Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-18 / 273. szám

ÖMMSíD 1967. NOVEMBER 18., SZOMBAT NÉVNAP: JENŐ VÁLTOZÓ 1DÖ Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, eső nélkül, mérsékelt, változó irányú szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. (MTI) December 22-től téli szünet az iskolákban A művelődésügyi miniszter rendelkezése értelmében az általános és a középiskolákban a téli szünet de­cember 22-én kezdődik. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21-e, csütörtök, a szünet utáni első, 1968. január- 8-a. hétfő. r Ujabb MNK-mérkőzések A Csongrád megyei lab­darúgó-szövetség holnap, va­sárnap bonyolítja le az 1968. évi MNK-mérkőzések előre­hozott második fordulóját. Húsz megyei, városi és járá­si csapat küzd most a to­vábbjutásért. A Móra városi Kinizsi—Űjszegedi TC, a Mindszent—Csongrádi Pe­tőfi és a Kisteleki TE—Hód­tak a megyei bajnokságba, a másik négy együttes pedig kieső. A szövetség úgy tervezi, amíg az idő és a pályaviszo­nyok engedik, folytatják a — Évkönyv készül a Ró- — Villamos, egy sínen. Ki­zsa Ferenc gimnáziumban, jevben elkészült az első, egy : mezővásárhelyi Vasas mér­Szeged egyik legnagyobb kö- sínű pályán futó villamos, j kőzésen megyei osztályúak zépiskolája, az űjszegedi Ró- A magasban zajtalanul és I kerülnek szembe egymás­zsa Ferenc Gimnázium és akadálytalanul sikló „légi- j sal. Szakközépiskola a jövő év metró" egyelőre csupán 525 A csapatok csak egy mér­- A.„w.sxa ,.SzcKcdnéi áprilisában ünnepli fennál- méter hosszúságban közle- kőzést játszanak, visszavá­penteken —103 cm. (Arado.) . , , „ . , ., lasának evtizedes jubileu- kedik. halt me6TIZpEaNu?TEfnVaErd ((805- mát. Ebből az alkalomból 1952) a modem francia haladó az iskola oktatol nyolc ku­A Nap kél 6 óra 53 perckor, és nyugszik 16 óra 05 perckor. A Hold kél is óra 27 perckor, és nyugszik 8 óra 18 perckor. VÍZÁLLÁS — Táncbemutatóval egybe­lönféle témakörben írják kotótt balaL rendez a Tö­meg az intézet tíz esztende- morkeny gimnázium KISZ­jének történetét. A nevelési szervezete ma szombat este és szaktárgyi témakörben 7 órai kezdettel a vasútfor­„,„, „cp „,uau5aE,1Mra, készülő dolgozatokat Év- technikum nagyter­musodik világháború éveiben könyv formájában gyűjtik nleDen- _reuep a Mora re­koltészet kiemelkedő egyénisé­ge. Az első világháború katoná­jaként tette közzé első. még szürrealista költeményeit. Iga­zi hangjára akkor talált, amikor a fasizmus vérbefojtotta a spa­nyol nép szabadságharcát. A útja a kommunistákhoz veze­tett. Az antifasiszta harcosok költője lett. Nemcsak fegyver­rel küzdött, hanem az ellenál­lás egyik vezetőjeként, szellemi irányítójaként is. Illegalitásban szerkesztette a francia szabad­ságharcos költők antológiáját. A német megszállók ellen a népet harcba szólító költeményei. íü­össze. renc Művelődési Otthon beat­zenekara. — Tudományos ülést tart „ , . n - - — Közlekedési balesetek. Ha. november 19-en, vasarnap Ialüs b,aL,,eL tont.m Pitvaroson: délelőtt 11 órai kezdettel Szemészeti Klinika a a Lenin utca ós a Kiss József tantér- utca kereszteződésében. Gaál | méhen a Magyar Fonetikai, " ^riui bíkS zeuröpiratai "mÓkban^ámk Fonátriai és Logopédiai Tár- kerekp^n íóldSútról "Sladt" kézről kézre. A háború után saság dél-magyarországi cso- tranyjelzés nélkül akart foraul­E,uír2 J béke-világmozgalom portja. Az üiésen Fischer ^c^^fíSSlaXrThelT vezérkarának tevekeny tagja JC. Í _ CW ... . .. KOCMVOJ. A riaiaieniDer a nei.v­volt. Nemzeti Lenin Béke-dijat bandor, a Színművészeti fő- színen meghalt. — Gondatlan kapott. iskola tanára, Bozóky Ist- vezetés következtében motorkt* Az első verse, melv magya- vún a Nem,zii tlvín rekpáron közlekedve egy sza­rul megjelent, a szabadság apo- van, a szegedi Nemzeti Szín- bály0Ran naudo és löviláyttutt teózisa (Egvetlen gondolat) a haz főrendezője es dr. Sza- lot askocsiba szaladt a puszta­Délmagyarország 1943. január bon József egyetemi docens szerl bekötőúton Balo Sándor, 24-1 számában. Madácsy László tart előadást. fordításában látott napvilágok 8ZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Igor herceg. Bemutató előadás. , Bemutató­bérlet. Vége kb. 10,30 órakor. » Bérletváltozás! A színháj! Igaz­gatósága közli, hogy november 2i-én. kedden este az Igor her. eeg előadása a plakáttól eltérően lem Erkel-, hanem Egressy-bér­•etben megy. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 orakor: Ket férfi az ágy • lati. Somlay A-bérlet. MOZIK Szabadság: Az angyal lesen. Színes, olasz-francia film szé­lt* változatban. Előadások kez­dése mindennap: fél 4. három­negyed 6, és 8 órakor. Vörös Csillag: Az angyal le. sen. Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. Fáklya: Az Auróra cirkáló. Színes, szélesvásznú. szovjet film. Előadások kezdése: fél 6 es háromnegyed 8 órakor. Postás Mozi: Egy nev rejtélye. Szovjet film. Fél 6 és fél 8 óra­kor. Nyugdíjas Szakmaközi Műve­Szeged, Lugas utca 4. szánr. alatti lakos, akit súlyos sérü­léssel szakítottak a mentők a — Kiállítás a Tornyai mű- u. sz. sebészeti Klinikára, zeumban. Bérén yi Ferenc festőművész és Nagy Sándor L szobrászművész alkotásaiból vyaszKoztemenyeK nyílik kiállítás november Köszönetet mondunk mind­19-én, vasárnap déli 12 óra- az un rokonoknak, munkatársak­kor a hódmezővásárhelyi "ak- ismerősöknek szomszé­— . , „- dóknak, akik .szeretett feí jcui. Tornyai muzeumban. Meg- édesapánk, ZÜLUI ISTVAN té­ny i tót mond dr. Dömötör nietésen megjelentek virágaik­Sándor a múzeum iaazsa- kal fajdalmunkat enyhíteni Ödnoor. a muzeum lydZ^a igyekeztek. A gyászoló család, toja. Petófltelcp. Köszönetet mondunk mlnd­* In**A nv«i-ntT/ímai< azon rokunoktíak, ismerősöknek A íorio nyerőszámát, akik szeretett halottunk. VE­CSERNYES TAMASNÉ temeté­sen megjelentek, részvétükké! és virágaikkal mely fájdaiinun­kat enyuíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Adui u. 18. T. 4833 Ma: tekepálya­avatás Szegeden, a Kossuth La­jos sugárúti munkásszáláson ma, szombaton új teke pá­kiipaküzdelmeket, hogy ta- lyát avatnak. A tízemeletes vaszra minél kevesebb mér- munkásszállónak méltó ki­közés maradjon. Akkor a egészitője lesz a négyes ver­mérkőzéseket ugyanis hét- ál amely az or. köznap kellene jatszam. , , , , , Az őszi MNK-mérkczések szág egyik legszebb ^ leg" már eddig sikerrel fconyo- korszerűbb tekecsarnoka, lódtak le. A kedvező idő- A helyiség tágas, világos, ben majdnem minden alka- nézőterén száz néző számá­lommal két-háromszáz nézó ..,,, , gyűlt egybe, szurkolt a csa- ra van főhely, patoknak. Bizonyára így A tervezők és az építők lesz ez most a hét végén is. néhány technikai újítást is alkalmaztak. Így például villanyerőre működő szerke­zet végzi a golyók visszagu­rítását. A gépet a Szegedi Építők teke-szakosztályának legidősebb tagja, a 72 éves Farkas Miklós készítette el társadalmi munkában. Az új pályán már az első Asztalitenisz, NU n-ES férfi- nap komoly versenyeket bo­mérkőzés: Szegedi Kender -Do- nyolítanak le: itt rendezik rog. Dugonics utcai iskola, fél meg ^ NB jutósért 1 yoziAmérkozések S £B iT^ klírt osztályozók egyik CSO­lyozó mérkőzik az NB I.-öe ScsZlft a3"' MS portjának küzdelmeit, ezen Jutásért, Baranya, Bács Békés Élelmiszeripart Technikum tor- kívül az Új pályatulajdono­sok, a Szegedi Építók a Bp. ré: r^r^'rNB Épít5ket látják vendégüiPá­Technikum tornaterme 1 órától IekCi osztályozó-mérkőzések lyavató mérkőzésre. Hamaro­este 9 óráig. (térfi) az NB n-be jutásért Épí­Teke. Osztályozó-mérkőzések tők új négyes pályája, 9 óra. — (félti) az NB li-be jutásért Ba- SZAK—Kecskeméti MÁV NB II. ranya. Bács és Pest megye baj- es férflmérkózés. SZAK-palya, nokának. továbbá egy budapesti negyed 12. csapat részvételévei. első nap. Építők tekecsarnoka (Kossuth Lajos sugarutí építők munkás­szálló épülete), reggel 7 órától és délután 3 órától. — Szegedi Építők—Budapesti Építők pálya, avató barátságos mérkőzés, fél 12 óra. Előtte pályaavató ünnep, ség. góra most már nem kerül sor. Döntetlen esetében az alacsonyabb osztályúak jut­nak tovább. A Szegedd Pos­tás megyeinek tekintendő, a Hódmezővásárhelyi Textiles, a Hunyadi SE, a Tápé és a Dorozsma pedig már járási osztályú csapatnak minősül. A postások ugyanis bejutót­A hét végi műsor SZOMBAT ökölvívás. NB Il-es csapatbaj­noki mérkőzés: Szegedi Dózsa— MGM Debrecen, Rókusi Torna­csarnok, este 6 óra. Röplabda. Férfi és női osztá­sán sor kerül a négyes csarnokban az országos Építők-bajnokságra is. Küzdelem a bennmaradásért Az elmúlt hét végén is- bajnokság jelenlegi állása a mét váratlan eredmények következő: VASARNAP II, 24, 25, 34, 72 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, dr. Pi .O ISTVANNE Virányi Klára A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Nagykanizsán a Bé­ke Filmszínházban megtar­tott lottósorsoláson a 46. já- életének 49. évében elhunyt Te­tékhéten a következő szá- m,!tcse h<> délelőtt 10 lódesi" Otthon " KosSuflT Lajos mokat húzták ki: 11, 24, 25, "víSoiójiból A* gyászoló "ís^ sgt. 53.: A generális. Nagysikert 34 72. I*t, Kossűth L. sgt". 21. dWien-tlzoi Fi 1 m viniet Alt- l/orhaéói* ' * " • ^ tjg^g — Magyar galamb Korzi- Mély fajdaiommal tudatjuk, kaban. A korzikai Bastiában hogy drága cdcsan>ánk, nagy­csütörtökön kiéhezett, fáradt mamánk, özv. ORGOVANYI UE­galambot fogtak ,el. A ga- RENCNÉ Paku Etelka súlyos be­lam lábán levő gyűrű fel- tegség következtében Sti éves irata: „07.97.67 17.6 Hung." korában elhunyt. Temetése f. hó — azaz Magyarországról in- t«-án 11,30 órakor lesz a belvá­dult eL Mint az AFP közli, r"si ltmft6bfn- A gyászoló csa­„ Iád, Petőfi Sándor sgt. 23. a messzire szakadt vándort megetették, majd ismét út­jára bocsátották. amerikai filmvígjáték. Korhatár nélkül: 5 és 7 órakor. Ságváritelepi Művelődési Ott­hon: Pipák. Osztrák film. 16 éveit' tglülieknek. 6 órakor. iNsPEKCiös ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére November 18 tol 25-ig este 8 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappali is> elsősegély és nehez­ellés esetére ügyeletes dr. Palo­tas Gyula állami állatorvos. La­kása: Szeged. Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról • hívó köteles gondoskodni. T, 4837. születtek az NB II keleti csoportjában, melyek ez­Labdarúágs. NB 111: Szegedi úttal nem kedveztek túlsá­Dózsa—orosnazi Kinizsi. Huny a- gosan a Szegedi Dózsa —Szegedi s'paruicus? ^szAK-piL helyzetének. (Mivel a Cse­lya. léi 2 (Alföldi). A Hunyadi peli Papír visszalépett, a téren Dózsa—UTC úirtaiekbajno. Szegedi Dózsa szabadnapos ki elűmérkózés. Jarasl bajnok­1. Kecskemét 2. Debrecen 3. Szo nok 4. Bp. Előre 3. Salgótarján 6. Ozdt Kohász 7. Szegedi Dózsa 9 8-1 119: 79 H 9 f 1 2 '15: 8< U 9 6 - 3 124: 72 13 10 4 15 191:11? 9 10 4 - 6 93:122 8 10 2 - 8 85:1M 4 9 2 - 7 64:124 4 volt.) A vasárnapi fordulón a sereghajtók kitettek magu- di k k hh kért. A Salgótarjáni BTC ^T^wn^ meglepetésszerű, 12:10 ara­nyú győzelmet aratott a második helyezett Debrecen ság: Ojszentiván—Forráskút, Uj­szervtlván, tél 2. Szatymaz—Mi­hály telek. Szatymaz fél 2. MNK-m érkőzés: IKV-Baktó, Szabadság tér, 10, óra. Szőregl Kákóczl—Szegedi Postás. Szöreg 10 ora. Móravárosi Kinizsi—Űj­szegedi TC. Ady tér, 10 óra. Do. rozsma—Szegedi Építők, Dorozs­ma. 10 óra. Tápé—Alsóvárosi csapata felett. Az Özdi Ko­MAV Tápé, 10 ora. Mindszent- h- n.,difJ , S7.dr.0ki MAV Csongrádi Petőfi. Mindszent 10 í,a>>z PealS a ÖZOinOKl mAV óra. Hódmezővásárhelyi Textiles együttesét győzte le 14:3 —Hunyadi SE, Hódmezővásar- aranyban A Bp. Előre— hely, 10 óra. Kistelek—Hódme­Zóvásárheiyi Vasas. Kistelek fel Recskemet mérkőzésén a 2. Szentesi Spartacus—Szekku. papírforma érvényesült, mi­tas. szentes, 111 óra. Fábiánse- Vel a Kecskeméti Fémmun­am-efcéh!Tóra 1ZraUl ^ kás, a keleü csoport éUova­Csapataink idegenben, A SZE- sa idegenben is 12:10 arány­AC Salgótarjánban a Vasutas ban nyert a fővárosiak el­len. Végül is az eredme­8. Csepeli Papír visszalépett A Dózsa szombat esti haza mérkőzésének eaért elég jelentós tétje lesz, mert a hogy újból felkerüljenek a ve­szélyes 7. helyről, még fel­tétlenül pontot kell :ze­rezniök. Ezt pedig elsősor­ban itthon kell biztosítani. Budapesten a Budai Spartacus­sal. a Kossuth SE Ki.-.kunhala­son a MAV-val mérkőzik. Közlemények RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió Hírek. Időjárás. 22.00 Hírek 430 Illrek Iaóiarás 43* Iíai- Möjárás. 22.15 Sporthíradó. 22.30 naiújl ^S-lglÚ?Zlf0 S^hunK^Kózbcn 24.00 Állandó prózai adások: 5.00 HÍ- uau rtrek. időjárás, rek. Itíejaras, 5.30 Keggeli kro- Petőit Ráilió ni ka. 5.45 Falurádió. 6.00 Hírek. Hevsrt krtnUm IL ü Kor ^ könnyű- és tánczenei musorai­KeggeU krónika U. 7.15 Korzeu bol J2„„ Téu utazati KadiO­idoiátas 7.30 Uj könyvek 8.00 jatók w 5 SzoUstapai.a(lü. 13.47 Hírek. Időjárás 8-lto Musons- Vízállásjelentés. 14.00 Hírek. merteti^ 8.22 I-áhydk, asszo- ldoJaras. 14.u8 csárdasok. 14.10 nyok. á42 rtok-zongoramű- Parlzsban ^ Napfenyországban. vek. 9.20 Kovács Árpad nepl 14.48 Dübos Attila tancdalriböl zenekara játszik. 10.M Hírek. 14 59 0rvosi tanácsok. 15.04 Ra­Hazal lapszemle. lO.lO Orvosi ta- Vel: A gyermek és a varázslat, nácsok. 10.15 Uj lemezeinkboL Eeyfelvonásos opera. 16.00 Hí­11.21 Egy édesanya a fiát ke- rek idójárás. 16.05 Pillantás a resi. Prózai kantáta. 12.00 Hírek. mal olasz UOdalomra. Regényis­Kossuth x Figyelem! Felhívjuk. a ta- 2. IS. számú italbolt. No vem­nulnivágyók űgye.ir.tt, jelent- ber 18-án délután IV óra. Rósz. rezzenek a szegedi Kossuth ke, Felszabadulás u. 186. Zsi zsanna ET). Szakiskola 1968 . 3. Nagy széksósi Népház. Na. március 1-én induló általános verr.ber 19-én délután 14 óra. ápolónói tagozatúra. A képzés Nagyszéksós. 2 eves, az iskola bentlakásos, 4. 15. számú Italbolt. Novcm­illetve bejarás'JS. Korha.ar: 17— ter 23-án délután 17 óra. Rösz­32 év. Iskolai végzettség VirL ke, Tanya 467. al. alános. Érettségizők előny- 5. Paprika ktsvendégió. NŐ­ben ríszesUintk. Bővebo fe.vi- "ember 26-án délelőtt 9 ora. lsgosJást az Iskola aó: Szeged, Ivszke, Felszabadulás utca. Tolbuhin sgt. 1. szám. A rotzkei intéző bizottság kéri xS. 101 368 a szövetkezeti tagokat, hogy a x Értesítjük a lakosságot, címükre kiküldött meghívók hogy Baktú—Algyö kőzött epi- alapján lakhelyükhöz iegköze. lett 35 kV-os vonalat, valamint lebb tartandó tagi-rtukezleten a Tisza—Maros háromszögben szíveskedj ének megjelenni. «; Háttysatelepen megépített S 101562 2ó kV-os vonalakat 19t'.. no- x Szeged és Vidéke Általános —, •/""»ilú" """"ti?* • í18"""" vember 21-én. (kedden, feszült- Fogyasztási és Értékesítő r 215 Oifeu« az alvu mertetés. 16 3d Két Haydn-yonos­1 lagban. operettresz.eteK. ÍJ.OO negyes. 17.16 Skandináv utakon. A budapesti színhazak műsora Lévai Béla naplója. 17.26 Zala 13.03 Egy légy. Elbeszélés. UJJ Tóth Erzsébet es Dorv József Fátyol József klarinetozik. 13.32 magyar nótákat éneket 18.00 Néhány perc tudomány. 13.27 Hírek. Időjárás. 18.05 Bekötőút. Mai témák — mai dalok. 13.50 Riportdráma. III. rész. 18.30 Hirdetőoszlop. 14.05 GiuUotla Si- Moszkvatói Londonig könnyüze­mlonato és Mark R ej zen éne- nével. 19.15 Közvetítés az FTC kel. 14.45 Hétvégi külpolitikai —AC Klagenfurt jégkorong EK­figvelo. 15.00 Hírek. Időjárás mérkőzésről. 19.30 Amelita Galli­1510 Csak fiataloknak 15.55 Curci énekel. 19.46 J6 éjszakot Hétvégé. 17.35 A Rádió lemezal gyerekek. 20.00 Esti krónika II buma. 19.00 Esti krónika. 19.29 20.30 Bergenl Fesztivál. 1967. A Hallgatóink figyelmébe! 19.30 A Lipcsei Gewandhaus zenekar Magyar Rádió e. Televízió népi hangversenye. Közben: 21.18— zenekara Játszik. 20.10 Közveti- 21.33 Terképva/.lat a múvelődos­tés az FTC—AC Klagenfurt jeg- rőL Riport. 22.18 Fél évszázad korong EK-merközésról. 20.15 távolából. Katonnbarátságok a Közvetítés a Kis Színpadról: íóldjén. 22.39 Este van. „L 71. , .. ^ este vap... Népdalok. 22.56 Két férfi az agy alatt. Komédia ügetövere.eny.eredxnenvek 23.00 két részben. Közben: 21.03—21.06 —23.15 Hírek. Időjárás. nyek alapján a Salgótarjáni BTC alaposan elhúzott az Ozdi Kohásztól, vaiamint a TOVÁBB JUTOTT A VASAS Pénteken délután Várpa­lotán 5000 néző előtt ját­szotta le a visszavágót a Bajnokcsapatok Európa Ku­i-ájuban a Vasas és a Valur Reykjavik izlandi együttes. Az eredmény: 5:1 (?:0) a Vasas javára. Góllövők: Molnár, Pál, Matliesz, Vá­Szegedi Dózsától és szoiosan radi, Kovács, illetve Gun­a Bp. Előre nyomába sze- narsson. gődött. Az Ózd pedig a most szerzett 2 pontjával és jobb mérkőzésarányaval ismét megelőzte a szegedieket. A A két mérkőzés összesí­tése alapján a Vasas l!:l-es gólaránnyal jutott e'sőként az 1967/68. évi BEK legjobb 8 csapata közé. bog alá helyezzük! A vezeték ve*kezet igazgatósaga értesíti a érintése, illetve megközelítése szövetkezet tagságát, hogy no­ez időponttól kezdődően élet- vemberben az alább megjelölt Vizizelyeu és halálos! Delmagyar- helyeken és időben tagertekez­országi Áramszolgáltató Válla- le.et tart. amelyre a Kzövetke­lat Szegedi Üzletigazgatósága. zeti tagokat ezennel meghívja: XS. 111 585 l. 7. számú italbolt. November x Szeged és Vidéke Altalános 19-én délelőtt 8 ora. Dorozsmai Fogyasz asi es Értékesilő Sző- ut 31. vetkezet röszkei intéző bízott- 2. 10. sz. italbolt. November aga érteni ti a röszkei szövetke. 19-én délután 14 óra. Algyői zeti tagsagot, hogy novemberben »'.t 27, uz alább megjelölt helyeken ea 3. Kulturház. November 19-én időben szövetkezeti tagértekez- délután 14 óra. Hattyasu-lep. •etet tart. amelyre a szőve ka. 4. FMSZ közremti iroda. No­zetí tagokat ezennel meghívja: vember 19-én délelőtt » óra. 1. Paprika kisvendéglő. No- Szent István tér 1 vember !9-én délelőtt 9 óra. 5. 9. számú italbolt. November Röszke. Felszabadulás utca. MOSÖPORCSEBE! Gyűjtse össze a háztartási zsiradékot. Kitűnő minősé­gű dobozolt UNIVERZAL mosó-mosogatóporra cseré­lik be az UNIVERSAL KTSZ szappancsere telepei. S. 100 799 A legkedvesebb ajándék egy fénykép műtermeinkből. Fényké­pész Szövetkezet. "-Iődme­zővasarhely, Lenin ti, 21. Felszabadulás u. 2. Szen­tes, Ady E. u. 5. S. 191 506 19-én délután 14 óra. Dorozsmai üt 2. 6. Pártház.. November 19-én délután 16 óra. Béketelep 7. 11. számú italbolt. Novem­ber 19-én délelőtt 9 ora. Rad­nóU Miklós u. s. 8. Űzet vendéglő. Novembír 19-én délelőtt 10.30-kor. Újsze­ged. 9. Kultúrház. November 22-én délután 16 óra. Ságváritelep. 10. 5. számú italbolt. No ve n­ber 17-én délután 10.30-kor. Mi­halytelek. Felszabadulás u. 51. 11. Kultúrház. November lS-én délelőtt 9.30-kor. Mihálytélek. 12. S. számú italbolt Novem­ber 20-án délelölt 9.29-kor Mi­hálytelek, Felszabadulás u. 52 A szövetkezet tgarzatózags kéri a sztivetkezeti tagokut, hogy a elmükre kiküldőn meg­hívók alapján a lakóhelyükhöz legközelebb tartandó tagé-tekez­le.en szíveskedjenek megjelenni. S. 10: 584 Kosarasok a feljebbjutásért Tavaly kiesett az NB II- felnőtt bajnokságot szín­ből a Szegedi Postás női ko- tén szegedi csapat nyerte, a sárlabda-csapata. Most vi­szont győzött a megyei baj­noksagoan, es> így jogot nyert az osztályozokon va­ló részvétéire. A megyében SZAK. ók is november 18 —19-én játsszák az osztályo­zó mérkőzéseket Békéscsa­bán. A íeljebbjutást körmér­egyetlen vereségüket a ver- kőzés dönti el. Az első he­TELEVIZIOMŰSOR Magyar televízió 15.20 Falusi könyvszolgálat. 15.30 Kukkantó. 16.15 Ki minek mestere? Fiatal géplakatosok versenyének döntője. (V. rész.) 16.55 Fesztivál Macedóniában. A Magyar Tv kisfilmje. 17.10 Hí­rek. 17.15 KI minek mestere? A fiatal géplakatosok versenyének folytatása. 18.15 Szavak és Je­lek. (III..) Inlormációk zaporá­ban. 18.40 A Tv Jelenti. Aktuális riportműsor. 19.25 Cicavízió ... 19.35 Don Quijote. Magyarul be­szélő francia kisjátékfllm-soro­zat. V. rész. 20.00 Tv-hlradó. 20.20 Az űrutas rendet teremt. Angol zenéa film. 21.45 SC EMPOR Rostock—FTC. Bajnok­csapatok Európa Kupája női ké­zilabda-mérkőzés II. félidejének közvetítése Rostockból, felvetel­ról. 22.15 Tv-hlradó. — II. kl. adas. 22.35 Jó éjszakát, felnőt­tek! A Flnstone-család. A soi-s­Jegy. Jugoszláv televízió 9.40 Iskola-tv. 14.50 Iskola-tv 17.20 Saíet Isovic énekel 18.00 Tv-újdonságok. 18.15 Gvermek. mŰBor. 19.15 Fclvevógéppel a vi­lág körül. 19.54 Jo éjszakát gyerekek 1 20.00 Tv-hlradó 29 40 Szerelem, ó. szereiemi 21.40 Egy kis új, egy kis régi. 21.55 Világ­űri kalandok. Sorozatfilm. 21.45 Tv-hlradó. senyen kívül induló SZEAC II.—lói Bzenvedték el, te­hát a bajnokságot hivatalo­san veretlenül nyertek. Ezt a szép sikert szinte teljesen ifjúsági csapat ér­te al, és ez csak növeli tel­jesítményük értékét. A régi csapat majdnem teljesen kicserélődött tehetséges, szorgalmas fiatalok kerül­tek az együttesbe, akik de­rekasan helytálltak. Mikor lent jártunk a Ró­kusi Tornacsarnokban, ép­pen előkészületi mérkőzést játszották a Tanárképző Főiskolával Dr. Faragó Jó­zsef edző elmondta: nagyon ' örülnek a bajnokság meg­nyerésének. A felkeszüléssel meg van elégedve, bár az idegesség, mely a fiatalok körében tapasztalható, már az osztályozó előszele. Az osztályozó mérkőzések ma és holnap Békéscsabán kerülnek lebonyolításra. El­lenfeleik: Békés megye I. helyezettje, egy kiskunfél­egyházi csapat és a Magyar Hajógyár együttese lesz Bu­dapestről. A Csongrád megyei férfi lyezett kerül fel az NB II­be. díl-magyaporszAa A Magyar Sxociallsui Munkás­párt ( L on,,vad megye) es Szeged városi bizottsága es » tanács lapja Megjelenik nettó kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lokös Zoltán szerkesztősig: Szeged. Magyal ranacsköztdl* sasag útja 10. Taeton: 12-635, 13-00* Éjszakai telefon: 13-506 13-41* KlaJja a Csongrád Megye* Lapkiadó Vállalat Felelős Kiadó Kovács László Kiadóhivatal; Szeged. M.gyai ru.ucsköztár­sasáe útja l*. Telefon: 13-500, 13-U* (Bjküldoit kéziratukat nem őe. zünk meg es nem adunk vissza.) A lapot nyomja: 1 szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy Zsilinszky u ts. sz. INDEX 10 963 l'erjeszu a Magyar Pueta Előfi­zethető bármely pusu. hivatalnál ós a Posta KözpunU Hlrlan Iro­dánál (Budapest V József ná­dor tér 1. sz.) Előfizetési díj • egy hónapra IV— »X e 6 OÍL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1961 november 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom