Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-13 / 294. szám

Hazánk támogatja DéSnyugai-Afrika népének jogát a függetlenségre Magyar felszólalás az hN^Z-ben Apró Antalí fi szocialista országok űf iípusu gazdasási kapcsolatokat teremtettek Apró Antal az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány nevében üdvözölte a tanácskozás résztvevőit, majd így folytat­ta: Nagy megtisztelés szá­munkra, hogy hazánk fővá­rosában. Budapesten tartja XXI. ülésszakát a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Jelenlegi ülésszakunk azért is igen jelentós esemény, mert a KGST keretében éz alkalommal emlékezünk meg 0 dicsőséges Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójáról. Egy nemzetközi szervezet életében mindig fontos ese­mény, amikor számba veszi egy elmúlt időszak munkáját és kijelöli a jövő feladatait. Együttműködésünk kollektív szervezete, a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsa ed­dig tevékenységével — ki­indulva országaink érdekelt­ségéből — sok hasznos gaz­dasági együttműködési fel­adatot oldott meg. Mély meggyőződésünk, hogy or­szágaink együttműködése a KGST keretében a továb­biakban is eredményesen fog fejlődni. Szívből kívánom, hogy érezzék jól magukat ná­lunk a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa XXI. ülés­szaka alkalmából. Ezzel a KGST ülésszakát megnyi­tom. A napirend és a munka­rend elfogadása után Apró Antal „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a szocialista országok közötti gazdasági kapcsolatok új tí­pusa" címmel mondott be­szédet Bevezetőül megemlé­kezett a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom, a szov­jet hatalom 50. évfordulójá­ról. Apró Antal ezután a gaz­dasági kapcsolataink elvi, politikai kérdéseivel, együtt­működésünk eredményeivel foglalkozott Részletesen ele­mezte, hogy mennyiben je­lentenek újat a szocialista országok közötti mind sokol­dalúbbá váló kapcsolatok: Üj mindenekelőtt az, hogy a szocialista or­szágok közötti gazdasági kapcsolatok a teljes egyen­jogúságon alapulnak. Mind­ez pedig annak ellenére van Így, hogy közösségünk orszá­gai sokban különböznek egy­mástól. Különböző nagysá­gúak, eltérők a természeti, gazdasági, társadalmi felté­teleik és részben ezekből következően, de egyéb gaz­daságpolitikai körülmények miatt is, igen eltérő fejlett­ségi fokon kezdték meg a szocialista társadalmi rend építését. Ezzel szemben a tőkés vi­lágban az erősebb országok uralkodnak a gazdaságilag gyengébben fejlettek felett. A kapitalista világrendszer kialakulása és története nap­jainkig azt mutatja, hogy a tőkés államok gazdasági ha­talmuk növelésért, a piacok és nyersanyag-lelőhelyek, szállítási útvonalak és tá­maszpontok megszerzéséért mindig elkeseredett, véres harcokat, rablóháborúkat folytattak egymással. A szocialista világtól ide­genek az országok és népek közötti ilyen gazdasági kap­csolatok. Abból indulnak ki, hogy az országok gazdasági színvonalának különbözősé­gei nem örökérvényűek. Ép­O A szocialista országok közötti új típusú gaz­dasági kapcsolatok alapvető jellemvonása a proletár in­ternacionalizmus elvein ala­puló kölcsönös segítségnyúj­tás. A tőkés országok gazda­sági kapcsolatainak alapja a kizsákmányolás. Az elmara­dottabb országok fokozot­tabb kihasználása a fejlet­tebb ország által. Ezzel szemben, a szocia­lista országok feilődésér.ek tapasztalatait — ahogy ezt a kommunista és munkáspár­tok képviselői 1960. évi ér­tekezletének nyilatkozata is hangsúlyozza — újra bizo (Folytatás a 2. oldalon.) A szegedi járási tanács tegnap megtartott ülésén többek között értékelte n kisteleki községi tanács munkáját. Kisteleken az el­múlt 2 évben tovább erősö­dött, szilárdult a közös gaz­dálkodás. A község területén 4 termelőszövetkezet műkö­dik 1250 taggal. Az egy főre eső havi átlagjövedelem 1000­től 4 ezer forint között vál­takozik. A szövetkezetek eredményei és a jó kereseti lehetőség hatására a taglét­szám tovább növekedett. A művelődési és kulturá­lis helyzet jónak mondható, egy gimnázium és szakkö­zépiskola, 2 általános iskola. egy kollégium és egy diák­otthon. valamint 2 óvoda működik a községben Gon­dot okoz azonban még min­dig, hogv a nevelök ióresze Szegedről jár Kistelekre. Nem kisebb gond a nők foglalkoztatása. Az elhelyez­kedési lehetőség számukra igen kicsi. Ha Szegeden kap­nak is munkát, a bejárók leginkább vonaton tudják megközelíteni a várost. További feladat a tanács előtt a közvilágítás megja­vítása. a 437 közvilágítási lámpa egyrészét le kell cse­rélni, s higanygőzlámpákkal helyettesíteni. Ugyancsak a jövő gondja a község teljes ellátása ipari árammal. Az első hó Leesett az első hó Szege­den. a legifjabb korosztály nagy örömére. A gépjármű­vezetők és gyalogosok ke\és­bé lelkesednek a latyakos, csúszós úttestért, mert ez fokozott baleseti veszélyt je­lent. A Meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint Szeged környékén 3 centiméteres összefüggő hóréteg borítja a földeket, s ez előreláthatólag még növekedik majd a kö­ze'l napokra várható hava­zás következtében. A képen látható iskolás gyerekeket a József Attila sugárúton fényképeztük le hócsatázás közben. Somogyi Károlyné felvétele VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl December 11-én, az ENSZ­közgyűlés Délnyugat-Afrika kérdéséről folyó vitájában felszólalt Lőrincz Tamás, a magyar küldöttség tagja. Emlékeztetett arra, hogy 1966-ban a közgyűlés formá­lisan megfosztotta a fajüldö­ző, apartheid-politikát foly­tató Délafrikai Köztársasá­got attól a jogtól, hogy Dél­nyugat-Afrika igazgatását el­lássa. A terület Igazgatása ürü­gyén — folytatta — a dél­afrikai fasiszta kormány va­lóiában a terület annektálá­sára törekszik, s itt is beve­zeti az erőszakos faii elkü­lönítés embertelen rendsze­rét A Délafrikai Köztársa­ság kormánya ahelyett, hogy p. gyarmati rendszer marad­ványainak felszámolásáról szóló ENSZ-nyilatkozat szel­lemében lehetővé tette volna Délnyugat-Arika népe szá­mára a függetlenséget, a te­rületet valóságos katonai erődítménnyé változtatta, fegyveres erővel kívánja megakadályozni, hogy az ENSZ által létrehozott dél­nyugat-afrikai tanács átve­gye a terület igazgatását. Hazánk szilárdan támogat­ja Délnyugat-Afrika népének jogát — szögezte le a magyar delegátus — a függetlenség azonnali elnyerésére, ha szükséges az afrikai egység­szervezetbe tömörült testvé­ri népek segítségével. flz NDK kormánvHöIdSttsése a Kremlben Az SZKP Politikai Bizott- ti Bizottsága első titkárárak, sága és a Szovjetunió Mi- az NDK államtanácsa elnö. niszlertanácsa kedden a kének vezetésével tartózko­Kremlben ebédet adott a dik Moszkvában. Német Demokratikus Köz- Szovjet részről Brezsnyev, társaság kormányküldöttsége tS** tiszteletére, amely Walter . minisztertanács elnöke és Ulbríchtnak. a Német Szo- más vezető személyiségek cialista Egységpárt Közpon- vettek részt az ebéden. Román pár!- és kormányküldöttség utazott Moszkvába Az SZKP Központi Bi- A küldöttséget Nicolae zottsága és a szovjet kormány Ceausescu. a Román KP fő­meghívására kedden este ro- titkára, az államtanács el­mén párt- és kormánykül- nöke veze« A küldöttség / x „ .. . . . tagjai: Gheorghe Apostol. döttseg utazott hivatalos ba- Alexandru Birladcanu, Gh­ráti látogatásra a Szovjet- orghe Maurer és Chivu y unióba. ica. Kisteleken gond a nők elhelyezkedése Ülésezett a szegedi járási tanács 57. évfolvam. 291. szám Ára: 50 fillér Szerda. 1967. december 13. Budapesten tanácskozik a KGST ülésszaka Apró Antal elvtárs mondott megnyitó beszédet Kedden délelőtt a Gel­lért-szálló nagytermében megkezdődött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak 21. ülésszaka. A tanácskozáson a bolgár delegációt T. Colov, a cseh­szlovákot F. Krajcir, a len­gyelt Z. Nowak, a magyart Apró Antal, a mongolt D. Gombozsav, az NDK-ét G. Weiss, a románt G. Radules­cu, a szovjetet M. Leszecsko miniszterelnök-helyettesek, a jugoszláv delegációt A. Grlicskov, a Szövetségi Vég­rehajtó Tanács tagja vezeti. A tanácskozáson megfigyelő­ként részt vesz a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselője. Jelen van Nyi­kolaj Faggyejev, a KGST titkára is. A megnyitóbeszédet az elnöklő Apró Antal, az MSZMP PB tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese mondotta. . Apró Antal beszédéhez kapcsolódva, a delegációk vezetői felszólalásaikban a szovjet küldöttség útján üd­vözölték a Szovjetunió Kom­munista Pártját, a szovjet pépet a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. év­fordulója alkalmából. Mihail Leszecsko, a szov­jet küldöttség vezetője az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány nevé­ben köszönetet mondott az üdvözlő szavakért. Ezután jegyzőkönyvben (Boz-án Endre felvitele) Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese beszámolóját mondja megörökítették a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulójával és országaink új típusú együtt­működésével kapcsolatos hozzászólásokat. Az első na­pirend az Internacionálé hangjaival fejeződött be. A KGST XXI. ülésszaka délután — második napi­rendi pontként — a végre­hajtó bizottság beszámolójá­nak vitájával folytatta mun­káját. Á továbbiakban Apró An­tal beszédét ismertetjük. pen a köztük kialakult új típusú gazdasági együttmű­ködés az egyik legjobb esz­köz arra, hogy a pia még alacsonyabb színvonalon ál­ló országok felzárkózzanak. Ez a folyamat megy végbe ma országaink között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom