Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
I mmár szép hagyománnyá válik közéletünkben, hogy a magyar sajtó napját december 7-én, a magyar kommunista sajtó születésnapján, a magyarországi kommunista mozgalom első sajtóorgánuma, a Vörös Újság megjelenésének napján tartjuk meg. Ez nem véletlen. Nem véletlen már csak azért sem, mert a szocializmus teljes felépítőének időszakában lépett Magyarország sajtója a forradalomban született kommunista sajtó örökösének tekinti magát; azt az ügyet szolgálja, amelyet csak nem fél évszázaddal ezelőtt a Vörös Üjság útnak Indítói kezdtek el hazánkban. De miképpen maga a kommunista mozgalom ügy viszi a történelem új útjára a munkásosztályt és a népet, hogy magával ragad, megőriz és továbbvisz minden igazi értéket, amit a társadalom addig létrehozott — úgy a kommunista sajtó is megőrzendő kincsként becsüli mindazt a haladót és értékeset, amelyet a magyar újságírás előtte, vagy akár vele párhúzamosan alkotott. Sajtónk történetében bőségesen találhatunk olyan értékes hagyományokat, amelyek nemcsak, hogy méltók az utókor megbecsülésére, hanem, amelyeket korszerű módon folytatni, továbbfejleszteni megtisztelő feladata kommunista eszmeiségd mai sajtónknak is. Nem akarjuk idealizálni a múltat. Tudjuk, hogy a magyar sajtó két és fél évszázados történetében sok elvetésre és megvetésre méltó példa is akad. Nem tagadhatjuk el az olvan jelenségeket, amikor hitvány tollforgatók sárba tiporva az újságírás nemes hivatását, visszaéltek az írott szó erejével, s a sötét reakció, a népbutítás, az elnyomás és kizsákmányolás, a rablóháború és az embertelen fasizmus szolgálatába álltak. Az egész mai magyar sajtó elhatárolja magát ezektől a retrográd „hagyományoktól". Azonban jogos nemzeti büszkeséggel tekint vissza halarió hagyományaira, arra a küzdelemre, amelyet a magyar sajtó legjobb termékei és legkiválóbb munkásai az elnyomással szombeszállva a nemzet igazi érdekeiért vívtak. Tudjuk jól. hogv legjobb írástudóink az első magyarországi periodikától, a Rákóczi szabadságharc idején megjelent Mercurius Hungaricus-tó] és az első magyar nyelvű újságtól a Pnzsonvhan 17R0-ban megindult Magyar Hírmondó-tó] kezdve a szabadságért, a nép anyagi, szellemi és erkölcsi felemelkedéséért küzdöttek, a társadalmi haladás gondolatát írták zászlójukra és ezt öntötték ólombetűkbe. . Tekintélyes orgánumok Tudjuk, hogy a forradalmi demokrácia lapjai 1B48—49-ben milyen nagy szolgálatot tettek a társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség ügyének. Elég Pest forradalmi lapjára, az 1R4R. március 19-én indult republikánus Márczius Tizenötödikére vagy Táncsics április 2-án indult lapjára, a plebejus rétegek érdekeit bátran képviselő Munkások Újságjára, vagy akár az lRB9-ben — ugyancsak Táncsics szerkesztésében megjelenő — Arany Trombitára gondolnunk. Tudjuk azt is. hogy az abszolútizmus nehéz éveit követően, 1867 után — a viszonylag kedvező lehetőségeket felhasználva — egyes haladó polgári orgánumok rendszeresen ostorozták az országban uralkodó reakciós politikai rendszert. támadták a feudalizmus maradvánvait. kárhoztatták a dualizmus rendszerét. Ilyen lap volt pl. az 1RB7. április 1-én Indult Magyar Újság, amely helyet biztosított Kossuth száműzetésből küldött írásainak is. Az elődöknek kijáró tisztelettel emlékezünk a kibontakozó magyarországi szocialista mozgalom sajtójára. 1870-ben és 1871ben már olvan szocialista újságok láttak napvilágot Magyarországon, amelyek a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját vallották forradalmi jelképüknek és a proletár internacionalizmus nagy eszmélt képviselték. Ilyen orgánum volt az Általános Munkásegylet politikai irányvonalát népszerűsítő Altalános Munkás Újság lB70-ben, vagy a Párizsi Kommün melleit kiálló Testvériség lR71-ben. 1873ban került sor a Munkás Heti Krónika, maid pedig lB77-ben a Népszava kiadására. Ez az úiság azután egészen 1918-ig — mint szociáldemokrata pártlap — a magvar munkásmozgalom központi orgánuma és egészen 1948-ig a hazai szociáldemokrácia legjelentősebb és legtekintélyesebb szócsöve volt. Az első hazai szocialista újságoknak a történelmi előkészítés nagv feladata jutott osztálvrészül. Ha nem is állottak mindig következetesen forradalmi alapon, ha szerkesztésükben sokszor érvényesültek helytelen vagv megalkuvó tendenciák, rnécis ezek a lapok voltak azok, amelyek először terjesztették hazai földön Mar.r és Engels tanításait, a tudományos szocializmus eszméit. A munkásmozgalom kibontakozása természetesen nem akadályozta, sőt előmozdította a polgári progresszió fejlődését, s ez a zsurnalisztikában is megmutatkozott. Már a századforduló időszakában — a polgári átalakulás előrehaladtával, a munkásmozgalom megizmosodásával egyidejűleg — számos olyan újság indult meg Magyarországon. amely a sok szempontból haladó jellegű polgári radikalizmust képviselte, és rokonszenvezett a néptömegek törekvéseivel is. Ilyen újság volt az 1890 ősién indult Budapesti Napló, ameb'nek kiemelkedő jelentőséget biztosított hogv Mesterség sok Ady-írás jelent meg hasábjain. Még következetesebben képviselte a haladó törekvéseket az 1910-ben indult Világ, amelynek munkatársai közé tartozott — Ady Endrén kívül — a magyar polgári radikalizmus vezéralakja, Jászi Oszkár is. Ugyancsak jórészt Jászi nevéhez kapcsolódik a századforduló ismert, magas színvonalú progresszív folyóiratának, a Huszadik Századnak a tevékenysége. Az elkeseredett és elégedetlen paraszti tömegek hangja kapott visszhangot ezekben az években olyan lapokban, mint a 90-es évek Várkonyi István által szerkesztett Földmivelöje, vagy — az első világháborút megelőző években — Áchim András Paraszt Újságja. Itt. Szegeden nem feledkezhetünk meg a Délmagyarország c. polgári demokratikus lapról sem, amelynek hasábjain Juhász Gyula hirdette az egyetemes haladás, sőt ezen továbbmenve a népforradalom eszméit. A világ azonban rohamos gvorsasággal megváltozott. A polgári haladás eszméi, de a szociáldemokrata értelmezésű marxizmus sem felelt meg többé az idők követelményeinek. Érlelődött a forradalom. A társadalmi szükséglet megteremtette forradalmi mozgalmát: 1918. november 24-én megalakult, a Kommunisták Magyarországi Pártja és két hétre rá megszületett a kommunista sajtó Magyarországon: megindult a Vörös Újság. Elhomályosíthatatlan érdem Az új szellemű és új hangú lap a fiatal kommunista párt szervezkedésének egvik legfontosabb központjává vált, e- eeész korabeli magyar sajtóval szemben hirdette annak a forradalomnak szükségességét. amelynek bekövetkeztét az uralkodó osztályok már nem tudták megakadályozni. A proletárdiktatúra Vörös Űjságia. a magyar sajtó egész addigi történetének legnagyobb példányszámú lapja. Hasábjait a szocialista átalakulás kezdeti, de rohmos gazdasági, társadalmi és kulturális eseményeinek krónikája tölti meg; és ezt a krónikát a nagy kommunista napilap munkatársai, a párt vezetői mellett olyan emberek írták, mint Móricz Zsigmond. Tóth Árpád és népünk más nagyjai. Ez a krónika tovább gazdagodik, amikor az antant-imperialisták vezényszavára a Tanács-Magyarországot megtámadta az intervenció. A Vörös Üjság őszinte, kendőzetlen hangon mozgósított a forradalmi honvédelemre, a tanácshatalom megvédésére. Az első magyarországi néphatalmat a külső és a belső reakció összefogása megdöntötte. A kommunista tanítás azonban élt és hatott, s hogy ez ígv történt, abban elhomályosíthatatlan érdeme van a kommunista sajtónak. A Vörös Űjság lobbantotta fáklyát méltó örökösök emelték magasra a Horthvfasizmus negyedszázados uralma ideién. Az illegális kommunista lapok minden pokollal dacolva folytatták a megkezdett munkát. Segítették levonni a Tanácsköztársaság tanulságait, a forradalmi tapasztalatokat felhasználva segítették a pártot a magyar nép legszélesebb egységfrontjának kialakításáért, a fasizmus elleni harcban. A Vörös Űjság megkezdte mű folvtatói a Kommün, a Kommunista, az Ifjú Proletár, az Új Március, a Sarló és Kalapács. az Űi Hang és a többi lapok is azt bizonyították, hogv minden zsarnokságon győzedelmeskedő hatása és ereje van az igazság szavának, a kommunista újságírásnak. S amikor az uralkodó osztályok országvesztő politikája a nemzetet a pusztulás örvénvének szélére taszította, bátor, harcos. kommunisták emelték fel szavukat, hogv minden, népünk sorsát féltő hazafit harcba hívjanak, hazánk függetlenségéért, az emberi társadalmat bemocskoló fasizmus. és a nemzetek vagyonát pusztító háború ellen. Az 1942. február elsején meg"jetent illegális Szabad Nép azt hirdette, hogy össze kell fogni minden haladó magyar erőt az ország függetlenségének védelmében: hogv a magvar népnek a békéért, az emberi haladásért, az új, igazságos társadalmi rendért küzdő népek sorában a helye. „A háború és a reakció nyomasztó sötétségében a Szabad Népnek, mint a szabadság világító tornyának kell sugároznia azokat az eszméket, amelvek a magyar nép felszabadító harcának útját bevilágítják." — Irta az illegális Szabad Nép első számának vezércikkében a vérfemú halált halt Schőrherz Zoltán, s vérével pecsételte meg e sorokat az. illepális Szabad Nép első szerkesztője Ró**a Fe*ens is. Hiába mozgósította a fasiszta rendőrség egész elművészet nyomó gépezetét, hiába vetette börtönbe a kommunisták százait, a Szabad Nép útmutató fénysugarát nem sikerült eloltania akkor sem. A párt kicsiny illegális lapja újra és újra megjelent. Megálljt kiáltott a rablóháború megszállottainak, s egységfrontba hívta a nemzet összes haladó erőit a fasizmus ellen, a hitlerista háború ellen, a békéért, a független, demokratikus Magyarországért. Az idők próbáján A kommunista sajtó története elválaszthatatlan a magyar nép történetétől, annak a legnehezebb időszakától. Talán nem árt emlékeztetni arra, hogy a Vörös Újság külsejét tekintve ma szegényesnek tűnik. Még szegényebbnek utóda, az illegálisan, sokszorosító gépen készített Kommunista, vagy az. 1942-ben. 1944-ben megjelenő illegális Szabad Nép. De hol vannak már a régi korok lapóriásai, amelyeket a legtöbb pénz birtokában, a legnagyobb példányszámban. a legkorszerűbb formában állítottak elő? Elbuktak, mert egész létük a bukásra ítélt kizsákmányoláshoz kapcsolódott. A kommunista sajtó pedig, amelynek megjelenését gyakran hónapokra is lehetetlenné tette a terror, úgy állta az idők próbáját, ahogy egyetlen más irányzat vagy párt lapja sem állhatta. A kommunista sajtó munkatársainak „tiszteletdíja" 25 éven át a bprtön és több esetben a. halálbüntetés volt. Ez. természetes, hiszen a párt lapjai nemcsak tükrözték a párt harcát, hanem e harc legközvetlenebb részesei voltak. A kommunista sajtó dolgozói többségükben hivatásos forradalmárok voltak. Fö foglalkozásuk és igazi mesterségük a szabadságharc volt. s az újságírás ennek alárendelt eszköz. A kommunista sajtó munkatársainak nemcsak az üldöztetéssel kellett dacolniuk, hanem ellenségeinek gvaláz.kodásaival. rágalmaival. Nem állítjuk, hogy a párt lapjai tökéletesek és hibátlanok voltak. Időről időre tükrözték a párt vezetésének ma már közismert hibáit, tévedéseit is. De a kommunista saitónak semmiféle gyengesége, tévedése, sőt. a legsúlyosabb hibája sem homályosította el azt a tényt, hogy ez a sajtó — és egyedül ez a sajtó — veit a magyar dolgozók forradalmi szabadságharcának következetes zászlóvivőié. az elnyomás és kizsákmányolás kérlelhetetlen ellensége, a szocializmus és az imperializmus közti nagy összecsapás legkövetkezetesebb magyarországi szócsöve. Ezért a mi pártunk a kommunista sajtót, annak félévszázados múl/ját büszkén s bátran állítja példaként a magyar sajtó új, mai generációja elé. Mint már szó volt róla: a mi sajtónk története nem 1018-cal kezdődik, és nem is csak a magyarországi progresszió forrásaiból merítette ereiét. A magyar kommunista mozgalom születésétől kezdve és azóta is n nemzetközi munkásmozgalom elválaszthatatlan részének tekinti magát, sajtója Is egyaránt apostola az igaz hazafiság és a proletár internacionalizmus egymástól elválaszthatatlan eszméinek. A magyar kommunista sajtót szoros kapcsolatok fűzik a világ munkásmozgalmának sajtójához, amelynek első nagy publicistái és szerkesztői Marx és Engels voltak. Rár több mint egv évszázad telt el azóta, hogv Marx szerkesztésében megjelent a német proletariátus első napilapja, a Neue Pheinische Zeitung, ma is sokat tanulhatunk Marxtól a szerkesztőtől, Marxtól a publicistától. Marx egvszerre volt aktív pártmunkás és újságíró. Nem tudott úgy dolgozni a mozgalomban, hogy tollát ne hívta volna segítségül, és nem tudott únn újságot írni, hogy ne álljon legelevenebb kapcsolatban a mozgalommal. Írásai azért oly életteliek ma is, mert bennük nemcsak egyéni nagysága ós zsenialitása tükröződik. hanem a harcban közvetlenül részt vevő forradalmár mélvséges hite az ügv iránt, amelvet szolgált. Marx a forradalmi munkássa.itó el«ö kötélesséoöf ígv fogalmazta meg: „Aláásni a fennálló kapitalista rend minden alapiát". HangsúIvozta. hogy ez az a fő vonása, nmelv a forradalmi sajtót minden más saitótól megkülönbözteti. A saitó — hangsúlvoztn Marx — nem tekintheti fő cellának az információt. Marx a munkásosztály saitólát erődítménynek nevezte, olvan nnlitikai haóá'lásnak. amelvet minden körülntónvek közt meg kell védeni. Közelebb az élethez Tudjuk, hogv Lenint ugyanezek az elvek vezették, ö is forradalmár és publiciszta volt egyszerre, s a párt szervezése. a forradalmi harcok szervezése nem tartotta öt vissza publicisztikai munkájától. „Utolsó szavunk mindig és mindenütt ez lesz: a munkásosztály felszabadítása" — ezzel a mondattal búcsúzott olvasóit® Maxx es Erigel lapja, a Neue Rhetnische Zeitung. Lenin 1918 szeptemberében „Újságjaink jellegéről" című cikkében fgy vázolta a kommunista újságírás feladatait: „Közelebb az élethez! Több figvelmet szentelni annak, hngy a munkás- és paraszttömeg a gyakorlatban valami újat épít köznapi munkája során. Jobban ellenőrizni, mennyire kommunista ez az új..." Ez a program azóta is iránytű az egész világ kommunista sajtója számára. Üldözés, betiltás, börtön és akasztófa sem törheti meg e lapok erejét, ha szoros kapcsolatban vannak a dolgozó tömegekkel. Az újságírás többek között éppen ezért nem csupán mesterség, hanem művészet is, része az írás művészetének. Az örökösök felelőssége Ügy vélem, helyénvaló megállapítani, hogy a felszabadult magyar sajtó munkásai a Vörös Üjság első számának fogadalmához híven, s az illegalitás éveinek hősies harcait örökének vallva hivatástudattal végzik felelős munkájukat. A sajtó munkásai, az írástudók nagy többsége tudja és érzi, hogy a nyomtatott betű milliós tömegek iskolája, politikai nevelője, művelődési forrása — Lcssing, a nagy német gondolkodó szavaival — „A sajtó a gondolatok tüzérsége". Tisztában vagyunk a sajtó erejével, mérhetetlenül nagy lehetőségeivel és ami éppen ebből ered: mérhetetlenül nagv társadalmi feleiősségével. Anélkül, hogy az olvasó önálló véleményalkotó jogát egy pillanatra is kétségbevonná, az újságírónak nem szabad lemondania arról, hogy véleményével segítse az emberek jó irányú állásfoglalásának kialakítását. Természetesen az önálló véleménynyilvánítás a sajtóban roppant felelősségteljes dolog: milliókat segíthet, s tömegeket zavarhat meg. Az állásfoglalás néfküli írások azonban az. olvasót az ellenséges propagandára hagyják, ellentétben a kommunista sajtó szándékaival. A sajtó felelősségét még inkább aláhúzzák azok a feladatok, amelyek napjainkban hazánk és egész népünk előtt állanak. és amelyek az eszmei-politikai, kulturális-felvilágosító munkában reá hárulnak. A gazdasági mechanizmus reformjának megértetése, a káros erkölcsi és szellemi maradványok leküzdése, a dolgozó nép eszmei-politikai egységének erősítése, a szocializmus világnézetének és a szocialista erkölcsnek terjesztése, a proletár internacionalizmus érzésének ápolása és elmélyítése: a kommunista sajtó feladatainak gerincét alkotják. Az újságírói munka a mi társadalmunkban megbecsült tevékenység, a kommunista újságírónak egy a gondja a munkáséval, a dolgozó parasztéval, az alkotó értelmiségiével. A sajtó ma azt a politikát szolgálja, amely megfelel a dolgozó nép óhajának, akaratának, s amelyet a dolgozó tömegek cselekvően támogatnak. Ha jól végzi munkáját, akkor megmutatja helyünket a világban, elmélyíti azt a felismerést, hogy jó úton járunk. Szocialista sajtónk fejlődését három országos jellegű adat kommentár nélkül ts világosan mutatja: 1950-ben 320 millió volt sajtónk összpéldányszáma, 1988-ban már RR6 millió, 1967-ben pedig csaknem egymilliárd példányban jelennek meg a magyarországi sajtótermékek. Még többet mondanak talán a megyai sajtó fejlődéséről szóló adatok — hiszen ezek mutatják legjobban a nyomtatott betű térhódítását a központoktól távoleső tájakon. Míg az országos lapok példányszáma az utóbbi 17 évben kétszeresére, a megvei lapoké több mint ötszörösére emelkedett: 1950-ben 130 ezer, 1967-ben 660 ezer példányban jelentek meg a megvei lapok. Érdemes megemlíteni a nagv múltú Dél-Magyarországot is, amelynek példányszáma 1950-ben 9 ezer volt, 1967-ben pedig 36 ezer. A Csongrád. megyei Hírlap példányszáma ez idő alatt 4 ezerről 33 ezerre emelkedett, ami több mint nyolcszoros növekedés. Lapjaink példányszámának növekedésében. az olvasók számának gyarapodásában kifejeződik népünk megnövekedett igénye és megbecsülése a sajtó iránt. Milliók szerették meg a magyar sajtó munkáját, mert tapasztalják és értékelik a látható törekvést: sajtónk nyíltan és őszintén kiván foglalkozni az embereket érintő dolgokkal, színes, érthető, közkedvelt mórion kíván választ adni a mindennapi élet kérdéseire, a világpolitikai, nemzetközi kérdésektől — a kis hírekig. A sajtó ünnepén tisztelettel emlékezünk a magvar kommunista újságírás élharcosára. a Vörös Újságra, az elmúlt évtizedek kommunista lapjaira, a forradalmi eszme bátor, prófétai szavú hirdetőire, a kommunista* mártírokra. A Tanácsköztársaság kommunista újságiainak munkatársai közül sokan bizonyították be a legnehezebb körülmények között is. hogv buzdító szavaik é« harcos tetteik között nem volt különbség. A magyar nép szeretettel őrzi Kun Réla. Szamuely Tibor. Pudas László. Alpári Gyula, Kom ját Aladár, Pávai József. Szakasits Árpád publicisztikai örökségét, kegyelettel őrzi a forradalmi sajtó nagv harcosainak. Pózsa Ferencnek, Bálint Györgynek és sok más harcostársuknak dicső emlékét, akik az eszméért áldozták életüket. A kommunista sajtó nagyszerű örökségével együtt őrizzük a magyar sajtó minden haladó hagvományát, azokat a soha e! nem homályosítható érdemeket, amelvcket. a nemzeti függetlenségért, a magva" nép szabadságáért, boldogulásáért vívott harcban szerzett. Vass Henrik tanulmánya a magyar sajtó haladó, forradalmi hagyományairól A magyar sajtó napja szegedi ünnepségén — mint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk — Vass Henrik elvtárs, az MSEMP Párttörténeti Intézetének igazgatója emlékezeti meg a magyar sajtó haladó, forradalmi hagyományairól. Tanulmány értékű megemlékezését az alábbiakban közöljük. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1987. deeember 19.
