Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-23 / 303. szám

Sajtófogadás a román nagykövetségen A Román Szocialista Köz­társaság budapesti nagykö­vetsége pénteken sajtófoga­dást rendezett, amelyen Du­mitru Turcus nagykövet méltatta a Román Köztársa­ság kikiáltásának 20. évfor­dulója jelentőségél Hangsú­lyozta és példákkal illuszt­rálta, hogy 1947. december 30-a, a köztársaság megszü­letése — óta elért társadal­mi és gazdasági fejlődésre méltán lehet büszke a román nép. Kiemelte, hogy 1970­ben — az ötéves terv utolsó évében — a román ipar mindössze három hét alatt annyi terméket ad majd az országnak, mint amennyit a háború előtt egy egész év alatt termelt Elmondta, hogy szélesednek, erősödnek Magyarország és Románia baráti kapcsolatai. Sajtóláiékozleló a koreai nagykövetségen An Min Szu, a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársa­ság ideiglenes ügyvivője pénteken a nagykövetség épületében sajtótájékoztatót 1-artott. Tájékoztatta az új­ságírókat a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság leg­felső népi gyűlésének közel­múltban lezajlott választásá­ról és népi gyűlés választás utáni első ülésszakán be­lerjesztett kormányprogram­ról Autóközlekedési Vállalat, 1968 A partnerek kívánsága parancs lesz Évvége előtt arről érdek- csit Igényeltek, de ezt a lődtünk a szegedi 10-es szá- szegedi vállalat nem tudta mú AKÖV igazgatójától. Csí- kielégíteni és kénytelen volt szár Károlytól, hogy milyen eredményeket várnak 1967­től, s milyen reményekkel, elképzelésekkel kezdik meg a jövő évi munkájukat. Kevés veit a billenő kocsi Nyugodtabban, sőt a ré­gebbi éveknél sokkal ered­ményesebben dolgoztak az idén. Különösen az év első fele sikerült jól; a teherko­csik frontján végrehajtott tipizálás elősegítette a gaz­daságosabb munkát. 110 da­rab új IFA teherautót kap­tak a múlt évben, s ezeknek a kocsiknak nagyobb a rak­felülete, kitűnő hatásfokkal üzemelnek. A partnerek is megszerették az új kocsikat. Csupán szeptemberben volt némi visszaesés, de a negyedik nesvedév fe1edtet­te ezt a gyengébb hónapot. Az igazgató szerint az idei munka eredményei alapján a vállalat dolgozói körülbelül 10—13 napi munkabérnek megfelelő nyereségrészese­désre számíthatnak. Talán ennél is jobb, nagyobb ha­szonnal zárják az évet, ha nem változik meg Szeged és környékének fuvarlgénye: elsősorban az olajmedence beruházásaival kapcsolatos fuvarigény jelentett újszerű­séget Több billenőplatós ko­más megyék autóközlekedési vállalataitól kölcsönkérni billenős kocsikat szenvedett hátrányt a fuva­rozás zökkenői miatt. Jobb, olcsóbb, kéitvelmesebb Minién árut továbbítottak Ettől függetlenül, amit ter­veztek, azt elvégezték az AKÖV dolgozói. Ebben az évben volt elegendő fuvar­eszközük, s nem olyan igény, amelyet elutasí­tottak volna, inkább szabad kapacitás jelentkezett né­hány alkalommal. Tavaly körülbelül 3 millió tonna árut fuvaroztak el a rendeltetési helyekre. Ebben az évben 140 teherautóval több dolgozott és mintegy 10—12 százalékkal több árut továbbítottak. Eredményük jónak mondható, ha figye­lembe vesszük, hogy a fuva­rozási távolság legalább 20 százalékkal növekedett Az AKÖV által kezelt vasúti vagonok ebben az évben ke­vesebbet várakoztak kése­delmes kirakás miatt, átlag­ban 1 órával. örömmel nyugtázzák az AKÖV vezetői, hogy az Idén sem az olajmező, sem pedig az építőipar munkája nem EGYMÁSRA UTALVA Ebben az évben vezették be az úgynevezett háztól-há­zig körjáratos darabáru-fu­varozást Csongrád megyé­ben. Június elsejétől kezdve 50 darab teherautó dolgozik ilyen járatokon. A tapaszta­latok kedvezőek: jó, olcsó akadt és kényelmes az újrendszerű fuvarozás. Ezért a jövőben is fenntartják, sőt tovább fino­mítják "és átveszik azt a Ba­ranya megyei próbálkozást, hogy a községi postahivata­lokkal kooperálva válaszle­velezőlapot adnak ki és a fuvaroztató ráírja mit akar szállítani és hova. A kocsik a lakásán keresik fel a fel­adót, esetleg az átadhatja a helyi postahhlvatalban, ha napközben nincs ideje meg­várni a teherautót. A személyszállítás ls to­vább javult 1967-ben. Az igények jobb kielégítése ér­dekében vásároltak 2 darab ROBUR és 3 darab NISA kisautóbuszt, összesen 15 darab autóbuszt alakítottak át csuklóssá, így is csök­kentették a helyi közlekedés gondjait. Oj távolsági járat indult Dunaújváros—Székes­fehérvár felé és Zentán ke­resztül Becsére. A megye 16 autóbuszjáratán volt sűrítés; naponta 15 munkásjárat, 24 tanulójárat és 14 egyéb já­rat indult pluszként Meglepően sokan utaznak autóbuszon: Szegeden na­ponta 40 ezer ember veszi igénybe a helyi járatokat. A vállalat buszain 22 millió Szuper-Éva és társai Az új évben pénteken is sugároz a televízió A kaput esak résnyire nyitja. Kicsi, pápaszemes, gömbölyű nénike. Hetvenhat éves, nyugdíjas. Évekkel ez­előtt házának egy szobáját és előszobáját életjáradékra eladta. — Kikkel kötött szerző­dést? — Szomszédokkal, 20 éve ismerem őket Ha érik — megkínálnak — Miért éppen velük? — Jó emberek, segítőké­szek. Mire ls mentem volna nélkülük. A férjem hat év­vel ezelőtt halt meg Utána költözött hozzám a húgom. Magánápolónő volt jövedel­me nincs. Az én nyugdíjam kettőnk számára kevés. Rá­adásul kidőlt a kerítés, csur­gott a tető, járdát kellett csináltatni. Bevezettetni a vizet mert a kútról hordani nem tudtuk. Tenni kellett valamit Ekkor jutott eszem­be ez a megoldás. — Sz.-ék hogyan fogadták ajánlatát? — Nem lepődtek meg. Szépen megtárgyaltuk a dol­got. Eladó a lányuk, s ha férjhez megy és én nem élek már, itt lakhat a szoba-elő­szobában. Megállapodtunk, hogy a konyhát közösen használják majd a húgom­mal, az övé lesz a ház töb­bi része. — A ház körül szép nagy kert Ki használja? — Sz.-ék művelik. Beül­tették eperrel. Ha érik, min­dig megkínálnak. — Meglátogatják egymást? — Naponta járok át az ételért; főznek is rám. Kü­lönben nem vizitelünk. Eset­leg tolakodónak tartanának. A névnapomra átjön az egész család, virágot hoznak, meglepnek valamivel. Jól megvagyunk a húgommal. Szanatórium ez a ház. Élénk mozgású, tekintete mosolyog, csak akkor homá­lyosul el a szeme, ha a munkájáról beszél. Szerette és szerették, most pedig minden elszíntelenedett kö­rülötte. Sorsát elfogadja, mint törvényszerűt, hiszen voltaképp nincs miért pa­naszkodnia. A csengetésre E. M. ki­dugja fejét az ajtón, aztán beljebb tessékel. Csak szip­pantani lehet a tisztaság­illatból, s megérkezik Gy. J. is. Egymás mellé ülnek. Elő­ször hűvösen beletörődőek, de udvariasak; utóbb már oldottabbak, fesztelenebbek. Hogyan találtak egymásra? — Még a háború alatt is­merkedtünk meg. Vonaton. Sokáig nem találkoztunk, aztán a véletlen ismét ösz­szehozott. Gy. J. Szegedre került, albérletet keresett. Természetesen megtalált, ide költözött hozzám. Anyám­mal éltünk hármasban, vé­gül ketten maradtunk. Mint a nővérek — Mikor, s miért alakult így a kapcsolatuk? — Kontírozó könyvelőként dolgoztam, rendes fizetésem volt; nem szorultam volna még sokáig senkire. Ám sú­lyosan megbetegedtem: ope­rációk, több is. Jolánka ápolt. Gondoltam, egyedül vagyunk mindketten, tud­tam, mellettem marad vé­gig, hiszen úgy élünk, mint a nővérek. Mi a véleményük az eltar­tási viszonyról általában? — Az elgondolás jó — kezdi Gy. J. —, ha mindkét fél türelmes, s az „erősebb" emberi jósággal közelít a gyengébb felé. Nekünk si­került. — Én pedig azt mondom — szól közbe E. M. —, ki­csit szomorú, lehangoló az ilyesmi. Nem rólam van szó, általában. Megöregszik az ember, magányos, de élni mégiscsak kell. — Egyetlen kérdés még Gy. J.-hez: elvállalt volna bárkit, vagy csak ebben a konkrét esetben volt erre hajlandó? — Nem is tudom. Még nem gondolkoztam rajta. Annyi bizonyos, kötelessé­gemnek tartom, hogy segít­sek ott, ahol szükség van rá. Kerülgessek valakit? Elhanyagolt kis házikó a város szélén. M. I a kapu­ban áll, nyugdíját hozta a postás: 340 forintot, A kony­haasztalon újságok, meg egy tányér leves. Délidő van. M. 1. kérdezés nélkül fog hozzá­— Nyolcvanéves vagyok, s magam végzek mindent. Jólesik a mozgás. Hamar el­telik a nap, este rádiózom, olvasok, míg meg nem unom Bár csak az éjszaka is gyor­sabban múlna! Képtelen va­gyok aludni, mindenféle eszembe jut. Nappal soha nem érzem elesettnek ma­gam, de ilyenkor néha ne­kikeseredek. Hiába, szép a kor, csak nehéz viselni. — Kik tartják el? — Unokaöcsémék. Sokan akartak elfogadni, szomszé­dok, ismerősök, idegenek, de féltem. A húgom mondta egyszer: Dezső elvállalna, próbáld meg, mégiscsak ro­kon. — Hogy jönnek ki egy­mással? — Még nem esett hango­sabb szó köztünk. Minek ve­szekedni, ha szépen is szot érthetünk. Amikor kértem, hogy vezettessék be a vizet az udvarba, láttam, hogy baj van. Kiderült, nincs elég pénzük hozzá. Számolni kezdtünk. Volt egy kevés tartalékom, odaadtam, s így már ment a dolog. Irigyel­nek is, hogy milyen szépen megvagyunk. — Gyakran látogatják meg? Jobb lenne, ha nem élne teljesen egyedül? — Persze, rossz a magány, az idegeim is kezdenek rom­lani. Nincs kivel beszélni, ha csak a macskámmal nem. Mégsem kell senki. Nyugod­tabb vagyok így, mintha ke­rülgetnék valakit Hallani sok rosszat ha el­tartott öregek kerülnek szó­ba. A szükség kényszeríő ha­talom, s nagyon gyakran csak számítást találunk a mérleg másik serpenyőjé­ben. Szerencsére azonban találkozunk másfajta gon­doskodással is. Olyannal, mely nem csupán anyagi természetű, nem kizárólag érdekből történik, hanem ér­zelmek — megbecsülés, tisz­telet valódi segíteni akarás és szeretet — teszik mele­gebbé. Halmai Zsuzsa ember utazott eddig 1967­ben, 4 millióval több, mint tavaly. Bov$zo!g*la', járaihosszabbtás A Budapesten is kedvelt boy-szolgálatot még ebben az évben bevezetik. Azt mondják, hogy egy szál vi­rágtól a színházjegyig, vagy az építőanyagtól az esküvő! rendezvény lebonyolításáig mindent vállalnak. A szol­gálatot Bajcsy-Zsilinszky ut­cai irodájukban helyezik el, s ha a vállalat központja is elfoglalja helyét az új telep­helyen, akkor a belvárosi utcában egy reprezentatív fuvarvállaló irodát nyitnak. A személyszállítást tovább kívánják javítani az 1968-as esztendőben; újabb kocsikat és újabb járatokat Indítanak, a székesfehérvári busz Győ­rig közlekedik majd. A mun­kásjáratok meghatározásánál alkalmazkodnak a termelő vállalatok kívánságaihoz, a műszakkezdésekhez. Érdekes elgondolásuk, hogy a fuvaroztató partne­rekkel személyesen tárgyal­ják meg a jövő évi feladato­kat. Egyeztetik elképzelé .cl­ket, s amelyik partner teljes leterhelést (visszfuvarokat), éjjeli rakodást és vasárnapi szállítást is vállal, annak árengedményt biztosít a köz­lekedési vállalat. Elvük, hogy ezentúl a partner kívánságát parancsnak tekintik, jó, gyors és biztonságos szállí­tást ígérnek minden fuva­roztatónak. Gazdagh István A képernyő milliós tábo­rának nagy örömére szolgád ló bejelentéssel nyitotta meg Gádor Ferenc, a Magyar Rá­dió és Televízió elnökhelyet­tese tegnapi sajtótájékozta­tóját Budapesten, a televízió Szabadság téri épületében: 1968 januárjától péntek es­te is rendszeresen sugároz­nak műsort. Ezen a napon szokott időben jelentkezik majd a tv-híradó két kiadá­sa, s mellette ifjúsági, poli­tikai, népzenei műsorok. Iro­dalmi-zenés vetélkedők, kul­turális adások, show-filmek, tv-játékok, dokumentum- és egyéb jellegű műsorok kap­nak helyet. Egyszóval: a jö­vőben péntekenként is ren­des adásnap lesz a tv-ben, noha a heti műsoridő elvileg nem bővül. A délelőtti is­métlések szombatra kerül­nek át. A televízió sajtótájékozta­tóján részletesen ismertet­ték az 1968-as első negyed­év programtervezetét. Az el­gondolások szerint 23 áráig, esetleg tovább is kiterjesz­tik a szombat esti műsort, elsősorban értékes filmek (Szegénylegények, Gyűlölet kegyelem nélkül, Szerelem, Rocco és fivérei), színházi előadások, tv-drámák bemu­tatásával, melyeket felnőt­teknek, s inkább az intel­lektuális érdeklődésnek szánnak. Az elmúlt évhez viszonyítva több tv-film, 13 tv-játék (Tabi Lászlótél, Jack Londonig) kerül a kép­ernyőre, s a külföldi társa­ságokkal kötött egyezmé­nyek szerint a szovjet, bol­gár és az NDK televízlóival közös pírod u kei ókra is sor kerül. Koprodukciős műso­rokra tárgyalások folynak a svédekkel, olaszokkal, fin­nekkel. Az első negyedévben rend­szeresen jelentkező ipari vi­ták, riportfilmek, illusztrált jegyzetek mellett új sorozat indul: a Tv mintaboltja, mely a kiváló minőségű árucikkeket mutatja be. (Gazdasági mechanizmus!) Nem panaszkodhatnak a sport szerelmesei sem: feb­ruárban a Grenoble-i Téli Olimpiáról körülbelül 30 órás, nyárutón a mexikói olimpiáról 50—60 órás köz­vetítés lesz, a műholdak se­gítségével több helyszíni adásban! És természetesen a különféle nemzetközi válo­gatott futballmeccsek, klub­találkozók is nagy számmal találhatók a programban. A művészeti és szórakoztató műsorokban több rövid hely­színi közvetítést sugároz­nak. A negyedévben 33 fil­met mutatnak be, meg egy angol bűnügyi sorozatot Melissa címmel. Űjdonság lesz a februári és márciusi szombat estéken az egzotikus Szuper-Nova hétrészes nyu­gatnémet filmfeldolgozás­ban: Orion űrhajó fantaszti­kus kalandjai, vasárnapon­ként pedig Dickens népszc-J rű regényének hősével, Cop­perfield Dáviddal találkoz­nak a nézők tizenhárom al­kalommal. A klasszikus mű­vek filmadaptációiból ízelí­tőül: Hamlet, Schiller: Don Carlos, Moliére: Don Jüan, Gorkij: Nyaralók. Mindez persze csak töre­déke a tv küszöbönálló sze­zonjának, ami — a tájékoz­tatóból ítélve — olyan gaz­dag, sokoldalúan érdekes, Iz­galmas lesz, hogy szinte kép­ernyő elé szegezi az ország 1 millió 150 ezer 931 előfize­tőjét és hozzájuk tartozókat. Az optimizmusra legalábbis minden okunk meglehet... N. I. Fel kell újítani A mezőgazdaság fejleszté­sének egyik alapvető feltéte­le, az öntözővíz hasznosítá­sa szerepelt a Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság pén­teki ülésének napirendjén. 13 megyében, több száz me­zőgazdasági üzemben vizs­gálták meg a népi ellenőrök az öntöző fürtök, öntözőte­lepek beruházásainak haté­konyságát. A jelentés, amely a vizsgálatban részt vett 500 öntözési szakember vélemé­nyét foglalja össze, megálla­pítja, hogy az öntözött terü­let mennyiségi növekedése gyorsabb ütemű volt, mint a mezőgazdaság általános fej­lődése. Az öntözéses gazda­ságok hatékonyságának nö­velése, az anyagi-műszaki ellátás és üzemszervezés te­kintetében is sok követel­ményt támaszt. A víz önma­gában nem elegendő, haté­konyságához nagyobb meny­nyiségű műtrágyára, meg­felelő növényfajtákra, gé­pesítésre, öntözési szakem­berekre, tehát a mezőgazdia­sági termelés több feltételé­re van egyidejűleg szükség. A berendezéseket, az öntö­zés módját sem választották! ki megfelelő előrelátással. Az idei évvel beköszöntött csapadékszegény periódus­ban nagy fontosságú feladat­tá vált az öntözőteiepek re­konstrukciója, az öntöző ka­pacitások ésszerű kihaszná­lása, amely az illetékes szer­vek összehangolt munkáját igényli. Válaszolnak az illetékesek amiért a szemet hordás elmaradt Rendetlenség a Vasasszent­péter utcában címmel la­punkban december 1-én, az Olvasóink írják rovatban cikk jelent meg arról, hogy a házak elől a szemetetnem a szokásos napokon szállít­tatja el a Szegedi Városgaz­dálkodási Vállalat. Dr. Ham­mer Fidél, a vállalat igaz­gatója válaszolt cikkünkre: „Az újságcikk megjelenését közvetlenül megelőző időben gépjárműveink rendkívüli és Halálos gázolás az algyői úton Teherkocsit előzött személygépkocsijával az algyői úton Budai István, Földeák, Fürst Sándor utca 7. szám alatti lakos, miközben áttért a balodalra és ott elütötte a gyalogosan és szabályosan haladó Herczeg Henrik 5 éves kisfiút, Szeged, Szent Mihály utca 9. szám alatti lakost, aki 10 éves testvére mellett haladt. A kisfiú olyan súlyosan sérült, hogy operáció közben a gyermekklinikán meghalt. A gázoló Budai Istvánt a Csongrád megyei Rend­őrfőkapitányság közlekedési osztálya letartóztatta. Szabálytalanul előzött az algyői úton a 9. AKÖV te­hergépkocsijával Gyóni Károly kelebial lakos, összeütkö­zött a 10. AKÖV-nek egy szembejövő teherkocsijával. A havas úton gyorshajtás okozott balesetet Szegeden, a Petőfi Sándor sugárúton. Fábián Ferenc jugoszláv állam­polgár személykocsijával átcsúszott a menetirány szerinti baloldalra és egy álló tehergépkocsinak ütközött. kötelező műszaki szemléje miatt voltunk kénytelenek késni a szemét elszállíttatá­sával. A lemaradást azon­ban már kiküszöböltük, és biztosítani fogjuk továbbra is a szemétszállítást a Va­sasszentpéter utcában hét­főn, szerdán és pénteken, mint ahogy azt addig is tet­tük." EGY BALESET KAPCSÁN Lapunk november 24-1 szá­mában Ingyen cirkusz cím­mel szóvá tettük, hogy a 2-es villamosvonalon egy baleset kapcsán felborult a közlekedési rend. A Mérey­kltéróben a műszakváltáson nem tudott megegyezni több kocsivezető és kalauz, han­goskodtak. Cikkünkre most válaszolt Peták József, a Szegedi Közlekedési Vállalat igazgatója, s a többi között írja: „A történtekkel kap­csolatban vizsgálatot folytat­tunk, amelynek eredménye­ként két kocsivezetőt írás­beli figyelmeztetésben része­sítettünk helytelen magatar­tásuk miatt." Szombat, 1967. december 23. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom