Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-21 / 43. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DÉL-MAGYARORSZÁG Ara: 70 fillér Szerda, 1968. február 21. Kétszázból 71 igazolás Egyszerűbb ügyintézés, csökkenő bürokrácia Befejeződött a hatósági bi­zonyítványok felülvizsgálata és a napokban közreadták az éi-vényben maradó típu­sok jegyzékét. A feladat megoldására a kormány 1966-ban kötelezte a külön­böző minisztériumokat és fő­hatóságokat. A Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság szó­ra tette: egyetlen esztendő leforgása alatt kétmillió-két­százezer hatósági bizonyít­ványt állítottak ki a ta­nácsok különböző osztályain. A felülvizsgálat után ösz­szesen 71 • fajta hatósági bi­zonyítvány marad érvény­ben. A jegyzékbe foglalta­kon kívül más hatósági bi­zonyítványt akkor sem lehet megkövetelni, ha azt vala­mely hatályos. jogszabályban előírták. A társadalombizto­sítós területén az elmúlt esztendőkben 121 fajta ha­tósági bizonyítványt kíván­tak meg a felektől. A jö­vőben alig 21 típust alkal­maznak. Ezentúl minden sze­Európa-busz Nyári hajójáratok Jugoszláviába Ettől az esztendőtől kezdve az Idegenforgalmi Hivatal ellát néhány olyan feladatot is, melyet ezelőtt' nem vég­zett Többek között szerző­dést kötöttek az AKÖV-vel, s ennek értelmében a város­néző panorámabuszok, s a núkrobuszok a hivatal keze­lésébe kerülnek, és saját gyakorlott idegenvezetőik mutatják be a várost egy­egy séta alkalmával. Bizo­nyára teljesíti az Idegen­forgalmi Hivatal azt a régi kívánságot is. hogy tüntes­sek fel a mikrobusz végállo­másánál a körséták pontos és teljes útirányát Az AKÖV-vel általában ezorosabb lett a hivatal kap­csolata : segítik egymást köl­csönösen. Most hogy az AKÖV is szervez turistauta­kat, az Idegenforgalmi Hi­vatal támogatja ebben; se­gít a szervezésben, hasznos tanácsokkal szolgál a kirán­dulások programjának meg­tervezésében. Szezonban a hivatal éjjel­nappal nyitva tart. Tárgyal­nak arról — valószínűleg eredménnyel —, hogy a MAHART hetente három hajójáratot indít Szegedről Jugoszláviába. A tervek sze­rint a három hajóútból ket­tő szombatra és vasárnapra jutna. Végezetül még egy újdon­ságot említsünk: az Európa­buszjáratok útvonalán — mely Londonból indul — ezentúl Szeged is szerepel. Az AKÖV tavaly lépett a járatban részt vevő közleke­dési vállalatok sorába. s idén az Európa-járattal Sze­gedre látogatókat a hivatal fogadja. mélyi, családi vonatkozású körülmény igazolására elfo­gadják a dolgozóknak bün­tetőjogi felelősségük tudatá­ban adott és aláírt nyilat­kozatát Ilyet kérnek a csa­ládtagok anyasági és temet­kezési segélyének kiutalásá­nál, a családi pótlék igény­lésénél. Nyilatkozat alapján fogadják el annak igazolá­sát is, hogy a családi pótlé­kot igénylő nő egyedülálló. Nyugdíjba menő dolgozók­nak sem kell felkeresniük a tanácsokat hogy igazolják: nem folytatnak kereső fog­lalkozást. A családi pótlék igénylésekor a jogosultságot a személyi igazolvány alap­ján állapítják meg. A tár­sadalombiztosítási szervek az érvényben maradó bizonyít­ványtípusokra nyomtatvá­nyokat adnak ki. A bírói eljárásban egye­bek között a költségmentes­ség engedélyezéséhez szük­séges formaságokat egysze­rűsítették. Mint korábban megszüntették az állami gaz­daságok dolgozói, továbbá a pedagógusok illetményföld ­juttatásához szükséges ható­sági bizonyítványt. Eltöröl­ték a piaci árusításhoz meg­kívánt termelői igazolványt. Hatályon kívül helyezték az úgynevezett munkavállalási bizonyítvány beszerzésére vonatkozó rendelkezést Az érvénybén maradó ha­tósági bizonyítványok jegy­zékét a Tanácsok Közlönyé­ben hozták nyilvánosságra. (MTI) Új tank­állomások épülnek 350 tonna olajjal több naponta — Távvezeték kicsiben ~ Földgáz­üzem lesz Szegeden Az elmúlt évi tapasztála­tok alapján elkészült a sze­gedi szénhidrogén-medence 1968-as termelési és beruhá­zási programja, amelyről tegnap Juratovics Aladár, a Nagy-alföldi Kőolajtermelő Vállalat szegedi üzemének vezetője tartott tájékoztatót. Az olaj- és gázlelőhelye­ken az idén befejeződnek a felmérések, jövőre megkez­dődik a rendszeres termelés. Ennek megfelelően vala­mennyi berendezést az idén véglegesen letelepítenek. A tervek szerint az elmúlt hé­ten elkészült az új esztendő jelentősebb beruházása; a Tisza—Maros-közben 24 mil­lió forintos költséggel épült körvezetéken megkezdődött az olajszállítás. Három, egyenként 7 km-es acélcső­vel a Tisza—Maros-közi te­rületek olaját az új rend­szerrel vezetik a töltőállo­másokhoz. Teljesen meg­szűnt a gépkocsin szállítás. Egyelőre csak öt olajkút kapcsolódik a körvezeték­hez, a közeljövőben további 40—50 kutat is idekötnek. Mint ismeretes, 1968­ban mintegy 580 millió fo­rintot fordítanak a szegedi medence fejlesztésére. En­nek megfelelően gyors ütem­ben újabb tankállomásokat építenek; új módszer sze­rint a szerelések mellett az olajtermelést is folytatják. Üj és új tankállomások gyűjtik össze a lelőhelyek olaját Milliárdok növényvédelemből A nagyszabású építési prog­ram február végén újabb ál­lomásához érkezik, üzembe helyezik a Szeged IV. szá­mú tankállomást is, amely­lyel újabb olajkutakat fog­hatnak munkára. Az új be­rendezések segítségével az első negyedév végére 300— 350 tonnával növekszik a szegedi üzem termelése. Érdekes kísérlet kezdődik a tápéi tankállomás közelé­ben. Az OLAJTERV tervei alapján kicsiben, mintegy 2 km hosszúságban elkészítik a majdan épülő szeged— százhalombattai vezeték mo­delljét. A mini-vezetéken azokat a technikai körülmé­nyeket tanulmányozhatják a szakemberek, amelyek majd a távvezetékben uralkodnak. A kísérletek adatait a táv­vezeték tervezésénél hasz­nálják fel. A Siófoki Kőolaj­vezeték Vállalat a napokban kezdi meg a kísérleti modell építését. Jurátovics Aladár egy má­sik érdekes vizsgálatsorozat­ról is beszámolt. A szegedi medencében feltérképezik a gázlelőhelyek elhelyezkedé­sét, számbaveszik a jelenle­vő gázmennyiséget. A 3,2 milliárdos olaj- és gázipari programban ugyanis Szege­den új földgázüzem épül. A tervek szerint a jelenleg is működő hajdúszoboszlói gyár mintájára 200—250 munkással dolgozó korszerű üzem működik majd, amelyben a földgázból kü­lönféle gázszármazékokat állítanak elő. Az új földgáz­üzemben többek közt pro­pán-bután gázt is termelnek majd. Az elmúlt esztendőben nagy gondot okozott az al­katrész- és szerszámellátás. Az idén az anyagutánpótlás is megjavult: Csehszlovákiá­ból nagy teljesítményű he­gesztőberendezések, a Szov­jetunióból bulldózerek ér­keztek. Az olaj munkásokat két új mozgó gőzfejlesztő készülék is segíti, Angliából két korszerű szeparátor ér­kezett. Naponta nagy meny­nyiségű cső érkezik Szeged­re, előreláthatólag ebből a fontos anyagból sem lesz hi­ány. Tovább javult a termelő vállalat olajmunkásainak szociális ellátása, sőt gondol­tak az idei beruházások épí­tőire is. Algyőn a barakk­szálláson a napokban két újabb, 720 személy befoga­dására alkalmas barakkegy­ség műszaki átadása kezao­dött meg, amelyekbe már­cius első heteiben beköltöz­hetnek. Az új munkásszál­lásokra nagy szükség van, hiszen Algyőn 1968 végén több mint ezer olajbányász dolgozik majd. 1970 végére számuk megközelíti a 2000­et A szegedi üzem vezetője végül arról számolt be, hogy az NKV valamennyi szegedi termelőegységénél március l-ig termelési tanácskozáso­kat tartanak. A kollektív ta­nácskozásokon ismertetik meg a beruházási, termelési program részleteit a dolgo­zókkal, módot adnak arra, hogy az olajbányászok ne­hézségeit, szociális körülmé­nyeit is részletesen megis­merjék. M. I. Magashegyi állomás Növekszik a sertés­állomány A legutóbbi statisztikai fel­mérés szerint januárban fél­millióval volt nagyobb az or­szág sertésállománya, mint az előző év hasonló idősza­kában. EBinh Bo Thi Losonczi Pálnál Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke kedden fogadta Dinh Ba Thi-t, a DNFF budapesti állandó képviseletének vezetőjét aki tájékoz­tatta a legutóbbi dél-vietnami eseményekről. Losonczi Pál a magyar nép és az Elnöki Tanács nevében elismeré­sét és jókívánságait fejezte ki a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szaditási Front Központi Bizottságának a felszabadító erők offenzívája és jelentős győzelmei alkalmából. Az Elnö­ki Tanács elnöke egyben pártunk, kormányunk, a dolgo­zó magyar nép további szolidaritásáról és testvéri segít­ségéről biztosította az amerikai betolakodók es kiszolgá­lóik ellen hősiesen küzdő vietnami népet. szerek hatékonyságát. Nagy Bálint a MÉM nö­vényvédelmi főosztályvezető­je a klórozott szénhidrogén­mentesítési programmal kap­csolatos hatósági, üzemi, il­letve kutatási feladatokról beszélt. Dr. Ubrizsy Gábor, a Növényvédelmi Kutató In­tézet igazgatója a növényvé­delmi kutatás újabb irá­nyait ismertette. Az értekezlet második napján tárgyalják meg a i zöldségfelek korszerű nö­! vényvédelmet. i Az Isszik-Kul tengerszemtől 60 kilométerre, a Terszkej­Alatau hegyekben működik a Kirgiz SZSZK Tudományos Akadémiájának fizikai-földr ajzi állomása, ahol tanulmá­nyozzák a magashegyi klim át, a hegyi kőzet mállási fo­lyamatait, a gleccserek ,.vis clkedését". Képünkön: a kir­giz egyetem egyik hallgató nője heliográffal méri a napfénysugár zás időtartamát Európa-busz a Hősök terén Kedden a Technika Házá­ban megnyílt a 18. növény­védelmi tudományos érte­kezlet A Magyar Agrártu­dományi Egyesület és a Nö­vényvédelmi Kutató Intézet rendezte három napos ta­nácskozáson 72 előadás hangzik el a mezőgazdaság növényvédelmének legfon­tosabb kutatási eredményei­ről, problémáiról, a leg­újabb hazai és külföldi módszerek felhasználásáról. Dr. Gergely István mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes elnöki meg­nyitójában hangsúlyozta, hogy a FAO-adatok szerint a világ növénytermesztési hozamainak átlagosan egy­harmadát viszik el a külön­böző kártevők. A gabonafé­lék vesztesége átlagosan a lehetséges évi hozamnak mintegy 35 százaléka. Eu­rópában 25 százalékot tesz ki a veszteségarány. Ha­zánkban a kémiai növény­védelem útján a korábbi kártételeket sikerült körül­belül a felére csökkenteni, de még így is elérik az évenkénti 5—6 milliárd fo­rintot. A bruttó termés 16— 18 százaléka vész kárba, i Ezért fokoznunk kell a bio­lógiai, az agrotechnikai és a mechanikai védekezési mód-

Next

/
Oldalképek
Tartalom