Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-20 / 300. szám

Magyar államférfiak távirata a DNFF-hez Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar ' Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Foek Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke dr. Nguyen Huu Tho-nak, a Dél-vietnami Felszabadítási Front Központi Bizottsága Elnöksége elnökének küldött táviratukban a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának hetedik évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkásparaszt kormány, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a dolgozó magyar nép nevében forró üdvözletüket és testvéri jókívánságaikat fejezték ki. Az egész magyar nép mélységesen szolidáris az Önök jogos harcával, felháborodással ítéli el az amerikai imperializmus egyre fokozódó agresszióját és minden tőle telhető segítséget és támogatást megad a jövőben is szent ügyük győzelméhez — hangoztatja a többi közt a távirat. (MTI) Uj híd az Ipolyon A magyar és a csehszlovák vízügyi hatóságok kö- _ zös beruházási programja j szerint, pontosan másfél éve kezdődtek meg a több, mint 150 kilométer hoszszan országhatárt is képező Ipoly folyó szabályozási munkálatai Balassagyarmat térségében. A folyószabályozási munkával már az őszszel elkészültek. Kedden, december 19-én pedig, megtartották a három nyílású új vasbetonhíd sikeres teherpróbáját A próba után a szakértők ntegállapították, hogy a két országot összekötő új közúti híd megfelelt a teherbírási követelménynek. Szilveszterkor átadiák a forgalomnak az új hidat Történelmi szemlélet Iparfejlesztési aiap a vidék támogatására Az Országos Tervhivatal elnöke és a pénzügyminiszter az illetékes miniszterekkel egyetértésben rendeletet adott ki az ipar arányos területi fejlesztését és a kitelepítési célokat elősegítő intézkedésekről. A rendelet kimondja, hogy az ipar célszerű területi fejlesztése érdekében a fővárosban és környékén új ipari üzem létesítéséhez — a kormány megfelelő határozata nélkül — nem szabad területet biztosítani. Ilyen szempontból a főváros környékének számit Pesit megyében h budai, váci, szentendrei, gödöliői, monori, dabasi, ráckevei járás, Vác, Szentendre és Gödöllő város, Fejér megyében a bicskei járás, valamint Marton vásár, Gyúró, Tordas, Kajászó, Baracska, Ráckeresztúr és Ercsi község. A fővárosban és környékén a meglevő ipari iizemek építkezéssel nem fejleszthetők, ha ez ellentétes a város és községrendezési tervekkel, vagy ha olyan mértékű bővítést terveznek, amely Budapesten és környékén kívül önállóan, gazdaságosan megvalósítható, továbbá abban az esetben sem, ha a vállalatnak vidéken is vannak a termék gyártására alkalmas telepei. A korlátozó rendelkezés nem vonatkozik a napi fogyasztású élelmiszereket, például tejet, kenyeret feldolgozó, előállító, továbbá a lakosság javítási és szolgáltatási igényeit közvetlenül kielégítő üzemekre, az életvédelmi célokat és a munkásellátás javítását szolgáló beruházásokra. Vitás kérdésekben az Országos Tervhivatal elnöke dönt Az ipari foglalkoztatottság növelése érdekében a vállalati fejlesztési alap terhére tervezett ipari beruházásokhoz az erre létesített iparfejlesztési alapból vissza nem térítendő állami hozzájárulást lehet nyújtani egyes településeken. Ezek a helységek a következők: Nyíregyháza, Mátészalka, Kisvárda, Nyírbátor, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Kaposvár, Tab, Marcali, Szekszárd, Dombóvár, Tamási, Békéscsaba, Szeghalom, Nagykanizsa^ Zalaegerszeg, Mezőtúr, Karcag, Baja, Kiskunhalas, Csongrád, Sárospatak, Sárvár, Balassagyarmat. A hozzájárulás legkisebb mértéke a fejlesztési költségnek 20, legfeljebb pedig 50 százaléka lehet. A tanácsok a korábban más településeken vállalt iparfejlesztési, beruházási, hozzájárulási kötelezettségeiket az iparfejlesztési alapból 1968. január l-e után is teljesíthetik. Az iparfejlesztési alapot a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai részére az Országos Tervhivatal elnöke a középtávú terv időszakára egy összegben, ezen belül éves ütemezésben — első ízben 1967. december 31-ig — az érdekelt megyei szinitú tanácsi szervek bevonásárai állapítja meg. Az iparfejlesztési alap nem része a megyei tanács fejlesztési alapjának: az, hogy az összeg fölött a megyei tanács végrehajtó bizottsága hogyan rendelkezhet, a rendelet külön megszabja. Az iparfejlesztési alapbői hozzájárulás adható az állami vállalatok beruházásához, ha új gyárat, új telephelyet létesítenek, ezenkívül, ha a meglevő telephelyein a bővítés, a korszerű technológia alkalmazásával a létszámot legalább 20 százalékkal vagy legalább 100 fővel emelik. Az iparfejlesztési alap nem használható fel a kitermelő iparágak — például szén-, érc-, ásvány-, kő-, kavicsbányászat, olaj- és földgáztermelés fejlesztéséhez, a kizárólag helyi szükségletet kisegítő ipari üzemek — például a sütőipar, a Gelka, a Patyolat stb. — továbbá a villamosenergia- és a gázvezeték-hálózat fejlesztéséhez, az építőipar fejlesztéséhez, az ipari beruházáshoz kapcsolódó nem termelő és egyéb, a telekhatáron kívüli létesítmények költségeinek fedezésére. Ez a korlátozás nem vonatkozik az építőiparon belüli önállóan működő ipari válallatokra. Az alap felhasználásánál a megyei tanács végrehajtó bizottságának szem előtt kell tartania, hogy az anyagi hozzájárulással segítse elő a népgazdasági területfejlesztési terv megvalósítását, segítse az iparfejlesztési alap és a vállalati saját eszközök koncentrált felhasználását, a kijelölt települések távlati ipari szerkezetének kialakítását A rendelet a kisipari és háziipari szövetkezetekre, az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetekre, a szövetkezeti vállalatok ipari üzemeire is megfelelően alkalmazni kell. (MTI) Uj rend a mezőgazdasági termékértékesítési szerződésekben A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent a kormány két fontos, a mezőgazdasági nagyüzemeket különösen érintő rendelete. A mezőgazdasági termékértékesítési szerződésről szóló rendelet legfontosabb íellemzője, hogy egységesiti az eddigi három szerződéstípust: a növénytermesztési, az állatnevelési és hizlalási, valamint a terményértékesítési szerződéseket. Mindezekre egyaránt a termékértékesítési szerződés köthető. Az új szerződés a mezőgazdasági áruforgalom keretében létesített tartós jellegű árukapcsolatokat fogja át. Ennek megfelelően olyan esetekben alkalmazzák, amikor az árukapcsolat egyes mezőgazdasági termékek későbbi időpontban történő szolgáltatására irányul. Csakis olyan esetben kötnek a felek termék-értékesítési szerződést, ha a szerződés tárgya feldolgozatlan vagy elsődlegesen feldolgozott mezőgazdasági termék. Az új szabályozás egyik alapvető célja, hogy a szocialista szervezetek között kialakuló szerződéses rendszerben lehetőleg azonos szabályok érvényesüljenek. A rendelet szerint szerződéskötési kényszer nem lesz. Tehát a termelök mezőgazdasági termékeiket szabadon értékesíthetik. De a megrendelők terhére sem mond ki a rendelet szerződéskötési kötelezettséget. A szerződéskötés teljes szabadságát hangsúlyozó rendelet ugyanakkor kötelezi a kizárólagos forgalmazásra jogosult felvásárló szervet arra, hogy egyes korlátozott forgalmú termékeket (kenyérgabona, dohány, gyapjú, nyersbőr) a szerződéses mennyiségen felül is átvegyen. A szabályozás az üj gazdasági mechanizmus által megkívánt mértékben a felekre bízza a kapcsolatok rendezését. Ezért a felek a rendelet egyes rendelkezéseitől eltérően is megállapodhatnak. A másik fontos rendelet a szállítási szerződések rendszerének a termelőszövetkezetek egyes árukapcsolataira történő kiterjesztéséről intézkedik. Kimondja, hogy ha a létesítendő árukapcsolat ipari termék — ide értve a feldolgozott mezőgazdasági termékeket is — szolgáltatására irányul, a felek szállítási szerződést kötnek. Ez a szerződéstípus a mezőgazdasági termelő, szövetkezetek árukapcsolataira eddig nem terjedt ki. Mindkét rendelet 1968. január 1-én lép hatályba. M

ég néhány nap és mindenüvé betelepszik a karácsonyi nyugalom. Megáll az élet rohanása, elcsitul az utcalárma, elcsöndesednek az éttermek, kávéházak máskor mozgalmas estéi, s a fenyőillatos szobákban, ajándékos percek után nyugalmas örömmel mondogatják egymásnak a szülők és gyerekek: „újra megértünk egy karácsonyt." Voltaképpen nem olyan sok karácsonyt ér meg az ember. Mire feleszmélkedik, elfutott előle húsz-huszonöt fenyőünnep és mire belenyugszik, elviaskodta életének alkotó éveit, marad még előtte tíz-tizenöt karácsony. Az a negyven az igazi, ami a húsz és hatvan között pötyög el, de ezt nem érzékeljük elég jól, csak akkor tűnődünk fölötte, amikor múltunkról ejtünk szót Öregedő fejjel. Nem bibliás múlandóságról szóló nosztalgiát kínál ez a cikk, csupán egy villanásnyi megállásra gondolkodik a gyorsan pörgő éveken. Ilyenféle kérdésekben nem is érünk rá hosszadalmasan rágódni, mert annyi mindent el kell intézni az életben, hogy arra is alig akad idő, amire pedig nagyon szükséges lenne. Itt Szegeden ez a huszonnegyedik karácsony — 1944 óta —, amelyet már nemcsak a haza honosaiként, hanem gazdáinak módján tartunk számon. S alig akad ember, aki ne úgy nyilatkozna, hogy „az elmúlt években én nagyon sokat dolgoztam, nemigen értem rá arra, hogy az idővel törődjek". Valóban ez a nemzedék igazán sokat dolgozott és ami talán legnagyobb ellenszolgáltatása e heroikus küzdelmeknek: értelmesen és érdemesen dolgoztunk. Akkor is igaz ez, ha hellyel-közzel nálunk eléggé történelmietlen szemlélet alakult ki, múltunkat és jelenlegi életkörülményeinket mércsikélve. Angliához vagy Svájchoz mérjük a mát, és persze nem egészen helyesen. Sajnos — és elég sajnos! —, hogy ez a hamis szemléletmód eléggé beivódott közgondolkodásunkba és látható-láthatatlan ürömcsöppeket csempész még karácsonyi borunkba is. Azáltal, hogy gyakran kihagytuk a politika és a közélet szótárából a saját múltunkat hitelesen bemutató viszonyszavainkat és tényeinket, olyasféle hangulat erjesztőjévé vált szavunkban a történelmietlen nézőpont, amely előidézte a kérdőmondatokat. „Mi van, ez is szocializmus".? — kérdezték némelyek, vagy pedig ezt mondták: „Több a hiba, mint a jó! Bezzeg Anglia, Svédország, Svájc!... Ott aztán van minden, az az igazi Kánaán." Mea culpára nincsen szüksége senkinek, de egy kevéske összehasonlításra, azt hiszem, valamennyiünknek szükségünk van; az innen visszaszámított huszonnegyedik karácsony előtti esztendők honi viszonyai és Anglia, Svédország, Svájc viszonyai milyenek voltak? Hol tartott akkor Középés Nyugat-Európa e néhány — valóban gazdag — állama? S ha csak egy kicsit jobban megnézzük, mi volt nálunk, akkor azokat a viszonyokat nem lehet szívszorongató szomorúság nélkül felidézni. A magyar ipar mennyiségi tényezői is korlátozottak voltak, de műszaki kvalitásai messze elmaradtak a vezető tőkés országokétól. A satu és a harapófogó birodalmában élt hazai iparból ez a huszonnégy karácsonyt számláló idő formált valóságos ipart. Óriási nagy erőfeszítések, kínlódások árán, rendkívül nagy anyagi befektetések szegélyezték az egymásra sodródó évek útját. Mindenki tudja, hogy így volt, s azt is, hogy ezt mi végeztük el. S a ritkaságszámba menő traktor és mezőgazdasági vegyszerek, műtrágya nélküli külterjes mezőgazdaságból az utóbbi nyolc-tíz esztendő formált korszerű, magas célok elérésére alkalmas mezőgazdaságot. Milyen nagy munkát tartunk számon, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezésére gondolunk, amely voltaképpen alapjául szolgál annak, hogy korszerű nagyüzemi gazdálkodást kezdhessünk el hazánkban. A négy és hatiskolás primitív pedagógiát felváltotta a négy gimnáziumnak megfelelő kötelező nyolc általános, de sokkal korszerűbben és magasabb fokon. Az elnyomorodott magyar értelmiségből most vált valóban európai szellemű, a világ mazgását megértő és áttekintő nagy intellektuális erő. Erre azt mondhatja az olvasó, hogy „engem a jelen érdekel és nem a múlt." Különösen a serdülők nyilatkoznak így, s a maguk módján teljesen igazuk is van. Ók a magyar múltat mindenestől történelemként kezelik, gyakorlati élményanyag nélkül. Csakhogy a jelent semmilyen óhajok és egyéni vélemények nem függetleníthetik a múlttól. Az a szimpla igazság mindenki számára könnyen érthető, hogy a ház pincéjéből nehezebb feljutni a huszadik emeletre, mint annak, aki a tizenötödik emeletről indult. S ebben van a múlt és a jelen egymástól elszakíthatatlan kapcsolata. Ha ez a kapcsolat megszakad, akkor szükségképpen hamis megvilágításba kerül a jelen, s illuzórikus nézőpontok keletkeznek hazánk fejlődését összevetve Közép-Európa legfejlettebb tőkésországaival. Ebből lehangoló érzés is származhat azon a címen, hogy miért nem tartunk még most pem ott, ahol azok? S ebből ered a következő lépés; nem tudjuk becsülni eléggé azt, amink van. Nekünk van-e szégyenkezni valónk a huszonnégy karácsonnyal telt esztendőkért? Azt hiszem soha, senki előtt nincs és nem is lesz szégyellnünk és takargatni, valónk. Az a nagy pálya, amit a magyar nemzet megfutott a közelmúlt két évtizedében, jóleső érzéssel tölti el mindazokat, akikben a nemzet és haza szájravétele a ragaszkodás és a hűség érzését váltja ki. A mi nemzedékünk zöme ilyen, hiszen e haza gyarapításába adta értelmes életének nagy részét. Viszont úgy nem lehet hazát és nemzetet szeretni, hogy folytonosan a szomszéd rétjét nézem és eközben a sajátomat letaposom. Pedig elég szép számban élnek nálunk olyanok, akik ilyenféleképpen „szeretik" a hazát. Vannak, akik e "hazáról egyéni érdekükben legszívesebben hat bőrt húznának le, és eközben agyonócsárolják egy hetedik bőrért is. Mások meg a nemzeti sorson úgy is boronganak, hogy a jelen bajait gyűjtik csokorba és ettől a „bokrétától" nem látják a mai valóság rendkívül nagy értékeit. Emiatt azt a mérhetetlen erőfeszítést sem méltányolják, amit a mai felnőtt nemzedék végzett és végez java életének odaadásával, hogy ebből az országból tízmillió magyarnak egészséges, szép hona legyen. Tévedések elkerülése céljából leírom azt is, hogy nem a meglevő életgondok és bajok kritizáíásának erős hangjától való tartózkodásra buzdít ez az írás. Saját munkánk gyengeségeit, bajainkat ezután is éppen úgy szóvá tesszük, mint eddig. Természetesen nem fenyőfa-témáknak szánom ezeket a gondolatokat. De karácsony-ünnepi hangulatunk nem romlik el attól sem, ha egy fél gondolattal viszszagondolunk és úgy is konstatáljuk a jelen fenyőfás derűjét. Talán ettől a fél gondolattól melegebb lesz a családi otthon, kicsit fényesebb a csillagszóró és a gyantaillat eljut az érzések mélyebb eresztékeiig is. Iskolaszünet lesz holnaptól. A tanár nem tanítja-oktatja a diákokat. De január elején újra visszazökken a szokásos kerékvágásba az élet. Talán nem lenne „utolsó" pedagógiai téma és feladat a helyesebb, objektív történelemszemlélet formálásának nagyobb helyet biztosítani osztályfőnöki órákon és a történelem, irodalom tanításában. s az sem lenne baj ha összevetnék a mat és a tegnapot a politika síkján, mert ez a sík is éppen olyan tudomány és szakma, mint például a matematika vagy a fizika. Nem rangon aluli feladatra vállalkozik az, aki a politika nyelvén is tolmácsol sok hasznos gondolatot a haza és a nemzet boldogulása érdekében a katedráról, sőt... F

utó fölvillantása ez a gondolatkör egy komolyabb napirendre kívánkozó társadalmi és politikai érzésnek. Most csak arra vállalkoztunk, hogy jelzéssel éljünk, mert hazankat mi szépítettük meg, akik most majd két-három nap múlva leülünk a karácsonyos hangulatú szobákban és élvezzük az ajándékokon örvendező gyerekek önfeledt játékát. Élvezzük a nyugalom, a pihenés békés csendjét. S ezt is mi teremtettük meg. mai felnőttek. Gördülő műtő Vietnamnak Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának 7. évfordulója alkalmából kedden fogadta Le Minh Phatot, az amerikaiak és csatlósaik háborús bűneinek kivizsgálására Dél-Vietnamban alakult bizottság tagját, Pham Thi Yen asszonyt, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front saigoni tartományi bizottságának tagját, akik részt vettek a nemzetközi Russell-bíróság második ülésszakán, valamint Dinh Ba Thi-t, a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó képviseletének vezetőjét. Ott volt Phung Manh Cung, a Vietnami Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Erdei Ferenc meleg szavakkai üdvözölte a vendégeket, s megemlékezett arról, hogy hazánk népe megtisztelő, proletár internacionalista kötelességének tartja a szabadságukért, függetlenségükért harcoló vietnami hazafiak támogatását. Bejelentette, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a magyar városok és falvak lakóinak adományaiból gördülő műtőt ajándékoz a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontnak. A közeljövőben hasonló ajándékot juttatnak el a VDK-ba is. A terepjáró autóbuszt elsősorban traumatológiai műtétek elvégzésére alkalmas műsaerekkel szerelték fel és nőgyógyászati eszközökkel is kiegészítik a berendezést Le Minh Phat a vietnami nép, a dél-vietnami hazafiak forró háláját fejezte ki. Mélységesen meghat bennünket a magyar nép segítőkészsége, sokrétű támogatása — mondotta. Ezután Pham Thi Yen asszony mondott köszönetet a támogatásért. „Évzáró* az öntödében A szegedi vasöntöde a hét elejéig több mint 37 millió forint értékű különféle öntvényt készített December 31-ig előreláthatólag másfél millió forinttal túlteljesíti éves tervét Ezzel a múlt évinél jobb eredmény születik, a tavalyi 6 napos nyereségrészesedéssel szemben az idén 15 napi munkabérüket kapják meg a dolgozók nyereségrészesedés címén. Az üzem, képét átalakító rekonstrukció is jól halad, a befejezéshez közeledik. Szerda, 1967. december ad. DtL-MAGYáGOMZAG 3