Délmagyarország, 1968. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-13 / 10. szám
Vll.AG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK? A MAGYAR SZOCIALISTA MVIMKASPJRT LAPJA 58. évfolyam, 10. szám Ara: 70 fillér Szombat, 1968. január 13. Rövidül aSzegetf-Butfapesl közötti menetidő A szerelvényeket Diesel-mozdony vontatja — 419 millió utas — A MAV idei programja Tegnap délelőtt Lindner József, a MÁV vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján bejelentette: az Idén m vasútnak 119 millió utast kell elszállítania, 0,3 százalékkal többet, mint tavaly. A következő változások várhatók a nemzetközi forgalomban: a Balaton—Jadran expressz és a budapest —rijekai gyorsvonatok helyett Budapest Keleti pályaudvar—Dombóvár—Gyékényes—Rijeka között új nemzetközi gyorsvonatpár közlekedik majd. Ezzel a vonatpárral továbbítják egész éven át a Moszkva—Róma, illetve a Budapest—Róma, nyári idényben a Budapest —Split, a Varsó—Zágráb és a Prága—Riieka közvetlen kocsikat A Balaton—Jadran expresszt, azért szüntették meg, mert a vonatot nem használták ki eléggé az utasok. Ugyancsak megszűnik a Budapest—Venezia kocsijárat, mert az új Budapest— Róma közvetlen összeköttetés után erre nem lesz szükség. A Pannónia exDressz mentesítésére Prága—SturoVCH—Budanest—Ferencváros— Kelebia—Bnrgas. illetve Várna között felváltva közlekedett tranzit gyorsvonatpárt is megszűntetik. Helyette új gyorsvonat lesz Prágából Komárom—Budaoest Keleti pályaudvar, Kelebián át Burgnsba és vissza. A balatoni idegenforgalom mertavítására és a megszűnő Balaton—Jadran expressz pótlására a nyári főidényben a Raxnnln gyorsvonatpár Budapest Keleti pályaudvaron át meghosszabbítva Keszthelyig és vissza közlekedik. Ezzel az Intézkedéssel lényegesen megjavítják a? NDK-ból és Csehszlovákiából várható nagy utasforgalom lebonyolítását. A csehszlovák vasútvonalakon folyó korszerűsítések miatt a Hungária és a Balt-Orient expressz Berlin felől csaknem 50 perccel később érkezik a Nyugati pályaudvarra. Ennek megfelelően a bukaresti gyorsvonat is később indul Budapestről. A belföldi forgalomban főleg a városközi összeköttetések meggyorsítására és a távolsági utasforgalom fokozatos megjavítására törekszik a MÁV, érvényesítve a villamos- és a Diesel-vontatás előnyeit. A jelenleg Budapest—Miskolc—Sátoraljaújhely között közlekedő Lillafüred-expressz az új menetrendben Sátoraljaújhely helyett Nyíregyházáig jár majd. A villamos vontatású új gyorsvonatpár menetideje 30 perccel rövidebb lesz a mostaninál. A szegedi utasforgalom megjavítására Budapest—Szeged között hétközben valamenynyi gyors-, távolsági és személyvonatot Diesel-mozdony vontatja. Itt is 10—?0 perccel rövidül a menetidő. Lindner József az 1968. évi áruszállítási feladatokról szólva elmondotta: várhatóan 117 millió tonna árut kell az idén továbbítani. A gazdaságirányítás új rendszerében is vonatkozik a fuvarozási kényszer a vasútra, viszont megszűnt a szállítások központi tervezése. A tehervonatok menetrendjének kialakításában is ki kel! nasználni a villamos- és Diesel-von tatás adta előnyöket Növelni kell a tehervonatok utazási sebességét Diesel-mozdonyok vontatják a tehervonatokat Budapest—Cegléd—Szeged, Székesfehérvár—Nagykanizsa, Komárom—Dombóvár, illetőleg Dunaújváros stb. vonalakon. A vasút tovább folytatja a Budapest Nyugati pályaudvar—Cegléd között a vonalak villamosítását, és számos villanymozdonyt, Diesel-mozdonyt, négytengelyű személykocsit és teherkocsit kíván beszerezni II szovjet művelődésügyi miniszterhelyettes Szegeden Többnapos látogatásra tegnap Szegedre érkezett V. I. Popov, a Szovjetunió művelődésügyi miniszterének helyettese és felesége. Az egy hét óta hazánkban tartózkodó vendégek, akik itt-tartózkodásuk során a magyar kulturális élettel ismerkednek, délután a városi tanács épületében Csongrád megyei és szegedi párt- és tanácsi vezetőkkel találkoztak. A beszélgetésen részt vett Győri Imire, az MSZMP KB tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára. Perjést László, a Szeged városi pártbizottság első titkára, Sípos Géza, a városi pártbizottság titkára, dr. Biesó György, a városi tanács vb elnöke, Papp Gyula, a városi tanács vb elnökhelyettese és dr. Tari János, a Szegedi Szabadtéri igazgatója. A beszélgetésen a vendégek részletesen tájékozódtak Szeged kulturális helyzetéről, a szabadtári játékokról és a színház munkájáról. Fogadás a szeret nagykövetségen F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete pénteken fogadást adott a Moszkvai Városi Tanács hazánkban tartózkodó küldöttségének tiszteletére, amelyet V. F. Promiszlov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Moszkvai Városi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke vezet. A szívélyes hangulatú fogadáson megjelent Sarlós István, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Púja Frigyes, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes. valamint Venéczi János és Szépvölgyi Zoltán, a budapesti pártbizottság titkárai. (MTI) Arab—szavfef barátsági est Kairóban Kairóban csütörtökön este arab—szovjet barátsági estet rendeztek az Asszuánigát építkezése megkezdésének nyolcadik évfordulója alkalmából. Az ünnepségen beszédet mondott Ahmed el-Zurkani, az Asszuáni-gát ügyeivel foglalkozó miniszterhelyettes, aki kijelentette: népünk sohasem felejti el azt a segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújt az EAKnak. Az EAK-ban tartózkodó szovjet kormányküldöttség nevében az esten beszédet mondott P. Sz. Nyeporozsnyij energetikai és villamosügyi miniszter, aki hangoztatta, hogy a két nép barátsága napról napra erősödik. Az Al Ahram pénteki számában Nasszer elnök és Kirill Mazurov cstörtöki tárgyalásairól írva hangoztatja, hogy azon elsősorban a közel-keleti válság és annak fejleményei szerepeltek. Mazurov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese pénteken megbeszélést folytatott az EAK nemzetgyűlésének elnökével, később pedig S. Safei alelnökkel. (MTI) „Kapuzárás" előtt a kikötő XI. Autói avító MTI Foto — Bara István fölvétele A Csepeli Szabadkikötö a magyar hajózás fontos kapuja. A téli „kapuzárás" előtt látogattunk el a szabadkikötőbe. ahol az öböl vizének jégfelületet rendszeresen törték a hajók, s így a kikötő normális életet, ameddig csak -lehetett, -fenntartották, A szabadkikötö hajóforgalma most egy időre megbénult, de a zsúfolt tranzitraktárakból most is percenként indulnak a teherautók az ország különböző tájai felé, hogy a hazánkban víziúton érkezett árut rendeltetési helyére juttassák. Űj gépek, tökéletesebb munka Tovább tart a támadása Ú] hideghullám - Széllökések - I főútvonalak járhatók A kontinens legészakibb tájain felgyűlt óriás hideg légtömegek a péntekre virradó éjszaka elözönlötték Közép- és Nyugat-Európa nagyrészét ls. Pénteken délben érkezett meg az új hideghullám Budapest térségébe. Délelőtt az ország számos vidékén 60—70 a koradélutáni órákban 80—90 kilométeres óránkénti sebességű széllökéseket mértek. Az ország nyugati tájain már pénteken kisebb hófúvások kezdődtek, noha számottevő mennyiségű friss hó nem hullott. Az utóbbi napokban keletkezett hóréteget nem fedte be keményebb „kéreg" így a porhó a vihalos szél szabad zsákmánya. Az utóbbi 24 órában lényegesen nem változott a zajlás ereie a Dunán.' A jugoszláv Duna-szakaszon, a dalji kanyarban megállt egy kilométeres jégmező megbontására küldött négy magyar jégtörő hajó munkája sikerei Járt Pénteken dél•IA* a aégj hajó által as apróra szabdalt jeget leúsztatta e belföldi személyforgat oma folyó. Ezzel szabad út ban nincs komolyabb késés, nyílt a magyar szakaszról ér- fennakadás. Ellenben a nen1kező jégtábláknak. A négy .zetközi vonatok nagy — az hajó most Bukovár és a ma gyár határ között tart rend' szeres őrjáratot A Duna magyar szakaszán a déli határ és a Sió torkolata között Is munkához látott pénteken négy jégtörő. Szombaton még két hajó csatlakozik ehhez a jégtörő flottához. A KPM Közúti Főosztályának hóügyeletén közölték, hogy a Dunántúlon GyőrSr pron, Vas, Veszprém, Komárom és Fejér megyéidjen havazott. Akadályokról azonban péntek estig csak Vas megyéből érkezett jelentés. A főútvonalak mindenütt — még Vas megyében is — járhatók. Számítani kell azonban arra, hogy a szél erősbödésével újabb akadályok keletkeznek. A vasutasoktól ls nagyon kemény helytállást követel a a i d időjárás. A MÁV főmenetirányító szolgálatán mtM Imnnrinlták' Orient expressz például 160, a Pannónia expressz 120 perces — késéssel érkeznek a magyar állomásokra. (MTI) Nagy változás történt a szegedi XI. Autójavító VálJátékok i latot életében; január 1-től nem profilgazdája a szovjet GAZ tehergépkocsik javításának. Az új gazdasági mechanizmus az ÁFIT —így az üzem — monopóliumát is megszüntette, a megrendelők bármelyik autószervizhez, szövetkezethez, vagy akár gépjavító állomás szolgáltatásait igénybe vehetik. A szegedi autójavító idejében felkészült a versenyre, a nagyobb követelményekre, s így megrendelőit nem vesztette eL A4 autójavító vállalatnak évek óta sok gondot okozott az akadozó alkatrészellátás. A szinte hónapról hónapra növekedő igények kielégítését „házilag" próbálta segíteni az üzem. A házi módii önkéntes közlekedési rendőrök tanácskozása Tegnap délután Szegeden, a Fegyveres Erők Klubja nagytermében tartott tanácskozást a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság köziekedésredészeti osztálya a hatáskörében dolgozó önkéntes rendőröknek. Tavalyi eredményes munkájukat Szabó József százados, a közlekedésrendészeti osztály vezetője méltatta. Ezt követően kitüntetések (én pénzjutalmak átadására került sor. A Belügyminiszter a Közbiztonsági Erem arany fokozatát adományozta dr. Muszka Dánielnek, a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kara tudományos osztályvezetőjének. E kitüntetés bronz fokozatában részesült Tóth Ferenc, a József Attila Tudományegyetem dolgozója és Angeló Ferenc, a Szegedi Városgazdálkodási Vállalat gépkocsivezetője. A Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság vezetője több mint 20 önkéntes rendőrt részesített pénzjutalom1^* szerekkel azonban nem mdndenfajta alkatrészt sikerült megfelelően pótolni Hiába dolgoztak hibátlanul a szerelők, a beépített csapágyak, dugattyúk csak 30—35 ezer kilométeres útra voltak jók. A szakemberek megállapították, hogy a gyári alkatrészekkel alaposan javítható a minőség Ezért a vállalat két külföldi gyárral szerződést kötött: a csapágyakat 1968 januárjától az osztrák MIBA cégtől vásárolják, a dugattyúkat és gyűrűket a Szovjetunióból, a GAZ-gyártól. A szerződésekkel mintegy 10 millió forint értékű jé minőségű alkatrészhez jut az üzem. Az első szállítmányok már megérkeztek, sőt a próbákat is elvégezték. Kiderült, hogy segítségükkel kétszeresére nő a gépkocsik teljesítménye. A becsléseik szerint a GAZ teherautók ezután 35 ezer helyett 65—70 ezer kilométeres út megtételére is képesek lesznek! Ahogy Sarnyai Vencel, a vállalat igazgatója elmondotta, az importtal ugyan drágább alkatrészek kerültek a motorokba, a többletköltség azonban hatványozottan megtérült a nagyobb teljesítményben. De a aaját alkatrészgyártásról sem mondott le az üzem. A jól bevált műanjraew Ariiul ttot a vezérlőmű tengelyek hegesztését ezután is folytatják, sőt az ország többi AFITüzemét is segítik ezekkel a módszerekkel. Az utóbbi két esztendőben szinte kicserélődött az üzem valamennyi szerszámgépe. A régi, elavult esztergapadok, marógépek helyett újak kerültek a műhelyekbe, sőt célgépeket állítottak munkába. Az eredmény már 1967 közepén és végén is megmutatkozott: a dolgozók igyekezetével, a pontosabb gépekkel felére csökkentették a garanciális javítások szár mát A Jobb minőséget azonban nemcsak az új gépek szolgálják. A dolgozók termelési értekezleteken, brigádvállalásban ígérték meg a jobb munkát, de ezt eredményezi az autójavító új munkarendje is. 1968. január 1-től a kifogástalanul dolgozó szerelők minőségi prémiumként fizetésüknek mintegy 15 százalékát kapják. De aki nem tartja be a technológiai fegyelmet, rossz munkát ad ki a kezéből, fizetésének 15 százalékát levonják a selejt miatt Az első két hét alatt kevés ilyen eset történt: a munkások szívükön viselik az egész vállalat ügyét, ji