Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-24 / 304. szám

roctatlsta irodai- || | áC | A IPlQ munk történe- ILLILO LHÜUO tében újra és újra találkozunk a teljességre, komplexitásra törő és a leegyszerűsítő, leszűkítő irányzatok harcával. Már századunk első évtizedének végén a Népszavá-nak a szocialista irodalom arculatáról, jövőjéről kirobbant polémiájában — melyet a későbbi viták modelljének tekintenek — megfigyelhetjük összecsapásukat. A szocialista jelleg, tartalom összetett, lényegében éppúgy, mint megnyilvánulási formáiban. A kor, a társadalmi viszonyok, a nép, a nemzet, a nagyvilág, az egyéni lét erőterében kialakuló komplexitás felismerése és vállalása küzdelmet kívánt régen és kíván ma is. A Népszava-vitában Adynak lett igaza ellenfeleivel szemben, mert ő képviselte „a teljesség vágyát, a nem belenyugvást a töredezett létbe... minden igaz forradalmiság legbensőbb ismérvét: a messzire néEést. A távlat akaratát." A teljesség megragadásának vágyát, a komplexitás vállalásának és korszerű értelmezésének szenvedélyét ismerhetjük fel az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején feltűnő új kezdeményezésekben és törekvésekben, amelyeknek az elmúlt időszak legjobb műveit, szépprózánk számos új tartalmi, formai vívmányát köszönhetjük. Meghatározó és termékenyítő erejük még napjaink irodalmát is átjárja. A feltáruló lehetőségeket csak részben valósította meg szépprózánk. Ezért az eredmények őrzésének és a további gazdagodásnak feltétele, hogy figyelemmel kísérjük e jelentős törekvések bontakozását, sorsát, s vigyázzunk tápláló alapjainak (például a teljesség vágya, a komplexitás vállalása) épségére és szilárdságára. Társadalmi, nemzeti, forradalmi utunk, küzdelmeink ábrázolásának igénye ma is eleven. Mintha egy nagyszabású freskónak újabb és újabb részeit * festenék meg prózaíróink! Egyre más és más társadalmi rétegek, osztályok, nemzedékek sorsa válik láthatóvá felfedező és alkotó tevékenységük eredményeképpen. Darvas József Részeg esőjéhez, Sánta Ferenc Húsz óró-jához és más önvizsgáló-számvető művekhez ez évben is újabbak csatlakoztak. Ezek folytatják a nagyjelentőségű kezdeményezést: az elmúlt évtizedek „homo politicusa"-inak, a cselekvő, a végbement társadalmi folyamatokban tevékenyen részt vállaló emberek bemutatását különbözö területeken és életszférákban. Gáli István Csapdá-jában egy bányaváros társadalmának közegében a munkások között kiemelkedő vezető útja s belső világa tárul fel előttünk. Mesterházi Lajos Férfikor-ában pedig a hivatásos magyar forradalmár alakja jelenik meg, akinek sorsában összefutnak az elmúlt fél évszázad tőrténeimének erővonalai. A regény hőse szobrásznak készült, de a hivatásos kommunista forradalmár útját választotta, s ezt járta mindvégig. Mindkét író a mai kor, a közvetlen jelen magaslatáról tekinti át és értékeli hőseinek tetteit, vívódásokkal, harcokkal teli életét. A fasizmus korának felderítése és könyörtelen lemeztelenítése egyre eredményesebb vállalkozásokra serkenti íróinkat, különösen azt a nemzedéket, mely fiatalon, de már felnőtt fejjel, éretten élte át ezeket az iszonyú időket. Cseres Tibor, Dobozy Imre és mások kiemelkedő műveket teremtő kezdeményezései nyomán mindinkább a múlt hadseregének belső világára, légkörébe, tetteire irányul prózaíróink figyelme. Ez a vonzódás a hadsereg ábrázolása iránt — mint ahogy a világirodalom számos remekműve bizonyítja — azzal is összefügg, hogy egy adott társadalom tendenciái, törekvései, törvényei, melyek egyébként rejtettebben, áttételesebben nyilvánulnak meg. itt nyersebben, nyíltabban jutnak kifejezésre. A katonai cselekvés az egyén és közösség életét átalakító, meghatározó, sőt bizonyos helyzetekben determináló erőként mutatják be. Fekete Gyula Csördülő ég című regényében egy nyilas hungarista Jtgység és parancsnoka iszonyatos pszichológiájának feltárására vállalkozik. Örkény István Nászutasok a légypapíron című kötetének ••gyík elbeszélése: a Tóték, majd az ebből készült színmű a groteszk ábrázolásmód eszközeivel megjelenített figurákkal gazdagítja irodalmunkban a fasizmusnak behódoló^ embertípusok galériáját. Boldizsár Iván Királyalma című könyvének több darabja a frontokra hurcolt magyar II teljesség igénye szépprózánkban katonák és a gyötrelemre-pusztulásra szánt munkaszolgálatosok lelki konfliktusait, erkölcsi problémáit ábrázolja. Ezekben és a nemrég bemutatott színművében felbukkan a kor szorongatóan .drámai kérdése: miért így alakult nemzetünk sorsa, miért porladlak el a kirobbanni készülő energiák? E problémák egyre jobban nyugtalanítják íróinkat. Dobozy Imre Kedd, szerda, csütörtök című kisregényében a szembefordulás, a harc szükségességét felismerő, s ennek útjait, módját kereső kevesek küszködései, vívódásai bontakoznak ki előttünk. Cseres Tibornaka Látóhatár-ban részben már publikált, s a következő évben a Kozmosz sorozatban megjelenő új regénye: a Bizonytalan század egy katonai egység eszmélésének, öntudatra ébredésének nehéz, ellentmondásos útját rajzolja meg 1944 őszétől a háború befejezéséig; addig, amíg eljutnak oda, hogy a Budai önkéntes Ezred kötelékében a szovjet csapatok oldalán vállalják a haza felszabdításáért a fasizmus ellen vívott fegyveres harcot. M ásik fontos megfigyelhető tájékozódási irány szépprózánkban: a másfél évtizedes munkánk, harcaink nyomán kialakult új valóság felfedezése. Milyenné vált az ember, milyen új tulajdonságai keletkeztek, milyen új konfliktusokkal küszködik jelen korunkban? — ezekre a kérdésekre íróink számos új műben keresik a feleletet. Csák Gyula Két karácsony közt című regényében egy mai termelőszövetkezeti faluban lejátszódó Rómeó és Júlia történet modern változatát ismerjük meg. Az író azt vizsgálja, hogy a falu új, fejlettebb viszonyai közepette miképpen alakul a tiszta, a szabad kibontakozásra törő szenvedély sorsa. Mocsár Gábor Fecskék és miatyánk című elbeszéléskötetében folytatja a mai termelőszövetkezetek jellegzetes konfliktusainak s alakjainak felfedezését. Moldova György Akar velem beszélgetni? című kötetének kisregényei az elmagányosodó emberek gyötrelmeit és az elmagányosodás okait tárja fel megrendítően drámai erővel. Több írónkat foglalkoztatják a nemek kapcsolatában bekövetkezett változások, a férfiak és nők átalakuló magatartásának új vonásai (Kolozsvári Grandpierre Emil Eljegyzés mai módra, Molnár Géza Harangos óra című művei). Mások egyre szenvedélyesebb figyelmet fordítanak társadalmi fejlődésünket gátló, nehezítő, a szocialista erkölcstől idegen jelenségek, magatartásformák, hagyományok bírálatára. Urbán Ernő Írott malaszt című renyében a szocialista erkölcsiség, a humánum és a közlöny, a lélektelenség, a bürokratizmus napjainkban kibontakozó küzdelmének felkavaró képeit vetíti elénk. Szépprózánkban is egyre izgatóbb kérdéssé válik az ember léte, helye, sorsának távlata a modern technika és tudomány új környezetében, a ma világában. Korunk számos gondolkodóját aggasztja: a tudomány és technika fejlődése, annyira viharos iramú, hogy az ember nem tudja érzelmileg és erkölcsileg feldolgozni tényeit, s emiatt a létrejövő új feltételekhez bizonytalanul alkalmazkodik. Életünk, mely valaha elsősorban természeti környezetben ment végbe, • most egyre Inkább önmagunk által teremtett technikai és gépi környezetben bontakozik ki. Az atom- és a hidrogénbomba léte előidézte, hogy minden eddigi kortól eltérően az emberiséget és az embert nemcsak az egyéni, a csoportos, hanem a kollektív halál iszonyú lehetősége is fenyegeti. A két világ eszmei viaskodásával összefüggő jelenségek már az 1950es évek közepén megjelentek irodalmunkban. A Tűztáncnemzedék lírikusainál ez már egyik fontos uralkodó gondolattá vált; elég, ha hivatkozunk Garai Gábor Tűztánc című versére, melyben az atomháború elleni küzdelem összefonódik az új társadalmi rend megteremtésének akaratával. A szocialista, a kommunista rend látomása ad erőt a költőnek, hogy leküzdje ezeket a félelmeket. Később ez a törekvés tovább fejlődött. Juhász Ferenc Az éjszaka képei című lírai oratóriumában az atomháború utáni létet idézi fel, maroknyi ember sorsát rajzolja e kietlen, iszonyú világban. Más költők — így Illyés Gyula — verseiben figyelmeztetnek az ösztönök és az értelem konfliktusára, a gazdagság, a technika és a lélek fejlődésének egyenlőtlen ritmusára. Az ide tartozó művekben nagy szerepet játszik a modern háború, a korszerű haditechnika és hadviselés elképzelése. A próza, eltekintve néhány kísérlettől, eddig még nem vállalta jelentőségéhez mérten e problémavilág feldolgozását. A mai katonák életét ábrázoló írók már szembetalálkoztak azokkal a reális lelki reflexekkel, gondolatokkal és érzésekkel, amelyek azoknak a katonáknak jellemzői, akik e modern eszközök ismerői és urai, s így küzdenek hazájukért, az emberiség életéért. (Bertha Bulcsu Az őr és mások írásai.) Prózaíróink érdeklődésének szintén fontos iránya és területe: a nemzedékek viszonyt, az új, már a mi világunkban felnőtt fiatalok magatartása, gondolat- és érzésvilága. Az előző időszakban túlnyomórészt kritikai szellemben, gyakran külsőségek alapján rajzolták meg íróink ifjúságunkat. Ma egyre inkább érezhető a megértésnek és a beleélésnek az igénye, s az erre építő segítségnyújtás vágya. Szász Imre Felhőfejes című regényében megragadó erővel formálja meg egy 12 éves kislány és elváltán élő édesapja alakját, kapcsolatuk erkölcsi problémáit. Szabó Magda Alvók futása című novelláskötete és Mózes egy, huszonkettő című regénye szintén a nemzedékek mai viszonyának számos vonatkozásban ellentmondásra ösztönző rajzát adja. Irodalmunk nem mondhat le soha az eszmények keresetéről és közvetlen kifejezéséről. Korunk hősét íróink a hétköznapok világában igyekeztek felfedezni. Így találtak rá az „észrevétlen forradalmár"-ra, aki nem fegyverrel, hanem munkája tudatos és lelkiismeretes végzésével formálja kisebb vagy nagyobb körben az életet; a szocializmuson belüli újért küzdő hősre: a „nehéz emberre" s az ellentmondásokkal számot vető, vívódó és cselekvő ember alakjára. Ezek a hősök azonban mostanában meglehetősen ritkán jelennek meg mai szépprózánkban. Különösen kevés alkalmunk nyílik a jelen homo pollticusával való találkozásra, oly módon, ahogy Darvas József, Sánta Ferenc, Gáli István vagy Mesterházi Lajos említett regényeiben. A szocialista irodalomnak pedig fontos hivatása, hogy bemutassa a modern kor cselekvő embereit, akik Garai Gábor szavaival szólva, akárcsak a Nagy Október hősei „teszik a hihetetlent, s hiszik a tudhatót". Különösen sürgető feladat ez, mert jelenleg az olvasóközönség széles rétegeiben élő vágyat a cselekvő hősök iránt még túlnyomórészt a XIX. századi irodalom és a modern szocialista bestseller elégíti ki. A számvető-önkritikus törekvések kíméletlen erővel világítanak be nemzeti történelmünk legsötétebb bugyraiba is. Még sok minden vár elmondásra. Ez a kritika lényeges eredménye irodalmunknak, mégis azt vesszük észre, hogy ezzel nem tart lépést nemzeti múltunk, történelmünk értékeinek kutatása, felfedezése és művészi megjelenítése. Pedig csak így bontakozhat ki a kérlelhetetlen kritikai törekvések igazán építő ereje. A modern művészi módszereknek, a közvetett ábrázolás eszközeinek térhódítása összefügg olvasóközönségünk fejlettebb igényeivel is. Gyakran tapasztaljuk azonban, hogy a közvetettség. az áttételesség nem egyszer az állásfoglalás, az állítás hiányát takarja el. A szocialista irodalom, ha komplex értelemben fogjuk fel, akkor nemcsak bírál, hanem állít, orientál és állást foglal. mai kor valósága kétségkívül áttételes, bonyolult ábrázolásmódot kíván meg Az író az olvasó önálló közreműködésére, nem egyszer fokozottabb intellektuális erőfeszítésre számít és épít. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy lemondjon a szocialista, haladó világnézet határozottabb kifejezéséről, s a kor új kérdéseire adható, támaszt és biztonságot nyújtó válaszok szenvedélyes és felelősségteljes kereséséről. Torreádor keringő Anouilh drámájának magyarországi ősbemutatója Szegeden Siflis József felvéteto Ax álbetes feleség fBarta Mária) és a Tábornok (Kovács Jánosi nagy veszekedése a darab második felvonásában A Anouilh korán lépett színpadra. Huszonkét éves volt, amikor első színdarabját bemutatták, s huszonhét, amikor felkapta nevét a világhír. A Torreádor keringőt 1952-ben, negyvenkét évesen írta; akkor már régen ismert ós tekintélyes szerzőnek ismerték a nagyvárosok színpadain, írói egyénisége kialakult, a kritika, mint az úgynevezett irodalmi színház egyik legjelentősebb képviselőjét tartotta számon. Anouilh főtémája az ember magánya, művei erre a témára írt varriációk. Legjellegzetesebb és legszebb alakjai, e magány ellen küzdő nők, akik megpróbálnak kitörni a magány, az egyedüllét fojtogató pántjaiból. A maga módján sokat foglalkozik az író a gazdagok és szegények ellentéteivel is; műveinek az egyik legfőbb motívuma. Elég egy pillantást vetni a Torreádor keringőre, a Szegedi Nemzeti Színházban pénteken este magyarországi ősbemutatóként látott Anouilh darabra, hogy észrevegyük, ez a dráma, noha természetszerűleg az életmű sok sajátosságát tartalmazza, vagyis félreismerhetetlenül Anouilh-dráma, mégsem tartozik a szerző legjellegzetesebb és legértékesebb alkotásai közé. Nemcsak azért, mert hiányzik belőle az ellenséges világgal elszántan harcoló hősnő, hiányzik a szegények-gazdagok ellentétének motívuma — ezek végeredményében másodrangú tényezők — hanem a darab tényleges súlya, jelentősége miatt. Anouilh fogcsikorgató komédiának nevezi ezt a darabját. Ez a megjelölés egy drámatípusra utal: Anouihl drámái vagy „fogcsikorgatóak" vagy — szintén az író szóhasználata szerint — „csillogóak", azaz lényegükben, atmoszférájukban vagy keserűek vagy jókedvűek, vidáman komédiázok. A Torreádor keringő azonban se nem fogcsikorgató, se nem igazi komédia. Műfaji értelemben sem az, s a darab mélyebb rétegeit, a tartalmat tekintve sem. Valójában és igazában vígjáték ez, szelídebb és szolidabb, mint egy igazi Anouilh-komédía. Természetesen nem szabad ezt a műfaj és a tartalom legolcsóbb termékeinek színvonalán elgondolni: irodalmi értékű darabról van szó. Mi képviseli ebben a darabban ezeket az értékeket? Elsősorban az előadásmód bravúros tökéletessége, eleganciája, szellemessége, a hatalmas írói tudás, magas színvonalú ember- és világismeret. Anouilh szinte mindent tud a színpadról és az emberekről. Ám ahogyan előrehalad a cselekmény, ahogyan kibontakozik a dráma, úgy zsugorodik össze a darab tulajdonképpeni tartalma, s vá, lik egyre jelentéktelenebbé. Ezzel a tartalmi súlyveszteséggel együtt, mintha az író maga is belefáradt volna a darabba, a forma is bizonytalanná válik. A harmadik felvonás nagy fordulatában például az eddig fölényesen okos író romantikusan naiv* vá válik, s ennek az új stíluselemnek a hirtelen felbukkanása sokat ront a darab atmoszféráján és hitelén. A mű -cselekménye a századforduló idején, egy francia kisvárosban játszódik. Főhőse a megöregedett Tábornok, a gyarmati háborúk és sok szerelmi csata rettenthetetlen hóse: a darab kezdetén éppen emlékiratait diktálja. A dráma az ó megöregedésének, elmagányosodásának folyamatát mutatja be a tragikum és a komikum kevert színeivel. Megismerjük környezetét, betegséget színlelő feleségét, aztán hajdani szerelmét, akivel 17 éve várnak egymásra, fiatal titkárát, akiről a darab végén meglepő dolgok derülnek ki, továbbá két rettenetesen csúnya és ostoba leányát, s barátját, az öreg, megértő orvost Angyal Mária a szegedi előadás rendezője felismerte, hogy a szerzó megjelölésével ellentétben Itt a valóságban nem „fogcsikorgató komédiáról" hanem egyszerű vígjátékról van szó; az előadást ebben a keretben tartotta. Ennek megfelelően komédiáztak a színészek is; s mindegyiküknek kitűnő szprep jutott. A Tábornokot Kovács János mutatta be, szellemesen, lendületesen, az apróságok részletezésére is ügyelve. Álbeteg feleségének, a hajdani operaénekesnőnek a szerepét Barta Mária játszotta. Markáns, karakterisztikus formálással ábrázolta a kitűnően megírt figurát. A fiatal, gyámoltalan titkár szerepében, akiről kiderül, hogy nem is olyan anyámasszony katonája, Király Levente mutatta be, végig egységesen és egyenletesen. A Tábornok szerelmét a megbetegedett Simon Erika helyett bravúros beugrással — a premier napjának délutánján — tanulta meg a szerepet — Bókai/ Mária játszotta, jól érzékeltetve a figurát átható sajátos érzel mességet. A két csúnya lényt roppant mulatságosan Falvay Klára és Liska Zsuzsa mutatta be. A Doktor szerepében jó karaktert adott Pagonyi Nándor, Kerpely Judit cseléde, Kormos Lajos megoldást hozó plébánosa és Décsy Györgyi varrónője tetszett Némethy Margitot villanásnyi szerepben láttuk. Székely László dekoratív, jó játéktért biztosító szellemes díszlete és Gyarmaty Ágnes jellegzetes jelmezei jelentősen járultak hozzá a darab atmoszférájának felkeltéséhez és ébrentartásához. ÖKRÖS LÁSZLÓ 10 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1967. december 24,