Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-15 / 270. szám
EgymilSiá köbméter földdel töltik az olaitiiezit Az ÉVM Földgép Vállalat ország egyik legmélyebben dolgozói,/ a számukra ked. fekvő területe, ahol esős vező, csapadék nélküli idő- időszakban összegyűlnek a járás minden percét alapo- belvizek, s tengelyig érő sár san kihasználják az algyői akadályozza a munkát. Oiajmező feltöltésére: vasár- Éppen ezért magasitják nap is teljes műszakot tar- szinte az egész területet, kötottak. Mintegy félszáz bil- rülbelül egymillió köbméter lenös tehergépkocsival és földdel, hogy a későbbiekben más szállító járművel vitték a sár ne gátolja az olajkiÍÍ kotrógépekkel kitermelt termeléssel kapcsolatos földet a több milliárdos be- munkákat sem, A vasárnapi ruházással tervezett nagy műszak eredményével eevi' olajipari objektumok terüle- már 350 ezer köbméterre tének feltöltéséhez.. Azért a emelkedett a Tisza árterür.agy igyekezet, mert — letérői az olajmezőre hordott amint ismeretes — Algyő az föld mennyisége. Magyar-francia tanácskozás A francia Külügyminisztériummal folytatandó konzultációs megbeszélések céljából kedden Párizsba érkezett Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes és dr. Házi Vencel nagykövet, a i 'Külügyminisztérium fcosz- j tályvezetője. A pályaudva- | ron fogadásukra megjelent .Tacques Delarue Cárion Dc A termelőszövetkezetek vállalatszerű gazdálkodásának mai problémái 4 z új gazdaságirányítási bruttó jövedelem aáakulása megreformálásra szorul. A rendszer a tsz-ek ve- még nagyobb elszakadást reform során arra kell tö! zetésével szemben ío- mutat. Elsőrendű feladat a rekedni, hogy egyrészt a kozott követelményeket tá- vállalatszerű gazdálkodás si- számvitel kielégítése az maszt. Emelkednie kell az kere érdekében a társadalmi üzemvezetéshez szükséges Beaumarchais. francia kül- j üzemvezetés szakmai szín- és szakmai vezetés állandó- belső információs igényt, ügyminiszteriumi főigazgató I vonalának, s ennek megfe- sítása, amely nélkül ezek a másrészt az állami vezetés ^ K-.iiiiffvmini«rt<Sriiim lelően a beruházások, a ter- tsz-ek a gyenge és nehezen információs szükségletet is „ jvuiugymimsztermm ^^ struktúra meghatáro- fizető üzemek sorába csúsz- tekintetbe vegye. A rizsgatobb vezető tisztviselője. Ott zásáll&l a népgazdaság terű- hatnak le, még kedvező ter- lat a szakmunkásképzés ütevolt Valkó Márton, a Ma- j jeti fejlesztésével összhang- mészeti adottság esetében is. mét nem találta kielégítőgyar Népköztársaság párizsi ban átfogóan mérlegelni kell nek. A szakmunkásképzés jeaz adott termelőszövetkezet Wá' ! üzemi és közgazdasági vi- Is [ szonyait A központi irányínagy követe. Negyvenmillió a KST-bői Sokan tervezgetnek, számolgatnak év vége felé, s gyakran hallani, majdaKST pénzből vásárolják meg az új télikabátot, vagy éppen a hízott sertést. A házi bankok. a KST-k megkezdték a visszafizetést takarékos tagjaik számára, s december közepéig mindenütt kifizetik a betéteket kamattal együtt. Szegeden egyébként 134 KST működik 21 ezer taggal. Az évi megtakarítások összege kereken 40 millió forint, több mint a tavalyi esztendőben. Az elsők között fizeti ki tagjainak betétjeit az újszegedi szövőgyár, ahol 865 KST tagot tartanak nyilván, s köztük 1 millió 171 ezer forintot osztanak szét november 17-én. A kifizetésekkel egyidőben jegy,dk már a jövő évre szánt havi összegeket is az üzemi KST szervezetek. ülönhséget kell tenni i^ieg -ott nevezhető kielégíaz új mechanizmus- tőnek, ahol a termelőszövetban a gazdaságosság kezet a termelés specializátás fő elemévé a gazdasági & jövedelmezőség között. A Iásának útjára lépett. Vibefolyásolás válik. tsz-ekben leegyszerűsítve ke- szonyiag jobb az ellátottság | .. , , zelik e két fogalmat. Ügy növénytermelési szakmunka! A termelőszövetkezetek gaz- tartják, hogy csak az gaz- s^ban de gyenge állatte: dasagvezetóse minőségi f«- daságos, ami jövedelmező is, nyéeztási szakmunkásokban. A múlt években a Nem- Koncz János, a Csongrád dulat előtt all. A Csongrád pedig valami lehet gazdasázetközi Diák Szövetség meg- megyei KISZ-bizottság üt- , megyei Népi Ellenőrzesi Bi- gos> ha többletjövedelmet A munkabizottság a teralakulásának 20. évforduló- kára méltatja a Nemzetközi , ~ országos pre>gram nem js hoz. Az a tevékeny- melés érdekével ellen tétesja alkalmából, az idén a Diák Szövetség múltját. Nagy Októberi Szocialista November kerül Forradalom tiszteletere, jo- , vőre pedig a KMP és a ^ egyetemi KISZ-vezetol, Egyetemi napok Szegeden l kenetében — megvizsgáltat- ség ugyanis, ami külön jö- nek tartja hogy a falvakban, j ta, hogy hol tartanak a kö- védelmet nem hoz. de fedezi ált.,,mo<. „imná-himok léte_ zös gazdaságok a vállalat- a ráfordított munkadíjat és ^áf ©mnaziumok le^] szerű gazdálkodásra való ^ amortizációt, gazdáságos- sultek- va£y llyen tagoza,'ok KIMSZ 50. évfordulója je- megyei konferenciájára. . felkészülésben. Egyrészt a „ak tekinthető, hiszen a kerültek kihelyezésre mezőgyében kerülnek megrende- Ugyanezen a napon a ter- j n<'pi ellenőrzés sajátos esz- munkaerő-foglalkoztatás gazdasági szakközépiskolák, zésre az Egyetemi Napok. mészettudományi karon ! közeivel tanácsokat adtunk, egyenletességét segíti, és az illetve szakiskolák helyett. A —, - ..... „ , kül- és belpolitikai kérdé- . másrészt használható infor- állóeszközök megtérülését is .„tAhhi.-.knük két r Ion vük A József Attila Judo- sekrői ^rt tájékoztatót Sik- máclókat bocsátottunk a előmozdítja. Ez különösen a ** utóbbiaknak ket előnyük MSZMP j központi vezetés rendelkezé- kiegészítő tevékenység ioko- 1S lenne: egyrészt a mezozása szempontjából érdekes, gazdasági termelés szakmunVannak olyan termelőszö- a gazdaságosság és jőve- ká&" é® szakember-utánpótlávetkezelek, ahol a rendelke- delmező6ég különválasztása sa ott nevelődne a gazdálzésre álló erőforrások cél- azért nem történik meg, kodás közvetlen környezetészerű kihasználását, gazda- mert az üzemek többségében h,,n misrészt a szaktárevak Kéc-ns mnWvttotösét hiztosító üzemgazdász, vagyis ' &reszl szaaiargyaa lós János, mányegyetem és a Tanár- ^ kfPzö Főiskola hallgatói c^ngíád ^negyei Bizottsá- {sére. előtt dr Marta Ferenc rek- ának titkára Est az Au_ tor holnap, csütörtökön iában Tí_ éves a k0TtÁTS nyitja meg a tíznapos ren- címmel nagyszabású jubidezvenysorozatoti leumi irodalmi est lesz. Az A megnyitó napján az Egyetemi Napok záróaktusa„ . nepélyes keretek szovjet- avatják kollégiummá a Mó. . . . , .. 6ágos működtetését biztosító nincs Auditórium Maximumban kent/. november 25-en un- üzem. ágazatj ^-etarányok 0ivan sremélTlúti kz ürem- oktatói kitelnének a nói agKozott U.I^^U.. —-J-w-. , , , .. . . —/.—^UAI akik szellemi vetélkedőt rendeznek. Ki tud többet a unióról? egyetemek közötti ra Ferenc Diákotthont. A színes, érdekes műso. , .. . , rokhoz számos kiállítás, Jelentós esemenve lesz az , Egyetemi napoknak a nem- sportrendezvény, és a nozetközi diáknap megünnep- vember 24-i jogászbál kaplése. Az Ifjúsági Házban dr. csolódik. kialakítása van napirenden, gazdaság alapjait elemezné, rármémökök sorából. A gazdaságok egy részében s előkészítené a termelőszö^ adottságuk és családban elaz optimális belső ágazati vetkezeti vezetés gazdasági foglalt helyük miatt kevésbé struktúra van fcialakítas döntéseit a termelési struk- tudják ellátni a nagyüzealatt, ami az előbbiekkel túrától (beleértve a kiegé- ...... szemben profilszűkítést je- szító tevékenységet is) a vállent a termelésben és maxi- lalati eredményig, málisra való törekvést az eredményekben. A számvitel természete és mai bonyolítási rendszere megkívánt munkát, s ezért vagy elhagyják a mezőgazdaságot, vagy adminisztrációs lét3 munka dicsérete Kiállítás a Fegyveres Erők Klubjában Szándékért tematikájáért — szürkék, élettelenek tos oldott festőiségű Piaci dicsérni lehet a Képcsarnok többnyire, mint például Ba- árusok című képi- Csizmaver^ Eröka TluWa S JÓZSef k°n°kUl ^ ^tán erőteljes teheUei4Tezeti tgnap regeit nos Va*™ár cí" megcsillogtató Kér fa, mu kepen vagy a hangú- házzal című festménye, vagy latában valamivel érdekeKiállítást, melyen Hoffman Márton, a Szakszervezetek Csongrád megyei Ta n ácsának titkára a szerkesztési, grafikai erésebb Fonalkikészítön, amely nyekkel mutatkozó Pihenő Hikádi Erzsébet munkája. _ viti Józset, és a konstPersze a „munka dicsé- ruktíva megfogalmazott Ipason megjelent Deák Béla, rétére" került azért művé- ri tanulók az üzemben cííieszédet. A Fegyveres Erők Klubjaban megnyílt kiállítáaz MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbizottság osztályvezetője és dr. Szalontai József, a Csongrád megyei pártbizottság osztályvezetője is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. jubileumára Pécs, Szombathely és Győr után Szegedre érkező képeket tulajdonképpen kétféle szempontból kell rangsorolni. A célt, tehát a munka ábrázolását sokféleképpen, úgyszólván minden lehetséges területen megjelenítik — Vccsési Sándor Tengerihordás, Luzsicza Lajos Hajóépítők, Aczél Ilona Szántás traktorral. Tamás Ervin Kötörők stb. A képek művészi eszközeit és színVonalát tekintvé viszont már korántsem beszelhetünk ilyesfajta igényességről. Egy részük oldatlanul, talán csak igyekezetükben adszi munka is a Képcsarnok núi kép válogatásából: például Plei- kotása. deli János naivan hangulaDezső József alJakab Ágnes ÍJ így a maximális jövede- R2erint év végén rendelke- számmá szürkülnek. Ez kálem érdekében a termelő- zésre áll egy pénzmozgás ros a személynek, s a népszövetkezetek egymásközt és szerinti önköltség, és egy ér- gazdaságnak is. a feldolgozó iparral gazda- iékesítési ár. Az elhatárosági és munka kooperációra lási Problémák miatt a pénzlépnek. Erre a fokra a me- mozgas SZerm,i önköltség gyében még csak néhány usy ,ehet. jövedelmezőnek termelőszövetkezet lépett. A mutat olyan ágat, ami nem fejlődés ebben az irányban az, és veszteségesnek olyant, az utóbbi két évben gyor- ami nem veszteséges. Ha tesult. Az üzemi vezetés fluktuálása (a vezetők indokolatlan sorozatos cseréje) az j szerepet kell betöltenie a termelőszövetkezeti ellenőrző bizottságnak a tsz-ek vállalatszerű gazdálkodasának idején. A gazdasagvitel elvi.és gyakorlati menetét is •rizsit át a termelési szerkezetel- gálniok kell. Hasonló szerep döntésénél az üzemvezetés vkr rájuk, mint a vállalatoknál a felügyelő bizottsáeredmények romlására vezet. J-Vedül a pén/jozgásokat Műköttósük az igaz• 'tsz-ekben tufcrozo szamviteh alapolcra l6sá munkájának ellep. 1963—1966 kozott az egy támaszkodik, gazdasági téve- őrzésére és segítésére is kiszantoegysegre jutó halmo- désmík nyithat kaput. Ennek terjed, már az elkészülő aott termelesi ertek 33,5szá- ,,..,. .. i.w un m„„ zalékkal nőtt, addtg a'fiuk- f^J1^ ^ üzemgazdász ^ is nnMa.otkeUmon^ termelőszö- feladata többek közt. Nagy * ^ tuáló-vezetésű vetkezetek ben nem változott. • • „Ocsi" fiatalodik, vízkeverő és hűtőtorony Nagy munkák az újszegedi strandon A mindennapi időjárásje- ban még így is elegendő víz többi építkezők is. Ugyanlen lésben most már tartóssá ahhoz, hogy azt a partfür- ilyen megoldással építtetett válik a fagy jelenléte, s dőn is hasznosíthassák. Ezt dolgozóinak üdülőházat a aligha gondol valaki is arra, a szekunder vizet egy hűtő- Tanárképző Főiskola, hahogy ugyan mi van most a keverő torony építésével el- sorúéképpen építkezik a Pe strandon, az újszegedi part- vezetik a medencékbe, s ez- dagógusok Szakszervezete; a fürdőn. A Szegedi Fürdők zel a megoldással bőséges közlekedési vállalat a Szegecs Hőforrás Vállalat viszont vizet nyernek a partfürdön di Nyomda Vállalattal kömáris a jövő szezon élőké- is. Az alapozast most vég- zösen, továbbá a Fém felszítésén dolgozik. Olyan zik. s decemberre elkészül- dolgozó- és Finommechanimur.kákat kezd és fejez be, nek a mintegy 200 ezer kai Vallalat. Mintegy 70 amelyek a partfürdő vendé- forint befektetést igénylő méter hosszú, betonlábakon géincK kényelmét szolgál- munkával. nyugvó epületei, emelnek ják Bárdos Miklós, a fürdő Befejezés el6tt án a ^ majd közösen a kendei-gjá. jékozUitoír'hoS-^ 2T0 ere^ kapu Wületének építése. rakoaü(>, a fürd6 val]a)at M ják az ábrázolási mód köve- forti?/költséggel már elké- ^ÍJif f2 P^méives u^óhcwakra i*s. főleg a Béke - szitették az úgynevezett h<H- kabjn Ezekct ^ I csóoakliáz öreg garázsávegi vikendházakat, amelye- vallíllatoknak adiák bzrhí, bak alapos felújítására, vagy után áll rendelkezésre, amikor a következő évre a gaz^^HP! melőszövetkez^tek ellenőrző a színvonal hatranya a pénzmozgást tük- b.zotüsásai feladataiknak A vállalati röző önköltségnek, hogy csak megfelelhessenek, szakma; , az év könyvviteli lezárása megerősítésre ^/orulnaic Tagjaik közt feltétlenül helye van a termelőszövetke. . . ... ,, , , zet jogászának, agrármérIdasagi dontesek a tsz-ek uj nöknek, vagv ;!grár., uletve termelesi tervében már meg- közgazdász-technikusnak. Az fogalmazódtak. Ügy hisszük, ellenőrző bizottságok megebből is világos, hogy az erősítése az egyik módszere annak, hogy a termelőszövetkezetek vállalatszerű gazdálkodása folyamán vezetési üzemgazdászra minden termelőszövetkezetnek szüksége van. A vizsgálat úgy találta, hogy a könyvvitel és számvitel a vállalatszerű gazdálkodás érvényesülése szempontjából hibából eredő kellemetlen meglepetések ne érhessék a ,...., .. tsz tagságát, illetve igazgatermeloszovetkezeti óságát Korom Pál népi ellenőr, a vizsgálat vezetője leiményeit; mondanivalót és a látványt nem nagyon tudták művészi szintézissé olvasztani. Jobbára ez vonatkozik az előbb említett képekre, de még például Szurcsik János jól ismert kvalitásai is jobbára hiányoznak itt kiállított képetföl, a Buszmegálló és K1SZbrigád című festményéről. Mintha szocialista realista festészetünk kezdeteiről, a bizonytalan útkeresés és «ablonossá válás idejéből Származnának a festmények Erre a létesítményre mintforintot kőiket betonlábra emeltek. A legmagasabb tiszai vízállás J2 ^ sem tehet bennük kárt tze- .£{tek ket a lengyel víkendházakat , „ teljesen bebútarozva válla- Hozzákezdtek az „öcs," latoknak adják bérbe. A "evén ismert kabinsor átteljes kicserélésére. Ez már tobb éves problémája a vállalatnak. hiszen az elavult szerkezetű garázs lassan a-' üsszedőlésse! fenyeget, ahogy , , . a vendégek is mondják, földmüvesszövetkezet mar epitesehez, amely ugyan- megette már a kenyere jameg is kötötte egyre a bér. csak lábakon áll majd. Most vát A feltétlen kicserélésre, lett szerződést. végzik az alapozast. s jovo- alapos felújításra szőre' Lapunkban korábban már re, ^zezonr.yitasra^elke- Rarází. ncm kis gondot je. írtunk orról, hogy az Ogyesz- szülnek a felmilliw költségű !cni a fürd6 vállalatnak, sza lakótelepről kikerülő, átépítéssel és kwszerusftés- jyagy Mihály műszaki vezető még hasznos meleget tártai- s®1- társadalmi munkában olyan mazé hévizet nem eresztik Az újszegedi partfürdön a tervet készített, amelyet, ha a Tiszába, hanem csővezeté- betoniábakon, vagy cső cö- kiviteleznek, hosszú Időre kokén visszavezették a ver- lépőkön álló vállalati léte*- megoldódik a csónak-garázs senyuszodába. Maradt azon- sítmenyekhez igazodnak a probléma a Tiszán. Mapyar felszólalás a moszkvai konferencián Vass Henrik, az MSZMP hangoztatta a szónok — Központi Bizottsága mellett gazdagítja a hazafiság erműködő Párttörténeti In- telmezését és ezzel hatékotézet igazgatója kedden fel- nyan hozzájárul a szocialisszólalt az „Októberi Fórra- ta nemzetek fejlődéséhez, dalom 50. évfordulója és a — Pártunk — mondotta mai világ munkásmozgal- — számot vetett és számot ma" című moszkvai nem- vet azzal, hogy a hazánkban zetközi tudományos érte- folyó szocialista építés eredkezleten. ményeit csak abban az esetVass Henrik hangsúlyozta: ben tarthatjuk ténylegesjelenleg a szocialista orszá- nek, ha egyidejűleg tekintetgok teoretikusai előtt fon- be vesszük a szocialista ortos feladat áll — részletesen szágok közös érdekeit, a tanulmányozni az interna- nemzetközi küzdőtéren az cionalizmus és a hazafiság, imperializmus ellen íolvó a szocialista országok népei együttes harc általános erközötti nemzeti és interna- dekeit. cionalista országok népei A konferencia, amelyen közötti nemzeti és interna- hetven ország képviselői cionalista érdekek kölcsönös vesznek részt, nagy figyeviszonyának kérdéseit. lemmel hallgatta meg Vass Az internacionalizmus — Henrik előadását. Szerda, 196T. november 15. DÉl-MAGMKOMXX« 3