Délmagyarország, 1968. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-30 / 24. szám
VILÁG PR0LETARJA1, EGYESÜLJETEK! M 4 G VAR SZOCIALISTA MLNKASPAR1 LAPJA 58. évfolyam, 24. szám Ara: 70 fillér Kedd, 1968. január 30. Koszip tárgyalásai Hétfőn Delhiben folytatódtak Koszigin szovjet kormányfő és Indira Gandni indiai miniszterelnök megbeszélései. A tárgyalásokon szóba kerültek a két országot kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdések, megvitatták továbbá a Szovjetunió és India baráti kapcsolatainak fejlesztését. Koszigin fogadta Rao indiai öntözési és energiaügyi államminisztert és megbeszéléseket folytatott vele. Eredményes munka eredményes esztendő Dubcek Moszkvában Hétfőn az SZKP Központi Bizottságának meghívására rövid baráti látogatásra Moszkvába érkezett Alexander Dubcek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Dubceket a vnukovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, Nylkolaj Podgornij, Andrej Gromiko és más hivatalos személyek fogadták. Ott volt Oldrich Pavlovsky, Csehszlovákia moszkvai nagykövete is. NasszerTitoMahgub Az A1 Ahram cfmű kairói lap jelentése szerint valószínű, hogy február 6-án Kairóban hármas csúcsértekezletre kerül sor. A lap ügy értesült, hogy Nasszer elnök, aki ebben az időpontban Tito elnököt látja vendégül, meghívta a tanácskozásra Mahgub szudáni államfőt is. latransznasiiiés Szófiában befejeződött az lntranszmas magyar—bolgár közös vállalat igazgatótanácsának ülésszaka. A tanácskozáson megvitatták az elmúlt év eredményeit és jegyzőkönyvi elismerésben részesítették a társaságot, amely minden tervmutatót teljesített és komoly előrehaladást ért el a műszaki fejlesztés területén. Af igazgatótanács meghatározta az új gazdasági rendszerre való áttérés feltételeit A jegyzőkönyvet magyar részről György Gyula kohó- és gépipari miniszterhelyettes, az igazgatótanács elnöke, bolgár részről Jordán Tenov gépipari miniszterhelyettes, az igazgatótanács elnökhelyettese írta alá. Az aláírásnál jelen volt Rosta István, a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete, és több bolgár hivatalos személyiség. (MTI) Híradás zárszámadásokról Egyre több zárszámadás érkezik be a szegedi járási tanács végrehajtó bizottságé, nak pénzügyi osztályára. Ezideig húsz közös gazdaság készült el ezzel. Néhány helyen megtartották már a zárszámadó közgyűlést is, de a legtöbb helyen a közeli napokban kerül erre sor, Pusztaszer Jó évet zárnak azok a pusztaszeri gazdák, akik egész évben szorgalmasan dolgoztak a Petőfi Termelőszövetkezet nagyüzemi tábláin. Megtalálják számításultat. Hiszen amíg az előző esztendőben éppenhogy meghaladta. a 14 ezer forintot az egy dolgozó tagra jutó évi jövedelem, addig most 17 ezer 436 forintolt tehetnek zsebre. Az egy családra eső jövedelem pedig 19 ezer 628 forint. Az eredményes esztendő után a közös gazdaság halmozott termelési értéke 8 millió 177 ezer forint a halmozatlan termelési értéke pedig 7 millió 338 ezer forint Gazdagon fizetett a szőlő. A 31-én sorra kerülő zárszámadási közgyűlésen arról számolhatnak be, hogy egy kilogramm szőlő előállítási költsége 2 forint 10 fillérbe került, s ebben már a tagak munkadija is benne van. Az értékesítés pedig átlagban 4 forint 50 fillérért történt Sándorfalva Évről évre szebb eredményekét érnek el Sándorfalván az Űj Élet Termelőszövetkezet tagjai. Bizonyítja ezt többek között, hogy egymillió 190 ezer forint tartalékkal indulnak ennek a gazdasági évnek. A rendszeresen dolgozó tagok megtalálják számításukat a közösben. Az egy tagra eső évi jövedelem 14 ezer forint körül alakuh Különösen hasznosnak bizonyult a „baromfikombinát". Tavaly összesen 143 ezer 287 csirkét adlak el. Egy kilogramm súlygyarapodáshoz 2,54 kilő takarmányt használtak fel. Az elhullás 0,8 százalék. Egy kiló csirkénél a tiszta jövedelem 7 forint 23 fillér, ami azt jelenti, hogy egy csirkén tisztán 9,37 Ülést tartott a Szeged városi pártbizottság Hétfőn délelőtt a Kálvin téri pártszékházban ülést tartott az MSZMP Szeged városi bizottsága. Az ülésen részt vett Győri Imre elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára is. Balog István elvtárs, a városi párt-végrehajtóbizottság tagja, a pártbizottság osztályvezetője az 1967. évi gazdasági eredményekről, az 1968. évi feladatokról tartott tájékoztatót. Az ezt követő vitában — sorrendben — felszólaltak Balassy Sándor, Börcsök Ferenc, Dani János, Szajbély Mihály, dr. Piros László, Varga Pál, Dánt Mihály, Győri Imre elvtársak. Perjési László elvtárs, a Szeged városi pártbizottság első titkára a párt-végrehajtóbizottság 1967. II. félévi munkájáról, fontosabb határozatairól adott tájékoztatót és előterjesztette a városi párt-vegrehajtóbizottság 1968. I. félévi munkaterv-javaslatát i párt-vb és a pártbizottság üléseinek napirendjére. A tájékoztatókat és a munkatervet a pártbizottság egyhangúan elfogadta. Fogyasztási cikkek külföldről A külkereskedelmi miniszter sajtótájékoztatója Somogyi Károlyné felvétele Részlet a balástyai Felsőgajgonya Tsz könyvelölnek zárszámadási „műhelyéből". Töth Jőzsefné pénztáros és Kormány Hona könyvelö végelszámolásként 410 ezer forintot oszt cl a gazdák borítékaibm erdemek szcilnt. Ennyivel tartozik még a tsz tagjainak az évközben kifizetett előlegeken túl. A balástyai gazdák példás szorgalmára vall, hogy tsz-ük szép jövedelméből 1 millió 301 ezer forintot biztonsági tartalékba is helyeztek forintot kerestek a kezetiek, Újszentiván Az űjszentiváni Magyar— Csehszlovák Barátság Tszben különösen az állattenyésztés ért el szép sikereket. A termelőszövetkezet bevételi terve 21 millió 853 ézer forint volt. De a különböző árufélék értékesítésével ezt 25 millió 592 ezer forintra teljesítették. Ebből másfél millió forintot az állattenyésztés produkált. Az egy tagra eső évi jövedelem 19 ezer forint körül várható. Tiszasziget A tiszaszigeti Búzakalász Termelőszövetkezetben jelentősen gyarapodott a fel nem osztható közös vagyon az elmúlt év eredményeképpen. A 11 millió 729 ezer forintról 15 millió 604 ezer forintra. Pedig nem kedvezett az szövet- időjárás. Különösen a belvíz sújtotta a területeket. Mégis, a tervezett 30 forintos munkaegységet kifizetik a tagoknak. Jól jártak itt is, akik igyekeztek. Az egy tagra eső jövedelem meghaladja Tiszaszigeten a 18 ezer forintot. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter hétfőn délután a Külkereskedelmi Minisztériumban sajtókonferenciát tartott. A miniszter arra a kérdésre is válaszolt, hogyan segítik elő a reform megvalósítását a szocialista országokkal ez évben kötött megállapodások: — Csaknem valamennyi szocialista országgal megkötöttük az 1968-ra vonatkozó államközi szerződéseket. A megállapodások alapján úgy számoljuk, hogy ez évben .a forgalom a szocialista országokkal a tavalyihoz mérten csaknem 15 százalékkal növekszik. Az aláírt megállapodások összértéke megközelíti a 2,2 milliárd rubelt. A megállapodások kedvező lehetőséget adnak ahhoz, hogy a magyar vállalatok — most már a gazdaságirányítási reform feltételei között —még szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a szocialista országok vállalataival és újabb kapcsolatokat építsenek ki. Az eddigi tapasztalatok a öt Elindult a mezőgazdasági légiflotta Elsősorban vidéken Tájékoztató az idei nagy beruházásokról A repülőgépes növénj-védő állomás budaőrsi központjában vasárnap és hétfőn tíz brigád indult el vidéki állomáshelyére, hogy megkezdje első feladatát, az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek földjein az őszi vetés fejtrágyázását. Ha az időjárás nem szól közbe, február közepéig valajnennyi repülőgép megkapja a rajtengedélyt Az idén 862 000 holdon műtrágyáznak, s irtják vegy- járműfejlesztési program. Je- rint több mint 61 ezer lakás szerrel a gyomot. Szolnok megyében csaknem 270 000 hold ápo- ——1 -1—— —'— »» Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban tájékoztatást kaptunk az idei nagy építkezésekről. A kormány által jóváhagyott egyedi nagyberuházásokban az idén több mint ötmilliárd forint értékű építési feladatot kell megvalósítani. — Ez évben 82 már megkezdett nagy építkezést folytatunk és 16-ot kezdünk meg — tájékoztatott Bársony János, a minisztérium osztályvezetője. — Az idén a többi között be kell fejezni: a Lenin Kohászati Művek Borsodi Ércelőkészítő, a Csepeli Vas- és Fémmű új színesfémüzeme, a Szolnoki Épületelemgyár, a Chinoin gyári rekonstrukció, a Borsodi Vegyikombinát műtrágyagyára és a Péti Nitrogénművek bővítésének építését. — Folytatódik a Gyöngyösvisontai Erőmű és külfejtés építkezése, az ország egyik legnagyobb beruházása és a házán 1200 vagonos almatároló épül. — A gazdaságpolitikai célkitűzéseknek megfelelően az idén elsősorban vidéken kezdődnek új nagy építkezések. Ilyen a Győri Acélöntődé, a Beremendi Cement- és Mészmű, az Orosházi Táblaüveggyár, a Szentendrei Épületelemgyár, a Szolnoki Kénsavgyár, a Dunai Kőolajipari Vállalat beruházásának második — további 3 millió tonna kőolajfeldolgozó kapacitást jelentő — üteme. E létesítmény teljes költsége meghaladja a 4 milliárd forintot. Ez évben Szegeden a Műszaki Gumigyár, az MTA biológiai kutatótelep, Debrecenben házépítő kombinát, Mátészalkán egy 1400 vagonos almatároló, Zánkán új központi úttörőváros, Pécsett felsőfokú technikum építése kezdődik. Az osztályvezető elmondotta még: az idén a terv szelására kötöttek szerződést. A gépmadarak segédkeznek Borsod, Heves megye és a Villány környéki szőlőskertek növényvédelmi munkálataiban is. Eddigi munkaterületük a Jászberény-környéki gazdaságokkal bővült. Az idén Kenderesen úgynevezett bázisrepülőtér épül a légiflotta számára. (MTI) lentős erőfeszítéssel folytatódik a Budavári palota helyreállítása, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a Pécsi Orvostudományi Egyetem bővítése. Nyíregyépítése fejeződik be. Ennek egyharmada állami erőforrásból valósul meg. A magánlakás-épités mintegy 800 százalékánál az állam kölcsön biztosításával segíti az építtetőket. mutatják, hogy az űj mechanizmusra való áttérés újabb lendületet ad a szocialista országokkal kiépült kapcsolatok fejlesztésének. A megállapodások egyébként gépexportunk 15 százalékos fokozását teszik lehetővé. Ugyanakkor a könnyűipari termékek exportja várhatóan 17 százalékkal lesz nagyobb az 1967. évinél. Tovább nő a fogyasztási cikkek behozatala. A tavalyinál 22 százalékkal több ilyen árut szándékozunk vásárolni, s ezek öszszege tőbb mint négymilliárd forintot tesz majd ki. A miniszter ezután a tőkésországokkal folyó árucseréről szólt: — Tőkés exportunk az elmúlt öt év alatt több mint kétszeresére emelkedett. Tőkés kivitelünk gyorsabb ütemben fejlődött. mint összexportunk, és minthogy a tőkésországokba irányuló kivitel az összexportnak körülbelül 30 százaiékát képviseli, maga a volumen sem mondható jelentéktelennek. A fejlődés dinamikája még nemzetközi mérce szerint is figyelemre méltó, más kérdés azonban, 'hogy nem lehetünk elégedettek a tőkés fizetési mérleg alakulásával. Ennek fő oka, hogy importunk gyorsabban nő, mint az export. A miniszter több kérdés kapcsán szólt a közszükségleti cikkek importjáról. Elmondta, hogy mivel a külkereskedelemnek egyik alapvető feladata, hogy a nemzetközi munkamegosztás fejlesztése űtján előmozdítsa az áruforgalom növelését, az összes baráti ország viszonylatában a belföldi megrendelők szabadon rendelhetnek a külkereskedelmi vállalatokon keresztül olyan fogyasztási cikkeket, amelyekre a lakosság ellátásához szükség van. A nem szocialista országok vonatkozásában jelenlegi devizális helyzetünk még nem teszi lehetővé a fogyasztási cikkek importforgalmának szabaddá tételét A szocialista országokból származó áruk behozatali lehetőségeinek fokozása várhatóan hatást fog gyakorolni az azonos vagy hasonló termékcsoportok hazai termelői áraira, adott esetben ugyanis az import versenye hazai termelővállalatokat termékeik árának csökkentésére kényszeríti majd. (MTI)