajtó eladó. Mérey u. 13/b, H. 1. s—5-lg. Női Singer varrógép el­adó. Érd.: 5-tól Re­mény u. 6. Wartburg c/Jnklválaszt&s előtt eladó. Árajánlatot „Fortuna 133 802" Jel­igére a Hirdetőbe. HÁZASSÁG 42 íw magba. barna dolgozó fórfl vwrvofc. megismerkednék 35—40 ér körüli nővel hátas­síig céljából. Egy kis­lány nem akadály. — ,,Szerény" 133 692 Jel­igére a Hirdetőbe. Megismerkedne 70 éves nő házasság céljából korban hó/váJUö nyugdí­jas férfival. ,.Hás van" 133 726 Jeligére a Hirde­tőbe. 55 éves szakmunkás fér­fi korban hozzáillő füg­getlen nő Ismeretségét keresi házasság céljából. ,,lakásom vuu" 3961. jeligére a Sajtóházba. Önhibáján kívül elvált asszpny. egy gyermekkel, házasság céljából meg­ismerkedne 28—32 év közötti Jótanéletü fér­fivel. „Boldogságra vá­gyom" 4017. Jeligére a sajtóházba. 30 éves, önhibáján ki­éül elvált barna fiatal­ember megismerkedne házasság céljából 160 cm magas, barna nö­vel 22—2S-lg. „Rendes élet" 4077. Jeligére a ''ajtóházba. tvereseui a párom, csi­nos, házias lány vagy elvált asszony személye­ben házasság céljából. Oazdálkodó fiatalember vagyok. Leveleket „Hóvi­rág" 111 398 jeligére a makói Hirdetőbe. EGYÉB Dobozos mosópor éa ' szappancsere zsiradékért, i Szent Antal u. 8. x Általános és középiskola­sok korrepetálását vál­lalom. „Lelkiismeretes­3997. Jeligére a Sajtó­házba. Középkorú nyugdíjas nő napi 4 órás irodai taka­rítást vállal. ..Rendsze­rető" 3954. Jeligére a Sajtóházba. Német, angol nyelvtaní­tás, fordítás. Guten­berg u. 26. Tanárnő, 4­től. Fehérnemű foltozót ke­resek. Bajcsy-Zsilinszky u. 28., I. emelet 5. Gyermekgondozási bel­városi lakásomon vál­lalok. „Gondozás" — 133 775 jeligére a Hir­detőbe. Okleveles gépgyártástech­nológia szakos gépész­mérnök 4 éves forgácso­ló üzemi gyakorlattal, német és orosz nyelvtu­dással állást változtat­na. Ajánlatokat: „Csak lakással" 133 773 Jel­igére a Hirdetőbe, már­cius 15-ig. Fél pár barna bőrkesz­tyű elveszett a korzón, február 10., szombaton délután. Kérem a becsü­letes megtalálót illő ju­talom ellenében szíves­kedjék leadni Gogol u. 14., H. 2. IS óra után. Általános iskolai vagy gimnazista kislányt eredményesen minden tantárgyból korrepetálok: „Egyetemista lány" 4091 jeligére a Sajtóházba. Matematikából érettségi­re felkészítő tanárt ke­resek. „Levelező tagoza­j tos"- 4090. jeligére a I Sajtóházba. I Mezőgazdasági mérnök állást keres, „üzleti ér­1 zék van 133 829" jel­I igére a Hirdetőbe. ! Mirza névre hallgató, í sötét, széles csíkos nya­i kú, lábú macska elve­szett. Megtalálóját jti­j talmazom. Kossuth Lajrw j sgt. 8.. I. emelet, 10. ' ajtó. Brillmaun. Kedd, 1968. február 27. ALKATRÉSZEK — FŐDARABOK — GÉPEGYSÉGEK — MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a mosása, tisztítása Tisza-híd déli gyalogjárdáját Kerekekben gördülő, könnyen kezelhető lengyel gyártmány. Árusítja: A U T Ó K E R Budapest VI.. Liszt Ferenc ter 4—5. Érdeklődés: Farkas Mihály, tol.. 211—105 gázvezeték építése miatt 1968. márcus 1-től március 31-ig lezárjuk A járda lezárásának ideje alatt gyalogos közlekedés a helyszínen levő eligazító tábla szerint történik. Kér­jük a gyalogosokat, valamint gépjármű-vezetőket, hogy a járda lezárásának időszakában óvatosan közlekedjenek. DÉGÁZ vezetősége. 4 OÉL-MAGYARORSZÁG i

Next

/
Oldalképek
Tartalom