Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-28 / 281. szám
Szegedi film nagydíja az amatürfilm fesztiválon November 24 és 26 kö- nagydíjas kisfilm Burás Józott rendezték meg az idei zsef alsóvárosi pékmester országos amatőrfilm feszti- munkáját mutatja be, s küvált A háromnapos találko- "lönös érdeme — mint a zsüzón 97 kisfilmet vetítettek, ri indoklása is kiemeli —, A fesztivál nagydíját a hogy magas színvonalon. Herskó János filmrendező Vezette zsűri — Szilágyi Attila budapesti amatőrfilmes meggyőzően ábrázolja a szakma szeretetét. A több mint 50 éve dolgozó idős, 72 Robinson? című alkotásával éves pékmestert bemutató STKtófiJTK m- hangtechnikai munkámeth András A pék cimű riportfilmjének ítélte. A film ját Szaniszló György végezte. Készül a metró biztosító berendezése A budapesti metró építése szonylag ritkán közlekednek nagy feladatot ró a Telefon- a szerelvények, addig a gyárra is: itt készítik a metró közelfekvő állomásai földalatti vasút biztosító be- között néhány percenként rendezéseit. Az üzem eddig indulnak majd o vonatok. csak nagy vasúti biztosító Ez a biztosító berendezések berendezéseket készített és maximálisan kifogástalan ugyanazt kell most a metró- működését követeli. Az edra alkalmazni. De míg a fel- digi eredmények igen jók. színi vasútnál a távolabb lé- A berendezések értéke mintvő állomások között vi- egy százmillió forint. &NC-ÍQQSOWWOTS íwwewva Csak a vakolás hiányzik Az Odessza lakónegyed tuk. Az erkélyek a lekapart XVI. épület lakóinak nevé- törmeléktől megközelíthetetben Ko'.tai Ernőné olvasónk lenek. Szellőztetni nem leírt szerkesztőségünknek pa- het, mert ha kinyitjuk az naszlevelet. A többi között ablakot, a lakásokba befújja írja; „Körülbelül két hónap- a szél a finom pert. Az abpal ezelőtt kezdték el házunk lakokat sem akarta addig külső vakolását. Legnagyobb megpucolni senki, amíg a örömünkre az egyik oldal tatarozás tart, de ez úgy tünemenyes gyorsasággal el- látszik, várat magára. Szekészült. De nagyon korán retnenk, ha az illetékes épi. örültünk, mert egy hóoap tőipari vállalat mielőbb beóta a ház főhomlokzata úgy fejezné a ház vakolását, anmaradt állványozva, s a nál is inkább, mert már fómunkásokat azóta sem lát- lig készen van." Levél más postaszekrényében Balogh Gézáné, Szeged, adnak, 5 nem tehet róla. Hajnóczy utca 9. .szám alatt vajon a posta miért rakatja az én leveleimet egy másik Változatlanul fontos lakó olvasónk azzal kapcsolatban irt nek levelet, hogy többszöri lakó levélszekrényébe? Ha sürgetésre sem kapott még nem hajlandó nekem is lea postától levélszekrényt, vélszekrényt biztosítani, aknoha az első emeleten lakik, kor kérem, hogy levele-'met „Még májusban beszéltem a kézbesítsék a lakásomra." posta műszaki osztályával — írja —, ahol azt mondották, hogy szólj ak a kézbesítő postásnak. Ezt is megtettem. A kézbesítő sürgetésemre azt mondotta, hogy ő már szólt bent eleget, ha nem Csalódott és emberek póruljárt csalók A tulajdon elleni bűncse- tán annyira vérszemet kapott, hogy Cserkeszőlőn például megállt egy épülő ház előtt: — Kell ide még tégla bőlekmények változatos formái között a csalások azok a fortélyos bűntettek, amelyek olykor még meg is A károsultaik egymásnak adták a kilincset a rendőrségi tanúkihallgatáson. Addig azonban nem mentek a pénzük után, az öt-hatezer foL!ü <*™ent is -"köszönt rá izmait Persze csak azét, aki még nem károsult hasonló módon. Ki ne mosolyogna azon a szatvmazi flatalaszszonyon, aki varázslóval akarta visszaédesgetni magához kocsmázó férjét? A hókusz-pókuszoló javasasza gyanútlan építtetőre, akit azelőtt sosem látott. — Kéne bizony. — Lesz, méghozzá olcsón, ha tartani tudja a száját. Csak előleget adjon, mondszony persze a fiatalasszonyt juk 1600 forintot többit gyorsan megfosztotta pénzétől, ruhaneműitől. • majd a szállítmányok után. Aztán már csak a rendőrségi szembesítésnél találkoztak. Még egy „dobása" volt, a többihez képest apróság, mielőtt leleplezték volna. Nem fizette ki Szegeden a még a szobaRégi trükkök — új szereplők üzletelő, csencselő külföldi állampolgárokat sokszor rászedtek már azzal, szállodaszámlát, sőt hogy áruikat — legtöbbször nehezékkel ellátott szivacskosztümöt, orkánka- klt . á M(kitet bátot, nyloninget - átvé- Kulcsot 18 maganál ^tetve tőlük, kint várakoztatták te* őket valamelyik átjárós ház Húszezer forint könnyű SfSSa^; ?s"id Azután meglépnek a ház má- másfel hónap alatt. Tudta, sik kapuján. Nagyon régi számított rá, hogy egyik trükk ez, mégis elég sűrűn károsult sem szalad a rendes sokan bedőlnek neki. őreégre feijeienteni, mert — Elromlott a gépkocsim, akkor kiderül a butaságuk, sürgősen kellene 500—600 hogy milyen ócska trükkel forint, hogy megcsináltassam szedte rá őket. S ki szereés tovább tudjak menni, ti, ha mosolyognak rajta az Sajnos, nincs nálam annyi akták fölött? Pénz — állított be rokonaiig' iT€?5s?ih<Vzze,1 m? Kié a gépkocsi mesevei Bartha József, Tt- o ~ szasziget, József Attila utca Q válTMül ? 26. szám alatti lakos. Amíg becsapták őket. Nem úgy az egyik zákányszéki vevő, aki megvacsoráztatta és lefektette magánál Gárgyánt, hogy majd másnap elmennek a takarékszövetkezetbe. Annyi pénzt ugyanis nem tartott otthon, amennyi kellett volna a vámhoz. Igaz, Gárgyán többé nem tudta eladni senkinek nem létező gépkocsiját, de az előlegek nyomát kisbottal üthetik a hiszékenyek, akik — ml tagadás — áron alul akartak Mercedeshez jutni. Lődi Ferenc Pályázat Derkovits ösztöndíjra Derkovits Gyula ösztöndíjra pályázatot hirdet a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar Képzőművészek Szövetsége. Tehetséges fiatal képzőművészek önálló alkotó tevékenységéhez nyújtanak anyagi segítséget. Három évi időtartamra szól az ösztöndíj, összege: havonta 3 ezer forint. Odaítéléséről a művelődésügyi miniszter dönt az ösztöndíjbizottság véleményezése alapján. Azok a 35 évesnél fiatalabb képzőművészek pályázhatnak a Derkovits Gyula ösztöndíjra, akik a főiskola elvégzése óta önálló művészi alkotó tevékenységet végeztek, illetve végeznek. Melléklendő: részletes életrajz két példányban, az eddigi munkásság összefoglalója, a főiskolai oklevél hiteles másolata. Műalkotásokat is várnak a pályázóktól. 1968. február 1-én, 2-án és 3-án kell eljuttatni a pályázati kérelmeket a Művelődésügyi Minisztérium önálló képzőművészeti osztályára. Ezekben a napokban — november végén és december elején — a szegedi középiskolákban mindenütt nevelési értekezleteket tartanak. E tanácskozások célja, hogy egy új tantárgy, a világnézetünk alapjai tanításának bevezetését előkészítsék és segítsék. Természetesen nem új ez a tantárgy, abban az éitelemben, mintha ezeken az értekezleteken hallanának róla először a pedagógusok, annyira nem, hogy kísérleti jelleggel több budapesti és vidéki iskolákban immár második éve tanítják. Az új tantárgynak tanterve, tankönyve, oktatásának számottevő és értékes tapasztalata van. E tapasztalatok egyik fontos forrása éppen Szeged. Az iskolák között nek természetesen nem az a legfőbb céljuk, hogy ezeket a pedagógus körökben közismert tanulságokat összegezzék. Az új tantárgy tanítását folyamatosan vezetik be. Jövőre már a kísérleti iskolákból kilépve Szegeden több más középiskolában helyet kap, s a mostani értekezletek ezt a kiterjesztést készítik elő. Ez a munka nem egyenlő a tapasztalatok summázásával. Konkrét és világos tennivalók várnak az előkészítéssel kapcsolatban a pedagógusokra. Közülük a legfontosabbá világnézeti hatások fokozása a különféle tárgyak tanításában. Az új tárgyat tényleges szükséglet, valóságos igény hozta létre, az a felismerés, hogy szükség van a tantárgyak világugyanis, amelyekben a vi- nézetí anyagának összegelágnézetünk alapjait órarendszerűen tanítják, szegedi is van. A Tömörkény gimnáziumban oktatják, most már szintén második éve, az új tantárgyat zésére. Ez a szintézis ter' mészetesen csak úgy jöhet létre, ha a szakbanárok ezeket a lehetőségeket maximálisan kihasználják. Ilyen irányú határozott és A pedagógusok tehát jól céltudatos koncentráltság Ismerik a tárgy problematikáját, tantervét, tankönyvét és oktatásának a szakirodalomban közzétett tapasztalatait is. Tudják, a tárgy -oktatásának célja, hogy rátegye a koronát az iskola világnézeti nevelőmunkájára, hogy összefoglalja és rendszerezze mindazt, amit ebben á tekintetben a tanuló iskolai tanulmányai kőiben kapott Azt is tudják, hogy a világnézetünk alapjai tanítása a kísérleti iskolák tanulólban nagy érdeklődést váltott ki, s olyan kérdésekben teremtett számukra világosságot adott útmutatást, amelyek e tárgy nélkül homályban maradtak volna előttük. S hogy nem holt tudást szívtak magukba az órákon, hanem a gyakorlati élettel, mindennapos tevékenységükkel szoros kapcsolatban álló tudáshoz jutottak, a Tömörkény gimnázium tapasztalatai is bizonyítják. A világnézetünk alapjait tanuló diákok élénksége például a KISZ vitakörökben jelentősen javult, emelkedett aktivitásuk színvonala. A nevelési értekezleteknélkül a kívánt szintézis magától értetődőleg nem születhet meg. Vagyis az új tantárgy beveztése egyáltalán nem csökkenti a tanárok nevelőmunkájának fontosságát, jelentőségét, nem veszi át a világnézeti nevelés tennivalóit. Ellenkezőleg: minden pedagógustól fokozottabb, elmélyültebb munkát követel. Feltételezi, hogy ezután minden tanár teljesebbé teszi a szaktárgyban sejlő világnézeti hatások kiaknázását Az értekezletek feladata egyrészt ennek dokumentálása, másrészt az ezzel kapcsolatos tennivalók részletes kidolgozása. A világnézetünk alapjai nevű új tantárgy bevezetése átgondoltan és módszeresen folyik. Az egyik legfontosabb állomás ebben a mostani nevelési értekezlet. A sokágú, bonyolult téma vitájából magasan ki kell emelkednie a vezető gondolatnak, a minden tanár munkájára egyaránt vonatkozó követelménynek, a világnézeti nevelés fontosságának. ö. L. Textiles randevú ^TEJK08 A hét végén nagy vendég- kezett. Szombat délután a járás volt a Szegedi Textil- szellemi erőpróbához kőszülte ondókáját előadta, elegáns öltönyéről lepöccintett egy láthatatlan tollpihét, majd kimutatott a „kocsijára", ateely a ház előtt állt. A rokonok, ismerősök arra már nem gondoltak: ugyan miből tollasodott meg enynyire? Nem B. József mórahalmi, K. János, ö. Sándor zákányszéki lakosoké vagy azoké a szegedieké a Széli és a Pacsirta utcában, akik gyanútlanul súlyos ezreket adtak Gárgyán István volt szegedi — most Vésztő, Kertmag utca 1. szám alatti — lakosnak egy kis mese el•• lenében. Annak idején Zá— Adok írást a pénzről kányszéken volt borkereskekapkodott papír, ceruza dése az apjának, aki most gebines-csapos Amerikában. Rá hivatkozott tehát: művekben. Kilenc testvérüzem fiataljai találkoztak egymással a szegedi textiles FMKT országossá nőtt programján. Az ötletet — hogy minden eddiginél érdekesebb, vonzóbb, fiatalosabb „fiatal műszakiak-közgazdászok hónapját" tartsanak a jubileum jegyében — hosszú, kemény munkával érlelték eredménnyé. Hiszen a szegediek a Pamutnyomói pari Vállalat valamennyi KISZesét „lázba hozták" ezzel a kezdeményezéssel. A magyar pamutipar, a Goldberger, a textilfestő gyár, a Soproni Textilművek, a pamutkikészítő gyár, a KISTEX, valamint a Kelenföldi Textil üzemeiben meghallgatásra találtak a meghívók. Hat-hat tagú küldöttségek készítették az útipogygyászt november utolsó heti víkendjére. A vendégek csaután az úrvezető. — Hova gondolsz? Csak n«m szégyenítesz meg bennünket, szabadkoztak. _ ~ Akkor pedig, bátyám — Küldött apám egy Mercedest, de ott áll még a határon. Nem gurult még tíz métert sem, mert nincs jgnmk meg valamit addig mlM1 kiváltanom. Különben ,s a vendéglőben — invitál- _ t—.—u. ** a százasokat Rámoló gazdát a invitál' markába rokoníiú. annak adnám el a kocsit, tán még áron alul ls, aki besegít a vámba — hozakodott elő a mesével azoknak, akik annak idején ismerték az apját. Napról napra anynyi pénzt csalt így ki — három, öt és hatezres tételekben —, hogy egyiket a máA kiterjedt rokonságot, is- sik summáig alig győzte eltertőseinek körét végigjárta verni a Búbos Étteremben. Csongrád megyében Bartha Pedig az ivászatba besegíJimos. A feltétlen siker lát- tettek a cimborál is. Önmaguk előtt is szégyellték tek a csapatok. Nem is könynyű leckéből vizsgáztak újra és újra: a fonó-és szövőipari ismeretek, az elektrotechnika, közgazdaságtan, s természetesen az általános műveltség „legrázásabb" kérdéseivel „kedveskedett" a zsűri. Nagy párbajok alakultak ki. így a pesti „Goli" meg a szegediek vagy a kispesti és a kelenföldi textilüzem Ifjai között. A vetélkedő másnapra nyúlt, vasárnap délelőtt folytatódott A szegediek jól állták a sarat, de a második forduló előtt csak „szemlesütve" merték remélni, hogy győznek. Pedig ez is bekövetkezett. A Szegedi Textilművekből Kass Gusztáv, Kovács Károly, Timkó Zoltán, Batki Sándor, Kun Szabó András és Pásztás István nagyon-nagyon becsülettel zérlgazgatója és Moravcsik Attila, a KISZ Központi Bizottság ifjúmunkás osztályának munkatársa ls részt vett — a „szegedi hatot" találta a legjobbnak. Nagy volt az öröm, hiszen nagy küzdelemben szerezték az értékes győzelmet. A második helyet sehogyan sem sikerült egyszerűen eldönteni, így a kispestiek és a kelenföldiek végül együtt álltak a dobogó második fokán, a harmadik, a Goldberger csapata előtt... Ez a szegedi győzelem talán még eggyel párosult: hiszen a szegedi FMKT-sok kezdeményezése bebizonyította életrevalóságát. A két nap — és az FMKT-hónap többi eseménye alapján — a Pamutnyomóipari Vállalat elhatározta: ezután minden évben megrendezik a programot. Már az is eldőlt, hogy jövőre a kispesti vagy a pata meg is érkezett novem- helytállt Olyannyira, hogy a kelenföldl gyárban találkozber 25-én, s a gyorsvonatból kiszálló fiatal szakembereket már az állomáson Igaz barátsággal fogadták. Majd a textilművek új gépei, korszerű berendezéseihez vezetett az út — megnézni mi változott a gyárban, vagy az először ittjáróknak megismerni a hatalmas üzemet. A gépek közötti szűk utcákon sokszor csillant fel egy-egy fiatalember arca: a budapesti technikus régi szegedi ismerősével találkozott vagy éppen egy soproni mérnök látta viszont pesti barátját... A nap „fénypontja" tulajdonképpen csak ezután követzsürl — amelyben többek között Végh László, a Pamutnyomóipari Vállalat vénák újra a textiles fiatalok. M. I. Új magyar találmány Ma délelőtt „hajókarambol" lesz a Sportuszoda medencéjében. Természetesen nem igazi hajó; csupán egy nagyobb hajómodell süllyed majd el, hogy aztán a Szászkő—Balázs-féle találmány segítségével ismét visszahozzák a felszínre. A kísérleti bemutatót a NIKEX Külkereskedelmi Vállalat szervezi. A találmány segítségével víz alá került bányákból, folyó és tengerfenékről aránylag könnyen felszínre hozhatók a roncsok, elsülylyedt testek. A találmány lényege: a kiemelendő testhez alul részben nyitott, vízzel töltött tartályokat kapcsolnak. A nyílás alá elektromos bontó-szerkezetet helyeznek, az a vizet elemeire: hidrogén- és oxigéngázra bontja, és feltölti vele a tartályt. Az így feltöltött tartályok azután felemelik az elsüllyedt tárgyat Közületek, lakosság, figyelem! A Szeged Járási Mg. Tsz-ek Építési Ónálló Közős Válfalkozésa szobafestő és mázoló munkálatok végzését anyagbiztosítással vállal. A megrendelések teljesítése érkezési sorrendben történik. A munka írásbeli megrendelése: Szeged, Szt. László u. W&. Terv. Csop. vezető. Telefon: 13-175 xS. 101750 Irodahelyiségnek 1—1 szobát (épületet, házat) bérelne sürgősen budapesti nagyvillslat (vállalattól, közüle* tői ls) „B75" jeligére H Sajtóházba. A Ír (kedvesebb ajándék egy fénykép műtermeinkből. Fényképész Szövetkezet. Hódmezővásárhely. Lenin <v 21. Felszabadulás u. >. Szántáé, Ady E. u. 5. 8.101 50* Kedd. ím. november 28. DÍL-MAGYARORSZAO 5