Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-09 / 291. szám
Szovjet kormánynyilatkozat az NSZK kormányához 0 Moszkva (TASZSZ) rek követelése, valamint az „Az NSZK hivatalos képV. Sz. Szemjonov szov- az igény, hogy az „összes viselői azt állítják, hogy bijet külügyminiszter-helyet- németek nevében", lépjen zonyos idő óta az országtes pénteken Santenek, a Né- fel- Az NSZK kalandorki- ban „új irányvonal" valómét Szövetségi Köztársaság térieteket tesz Nyugat-Ber- sul meg, meghirdették az ideiglenes moszkvai ügyvi- kisajátítására, jóllehet ez „új keleti politikát", amely vőjének átnyújtotta az a város nem tartozik és nem majdhogynem gyógyír akar NSZK kormányához címzett is íog 32 NSZK-hoz tartozni, lenni Nyugat-Németország szovjet kormánynyilatkoza- A S2°vjet kormánynyilat- valamennyi jelenlegi betegtot Az okmány a nyugat- kozat a továbbiakban rámu- sége ellen. Valójában kísérnémetországi militarista és h°Sy a nyugatnémet let történik airra, hogy új új náci erők aktávizálódásá- kormány legfőbb gondja to- külsőbe öltöztessék a valóval foglalkozik. vábbra is a széles körű ka- ságos európai helyzet elisSzükséaesnek tartia fel- torvU készülődés. A Bundes- menésének megtagadását; hívni az NSZK kormányé- ma X.JtX1"6 meskísérlik ú*i tálalásban adnak figyelmét a Német Szö- X^iJ^ ™l * vetségi Köztársaság jelenlegi politikai fejlődésének vetonai kiadásai az állami sizmus régi politikáját, néköltségvetésnek körülbelül hány területen pedig még szélyes mozzanataira. Kény- az egyharmadát emé«tik frf. túlszárnyalni e politika alaAz ország uralkodó körei pitéit is. Az a tény, hogy egyre határozottabban he- éppen az „új" keléti politinmn-e srfilesehh ieril !yezik a hangsúlyt a korsze- ka időszakában, a nemzetfoaát az NSZK tár- rű fegyverek hazai gyártá- közi békére és kölcsönös sának megszervezésére. A megértésre való törekvésről szovjet kormány — mutat szóló beszédek leple alatt kaimat Németország nem is ~ f^t fZzNS?* -kÖrel he" nlvfin távolt múltióvnl » kaI rendelkezik arról hogy lyénvalonak találtak az uja potsdami egyezmény don- nácik konszolidálását, már telen megállapítani, hogy a revansizmus és a militarizmus leteket fog át az NSZK társadalmi-politikai életében, s így összehasonlításra ad al olyan távoli hitlerizmus múltjával, a növekedésének megerősödésének történe- "JSl önmagában ítélet e politika téveL A nyilatkozat ezután emlékeztet arra, hogy a szovban megindult a legkorsze- ...... rűbb tankok, tengeralattié- Ioiortrók, sugárhajtású repülőgé- „Jellemző, hogy az NSZK . , , , pek, stb. gyártása. Am az kormánya különböző ürüie-ái^nyitetkSatK NSZK P0""1®' & katonai ^ekre hivatkozva nem hajgyelmeztette az NSZK kor- vezet6i többet akarnak, fendó a Német Demokratimányát a neonáci és milita- mindenekelőtt utakat keres- kus Köztársasággal más szorista erők aktivizálódásának nek a nukleáris fegyver cialista országokkal egyenlő veszélyeire Azóta a világ megszerzéséhez. Adatok van- alapon nyilatkozatot cseréitanuja volt a német faslz- _ . „_,, . „ „C7B. , . , ,, mus követői arcátlan de- nak arró1 !s' hogy az ni megfelelő nemzetközi jog monatrációjának az ún. nem- 15311 szorgalmazzák a ráké- formában arról hogy kölzeti demokrata párt (NPD) tagyáríással kapcsolatos csönösen lemondanak az erőhannoveri kongresszusán. E munkákat, egyre nagyobb tő- szak alkalmazásáról Ez újra KESSttE* rfdékettőf 2" két tektetnek a haditechnl- megmutatja az NSZK politireglettek össze újfasiszták. kai kutatásokba, az atomipar kájának agresszív jellegét, A szovjet kormán ynyilatko- fejlesztésébe, amelyet rövid azt> hogy ez a politika a szózat megállapítja, hogy „az idő alatt nukleáris fegyver ciallsta Ndmet Demokratikus egykori Münchenhez hason- gyártására állíthatnának át Köztársaság és más szocia— Hannover az újfasttz^ A nyilatkozat ezután lista orezágok ellen iráByul» at" megállapítja, hogy a millta- Ezzel kapcsolatban aszovAz NPD nyütan követe- rizálódás alkotó eleme azál* jet kormánynyilatkozat emli az európai határok meg- l&mpolgárok alkotmányos ékeztet rá, hogy az NDK-t változtatását sőt az újfa- jogai és szabadsága ellen testvéri szövetségesi kapcsol^^J^n^rt^u lntó2ett támadáS" ^ 3 fel" latok fú** « Szovjetunióhoz iS^EThS a^hatá- » ^T!^ ** ^ i-ok megváltoztatását illető- kívuh törvényhozás hivatott gokhoz. Az NDK a Varsói en „nem kötik magukat megoldani. A rendkívüli tör- Szerződés szervezetének tagmeghatározott keretekhez", vények értelme — állapítja ja s ,-gy az NDK szuvereESSÜK Í?í2wk nem- ™ a "nynyi- Wtása és függetlensége ellen zet létezésével kapcsolat- Uítkozat _ „azoknak a fel- lrányuló bármiiyen merényban, sőt fenik a fogukat tételeknek a kialakítása, let az összes szocialista orOlaszország északi részére amelyek között át lehet tér- szagok biztonsága elleni me(Dél-Tirol) is. pj a katonai-rendőri diktatú- rénylettel volna egyértelmű A kormánynyilatkozat ez- rdra> a lakosság totális be- és természetesen megsemmiután emlékeztet^ hiüeris- vonósám M ÜJ háború elő- sítő megtorlást vonna maga ' csak készületeibe". után". íóan, ták hatalomra szimbólumává válhat. ta párt megállapítja, hogy azok az emberek becsülhetik le a múlt tanulságait, akik tudatosan állították maguk elé azt a bűnös célt: újra beoltják az NSZK lakosságát a sovinizmus és militarizmus mételyével. Az újnácik tüntetően semmibeveszik a potsdami egyezményt Közvetlenül bizonyítják ezt az NPD programjának katonapolitikai megállapításai, amelyeknek kidolgozásában a Bundeswehr tisztjei is tevékeny részt vettek". A legreakciósabb soviniszta erők tombolása az NSZK-ban — folytatja a nyilatkozat — nem valamiféle váratlan, vagy spontán jelenség. Közvetlen terméke ez az NSZK hivatalos politikájának, amelynek alapja hosszú évek óta a meglevő európai határok el nem ismerése, a nukleáris fegyvePodgornij hazautazott Finnországból Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke, aki részt vett Finnország függetlenné válásának jubileumi ünnepségein, pénteken megkoszorúzta Paasikivi, egykori köztársasági elnök sírját. Podgornij és kísérete pénteken elutazott Helsinkiből. A szovjet vendégeket a pályaudvaron Kekkonen finn államfő és Paasio miniszterelnök búcsúztatta. A görögök elhagyják Cigrust 0 Nicosia (MTI) A múlt heti görög—török megállapodás értelmében pénteken mintegy négyszáz görög katona hagyta el Ciprust. A szigeten mintegy hétezer főnyi görög erő állomásozik. A görög katonák Famaguszta kikötőjében szálltak hajóra. Búcsúztatásukon jelen volt Makariosz elnök. Befejeződött a román pártkonferencia 0 Bukarest (MTI) Bukarestben csütörtökön délután befejezte munkáját a Román Kommunista Párt országos konferenciája. A záróülésen egyhangúlag megszavazott határozattal jóváhagyták a népgazdaság vezetésének és tervezésének javításáról szóló irányelveket, valamint az ország közigazgatási területi átszervezésének alapelveit. Elhatározta a konferencia, hogy a közigazgatási átszervezés folytán a párt szervezeti felépítésében szükséges változásoknak megfelelően további módosításokat dolgoznak ki a párt alapokmányában, s ezeket a legközelebbi kongresszus elé terj szük. A konferencia Ceausescu főtitkár zárszavával ért véget. Tüntetések az Egyesült államokban 0 Washington (MTI) tüntetőket tartóztatta le, nem list, nehogy háborúellenes Egyetlen napon át több pedig a dorongokkal, téglák- tüntetők jussanak az elnök mint háromszáz tüntetőt tar- kai felfegyverzett támadókat, közelébe, tóztatott le a New York-i Johnson elnök, aki csü- Pénteken volt a tüntetésrendőrség a katonai behívá- törtökön New Yorkban részt sorozat utolsó napja. A kasok elleni tiltakozások során, vett Spellman érsek teme- tonai behívások rendszeréCsütörtökön a város számos tésén, különleges védelem- nek megszüntetését és a vipontján került sor kisebb- ben részesült. Az elnöki re- etnami háború befejezését nagyobb összecsapásokra. Az pülőgép teljesen titokban, követelő fiatalok ezen a naENSZ épületével szemben egy New York melletti ka- pon is nagy létszámú csopéldául mintegy 100 tüntetőt tonai repülőtéren szállt le s portokban járták a várost és körülzártak a rendőrök, va- Johnsont innen helikopter több helyen tűztek össze a lamennyiüket rabszállító ko- szállította a New York-lka- rendőrséggel A tiltakozó hét csíkba tuszkolták, s a tör- tolikus katedrális közvetlen letartóztatottjainak száma vényes eljárásokkal ellentét- közelébe, hogy csak mint- egyedül New Yorkban megben letartóztatták őket. A egy másfél kilométeres utat haladja a félezret. Tömeges városi rendőrparancsnokság kelljen gépkocsin megtennie, letartóztatásokra került sor később „sajnálatos tévedés- A templomot Johnson a hát- más városokban Is, így pélnek" minősítette az esetet, só kijáraton hagyta el. A dául Cincinnatiban, ahol a összecsapásokra került sor rendőrség valóságos élő fal- tüntetők körül akarták zárni katonai toborzóirodák és be- lal vette körül a katedrá- a sorozóirodát. hívóközpontok előtt, valaTegnap történt Az arab félszigeten, Je- ponti fennsíkon a partizánok menben változatlanul dörög- megakadályozták az amerinek a fegyverek, de az el- kai parancsnokság által előlentmondó jelentések nyo- készített nagyszabású támamán nem lehet világosan dó hadműveletet. Csupán megállapítani, kinek a javá- egyetlen napon, december ra billen a napok óta folyó 4-én több mint ezer ellenséharcok mérlege. Az minden- ges katonát tettek harcképesetre kétségtelennek látszik, telenné. A VDK felett ls nöhogy a köztársasági erők so- vekszenek az amerikai légiraiban nincs meg a teljes erők veszteségei. A Pravda egység, míg a velük szem- tudósítója ezzel kapcsolatban benálló király-pártiakat kül- idézi az elfogott amerikai géső erők is támogatják. A pénteki Al Ahram című kaipek pilótáinak vallomását: ilyen erős légvédelemmel rói lap arról írt, hogy a még nem találkoztak. KüCIA keze alaposan benne lönösen figyelemreméltó az van a zavargásokban, az amerikai kémszervezet béa washingtoni hogy az utóbbi beismerés, időben a relte fel azokat a zsoldoso- VDK rakétalakulatainak szókat, akik a király-pártiak so- ma jelentősen megnövekeraiban harcolnak. Az elfő- dett, és ezekkel a szovjet gott zsoldosok közül pénte- eredetű rakétákkal lőtték le ken hatot Sanaa főterén az amerikai gépek jelentős nyilvánosan kivégeztek. A részét. megelőző bírósági tárgyalás során beismerték, pénzt, aranyat és fegyvereket kaptak külföld ről. A legutóbbi nagyerejű hogy madridi tömegtüntetéseknek nehéz- növekvő figyelmet szentel a világsajtó. Eltérően a korábbi hónapok nagyszabású Hanoiból, de a dél-vlet- politikai megmozdulásaitól, nami rezsim székhelyéről, amelyek a munkás negyeSaigonból is arról számolnak dekben kezdődtek, be, hogy az utóbbi időben legi demonstrációk a jelenközépfokozódtak az amerikai pontja a madridi egyetem. A megszálló csapatok veszteségei Dél-Vietnamban. A Mediákok sorozatosan tüntetnek a rendőri önkény és a Nagyméretű garázst keresünk 2 m magas bejáróval 6x4 m alapterülettel. Szegedi Tervező Szövetkezet, Mérey u, 8. szám. xS. 102 296 mint a város szinte valamennyi fontosabb középületénél. Egyes helyeken fasiszta csoportok támadtak a vietnami békét követelő fiatalokra, a rendőrség azonban itt is főként a háborúellenes Áramaxünet Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1967. december 17-én 7—11 óráig Pulez u„ Teréz u.. Kátal köz. Korda sor. Szél U„ Baja) üt és a vasull töltés által határolt területen áramszünet lesz. Termelőszövetkezetek. Állam) Vállalatok A Szegedi ÜJ Elet Mgtsz Szolgáltató Üzemének motortekercselő résztege vállalja mindenfajta villanymotor garantált javítását rövid Határidőben. Szegedi Űj Elet Mgtsz, Mihalytelek. Telefon: 14-EC9. Hatvanezer ember hallék nélkül a debari földrengés következtében 0 Belgrád (MTI) akár napokon belül is 15— ség Debarba Jugoszláviából Több mint hatvanezer em- 20 fokos hideg állhat be. és külföldről egyaránt. Ajuber maradt hajlék nélkül a Ezért a még mindig sátrak- goszláv sajtó beszámolt arnovember 30-1 debari föld- ban lakó hajléktalanok szá- ról, hogy — a többi között rengés után — jelentette be mára órákon belül megöl- — segítséget kívánnak nyújnyllatkozatában dr. Rehák dást kell találni. Az éjsza- tani a földrengés áldozataiLászló, a Jugoszláv Szocia- kai nagy hidegek már ed- nak a budapesti Madách Imlista Szövetség Végrehajtó dig három gyerek halálát re Gimnázium diákjai és a Bizottságának tagja. A haj- okozták, akik tüdögyulla- kunszentmiklósi termelőszöléktalanok ilyen nagy száma dást kaptak és nem lehetett vetkezet tagjai is. Belgrádannak a következménye, segíteni rajtuk. A mai na- ban hangoztatják: Debarnak hogy az elemi csapás nem pig sikerült ideiglenes szál- főleg meleg ruhaneműkre csupán Debart és környékét lásokon elhelyezni a debari van szüksége, sújtotta, hanem az ugyan- és Debar környéki lakosság Csütörtök este egyébként csak Macedóniában levő nagyobb részét, a hegyi fal- újabb 6—7 fok erősségű földSztrugait és Gosztivári kör- vak lakói számára azonban rengés rázta meg Debart, zet hegyi falvait is. még nem találtak megoldást aminek következtében sok, Debarban már leesett a hó Egyre nagyobb mennyi- korábban megrongálódott és arra számítanak, hogy ségben árad azonban segít- épület összeomlott. kong deltájában és a köz- letartóztatások ellen. Hk!fy herei tevékenység a Mekong deltájában 0 Hanoi (MTI) ber 4-én több mint ezer elA Nhan Dan pénteki szá- lenséges katonát és tisztet mában megállapítja, hogy a tettek harcképtelenné, elszáraz évszak kezdetétől a süllyesztettek vagy megronDNFF harcoló alakulatai gáltak harminc katonai hatöbb súlyos csapást mértek jót. az amerikai agresszorok és A központi fennsíkon pélcsatlósaik csapataira. Külö- dául november 24-én az nősen aktív harci tevékeny- amerikai tengerészgyalogoséget fejtettek ki a Mekong sok motorizált egységét a deltájában és a központi szabadságharcosok megtáfennsíkon. A Mekong-deltá- madták a stratégiai jelentőban a partizánok támadó ségű 19. útvonalon. Ebben az hadműveleteinek eredménye- ütközetben 68 csapatszállító képp megakadályozták az páncélautót semmisítettek amerikai parancsnokság ál- meg és megöltek vagy megtal előkészített megtorló had- sebesítettek 180 amerikai műveletet. Csupán decem- katonát Befső ellentétek Izraelben 0 Belgrád (MTI) holott 'a tanácsban Izrael fő Izraelben ellenállás jelent- védelmezője, az Egyesült Alkezik a katonai megszállást lamok is képviselteti magát, hirdető szárnnyal szem-ben, Eközben a Szovjetunió nem állapítja meg a közel-keJeti csökkenti az arabok Iránti helyzetet elemezve a belgrá- konkrét szolidaritását. Az dl Borba. arab fegyveres erők hatéA jugoszláv lap az Izrae- konysága gyorsan felújult, s len belül mutatkozó új fej- erőteljessé vált az izraeli leményeket fontos okok so- ellenőrzés alatti területeken rozatával magyarázza. Ezek élő arabok ellenállása is. között az első helyen áll az, Ilyen körülmények között hogy Izrael helyzete a világ mindinkább szükségessé váközvéleményének szemében lik, hogy Izrael alapvető jelentősen meggyengült. Iz- irányzata megváltozzék — raelben zavart okozott az is, hangoztatja a Borba, amely hogy a Biztonsági Tanács ^^őXVelm^ egyhangú határozatot hozott tása egyik epizódja az iza közel-keleti válságról, raeli dilemmának. Megtalálták Ben Barka holttestét? 0 Párizs (MTI) csontvázra bukkantak, A Párizstól mintegy 60 ki- amelyről azt gyanítják, hogy lométernylre fekvő Melun Ben Barkáé, az 196S. október közelében egy erdőben férfi- 28-án elrabolt marokkód el1-enzékl politikusé. A feltevést látszik igazolni az a körülmény, hogy a csontváz egy Ben Barkával azonos magasságú, körülbelül 160 centiméteres férfié lehetett Közelében egy sérvkötöt is találtak és ez a jel is a rendőrség sejtését támasztja alá. Az eltűnt politikus genfi lakásán is találtak barátai ilyen sérvkötőt. Végül a csontváz fogazatában levő aranyhld-ak szintén valószínűvé teszik, hogy Ben Barkáról van szó. Mint ismeretes a Barkaperben ez év június 5-éra hirdetett ítéletet a bíróság. Az ellenzéki politikus elrablói közül két személyt 8 és 6 évi börtönre, Oufkir marokkói belügyminisztert és négy rovott múltú francia bűnözőt pedig — távollétükben — életfogytiglani fegyházra ítéltek. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG S*»mbat, 1967. december