Délmagyarország, 1968. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-23 / 18. szám
A SZEÁCnak tetszik Szirák 3ános a sorsolás győzött Nem sikerült a rajt Vasárnap megkezdődött az 1968. ovi NB l-es asztalitenisz-bajnokság. Az elsó fordulóban a Szegedi Kender férficsapata idehaza a Kaposvári MTE-vel mérkőzött. A szegediek részére a rajt nem sikerült, mert 14:11 arányú vereséget szenvedtek. A találkozót az új kiírás alapján ötös csapatokkal bonyolították le. Csak egyéni mérkőzések voltak. Huszonöt összecsapásra került sor, és ezért három asztalon játszottak. A tavalyi bajnokság nyolcadik helyezettje ellen a Kender játékosai bizakodással készültek, de nem tudtak nyerni, mert csak Nagy László nyújtott igazán jó teljesítményt. Nagy László mind az öt mérkőzését megnyerte, nem vesztett játszmát. O azonban kevésnek bizonyult a három jó képességű vendégversenyzővel, Balázzsal, Nagy Tiborral és Ivuszával szembenVégig szaros küzdelem folyt. A szegedi fiúk nagyon lelkesen küzdöttek, bár a két NB l-es újonc. Fehér és Lénák óvatosan játszott. A Kaposvár csak a mérkőzés légefelé húzott el némileg. A KMTE győzelme megérdemeltnek mondható. Győztesek: Balázs 4, Nagy T. 4, Ivusza 3, Kiss 2, Dómján 1. Illetve: Nagy L. 5, Nagy Z. 3, Fehér 2, Bénák 1, Vikor 0. Az idénynyitón elszenvedett vereség fájó volt a szegedi játékosok részére, de :xem jelent behozhatatlan hátrányt A Kender vasárnap Dunaújvárosban játszsfca idei második bajnoki mérkőzését, ahol jó játékkal nyerhet és javíthat helyezésén. A SZEAC labdarúgó-csapata kéthetes keszthelyi tartózkodás után visszaérkezett Szegedre. Az együttes hétfőn delelőtt megint idehaza edzett. Ebből az alkalomból kilátogattunk a pályára. A villamosról lelépve, a Tiszaparti stadionba menet, (Nemes Istvánnal beszéltünk. — Idén többet dolgoztunk Keszthelyen, mint tavaly — mondta a SZEAC egyik legrégibb játékosa. — Én már 31 éves vagyok, de szívesen végeztem a fárasztó tornatermi edzéseket is, mert tudom, hogy a bajnokság nehéz lesz. nagy mérkőzések várnak ránk. A fiatalok is szorgalmasan dolgoztak, remélem, megállják helyüket az NB I-ben. De ha szükség lesz rám „öreg fiúra", akkor ismét rendelkezésére állok majd csapa tómnak ... Odabenn az öltözőben a szombaton kiadott NB l-es sorsolás volt a beszédtéma. — Sorsolásunk hasonló a tavalyihoz — mondta Rábay László edző. — Kedvező, mert nem túlságosan nehéz ellenfelekkel kezdünk. Első mérkőzésünk idehaza lesz. A Pécs ellen győzni kellene, hogy megjöjjön a játékosok önbizalma. Utána Csepelen, majd Idehaza az MTK ellen. Kispesten és megint itthon a Fehérvár elleni mérkőzésen lesz lehetőség a pontszerzésre. Csak a hatodik fordulóban kapunk nagycsapatot, amikor a Vasashoz Budapestre kell utazni. Figyelemre méltó az is, hogy tavasszal nyolcszor játszunk Szegeden és csak hétszer idegenben ... Amíg beszélgettünk, a labdarúgók jó hangulatban készülődtek az edzésre. Szalai könnyebb sérülése miatt felmentést kapott a foglalkozásról, viszont jelen volt már Tóth dr., aki Keszthelyen meghűlt. Kozma is felgyógyult könnyebb sérüléséből, ő azonban a délelőtti edzéseken nem vesz részt. Iskolába jár, a Tisza-parti Gimnázium negyedik osztályos tanulója és az érettségire készül. Mivel Kozma decemberben a B-válogatottal amerikai túrán vett részi és nem volt iskolában, t szakvezetés véleménye az, hogy most tanuljon. Az edzés a SZEAC-pálya környékén mezei futással kezdődött. — A héten mindennap tartunk edzést — mondta Rábay László. — Kedden, szerdán és pénteken teremben is leszünk, ezen a három napon délelőtt és délután is edzenek a játékosok ... Különben mindig több és több labdás foglalkozás van műsoron. Az első hivatalos kétkapus mérkőzésünk február 7-én, szerdán lesz, akkor a hagyományoknak megfelelően az első csapat a tartalékgárdával játszik itt a stadionban. M. K. Szegeden vasárnap országos kiírású férfi tőrvívóversenyt rendeztek, s ezen huszonegyen vettek részt. A győzelmet Szirák János, a Szegedi Postás versenyzője szerezte meg 7 győzelemmel, veretlenül. Második Sándor Tamás, harmadik Benedek György (mindkettő Szegedi EAC) 5—5 győzelemmel, negyedik Abonyi (Hódmezővásárhelyi MEDOSZ), ötödik Avramov (Sz. Postás) 3 3 győzelemmel. Képünkön Szirák János. Fontos témák az elnökség előtt Az MTS szegedi városi elnöksége tegnap délután tartotta meg újraválasztás utáni második ülését. Első napirendi pontként Tóth András, az MTS városi Tanácsa elnöke előterjesztette az elnökség élső félévi üléstervét. Az elnökség által elfogadott terv gazdag programtot ígér. Februárban foglalkoznak az MTS, a KISZ és az MHSZ-szel való együttműködés kérdésével, az 1968. évi alapfokú versenyprogrammal és megtárgyalMeglepetések a teremben ják a férfi és női röplabda sportág helyzetét. Márciusban a torna sportág helyzete és fejlesztési feladata kerül napirendre, valamint Kertész Ferenc számol be a Városi Sportiskola működéséről, Ralconczai László pedig az általános iskolai gyermektorna tanfolyamokról. Áprilisban újszerű témát tárgyal az elnökség. Dr. Bánfalvi József A sajtó szerepe a sportmozgalom helyi feladatainak megvalósításában címmel készít szóbeli előterjesztést, s ezen az ülésen beszélik meg részletesen a sajtóval való együttműködés kérdéseit is. A sportakadémia és a téli előadásos renSzombaton és vasárnap 11:3. Szép küzdelmet hozott II. találkozóját A kétegyüt- deevénvek tapasztalatairól folytatódtak a szegedi te- az Előre és az Sz. Spartacus tes jó formát mutatott. A Gaál Sándor, az 1968. évi remkézilabda bajnokság küz- találkozója. Az első mérkő- Radnóti Gimnázium diákjai káderképzés beindításáról delrrfW. Az ifjúsági csapa- zésen az Előre győzött 24:13 35:30 arányban győztek, s és a tervezett tanfolyamok tok közül a Mórahalom biz- arányban, a másodikon a így továbbra is elsők ma- előkészítéséről dr. Takács tógán, a Tömörkény Gimná- Spartacus 19:I7-re. Tápé— radtak csoportjukban. Varga Károly számol be. zium pedig szoros küzde- Bőrös (női II. csop.) 8:5. József játékvezető mindvé- Májusban az utánpótlás lemben győzött, s így mind Textil T.—Textilművek (női gig kezében tartotta a já- nevelésének helyzete kerül a két csapat megtartotta ifi) 11:11. Rókusi Általános tékvezetői szempontból is napirendre, Honti Gyula előcsoportjában az első helye- Iskola—Ifjú Gárda II. (női nehéz mérkőzést. Ezt köve- terjesztése nyomán. Június tőén a Statisztikai Techniközepén zést. Az ifjúsági fiú csapa- alapfokú) 15:15. tok küzdelmében a Radnóti Délután 3 órakor került kum leánycsapata ismét jó II. győzött a 600. ITSK el- sor a 600. ITSK—Radnóti II. teljesítményt nyújtott, s 15:2 mogatott len, s nagy meglepetésre a férfitalálkozóra, összeállítáTisza-parti Gimnázium le- sok, 600. ITSK: Szula, Dani, forgalmi II. együttesét, győzte a Gépipari Techni- Czirok, Kovács, Ukrin, Lua célszerűen tászakosztályokban arányban legyőzte a Vasút- folyó munkát elemzi az elnökség, s ugyancsak ekkor A teremkézilabda bajnok- esik szó a Szabadtéri Játékum jó kepessegu együtte- dányi, Zsarkó, Einger. Rad- ságban már csak egy for- kok ünneni hazíli /.„ npm sét, s így csoportjában az nóti II.: Farkas. Emödi, Her- duló van hátra, azután a Pb f eS nem, első helyre került S még telendi. Lakatos. Hernádi, döntők küzdelmei következ- zetkozi sportrendezvenyeinek egy meglepetés akadt: az Zolcsák, Miklós Károly, Ja- nek. Építők ifjúsági csapata Két niga. Sportszerű, színvonavállra fektette a Rózsa Fe- las mérkőzést vívott a két renc Gimnázium együttesét, csapat. Az utolsó percekben Az I. osztályú csapatok jobb volt a Radnóti GimnáK üzdelmében ugyancsak meg- zium csapata és végeredlepetésről számolhatunk be: ményben 27:25-re nyert. Saáz Sz. Spartacus a második lánki játékvezető jól látta fordulóban legyőzte az Előre el feladatát együttesét A késő délutáni órákban Részletesebb eredmények: azután egyre forróbb lett a 600. ITSK II.—Textil T. tornateremben a hangulat A K. Gy. tervezetéről és előkészítéséről. Igy kellett volna tippelni! lés, Ponicsán, Kovács Géza patát, a Vasútforgalmi leá összeállítású csapat — meg- nyai pedig 16:1 l-re a Rózsa L Atalanta—Napolt i:0 1 2. Bologna—Sampdoria 0:0 x 3. Cagllari— Brescia 3:0 1 4. Mantova—Juventus 0:0 X 5. Roma—Internazlonale 2:6 2 6. Torino—Lanerossi 1:0 1 7. Varese—Fiorentina 0:0 x 8. Ca tan zaro—Palermo 2:0 1 9. Foggia—Lazin 0:0 x 10. Modeua—Padova 1:2 2 11. Monza—AS Reggina 1:0 1 12. Potenza—Catania 2:1 1 13. Reggiana—Llvorno 2:1 1 14. Genoa—Novara 2:0 1 na 44. szelvényenként! nyerenény 6612.— forint. 11 találatot 592 fogadó ért el. 10 találatos szelvények száma 4177. szelvényenként! nyeremény 104,— forint. VÁLTOZÁS A TOTÓ 4. HETI SZELVÉNYÉN lepetesre - győzött Szedő Gimnázium II. együttesét Vsff mérkőzés fredmgiyét £ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy a Totó 1968 év! január 28-i, négyes szelvényéről a 4. helyen szereplő Ju13 találatot egy fogadó ért el, ventus—Atalanta mérkőzést tör13 lik Helyére a 14. sz. — Padova —Verona találkozó lép és a 13 öt óra Után került sor a Ti- Nyereménye a Jutalommal együtt plusz 1 elbírálásánál a 15. számú Palermo—Foggia találkozót veszik figyelembe. S=0=R=0=K=B=A=N RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reggelig ... 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00. Hirek. 6.30 Hírek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe I 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Könnyűzene Gyöngy Pál müveiből. 8.50 A beteg etikája. 9.00 Harsan a kürtszó! 9.43 Mezei csokor. 10.00 Hirek. 10.10 Muszorgszkij operáiból. 11.00 Iskolarádió. 11.35 Éva. Operettrészletek. 12.00 Hirek. 12.15 Barokk muzsika. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 A budapesti színházak műsora. 13.08 Katonadalok. 13.27 A kastélyban. Elbeszélés. 13.42 Vladimír Krajnyev zongorázik. 14.02 Mai témák — mai dalok. 14.15 Ifjúsági zenekarok műsorából. 14.29 Modern világjárók. 14.49 Részletek Szokolay Sándor A tavaszhozó kisleány c. meseonerájából. 15.00 Hírek. 15.15 Giuseppe dl Stefano énekel. 15.35 ..Egy euróDai magyar.". Emlékezés Erdélyi Jánosra. 16.05 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 16.25 Rádióiskola. 16.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 17.05 A nemzetközi munkásmozgalom 1967-ben. Előadás. 17.20 Hangverseny a stúdióban. 18.00 Reform. 18.29 Könnyűzene! híradó. 19.00 Esti krónika. 19.29 Hallgatóink figyelmébe! 19.30 A Szabó család. 29.00 Londonból érkezett. .. 20.40 A XX. szazad rrestermüveiböl. Közben: 21.10 Hírek. 21.15-21.25 Könyvszemle. 22.00 Hírek. 22.15 Szibériában . .. II. 22.25 Nótacsokor. 22.55 Meditáció. 23.05 Bartók-művek. 23.40 —0.25 Olasz dalok. Közben: 24.00 —0.10 Hirek. Petőfi Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.20— 6.30 Torna. 10.00 Londonból érkezett ... 10.39 Miért kíváncsiak az állatok? 10.53 Hermáim Abendroth vezényel. 11.40 Gondolatok egy versről. 12.01 A dzsessz világa. 12.51 Házunk tája. 13.10 Népdalfeldolgozások. 13.29 Operettfinálék. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig ... 18.00 Hírek. 18.10 Hangtemezgyűjtők húszperce. 18.30 Előhang. 19.00 Népi muzsika. 19.20 Kirsten Flagstad énekel. 19.53 Jó éjszakát. rverekek! 20.00 Esti krónika II. 20.30 Mozart-kórusok. 20.41 Tánczene. 21.15 Don Jüan viszszatér. Rádiójáték 22.00 Magyar nóták. 22.25 A m'^var Hlm külföldön. 22.40 Kirsten Flagstad Bach-müveket énekel. 23.00—23.20 Hírek. TELEVÍZIÓ M Ű SOR Magyar televízió 17.58 Hírek. 18.05 A Magyar Hirdető Műsora. 18.10 Gyere pajlás, éneke'nl. Daltanítás. 18.20 I eleimpex. Kül kereskedő] mi és világgazdisági híradó. 18.50 Esti mese. 10.GC Illés Jenő színházi Jegyzete 19.10 PausztovszkiJ: Csillagok. Színmű 3 felvonásban Közvetítés a Győri Kisfaludy Színházból. Kb.: 19.55 A közvetítés L szünetében: Tv-hiradó. Kb. 31.05 A közvetítés H. szüneteben: Srsok lu-pyszorosa. Szovjet kisfilm. Kb. 2: .40 Képről képre. A Képzőművészeti rovat magazinja. 22.20 Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 17.45 Rajz film. 18.05 Hét nap. 18.20 A világ a képernyőn. 19.00 Komoly zene. 18.15 önöknek az úton. 20.35 Dokumentumfilm. 20.30 Az ügynök halála. Amerikai film. Anyakönyvi hírek Istvántól kitűnő játékvez.e tést láttunk. Üllés—Textil- sza-parti Gimnázium és a *»<»*>•- Jg^ „ . müvek (női ifi) 2:20. Előre- Gépipari Technikum első A 12 tólálatos sze,vények szá' Textil T. I. (ffi. ifi) 23:29. csanatainak találkozójára. 600. ITSK—Tömörkény Gim- melynek naey tétje volt, hisz názium (női ifi) 5:6. Fej-fej a csoportelsőséget volt himelletti küzdelemben mind- vütva eldönteni Az első félkét csapat jó teljesítményt idő színvonalas küzdelem- A Szegedi Spartacus női ték. Szünet után a hazaiak nyújtott Mórahalom—Erdő- ben 6:6-ra alakult. A máso- röplabdacsapata/ megkezdte a lendületesebbek voltak és szeti T. (női ifi) 15:2. SZEAC dik félidőben azonban meg- felkészülést az MNK-küzdel- Rodriguez két góljával megT.—Textilművek (ffi. H. cso- sérült a Gépipari Techni- mekre, melynek ő az egyet- szerezték a 2:0-ás győzelnort) 22:22. Sándorfalva— kum kapusa, s távolléte elég len vidéki résztvevője. Ha met. A második félidő kró'fjú Gárda (női II. csoport) volt arra, hogy a Tisza- győz, akkor bekerül a leg- nikájához tartozik, hogy a 0:10. Rózsa Gimnázium I.— parti elhúzzon. De része van jobb hat csapat közé. játékvezető Solymosit sportTextil T. (női ifi) 20:10. Az a győzelemben a jól védő Az Újpesti Dózsa labdarú- szerűtlen magatartása miatt újszegedi lányok ilyen gimnáziumi kapusnak is. gó-csapata vasárnap meg- kiállította, arányban ls megérdemelten Végeredmény 23:14 a gimná- kezdte tengerentúli vendég- Bobby Charlton, az angol győztek. zium javárai A győztes csa- szereplését A magyar együt- labdarúgó-válogatott leglüA vasárnap reggeli küzde- pat tagíai: Nagy Mihály, tes rajtja rosszul sikerült: 35 resebb játékosa — aki 1966lem szegedi győzelemmel Vass László. Hevesi, Lukács, ezer néző előtt 2:0 (0:0) ará- ban elnyerte az Európa legkezdődött Az női ifjúsági HPI 0^1 rányban legyőzte a H. Spar- tékvezető kitűnően vezette csapatától. A nagy meleg ei- gött a második lett — szép . KERÜLET Házasság: Karvalits Géza Ferenc és Gábor Anna, Hegedűs Károly Lajos és Radnal Eva Hona, Gulyás Antal és Lengyel Veronika, Czank József és Bartucz Margit házasságot kötöttek. Születés: Fábián Kálmánnak és Vecsernyés Ágnesnek Zsolt Zoltán, Kása Istvánnak és Németh Erzsébetnek István. Belovai Józsefnek és Gera Rozáliának Barnabás, Juhász Istvánnak és Czirok Rozáliának László, Csóka Jánosnak és Hegedűs Viktóriának Gábor János, Szűcs Sándornak és Márki Etelkának Ferenc. Riczó Jánosnak és Gyömbér Erzsébetnek Tibor, Míg Ferencnek és Francia Ibolyának Györgyi, Hebők Ferencnek és Galyda Ilonának Zsuzsanna, dr. Balló Jánosnak és Walthier Monának Beáta Mária, Péter Józsefnek és Faragó Arankának Andrea, Kocsis Gézának és Maróti Otttliának György, Pálvölgyi Zoltánnak és Sajti Katalinnak Katalin Andrea. Dunai Tibornak és Szűts Margitnak Erika. Makhajda Istvánnak és Balogh Erzsébetnek Erzsébet. Fridrich Mihálynak és Horváth Andreának Valéria, Szűcs Sándornak és Fekete Ilonának Ilona, Klsbuczi Ferencnek és Börcsok Piroskának Mária. Savanya Ferencnek és Kovács Juliannának Ildikó. Kószó Istvánnak és Temesvári Ilonának Tibor. Bálint Istvánnak és Csehó Ilonának Attila István, Gazdag Lajosnak és Űjházi Zsuzsannának Rómeó Norbert. Gardi Imrének és Nacsa Juliannának Zsolt Imre. Kotogán Gézának és Horváth Ilonkának Zsuzsanna Piroska. Hecskó Józsefnek és Kondász Agnesnak Hajnalka. Vörös Lászlónak és Harmos Margitnak Melinda, Imre Jánosnak és Boros Olgának Edit. Kovács-Tandari Istvánnak és Ördög Máriának István. Juhász István Lajosnak és Vass Erzsébetnek Zsolt, Kúnva Szilveszternek és Kovács Piroskának Andra. Srankó Józsefnek és Magda Rozáliának Beáta. Kusza Jánosnak és Orbán Erzsébetnek Zoltán László. Farkas Istvánnak és Boszoki Ilonának Csaba, Gombos Andrásnak és Veres Erzsébetnek András, Révész Jánosnak és Miklós Annának Tünde, Gábor Józsefnek és Kántor Eszternek Eszter. Darázs Sándornak és Dús Évának Éva, Engi Józsefnek és Széli Erzsébetnek Emese, dr. Varga Istvánnak és Tölgyessy Máriának Zoltán. Kovács Józsefnek ós Makra Honának Gabriella. Acs-Kovács Károlynak és Mangó Gizellának Károly Gábor. Nagy Mihálynak és Molnár Veronikának Zoltán. Forró Istvánnak és Sárkány Piroskának Csaba. Grund Dezsőnek és Papp Kornéliának Zoltán Tamás. Barta Jánosnak és Fehér Píroskának Gábor István nevű gyermekük született. Halálozás: Baráth Gábor Mihály. Dovály Mihályné Terhes Rozália, Sztubka Gyuláné Sneider Terézia, Halász György. Rába József. Jánkó Mátyásné Petrovics Zsófia. Prókni József, Szentgáli Gyula. Szabó Jánosné Tóth Rozália, Fischer Ferenc, Zombory Jánosné Frnst Berta. Szeleczki Pál Mihály. Pataki József, Nagyiván Linót, Puskás Antalné Törtelyi-Tóth Katalin elhunytak. II. KERÜLET Házasság: Bagán András és Menning Ilona Hozálta. Dudás Zoltán Pál és Takács Mária házasságot kötöttek. Halálozás: Fábián Bela. Szabó Gábor. Telegdl Gyula, Tóth Antalné Terhes Julianna, Varga József, Tóth Sándorné Varga Mária, Üjházi Pál elhunytak. III. KERÜLET Házasság: Venczel Sándor és Kortm Erzsébet házasságot kötöttek. Születés: Csorba Istvánnak és Huszka Zsuzsannának István. Kiss Péternek és Nagy Ilonának Katalin. Gál József Mihálynak és Kalmár Ilonának Tímea. Mihályi Mihálynak és Lantos Máriának Ildikó, Rácz Sándornak és Kálmán Irénnek Irén, Varga Sándornak és Török Honának Zoltán. Kalmár Vincének es Kecskés Máriának Tibor, Kismárton Jánosnak és Kiss Máriának Éva. Papp Jánosnak ós Bene Mária Gizellának László nevű gyermekük született. -j Halálozás: Széli Antal. Bognár Istvánná Csepeli Karolina. Juhász Józsefné Vas Mária, Hore váth Sándorné Ábrahám Irén, Kollár Istvánné Zsemberi Julianna. Kítkuszi Mihályné Horváth Rozália. Kátal Józsefné Gál Erzsébet. Szabados Gergely. Veszprémi Gáborné Zeller Róza. Mészáros Istvánné Német Rozália, Árva Imre elhunytak. Felhívjuk a közületek figyelmét. hogy 1968. évre vállalunk mosatásra megrendelést Szegedi Patyolat Vállalat x Irodahelyiségnek 2—1 szobás (épületei, házat) bérlene sürgősen budapesti nagyvállalat P állaláltól, közülettíö ls.) Ajánlatot „18'' Jeligére a Sajtóházba. Ifjú Gárda Borbola, Naey Lajos, Szal- nyú vereséget szenvedett az jobb labdarúgója címet, csapata 9:4 ma Gyula. Varga József já- ecuadori bajnok Nációnál 1967-ben pedig Albert möcus együttesét. Kískundo- az iramos mérkőzést. lenére az első félidőben az jubileumhoz érkezett: nemUgvancsak nagy nézőse- újpestiek voltak a frisseb- régiben játszotta négyszázareg élvezte mindvégig a Rad- bek, de a csatársornak nem dik mérkőzését a Manches-zsma I.—H. Textiles (ffi. II. csop.) 18:2. Ifjú Gárdáit Textiles (női II. csop.) nóti I.—Gépipari Technikum ment valami .fényesen a já- ter United színeiben. Az Áramszolgáltató Vál.alat közli, hogy 1968. január 29én a Benczúr, a Vadas, Lövi, Duna. Szegedi utcában. valamint 1968. januar 30-án a Cserepes sor. Kaszás u„ Rákóczi u. Pelö'fi S. sgt. által határolt területen ARAMSZÜNET I.F.SZ. 1960. Január 29.—febr lár 16-ig a Gyevi sor. Tápéi sor. Bihari u.. Retek u.. Rozsa u„ Temető u. által halárolt terü'eten Időszakos ARAMSZÜNET LESZ dél-magyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő dr. Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság Ut1a 10. Telefon: 13-535. 13-003 Éjszakai telefon: 13-506. 13-438 Kiadja a Csongrád Megye) Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Ti n ácsköz társ ság útja 10. Telefon: 13-500. 13-116 (Beküldött kéziratokat nem «rzünk meg és nem adunk vissza.) A tápot nyom la: A Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy Zsilinszky u 28 szám INDEX 29 053 Terjes?ti a Magyar Posta. Előfizethető bármel) oostahlvatalnál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V József nádor tér 1 sz.) Előfizetési dtl • egy hónapra 18.— Ft • 6 DÉL-MAGYARORSZÁG 1968. január 23.