Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-10 / 292. szám

Gombó Pal Móricz Virág: Az elvarázsolt tanácstag INJyílt kártyával Ez a humoreszk álorcájába öltöztetett valóságos történet itt és így aligha történhetett meg, márcsak azért sem, mert hősei tevehajcsárok. Mégpedig Zugligeti és Szigligeti — így hívtak a két tevehajcsárt. És Szigligeti igen jó tevel ajcsór volt: ha öt szál, kórót kapott már fényesszőrüek és kihizottak voltak a tevéi — Zugligeti pedig szerfelett pocsék tevehajcsár volt: a legmenőbb teve is hamarosan asztmát kapott a keze aiatt. Történt pedig egyszer, hogy egy maszek így szólt Szigligetihez: — Te nagyszerű tevész. leveszek gr ön • gye, mi lenn . ha szép csendesen nekem is elvinnél feketén egy fuvar akvamarinkovét szecskává' elegyest, egy kis kűlönkereset ütné a markodat és a kutya setn jenné rá. Es feleié Szigligeti: — Megvetéssel utasítom vissza az ajánlatodat. Először is mert erkölcsös tevehajcsár vagyok, másodszor mert csak nem gondolod, hogy élőmenetelemet, ígéretes jövőmet veszélyeztetem holmi gvanús keresetért?! Éppúgy nem teszem meg. mint ahogy nem adnék el fényképeket maszek* megrendelőknek, ha vállalati fénvképész volnék, avagy nem készítenék maszek alapon terveket, ha mérnök: volnék. Szóla, mene és mene a maszek is tovább Zugliget in ez, aki tüstént vállalta a fuvart. Telt-múlt az idö és Szigligeti változatlanul élt, szabadidejében ts tevéit gondozta és a szakma egyre kiválóbb mestere lett. Zugligeti pedig szépen gyűjtött pénzt magának és vett egy kis Skodát, szert tett egy csinos, gömbölyű feleségre is és szabadidejét hol a Genezareth tó mellett, hol Velencében töltötte, aszerint, hogy menynyi ideje volt és mi lön éppen a divat. Hogy így a legfelkapottabb tánchelyeket, presszókat, csárdákat és borharapókat látogatta, csakhamar kiváló ismeretségi körre tett szert. Gömbölyded nejét gyakran megtáncoltatták különböző fő-fölötte6ei is, továbbá olyan személyek, akiktől fölöttesei is függtek, vagy legalábbis összeköttetésben voltak velük. így történt, hogy ezekben a jelentós körökben úgy ismerték meg Zugligetit, mint egyszerű, ám mégis nívósán élő tevehajcsárt és neve ismertté lón közöttük, talan a legismertebbé a tevehajcsárok között. És mert munkája belbecsébe ezek a személyek nem nyertek oetekintést, gyakran direkt kikötötték, hogy egy-egy fontosabb állami szállítmányt Zugligeti karavánjára bízzanak. így fényié az ő csillaga — egyébként már régen kicserélte Skodáiát Fiatra. És eljött az a nap, amikor tevefőfelügyelőt kellett választani és összeült evégett az ecélra kijelölt Tanács. A Tanács előtt két név szerepelt: első helyen Szigligetié, a második helyen Zugligetié. A tanácstagok pedig szóltak imígyen, sorban: — Legyen Zugligeti, hiszen őt mindenki ismeri. — Zugligetire szavazok, mert nívós, hogy úgvmondjam, úri elvtárs. — Frról a Szigligetiről nem is hallottam még, hogy kerül ide a neve?! Ez utóbbi vélemény után az einók haragra is gerjedt és megkérdezte az előadótól; egyáltalán, hogy kerül ide Szigligeti neve? Mire az nagy zavarban kifejtette, begy Szigligetinek milyen kiváló eredményei vannak, míg Zugligetiről mindenki azt beszéli, hegy fekete fuvarokat vállal. — Tudják ezt bizonyítani? — Nem — hebegte az előadó. — Sőt, egyébként sem tiltja a törvény, szabályzatunk szerint, ha valaki adott tevékké! elvégzi az adott munkát, a többi magánügy. de mégis... Erre lehordta az elnök és már-mar tökéletesen bizonyosnak tűnt Zugligeti megválasztása. amikor.., ... amikor megszólalt egy őszöreg tanácstag, aki eddig a háttérben maradt espedig imígyen: — Én pedig azt mondom, nem az ismeretség. az összeköttetés, sőt az elhirelt jonév nyomjon a latba, hanem a tényleges munka objektív ismérvei. És mindenki elámult erre és az agyakba világosság gyúlt és megválasztották Szigligetit Az érdem elnyerte jutalmát' Zugligeti dolgait meg kivizsgálni határozták, mert életmódja gyanúsan felette állt annak. amit jövedelme biztosított. Mondani se kell. hogy az öszöreg ember, aki így megváltoztatta a hangulatot, nem volt más. mint az Elvarázsolt Tanácstag. Ez kézenfekvő, hiszen mint elöljáróban már megjegyeztem, ez a történet iti és igy semmiképpen meg nem történhetett volna. Aprily Lajos: Biztatás fiatal fenyőknek Szemközt a bokros oldalon hetekig szólt a hangos ének: falusi leányok s legények dalolva ástak gödröket sok ezer fenyő-csemetének. Járok a zöld foltok között s szólok: „Sietve nőjetek föl, tövetekre záporokat kérek a sűrű fellegektől. Ó. adjatok kánrázatot rege-termő rengetegekről! Mert nem gyönyörködik szemem tibennetek nagykorotokban, ha fürge cin«erai kutat magrejtő, barna tobozokban s növekedő tű-avaron • szaladó szarvas iába dobban. Szelektől is edződjetek hóviharok szilái csatáin. Fenyvessé sűrűsödjetek, .iövő-rügyes, kicsike fáim. S ontsatok gyantás jószágot, ha ott járnak közöttetek emberré érett unokáim." Felhívott telefonon egy asszony. Családi kapcsolatokra hivatkozott. Izgatottan könyörgött, bizonyára fontos oka lehet a találkozá- . sunkra. Jó, elmegyek az általa megjelölt presszóba, a pályaudvar közeiébe. Hogy ismerjük meg egymást? A kávéfőzönő majd eligazít. Előbb érkeztem, be kellett mutatkoznom a kávéfőzönönek. Pár perc múlva felem irányította a piros Kabátos. húsos, két tömött sporttáskás „rokont". Az egyik táskából rögtön kiemelt egy vastag kötetet, egy múlt századbeli lap évfolyamát, melynek bekötő táblája belső oldalán régimódi írás igazolta, hogy ezt az irodalmi terméket anyám nagyanyai bátyja ajándékozta a piros kabátos nagyapjának. Innen a rokonság. Elfogadtam. Most már könyn.ven elmélyítette: szüleim gyakran nyaraltak az ő szüleinél abban a gömöri faluban. ahol anyámnak rokonai éltek. Apám az ö apját Janikámnak nevezte: „Janikám, írósvajat kérek". Mire Jamikám azt felelte: „Köpülj magadnak". Fehér kötényt adott apámra, aki anyámmal felváltva megköpülte és megette az írósvajat, azután a fűbe heveredett. Később felkelt és megírta, ott náluk, a legszebb regényét. Apám szerette az írósvajat, a fűbeheveredés is elképzelhető, halljuk az adomát. Nincs, a történetnek vége! Ebből akar regényt írni apámról. Férjének ugyanis csekély a fizetése. három nagy lányuk van, neki is jövedelem után kell néznie. Az írásra érez tehetséget, már nem kezdő, mintát hozott. az eddigi eredményéből. Egyik műve egy külföldi orvosról és nejéről szól, akikkel ő vásárlás közben kötött életreszóló barátságot, a másik Munkácsy Mihályról és csodálatos karrierjéről. Mindkét cikk külföldön jelenik majd meg. hiszen ö csak férjhez, jött Magyarországra. önálló üzlettulajdonos volt. — Értem, kereskedő. — Bizony, egész ötvenegyig. Vagon tételekben dolgoztam. Mikor a forint beállt. almát hoztunk Gömörből. Fillérekért vettem és ötszörös áron adtam el. Űj forintért! Családi házat vettünk és használt kocsit, egy teniszbajnoktól. Istenem, akkoriban fillérekért mindenhez hozzá lehetett jutni. — És most? — Most Skodánk van. — Miből? Mit csinál a férje? — Kereskedő. Kitanulta a villanyszerelő szakmát az ötvenes évek elején, de nem bírta a strapát az állami vállalatnál. — Maga mennyit keres.? — Semmit, csak az a kis hazai anyámtól. Most Is olyan hízót nevel nekünk, ha áthozom, elég lesz egy évre. — A Skodát is tőle kapta? — Az ő révén. Tőle nem, mert neki csak az a kis öregségi segélye van. De mikor meghalt az apám, az örökségemből építettük a balatoni nyaralót. — Ügyes. — Igen, én ügyes vagyok. És energikus. Ma is fél mázsa birsalmából sajtot főztem. Belevágtam három kiló diót. Jönnek az ismerősök, hoznak áfonyát, meg somot, szörpöt fözök belőle, akarom mondani, lekvárt. Nagy munka, de megéri, bármilyen mennyiségben el lehet adni. — Mindenből pénzt csinál. — Mindenből. Akkora kertem van, mint ez a presszó. Száz tó rózsám van benne, két forintjával árultam nyáron a szálját. Most gladióluszhagymát árulok, gyönyörű a gladióluszom, veszik, mint a cukrot. A begóniát tegnap kiszedtem, cserépbe raktam, maid mind eladom. Ismerősöknek, iskolának. Én mindent el tudok adni. Ma is eladtam egy szomszéd zöldségét az üzemi étkezdében. — Mennyit keresett rajta? — Higgve el. sokszor a barátság a legjobb üzlet.. A szívesség. Mondom a lányoknak. menjetek, vegyetek jegyet a meccsre, milyen ió lesz készre várni a külföldieket. Meghálálják. Csak érteni kell hozzá... — mosolyog. — A határon jön a magyar finánc. Már mindet ismerem, ők is engem Kérdi, mi van a szatyorban? Tessék zöldpaprika, gvönyö— Pani.:. pani..." — motyogta néha tétován. — Kedveském — mondta az asszony Katinak — ... maga majd itt fog aludni... — és kinyitott egy ajtót — ... ez a vendégszobám... itt mindig a legkedvesebb vendégeim szoktak aludni... Sötét kis szoba volt. Csak egy nagy szürke agy, egy ütött-kopott almárium volt benne, és a falon, egy deszkára festett fekete ikon: a megfeszített Krisztust ábrázolta, már alaposan megrepedezett rajta a festék. Felette, halványan, egy pirosra festett villanykörte égett. Az aszszony nem törődve azzal, hogy mi is ott vagyunk, két térdre ereszkedett a kép előtt, majd két karját előrenyújtotta és a földre borult, úgy imádkozott. Csaknem egavé vált a fekete földdel. Némán álltunk, és önkéntelenül mi is összekulcsoltuk a kezünket, mintha templomban lennénk. Aztán az asszony felállt, lassan keresztet vetett, gyertyát gyújtott, és mondta, hogy kövessük. Kiléptünk a házból: forró fekete este volt. Az asszony előttünk lépkedett: fakó haját, rozsdabarna ingét halványan megvilágította a gyertya. — Azt mondták a szénapajtában ... hát nem lesz valami kényelmes ... — mondta szinte bocsánatkérően. — Megszoktuk... — felelte Imre. — Haja.ij... mindig így szoktunk aludni... már nem is tudnánk másképp... — kontrázott Péter, nem túl nagy meggyőződéssel. Én hallgattam, mert nemigen tudok lengyelül, és különben sem tudtam volna mit mondani. így botorkáltunk a sötétben, az imbolygó gyertyafény után, egészen a szénapajtáig, ami egy csaknem ház nagyságú deszkaépítmény volt. Az asszony kitárta az ajtót, magasra tartotta a gyertya* és bevilágított. A helyiség két részre volt osztva, egy derékig érő deszkafallal: az innensőbe ásó. gereblye, vasvilla és még néhány egyszerű szerszám volt a falnak támasztva. A deszkafalba vert hatalmas rozsdás szögeken láncok, lószerszámok lógtak. A deszkafaion túl volt a széna. Átmásztunk. Eltúnt a gyertyaláng, és a lehelő leghalkabban becsukódott az ajtó. Tapogatózva elhelyezkedtünk a szénában. Hallottam, amint Imre pijamát húz: kénytelen voltam röhögni. — Hiába röhögsz . . .. nem fogom összegyűrni a ruhámat... — zsörtölődött Imre. — Jó volt ez a tej ... de azért éhes maradtam . . — mondta Péter. — Nem art egy kis fogyókúra... úgyis olyan dagadt vagy... tulajdonképenn, tej- és gyümölcskúrán kellene élned: egyik nap csak tej, másik nap csak gyümölcs... — indítvánvoztam. — Mit csináljak, ha olyan jó itt a sör, és mindig ennem kell. hogy inni tudjak rá... — Látod, ezért vagy te csak egy nagy nyűg a nyakunkon ... — támadt rá Imre — ... emlékszel, amikor azt mondtad otthon, hogy; „...hü gyerekek, pajtás, micsoda élet, más tájak, más emberek, szabadság, ... mindennap elmegyünk Krakkóba a Jascsuri-clubba ..., az lesz a törzshelyünk ... micsoda hely..." — aztán egyszer eljöttél, megittál egy málnaszörpöt, és tó-kor kijelentetted, hogy álmos vagy, hazamész aludni.,. — Nem is málnaszörp volt, hanem ürmös... — Az mindegy. Megittál egy ürmös-szörpöt, aztán hazamentél, és szépen lefeküdtél aludni... aztán azóta se jöttél. Napközben sör, este szardínia, 9-kor alvás. Nem való neked ez pajtás ... — Péter egvenletesen lélegzett. — Hagyd abba öreg ,.. már alszik — mondtam. — Hát már alszik? Azért jött Lengyelországba"! — méltatlankodott Imre. — Aztán hosszú hallgatás után megkérdezte: — Láttad a szemét ennek az asszonynak? — Láttam. Reggel arra ébredtem, hogy didergek. Fájt minden porcikám. Felültem, körülnéztem. Mind a hárman legurultunk a szénakazalról. Kukorékoltak a kakasok. Wivös reggeli fény szűrődött be a réseken. Imre és Péter még összehúzóckodva aludtak. Feltápászkodtam, csináltam néhány karkerzést, megropogtattam a derekamat, aztán kiléptem az udvarra. Nyekergett a hatalmas deszkaajtó. Arcomba csapott a hideg reggeli levegő. Megálltam a fal mellett, és fejemet a most kelő Nap irányába tartottam. Lassan melegedett. Nemsokára megjelent Tmre: a szemüvegét, törölgette és közben nagyokat ásított. így napsütésben egészen barátságos volt a táj. A szürke ház is csaknem fehérnek látszott. Gőzölgött a fölei. Derékig levetkőztünk, húztunk fel vizet a kútból: kristálytiszta volt és hideg. Megmosakodtunk. aztán vödörszám öntöttük egymás nyakába. Felfrissültünk és nagyon jó kedvünk lett. Nemsokára Péter is előmászott a pajtából; tele volt a haja szénával. — Miért nem szóltatok — mondta, miközben lassan vetkőzni kezdett. — Nem akartunk zavarni, olyan édesdeden aludtál — válaszolt Imre Amikor bementünk a házba, Kati már az asztalnál üít. — Üíjenek csak le, kedveskéim — mondta az asszony — ... mindjárt kész van a reggeli — El kéne indulni... — mondtam, miután megreggeliztünk. — Valamit kéne adni ennek az asszonynak . .. emlékül — súgta oda Imre. — Mit? — Van nálam két kis terítő... anyámnak vettem még Varsóban ... az egyiket oda lehetne adni... — Jaj. kedveskéim... miért csinálnak ilyet... — tiltakozott az asszony, amikor odaadtuk a teritőt, de azért látszott rajta, ho.gy jólesik. — ... Ide teszem Hedvig királynő képe alá ... — mondta, és valóban oda lette, szertartásos mozdulattal. Hedvig királynő fakó arca. egy régi. rolvtosszélű színes képeslapról nézett rána sematikusan megfestett arcával. Ha nem lett volna fején a lengyel korona, nyugodtan rá lehetett volna fogni, hogy Mária, vagy akármelyik noi szent — Milyen kedves kis öregasszony volt... — mondta Péter, miközben beszálltunk a kocsiba — Na, legalább neked is lesz valami szép emléked Lengyelországról — epéskedett Imre. — Hülye ... jobban ismerem Lengyelországot mint te, ... és jobban is szeretem . .. Jókedvünk volt. Sütött a nap. és az országút végtelennek látszott. Már jó ideie mentünk. Kati eddig egy szót sem szólt; kinézett az ablakon. — Hogy aludtál? — kérdeztem. Rámnézett: nagy. fekete szemei különösen szomorúnak látszottak. Halkan, fakó hangon mondta: — Jól ... de egyszer nagyon megijedtem, és aztán nem tudtam újból elaludni. .. amúsvis olyan ktsértetélyes volt az egész; az az. imádkozás, a piros lámpa, és az a repedezett kép . . az ágynemű is nyirkos volt... alig tudtam elaludni ... aztán mégiscsak sikerült. Arra ébredtem, hogy valami, vagy valaki kapirgál az ajtón. Nagyon megijedtem ... hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok; a hold olyan furcsán világította meg azt a Krisztus-képet. Figyelni kezdtem; úira hallottam a kapirgálást, aztán halkan csaknem sírós hangon: „pani. pani ' . . . később hallottam, ahogy az anyja suttogva leszidja, és elviszi onnan ... Imre vezetett. Nagyon gyorsan hajtott. Rohantak mellettünk a fák. Sütött a nap, és az országút végtelennek látszott... rű. azt Gömörben nagyon szeretik. És alatta? Ott is paprika. No igen, pirospaprika, öt kiló erős. Kicsit sok. azt mondja a vámos. Kérem szépen, az én rokonaim rögtön azt kérdezik, paprikát hoztál? De milyen kicsinyes vámos, három kilót kivett a szatyorból. És minden csomagomat feltúrta. Hogy ez több a megengedett kivitéli értéknél. Ilyen balszerencse ért, szinte az egész fuvaromat be kellett rakni egy nagy papírzsákba, viszszafelé megkaptam és szégyenszemre hazahoztam. — Nem olyan nagy a vám. miért nem fizette ki? — Én? Vámot elvből nem fizetek. Kocsin egyszerűbb, azt meg lehet pakolni, de még megyünk idén a disznóért. hát nem akartam kockáztatni. ígv viszont hozni se igen tudtam most semmit. Vannak ilyen kockázatok. azért gondoltam, hogy mégiscsak könnyebb lesz írni. Igazán nem olyan nagy dolog magának, melyik újságba tudná betenni. a regényemet? — Egyikbe se. Hány kész regénye van? — Nekem? Még nincs, csak nem dolgozom valamin, mielőtt piacot teremtek neki? Beszéljünk magyarul, mit kér érte, ha lediktálom a papája gömöri kapcsolatait? Van egy öreg ismerős néni, 6 is találkozott vele néha, majd én kikérdezem. Pár üveg hecsedlilekvárral beéri. — Miért? — Hát az adatszolgáltatásért. Azt tudom, az a legfontosabb. No, lesz üzlet, vagy nem? Van magának családja? Az ember mindent tegyen meg a családjáért. — A lányai is ilyen ügyesek? — Majd lesznek. Még hiányzik nekik a gvakorlat. Gvakorlat kell és jóbarátok. Isten segedelmével. Én kérem a külvilágban materiális vagyok, ahogy az ma kell, de a gyermekeimet valláserkölcsi nevelésben részesítem. Otthon fáradhatatlan családanya vagyok. Tudnék szerez-, ni extra minőségű diót és bármiiven színű kordbársonyt. Érdekli? Bármit, decemberben kocsival megyek a disznómért. — Mindenkivel ilven nyíltan beszél az üzletről? — Látja, a bizalom fontos. Az őszinteség. Nvflt kártyával játszom. Különbenis. egv rokonban, pláne kollégában ne bizhatnék' — Hol vagyunk mi kollégák? — Hát az irodalom! Nevettem. Mégsértődött, dobolni kezdett az asztalon. — Most sajnos dolgom van. de pénteken úira bejövök a városba. Addig gondolkozzon az ajánlatomonnem bánja meg. Kitette a szűrömet, de 5 maradt. Bizonvára még másra! is volt tárgyalása a preszszóban. Simái Mihály Erdőzúgás Szél lecsap arcokat őröl szél gyorsabb már nem lehet szél szorongó örvénylő szél fullasztó rettenet Szél tüzet pernyét ziháló szél baljósabb nem lehet szél vad-vad szél világ lobbja szél szél pusztulást liheg Szél mérget gázokat fújtat szél fertőző förgeteg szél rémes szemében tűzgömb Erdő zúgd hogy nem lehet Virrad A szélrózsa véres Erdő zúgd hogy nem lehet milliárd lobogó ággal áradj ember-rengeteg Áradj lombosodj sudárodj daccal égig nevekedj őrizd madarad virágod mentsd meg fészkelő világod ERDŐ TÖRD MEG IA SZELET T Vasárnap, 1967. december 10. DÉL-MAGYARORSZÁG 7